Menut még pár napig bújtatta Hatit, míg megjött az az ember, aki elviszi Szenenmuthoz. Szereztek neki olcsó parókát és rongyokat ,amilyet a földművelők hordtak,majd tervük szerint éjszaka hajóznak majd el Menoferből.Szitré egy övbe varrta Hati néhány ékszerét, aprókat, amiket könnyűszerrel eladhatnak majd az úton, ha szükséges.

Hati felöltözött, egyszerűen kihúzta a szemeit, úgy ahogy nem szokta. Megállt Szitré előtt.

-Hogy nézek ki? - a könnyieket nyelték mindketten. Tudták, miután elválnak, talán soha többet nem találkoznak.

-Mint egy egyszerű paraszt. - sírta el magát a dadus. Nehéz volt így látnia azt a nőt, akit olyan nagyra tartott, aki igazi királynő volt a szemében, és akit legbelül a lányaként szeretett. Menut szólt,hogy már várja a hajó a parton. Elindultak hármasban, hogy Hati biztonságban a hajóra érjen. Az utcák néptelenek voltak, egy-egy macskaszempár villant fel a sötétben egér után vadászva. Most Hati is úgy érezte kisegér a nagyvilágban, ahol megannyi macska leselkedik rá. Csak jusson ki innen élve. Már alig várta,hogy szerelménél legyen. Mellette mindig biztonságban érezte magát.

Hirtelen Szes tűnt fel az utcán. Kissé be volt csípve, járása enyhén imbolygó volt. Ahogy meglátta a hármast, rikkantott egyet.

-Á, kit látnak szemeim. Papunk és a nők. Sosem tudtad őket megvetni, ahogy én sem. Ki ez a szépség? -Kapta el Hati karját. Rámeredt a karján lévő tetoválásra.

- Te...te vagy Hatsepszut! - szinte abban a pillanatban kijózanodott. -Tudtam,hogy valami nincs rendjén! Ezt nem ússzátok meg! Őr...- a kiáltása bugyborékolásba fulladt, ahogy Menut odaugrott és egy lendülettel elvágta a torkát. Az írnok földre rogyott, és rángatózva elterült a földön. Késő. Pár őr meghallotta, majd a szomszéd házból is kinéztek páran. Otthagyva a testet, azonnal futásnak eredtek, az őrök utánuk. Menut intett Hatinak

-Fuss! Én feltartóztatom őket. Szitré kísérd el! -már meg is állt,megfordult és az őrök felé sietett.

Tovább futottak. A hajós már türelmetlenül várta őket a hajón. Ahogy Hati beugrott,már el is lökte az evezővel a parttól,majd kisiklottak a folyó közepére. Hati könnyei újra eleredtek, úgy fordult vissza és még egy utolsót integetett Szitrének. Nézte ahogy az alakja egyre kisebb lesz, majd miután már nem látta, a város fényeit nézte. Az otthona volt. A mindene.

-Jól van? Minden rendben van. Aludjon , hajnalra odaérünk.

Hati leroskadt a szőrmékre, majd álomba sírta magát.

Arra ébredt,hogy a hajó nekiütközik valaminek. Egy stég volt az. Álmosan körbenézett.

-Megjöttünk. Ahogy kiszállt én már indulok is tovább. Sok szerencsét!- segített Hatinak felállnia, kezébe adta a kis batyuját, majd intett a stég felé. Szenenmut állt a parton, és nyúlt Hati kezéért, hogy segítsen neki kiszállni. Hati szinte a nyakába ugrott, zokogva ölelte meg a férfit.

-Hol van?

-Egy asszony mellett, aki nagyon megbízható. Ma meglátogatjuk, de addig ott marad, amíg holnap után hajóra nem szállunk. A hajó elvisz minket a barátomhoz, ahogy megbeszéltük.