Daenerys:
-Nem tudom elhinni, hogy az én kicsi lányaim felnőttek-ingatja a fejét a keresztanyám szombaton, amikor megérkezünk a plázába.
Lilynek azt mondtuk, hogy a hozzánk közelibbe menjünk, hogy ne kelljen annyit vezetnie, de ragaszkodott hozzá, hogy hamár csajos napot tartunk, akkor tartsuk rendesen és így elhozott minket a távolabbiba, ami kábé kétszer akkora, hogy legyen esélyünk válogatni. Vagyis több esélyünk legyen rá. És most, szinte tátva marad a szám, ahogy meglátom a rengeteg boltot. Szerintem én itt kábé ötször, ha voltam. Anyáékkal mindig a kisebbe mentünk régebben, csak Faye-jel voltam itt párszor, amikor még jóban voltunk, úgyhogy határozottan sokkol most ez a rengeteg butik. Viszont ez a jó értelemben sokkol.
-Tudjátok mit?-Karol át mind a kettőnket.-Nem is akarom elhinni-rázza meg a fejét, mire Faye rám mosolyog.
-Lily, csak végzősök lettünk-pillantok fel rá-, nem hetven évesek.
-Az lehet-bólint-, de még emlékszem, amikor együtt rohangáltatok kint a kertben. Mind a ketten két kis copfban hordtátok a hajatokat, rózsaszín tütüt viseltetek és rózsaszín felsőt, mert egyformán akartatok öltözni, mindenképp. Mindenhova hurcibáltátok a babáitokat és menekültetek a fiúk elől, akik meg folyamatosan kergettek titeket. Annyira édesek voltatok és most meg...-egy kicsit elcsuklik a hangja, ahogy végignéz rajtunk.-Most meg két gyönyörű nőt látok, akik már nem azok a kislányok-ingatja a fejét-és túl sok rossz dolgot éltek már meg. És hamarosan elköltöznek az egyetem miatt.
-Jaj, Lily-öleli magához Faye a keresztanyánkat, s én is becsatlakozom az ölelésbe.
Nekem sem könnyű ez. Baromira megijeszt, hogy csupán egy évünk-sőt, már annyi sem-maradt a gimiből és utána kikerülünk a nagy betűs Életbe. Akár az egyetem miatt, akár munka miatt. Vagy akár mind a kettő miatt. Minden meg fog változni és ez ijesztő. Már nem fogom minden egyes nap látni Jaredet és nem tudom csakúgy megölelni. Faye nem fog a nyakamba ugrani reggelente és nem fogunk tudni órákon beszélni levelekben olyan dolgokról, amikről nem tudunk hangosan. Na és Hardyn...fogalmam sincs, hogy mi lesz vele. Annyira friss ez a dolog és olyan váratlanul alakult ez ki köztünk, hogy egyelőre azt sem tudom, hogy pontosan hova fogunk kilyukadni. És, hogy mi lesz, ha vége a gimnáziumi éveknek.
Annyira bizonytalan és ijesztő ez az egész. Hogy felvesznek-e egyáltalán bárhova. Hogy milyen lesz majd távol az otthonomtól. Hogy mennyire tartom majd a kapcsolatot a barátaimmal. Én nem akarom elveszíteni őket. És elvégre már pelenkás korunk óta itt vagyunk egymásnak, vagyis csak nem fogom. Persze voltak hullámvölgyek, de most minden a helyére került. Legalábbis azt érzem, hogy kezd a helyére kerülni, mégha a szüleimet el is veszítettem. Nem hittem, hogy valaha ezt mondom, de nem akarom, hogy vége legyen mindennek a rengeteg küzdésnek. Félek, hogy milyen lesz az új hely, hogy lesz-e olyan, akivel össze tudok barátkozni, hogy hogyan boldogulok majd, hogy az itthoni szeretteim nem felejtenek-e majd el. Gyakorlatilag jelenleg mindentől. Tudom, hogy ez normális végzősként, de akkor is tele vagyok kérdőjellel és félelemmel, amit eddig igyekeztem elnyomni és nem is nagyon beszélni róluk. De most, hogy Lily emlegette, bennem is feltolultak ezek az érzelmek és nehéz nem a felszínre engedni őket.
-Még rengeteg időnk van addig-folytatja Faye határozottan-és ezt ki is fogjuk használni, rendben?
-Igen-próbálok én is nyugtatólag hatni és nem kiborulni-, meg, ha el is költözünk majd a sulik miatt, akkor sem tűnünk el teljesen. Hiszen Flynn is rendszeresen hazajön és naponta beszélünk vele. Ez velünk is így lesz-ígérem, s magához szorítom mind a kettőjüket.
Amikor Lily elhajol, a szemei könnyesek, de gyorsan megtörli azokat, majd puszit nyom mind a kettőnk homlokára.
-Nagyon szeretlek titeket-teszi hozzá, aztán a bolt felé biccent, ami előtt elsőnek megálltunk.-Na nyomás, válasszunk nektek valami szépet a bálra-mosolyodik el és belénk karolva, belép a boltba.
Egy köszönés után az itt dolgozóknak, kicsit szétszéledünk a rengeteg báli ruha között, de én nekem ettől valami megfogalmazódik a fejemben, amit nem bírok ki nevetés nélkül.
-Nem hiszem el, hogy Hardyn rávett erre-rázom a fejem hitetlenkedve.
-Pedig jobb, ha elfogadod-pillant rám Faye vigyorogva-, ugyanis lesz még egy pár bál. A téli, a valentin bál, a tavaszi és csakis utána-néz Lilyre is egy pillanatra-, a végzős bál.
-Igen és van egy olyan érzésem, hogy azokra is rá fog venni-sóhajtok fel, amivel még szélesebbre varázsolom Faye vigyorát.
-Szóval úgy tervezed, hogy még akkor is együtt lesztek?
-Nem tudom-harapom be az alsó ajkam-, az még nagyon a jövő, de azt hiszem, hogy vele még élvezném is a végzős bált-szökik halvány mosoly az ajkaimra, s érzem, hogy az arcomat elönti a pír, így visszafordulok a ruhákhoz.-Viszont akkor anyu ruháját veszem majd fel-terelem inkább el a témát, de ezzel ismét magamra vonom mind a kettőjük figyelmét.
-Anyukádét?-Kérdezi Lily meghatottan, amire egy bólintással válaszolok.
Egyik nap, amikor egyedül voltam otthon, eldöntöttem, hogy rendszerezem a maradék dolgaim és amik annyira nem kellenek, felviszem a padlásra. Úgyhogy a tanulás után nekiálltam átnézni a dobozokat, amiket Hardynnal átvittünk még anno és még mindig nem pakoltam ki. Nem volt egyszerű megpróbáltatás érzelmileg, de végigcsináltam. És az egyik dobozban megtaláltam anya ruháját, amit ő viselt a végzős bálján. Ott volt egy kép is róla és Lilyről aznapról és el is döntöttem, hogy fel fogom venni ezt a ruhát, de amikor ebbe belegondoltam, majdnem elsírtam magam. Még nem vagyok kész arra, hogy már most abban a ruhában legyek. Az érzelmileg túl nagy teher lenne, bármennyire is szeretném ezt. Viszont a végzős bálomon azt a ruhát akarom majd viselni.
Tudom, hogy Jared azt mondta, hogy a gyász öt fázisa egy embernél átlagosan egy évig tart és én viszonylag gyorsan átestem az első négyen, de ez az utolsó, az elegendés, úgy néz ki, hogy hosszabb idő lesz. Persze még azért elég friss ez az egész, de nem bánnám, ha már rá tudnék úgy nézni egy képre róluk anélkül, hogy elbőgném magam.
-Igen-bólintok nagyot nyelve.-Megtaláltam egyik nap a dobozok valamelyikében és már akkor biztos voltam benne, hogy fel fogom venni. Hardyn azt mondta, hogy illik is hozzám.
-Tényleg így van-bólint Lily egy halovány mosollyal.-Gyönyörű leszel benne.
Nagyon remélem, hogy igaza lesz. Nem magam miatt, sőt, nem is Hardyn miatt, hanem anyáért és az emlékéért. Ugyan sok konfliktusunk volt az öltözködést illetően, de sosem kényszerített volna arra, hogy felvegyem a ruháját, ha nem akarom. Viszont most, határozottan ezt akarom és nagyon reménykedem benne, hogy tényleg jól fog állni és nem szégyenítem meg azt a ruhát, sem pedig anyát azzal, hogy borzalmas leszek.
Na jó...egy kicsit azt is remélem, hogy Hardynnak is tetszeni fogok. De az most is él. Annyira furcsa belegondolni, hogy anya csak egy évvel volt idősebb nálam, amikor apával találkoztak és nem sokkal később egymásba is szerettek. Én pedig itt állok, valaminek az elején, ami talán olyan lesz, mint az ő történetük, talán csak a gimi végéig tart, de az is lehet, hogy Hardynnak és nekem nem jár több pár hónapnál és teljesen másképp látok mindent, mint ahogy ő látta ennyi idősen. Anya és apa még mindig együtt lennének, ha nem robbant volna fel a kórház. A keresztszüleim majdnem ugyanennyi ideje vannak együtt. Én viszont alig bírom mindezt elképzelni. A volt barátomat nagyon szerettem, de nem volt több megírva nekünk. Hardyn...egyre jobban azt érzem, hogy bele fogok szeretni, mégsem tudom elképzelni, hogy vajon mennyi időnk lehet együtt. Azt meg, hogy annyi ideig együtt legyek vele, mint amennyi időt anyáék voltak...szinte hihetetlennek tűnik.
Bár nem is olyan régen még az is annak tűnt, hogy egyáltalán normálisan szóljunk egymáshoz és ne utálkozzunk. Most meg...csak arra tudok gondolni, hogy megtalálom-e ma azt a ruhát, amitől Hardyn lélegzete elakad majd. Meg arra, hogy vajon ő hogy érzi most magát és gondol-e rám. Tudom, hogy ez baromi gyerekesnek és nyálasnak hangzik, de mivel mi eljöttünk csajos napot tartani, ezért Jared, Hardyn és Joe is úgy döntöttek, hogy szerveznek maguknak egy pasis napot. Én pedig tudni szeretném, hogy eközben a pasis nap közben is eszébe jutok-e vagy sem. Egy kis hang mélyen bennem, reménykedik benne, hogy igen. Nagyon reménykedik benne.
-Anyukád imádná rajtad-fogja meg a kezem Faye, s finoman megszorítja a kezem-és apukád is.
Magamra erőltetek egy mosolyt, s én is megszorítom az ő kezét, aztán nagy nehezen összeszedem magam.
-Na jó, nézzünk valami szépet neked elsőnek-kezdek el kutakodni neki.-Valami olyan kell, ami kiemeli a bomba alakod és a szemeid. Valami türkiz és testhez álló.
-Jó napot-lép mellénk egy fiatal eladó lány-, tudok valamiben segíteni?
Már épp mondanám neki, hogy egyelőre csak nézelődünk és nem kell fáradnia, amikor Lily mellénk lép és ismét átkarol minket.
-Igazából igen-biccenti oldalra a fejét.-A keresztlányaimnak szeretnénk nézni ruhát. Egyet a sulis őszi bálra, egyet pedig egy esküvőre, mind a kettejüknek.
-Ugye nem akarod te fizetni mindet?-Kapja fel a fejét Faye, s én is aggodalmasan Lily felé fordulok.
-Ezen ti ne aggódjatok, oké?-Simogatja meg a hátunk.-Inkább nyomás próbálni.
-Van elképzelésetek, hogy milyen fazont szeretnétek?-Mosolyog ránk kedvesen az eladó.
-Én nem szeretnék túl habos-babosat. Nincs baj az abroncsos szoknyával, de szeretnék tudni ülni. Jobban örülnék valami finom esésűnek-adom be a derekam nehézkesen, mire a lány bólint.
-Kövessetek, mutatok pár lehetőséget.

Hardyn:
-Szóval-pillant rám apa, miután leült a kis horgászós székébe, amit magával hozott-, te és Daenerys-vonja fel az egyik szemöldökét.
-Jaj, ez a téma nagyon jó. Tetszik, Joe, folytassuk csak-vigyorodik el Jared, miközben kivesz egy doboz üdítőt a hűtőládából, mire bemutatok neki.
Azt hinné az ember, hogy ez a majom legalább a szüleim előtt játsza a szentet, mint a legtöbb fiatal, de ő...Jared a pofátlanság netovábbja. Annyira gátlástalan a viselkedését illetően, hogy az sem zavarja, ha az őseimmel van egy légtérben. És a francba is...imádom ezt a pofátlanságot tőle. Sose mondanám ki hangosan, de imádom a srácot.
Persze a maga módján úgymond normális és logikus, hogy ilyen, mivel együtt nőttünk fel és anyáék úgy ismerik, mint a tenyerüket, de azért néha magam is elképedem rajta. Például, amikor vasárnap délben megjelenik a családi ebéden, hogy ő jött velünk enni. És a legdurvább az egészben, hogy a szüleim ezeken csak jókat mosolyognak. Mindezek ellenére is legalább annyira imádják őt, mint én. Véleményem szerint ettől csak még pofátlanabb, de persze nem hibáztatom. Én is elég lazán viselkedem az ő szüleivel, bár én legalább egy kicsit igyekszem jófiúnak tűnni előttük. Mondjuk szerintem egyikük sem veszi be ezt, de ez már mellékes és másik sztori.
-Te a másik keresztlányommal jársz, Jared-vezeti át tekintetét rólam, a legjobb barátomra-, nehogy azt hidd, hogy te megúszod ezt a beszélgetést.
Képtelen vagyok elnyomni a vigyorom, ahogy meghallom ezt, de aztán összeszedem magam és apa szemébe nézek.
-Apa, komolyan le akarjuk ezt játszani?
Imádom a szüleimet.
Ezt nem tudom elégszer kihangsúlyozni, viszont a felelősségteljes apa szerepet nem tudom elképzelni neki. Legalábbis nem ilyen formában. Tudom, hogy Daenerys más, mintha mondjuk csak az egyik osztálytársammal alakulna valami, de ez így annyira erőltetettnek tűnik. Pedig egyébként nem zavarna egy beszélgetés. Sőt, kifejezetten hiányoznak az apa-fia beszélgetéseink.
Eddig apa szeme mindig csillogott és bátran szórta a vicceket, meg érdeklődött a nő ügyeimről poénkodva. Viszont a robbantás óta ez a csillogás eltűnt a szeméből. Nem hibáztatom ezért, hiszen én sem érzem magam ugyanannak az embernek. Néha kifejezetten elveszettnek érzem magam. Apa meg együtt nőtt fel Aidennel. A legjobb barátok voltak. Mint Jared és én. Nem csodálom, hogy nem ugyanaz az ember, aki mondjuk nyáron volt. Én el sem tudom képzelni, hogy milyenné változnék, ha ez az idióta eltűnne mellőlem, ráadásul így, de ettőlmég...nagyon hiányzik a régi fény a szeméből. Hiányoznak azok az őszinte mosolyok, amik régen záporoztak felém és most alig látom rajta. Már határozottan kezd javulni a helyzet, de még mindig nem az igazi. Viszont nagyon reménykedem benne, hogy előbb vagy utóbb az lesz.
Apa percekig néz velem farkasszemet némán, de aztán megtörik és megrázva a fejét, felsóhajt, miközben a vállai előre esnek.
-Nem-teszi hozzá-, legalábbis így nem. Csak...a lányok különlegesek és én...szeretlek titeket, csak szeretném, ha megígérnétek, hogy vigyáztok rájuk.
-Vigyázunk-felelem komolyan-, tudod, hogy vigyázunk. Már akkor is figyeltem rá, amikor nem is bírtam. És Aidenéknek is megígértem, hogy vigyázni fogok rá. Faye pedig az unokahúgom, alap, hogy megóvom. De, ha van valami kérdésed, akkor tedd fel-mosolyodom el halványan.
Ahogy mondtam, nagyon szeretem a szüleim. És baromi jó a kapcsolatunk is. Mindent el tudok mondani nekik, mert így is neveltek. Nyilván más kicsit anyával beszélni egy egy éjszakásomról, mint apával, de mind a kettőjükkel meg szoktam ezeket beszélni. Már nem, mintha lenne több egy éjszakásom. Mostantól csakis Daenerysről fognak hallani. Persze a vele kapcsolatos nemi életem nem fogom csak úgy kitárgyalni, hiszen ez róla is szól, mert ő nem bárki, de ha őt nem zavarja, akkor én sem fogok elzárkózni. Elvégre tényleg mindent meg tudok osztani a szüleimmel.
Apának például gondolkozás nélkül meséltem el, hogy milyen volt az első alkalmam; hogy mennyire gyorsan vége lett; hogy mit éreztem, amikor egyszer nem tudtam kicsatolni egy lány melltartóját és azzal bénáztam; de még azt is, amikor először néztem pornót. Határozottan nincsenek tabu témáink.
Apa megint némaságba burkolózik egy darabig, amíg az arcom fürkészi, majd ismét megrázza a fejét és halványan elmosolyodik.
-Egyelőre nincs. De nem bánnám, ha elárulnád, hogy mennyire komoly is ez.
Hogy mennyire komoly?
Nem is tudom. Az mennyire számít komolynak, hogy annak ellenére, hogy imádtam a pasis nap ötletét, valamint nagyon szeretek apával és Jareddel is lógni, egy kis hang folyamatosan azt ismételgeti a fejemben, hogy bárcsak ott lennék a lányokkal és láthatnám, hogy milyen ruhákat próbálgatnak? Vagy az, hogy egyre többet gondolok Daenyre, amikor nem vagyunk egy helyen és alig várom olyankor, hogy megint a karjaimba zárva megcsókolhassam? Mert imádom őt csókolni. Amikor a kemény csaj, aki folyton beszólogat és cukkol, a karjaimba ér és én belé fojthatom a szót, úgy olvad el hozzám simulva, mintha elvileg nem utált volna már születésünk óta. Olyankor a vadmacskából egy pillanat alatt változik doromboló kiscicává, aki csakis rám vágyik. Örülök neki, mert én meg csakis rá vágyom. És ez nem csak duma vagy túlzás. Ez a színtiszta igazság. Egyik nap, amikor mentem Daenerys edzésére érte, az egyik edzőstársa erősen leállt velem flörtölni, de engem egy cseppet sem érdekelt. Pedig szinte biztos vagyok benne, hogy augusztusban még simán belementem volna a kis flörtjébe és hamar hangulatba is jöttem volna, de most...most csak álltam és a lány hibáit láttam. Azt, hogy mennyire nem tiszteli a személyes tér fogalmát, hogy hányszor dobálja a haját-konkrétan már attól féltem, hogy meghúzza a nyakát, ha még egyszer megcsinálja-, hogy nem ragoz helyesen bizonyos mondatokban, amikor kéne vagy, hogy mennyire nem néz ki jól a túlzottan hosszú és egyértelműen mű körme. Minden, ami egykor még vonzónak számíthatott volna, most inkább idegesítőnek tűnt. Bezzeg, amikor Daeny megjelent végre...nem csak a szívem kezdett hevesen dobogni és a vérem felpezsdülni, de a nadrágomban lévő barátom is feléledni. Amikor ezt elmondtam neki, teljesen elpirult és a fejét a mellkasomba temetve azt mondta, hogy csak kanos vagyok és nem gondolom komolyan, hiszen most végzett edzésen. Pedig nem erről volt szó. Tényleg ennyire gyönyörűnek és vonzónak találtam. De abban igaza volt, hogy akkor végzett edzésen. Tényleg edzős cucc volt rajta, a haja kócos kontyban pihent a feje tetején, a teste izzadt volt és a szemei is fáradtan csillogtak, mégis úgy gondoltam, hogy ő a világ legszebb lánya.
Szóval akkor...mennyire is komoly ez?
-Határozottan alakulunk-felelem, játszva a lazát és csak reménykedem, hogy nincs az arcomra írva, hogy mit is érzek és gondolok pontosan.-Daenerys fantasztikus lány és nagyon jól érzem magam vele. Mellette boldog vagyok-görbülnek felfelé az ajkaim, hiába igyekszem ellene tenni.
-Fülig szerelmes-jegyzi meg Jared lehuppanva a mellém.
-Bagoly mondja verébnek-vágom tarkón, de neki csak nem akar eltűnni a vigyora.
-Tudod-kezdi apa, s őszinte szeretet jelenik meg az arcán-, amikor kiderült, hogy Lucy terhes, akkor mi már tudtuk, hogy te jössz. Anyukád addigra már a negyedik hónapban volt és tudtuk, hogy egy kisfiút hordoz a szíve alatt. Lucyvel teljesen bepörögtek. Szabályosan reménykedtek benne, hogy nekik kislányuk lesz-válik szélesebbé az eddig halovány mosoly-, aztán így is lett és istenem, hogy utáltátok egymást-ingatja meg a fejét és felnevet.-Folyamatosan kínoztátok egymást, ami nekik komoly fejfájást okozott. Mi Aidennel biztosak voltunk benne, hogy majd kinövitek, meg, hogy ezek csak gyerekcsínyek. Mi is voltunk kölykök, tudtuk, hogy mit jelent, ha megrángatod egy lány copfját, homokot szórsz a hajába vagy kergeted és piszkálod. De Lucy és Lily kiborultak. Eleinte nagyon ki voltak, amiért nem vagytok jóban, tudod? Aztán megtanulták kezelni ezt és ti is nőttetek fel. Számtalanszor elmondtuk nekik, hogy nem ők döntik el, hogy mi lesz a sorsotok, de ők baromira remélték, hogy ez megváltozik.
-Végülis igazuk lett-szólal meg Jared megint, de most, amikor ránézek, látom, hogy teljesen komoly.
-Igen-kezd bólogatni apa-, igazuk lett és tényleg jól mutattok együtt. Ők ezt már akkor megmondták, amikor ti még meg sem születtetek. "Figyeljétek meg, mind a kettő gyönyörű lesz és meg fogják találni a közös útjukat, mert kizárt, hogy véletlen az, hogy pont most lettem terhes." Lucy mindig ezt mondogatta. Amikor megszülettél, szinte beléd szeretett. A bátyádba is szerelmes volt, de Flynn mindig azt mondta, hogy vigyázni fog rátok, már kicsinek is. Viszont tőled szinte kérte. Tudta, hogy pici vagy és még védtelen, de annyiszor mondogatták neked anyáddal, hogy Daenerys és te majd vigyázni fogtok egymásra, hogy szinte már komikus volt, amikor ez nem jött össze. És láss csodát...most mégis azt látom, hogy mennyire jó hatással vagytok egymásra. Nem nyomást akarok rád helyezni-rázza meg a fejét.-Komolyan nem, ne értsd félre, csak most, hogy ennyire boldognak látlak, szerettem volna ezt elmondani. Úgy gondoltam, hogy ideje, mert soha nem láttalak még ennyire boldognak, mint most Daenyvel.
Hirtelen nem tudok semmit sem mondani. Csak pislogok rá, mint egy idióta és keresem a szavakat, teljesen esélytelenül. Úgyhogy végül csak felállok az addigi helyemről és megölelem apát, mert tudom, hogy mennyit jelent neki, hogy a keresztszüleimről beszélhet. És nekem is sokat jelent, hogy hallhatok róluk. Magamhoz szorítom apát és közben visszanyelem a könnyeimet.
Nem lep meg, hogy anya és Lucy ilyeneket terveztek régen, de hallani is, hogy tényleg így volt, egyszerre szívszorító és vicces.
Jó volt hallani ezt a sztorit és szeretnék majd még több ilyet, amint anya és apa készen állnak ezekre.
-Tudtam én, hogy Lucynek és Lilynek mindig igaza van-mosolyodik el kedvesen Jared, amitől belőlem kitör a nevetés.
-És tényleg.