Outfit:

~~~~~~~~~~~~~Maddie~~~~~~~~~~~~~~~~

-Minden rendben van?-kérdezte Hopp, amikor El idegesen berontott a hátsó ajtón és a vezetékes telefonhoz vágtatott.
-Igen-felelte El, oda sem figyelve tárcsázott, majd bevonult a mellette lévő vendégszobába és becsapta maga mögött az ajtót.
-Jól megcsináltad-csóváltam a fejem.
-Mi az? Kell egy kis távolság, még csak 13 évesek-mondta széttárva a karját.
-Elijesztetted Mike-ot-bökte oda Lahey míg tejet töltött egy tányérba, gabonapehelyre.
-Mi a helyzet?-dőltem neki a konyhapultnak a kevémat a szám elé tartva, amikor El ismételten feltűnt, de nem válaszolt csak vissza tette a telefont a helyére, felszaladt a lépcsőn és becsapta a szobája ajtaját. Rosszallóan csóválva a fejem beleittam a kávémba, majd amikor megláttam Hopper elégedett fejét kikadva rácsaptam a kezére. Mielőtt még elindultam volna a farmra csekkoltam Theo-t, akinek az állapota az éjszaka során gyorsan javulni kezdett, miután kapott Libby véréből, aki egész éjszaka virrasztott mellette.
-Jobban van?-riadt fel hirtelen Libby, tágra nyílt szemekkel. Be akartam takarni egy lepedővel, mert úgy látszott, hogy végre elpilledt, de ezek szerint csak elbóbiskolt.
-Igen-mosolyodtam el lágyan.
-Jó-döntötte vissza a fejét láthatóan megkönnyebbülve, majd újra felült.-Kaphatnék egy kis kávét?
-Hát persze-mosolyodtam el ismételten halványan, egy pár pillanatnyi gondolkodás után. Kicsoszogtam a konyhába, egy bögrébe kávét öntettem, majd lassan elővettem az egyik polcról egy kis üvegcsét, amiben fekete lé folydogált. Megfordultam, hogy hangtalanul átmenjek a fürdőbe, de hátraugrottam, amikor megláttam Peter-t és Deucalion-t az ajtóban. Egy pillanatra megriadtam, majd a másodperc töredéke alatt a hátam mögé rejtettem a kezemben tartott üveget.
-Nem tetszik, hogy a saját lányom ellen kell menjek-szólalt meg annyira halkan Deauc, hogy azt egy ember meg sem hallotta volna.
-De jót fog tenni neki a pihenés-fejezte be helyette Peter, majd átnyújtott nekem egy injekciós tűt. Megkönnyebbülten fellélegeztem, átvettem a felajánlott tárgyat, finoman bólintva megköszöntem, majd visszafordultam és elkezdtem finoman felszívni a mesterségesen módosított fekete farkasölő fűt, ami nem öl, csak kábít.
-Annyi elég-szólalt meg már közvetlenül a fülem mellől Libby apja. Fogalmam sincs hogyan és mikor jött ilyen közel, de hát ez is mutatja, hogy én még fiatal és tapasztalatlan farkas vagyok. Plusz ő egy ideig vak volt, ezért sok olyan dolgot is meg kellett tanulnia, amit más farkasnak nem. Némán bólintottam, kivettem az üvegcséből az injekciós tűt és belehelyeztem a türelmesen várakozó nyitott tenyérbe, a maradékot visszaraktam és felkaptam a kávés bögrét. Beérve a nappaliba odamentem Libbyhez, átnyújtottam neki a kávéját, majd leguggoltam elé.
-Aludj egy kicsit-tartottam szóval, míg Deucalion mögé került.
-Nem, köszi, de nem hinném, hogy... -kezdett finoman ellenkezni, majd felszisszent, amikor lágyan beszúrta az apja az injekciós tűt a nyakán lévő egyik érbe.
-De, azt hiszem az mégiscsak jó lenne-tettem hozzá suttogva, majd a leeső csészéért nyúltam, de Peter gyorsabb volt.
-Még van hova fejlődnöd, kisfarkas-mondta, majd átnyújtotta a maradék kávét. Amikor megfordultam megpillantottam Scottot és Stiles-t, akik rosszallóan nézték a jelenetet.
-Mi van?-álltam fel széttárva a karom.-Nem volt hajlandó aludni.
-Na jó, de elaltatni? Ez azért egy kicsit túlzás-vitatkozott velem Scott, miközben kivittem a bögrét.
-Ó nem, ez nem csak kicsit túlzás, ez a személyi jogok megsértése-jött utánunk Stiles is hevesen.
-Ó kérlek, mesélj, az mi volt amikor elraboltátok szegény kicsi Liam-et-néztem rá elmosolyodva.
-Jó, sértetted a falka jogokat.-próbálkozott.
-Nincsenek is falka jogok-néztem rá összeráncolt szemöldökkel.-Azok maximum útmutatások. Amúgy is mit fogsz tenni? Elmondod apucinak?-kérdeztem kifigurázva, mire Stiles vicces fejjel méregetett, mepróbálva visszavágni.

-Mégis mit vártok tőlem, libegjek be a Szovjetunióba és kérdezzem meg a KGB-t ugyan tudnak-e valamit avagy se nem, a barátaimról?-kérdeztem a szememet forgatva amikor már kint voltunk a farmon.
-Hát, legalább-állt meg Malia várakozón, karba tett kezekkel.
-Bármit csinálhatsz csak legyen eredménye-mondta Scott megalkuvón, míg a szemével Maliát csitította.
-Pozitív, lehetőleg.-bökte oda Jo, miközben a nyári fekete Császárt nyergelte.
-Kihozom Boncsicsit, jó?-kiabált oda Daera, miközben már a karám felé száguldott Boncsita kantárjával.
-Tőlem-vontam meg a vállam-A te lovad.
-Mi a helyzet Csincsillával?-kérdezte Deucalion méltóságteljesen a botjára támaszkodva, a napszemüvege mögül szemlélve a lovakat. Megvotnam a vállam.
-Semmi. Nem volt sok időm foglalkozni vele. Derek ne menj a csődör közelébeeeee!-kiabáltam rá a mi kis mindíg morcos farkasunkra, aki ennek hatására kelletlenül visszalépett.
-Nagyon nem tetszik, hogy itt ülünk és nézünk ki a fejünkből-mondta idegesen Malia.
-Hát te nézel ki a fejedből. Daera és én lovagolunk. Egyébként pedig igenis csinálunk valamit. Lahey, Lydia és Stiles most is kutakodnak.
-Én is csinálok valamit-szólt oda Daera-Csak ahhoz nem kell ott lennem.
-Ó tényleg? És mégis mit csinálsz, Miss Nagyszájú, ha szabadna megkérdeni őhercegnőségét-tette karba a kezét felhúzott szemöldökkel Derek.
-Hát például lefizettem korrupt orosz katonákat, hogy derítsenek ki mindent amit lehet furcsa új jövevényekről. Ao tresy hen iā aspo.-hadarta idegesen.
-Hé. Lykirī. Ne Talia Hale-t szidd a fia hülyeségéért-szóltam rá.
-És ne beszélj az apád nyelvén mások előtt. Nem illik. Olyan mint a súgdolozás-dorgálta atyai hangon Deucalion.
-Sosem értettem ezt, hogy társaságban nem illik súgdolózni, kettesben pedig nem kell. Tehát akkor mikor súgdolózol?-tárta szét a karját, ahogy jött kifelé vezetve a lovát.
-Hát ez a lényeg. Sose használd.-bólintott Peter.
-Maddie-reccsent meg ekkor a walkiem, mire mindenki oda kapta a fejét-Maddie itt Dustin, vétel.
-Dustie, most nem igazán érek rá, vétel.-szóltam bele fáradtan az eszközbe.
-De ez nagyon fontos lenne Maddie-mondta könyörgő hangon, recsegve.-Vétel.
-Nem, ne haragudj Dustin. Később megkereslek, vétel, vége...-fejeztem be és már éppen leraktam volna, amikor Steve hangját hallottam meg.
-Madelyn Rivers, állandóan itt lógsz, nehogy már most legyen valami más dolgot. Tudsz oroszul nem?-hallottam meg, mire kikerekedett szemekkel felkaptam a fejem, összenéztem a többiekkel, majd szinte már rávetettem magam a walkie-ra.
-Miért?-síri csend állt be az egész farmon a válaszra várva.
-Fordítani kéne. Egy titkos üzenetet.-nyögte ki végül.
-Hülye ezt nem szabad a rádión keresztül-morogtam, míg elindultam a fagyizóba Jo-val az oldalamon, reménykedve, hogy mivel ott volt Steve, onnan szóltak.
-Titkos üzenet, száll a szélben-hallottam meg Daera éneklését ahogy utánunk jött... A lovon.
-Hozzád is elér, még az éjjel-folytattam reflexből.
-Verseny?-kérdezte Dee elvigyorodva
-Ugye tudod, hogy kocsival hamarabb odaérünk?-kérdezte fáradtan oda sem nézve Jo.
-Kivéve ha...-fordultam gyanakodva D felé, mire ő kiszélesítette az egyértelműen mű vigyorát-csalsz.-fejeztem be.
-Meglátjuk-bólintott-Csincsi gyors-tette hozzá, megfordította Csincsillát, majd el is száguldott vele.
-Na lássuk-ültem be, beindítottam a motort, majd elszáguldottunk.-Gondolod, hogy nekünk is kéne teleportálni?
-Isten ments. Még a végén beleszáguldunk valamibe. Vagy valakibe-fintorodott el Jo.-Nem akarok feltűnést kelteni-tette hozzá magyarázatként.
-Miért Daera egy lóval a plázában nem fog?-húztam fel a szemöldököm az utat bámulva.
-Daera önmagában is feltűnést kelt.

-Csaltál-vágtam oda rögtön Daerához, amint a plázánál kiszállva megláttuk őt, ahogy leköti a lovat a biciklitárolóhoz.
-Nem csaltam. Csak az erdőn keresztül jöttem.-háborodott fel-Mondtam. Csincsi gyors.
-Biztos jó, hogy itt hagyod?-ráncolta a szemöldökét Jo.
-Nyugi, nem lesz baja-paskolta meg a lovat egy széles vigyorral, akin eközben egy halvány fénycsík ment végig.
-Te most...-néztem rá értetlenül
-Elrejtettem-legyintett-Na gyertek.-mondta, be is vonultunk a plázába.
-Na végre hogy itt vagy-rontott ki a fagyizó hátsó helyiségéből Dustin, amikor beléptünk.-Mi tartott ennyi ideig?-kért számon.
-Jöttem ahogy tudtam, de a város másik végén voltam-tártam szét a karom kikérve magamnak.
-Az a lényeg, hogy már itt vagyunk-mondta Dee, míg szokásához híven a legelsőként, leghatározottabban és leghangosabban lépett be a kis helyiségbe.
-Miért...?-kérdezte Robin rámutatva
-Ne is foglalkozz vele-legyintettem-csak el kell engedni. Inkább mutasd mi sikerült eddig.
-Mi az hogy ne foglalkozzak vele? Mit kerestek ti itt? És egyáltalán, ki ez a két lány?-kérdezte Robin, majd furcsán végigmérte mindkettőt, főleg Daerát. Ahogy ezen gondolkodtam odaléptem a tábla elé, ahova már fel volt írva egy mondat.
-Megvan az első mondat-jelentette be büszkén Robin mögém lépve-A hét hosszú.
-Huh. Szép.-dícsértem meg-Dustin-szólítottam meg az elmerengve ülő göndört, mire az összerezzenve felkapta a fejét-előről.-utasítottam, mire szó nélkül bólintott, elindította, én pedig a számat rágva kezembe vettem a filcet.
-Aha. Tehát. A hét hosszú, ahogy ezt szépen megfejtetted-bólintottam elismerően Robinra pillantva-Az ezüst macska táplál, amikor a kék és a sárga találkozik nyugaton.
-Szerintem kicsit rozsdás az oroszod Mads, ennek semmi értelme-jelezte nekem Dee a szemöldökét ráncolva.
-Köszi, ezt én is látom-forgattam meg a szemem csúnyán oldalra pillantva, mire játékosan elmosolyodott.
-Ez mégis mi a francot jelent?-kérdezte Steve, míg mind a hatan az immáron a táblára leírt szövegre bámultunk.
-Fogalmam sincs-ráztam meg a fejem-De a fordításommal biztos, hogy nincsen baj, szóval ez valami kód lesz. Fejtsétek meg. Nekem el kell mennem valahová-kaptam fel hirtelen a táskámat.
-Mi? Elmész? A legkritikusabb pillanatban?-tárta szét a karjait Steve kérdőn.-Mégis hová?
-Titok-motyogtam.
-Mi?-ugrott meg a hangja.-Héj, Mads, ugye nem...
-Várj-állt fel jéghideg nyugalommal Jo, aki eddig keresztbe tett lábakkal ülve figyelte az eseményeket.-Ki tudsz tenni Laheyéknél?-kérdezte halkan-Segítek nekik-tette hozzá magyarázkodva.
-Persze-nyomtam el egy mosolyt.
-Tudom már-néztem fel megvilágosodva, amikor már a pláza folyosóin sétáltunk.
-Mit?-kérdezte Dee
-Hogy miért szemezett veled annyira Robin. Először nem értettem a dolgot, de...
-Ja igen, ő a lányokat kedveli. Szegény Steve-nek így nehéz dolga lesz-csacsogott Dee
-Steve-nek?-néztem rá értetlenül
-Ja. Úgy látom egészen megkedvelte, gondolom majd neki is romantikusan színt vall és aztán megint le lesz pattintva. Szegényre rájár a rúd.-csóválta a fejét sajnálkozva
-Ezt ennyiből leszűrted?-néztem rá meredten.
-Hiszen ő Daera-nyögte be a mindent megmagyarázó érvet Jo, ahogy kiléptünk a pláza ajtaján.
-Na vágtass haza, egyetlen és utánozhatatlan Daera-mondtam neki, mire kifigurázva meghajolt, majd elindult a lova felé, akire már igen csúnya pillantásokat vetettek az elmenő emberek.

Miután kidobtam Jo-t egy kis pénzt is kidobtam egy teljesen felesleges belépő jegyre. Pedig én próbáltam elmagyarázni nekik, hogy nem fürdeni jöttem, hanem Billyhez, de hiába is. Habár nagy kárt nyilván nem szenvedtem. Vetettem egy csúnya pillantást a ragadozóként ücsörgő 40-es feleségekre és odaintettem Karen Wheelernek.
-Szia Heather, viszlát Heather-mosolyodtam el savanyúan, megpróbálva kikerülni az idegesítő kis ribit, de az utamba állt.
-Na mi van jöttél visszasírni magadat?-mosolyodott el lenézően.
-Alrébb állnál?-ment át az amúgy is mű mosolyom egy nem éppen barátságos vicsorba.
-Szánalmas-nézett végig rajtam.
-Állj el-mondtam elsötétedett tekintettel.
-Különben?-tette karba a kezét. Már éppen készültem arra, hogy minimum orrba fejeljem ezt a kis ribit, amikor meghallottam a megmentőmet magam mögött.
-Heather-szólalt meg barátságosan Karen-Nem találom Hollyt. Segítenél megkeresni?-tettetett ijedtséget, mire Heather szemmel láthatóan bosszankodó mosolyt erőltetett az arcára.
-Hát persze-mondta egy egészen barátságos hangszínen. Amint Heather elment Karen mellett én tátogtam neki egy megkönnyebbült köszönömöt, mire csak barátságosan elmosolyodot és Heather után indult.
-Billy?-léptem be az öltözőkhöz, az említettet keresve-Bil...-akadtam meg amikor megpillantottam és fáradtan karba tett kézzel félrebillentettem a fejem-Billy mi a baj?-léptem közelebb, majd lassan megérintettem a nekem háttal álló személy vállát, de finoman lerázta a kezemet-Jó. Így is játszhatjuk-tettettem keménységet-Nem jöttél tegnap. Sejtettem, hogy csak üres duma volt és szeretném tudatni veled, hogy mostantól...
-Idefigyelj-vágott közbe hevesen megfordulva-Maradj távol tőlem-mondta. Izzadtság folyt az arcáról és a hajából is. Ki volt vörösödve, a kék szemei szinte világítottak a félhomályban-Megértetted?-ragadta meg a vállamat. Nem tudtam válaszolni. Csak megszeppenve álltam előtte.-Istenem de meleg van-szisszent fel, majd elsietett, én pedig reménykedve utána. Reménykedtem, hogy nincs igazam. A zuhanyzóban találtam meg. Jéghideg vizet engedett magára.-Kérlek menj el-pillantott fel rám könyörgőn-Kérlek, itt nem biztonságos-mondta görcsösen szorongatva a térdét. Még egy pár pillanatig szomorúan bámultam, nem teljesen realizálva, hogy ez mit is jelent, majd hirtelen ijedten hátat fordítottam és elrohantam. Kifelé menet beleütköztem Heather-be, aki erre tett valami nem igazán szép megjegyzést az anyámra, de az a helyzet, hogy már nem emlékszem mit mondhatott, mert lélekszakadva rohantam kifelé, minél messzebb.

~~~~~~~~~~~~~~~~Jo~~~~~~~~~~~~~~~~~

-Szóóval-kezdtem elhúzva, bátortalanul-Mi a helyzet?-fejeztem be végül egy nagyon egyszerű és szánalmas kérdéssel, a szemem sarkából láttam, hogy Lydia és Stiles összenéznek.
-Semmi-vonta meg a vállát Lahey-Veled?-kérdezett vissza.
-Velem se sok-feleltem hasonlóan, majd újra kínos csend állt be közénk.
-Pontosan mit is keresünk?-kérdezte hirtelen, leginkább mindenkitől.
-Valami nyomot vagy jelt egy titkos bázishoz-magyarázta Stiles széles kézmozdulatokkal.
-Az erdő kellős közepén?-vontam fel a fél szemöldököm, mire Laheynek megrázkódott a válla a halk nevetéstől, míg rámpillatott. Összenézve vele én is elmosolyodtam.
-Mégis mi lehetne jobb búvóhely, mint mondjuk az az elhagyatott gyárépület-bökött hirtelen az egyik irányba Lydia. Elképedve bámultam a romos épületet, míg Lahey megtorpant és bizonytalanul megfogva a karom visszahúzott.
-Nem ajánlom-mondta, miután a mozdulatát észlelve Lyds és Stiles is megálltak.
-Miért? Ez csak egy romos épületet-értetlenkedett Stiles.
-Egy romos épület fura szaggal.-tettem hozzá a levegőben szimatolva.
-És én ismerem azt a szagot-mondta sejtelmesen, majd megállt.
-Jaj bökd már ki végre-fakadt ki Stiles.
-Mindíg ilyen szagot éreztünk eddig Maddie-vel, amikor... Amikor jöttek azok.-utalgatott, mire kikerekedett szemekkel léptem egyet hátra.
-Szóval nem csak az oroszokkal van itt probléma-következtetett közömbösen Lydia.
-Mi van ha...-nyelt egyet Stiles-Ha a kettő összefügg.
-Rémeket látsz-folytatta Lydia, majd bátran megindult az épület felé.
-Haver az agyadra ment az a sok kockaság-tette hozzá Stiles-Már mindenhol dnd-s szörnyeket látsz, mint azok a fura kölykök-csápolt a levegőben Stiles, majd Lydia után iramodott.
-Hé, most miért akartok a veszély kellős közepébe gyalogolni?-szólt utánuk Lahey.
-Nézd-fordult meg Lyds magyarázva.-Nem gondolod, hogy ha megint itt vannak a hellyel lefeléből, akkor tudnunk kéne róla? Hamár az a feladatunk, hogy titokban védelmezzük a világot a lehetséges veszélyektől, akkor illene képben lennünk.
-De, igaza van-mondtam elgondolkodva-Mindíg készen kell lenni a veszélyekre-magyaráztam, amikor Lahey kérlelő bociszemekkel nézett le rám. Ezek után feladva beleegyezett, így halkan megközelítettük az épületet.
-Te kint maradsz-suttogtam Stiles-ra bökve.
-Na még mit nem-ellenkezett felháborodva.
-De. Te vagy itt az egyedüli ember. Nem tudod magadat úgy megvédeni mint mi.
-De van nálam...-emelte fel ellenkezve a baseball ütőjét.
-Felejtsd el-intette le Lydia, mire Stiles végül csalódottan ugyan, de beleegyezett. Ezek után óvatos léptekkel bementünk a kihalt épületbe, ami hideg volt, sötét és nyirkos. Körbe-körbe kémlelve egyre beljebb haladtunk, míg végül elértünk egy ajtóhoz, ami mögött egy lépcső vezetett lefelé. A bűz amiről Lahey beszélt egyre intenzívebb lett, ahogy befelé haladtunk. Összenéztünk, várva, hogy ki vállalja az elöl menő szerepét, majd végül fáradtan megforgatva a szemem elindultam le a lépcsőn. A látványt, ami ott lent fogadott soha nem felejtem el. Egy hatalmas, formátlan húsgolyó volt a félhomályba eső, dohos pince közepén, körülötte pedig üres tekintetű emberek álltak, mozdulatlanul. Pontosabban két ember. Billy és egy vele egyidős, fekete hajú lány. Döbbenten összenéztem Lahey-vel, aki halkan elővette a telefonját, hogy csináljon egy képet. Majd a feszült csendet hirtelen, élesen elvágta a kamera kattanása. Hirtelen két szempár szegeződött ránk, meg a hús galacsin egyik deformált része. Nem tudom, hogy a feje volt-e, azt sem tudom, hogy van-e egyáltalán feje annak a lénynek, de azt kell mondjam, hogy nem is érdekel. Mert az egyetlen dolog amit biztosan tudok, az az, hogy abban a pillanatban megéreztem azt a szörnyű, de ismerős sugallatot. A halál jóslatát. Ez a banshee-k képessége és egyben átka is. A másodperc tört része alatt jelentőségteljesen összenézten Lydiával, majd Laheyre pillantottam és elkiáltottam magam.
-Futás!-üvöltöttem, miközben már emeltem fel a kezeimet, támadásra készen. Lydia elkezdett felfelé szaladni, ám Lahey nem indult el azonnal. Helyette megfogta a karom magával rántva kezdett el felfelé szaladni a lépcsőn. Már majdnem elértük az ajtót, amikor éreztem, hogy valami undorító nyálkás cucc körbefonja a bokám és egy hatalmas rántással próbál visszahúzni, ám Lahey biztosan fogott így nem repültem vissza azonnal. Amint észlelte Lahey, hogy valami húz a másik irányba hátrafordult és a másik kezével is megragadva próbált megtartani, amit értékeltem, de úgy éreztem szétszakadok.
-Engedj el-nyöszörögtem.
-Megbolondultál?-kérdezte erőlködve, összeszorított szemekkel-Nem hagyok mégvalakit meghalni.
-Isaac-szólítottam komoly hangon, mire egyenesen a szemembe nézett.-Nem lesz baj.-biztosítottam-Csak engedj el, fuss és szólj a többieknek-habozott. Láttam, hogy erősen mérlegeli a dolgokat, ezért a legmeggyőzőbb tekintetemet elővéve erőtlenül rámosolyogva bólintottam.
-Sajnálom-mondta végül, majd vonakodva elengedte a kezemet, mire visszarepültem. A koszos, hideg padló fogott meg. Azonnal kaptam egy ütést az arcomba, ami után fájdalmasan grimaszolva az arcom elé emeltem a kezem. Nem láttam semmit, csak vaktában felemeltem a két kezemet, nagy levegőt vettem és akkora Banshee sikolyt hallattam, amekkorát csak tudtam. Ez megtette a hatását, mert mendenki/minden aki/ami a helyiségben tartózkodott hátrarepült. Ám a lényt ez csak felbőszítette. Hirtelen ott termett előttem, felemelt, megpróbáltam kiszabadítani magam a szorításából, ám mielőtt még sikerülhetett volna valami furcsa, formátlan dolog jutott be a szájamon. Éreztem, ahogy lejut a nyelőcsövembe, ám a következő pillanatban már egy teljesen másik helyen voltam. Egy helyen, ami egyáltalán nem olyan volt, mint ahogy a többiek a hellyel lefelét írták le. Nem. Ez más volt. Minden vörös volt, nyomott és kopár. Aztán hirtelen egy ház jelent meg előttem. Tudom, hogy a filmek szerint ilyenkor bármit csinálhatsz, csak a házba ne menj be. De én úgy gondoltam, hogy a veszélyt választom a semmi helyett. Ugyanis egy valamiben biztos voltam. Itt biztonság nincsen. Szóval én a veszélyes utat választottam. Óvatosan fontolva léptem be a hatalmas házba, majd egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzés miatt egyből balra fordultam, ami egy ebédlőhöz vezetett. A hangoktól vezérelve ültem le az asztalhoz, majd rögtön meg is nyugodtam. Megnyugodtam, mert a tény, hogy a sugallatok hangjai még velem voltak arra engedett következtetni, hogy nem vagyok nagy veszélyben. Azok a hangok engem segítenek és nekem mutatnak utat. Amíg azt nem tudja elvenni, addig életben maradok ez biztos. Eddigi tapasztalataink alapján ugyanis, senki, legalábbis a természetfeletti világból, nem akar megölni egy Bansheet. A Bansheeket még a szellem lovasok is hátrahagyják, mert egy Banshee csak akkor ér valamit amikor él, de akkor sokat.
-Nem tudod átvenni az irányítást felettem-szólaltam meg magabiztosan, kihúzva magam a széken, a lábaimat keresztbe vetettem, a kezeimet összefontam az asztalon.
-Tudom-szólalt meg egy hang, ami először távolinak tűnt, ám egyre erősödött, míg ez az egy szó visszhangzott a falakon, majd abban a pillanatban amikor a visszhang elhalt és síri csend lett egy szőke hajú, húszas éveiben járó férfi jelent meg velem szemben az asztalnál, tükrözve a pozícióm.
-Ha nem jutsz be, nem tudsz megölni-húztam fel a szemöldököm fölényesen.
-Valóban?-húzta fel ő is a szemöldökét halványan elmosolyodva.
-Valóban-szorítottam össze a számat-És nem segítek neked visszatérni az élők közé-folytattam, habár nem igazán voltam benne biztos, hogy mit is akar tőlem.
-Nem vagyok halott-mosolyodott el ismételten, furcsa kedvességgel.-Nem a te fajtád kapuja kell, Josette.
-Honnan tudod a nevemet?-próbáltam nyugodtságot tettetni magamra, ám már így is lebuktam, mert túl erősen szívtam be a levegőt amikor kimondta.
-Lehet, hogy a te agyadba nem jutok be-mosolygott sejtelmesen-De a kis barátodéba szabad bejárásom van-mondta ki, mire egy pillanatra megrémültem, majd elfogott a méreg, felpattantam kirúgva magam alól a széket és rácsaptam az asztalra.
-Engedd el!-kiáltottam fel mérgesen.
-Azt sajnos nem tehetem-rájöttem, hogy rajtam mosolyog. A tehetetlenségemen.
-Rendben-erőltettem magamra nyugodtságot, majd karba tett kézzel visszaültem.-Nincs hasznod belőlem. Nem akarsz vizzahozni senkit a túlvilágról és nem tudsz bejutni a fejembe.
-Nem-állt fel lassan, még mindíg mosolyogva-De nekem az kell, hogy ne segíts nekik, ott a másik helyen. És itt tarthatlak.-tűnt el, a mondat végére a hangja mély lett és morgós. Az a fajta, amitől az embert kirázza a hideg és amihez nem társít soha semmi jót.

~~~~~~~~~~~~~~~Maddie~~~~~~~~~~~~~~

-Héj Mads jól vagy? Úgy nézel ki mint aki szellemet látott-mért végig Steve amikor ismételten beléptem a fagyizóba.
-Majdnem-nyeltem egy nagyot-inkább valamit ami...Földöntúli. Vagy dimenzión túli, hogy úgy mondjam.-fejeztem be nagy nehezen, még mindíg próbálva feldolgozni a tényt, hogy megint nyitottak valahol a közelben egy kaput. Talán ugyanott, talán máshol.
-Ne!-hátrált Steve is amikor realizálta, hogy mire utalok.-Ez nem lehet... Nem. Nem! Hiszen mi... Mi... Nem lehet igaz.
-Hát ti meg mit ácsorogtok itt ilyen halálra váltan?-mért végig ekkor minket az éppen hátulról kilépő Robin.-Inkább gyertek segítsetek megfejteni ezt a zagyvaságot és magyarázzátok el, hogy miért van egy csomó random ember hátul.-invitált be minket a hátsó részre. Amikor beléptem Daerát, Petert és Deucaliont pillantottam meg.
-A többiek?-kérdeztem enyhén idegesen
-Scott és Malia elmentek kutakodni isten tudja hova, mert nem bírnak megülni a seggükön-felelte Pete-Derek pedig elment az erdőbe körülnézni.
-Rendben-bólintottam, ám várakozón tovább bámultam a férfit.
-Abbahagynád a fecsegést és segítenél kihüvelyezni ezt a szart?-szólt rám ekkor Robin.-A pisis kezd az őrületbe kergetni vele-bökött Dustinra.
-Mi? Még nem csináltátok meg?-kérdeztem, a hangom egy pár oktávot ugrott.
-Na azért...-ugrott le Dee a pultról egy fagyit nyalogatva-Nem olyan egyszerű az, tekintve, hogy faszság az egész.-kérte ki magának.-...najó, nem faszság-ismerte el, miután elgondolkodott-de nagyon jó kód. Gyakorlatilag bármi lehet. Tudom, mert egyik haverommal mindíg összebeszélünk és random kódokat adunk meg. Igazaból bármilyen értelmetlen random dolog lehet, ha éppen azt beszélték meg.
-Hát-tettem csípőre a kezem, felpillantva a fehár táblára, amire fel voltak vésve a mondatok-Reménykedjünk, hogy nem ez a helyzet és van benne logika is. Nem lehet mindenkinek olyan elborult agya és akkora bro telepátiája, mint nektek, Dee-tettem hozzá egy fáradt oldalpillantással, mire az említett büszkén elmosolyodva kihúzta magát.

-Hát szerintem ez totál ostobaság-rázta meg a fejét Steve, máris feladva-Hagyjuk ezt és menjünk haza. Késő van már, Hopp biztos keres. Téged meg az anyukád, biztos halálra aggódja magát-csóválta a fejét rosszallóan Dustie-ra nézve.
-De...-ellenkezett az említett.
-Igaza van-sóhajtottam, nem hagyva Dustinnak lehetőséget, hogy befejezze.-Késő van. Pihennünk kell. Tapasztalatból mondom, hogy az alvás gyakran megoldja a problémákat. Menjünk-kaptam fel a táskámat az asztalról, ahova akkor dobtam le, amikor beviharzottam a helyiségbe.
-Akkor sem ostobaság-morogta Dustin, miközben kivonultunk, majd Steve lehajtotta a kis fagyizó rácsát mögöttünk-Ahhoz túl konkrét. Ez egyértelműen egy kód.
-Milyen kód?-kérdezte hitetlenül Steve
-Mint egy szupertitkos kémkód.-csillant fel Dustie szeme
-Ezt azért túlzásnak érzem.-ellenkezett Steve
-Pedig igaza van, már megmondtam-szólt közbe magabiztosan Dee-Sőt még az is lehet, hogy köze van Liamékhez.
-Hamár emlegetjük, miattuk is érdemes lenne hazamenni. Mármint nem pont miattuk, csak innen jutottak eszembe a többiek. Szeretném csekkolni az állapotukat, amíg még viszonylag tiszta a fejem.
-Milyen Liamék?-érdeklődte Robin.
-Falk...-Családtagok-legyintettem-bevetésben baleseteztek és most nálunk lábadoznak-füllentettem, mert rájöttem, hogy azért mégsem kéne megosztani Robinnal a falka ügyeit. Legfőképpen azt, hogy mi egy falka vagyunk.-Mindenesetre én is úgy érzem, hogy több van emögött mint gondolnánk. És őszintén, mikor tévedett utoljára a női intuíciónk?-tártam szét a karom ünnepélyesen körbenézve és láttam, hogy Dee is elmosolyodik a gondolaton, majd büszkén bólint.
-Még mindíg nem győztetek meg-rázta a fejét Steve, szokásához híven tagadásban-Szerintem ez akkor is butaság.
-Tényleg az lenne?-szólt közbe váratlanul Robin
-Te elhiszed ezt?-nézett rá hitetlenül Steve
-Figyelj, a móka kedvéért tegyük fel, hogy ez egy titkos orosz üzenet. Mondják, hogy "délben kilövés"?-világított rá egy igencsak fontos részletre Robin
-Pontosan-helyeselt Dustin
-A fordítás pontos, ezt, Maddienek hála, biztosan tudjuk-folytatta a levezetést-"Az ezüst macska táplál" miért mondana ilyet bárki, hacsak nem álcázná a valódi jelentését.
-Így van. Kivéve persze, ha egy bolond emberről van szó. De még akkor is, ha ezt egy bolond ember mondaná miért beszélne a rádióba és miért pont oroszul? Ez sehogysem klappol.-helyeselt Daera.
-És miért akarná bárki álcázni a valódi jelentését, hacsak nem titkos üzenetről van szó?-folytatta Robin.
-Pontosan-helyeselt ismételten Dustin és már Steve-en is látszott, hogy kezdi beadni a derekát.
-Szóval ez megerősíti a gyanúdat-pillantott Robin halványan mosolyogva Dustinra.
-Gonosz oroszok-jelentette ki Dustin túlzottan lelkesen.
-El sem hiszem, hogy egyetértek ezzel a fura gyerekkel, de ja. Gonosz oroszok-mosolyodott el hitetlenül Robin
-És hogy fejtjük meg?-vetette fel a nagyszerű kérdést Dustin.
-Na ez a tízpontos kérdés-szólalt meg Dee-Lehetőség szerint ügyesen
-Kösz a semmit zsenikéim.-forgattam meg a szemem-Ha elég sokáig vizsgáljuk remélhetőleg észreveszünk valamiféle mintát.-feleltem komolyan a kérdésre.
-Egy mintát. Talán az "ezüst macska" egy találkozási hely?-kezdett el kreatívkodni Dustin
-Vagy egy ember-fűzte tovább Robin
-Vagy egy fegyver-kontrázott Dustie
-Valószínűleg csak egy zseni tudná megfejteni, de...
-Úristen!-kiáltottam fel megtorpanva
-Mi az?-kérdezték egyszerre.
-Hát történetesen van egy zsenink aki... Nos meglehet, hogy hasznosabban tudna "találgatni" mint mi. Sőt ha úgy vesszük akár kettő is.
-Kire gondolsz?-pillantott rám átható, bölcs tekintettel Deuc.
-Nos, a mi kis agyafúrt kuzinkánk nyilván egy Banshee-re utal.-jelentette ki Dee
-Igen, nos...-kezdett volna valamit mondani az említett ha Robin nem szakítja félbe
-Várjunk. Hol van Steve?-szólt közbe hirtelen Robin, mire mind visszafordultunk.-Héj Steve! Mit csinálasz?-kérdezte Robin értetlenül, amikor mind megláttuk az említettet egy hintaló előtt ácsorogva aprópénzzel babrálni.
-Van egy negyeddollárosotok?-kérdezett vissza válasz helyett, mi pedig elindultunk felé
-Elég magas vagy hozzá?-kérdezte Robin egy gyors kacaj elejtése után
-Egy negyeddollárost!-kiáltotta, majd egy pördüléssel elkapta az érmét, amit dobtam neki, bedobta a masinába, ami ettől zenélve elindult.
-Segítsek felülni, kicsi Stivie?-kérdezte gúnyosan Robin, mire Steve és én egyszerre csittegtük le.
-Befognátok végre és figyelnétek?-kérdezte halál komolyan
-Úristen! Én ezt ismerem!-jelentettem be kikerekedett szemekkel.
-Te jó ég!-esett le Dustinnak is-A zene-nézett Robinra-A zene!-kiáltotta, miközben előcsapta a táskájából a készüléket, amire a hívás volt rögzítve és elindította.
-Nem értem-rázta meg a fejét Robin.
-Ugyanaz a zene-magyaráztam meki-Pontosan ugyanaz-Ezt az üzenetet innen küldték.
-Talán Oroszban is vannak ilyen lovak-próbált logikusan érvelni.
-"Indianai Vágtázó"?-olvasta le a nevét Steve-Azt nem...Nem hinném-ellenkezett Steve-Maddie jól mondja. Ez a kód...nem oroszországból jött. Hanem innen.
Egy pár pillanatig néma csendben álltunk ott, amit Daera tört meg, miközben a frászt hozta mindenkire.
-Vááá-ugrott meg, amitől Steve hátraborult és a szívéhez kapott-Ettől most kissé kirázott a hideg-tette hozzá
-Kissé kirázott a hideg?? Hát én meg itt szívrohamot kapok tőled.-méltatlankodott a szerencsétlen.
-Ne nyavajogj már annyit Steve, inkább menjünk haza. Már biztos várnak-mondtam fáradt, lezser testtartás felvéve, a fejemet hátravetve.
-Várjunk-állt meg Robin felemelve a kezét és megpróbált elfolytani egy gúnyos mosolyt-Ti együtt laktok?
-Igen, miért?-kérdezett vissza Steve értetlenül.
-Hát miféle furcsa baráti társaság ez?
-Nem baráti-javította ki Dee fontoskodva-Családi
Maddie!-kiáltott fel méltatlankodva Steve.
-Mi? Akkor rokonok vagytok?-ráncolta a szemöldökét értetlenül Robin
-Hát...Nem egészen-vakarta meg a tarkóját Daera.
-Mégis mit csinálsz? Ugye nem magyarázkodsz egy tök random embernek? Ugh néha tényleg nem hiszlek el titeket.-forgatta meg a szemét Peter, aki eddig tüntetőleges csenddel követett minket, jelezve, hogy mennyire untatja a kis csevej.
-Héj! Maddie, én csak megpróbáltam segíteni.-védekezett Dee
-Fiatalok-szólt közbe nyugodtan Deuc-Tényleg indulás haza, Hopper már biztos aggódik.
-Várjunk, MI?-emelte meg a hangját Robin, ismételten megtorpanva-Hopper, mint Jim Hopper? a seriff?
-Uhum.-bólintott aranyos kiskutya ábrázattal az arcán.
-Induláááás!-üvöltötte el magát Dee, mire mindenki (egyesek ugyan kelletlenül) de elindultak, ám ekkor megcsörrent a telefonom.
-Mondjad-emeltem a fülemhez a készüléket, ám amint Lydia elkezdett beszélni a vonal másik végén megfagyott a vér az ereimben.
A hír, amit kaptam, annyira felkavart, hogy soha életemben nem felejtem már azt a pillanatot. Sem azt, sem pedig az arcokat, amiket akkor láttam, a szeretteimtől, akik a szuperhallásuknak köszönhetően meghallották a hírt. Dee-n rémület látszott, ahogy midenkit leelőzve Peter elé ugrott. Az említett arcán jeges düh táncolt, Deaucallion pedig aggódva összeráncolta a szemöldökét, majd miután kiejtettem a kezemből a telefont és odaálltam segíteni Dae-nek,odalépett ő is és megpróbálta meggyőzni barátját, hogy amit tervez, bár még nem hallottuk, már tudtuk,hogy őrültség.
-Woah! Mi az, mi történt?-ugrott fel Steve is.
-Maradjatok ki ebből! Lépjetek hátra!-kiáltotta Dee ezúttal komolyan.
-Eresszetek! A lányomról van szó!-üvöltötte Peter immáron világító szemekkel.
-Mi a fene!?-kiáltotta Robin és elkezdett hátrálni
-Steve!-kiáltottam, majd amikor az említett rám figyelt a fejemmel Robin felé böktem, aki elkezdett kifelé szaladni.
-Dustin! Maradj ahol vagy! Peter, figyelj ide!-fordultam vissza a dráma tárgyához
-Peter-lépett elé Deucalion megragadva a vállát-figyelj azzal nem oldod meg a dolgokat, ha magadat is elkapatod. Még nem is tudjuk, hogy mi ez.
-Eresszetek!-üvöltötte változatlanul az említett.
-Pete!-ragadta meg Daera hátulról átkarolva a két vállát-Ha nem nyugszol le és jössz velünk haza szépen, akkor ki kell hogy üsselek, amihez őszintén nincs sok kedvem.-fejezte be a végére elfintorodva, a szemei vörösen villogtak, a fogai ki-kivillantak, ahogy vicsorított. Igazi dráma királynő.
-Eressz-szűrte a fogai között Peter, lerázta magáról Dee kezét és elkezdett rohanni. Ekkor elé léptem, ám engem egy ügyes mozdulattal átszaltóztatott a karján, a hátam nagy sebességel csapódott a hűvös padlóba. Deucalion már rögtön ott volt előtte, Peter egy macska fürgeségével megpróbálta kikerülni, de Deuc különleges fene tudja miféle technikájának köszönhetően megbotlott a saját lábában. Ebben a pillanatban Dee elé került, megragadta a vállát és a szemébe nézve egy illúzióba vonta. Pete megdermedt, mereven bámult Dee szemeibe, az övéi elködösödtek, majd egy pár másodperc múlva ájultan hevert a földön.
-Eressz el!-visította ekkor Robin-Nem! Ne! Steve ezek... Ez őrület-pillantottuk mind egyszerre felnézve a hang forrására, egy kifejezetten sokkos állapotban lévő Robinra.
-Vidd innét-bökött Peterre Dee Deucalionnak címezve a szavait, miközben lihegve megtörölte az állát és végigsimított a haján, majd azzal a lendülettel elindult az említett nőszemély felé. A vállára csapta a kezét, minek hatására Robin egy pillanatra összerezzent, majd ő is megdermedt, s ugyanúgy vörösbe fordult a szeme mint Peternek. Majd Dee hirtelen csettintett a szeme előtt, abban a pillanatban ahogy Deaucalion az ájult Peterrel a kezeben villámgyorsan eltűnt.
-Robin?-szolította meg Dee, az arca amely eddig nyugodt volt, most aggódó tekintetet öltött fel, a haja makulátlan volt, a légzése egyenletes.-Van valami baj?-kérdezte méz édes hangon.
-Mi az hogy? Az előbb...-bökött felénk remegve, majd döbbenten visszanézett Daerára. Ekkor enyhén meglepedten tapasztaltam, hogy állok, márpedig nem emlékszem olyanra, hogy feltápászkodtam volna miután Peter földhöz vágott. Elképesztő, hogy mekkora ereje van egy végkőnek és az őrzőjének. Dee észrevétlenül változtatta meg köröttünk a valóságot. Hirtelen minden sima volt és nyugodt, az előbbi csetepaténak nyoma sem volt, mintha csak egy álom lett volna. Rémisztő. Még úgy is, hogy tudom, megtörtént, nem vettem észre amikor Dee megváltoztatta a valóságunkat. Hát még milyen érthetetlen lehet valakinek, aki nem tud róla, hogy Dee meg tudja tenni ezt.
-Mi? Mi volt az előbb?-kérdezte Dee olyan hitelesen, hogy még én is elhittem, hogy nem tudja, mi történt az előbb. Roppant jó színész.-Úgy nézel ki mint aki szellemet látott.
-De hát te... Ő...-mutogatott kettőnk között Robin teljesen összezavarodva, s mögötte Steve is értetlenül nézett rám, de én csak nagyon halványan megráztam a fejem.
-Furcsa vagy. Ha nem tudnám, hogy egy fagyizóban dolgozol, a plázában, azt mondanám napszúrást kaptál.-nézett rá Dee most furcsállva-Gyere hazaviszünk-tessékelte ki-Biztos nagyon fáradt lehetsz-csacsogott tovább Dee fesztelenül.
-Mi a fasz volt ez?-vont kérdőre Steve, miközben én is elindultam kifelé.
-Majd-emeltem fel a kezem, az arca elé, hogy ezzel megállítsam-Otthon megbeszéljük-rendeztem le gyorsan.-Most csak annyi a feladatod, hogy viselkedj úgy, mint a pap aki most jött ki a templomból.
-Mi?
-Mintha mise történt volna.

-Szóval mi a fene volt ez az egész?-szegezte nekem Steve a kérdést amint hazaértünk, miközben Dee előreszaladt, hogy ránézzen a többiekre és előkészítsen a nappaliban egy kis helyet ahova Deucalion le tudja pakolni a még mindíg ájult Petert.
-Az, hogy most kaptam a hírt, hogy Lahey-t és Jo-t is elkapta valami az erdőben-magyaráztam, miközben betörtem a házba a többiek után trappolva
-Mi? Mégis hogya...-kérdezte Steve riadtan.
-Nézd, Steve, most csak ennyit tudok mondani-állítottam meg-Menj nézd meg El-t aztán feküdj le.
-De én is...-ellenkezett
-Nem, te most nem!-intettem le-menj csak szépen, a falkának most beszéde van. Kérlek-néztem rá boci szemekkel, mire leengedve a vállát beadta a derekát és elkullogott én pedig idegesen berontottam a nappaliba, ahol ott ült lesokkolódva Lydia, mellette Stiles gyászos tekintettel simogatta az említett hátát.
-Hogy történt?-guggolt le elé Dee azonnal, amint Deuc-al elhelyezték Petert a kanapén.
-Lydia! Muszáj elmondanod, hogy pontosan hogyan történt.-győzködte Dee
-Héj! HÉÉÉJ!-hallottam ekkor kiabálást az előszobából, majd az éppen hazaérő Hopper súlyos léptekkel elindult felfelé, miközben valami résnyire nyitott ajtóról puffogott. Már éppen mentem volna megnézni, hogy mi a helyzet, ám ebben a pillanatban Libby rontott ki az oldalán a már látszólag makk egészséges Theoval, akik a vendégszobába költözek be, hogy Theo nyugodt környezetben tudjon lábadozni a nap folyamán, amíg mi többiek távol voltunk.
-Ti kiütöttetek! Az akaratom ellenére elaltattatok-nézett rám Libby puffogva, miközben segített Theonak leülni a kanapéra.
-Héj-néztem rá felháborodottan-a te érdekedben...
-Ezt ne most vitassuk meg-mordult fel Theo leállítva minket.-Van égetőbb problémánk-jelezte, mire megenyhültem
-Theo?-kérdeztem tőle óvatosan-Mi a helyzet? Kérsz valamit, teát, kávét?-faggattam
-Nem kell semmi. Csak egy engedélyre van szükségem, hogy kinyírhassam azokat a faszokat akik ezt tették és elcipelték azt az idiótát meg a kis barátnőjét.-felelte csípősen, drámaian felnézve.
-Áh csodás, látom semmi bajod. Újra egy kiállhatatlan kis pöcs vagy-szólalt meg ekkor Dee bosszankodó hangon, karba tett kezekkel, ám az elfolytott mosolya mutatta, hogy valójában örül Theo felépülésének.
-Helyes-pattant fel ekkor izzó aurával Peter
-Ah, nagyszerű ez is magához tért-forgattam meg a szemem-Dee nem tudtad volna még egy kis időre kiütni?-kérdeztem szarkasztikusan
-Reakennek a speciel igaza van. Menjünk és rúgjunk szét egy pár orosz hátsót.
-Nyugalom-szólt rá Deucalion erősen visszanyomva a felajzott Petert a kanapéra. Hála égnek az egyik legerősebb családtag egyben az egyik legnyugodtabb is, különben nem birnék ezekkel a taurinnal megküldött bolhákkal. Állandóan csak pattognak és fejjel nekimennek a problémáknak.
-Mégis hogy nyugodjak le? Elvitték a lányomat!-kiáltott rá dühösen Peter.
-Úgy nyugodsz le-szökkent oda elé Daera, felvillantva vöröslő alfa szemét rávicsortott Peterre, ezzel nagyjából kordában tartva őt.-hogy nem az oroszok vitték el a lányodat és ezt te is jól tudod. Ezt a csatát már két fronton vívjuk. És ahhoz ami jön felkészületlenül kevesek vagyunk. Plusz nem tudom észrevetted-e a nagy haragosságodban, de négy falkatag még hiányzik, akik történetesen fontos kutatásokban vannak. És nem mellesleg akik közül az egyik történetesen a másik lányod. Van egy olyan érzésem, hogy valami nagy közeleg. Márpedig azt nem tudjuk legyőzni, csak ha összegyűlik a falka és minden tudásunkat összedobva kiötlünk egy tervet.-hadarta Dee intenzíven.
-Meglep, hogy ezt pont te mondod-intézte a szőkéhez Theo a szavait némiképpen megnyugodva. Ismételten magára öltötte a már megszokott ravasz mosolyát, ám ebbe most vegyült egy kis keserű fintor is. Igen, majdnem elfelejtettem. Theo és Liam mindig marakodnak mint a kutyák, de olyan közel állnak egymáshoz mint a testvérek, így érthető az idegessége. Érthető, ám szokatlan.-Te, aki mindig mindent azonnal akar, előbb lő, s csak utána kérdez, bocsánatot kér nem engedélyt és mindig fejjel megy a problémáknak, mint egy tüneményes faltörő kos.
-Igen és ha nem vetted volna eddig észre, pont ezért tartok tanácsadókat. Tisztában vagyok a gyengeségeimmel és igyekszem kompenzálni őket.-felelte hevesen, ám szofisztikáltan Dee-Ellenben a te viselkedésed az, ami igazán meglepő. Te aki mindig ravasz vagy, megfontolt és sosem kockáztatnád a bőrödet a frontvonalban. Sosem hittem volna, hogy a kis bromance-etek Liammel olyan erős, hogy félredobnád az elveidet, csakhogy eszedet vesztve a megmentésére siethess.-vitte be a végső döfést Dee egy gúnyos mosoly kíséretében.
-Touché-mondtam elmosolyodva. Daera mindíg tud meglepetést okozni.
-Erről jut eszembe-tért vissza az előző témához Libby-hogy kiütöttél-nézett rám még mindíg sértetten.
-Igazából-kaparta meg a torkát Deucalion közbeszólva-Kiütöttünk. Kicsim, pihenésre volt szükséget...-kezdte higgadtan, ám Libby sajnos nem könnyen kezelhető személy. Ő sem...
-Francokat!-háborodott fel-Az kellett, hogy Theo felépüljön és...
-Hát mostmár felépült!-csattant fel Dee ismételten, teljesen elvesztve a hidegvérét.-Él és virul. Tudod ki nem élvezi a biztonságnak ezen luxusát? Lahey. És Jo. És Sophie. És Liam. Emlékszel rá? Ő a te hőn szeretett Liamed. A legjobb barátod. Szóval mostmár igazán nyugodjon le mindenki a picsába amíg még szépen mondom. Most megvárjuk a többieket, összerakjuk a tudásunkat, kirakjuk a kiraakós hiányzó darabjait, kiötlünk egy kurvára furmányos tervet és megmentjük a családtagjainkat. És igen, szokatlanul hidegen kezelem a dolgokat, mert felfogtam, hogy a pattogás itt most nem segít. Higgadtságra van szükségünk, különben elvesztünk. Na!-bólintott elégedetten, amikor síri csend fogadta a kirohanását, majd immáron kevésbé feszülten helyet foglalt a lebegő székemben.
-Na nem mintha olyan higgadt lennél-tettem hozzá halkan, mire halványan elmosolyodott.
-Senki sem tökéletes-dobta át művészi mozdulatokkal a vállán a haját.

Egy jó fél óra múlva mindenki felkapta a fejét. Megérkeztek a többiek.
Először Scott és Malia számoltak be arról, hogy mit sikerült kideríteniük. Visszakövették Lahey-ék nyomait, egészen az elhagyatott épületig. Malia bent is körül akart nézni, mert érezte a szagukat, ám Scott bölcsen visszafogta, ugyanis mást is éreztek. Mást, valami gonoszat. Így csak elbújtak és távolról szemlélték a dolgokat. Majd egy idő múlva megjelent Billy kék camarója, melyből az említett pattant ki és a csomagtartóból egy lányt cibált elő. Majd valamit tett vele odabent. Valamit, ami hátborzongató sikolyt csalt ki a lányból. Ahogy pedig hazafelé igyekeztek, jelenteni a látottakat észlelték, hogy az épület körül mérgezett a talaj.
Derek és Chris bevetve kapcsolataikat és elbűvölő személyiségüket, a labor múltjáról derítettek ki szaftos részleteket. A Hawkins laborban már jóval Eleven születése előtt is volt valami extrán titkosított dolog. Valami gonosz, ami végül kontrollálhatatlanná vált. Eleven és a vele egyidősek csupán második generációsok ebben a kísérletfolyamban. Plusz az is kiderült, hogy Hawkins nem véletlen helyszín volt. Valami ide köti azt a másik dimenziót. Valami nagy és erős.
-Jó-bólintottam végül távolba révedő tekintettel, majd hirtelen felkaptam a fejem, kiszakítottam magam a gondolatmenetemből.-Mi sem voltunk tétlenek-pillantottam ekkor Dee-re és az időközben visszatért Steve-re.-Hopper?-kérdeztem tőle félbeszakítva saját mondandómat.
-Kidőlt-rázta meg a fejét Steve-hullarészeg. Holnap kell közölnünk vele a tényállást.
-Holnap már késő-jelentettem ki én is megrázva a fejem-Ma kell döntenünk. És itt a lényegre is térnék. Dustin nemrég orosz beszédet fogott a rádiotornyával és úgy érezte, hogy fontos lehet, így elhozta nekünk. Mi lefordítottuk és valóban valami zagyva titkos üzenetről szól, de még nem tudtuk dekódolni.
-Nekem van egy teóriám-szólt közbe Daera határozottan.
-Dee.-néztem rá csitítóan.
-Mi az? Muszáj megosztanunk egymással minden gondolatunk, ami akár egy picit is segíthet. Igen, lehet, hogy tévedek, hiszen ez csak spekuláció. De ha igazam van, akkor fontos, hogy mindenki tudja. Sajnos nem tudunk mást tenni, találgatások alapján kell elindulnunk.
-Igaza van-szólt közbe bölcsen Deucalion-Nincs semmi biztos tény a kezünkben, amivel dolgozhatnánk, amíg meg nem fejtjük a kódot. De addig is dolgoznunk kell. Úgyhogy dolgozunk aminkkel van.
-Halljuk már!-szólt közbe Malia megunva az eszmecsere számára lényegtelen részét.
-Szerintem itt vannak oroszok és a fegyverkezési verseny nevében próbálják rekonstruálni azt amit az amerikaiak tettek itt. Ne nézzetek így, biztos, hogy értesültek róla. Kémek mindíg vannak. Szóval szerintem két problémánk van, amiknek van közük egymáshoz, de mégis kettő ellenségnek számít. És mindkettőnél vannak embereink, szóval nem áll valami jól a szénánk.
-Mit javasolsz, mitévők legyünk?-kérdezte Scott diplomatikusan.
-Maddie és Steve mindenféleképpen folytassa a kód megfejtését. Meg kell figyelnünk Billy-t is és az üzem beli tevékenységét. Figyelnünk kell a rádiókat és a gyanús mozgolódást és el kell kezdenünk átfésülni a rejtett alagutakat, elhagyatott helyeket a városban és környékén. Az oroszok valószínűleg berendeztek egy bázist valahol a közelben.-magyarázott, miközben isten tudja honnan előhúzott egy térképet.-Mit gondolsz Maddie, Hopper tud ebben segíteni?-kérdezte felnézve rám.
-Talán-bólintottam-De a legtöbb helyet én is ismerem-mondtam, miközben elővettem egy tollat az egyik fiókból, majd a térképhez léptem és firkálni kezdtem.
-Mi lesz Joékkal?-szólt közben Libby riadtan körbetekintve-Őket nem az oroszok vitték el. Talán már nem is...-halkult el a hangja, maga is félve a mondat végétől.
-Megpróbálhatok kapcsolatba lépni velük-vetette fel Lydia halkan, mire mind egy emberként fordultunk felé.
-Jó-bólintott Dee halkan.-Most pedig-szólalt meg erőteljesebben egy pár másodperccel később-Aludjuk ki magunkat. Holnap kezdetét veszi a hajsza.