"Talán majd újra találkozunk, amikor valamivel idősebbek leszünk és kevésbé hektikusak, én megfelelő leszek számodra és te is nekem."

 A hatalmas bézs falióra reggel 8-at mutatott, én pedig fáradtan meredtem magam elé. Amíg a helyiség kávé illatával és forró tea gőzével telítődött, addig az ablakon túli világot szemléltem. Milyen gyönyörű is a téli táj, kopár fák, a csupasz ágakon fagyoskodó madarak, az utcán sietve haladó didergő emberek, a kabátok térfogatnövelő képessége, a vörös orrok ki-kibukkanása a hatalmas sálak mögül, rideg környezet, hótól szikrázó utcai tárgyak, mindben van valami magával ragadó.

- Vanda!- csettintett előttem anya.

- Jesszus!- riadtam meg a hirtelen mozdulattól- A frászt hoztad rám!

- Ne haragudj!- nézett rám megbánóan.

- Lényegtelen, de...miért szóltál?

- Be kéne segítened, mivel teltház van!- bökött hüvelykujjával a hosszan kanyargó emberek sorára.

- Persze, megyek már!- forgattam meg szürkészöld - szerintem színtelen- szemeim, magamra kapva az éttermünk fehér köpenyét, amin egy vigyorgó gyros található, akinek egy paradicsom van a kezében, mivelhogy az éttermünk neve „Gyros Paradicsom".

- Köszönöm, imádlak!- dobott egy puszit felém anyu.

- Ja, persze, de ha nem segítenék...- morogtam az orrom alatt, majd a fejemet rázva kibillegtem segíteni apunak és a többi részmunkaidősnek.

Apukám 188 cm magasságában osztotta a gyros tálakat, - a Gellice család titkos specialitása, igazából ez is csak egy gyrososnak indult, de a jónép mást is akart, és hát a vásárlók döntenek- minden egyes vendégre 1000 wattos vigyort villantva.

- Vandus!- intett kivirulva, amikor észrevette, hogy közeledem, amikor pedig bemásztam mellé a pulthoz megborzolta mogyoróbarna hajam, amitől az szénakazallá vált.

- Ne már fater!- próbáltam visszarendezni eredeti állapotába sörényem, de csak még nagyobb kárt okoztam benne, így végül hagytam- Köszi, most úgy nézek ki, mint egy madárijesztő!

- Jaj, már bubus! Tudod, hogy nagyon nagyon szeretlek!- vett csontos karjaiba, majd halálra ölelgetett.

- Apa! Már 18 vagyok!- próbáltam zavartan szabadulni szorításából- Egyébként is, rengetegen állnak sorban!

- Hogyne!- engedett el nevetve, majd a halványan mosolygó fiatal nőre nézett- Mit adhatok?

~oOo~

- Végre ebédszünet!- nyújtózkodott az egyik szalmaszőke részmunkaidős, Eszter.

- Ettől a sok kajától farkas éhes lettem!- tapogatta meg „korgó" gyomrát Ákos, egy másik részmunkaidős.

- Na, akkor gyertek ti éhenkórászok!- nevettem fel, mire a fiú beletúrt rövid csokoládébarna hajába, majd Esztivel együtt kacagva követtek.

Én salátát ettem, míg ők a gyros készletünket fosztották ki, csak vigyorogva figyeltem a legjobb barátaimat, akikkel az egyetemre gyűjtünk. Eldöntöttük, hogy nem hagyjuk a szüleinket válságba esni a tovább tanulási szándékaink miatt, így saját magunk keressük meg a pénzt. Igaz, hogy még egy fél évet sem tudunk kifizetni, de így is tudunk egy kis segítséget nyújtani, ami azért jobb, mint a semmi! Az ebédszünet kezdett a végéhez közeledni, így lehelyeztem a műanyag villát a konyhaasztalra, majd megköszönve az ebédet, és elindultam kifelé.

Az ajtón elhelyezkedő táblához léptem, és a „ZÁRVA" feliratot megfordítottam a „NYITVA" szót ábrázoló oldalára. Abban a percben egy fiatal srác lépett az üzlet elé és ez a tény csakúgy, mint a fiú konkrétan arcon csapott. Rögtön az orromhoz kaptam, a káromkodhatnékom pedig lenyeltem, aztán csak szemrehányóan néztem az újonnan érkezett vendégre.

- Ó, bocsi! Megütöttelek?- emelte rám mogyoróbarna szemeit, amik gyönyörűen villantak rám, ahogyan tükröződött bennük az éttermünk díszes csillárainak fénye.

- Áh!- legyintettem, de éreztem, hogy megeredt az orrom vére.

- Ne haragudj, nem figyeltem!- nézett rám sajnálkozóan, majd egy zsebkendőt nyújtott át.

- Semmi gond!- szorítottam a sérülés helyére az anyagot, majd a föld felé fordultam, mivel tudományosan bizonyított tény, hogy ettől gyorsabban eláll az orrvérzés.

- Tényleg szörnyen sajnálom, de szeretnék rendelni, ugye nem gond?- pislogott rám, miközben sötétbarna, szinte fekete hajtincsei ugyanúgy fénylettek, mint látószervei.

- Gyere a pulthoz, ott tudok adni egy étlapot!- indultam meg, majd akkor kezdett el kattogni az agyam, hogy mégis mit képzel magáról, hiszen nekem csapott egy ajtót, amitől az orromból vér kezdett el ömleni, ő meg rendelni akar?!

- Köszi!- kapta ki a kezemből a lapot, majd tanulmányozni kezdte, én pedig minél tovább figyeltem hófehér arcát, annál idegesebb lettem.

- Sikerült végre dönteni?- kopogtattam körmeim a pulton.

- Igen, a 3-as számú gyros lesz, és egy hosszú kávé, cukor nélkül!- adta le a rendelését normális hangnemben, ami kicsit meglepett, hiszen én elég bunkó voltam vele.

- Oké, pár perc és hozom, addig foglalj helyet!- mutatattam körbe a teljesen üres étteremben.

Gyorsan bementem a konyhába, majd megkértem Ákost, hogy dobja már össze a gyrost, a kávét én akartam elkészíteni, de apának beszéde volt velem, ezért azt Eszti intézte.

- Igen?- álltam meg ősöm előtt kérdőn.

- Azt akartam kérdeni, hogy gondolkodtál-e már a nemsokára megnyíló kávézónk nevén?

- Még nem igazán volt rá időm!- vigyorogtam rá bénán, az igazság az, hogy teljesen kiment a fejemből.

- Kár! Hiszen ezt is olyan kreatívan elnevezted!- csípett bele a bal pofimba.

- Aúcs! Dehogy vagyok kreatív!- tiltakoztam heves fejrázással.

- Ha te mondod!- forgatta meg szemeit- Azért a kedvemért törd rajta a buksid!

- Ígérem!- mosolyogtam rá apára, majd rohantam összeszedni az idegesítő srác rendelését.

~oOo~

A kezemen ügyesen egyensúlyozva haladtam a tálcával a 4-es asztal felé, ahol megtaláltam a barna bőrkabátos, szürke kötött sálas, szép szemű és hajú fiút. Szélesen vigyorogva indultam meg felé, majd az asztalához érve a lehető legdíszesebben helyeztem le a fém tálcát, felszolgálva az ebédjét.

- Oh, megint nem vettelek észre!- villantotta rám hófehér mosolyát- Mindenesetre köszönöm!

- Igazán nincs mit!- morogtam halkan.

- Még lehetne egy kérdésem kedves...?- láttam, ahogyan küzd a névtáblám elolvasásával.

- Vanda- segítettem ki.

- Szóval Vanda, hoznál nekem egy pohár vizet is?

- Hogyne! Remélem, azt azért nem gondoltad, hogy ingyen lesz!- néztem rá gúnyosan.

- Reméltem!- szólt vissza önelégülten vigyorogva, amitől felment bennem a pumpa, majd durván csapkodva a lábaim indultam meg egy pohár vízért, amibe legszívesebben beleköptem volna.

~oOo~

Idegességemen még Ákos idióta vicce sem segített, pedig ő mindig meg tud nevettetni, de most ez sem változtatott semmin! Testemben forrt a düh, így nem sikerült anélkül lehelyezni a poharat a srác asztalára, hogy ne ömöljön ki egy kevés.

- Bocs...- sziszegtem.

- Biztos, hogy neked való ez a munka?- kérdezte higgadtan.

- Tessék?- azt hittem nem jól hallottam.

- Kissé idegesnek tűnsz, ha egyetlen bunkó vendég ennyire fel tud húzni, akkor nem kéne vendéglátóként dolgoznod!- okított.

- Ide figyelj!- emeltem fel a mutatóujjam, de mielőtt bármit is elkezdhettem volna, máris kifogytam az érvekből. Szerencsémre Eszti vetődött arra és szeplős arcát belenyomva a képembe tette fel a kérdését.

- Na, gondolkodtál már a néven Vandus?- vigyorogva pislogott rám.

- Nem talált!- villantottam rá a tekintetem, de égkék szemeiben nem láttam félelmet, sőt továbbra is széles vigyorral beszélt hozzám.

- Ez is olyan király legyen, mint a mostani, ha nem akkor kitagadlak a Gellice családból!- bökött felém.

- Hogyne, nem is vagy a tagja, de biztosan van jogod hozzá!- mosolyodtam el, és úgy tűnt mind a 156 centije erre várt, mivel ezután csak kacsintott, majd elviharzott.

- Élénk egy barátnőd van!- húzta félmosolyra a száját a névtelen srác, ami eszméletlenül jól állt neki.

- Az biztos!- nevettem fel hitetlenül.

- Egyébként miről beszéltetek?- kérdezte kíváncsian.

- Anyámék egy kávézót akarnak nyitni, és egy találó név kéne neki, de semmi sem jut eszembe!- sóhajtottam lemondóan.

- Nehéz ügy!- feltűnés nélkül felé sandítottam, az arcából azt olvastam ki, hogy tényleg erősen koncentrál valamire.

- Nos?- szakítottam meg gondolatmenetét.

- Nem, mégsem jutott eszembe semmi!- vont vállat.

- Remek, ugyanott vagyunk! Leszámítva, hogy most már le is vagyok fáradva!- temettem tenyerembe az arcom.

- Nem valami remek türelemmel áldott meg a sors!- nevetett fel, mire gyilkosan meredtem rá- Nyugi, csak segíteni akarok!

- Oh, igazán?- döntöttem oldalra a fejem.

- Igen, hidd el, hogy minden csak nézőpont kérdése!

- Valóban?- szemeink mélyen egymásba vesztek.

- Igen, mondjuk....- hirtelen az üvegpohárra mutatott, amiből már időközben ivott- Az a pohár félig tele van, vagy félig üres?

- Nem tudnám megmondani pontosan, de egy pincérnő szemével félig üres!

- Ügyes!- hitetlenül elvigyorodott- Ezzel a megjegyzéseddel semlegessé tetted a negatív választ! Hiszen, ha egy ember félig üresnek látja a poharat, akkor depressziós, szomorú, de semmiképpen sem pozitív érzelmek lengik körbe, de a te válaszodban ott van a „pincérnő szemével" rész, ami azt igazolja, hogy ha egy vendég azt mondaná, hogy kér még vizet, egész egyszerűen tele töltenéd a poharát, és ugyanannyiért adnád.

- Hm..érdekes! De miért segítesz nekem? Nem is ismerlek, ráadásul nem voltam éppen valami kedves veled!- értetlenkedtem zavaromban.

- Nem tudom, szeretek jót tenni viszonzatlanul!- kacsintott rám.

- Köszi, álruhás szuperhős!- nevettem- De most tényleg, miért?

- Tudod, így hátha benyitnak- vonta meg újra vállait.

- Tessék?- kérdeztem vissza, amikor az agyamnak sikerült feldolgoznia az információt.

- Baj van a hallásoddal, mert ismerek egy jó fül-orr gégészt...

- Mi? Nem! Mondd még egyszer az előző mondatod!- parancsoltam rá.

- BAJ VAN A...- kezdte jóval hangosabban, így pár vendég felénk is fordult.

- Nem azt!- mondtam gyorsan.

- Hátha benyitnak?- nézett rám, és mogyoróbarna íriszeiben az lapult, hogy nekem totál elmentek otthonról.

- Igen, ez az! Köszönöm!- ugrottam a nyakába , és nyomtam egy puszit az arcára, majd döbbent tekintetét meglátva elvörösödtem - Öhm azaz....semmi!

- Fura vagy!- nevetett fel, majd felállt a székről- Életem egyik legfinomabb és legszórakoztatóbb ebédje volt!- intett aztán kisétált az éteremből.

Legalább a nevét megmondhatta volna, úgy érzem „a névtelen vendég fiú rögtön az ebédszünet után" becenévvel nem megyek valami sokra. Kissé szomorún kezdtem pakolgatni az asztalokról a maradékot, aztán mikor megláttam a félig teli poharat és a mellette lévő kissé szószos szalvétát szomorúan elmosolyodtam. Nagyot sóhajtottam, majd a 4-es asztalhoz léptem, és dobtam is volna a kukába a használt szalvétát, de megláttam rajta a 06 kezdetű 11 szemjegyből álló sort, és hitetlen mosolyra húztam a szám: Márk 06 xx xxx xx xx

~oOo~

Nos, ennek a történetnek már lassan egy éve, én pedig majdnem 5 hónapja vagyok egyetemista. Az, hogy a szüleim éttermében keresett pénz nem volt elég erre szerintem nyilvánvaló. Most a kávézójukban robotolok éjszakai műszakban, ami nem igazán pihentető, de legalább ennyiben segíteni akarom őket. A bolt neve pedig azután az idióta után „Hátha benyitnak" lett. Márk, na igen, meg is volna a fő témánk! Igazából nem történt semmi, felhívtam, majd ezt követően beszélgettünk pár hónapig, aztán megváltozott a mobilszáma. Mivel máshol nem társalogtunk, így a kapcsolatunk véget ért. Mármint a barátságunk, a még el sem kezdődött.

A szemeim akarva akaratlanul újra és újra leragadnak. Könyökömet állam alá helyeztem, és a fehér kávéscsésze alakú óra számlapját kezdtem szemlélni, máris 23:58 lenne? Már csak 2 perc és hazavillamosozhatok, hogy mennyire várom már! Abban a másodpercben egy sötét autó száguldott el a bolt előtt, a hirtelen zajra nem voltam felkészülve, így könyököm hirtelen kicsúszott alólam, és kis híján belefejeltem a pultba.

- Paraszt!- morogtam, amikor is láttam, hogy a jármű visszatolat. Ezt nem tudtam hová tenni, de azért mégis csak egy nő vagyok, egyedül egy boltban, majdnem éjfélkor, így az ajtóhoz rohantam elfordítottam a táblácskát, majd a kulcsaimért nyúltam, de az ajtó hamarabb csapódott ki, minthogy közel kerülhettem volna a zárhoz. Most azonban nem vágott fejbe, rutinosan elugrottam az útjából.

- Nem gondoltam volna, hogy megfogadod a javaslatom!- kezdte bármiféle bevezetés nélkül, de amint ránéztem nem is volt szükség szavakra, mogyoróbarna szempárja ugyanolyan pimaszul bámult, szája gúnyos félmosolyra húzva, ében haja kicsit megnőtt, de ez talán jobban is állt neki.

- Márk! Te meg...hogyan?- akadt el a szavam, hiszen nem vagyok én felkészülve fél éjféli sokkokra.

- Meglepetés?- túrt zavartan sötét hajába, rajta is látszott, hogy nem igazán írt beszédet.

- Ennyi idő után, csak ezt tudod kinyögni?- förmedtem rá.

- Nos, sajnálom...keményen tanultam az egyetem miatt...

- Ez remek, szóval ezért nem volt egyetlen perced sem rám?- ráncoltam a szemöldököm.

- Mielőtt mindent elmagyarázok, lenne hozzád egy kérdésem!- íriszei őszinteségtől csillogtak, ezért is egyeztem bele.

- Rendben, tedd fel!- beszélgetésünk közben mindketten a padlót néztük.

- Miért adtad a kávézónak azt a nevet, amit én mondtam?- hangja kíváncsiság levében tocsogott.

- Tudod...hátha benyitsz...- tekintetünk hirtelen mélyen egymáséba veszett, nem tudtam mást tenni, csak halványan elmosolyodtam.