Daenerys:
-Mit szólnál, ha készítenék egy forró fürdőt?-húz magához Hardyn a szobámba érve.-Még van egy kis időnk, mielőtt neki kellene állnunk készülni-csábítgat halvány mosollyal.
Határozottan nem esne rosszul egy forró fürdő. Főleg azért, mert láttam, hogy levél érkezett a postaládába és előre félek, hogy mit találok benne.
Hardyn nem tudja, de a Harvard már visszajelzett nekem is és kiderült, hogy felvételt nyertem. Eddig nem mondtam el neki, mert meg akarom várni a Julliard levelét is, ami talán kint vár most rám.
Viszont nem lenne szabad elhúznunk az időt, mert ha elkésünk az esküvőről, az állati gáz lenne.
-Muszáj időben elkészülnünk-nézek a szemébe az alsó ajkamat rágva.-Én énekelek, emlékszel? Ha nem vagyok ott, nem indul el a ceremónia és megígértük Jarednek és a szüleinek is, hogy minden tökéletesen fog alakulni.
-És így is lesz-feleli komolyan, majd az arcomhoz hajol és nyom egy puszit rá.-Állítok ébresztőt, hogy időben kiszálljunk a kádból-indul el az ajkaival a nyakam irányába.-Gondolj bele, egy jó kis forró fürdő még jót is tenne az éneklés előtt. Lelazít-suttogja, továbbra is a bőrömet ízlelgetve, amitől kiráz a hideg és kiszakad belőlem egy kis sóhaj.-Rád fér azok után, hogy mennyit öltél ebbe a fellépésbe most. A beledet is kidolgoztad, megérdemled, hogy egy kicsit most veled foglalkozzanak.
Ezt úgy mondja, mintha nem tenné meg ezt értem minden nap. De a szavai megolvasztják a szívemet, az érintése pedig megremegteti a lábaimat. Képtelen vagyok ellenállni neki.
-Engedsz vizet a kádba? Mindjárt utánad megyek-adom be a derekam, mire ő mosolyogva elhajol tőlem.
-De siess-lop még egy finom csókot, mielőtt eltűnne a fürdőszobában.
Utálom magam, amiért hazudok neki, de rettegek attól, hogy mi lesz jövőre és amíg nem tudja, hogy a Harvard biztos, addig nem is lebeg fölöttünk fekete felhő. Ráadásul feleslegesek vagyunk addig az őszön stresszelni, amíg nem tudjuk, hogy a Julliard hogyan döntött. Elvégre, ha visszautasítottak, akkor teljesen mindegy, hogy pár napig vagy hétig titkoltam a Harvardot, mert akkor úgy is odamegyek én is és nincs min aggódni tovább. Az okozna fejfájást, ha a Julliard mégis igényt tartana rám, mert akkor már nem lenne ilyen egyszerű a dolog. Hiszen az az álmom, hogy odamenjek. Anyáékkal is mindig a Julliardról beszélgettünk és ők biztosak voltak benne, hogy felvesznek, ha igazuk lesz, akkor legalább minimálisan még közel érezhetem magam hozzájuk. Hogy őszinte legyek, gőzöm sincs, hogy mihez kezdek, de az biztos, hogy semmiképp sem lesz egyszerű döntés, akár pozitív hírt kapok, akár nem.
Amikor Hardyn megnyitja a csapot, én kimegyek a szobámból, sőt a házból is. Gombóccal a torkomban és görccsel a gyomromban lépek a postaládához.
Lehet, hogy csak a számlák.
De bárhogy próbálom magam ezzel nyugtatni, a szívem ugyanolyan hevesen ver és visszhangzik a fejemben, mint percekkel ezelőtt, amikor kijöttem ide. Izzad a tenyerem és az izgalom összeszorítja a mellkasom, ahogy kinyitom a ládát.
A légzésem elakad, amikor meglátom az egyik borítékon a Julliard logóját.
Kiveszem a többit is, de azokat a konyha asztalon hagyom, míg az egyetem értesítőjével bézárkózom a szobámba. Remegő kézzel nyitom ki azt és visszafojtott lélegzettel kezdem el olvasni a levelet, ami benne lapul. Átugrom az elején lévő felesleges, formális részeket és a lényegre térek:
Örömmel tájékoztatjuk, hogy Ön felvételt nyert az egyetemünkre!
A további rész egy kis tájékoztató a beiratkozásról és a tárgyfelvételről, de azt nem is nézem most. Csak újra és újra elolvasom ezt az egy sort, amitől könnyek kezdenek folyni az arcomon és olyan boldogság és büszkeség önti el a testem, hogy úgy érzem, mindjárt szétrobbanok.
Régen úgy képzeltem, hogy amikor megkapom a felvételi tájékoztatókat, a szüleim körében bontom ki és ha jó hír, a nyakukba ugorva örülök velük együtt, de ezt most nem tehetem meg. Egyedül ülök az ágyam szélén, miközben az arcom az égnek emelem.
-Ti megmondtátok-nézek a plafonra még mindig szipogva.-Látjátok, hogy megcsináltam?-szakad ki belőlem egy kis kacaj a könnyeim fátyolán át, de nem tudom sokáig élvezni az örömmámort, mert mozgolódást hallok az ajtó felől.
Az értesítőt gyorsan begyűröm a párnám alá, majd megtörlöm az arcom, még éppen időben, mielőtt Hardyn belépne.
-Kész a fürd...-elharapja a mondatot, ahogy meglát.-Mi a baj?-lép elém azonnal.-Miért sírtál?
Csak megrázom a fejem és megfogom a kezét. A mellkasom még mindig lángol a hír miatt, viszont most össze is szorul, mert realizálom, hogy így valóban fennáll az, amitől féltem: hogy hogyan döntsek a továbbiakról, a jövőnkről.
-Kicsim, könnyes a szempillád és világosabb a szemed, mint mindig, amikor sírsz. Mi a baj?-fürkészi az arcom és kiszabadítva a kezeit, az arcomra teszi azokat, majd cirógatni kezd.
Az alsó ajkamat beharapva mérlegelem a dolgokat.
Ha most elmondom neki, hogy a Harvard és a Julliard is akar, akkor biztos, hogy először örülne, ahogy én is, majd ugyanazon kezdene kattogni, amin már hónapok óta kattogok, hogy mi lesz szeptemberben. Az pedig nem jó, mert megegyeztünk, hogy élvezni fogjuk a mai napot. Az esküvő előtt nem mondhatom el neki, hogy lehet, hogy jövőre két külön városban fogunk élni, mert akkor odalenne a jó kedve és a szórakozás is. Márpedig Hardyn megérdemli, hogy ma jól érezze magát, annyit tett értem az utóbbi időszakban, hogy az ünnepek és a szülinapom alatt ne érezzem annyira erősen anyáék hiányát, hogy nem vehetem el most tőle azt, hogy kikapcsoljon. Jár neki egy kis pihenés.
Anya és apa...
Utálom, hogy hazudnom kell és főleg, hogy a szüleimet használom fel eszköznek ehhez most, de más nem jut eszembe.
-Csak eszembe jutott, hogy anyáék mennyire jól érezték volna magukat ma-felelem rekedten és magamra erőltetek egy halvány mosolyt.-És hogy mennyire oda és vissza lettek volna, hogy én éneklek a bevonulásnál és a kivonulásnál.
Hardyn tekintete megtelik melegséggel, miközben közelebb hajol és puszid ad a homlokomra.
-Biztos vagyok benne, hogy most is büszkék rád-suttogja és megint a szemembe néz.-Visszahozni-nyel nagyot-már nem tudom őket, de mi érezhetjük magunkat olyan jól, ahogy ők tették volna, rendben?
Megint melegség önti el a mellkasom, de most a szavaitól és attól, ahogy rám néz.
Istenem, hogy fogom kibírni, ha jövőre nem egy helyen fogunk élni? Nem hiszek a távkapcsolatban, de van rá esély, hogy a mi kapcsolatunk kibírja Hardynnal? Elvégre a Harvard és a Julliard csak durván négy órára van egymástól kocsival, az nem olyan durva, igaz?
-Rendben-bólintok, mire ő megfogja a kezem és elkezd a fürdőszoba felé vezetni.-Hardyn!-nézek fel rá.
-Igen?-pillant rám a válla fölött kedves mosollyal.
-Te hogy viseled, hogy anyáék nincsenek ma itt?
Sokszor meg szoktam kérdezni tőle, mert tudom, hogy őt is megviselte a haláluk, de néha annyira rám koncentrál, hogy nem beszél erről. Én viszont nem akarom, hogy azt higgye, hogy nem érdekel, hogy hogyan érez ezzel kapcsolatban, mert igenis érdekel.
-Hiányozni fognak a buliról-feleli melegséggel a szemébe és finoman megszorítja a kezem.-De tudom, hogy azt akarnák, hogy érezzük jól magunkat ahelyett, hogy az orrunkat lógatnánk, így mindent meg fogok tenni, hogy így legyen. Persze mértékkel-bólogat tettetett komolysággal-mert ugyebár ma jó fiúnak kell lennem, megígértem, meg minden.
Mivel viccel, így én is merek poénkodni és az ajkaim most tényleg elindulnak felfelé.
-Ez igazi kínzás neked, nem igaz? Te szegény fiú-biggyesztem le az alsó ajkam, amitől a szeme huncutul megcsillan.
-Tudod, igazán kaphatnék ezért valami jutalmat, ha valóban sikerül egész este jól viselkednem-dobja be, amitől kiszakad belőlem egy kis kacaj.
-Fő, hogy nem a jutalomért csinálod, nem igaz?
-Csak mondtam-pörget be maga elé, már a fürdőben-a filmekben a jó arcok mindig elnyerik a méltó jutalmukat-csúsztatja a kezét a derekamra.
-És az nem elég jutalom, hogy itt vagyok neked?-biccentem oldalra a fejem a szemébe nézve.
Valahol egy kis hang a fejemben azt suttogja, hogy csak még vagyok itt neki, de ezt elnyomom. Nem akarok ma ezen agyalni. Ami azt illeti, semmin nem akarok agyalni, tényleg csak jól akarom érezni magam. Holnap ráérek azon pörögni, hogy hogyan mondjam meg Hardynnak, hogy a Harvard és a Julliard is igényt tart rám és azután ráérünk együtt kitalálni valamit arra, hogy hogyan folytassuk és melyik egyetemeket válasszuk.
Tiszta szívemből szeretem ezt a fiút és nem akarom elveszíteni, de azt is tudom, hogy nem áldozhatom be magam és a jövőmet azért, hogy ne szakadjunk el egymástól. Nem mondhatok le álmaim egyeteméről és tőle sem várom el ugyanezt, viszont azt is tudom, hogy ez még komoly fejfájást fog okozni nekünk.
De ahogy mondtam, most csakis arra akarok figyelni, hogy jól érezzük magunkat a barátainkkal és a szeretteinkkel. Nem hagyom, hogy bármi elrontsa a mai napot és nem csak Jared szülei miatt, hanem mert Hardynnak igaza van: a szüleim is ezt akarnák, nekik pedig nem fogok csalódást okozni. Ki fogok élvezni minden pillanatot, amit a szeretteimmel tölthetek még a költözés előtt. Minden pillanatot, amit Hardynnal élvezhetek.
-De-ad puszit a homlokomra-a legjobb jutalom, amit valaha kaptam.
És a szívem már el is olvad, miközben én magam Hardyn karjaiba olvadok. Azt hiszem, hogy nem lesz olyan nehéz hagyni, hogy eltereljük egymás gondolatát és csak a másikra koncentráljunk.
-Akkor szálljunk be a kádba és használjuk ki az időt, amíg nyugiban élvezheted a jutalmad-mosolygok rá, ő pedig azonnal vetkőzni kezd, olyan gyorsan, mintha ez valami verseny lenne.
Ezúttal én vagyok az, aki ezen felnevet.
-Te még mindig ruhában vagy. Talán elfelejtetted, hogy hogy kell vetkőzni?-néz rám jelentőségteljesen, s felvonja a szemöldökét.-Na majd én segítek-lép elém és a kezeit a felsőm alá csúsztatva leveszi rólam a pólóm.
Kiráz a hideg, ahogy az ujjai végigsimítják a bőröm és nekem azonnal ki is kapcsol az agyam gondolkodó funkciója. Minden más megszűnik a világon, csak ő és én létezünk. Talán ez nem a mi nagy napunk, de lehet benne valami, hogy az esküvők mindenkit felpezsdítenek, mert már azon sem stresszelek, hogy csak pár óránk van elkészülni és odaérni a helyszínre, mert jelenleg lefoglalnak a barátom ajkai, amik az enyémekre tapadnak.

Hardyn:
-Az ifjú párra!-emeli a levegőbe a poharát a bátyám, miután befejezte a beszédét, ami egyszerre volt megható, vicces és a kellőképpen érzelgős.
Az ő beszéde zárta a sort, ami meg is látszik, mert a pincérek elkezdik ezerrel behordani a kajákat. Egyesekre rá is fér, mert már most van, akinek nincs meg az egyenes teljesen, pedig még sehol nincs az este vége.
-Megnyugodtál már?-hajolok Daeny füléhez, akinek a keze úgy remegett, amikor elindultunk otthonról, hogy komolyan aggódni kezdtem.
Persze csak ideges volt a fellépése miatt, de feleslegesen idegesítette magát, ugyanis pontosan olyan gyönyörűen énekelt, ahogy azt én tudtam, hogy fog. A hideg is rázott, miközben hallgattam, pedig nem egyszer hallottam már otthon, miközben próbált a nagy napra. És nem én voltam az egyetlen, ahogy néztem az embereket, mindenki csodálattal hallgatta őt és figyelte, ahogy Emily bevonul. Még az sem tudta megtörni a varázst, hogy az én idióta haverom valóban megfenyegette az apját, ahogy azt megígérte a barátnőmnek, aki így majd jön neki valamivel. Az a hülye jól feldobta a hangulatot, mielőtt mindenki sírásban tört volna ki és állati büszke volt magára emiatt.
-Lényegesen jobban vagyok-néz rám halvány mosollyal, aprót biccentve.-De azért lehet, hogy nem árt, ha iszom majd valamit, hogy végleg lelazuljak. Persze csak a kaja után.
-Csakis-bólintok mosolyogva, majd puszit nyomok a vállára.-Eszméletlen voltál, ahogy énekeltél.
-Nem tudom, hogy hogy nem remegett a hangom azok után, hogy mennyire izgultam-rázza meg a fejét hitetlenül.
-Úgy, hogy hihetetlen tehetséges vagy. Zsigerből jön neked-felelem és komolyan is gondolom.
Daenerysnek hihetetlen érzéke van a zenéhez és az íráshoz. Az egyik kedvenc elfoglaltságom, amikor csak fekszünk az ágyon, őt cirógatom, ő pedig énekel. Csak hallgatom olyankor a hangját és élvezem a bizsergést, ami átjárja a testem tőle. Mindig át tudja adni az érzelmeket, amikről énekel és ettől is olyan jó.
-Hagyd abba, mert zavarba jövök-szól rám, de az ajkai felfelé görbülnek.
-Akkor azt se mondjam, hogy gyönyörű vagy ma?-mosolyodom el én is, végigvezetve rajta a tekintetem.
Még mindig imádom zavarba hozni, mert irtó édes, amikor elpirul és ezt most is jó látni. Ezen túl pedig, tudom, hogy mennyire fontos ez most neki, ugyanis az anyukája ruhája van rajta. Az, amelyiket anno a bálra akart felvenni, de akkor még nem állt rá készen. Viszont ma úgy érezte, hogy itt az ideje, hogy felvegye és így egy darab a szüleiből is vele lehet. Ezért választotta kiegészítőnek azt a nyakláncot, amit az apukája vett neki egy fellépésére még régen.
-Hardyn!-szól rám megint és az arca még pirosabb lesz, de a szeméből nem tűnik el a mosoly csillogása.
-Mi az? Csak őszinte vagyok-nézek rá ártatlan képpel.-Tényleg gyönyörű vagy. A legszebb az egész esküvőn és...
Egy csókkal belém fojtja a szót, amit azonnal viszonzok, de belemosolygok a csókba. Az ajkai pezsgő ízűek és ettől még mámorítóbb az egész.
-Még szerencse, hogy tudom, hogy hogyan kell elhallgattatni. Ha folytatod, akkor pirosabb leszek, mint egy tűzoltóautó-suttogja, amikor elválunk egymástól.
-Most valljam be, hogy úgy meg eszméletlen édes vagy, vagy akkor is kiakadsz, mert ez is zavarba hoz?
-Már kimondtad, így számít a válaszom?-mosolyodik el, amitől vigyor szökik a képemre.
-Hoppá!
-Gondolom, hogy mennyire sajnálod-forgatja meg a szemét.
-Nem teszem, de te így is szeretsz.
-Az biztos, jobban, mint bárkit-húz magához még egy csókra, de mielőtt elmélyülhetnénk benne, a legjobb barátom megköszörüli a torkát.
-Fiatalok, hagyjátok a pincéreket dolgozni, ne hajolgassatok be az útba!-szól ránk vigyorogva, mire bemutatok neki, ugyanis még messze vannak a mi asztalunktól a pincérek.
Vagyis csak mutatnék, de megígértem, hogy viselkedem ma, így türtőztetem magam. Viszont a barátnőm ráölti a nyelvét.
-Tényleg, Daeny-folytatja Jared, tudomást sem véve a lány reakciójáról-, mit is kapok tőled azok után, hogy meg mertem lépni azt, amiről fogadtunk?
Az önelégült arckifejezése bosszantja Daeneryst, de látom rajta, hogy azért jól szórakozik, amiért a barátunk tényleg olyan idióta, hogy képes volt a komplett násznép előtt megfenyegetni a saját apját, hogy vigyázzon az édesanyjára, mintha csak a saját lányáról lenne szó. Előre sajnálom a lányát, ugyanis amilyen mázlisták vagyunk, egy nap biztos, hogy mind a kettőnknek lánya-is-születik.
-A tény, hogy mindenki jól szórakozott és sikerült megint lenyűgöznöd, nem elég?-pislog ártatlanul Daenerys, mire a legjobb barátom felhorkant.
-Mindjárt gondoltam, hogy megpróbálsz valamit kitalálni, de felejtsd el, drágám, azt mondtad, hogy fizetsz nekem valamit, ha megcsinálom. És megcsináltam, szóval kérem a díjamat.
-Megpróbálod lehúzni a húgomat, Jared?-tér vissza az asztalunkhoz a bátyám és ahogy leül a barátnője mellé, puszit nyom Adriana kézfejére.
-Én csak behajtom, amit ígért-rázza a fejét Jared még mindig vigyorogva.
A ceremónia eleje óta így áll a szája és most még állati büszke is magára, hogy meg merte mindezt lépni, úgyhogy szerintem mire mindenki elindul haza, a haverom arca görcsbe áll majd, de persze nem bánom, hogy boldog.
És ahogy végignézek az asztaltársaságon, nem ő az egyetlen. Anya és apa is velünk ülnek, akárcsak Faye szülei, az unokaöcsénk, az unokahúgunk, Jared húga és Adriana még rajtunk kívül. Mindenki beszélget, nevet és jól érzi magát, ami melengeti a szívem.
Daenerysre nézek, aki tettetett komolysággal bólogatni kezd.
-Aha, hát persze. Oké, legyen, te döntsd el, hogy mit szeretnél, én pedig tartva magunkat a megbeszéltekhez, meghívlak rá-adja be a derekát a szemét forgatva.
Örülök, hogy ő is jól érzi magát és ahányszor csak ránézek, forróság önti el a mellkasom. Mindig ezt váltja ki belőlem, ahányszor látom a mosolyát, de most, hogy a keresztapámtól kapott nyakláncot és az anyukája ruháját viseli, ez az érzés még erősebb bennem, ahogy belegondolok, amit már vele is beszéltünk, hogy Aidenék mennyire jól érezték volna magukat ma. Az biztos, hogy nagy bulit csaptak volna.
-Én még mindig alig hiszem el, hogy ezt meg merted lépni-rázza a fejét Adriana nevetve.-Nem vagy százas, Jared.
Látszik, hogy a bátyám barátnője még nem ismeri eléggé Jaredet. Ezt a srácot nem igazán van, ami megijeszti, többek között ezért sem fél attól, hogy mi lesz, ha őt a Harvardra, Faye-t pedig a művész sulijába veszik fel. Velem ellentétben, ő nem aggodalmaskodik ezen, amit állatira irigylek tőle, mert én van, hogy éjszakákat forgolódom emiatt.
De most szigorúan megtiltottam magamnak fejben, hogy ezen pörögjek, így visszatérek a társaságunkhoz.
-Pedig nekem elhiheted, hogy megtette-mosolyodik el Jared húga.-Sőt, mióta Daeny a hajunk csinálása közben kijelentette, hogy fizet neki, ha meglépi, azóta erre készült. Én egy percig sem kételkedtem benne, a bátyám minden idiótaságban benne van és Hardynnal tökéletes társak a bajban már ezer éve. Csodálom, hogy te nem voltál benne-fordul felém Linzy ártatlan arckifejezéssel.
-Igen?-vonom fel a szemöldököm, de nem tudok nem mosolyogni. Én is jól érzem magam.-Tudod, hogy én min csodálkozom? Hogy nincs itt a barátod-vágok vissza.-Nem merted bedobni a mélyvízbe?
-Még kérded? Hülye lettem volna ide meghívni, amikor mindenki itt van. Azok után, hogy milyen volt, amikor anyáéknak és Jarednek mutattam be, jobb, ha hagyom kicsit regenerálódni, mielőtt te is találkozol vele.
-Mit műveltél?-néz vigyorogva a legjobb barátomra a bátyám, mire ő ártatlanul megvonja a vállát.
-Ugyan, semmit, Linzy felfújja a dolgot.
-Közölte vele, hogy elássa, ha megbánt-bukik ki a lány a fejét ingatva.-És utána minden hülye indokkal ránk tört, hogy ne történjen semmi, ami túl intim, ahogy Jared mondta. Szó szerint ezt nyögte be az első találkozáskor, mintha csak valami kislány lennék.
-Mert így is van-vágja rá Jared, mit sem törődve a pincérekkel, akik végre hozzánk is elérnek a levesekkel.-Én még emlékszem, hogy nem is olyan régen az volt a legnagyobb bajod, hogy nem tudtad eldönteni, hogy milyen színű báliruhát adj a barbie-dra. A kishúgomat pedig csak ne rontsa meg valami kissrác, aki azt hiszi, hogy most csak az övé vagy.
Képtelen vagyok nem vigyorogni, hiába ismerem már ezt a sztorit, imádom, ahogy Jared vigyáz a kishúgára. És közben tökre megértem Linzyt is. Én sem dobtam volna be ezek után a mélyvízbe szegény srácot, mert az is tuti, hogy ha egyszer végre találkozhatok vele, akkor én is előadom neki a magam szövegét arról, hogy mit csinálok vele, ha megbántja Linzyt. És ha ez nem lenne elég, biztos, hogy a barátnőm sem hagyná annyiban, ha a srác esetleg összetörné a lányt. Ez van, Linzy kicsit mindannyiunk húga és az bizony ezzel jár.
-Te hány éves is voltál, amikor az első barátnőd volt?-érdeklődik Faye udvariasan, de látom rajta, hogy nehezére esik nem elnevetni magát.
-Tizenöt-vágja rá Jared gondolkodás nélkül.
-Mhm és mikor is volt az első...-Faye megköszörüli a torkát, mert már tényleg nehéz visszatartania a nevetését.-Az első túl intim pillanatod?
Jared már nem olyan magabiztos, de ez csak a sóhajból jön le, ami kiszakad belőle, egyébként nem hagyja magának, hogy megremegjen.
-Tizenöt évesen-ismeri be, mire Adriana legalább olyan vidáman a srác húgára néz.
-Te hány éves is vagy, Linzy?
-Tizenhat-feleli a lány jelentőségteljes pillantást küldve a bátyja felé.-Egy évvel idősebb vagyok, mint Jared akkor volt és nem mellesleg egyáltalán nem rohanunk az ilyen dolgokkal.
-Hát ne is rohanjatok, sőt, talán az ölelkezéssel is kicsit vissza kéne venni. Ahányszor rátok néztem, egymáshoz bújva ültetek.
-Kezdünk kicsit álszentek lenni-jegyzi meg Daeny nevetve.-Még jó, hogy összebújva ültek, ti sem tudjátok levenni egymásról a kezeteket-biccenti oldalra a fejét, a Faye-jel összefont ujjaikra nézve.
-Meg kell tanulnod feldolgozni, hogy a húgod nő fel, kicsim-ad puszit az unokahúgom a fiú arcára, mire ő leverten megrázza a fejét.
-Minden nap azon vagyok.
Úgy vigyorgok, hogy mindjárt szétreped az arcom.
-Én mikor is ismerhetem meg ezt a fiút?-pillantok Linzyre.
-Majd-vágja rá gondolkozás és habozás nélkül, amitől felnevetek.
-Sejtettem.
A beszélgetést a poharak hangja szakítja meg, ahogy valaki nekiüti a kését, ami azt jelenti, hogy az ifjú párnak csókolóznia kell. Mindenki őket figyeli, én viszont a barátnőm füléhez hajolok.
-Véletlenül tudom, hogy a friss házasok első tánca a Stand By Me című dalra lesz. Remélem, hogy táncolsz rá velem, amikor be lehet csatlakozni.
Daeny bőre libabőrős lesz ahogy az ajkaim a füléhez érnek, majd mosolyogva rám pillant.
-Az a mi dalunk, már attól féltem, hogy fel sem kérsz rá-forgatja meg a szemét, de az ajkai még mindig felfelé görbülnek.
-Már alig várom-lopok finom csókot tőle.
Azt hiszem, hogy tényleg kellett, hogy kikapcsoljunk és kiszakadjunk a mókuskerékből. Nagyon jól érzem magam és nem akarom, hogy ez az érzés elmúljon.