Hardyn:
Amikor reggel ébredezni kezdek, az első dolog, ami feltűnik, hogy Daeny nincs a karjaimban. A kis kezét érzem az arcomon pihenni, ahogy finoman cirógatja azt, de a teste nem simul a karjaimba és ez borzasztóan zavar. Nagy nehezen ráveszem magam arra, hogy kinyissam a szemem, hogy szólhassak neki, hogy bújjon hozzám, de amikor megteszem, az első dolog, amit meglátok, az Daenerys mosolya, miközben nagy kék szemeivel az arcomat fürkészi.
-Jó reggelt-suttogja a szemembe nézve.
-Jó reggelt-fogom meg a kezét, ami az arcomon pihen, s én is alaposabban szemügyre veszem.
A haja kócosan keretezi gyönyörű arcát, az ajkain őszinte mosoly bujkál, s a szemei bágyadtan csillognak. Ezutóbbi miatt elönt az aggodalom.
-Kérlek mondd, hogy nem maradtál fent egész éjjel, hogy tudd, hogy velem minden rendben van-vezetem kezem a csuklójára és óvatosan behúzom a karjaimba, majd köré fonom azokat.
Ahogy a törékeny kis teste az enyémhez simul, elönt egyfajta megnyugvás, ami a mellkasomból indul és szépen lassan minden porcikámat bekebelezi. Normális szóval nem tudnám leírni, éppen ezért megmagyarázni sem tudom, de ahogy az isteni illata körülölel, úgy érzem, hogy minden rendben van. Jelenleg így is érzem, pedig az éjjel az volt bennem, hogy minden összedőlt. Még most sem tudom kiverni a fejemből a jelenetet, ami álmomban lejátszódott a szemeim előtt. Az, ahogy Daeny szándékosan billeg a tető szélén. Az, ahogy teljesen kétségbeesetten és reménytvesztetten rám pillant mielőtt véget vetne az életének. És az, ahogy leugrik a tetőről, majd a mélybe zuhan. Emlékszem, hogy a következő kép, amit láttam, az Daenerys kicsavarodott, szilánkosra tört csontjainak a látványa, amint a földön fekszik. Tudom, hogy a szemébe néztem álmomban, de akkor már nem csillogott úgy, ahogyan szokott. A fény teljesen kihunyt belőle és a helyét valami ijesztő üresség vette át.
Most is kiráz a hideg, ha eszembe jut mindez és a hányinger kerülget tőle. Annyira valóságos volt, hogy amikor felriadtam, komolyan azt hittem, hogy elveszítettem őt, hogy tényleg meghalt. Annyira meg voltam ijedve, mint még talán soha életemben és mérhetetlen fájdalom sugárzott a testem minden porcikájába.
Amikor elveszítettem a keresztszüleim, az fájt. Nagyon, nagyon fájt és fáj ma is, ha belegondolok a történtekbe. Viszont az a fájdalom fele annyira nem volt elviselhetetlen, mint a tegnap éjjeli, amikor azt hittem, hogy Daeny végzett magával.
-Nem egész éjjel-támasztja meg az állát a mellkasomon és mélyen a szemembe néz.
Ez a válasz nem a legkielégítőbb, de jobb, mint amire számítottam. Egy részem reménykedett abban, hogy álom volt az álomban és valójában nem riadtam fel, ezzel felverve Daeneryst is, viszont a reálisabb énem pontosan tudta, hogy mi volt az éjszaka folyamán. Ettőlmég azért most is reméltem, hogy Daeny nem tudja majd, hogy miről beszélek és a történteket is hivatalosan is álomnak lehet nyilvánítani. De ez természetesen nem jött be.
-Az mit takar?-simítok ki egy tincset az arcából, ami belelóg a szemébe.
Emlékszem, hogy régen az anyukája mennyit piszkálta azzal, hogy hadd tűzze fel neki egy csattal, mert ha sokáig fog a szemébe lógni, akkor tönkre fog az menni. Daenerys mindig is utálta, amikor ezzel jött neki Lucy, mert szerinte sokkal szebb volt kiengedett hajjal. Ironikus, hogy az elmúlt években meg inkább láttam felkötött hajjal, mint kiengedettel. Mondjuk nem mintha ettől függne a szépsége, én speciál mind a két esetben gyönyörűnek látom.
-Csak addig maradtam fenn, amíg meg nem bizonyosodtam róla, hogy nyugodtan alszol-kezdi megint az arcomat simogatni.-Szerettem volna tovább is, de hiába küzdöttem ellene, elnyomott az álom. Viszont azt tudni akartam, hogy te jól alszol és nem jön újabb rémálom.
Ahogy kimondja a szót, megint beugrik néhány jelenet belőle, amitől akaratom ellenére is összerezdülök. Ez Daenynek is feltűnik, ugyanis a tekintete ellágyul, az arca megkomolyodik, de a keze tovább simogatja az enyémet.
-Nem megyek sehova, Hardyn-közli határozottan, mégis gyöngéden.-Megmondtam, nem fogok olyat tenni, ami az életem végét okozná. Voltak sötét gondolataim, de elmúltak. Itt vagyok és itt is maradok, hallod?
Hallani hallom, csak az agyam nem akarja abbahagyni a rémálom vetítését a fejemben és úgy nehéz nem ilyen savanyúnak lennem.
-Megígértem, hogy ha esetleg újra eszembe jutna bármi ilyen, szólnék neked-támaszkodik fel és megpuszilja az orrom hegyét.-De semmi ilyenről nincs szó, úgyhogy rám összpontosíts, ne arra, ami éjjel volt, rendben?-dönti a homlokát az enyémnek.
Annyira határozottan mondja, hogy ahogy a kék szemébe nézek-bár kell pár perc, amíg megnyugszom-elhiszem neki, hogy így van és valami csoda folytán még a jó kedvem is visszatér.
-Hát...azért van az estének olyan pillanata, amire boldogan emlékezem vissza-simogatom a hátát finoman, amitől érzem, hogy megremeg a kezem alatt, ahogy libabőrös lesz.
-Hülye-hallat egy édes kacajt, miközben az arcát a nyakamba fúrja.
-Komolyan mondtam-ölelem magamhoz jó szorosan.
-Oké, akkor fókuszálj arra, ha az segít neked-kuncogja a nyakamba, s még jobban hozzám bújik, de aztán néhány perc múlva elhajol és megint összeakasztja a tekintetünket.-Már egy kis ideje fenn vagyok, úgyhogy gondoltam hasznossá teszem magam és kértem magunknak reggelit-pillant a kisasztalon pihenő hatalmas tálcára.-Gondoltam inkább kettesben fogyasztanánk el azt, mint lent a sok idegennel.
És mennyire jól gondolta.
Semmi kedvem nincs lemenni a sok ember közé.
Na jó, talán a hétköznap miatt nincsenek olyan sokan, de ez szimplán részlet kérdése. A lényeg az, hogy hétvégén hiába lesz a sulis elbeszélgetés és hiába leszünk a bátyámnál, tudom, hogy lesznek programjaink. Flynn haverjai már rajta vannak az ügyön, hogy ott folytassuk a dolgokat, ahol a múltkor abbahagytuk és menjünk bulizni, amivel alapvetően nincs is baj, de szeretnék kettesben is lenni a barátnőmmel. Éppen ezért eszemben sem volt, hogy lent kajáljunk, mert minden kettesben töltött pillanatot ki akarok használni. Nem tudom, hogy Daenerys is hasonlóan gondolkozott és érzett-e vagy valami csoda folytán gondolatolvasó lett, de sikerült úgy szerveznie a dolgokat, ahogyan azt én akartam.
-A tökéletes reggel-adok puszit neki mosolyogva.-A reggeli után még lesz egy kis időnk lustálkodni, mielőtt el kell hagynunk a szállást és indulnunk kellene.
-Ezt most célzásnak vegyem?-vonja fel a szemöldökét mosolyogva.
-Nem annak szántam, de én nem vagyok semmi jónak az elrontója-vigyorodom el, ami újabb kacajt csal ki belőle.
-Hát persze-kapok puszit a számra, majd Daeny kimászik az ágyból, hogy behozza abba a reggelinket és tényleg nyugiba el tudjuk fogyasztani azt.
Nem is sietjük el a dolgot, minden percet kihasználunk, mielőtt el kellene hagynunk a szállásunk, hogy a mozgalmasnak ígérkező hétvége előtt még kicsit a mi tempónkban haladjon minden. Megreggelizünk, aztán még lustálkodunk egy kicsit az ágyban, mielőtt elindulnánk és látványosan nehezen hagyjuk magunk mögött a szobát, majd a szállodát is, de eleget teszünk a szabályoknak. Még úgy is, hogy igyekszem belevinni a rosszba Daenyt és meggyőzni, hogy maradjunk még egy kicsit, hiszen hét közben mégis ki jönne ide relaxálni? Nagyon igyekszem átcsábítani a sötét, lazítós oldalra, de a barátnőmet kemény fából faragták és kitart amellett, hogy időben távoznunk kell a szobából, még ha látszik is a szemén, hogy mennyire szívesen maradna egy darabig.
Végül aztán csak elindulunk és csendben ülve élvezzük egymás társaságát a kocsiban. Vagyis én csendben figyelem az utat-néha elkalandozva Daenerysen-a mellettem ülő lány pedig dúdolva gyönyörködik a mellettünk elsuhanó tájban, amikor megrezzen a telefonja. Először nem aggódja túl a dolgot, de aztán amint meglátja, hogy mi az, mintha elsápadna.
-Valami baj van?-kérdezem rápillantva az egyik pirosnál.
-A Julliard üzent-néz fel rám nagyot nyelve, aztán vissza is vezeti a tekintetét a készüléke képernyőjére.-Őszi szünet utánra tették át meghallgatásom-kapja felém a fejét, miután alaposan átolvasta a kapott emailt.
És az alaposant úgy értem, hogy tényleg nagyon alaposan. Vagy négyszer futtatta át rajta kék szemeit, mielőtt elmondta volna, hogy mi van benne.
-Szünet utánra?-vonom össze a szemöldököm értetlenül.-Nem arról volt szó, hogy mostanság lesz?
-Azt írják, hogy valami felújítás miatt tolódik az egész, nem készült el az, aminek el kellett volna, a szünet utáni hétvégén várnak, hogy meghallgassanak-kapkodja a tekintetét köztem és a telefonja között.
-Akkor eggyel kevesebb stressz forrás most-fogom meg a szabad kezét, majd a számhoz vezetem azt és megpuszilom.
-Az is-ért egyet, aztán teljesen bepörög.-És még több idő. Így tudom gyakorolni a dalt. Jobban ki tudom javítani az apró hibákat, kísérletezhetek a hajlításokkal vagy azzal, hogy milyen lenne egy szólammal feljebb, esetleg javíthatnék a...
-Vagy bíznál magadban és abban, hogy jó úgy, ahogy van-szakítom félbe finoman-és gyakorolhatnád az eddigi verziót, normális időbeosztással, hogy ne hajtsd túl magad.
-Hardyn, az a Julliard-közli, mintha nem tudnám és a perifériámból látom, hogy az arcomat fürkészi.-A francos Julliard, ott nem elég jónak lenni, még csak nagyon jónak sem-ingatja a fejét hevesen.-Ott pusztítóan, hibátlanul, tökéletesen jónak kell lenni.
Daenynek nem szokása ennyire túlzásokba esni, ami azt bizonyítja, hogy mennyire fontos neki, hogy felvegyék a Julliardra. Tudom, hogy nem csak maga miatt szeretne oda menni, hanem, mert Aiden és Lucy akkor is biztosak voltak abban, hogy felveszik majd oda, amikor ő nem. A szülei miatt akarja annyira, hogy felvegyék és ezt teljesen meg is értem. De egyrészt: Daenerys hihetetlenül tehetséges, hülyék lennének nem felvenni. Másrészt pedig...nem akarom, hogy túltolja a próbálást és a végén kikészüljön idegileg, mert az sem neki nem tenne jót, sem pedig a felvételijének, ugyanis biztos, hogy ha túl sokat próbál, akkor pont addigra fárad ki, mint amikor teljesítenie kellene. Tisztában vagyok vele, mert én is tapasztaltam már nem egyszer, hogy milyen az, amikor ember túlhajszolja magát valami miatt, ami nagyon fontos neki.
-Te már most pusztítóan jó vagy-nézek rá, amikor megint pirosat kapunk és összeakasztom a tekintetünk.-Teljesen felesleges túl sokat gyakorolnod, mert többet árt, mint használ. Ahogy átrendezni mindent is totál alaptalan és szükségtelen. Gondolj csak bele, hercegnő-simítok az arcára, mire ő beledönti azt a kezembe-anyukádék is úgy szerették azt a dalt, ahogy van. Miattuk választottad azt, amelyiket, akkor ne változtasd meg-ingatom meg a fejem.-Csak hagyd, hogy a szívedből szóljon és nekik menjen majd, amikor előadod ott a Julliard felvételi bizottságának. Garantálom, hogy szem nem marad majd szárazon és imádni fognak téged-cirógatom az arcát finoman és a szavaimmal sikerül elérnem, hogy Daeny ne kezdjen el vitatkozni.
Nem gondoltam, hogy ennyire meggyőző leszek már az első érvemmel. Vagyis azt tudtam, hogy az leszek, csak arra nem gondoltam, hogy Daenerysre is ilyen hatással lesz.
A barátnőm nagyot nyel és pislogni kezd, ahogy bepárásodik a szeme, de nem mond semmit. Percekig hallgat, szinte megvárja, hogy a lámpa zöldre váltson, csak akkor hajol el. Megfogja a kezem, majd a tenyerembe csókol és bólint egyet:
-Igazad van-teszi hozzá, amikor nekem tovább kell indulnom-az a dal nem jó túlcicomázva, anya és apa is úgy szerette, ahogy van és én nekik szánom azt a dalt. Úgy fogom előadni, ahogyan nekik régen és ahogy eddig is gyakoroltam, de a gyakorlást nem hagyom abba, amíg el nem jön a nagy nap.
-Nem is kell-rázom meg a fejem-csak azt kérem, hogy ne legyen belőle bajod. Ne addig csináld, hogy teljesen kikészülj, mert annak semmi értelme. Gyakorold, de ne vidd túlzásba.
-Akkor, továbbra is ott leszel velem, amíg próbálok?-kérdezi kissé félénken, amivel eléri, hogy egy pillanatra rákapjam a fejem.
Ahányszor ott vagyok vele a próbán, biztos, hogy sírás a vége. És nem csak nála. Az én szemembe is könnyek szöknek minden alkalommal, amikor hallom tőle a dalt és eszembe jutnak a keresztszüleim. Ilyen szempontból fájdalmas a dolog és mazochistának tarthat az, aki kívülről néz minket, de eszemben sem lenne kihagyni Daeny próbáit, mert az az odaadás és az a rengeteg érzelem, ami hallatszik a hangjából és a dalból, a fájdalom ellenére is felemel és körbeölel. Életemben nem váltott még ki belőlem egy zene annyi érzelmet, mint ez. Persze, lehet azt mondani, hogy azért, mert ebben én is személyesen érintett vagyok, de szerintem nem csak erről van szó. Hanem arról is, hogy Daeny ennyire tehetséges. És szereti is csinálni, úgyhogy támogatni fogom, bármennyire is fáj néha.
-Ki nem hagynám-fogom meg a kezét ismét és újabb puszit adok rá.
A szemem sarkában látom, hogy Daeny elmosolyodik, majd helyezkedik egy kicsit, hogy aztán a vállamra tudja hajtani a fejét és átölelni a karom. Így megyünk tovább a bátyámék felé, ismét csendben. De ez a csend nem az a fajta, amit meg akarok törni.

Daenerys:
-Istenem, de jó, hogy itt vagytok-ölel szorosan magához Flynn, miután kiszálltam a kocsiból, s a földről felemelve zár még jobban a karjaiba.-Hiányoztatok.
-Te is nekünk-fúrom a fejem a nyakába, miközben kiélvezem, hogy elönt a megnyugvás.
Mielőtt bárki kiborulna, Hardyn közelében is nyugodt vagyok-az esetek kilencvenöt százalékában-de Flynn teljesen más eset. Hardynnal úgy vagyok nyugodt, hogy közben mégis zakatol a szívem és pezseg a vérem. Flynn ölelése egyfajta testvéri nyugalommal áraszt el, ami egy teljesen más érzés, mint Hardyn karjai körülöttem.
-Akkor most már eláruljátok, hogy miért nem repülővel jöttetek a kocsi helyett?-kapkodja a tekintetét Hardyn és köztem Flynn.
A szállásunkon nagyon jól éreztem magam, komolyan. Annyira szép volt az egész, mintha egy álomba csöppentem volna bele és Hardyn győzködése, miszerint maradjunk még egy kicsit, majdnem célt is ért. Nem sok kellett ahhoz, hogy beadjam a derekam és hagyjam, hogy tovább maradjunk ott, de egyrészt az elhagyási határidő nem véletlenül az, ami; másrészt, nem akartam, hogy Hardynnak pluszba rá kelljen fizetnie valamire, csak mert tovább foglaljuk a szobát egy órácskával; harmad részt pedig nem akartam Flynnel sem kicseszni. Tartottam tőle, hogy ha plusz egy órát maradunk, akkor abból kettő lesz, majd három és mire észbe kapunk már az éj is leszáll, amitől biztos, hogy Flynn teljesen kiakadt volna. Nem azért, mert egy szállodában pihenünk, hanem mert nem szólunk és ő halálra aggódja magát. A barátaink és a keresztszüleim ugyanez a tészta, ha ott maradtunk volna, biztos, hogy kiment volna a fejünkből, hogy szóljunk nekik és szegényeket a totális pánik bugyrába löktük volna, miszerint baj van. Pedig tényleg, nagyon, igazán maradtam volna még ott kettesben Hardynnal, mielőtt elindulna a pezsgés és a stressz a hétvégén, de sajnos nem lehetett. És ennek ellenére eszembe sem jutna ennyire könnyen mellé állni ebben. Hiába volt szép, én is mondtam-nem is egyszer-hogy repüljünk.
Az ajkaimra vigyor szökik, miközben Hardynra pillantok, majd felé is biccentek:
-Kérdezd az öcsédet-felelem Flynnek-az ő ötlete volt.
-Mintha te nem élvezted volna, hogy kettesben lehetünk-csap játékosan a fenekemre Hardyn, amitől ugrom egyet és az említett testrészemhez kapok.
-Oh, értem már-kezd el hevesen bólogatni az idősebb Hayes fiú.-A kisöcsémnek barátnője lett és az öreg bátyó már nem elég menő ahhoz, hogy vele is töltsenek időt. Jól van, persze, megértem a dolgot-kapja fel a bőröndömet játszott sértettséggel Flynn és el is indul a házba, ahol bérli a lakását, de Hardyn elkapja a vállánál és visszahúzza magához.
-Ha azt hiszed, hogy erről van szó, akkor bolond vagy-öleli magához a bátyját, ami nekem mosollyá finomítja a korábbi vigyorom.
A Hayes fiúk talán nem hangoztatják minden nap, hogy mennyire szeretik egymást-ahogy a legtöbb fiú szinte soha nem mondja ki a szeretteinek-de ha valaki csak egy percet is eltölt velük, akkor láthatja, hogy még a civakodás mögött is őszinte szeretet bujkál. Mondjuk nem is csoda, hiszen Lily és Joe is úgy nevelték őket, hogy a világ minden szeretetét oda tudják adni nekik és megtanították őket arra, hogy nem szégyen kimutatni azt, amit érzel. Ennek ellenére persze a fiúk azért nem minden esetben mutatják ki a bennük rejlő érzelmeket-különösen Hardyn nem-de azt hiszem, hogy ennyi még normális.
Anya és apa is azt tanították nekem, hogy sosem szégyen a hangulatomnak megfelelően viselkednem. Nem kell mosolyogva megjátszanom magam, ha nem vagyok jól, mivel nem szégyen a sírás. És én mégis olyan sok alkalommal fojtottam el a könnyeim, csak hogy a körülöttem lévők ne találjanak gyengének. Lehet, hogy ez együtt jár a fiatalsággal és a felnőtté válás szakaszaival. Azt hisszük, hogy mindig erősnek kell lennünk és csak magunkra számíthatunk, pedig ez nem így van. Már megtanultam, hogy nem. Szinte biztos vagyok benne, hogy ha akkor ott a barátaim előtt nem omlom össze teljesen, mint ahogy megtettem a kórház felrobbanása után, akkor még most is egy érzelemmentes, üresség uralná a testem, ami később kifakadva minden fájdalmat rám ömleszt. Ha nem mertem volna kimutatni a mélypontom, akkor még most sem lennék képes mosolyogni, mint ahogyan azt megteszem jelenleg, miközben figyelem a két srácot.
-Akkor miről van szó?-vonja fel a szemöldökét Flynn, de a szája sarka felfelé görbül, amivel elárulja, hogy csak Hardyn agyát húzza.
-Arról, hogy szerettem volna kettesben tölteni egy napot a lánnyal, akit szeretek, mielőtt belecsöppenünk a valóság okozta stresszbe és a pezsgő bostoni létbe-tárja szét a karjait Hardyn, s küld felém egy pillantást.
Csak egy másodperc az egész, de valahogy eléri, hogy ettől a pillanatnyi összekapcsolódástól is megremegjenek a térdeim. Így reagálok rá, mivel eszembe jut a tegnap éjszaka és mert minden alkalommal megremeg a gyomrom és a lábam, ahányszor Hardyn kimondja, hogy szeret.
Flynn egy darbig csak áll és fürkészi Hardyn arcát, de aztán percekkel később csak kiengedi azt a vigyort, ami már kikívánkozott és megveregeti az öccse vállát.
-Nagyon jól tetted, mert Peter és Jack már mára akartak szervezni valami szórakozást.
Bár nagyon jól éreztem magam a srácokkal a múltkor-a kis íncidenst leszámítva-egyelőre ha nem muszáj nem találkoznék velük. Ez nem ellenük szól, csak szeretnék Flynnel és Adrianával lenni egy kicsit, hogy kipihenhessük az utazás fáradalmait. Annyira nem érzem a lendületet ahhoz, hogy most bevessem magam valamilyen kocsmába, több száz ember közé és igyak. Jelenleg nyugalomra van szükségem és olyanokra, akikkel biztonságban érzem magam. Azokra az emberekre, akik a családomat jelentik-és jelenleg egy helyen vannak velem.
Éppen ezért, bár nem tehetek róla, de a vér kifut a fejemből és érzem, hogy elsápadok.
-De ugye nem muszáj menni?-kérdezem az alsó ajkamat rágcsálva, amire a két fiú felkapja a fejét.
Mind a ketten egyszerre kezdik el fürkészni az arcomat, s közelebb is lépnek hozzám, miközben Flynn egy biztató mosoly kíséretében megrázza a fejét.
-Ne aggódj, mondtam nekik, hogy ma még adjanak időt a regenerálódásra az utazás után. Teljesen megértették a dolgot, úgyhogy ma csak négyesben leszünk. De fent mindent megbeszélünk-veszi ismét a kezébe a bőröndömet, holott simán felvinném, ha hagyná. De őt nem így nevelték.-Gyertek, menjünk-biccent a bejárat felé.-Adriana fent vár minket, épp kaját csinál, azért nem tudott lejönni.
Hardyn lecsukja a csomagtartót, lezárja az autót, fogja a bőröndjét, majd mellém lép. Az ujjait lassan és finoman csúsztatja az enyémek közé és óvatosan megszorítja azt, miközben küld felém egy kedves mosolyt.
-Kérlek próbálj meg nem már most az elbeszélgetésen aggódni-ad puszit a halántékomra, én pedig lehajtott fejjel igyekszem elrejteni a vörösödő arcom.
Nagyon rossz szokásom, hogy a fontos események előtt már napokkal képes vagyok annyira izgulni, mintha a világ múlna rajta. Pedig pontosan tudom, hogy ez nem így van. Anya mindig azt mondta, hogy ha valami nem is sikerül jól, attólmég másnap ugyanúgy felkel a nap és az élet megy tovább, így felesleges rágódni a dolgon. Apa pedig azzal próbált kicsit mindig nyugtatni, hogy ha én mindent megtettem a cél érdekében és a maximumot nyújtottam, akkor az én oldalam tiszta, nem rajtam múlik a végkimenetel. Mind a kettejük tanácsait próbálom mantrázgatni magamban, de nem olyan egyszerű nem aggódni, mint mondani, hogy ne aggódjak. Nem tehetek róla, de ahányszor eszembe jut, hogy pár nap és a Harvard rektorával fogok elbeszélgetni a jövőmet illetően, hányingerem lesz. De konkrétan annyira, hogy reggel a fogmosáskor, amikor ezen pörögtem, öklendezni kezdtem a gyomoridegemtől. Pedig napjaim vannak még addig és már az is jó dolognak számít, hogy behívtak egy elbeszélgetésre. Tartottam tőle, hogy a magamról írt kis esszé túl nyers lesz a borostyán-ligás egyetemnek, de úgy tűnik, hogy feleslegesen agyaltam ezen. Itt vagyok Bostonban és hamarosan az elbeszélgetésen is túlleszek. Csak ne zavarna ennyire, hogy nem tudom, hogy mire számítsak majd. Talán ez az, ami a legjobban megijeszt, hogy fogalmam sincs, hogy miket fognak kérdezni és mi a jó válasz rá. Biztos, hogy a szüleim erre azt mondanák, hogy csak adjam önmagam-ahogy Joe és Lily is ezzel a jó tanáccsal engedtek el minket otthonról-de ettőlmég nem olyan egyszerű a helyzet. Túl ijesztő az egész és én ettől néha azt érzem, hogy megfulladok.
-Már most is azt csinálod-suttogja a fülembe Hardyn, miközben haladunk felfelé Flynn mögött.-Látom a szemeden a rémületet.
-Mi van, ha béna leszek?-súgom vissza a vállába fúrt arccal.
-Te? Hol van a magabiztosságod, hercegnő? Imádták az esszédet, különben nem hívtak volna be. Értelmes vagy, szorgalmas és egyenes. Mégis ki az az idióta, aki elenged egy ilyen gyöngyszemet?
Az arcom ismét égni kezd Hardyn szavaitól, így magamba szippantva az illatát igyekszem kicsit lehiggadni.
Elvégre igaza van. Én ennél sokkal magabiztosabb tudok lenni. Vagy legalábbis nem mutatom ki a bizonytalanságom és már ez is egy hatalmas fegyver. Elég, ha azt látják rajtad, hogy magabiztos vagy és akkor már nyert ügyed van.
-És ha az esszéről kérdeznek és kiakadok anyáék miatt?-nézek fel rá az alsó ajkam beharapva.
-Akkor azt is meglátják majd, hogy mennyire tiszta lelkű vagy-feleli határozottan és elengedve a kezem, óvatosan kiszabadítja az alsó párnám a fogaim fogságából.-Csak kérlek, ha lehet, ne agyalj ezen most, rendben? Van pár napunk addig, ne kezd el már most a stresszelést, mert ki fogsz készülni.
Szóra nyitom az ajkaim, hogy feleljek, de Flynn kissé aggodalmas tekintettel hátra pillant a válla fölött.
-Minden rendben?-kérdezi az arcomat fürkészve, mire összenézek Hardynnal.
Arra számítok, hogy majd ő válaszol és biztosítja a testvérét, hogy nincs gond, de nem ez történik. Sőt, ami azt illeti, az ő tekintetében is megjelenik az aggodalommal átitatott kíváncsiság. Ő is választ vár a kérdésére, amitől nagyot kell nyelnem.
-Persze-felelem végül egy bólintás kíséretében, miután megnedvesítettem a torkom, majd Flynnre nézek.-Persze, minden, csak...izgulok az elbeszélgetés miatt.
-Felesleges-mosolyog rám kedvesen a fogadott bátyám-barmok lennének, ha nem vennének fel-teszi hozzá, majd lenyomja az ajtaja kilincsét és belöki a bejáratot.
A keresztszüleim és a barátaim hisznek bennem. A bátyám és a barátom is hisz bennem. A szüleim pedig mindig is hittek. Itt az ideje, hogy én is elhiggyem, hogy nem a Harvard lesz az, ami kifog rajtam azok után, amiket túléltem, mert túl kellett élnem. Át kellett mennem egy hatalmas veszteségen, amit mások nem biztos, hogy kibírtak volna. Igen, nagy munkája van ebben a szeretteimnek és még mindig a feldolgozó szakaszban vagyok, de itt vagyok. A Harvard bekaphatja, ha nem vesz fel, majd megyek máshova. Egy olyan helyre, ahova illek, mert hiszek abban, amit apa és anya annyit hajtogattak: minden okkal történik.
Küldök egy hálás mosolyt Flynnek és újra megfogva Hardyn kezét most én szorítom meg az övét, miközben bemegyünk a lakásba, ahova Flynn előre engedett.
-A járást már ismeritek-kezdi mögülünk.-Adriana a konyhában van, menjetek nyugodtan. A két bőröndöt-veszi el Hardyntól az övét-berakom a vendégszobába. Ott már minden elő van készítve nektek. Csak kérlek, viselkedjetek, rendben? Nem akarok fültanúja lenni annak, ahogy az öcsém megrontja Daenyt.
-Vicces-int be a bátyjának Hardyn, de nem tud nem mosolyogni.-Ha tudná, hogy néha engem kell félteni tőled-morogja a fülembe a fiú, amitől kiráz a hideg.
-Ugyanmár-nézek fel rá nagyokat pislogva-ártatlan vagyok, mint a ma született bárány-adok puszit a szájára, majd elindulok kifelé a konyhába Flynn barátnőjéhez, mielőtt a barátom bármit is reagálhatna.
-Daenerys!-küld sugárzó mosolyt felém a lány, amint belépek az említett helyiségbe.-Istenem, de jó megint látni-ölel magához szorosan, én pedig boldogan viszonzom a gesztusát.
-Én is örülök neked-felelem mosolyogva, majd a készülő kajára pillantok, amikor elválunk.-Nem vagyok egy konyhatündér, de utasítást tudok követni. Segítsek valamit?
-Dehogy, mindjárt kész van-legyint, miközben Hardynt is megöleli.-Üljetek le nyugodtan, érezzétek magatokat otthon. Már én is azt teszem, Flynn kérésére-pirul el, ami újabb mosolyt vált ki belőlem.
Hihetetlen, hogy mennyire aranyos ez a lány. És az, hogy milyen boldogok együtt. Nagyon örülök, hogy Flynnel megtalálták egymást, gyönyörű pár és biztos, hogy Joe és Lily is imádni fogják, amikor megismerik a jövő héten.
-Hogy vagy?-kérdezi Hardyn a lánytól, miközben leül az egyik székre az asztalnál és engem is finoman az ölébe húz.
-Kicsit el vagyok havazva, de Flynn segít nem elveszni a rengeteg feladat között, úgyhogy nincs okom panaszra-hajtja a fejét az idősebb Hayes mellkasára, miközben átöleli őt, amint Flynn csatlakozik hozzánk.-És jó végre élőben is együtt látni titeket-csillan meg a szeme.-Ma este kitárgyalhatjuk a dolgokat-kacsint rám, ami újabb mosolyt vált ki belőlem.
-Mindenképp-bólintok.
-Holnap én korán megyek, de Adrianának csak később kell bemennie a kampuszra-magyarázza Flynn-nem lesz sok órám, úgyhogy sietek haza, de ha bármi kell, szóljatok.
-Úgy lesz, de megoldjuk ne aggódj-teszi az állát Hardyn a vállamra.
Úgy fest, hogy még több időnk lesz kettesben.