-Valami közeleg-mondta Mike teljesen beleélve magát-Valami, ami vérre szomjazik. A hátatok mögött egy árny vetül a falra és elnyel titeket a sötétség. Már nagyon közel jár.
-Mi az?-szólt közbe Will
-Mi van, ha a demogorgon az?-kérdezte Dustin
-Na akkor nagy szarban lennénk, ha a demogorgon az-néztem fel a könyvemből
-Az nem dumál, aki nem hajlandó játszani-szólt be ekkor Lucas-És ez nem a demogorgon-ellenkezett azonnal
-Fú hogy azt a kötekedős mindenedet-csóváltam a fejem visszapillantva az olvasmányomra.
-Egy seregnyi troglodita ront be a terembe-csapott le ekkor az asztalra Mike
-Trogloditák?-kérdezte Dustin
-Megmondtam-mondta önelégülten Lucas
-Várjatok-komolyodott el Mike-hallottátok ezt? Ez a hang...Bum...bumm...BUMM-imitálta-Ez a hang nem a trogloditáktól jött.-Síri csönd lett, mindenki lélegzetvisszafolytva várta, hogy mi közelít. Majd megcsörrent a telefonom, mire mindenki összerezzent.
-Nemár Maddie-kezdett el mindenki panaszkodni
-Hányszor mondjuk, hogy halkítsd le.
-Bocsi-mondtam, majd lepillantottam a képernyőre.-Ezt fel kell vennem. Fontos-mondtam, azzal bevonultam a lenti fürdőszobába
-Úgy van vedd csak fel nyugodtan. Amúgy sem játszol már velünk-szólt utánam csípősen Lucas
-Mr. Argent?-emeltem a fülemhez a telefont.
-Szia Maddie-hallottam meg a másik oldalon az ismerős, mély férfihangot.-Csak szólni akartam, hogy visszatértem Franciaországból. Peter Hale átváltoztatta a nővéremet egy vérjaguárrá.
-Aztasunyifarkas mindenit-mondtam kikerekedett szemekkel-Tudjuk, hogy Pete egy fasz, na de hogy ennyire? Mondjuk nem azért de a nővéred megérdemelte azért a mészárlásért...
-Maddie-szólt rám figyelmeztetően Chris-A törvényszegésért megkapta a méltó büntetést.
-Igen, bocsi-mondtam lesütve a szemem-Menjek oda?
-Ne. Nem szükséges-mondta megnyugtatva-Nem is ezért hívlak. Csak szólni akartam, hogy Lahey is jött velem, de nem akar itt maradni Beacon Hillsben. Nem tud...-akadt el
-Igen. Megértem-bólogattam megértően
-Elküldtem hozzád Hawkinsba.
-Mi?-itt a hangom egy pár oktávot ugrott, ahogy én magam is felpattantam a kád széléről.
-Tudom. Tudom.-csitított-Nem a legjobb ötlet.
-Nem a legjobb? Ez kész tragédia és öngyilkosság. Az apám...
-Látott ő már az apádnál rosszabbat is. Hidd el nem tétlenkedtünk Franciában sem.
-Akkor sem értek ezzel egyet-csóváltam a fejem
-Nézd neki kell egy falka. Ahogy neked is. Omegának lenni veszélyes. Főleg mostanában. Sötét felhők gyülekeznek...
-Ez nem újdonság. Sötét felhők mindíg is voltak és lesznek is. Jönnek és mennek. Amúgy meg van falkánk, csak nem egy városban lakunk...
-És pont ez az ami veszélyes-szakított félbe-Vigyáznotok kell egymásra.
-Hát baszki. A falkának van egy kompletten kialakított rendszere, a vörös kóddal meg minden-hadonásztam idegesen
-Nem nyitok vitát. És nem is az engedélyedet kértem. Csak gondoltam szólok-mondta türelmetlenül, de megtartva a higgadtságát.
-Jólvan bocsi-suttogtam lesütve a szemem, ami nyilván felesleges volt, mivel nem láthatta-Nem értek egyet, de elfogadom, hogy így láttad helyesnek.
-Rendben-sóhajtott-Csak gondoltam becsekkolok nálad is.
-Köszi-mosolyodtam el halványan.
-És szóljatok ha bármi baj van
-Feltétlenül-bólintottam.
Amikor kiléptem láttam, hogy a többiek már pakolnak
-Na mi lett a vége?
-Tűzgolyót akartak küldeni a demogorgonra. És Will hetest dobott-magyarázta Dustin
-Védekezni kellett volna-csóváltam a fejem
-Én is ezt mondtam-helyeselt Dustin-Pizzát?
-Nem köszi-ráztam meg a fejem-Már szétpukkadok annyit ettem. Kérdezd meg Nancyt-tanácsoltam és elindultam felfelé.
-Viszlát Mr. és Mrs.Wheeler-szóltam be a konyha/nappali irányába
-Szia Maddie

-Nem kéne bicikliznetek ilyen későn-csóváltam a fejem, amint kiléptem a garázsba vezető ajtón és rögtön meg is csapott a hűvös őszi levegő.
-Jaj ne légy már ennyire anyáskodó-nyafogta Lucas
-Nem vagyok anyáskodó-akadtam ki. Majd sóhajtottam-Najó talán egy picit. Will legalább téged had vigyelek el
-És mi lenne a biciklimmel?-ellenkezett
-Érte jössz holnap reggel-próbáltam kitalálni egy jó megoldást.
-Madie-kezdett el hisztizni
-Valami baj van a nővéreddel-lépett ki ekkor Dustin a garázsba vezető ajtón, Mike-hoz címezve szavait.
-Miről beszélsz?-kérdezte értetlenül Mike
-Mintha karót nyelt volna
-Igen, mert azzal a Steve Harrington nevű segfejjel jár-magyarázta
-Mi?-szaladt fel a szemöldököm-Nancy. Az okos lány. Azzal a fasszal??-akadtam ki
-Hát ez van-vonta meg a vállát.
-Ő is seggfej lesz lassan-panaszkodott Dustin
-Mindíg is seggfej volt-vágta rá undokul Mike
-Nem régen menő volt-rázta meg a fejét Dustie
-Mint amikor tündének öltözött az ősöreg fa kampányban.-idéztem fel a szép emléket.
-Ja. Szia Maddie.-köszönt Dustin, a többiek követték példáját, majd mind elbicikliztek.
-Még mindíg nem tartom jó ötletnek az éjszakai biciklizést-csóváltam a fejem
-Szia Maddie-köszönt Mike, amolyan "menjél már" hangnemben. Mosolyogva megráztam a fejem.-Neked is szia-mondtam, majd beültem a kocsimba.

Amikor hazaérve kiszálltam a kocsiból és odaléptem a bejárati ajtóhoz valami furcsa érzés fogott el. Mintha valaki figyelne. Automatikusan megfordultam és egy árnyat láttam elsurrani az erdőben. Bizonytalanul elindultam, ám ekkor kinyílt mögöttem az ajtó.
-Mégis mit képzelsz?-hallottam meg apám dühös hangját mögülem, majd berántott a házba a karomnál fogva-Késtél!-nézett rám a lehető leggyilkosabb tekintetével
-Csak láttam valamit az erdőb...
-Csend legyen-kiáltotta el magát mire összerezzentem-jól figyelj-szórította meg az állkapcsom-Te nem láttál semmit sehol. Te örülsz neki, ha nem kapsz szobafogságot.-üvöltött-most pedig indíts a szobádba.

Hétfő

Másnap reggel 6-kor éppen a kávémat húztam le mikor megcsörrent a telóm.
Morcosan vettem fel a telefont, amibe egy már jól ismert hang szólt bele.
-Mads?
-Neked is jó reggelt Jonathan Byers, van fogalmad róla, hogy milyen rosszul aludtam?
-Szia! Ne haragudj, de nem találjuk Willt, nincs nálad?
-Nálunk? Istenem, ismered az apámat J mégis miért lenne nálunk? Nincs Mikenál?
-Nem, már hívtuk őket. Te láttad elmenni igaz?
-Igen még fel is ajánlottam neki, hogy elviszem, de nagyon ellenkezett. De...-ekkor megakadtam és eszembe jutott az árny, az érzéssel ami akkor a hatalmába kerített
-Maddie...?-kérdezte a vonal másik végén J
-Akkor biztos a suliban van.-próbáltam nyugtatni őt is, de leginkább saját magamat
-Igen, mi is ezt reméljük.
-Hát ez esetben én is elkészülnék-szóltam egy fáradt sóhaj kíséretében
-Mad van valami baj?
-MI?Nem.. Dehogyis.- hazudtam...próbáltam
-Mad, már megint? Ez nem oké így.
-Mennem kell-tereltem, majd rácsaptam a telefont.
Elkészültem, 

majd elrejtettem a késeimet a ruhámban, amiket mindíg magammal hordok vészhelyzet esetére.

A suliban legnagyobb sajnálatomra pont elcsíptem Nancyt meg Stevet a wc-ben.
-Madelyn Rivers-mondta Steve gondolom köszönésképpen
-Steven Harrington.-válaszoltam egy árnyalatnyilval undokabb hangnemben,oda sem nézve, direkt a wcpapír tárolóra koncentrálva, ezzel jelezve, hogy mennyire nem vagyok érdekelt abban a beszélgetésben amit folytatni akar-Lánynak érzed magad?-kérdeztem szarkasztikusan, mielőtt megszólalhatott volna
-Tessék?-nézett rám értetlenül ráncolva a szemöldökét
-Ez a női mosdó-veregettem meg a vállát, majd elvonultam
-Nagyon kreatív-szólt még utánam Nancy
-Állok szolgálatodra-fordultam meg szarkasztikusan vigyorogva, szalutálva neki.

Délután hallottam a rádióban a hírt miszerint Will Byers hivatalosan is eltűnt. Azonnal Bakacsinerdő felé vettem az irányt, a szívem a torkomban dobogott. Az út mentén megtaláltam Hopperéket. Egy bicikli mellett álltak. Leparkoltam az út szélén és riadt tekintettel odaszaladtam. Rögtön felismertem a bicajt. Willé volt.
-Héj mit csinálsz itt kölyök?-fogta meg a vállam Hopper.
Nem válaszoltam, mért éppen próbáltam kifejezéstelenül nézni de azt hiszem a fátyolos tekintetem mindent elárult.
-Az én hibám... Hop az enyém... Haza kellett volna vinnem
-Ugyan már gyerek, senki nem hibáztat- enyhült meg
-De én sejtettem, hogy valami baj lesz, ha sötétben bicikliznek. Én mondtam nekik, hogy nem kéne. Jobban kellett volna erőskődnöm-mondtam a könnyeimmel küzdve, sűrűn felfelé pislogva-Én...
Ekkor meghallottam J-t és Mrs.Byerst, ahogy Will nevét kiabálják, ezért el kezdtem rohanni az irányukba. Hop még utánam kiabált valamit de már nem hallottam és nem is érdekelt.
Egy kis idő múlva meg is találtam Johnatanékat.
-Maddie-jött oda hozzám J és megölelt-Tudod, hogy...
-Hallottam-emeltem fel megelőzőn a kezem-Azért vagyok itt. J ne haragudj én... Haza kellett volna hoznom-mondtam lesütve a szemem, mire a vállamra tette a kezét és lehajolt, hogy a szemembe nézhessen.
-Maddie-mondta ki a nevem nyomatékosítva, miközben nekem már potyogtak a könnyeim-Nem a te hibád. Ezen ne rágódj-szorította meg a vállam.
-De... Haza kellett volna vinnem. Éreztem, hogy valami baj lesz...-erősködtem, mire Joyce odalépett és szó nélkül szorosan magához ölelt.
-Senki nem hibáztat drágám.-suttogta-Egyszerűen eltűnt. Ne gyötörd magad.
-Esetleg... Tudnál segíteni?-szólalt meg óvatosan J egy kis idő múlva.
-Természetesen-mondtam habozás nélkül, majd visszanéztem Joyce-ra, aki idő közben elengedett-Amiben csak tudok-tettem hozzá, mire válaszul hálásan rámmosolygott.
-Tudod mit? Körbeszaglászok.-mondtam ezt már csak J-nek, amikor Joyce már nem figyelt-Nem várj van egy zseni ötletem! Hívok erősítést!
-Köszönöm.-mondta őszintén és reménykedve.
-Tudod hogy nincs mit, ne nézz így rám nem szeretem a drámát meg az érzelgősséget na hess dolgoznom kell.-mondtam a kezemmel elhesegetve-Ti pedig menjetek haza. Őszintén szólva tegnap este óta van egy rossz érzésem az erdővel kapcsolatban. Nem szeretném, hogy ti ketten itt kint mászkáljatok fegyver nélkül.
-Okés-mosolyodott el.
-Na akkor indulok is, szia.-öleltem meg
-Szia-köszönt el, én pedig visszaszaladtam a kocsimhoz.

Ezek után felhívtam azt a bizonyos személyt.
-Halló?-szólt bele egy fáradt hang.
-Szia!
-Maddie?-kérdezte meglepedten
-Ja. Figyu Lahey... Szükségem lenne a segítségedre egy nagyon fontos ügyben.
-Istenem Maddie komolyan? Még csak most érkeztem-nyafogta a vonal másik végén-még csak nem is köszöntöttél illően.
-Tudom és bocsi, de az egyik barátom eltűnt.
-Ahhj istenem te meg a problémáid. Will Byers. Hallottam a tv-ben.
-Igen és ha ennek vége esküszöm elviszlek oda ahová csak akarod és megünnepeljük, hogy sikeresen és egyben visszatértél az országba, de kérlek ez most tényleg életbe vágó.
-Jó azért ne csússz rögtön térden. Hol vagy most?
-Bakacsinerdő...Izé-jutott eszembe hirtelen, hogy ő ezt nem tudja-A Hawkins lab melletti erdőben. Vagyis keresd a kocsimat az út mentén, ott várlak.
-Mindjárt megyek te bajos nőszemély-tette le unottan. Mosolyogva megforgattam a szemem.
Amíg vártam rá levettem a cipőmet. Őszintén szólva nem szeretek cipőben mászkálni. Sokkal szabadabb vagyok anélkül.

-Na?-kérdezte, amikor megérkezett
-Miazhogyna?-kértem ki magamnak-Talán egy köszönés.
-Igazad van, kijár nekem ez a tisztelet-tette karba a kezét és várakozón nézett rám.
-Szia-folytottam el egy mosolyt megölelve őt.
-Szia-enyhült meg az ő hangja is.
-Nagyszerű-csaptam össze a kezem-most pedig. Szagold-dugtam az orra alá
-Aham. Jobb nem volt? Ezen alig érezni a...
-Ahhj ne panaszkodj SZAGOLJ!- adtam ki a parancsot szemforgatva.
-Ne parancsolgass nem vagy te alfa.-szólt le
-De az apám az- dobtam be az aduászt egy gonosz mosolyt húzva a számra, mire behúzta a nyakát.
-Héj Mad?
-Hmm?
-Szagot fogtam.
-ÚRISTEN tényleg.-emeltem fel a hangom a kelleténél talán egy picit magasabbra, fellelkesedve
-NE ÜVÖLTS! Kövessük.-mondta befogva a fülét egy fájdalmas grimasz kíséretében.
Elindultunk, közben átváltoztunk és elkezdtünk versenyezni. Imádok farkasként száguldozni az erdőben. Főleg most, hogy itt van ez a nyomi és földbe döngölhetem.

-Mi a...?-kezdtem, ugyanis elértünk a Byers házhoz.
-Ezek szerint itt van.
-Ne szopass már te is tudod hogy eltűnt!-förmedtem rá
-De a szaglásunk nem csal.-rázta meg a fejét a ház felé pillantva
-Ez is igaz-gondolkodtam el követve a tekintetét
-Mi legyen?
-Egyenlőre ne mondjuk el senkinek jó?-kötöttem a lelkére
-Még az idősebb hülyének sem?
-Hogy beszélsz?-förmedtem rá, majd felkaptam a fejem amikor Joyce kinyitotta az ajtót és körbenézett. Szerencsére messzebb voltunk a bokrok mögött, így nem vett észre.
-Nem még neki sem.-Súgtam oda majd megfordultam-Na húzzunk innen-javasoltam

-Héj éhes vagy?-kérdezte, ahogy visszafelé baktattunk
-Szerinted?-néztem rá felhúzott szemöldökkel
-Kérsz egy burit?
-Najó menjünk.-mondtam egy pillanatnyi hezitálás után, miután átgondoltam, hogy apa mennyire fog kinyírni, arra jutva, hogy valószínűleg nagyon, de a kaját jobban szeretem mint magamat.
Így hát elmentünk Ben gyorskajáldájába ,de amit ott láttunk az nem volt semmi.
-Hogy dugna föl egy sisakvirágos madárberkenye karót a seggébe Deucalion mi a szent szar ez?- kérdeztem
-Ez nem semmi- nézett rám elismerően Lahey
-Ja tudom, Stilestól tanultam.-mondtam büszkén kihúzva magam.
-Úgy látom megöltek itt valakit.
-Na nem mondod!-néztem rá csúnyán- Van kamera?
-Ja ott.-bökött a fejével az említett tárgy irányába.
-Fasza most törhetem fel.-sóhajtottam gyorsan elővéve a gépem miután visszaültünk a kocsiba. Kitöröltem azt amin rajta vagyunk majd megnéztem, hogy mi történt. Ott volt a felvételen egy lány aki...
-Baszki ezt láttad?- kérdeztem
-Ja miért?-vonta meg a vállát, miközben a konyhából lopott krumpliját zabálta.
-Miért? MIÉRT? Lahey természetfeletti lény a csaj. Meg KELL találnunk mielőtt ők találják meg.-feleltem hevesen hadonászva a kezemmel.
-Jó először is, higgadj le-mondta lefogva a kezeim-Másodszor pedig...Mi van?-emelte meg kérdőn a hangját rámpillantva-Te meg kikről beszélsz? Kik azok az ők?
-Nem tudom de bántani fogják.-pillantottam ki gondterhelten az ablakon lehiggadva, majd egy pár pillanatra csend telepedett ránk.
-Hallod miért nincs rajtad cipő?-kérdezte teljesen hirtelen a semmiből, mire egy kisebb szívrohamom volt, ezért megugorva rápillantottam, amolyan "ez most komoly?" arccal, majd végül a kérdő tekintetét látva elmosolyodtam
-Így szeretem-vontam meg a vállam-De!-mutattam fel a mutatóujjam-Most.Nem.Ez.Alényeg.-mondtam pontosan ilyen tagolással, kihangsúlyozva, hogy ez most tényleg mennyire nem fontos.
Ezek után kidobtam Laheyt aztán  haza mentem és olyan felesleges dolgokat csináltam mint a tanulás és az alvás.