Dzsinut már egy jó ideje diktálta Szesnek a leírandó utasításokat. A halántékán folyt a viz, nagyon meleg volt és már nagyon unta a munkát. Miközben ivott egy kis bort vágyódva gondolt az új szolgájára, akit most vett meg egy fából készült székért cserébe. Szes félbeszakította a gondolatait.

-Ha valakivel együtt vagyunk sokáig, vajon olyanná válunk mint ő? -kérdezte, miközben a tintás faágat rágcsálta, amivel a papiruszra írt. Dzsinut elnézte a tintás szájú írnokot és azon morfondírozott, hogy nem csoda ha nem vitte többre ez a fajankó.

-Miért kérded?

-Szenenmut megsérült a vadászaton és a karja fel volt kötve.

-És?!

-Az oldalán volt egy anyajegy.

-Hova akarsz kilyukadni?! Térj a lényegre! -förmedt rá türelmetlenül.

-Nofrurénak pont olyan anyajegye van, csak a másik oldalán.

Dzsinut kezében megállt a kupa bor. Nem is olyan hülye ez a Szes. Ő ezt eddig még észre sem vette, pedig hogy keresett ilyen bizonyítékot, hogy Hatsepszut mással is hál! Mindvégig itt volt az orruk előtt.

-Valószínű, hogy nem véletlen. -mosolyodott el Dzsinut kárörvendően. -A mi fáraónőnk úgy látszik másokkal is összefeküdt.

-Szenenmut Nofruré apja?!-tátotta el a száját az írnok. Dzsinut bólintott. Neki kapóra jött hogy Szes ilyen szemfüles volt, tudta hogy az írnok nem nagyon tartja a száját, had terjessze Hatsepszutról hogy szeretője van. -Akkor a kis hercegnő nem is tiszta sarj. Nem méltó hogy III. Tutmózisszal frigyre lépjen.

-Bizony ám barátom. És aki nem hű Egyiptom koronájához, annak vesznie kell. Ha látsz vagy hallasz valamit ,azonnal szólj- nyomott egy arany ujj rudat a kezébe. -Most mehetsz, mára végeztünk!

Szes meghajolt és kifordult a teremből, Dzsinut gondolataiba mélyedve bámult ki az ablakon.

Este Hatsepszut Nofruré haját fésülgette, hogy fonatokba rendezze. Szitré ott állt mellettük gyöngyöket és szalagokat tartva és irányította Hatit, hogy tekergesse a tincseket. Ketket ott feküdt a lábuknál, csendben szunyókált. Egy szolga jött be, a vacsorát hozta. Szitré intett neki, hogy elmehet, majd a tálcához hívta Ketketet. Már pár hete rászoktak arra, hogy minden ételt megszagoltattak a kutyával, elkerülve a mérgezést. De szigorúan szemtanúk nélkül, hogy senki se tudja, van egy ilyen "fegyverük". Ketket azonnal morgott az aszalt datolyára. Szitré megsimogatta és adott neki egy falatot a sült húsból, amit a kutyus azonnal felfalt.

Egymásra néztek Hatsepszuttal. Eljött hát az idő, ellenségeik lépésre szánták el magukat. Megbeszélték hogy Nofri lesz az "áldozat", Hatinak csak erős görcsei lesznek. Nofrinak adtak 3gy erős altatót, majd miután olyan mélyen elaludt, hogy szinte még a légzését sem lehetett észlelni, hatalmas rikácsolást csaptak. Hati sírva kiabált, majd felkapták a gyermek élettelennek látszó testét és szaladtak Menuthoz. Menut azonnal egy őrök által őrzött terembe kísérte őket, majd eljátszották, hogy Nofri meghalt. Egy titkos ajtón Szitré kivitte egy kis házba, ahol egy csempész már várt rájuk, egy nádból font nagy kosárba rejtették, majd szamárháton elindultak Szenenmut falujába. Szitré visszatért Menuthoz és Hatihoz a terembe. Addigra Menut egy pár napja elhunyt gyermek testét tette a hatalmas asztalra. Azt kezdték betekerni a szokásos módon.

Hati és Szitré hajnalban sírva távozott. Az őrök hírül vitték a városban, hogy Hati lánya meghalt, balzsamozását már meg is kezdték.

Reggel Szitré senkit sem engedett be Hatihoz, összeszedték a gyermek dolgait, ahogy ilyenkor szokás és elvitették Menuthoz. Szenenmutnak közben megüzenték a szolgákkal, hogy a falujába kell mennie, mert édesanyja nagyon beteg. Ez volt a megbeszélt jel, hogyan kell cselekednie. Szenenmut azonnal összepakolt, az építkezéseken kiadott két hétre való feladatot, majd ő is útra kelt.

Dzsinut bosszankodott,hogy nem sikerült elintéznie anyját és a lányát egyszerre, így újabb terven kellett törnie az agyát. Még túl sok pártfogója volt Hatsepszutnak, hogy csak simán leváltsák a trónon, ez belviszály keltett volna, jobb lett volna csak simán megmérgezni őket egyszerre. De most így mást kell kieszelnie.