Daenerys:
Nem tudom pontosan mi volt a rosszabb a mai napban. A sok sajnálkozó tekintet és kamu segítség felajánlások; az, amikor Damien elkapott a folyosón és olyanokat mondott, hogy úgy hallja Hardynnal amolyan "reggel húgom, este dugom" kapcsolatba kerültem; vagy az, amikor taperolni kezdett, hogy inkább ő segítsen a gondjaimon, aztán amikor elmenekültem, zokogva találtak rám a bioszlaborban; esetleg az, hogy Hardyn már vagy fél órája lelépett tőlünk és még mindig semmi hír róla. Úgy tudtam, hogy Bostonban kellett volna maradnunk. Tény, hogy azóta eléggé megváltozott a kapcsolatunk-a folyamatos csípkelődést átvette az egyetalán nem szólás egymáshoz-, de attólmég ma kiállt mellettünk Faye helye miatt-, ami tagadhatatlanul jól szórakoztatott-és most meg eltűnt, mert Damien seggfej volt velem. Na jó, annál talán egy kicsit több. De a lényeg, hogy a megváltozott kapcsolatunk ellenére nem akarom, hogy baja essen. Főleg nem miattam. Épp elég gondot okoztunk már egymásnak.
-Nem lesz semmi baj-simogatja a hátam Faye, miközben Jared mind a kettőnket magához ölelve tart.-Hardynt kemény fából faragták és jobban verekszik, mint kábé bárki, akit ismerek.
-De Damien magasabb nála-szipogok még mindig, pedig a könnyeim már elapadtak, de néha még mintha rázna a sírás.
-Hát annál nagyobbat esik-feleli Jared, s a hangján hallom, hogy mennyire nem örül, hogy Hardyn egyedül ment.
Damien egy barom. Egy barom, aki azt hiszi, hogy övé a világ és azon minden nő, a férfiak pedig alatta állnak. Jared egyszer már behúzott neki még a nyár utolsó buliján. Évekig tűrte azokat, amiket az a seggfej mondott, azt hiszem, hogy betelt nála a pohár. Bár azt nem részletezte, hogy aznap épp miket locsogott rólam, de arra emlékszem, hogy szegénynek volt egy monoklia vagy másfél hétig.
Persze nem azzal van a baja, hogy vigyáznia kell most rám úgymond, hanem az, hogy nem segíthet Hardynnak és nem verheti el azt a barmot.
-Idegörlő ez a várakozás-hajtom a fejem Faye vállára.
-Ennyire jót tett nektek a bostoni kiruccanás, hogy így félted már őt?-Kérdezi mosolyogva és bár annak örülök, hogy megpróbálja elterelni a figyelmem, annak kicsit sem, hogy pont Bostonra.
Erre nincs valami kifejezés, mint Las Vegasra?
Ami Vegasban történik, az ott is marad.
Esetleg ezt nem köthetnénk ki a mi esetünkre is?
Mondjuk lehet, hogy akkor nem kellett volna elmesélnem neki, de nem tehetek róla, ő a legjobb barátnőm...muszáj voltam elmondani, hogy mi történt.
-Hát...olykor egy csók mindent megváltoztat-szólal meg Jared, mire rákapom a tekintetem.
-Te meg honnan tudsz róla?
Tény, hogy Jared meg a legjobb fiú barátom, de neki nem mertem elmondani a dolgokat. Egy részt, mert tök bizar, hogy Hardyn és én csókolóztunk, más részt pedig, mert gőzöm sem volt, hogy hogyan mondjam el. Ha más srácokról volt szó, az nem okozott problémát, simán beszéltem róluk, de Hardyn Jared legjobb barátja már ezer éve. Vele tök más a helyzet, így ahányszor csak kérdezett, megvontam a vállam és egy "jó volt" kijelentéssel le is zártam a témát.
-Nem bírtam tovább, hogy egyikőtök sem mondott semmit, így addig faggattam Hardynt, amíg fel nem adta az ellenállást és el nem mondta a történteket. Őszintén nem tudom, hogy ki izzasztott meg jobban kit ezalatt a küzdés alatt-rázza meg a fejét sóhajtva.
-És mondott még valamit? A csókról, vagy bármi másról?-Ülök fel és az arcát kezdem fürkészni, amire valószínűleg a reakcióm miatt hatalmas vigyor ül ki.
-Nos...
Mielőtt válaszolhatna a kérdésemre, az ajtó csukódására felkapom a fejem, s amint látom, hogy Hardyn lép be rajta, odarohanok hozzá.
-Mi történt?-Kezdem fürkészni az arcát, amin egy sebből kicsit szivárog a vér.
-Jól vagy?-Néz a szemembe, de nekem a tekintetem a kezére siklik.
A bügykei pirosak, felrebedtek és vérzenek.
-Ezt nem tőlem kéne megkérdezni-kezdem lapogatni a testét sérülések után kutatva, s össze is rezdül a bordáinál egy ponton, de aztán elkapja a kezem.-Mi történt?-Ismétlem a kérdést a szemeibe nézve ellenkezést nem tűrően.
-Én győztem-mosolyodik el büszkén, aztán hozzáteszi-, most azért taperoltál, mert én letapiztalak a hétvégén, vagy csak végre belátod, hogy jól nézek ki?
-Neked semmi bajod?-Forgatom meg a szemem, majd hátrébb lépek, de nem tudom így hagyni.-Menjünk fel, ellátom a sebeid-fogom meg az ép kezét, majd a nappaliba érve a barátainkra nézek.-Kezdjetek el kajálni nélkülünk nyugodtan. Mindjárt jövünk, csak lefertőtlenítem a sebeit, meg bekötözöm őket.
-Megvárunk titeket-feleli határozottan Faye, én pedig túl kimerült vagyok ahhoz, hogy vitatkozni kezdjek, így csak bólintok.
-Csak ne nyírjátok ki egymást-szól utánunk Jared lényegesen jobb kedvvel, de erre már nem reagálok.
-Vedd le a pólód-szólok rá Hardynra már a fürdőben, miután leült a kád szélére.
A kisszekrényhez lépek, hogy előszedjem az elsősegély dobozt, de a kérdésétől lemerevedek.
-Minden pasit így vetkőztetsz le?
-Minek akarnálak levetkőztetni? Ha jól emlékszem, a múltkor pucéran láttalak a strandon-pillantok rá a vállam fölött, majd előszedem, amit kerestem.
-Akkor minek vegyem le a pólóm? A sebek az arcomon és a kezemen helyezkednek el-vonja fel a szemöldökét, miközben leülök mellé.
-Jól van Mr. Macsó, nem akarlak levetkőztetni, de láttam, hogy összerándultál, mikor megérintettem a bordádnál és meg szeretném nézni.
-Én is ezt mondanám, ha le akarnék vetkőztetni valakit, akit kicsit elgyepáltak és nem akarom beismerni, hogy a teste érdekel.
Egy pillanat alatt megy fel bennem a pumpa és fel is pattanok a kád széléről.
-Tudod mit? Oldd meg egyedül-nyomom a mellkasának a ládikát.-Annyira....annyira idegesítő vagy, Hardyn Hayes, hogy azzal már díjat nyernél. Kibírhatatlan vagy és önelégült. Nem érdekel az idióta tested, csak az idióta fejednek akartam segíteni, de neked még ennyit sem lehet elhinni-kezdenek ömleni belőlem a szavak.-Mégis mi bajod van, mi? Miért kell, hogy minden körülötted forogjon? Komolyan, eddig vagyok veled, Hayes-mutatok a fejem fölé idegesen, de azt az önelégült vigyorát nem tudom letörölni a kiakadásommal.
-Úgy gondoltam, Hercegnő, hogy ennyi jár nekem, miután szombat óta kábé hozzám sem szólsz-áll fel, majd elém lép és az állam alá nyúlva magára irányítja a tekintetem.-Mellesleg még mindig imádom, hogy így ki tudlak borítani. Szóval megmondom, hogy mi lesz. Te szépen leülsz és megcsinálod, amit akartál, megjegyzem feleslegesen, én befogom a szám, aztán utána tovább utálhatjuk egymást, mint eddig, rendben?-Vonja fel a szemöldökét, bennem pedig valami feloldódik, ugyanis kibukik a számon az a kérdés, ami az Adrianával való beszélgetés óta fogalmazódik bennem:
-De miért utáljuk egymást?
Hardyn meglepetten pislog párat, aztán megvonja a vállát.
-Sosem jöttünk ki jól-feleli, s visszaülve a kád szélére a kezembe adja az elsősegély dobozt, majd leveszi a pólóját.
Elismerni is fáj, de baromi jól néz ki, ahogy az izmai kidomborodnak. Persze ezt sosem mondanám ki hangosan.
Asszem.
Most biztosan nem, ugyanis szemet szúr a nyom, ami miatt összerezdült.
-Igen, de miért nem?-Ülök le mellé, s előveszem a fertőtlenítőt.-Adriana is megkérdezte a hétvégén és csak ennyit tudtam mondani, mint most te, de miért? Az, hogy csecsemőként mit csináltunk, az egy dolog. Akkor még kábé nulla az öntudatunk, de aztán?
-Hát...sosem hagytad, hogy veletek játszak, amikor te és Faye kitaláltatok valamit-gondolkozik hangosan a saját okán.
-Igen, de te meg folyton homokot szórtál a hajamba, meg ilyenek-fürkészem az arcát.
-Mert másképp sosem figyeltél rám-vonja meg a vállát egy kisfiús mosollyal, nekem pedig leesik az állam.
Erre sosem gondoltam még.
-Ezt meg hogy érted?
-Hát igazából nem tudom-nevet fel a hajába túrva.-Folyton levegőnek néztél, aztán rájöttem, hogy ha például homokot szórok a hajadba, akkor látsz-mutat idézőjelet.-Nem pozitív értelemben, de vicces volt már akkor is a kiborulásod. Aztán te mindig visszaadtad és nem voltam láthatatlan-von vállat.
-De én azért néztelek levegőnek, mert azt hittem, hogy így abbahagyod ezeket.
-Jellemző-nevet fel.-Nem fogjuk tudni kideríteni, hogy ezt melyikünk kezdte előbb szerintem. Ez egy ördögi kör. De miért kérdezted?-Néz a szemembe, s oldalra biccenti a fejét.
-Boston óta próbálom megfejteni ezt. A csípkelődéseket bírom, de...nem tudom, csak próbáltam rájönni a miértre.
-És ahhoz, hogy ezt megkérdezd az kellett, hogy kiborítsalak?
-Te folyton kiborítasz-jegyzem meg, de aztán megvonom a vállam.-Lehet.
-Hát...mostmár tudjuk-rántja meg a vállát ő is, majd elhallgat, de látom rajta, hogy ő is töri a fejét.
Nem erőltetem, ha nem akarja mondani, úgyhogy gyorsan lefertőtlenítem a sebét, majd bekötözöm a kezét. Ám, amikor felnézek rá, hogy megkérdezzem, hogy jó-e így, ő túlságosan közel van hozzám és én ledermedek. Megint látom magam előtt a jelenetet, ahogy hétvégén megcsókolt és a légzésem akaratom ellenére is felgyorsul.
-Nekem is van egy kérdésem-szólal meg az államat a kezébe fogva.
-Mégpedig?
-Jól éreztem, hogy amikor megcsókoltalak, megremegett a lábad?-Mosolyodik el, én pedig felpattanok.
-Megcsapott a pia-kamuzom hátrálva, de ő is tudja, hogy nem mondok igazat.
-Egyet ittál-lépdel felém, s amikor a hátam a falnak ütközik, ő kihasználja az alkalmat, hogy megtámaszkodjon a fejem két oldalán.-Vagyis jól éreztem.
-Kicsit el vagy te szállva magadtól-forgatom meg a szemem.-Bár ezt már tudtam, de hogy ennyire, azt nem hi....
Újra megtörténik.
Megcsókol.
És basszus...megint megremegnek a lábaim. Sőt, az egész testem, miközben viszonzom a forró érzést. Mintha a fellegek közt járnék.
-Tudtam-mosolyodik el, amikor egy kicsit elválik tőlem.-De nyugalom, Hercegnő, én is megremegtem-suttogja az ajkaimra, én pedig elejtve a dobozt és átadva magam a testem vágyának, magamhoz húzom egy újabb csókra.

Hardyn:
-Ez meg micsoda?-Pillantok Daeny-re, amikor előveszek egy fekete tartóba bújtatott valamit.
-Az íjam-néz rám a válla fölött, majd tovább rakja össze magának a holmikat, amiket át akar hozni hozzánk.
A kapcsolatunk a héten úgy száznyolcvan fokos fordulatot vett, mióta vettem a bátorságot, hogy újra megcsókoljam. Hogy őszinte legyek, nem tudnám megfogalmazni, hogy pontosan milyen is a kapcsolatunk, de már nem azt mondjuk, hogy utáljuk egymást. Sőt...előszerettel csókolom meg, amikor csak tudom. Gondolkozom rajta, hogy elhívjam egy rendes randira. A családom és a barátaink örülnek ennek, az biztos. Legalább végre nem öljük egymást.
-Te mikor íjászkodtál?-Vonom össze a szemöldököm értetlenül, ugyanis kicsit sem rémlik, hogy láttam volna valaha, ahogy nyilakkal lövöldözött.
-Sajnos egy éve nem. Lehet, hogy el kellene kezdenem újra. Jó kis stresszlevezetés volt-meséli, nekem pedig a kezem ügyébe akad egy rajz, ami tele van lyukakkal.
Asszem erre lőtt, amikor ideges volt. Ezzel semmi gond nem lenne, ha a rajzon szereplő fiúban nem látnám meg saját magam.
-Félnem kellene?-Emelem meg a lapot, mire rám kapja a tekintetét.
Kék szemei cikáznak a papír és köztem, aztán elpirulva kitör belőle a nevetés.
-Azt hiszem azok után, amit hétfőn tettél, nem-lépdel hozzám és megpróbálja elvenni a rajzot, de a magasba rántom a kezem, hogy ne érje el.
-Azt hiszed? Mi az, Hercegnő, az, hogy elássuk a csatabárdot nem egyenlő azzal, hogy a képemre lövöldözz, ha felbosszantalak?
Daeny a már jól ismert, álszent mosolyát varázsolja magára, majd oldalra biccenti a fejét és megnyomja a bordám, ami megzúzódott a verekedés miatt. Egy kicsit megrogyok a fájdalomtól, s fájdalmasan felnyögök, de nem adom meg magam ennyivel.
-Az, hogy néha smárolunk, nem jogosít fel arra, hogy hercegnőnek hívj-ugrik fel, majd kikapja a kezemből a lapot és összegyűrve a kukászacskóba hajítja.
-Néha smárolunk, te annak neveznéd ezt, ami most köztünk van?-Lépek mögé és a kezeim a csípőjére téve egészen közel húzom magamhoz.
-Miért? Te minek? Csak elvagyunk és smárolunk, nem?-Kérdezi játszva a lazát, de a borzongás, ami végigfut rajta, azt mutatja, hogy messze nem kezeli olyan lazán ezt a helyzetet.
Őszintén, pontosan tényleg nem tudnám megnevezni ezt. Az egyetlen dolog, amiben biztos vagyok, hogy ez a lány úgy vonz, mint a lámpa a lepkéket, mióta Bostonban megcsókoltam és, miután a verekedés óta nem kerül úgy, mint más a tüzet, így minden alkalmat kihasználok, amikor mellette lehetek.
-Talán csak kémia-hajolok a füléhez, s annak érintem az ajkaim.-Talán sokkal több. Még nem tudom, de azt igen, hogy el akarlak vinni egy randira-vázolom a terveimet, mire Daeny elválik és felém fordul.
-Egy...egy randira?-Pislog nagyokat meglepetten, nekem pedig hatalmas mosoly terül el az arcomon.
Nem fogok hazudni, tetszik, hogy meg tudtam lepni.
-Randira, igen-bólogatok a szemébe nézve és közelebb lépek hozzá.-Egy rendes randira-simítok ki egy a copfjából elszabadult tincset az arcából, s élvezem, ahogy azt elönti a pír.
-De ez mégis hogyan jött?-Vonja össze a szemöldökét a tenyerembe hajtva a fejét.
-Úgy, hogy a bostoni kirándulásunk óta, egészen pontosan a csókunk óta, másra sem tudtam gondolni, csak arra. Te totál levegőnek néztél, miközben én folyton azon pörögtem, hogy miért. És, mint mondtam, nem tudom, hogy pontosan mi ez most köztünk, de ki akarom deríteni.
-Szóval egy kísérlet vagyok?-Akasztja a karjait a nyakamba, s oldalra biccenti a fejét.
A kezeim ösztönösen fonódnak Daeny derekára, s közelebb húzzák magukat hozzám, majd megrázom a fejem.
-Nem, Hercegnőm, nem csak egy kísérlet vagy. Éppen ez az-döntöm én is oldalra a fejem, mélyen a szemébe nézve.-Látni akarlak kiöltözve úgy, hogy miattam öltözöl ki, én pedig miattad. El akarlak vinni valami szép helyre, hogy megcsillanjon a szemed, fizetni akarok helyetted, előre engedni az ajtóban, kihúzni neked a széket, aztán este hazahozni, megcsókolni és hozzád bújva aludni. Vagy akár átbeszélni az egész estét veled a mellkasomon, az én pólómban látva téged.
-Feltűnt, hogy most a te hercegnődnek hívtál?-Hajol közelebb összevont szemöldökkel, de nem csókol meg, csak a számra suttogja a szavakat.
-És neked az, hogy randira akarlak vinni?-Hajolok én is közelebb, mivel eddig mindenre figyelt, csak erre nem.
-Őszinte választ vársz erre?-Kezdi cirógatni a tarkóm, amitől nekem az egész testem libabőrös lesz.
-Szerinted?
Daenerys elmosolyodik, majd az alsó ajkába harapva a fülemhez hajol és halkan belesuttogja:
-Bizsereg a mellkasom, ha belegondolok.
Az igazság az, hogy a szavaitól az én mellkasom is bizseregni kezd. Gőzöm sincs, hogy mi ütött belénk, vagy, hogy pontosan mikor jutott eszembe ez az elhatározás, de tényleg nem vicc. Mindezt meg akarom tenni vele és megtudni, hogy mindez hova vezet majd.
-Akkor készülj úgy, hogy jövő hét szombaton csak az enyém vagy-puszilom meg az arcát, amire egy kislányos mosoly ül ki.
-És mostantól a Hercegnőm lesz az új becenév?
-Nem kizárt-koppintok az orrára, aztán visszatérek a holmijai összeszedéséhez.
-Nem vagy te egy kicsit birtoklás mániás?-Szólal meg a képeit egy dobozba téve, amivel megint megállásra késztet.
-Birtoklás mániás?-Vonom fel a szemöldököm és kiélvezem a látványt, amit az előrehajlásával nyújt nekem.
-Igen-feleli határozottan, de amikor felém fordul és leesik neki, hogy mit néztem, szigorúan összefonja a karjait a mellkasa előtt és a szemembe néz.-Megint a fenekem bámulod.
Ez remek megállapítás, de ezt sosem ismerném be hangosan, szóval gyorsan átvezetem máshova a tekintetem.
-Nem igaz, mert a melledet-mutatok felé mosolyogva, de mire észbe kapnék, Daenerys már fejbe is dob egy régi plüss állattal.
-Egy önelégült, gátlástalan, beképzelt, irányítás és birtoklás mániás majom vagy-vágja hozzám a szavakat, s még komolyan is venném, nos...ha Daeny nem Daeny lenne.
-Érdekes-egyenesedem ki felvéve egy teli dobozt.-Ezért az önelégült, gátlástalan, beképzelt, irányítás és birtoklás mániás majomért, remélem jól mondtam a sorrendet-szúrom közbe-, úgy aggódtál hétfőn, hogy addig nem mozdultál a kanapéról, amíg haza nem ért. Két perccel ezelőtt pedig azt mondtad neki, hogy bizsereg a mellkasod, ha a randinkra gondolsz.
Daenerys sértődötten felkapja a fejét, majd elfordulva felhorkant.
-Elszállt a pillanat-feleli határozottan.-Ugrott a randi, nem megyek el egy majommal. Már nem érdekelsz, a csókjaidat is megtarthatod magadnak.
-Értem-felelem, majd megdobom a dobozt, s úgy teszek, mintha az komoly fájdalmat okozna.
A térdeimet megrogyasztom, s fel is nyögök a "fájdalomtól", csakhogy igazoljam a nyilvánvalót. Ugyanis tökéletesen gondoltam. Daeny abban a pillanatban, hogy kicsit megrogyok, iderohan hozzám, majd a karjaimnál fogva megtart.
-Basszus, jól vagy? Add már ide azt a hülye dobozt, elvertek téged-veszi el tőlem, majd a többi tetejére teszi, s visszajön hozzám megnézni, hogy jól vagyok-e.
-Ennyit arról, hogy már nem érdekellek-vigyorodom el, majd figyelem, ahogy Daeny arca vörösre vált a dühtől.
A mellkasomnál fogva-a pici termete ellenére-hatalmasat lök rajtam.
-Én annyira utállak téged, Hayes-kiált fel, s elindul, hogy kivigye az újabb dobozokat a kocsihoz, amit a könnyebb szállítás miatt hoztunk magunkkal.-Gyűlöllek, te öntelt majom-kiabálja, de csak nevetve elkapom a karját és visszarántom.
-Mit mondtál?-Lépek közelebb hozzá és vidáman konstatálom, hogy elakad a lélegzete.
-Azt, hogy gyűlöllek-fortyog a szemembe nézve.
-Szerintem meg hazudsz-vágom rá nemes egyszerűséggel.
-Nem-ellenkezik a fejét rázva.-Megijedtem, hogy bajod van, de te csak szórakoztál. Ez rohadtul nem vicces, utállak-próbál megint ellökni, de a csuklóit fogva nem engedem neki.
-Szerintem ez nem így van-hajolok közelebb.
-Hát szerintem meg de-feleli komolyan, aztán nagy erőt véve magán kirántja a kezeit az enyémekből, felkapja a dobozokat, majd lemegy.
Tudom, hogy nincs így, de akkor meg miért aggaszt ez ennyire?
Most komolyan emiatt a kis hülyeség miatt akadt így ki?
Le kell ülnöm egy kicsit az ágyra, hogy ne csapjak át valami idiótába, aki utána rohan, mint a béna romantikus filmekben. Úgyis visszajön még pakolni, de azt igazán megköszönném, ha eltűnne ez a szar érzés a mellkasomból.
-Nem haladtál túl sokat-jegyzi meg, amikor visszaér, én pedig rákapom a tekintetem.
-Utálsz?-Csúszik ki a kétségbeesett kérdés a számon, amivel sikerül elérnem, hogy lemerevedjen.
-Mi van, oda a magabiztosságod?-Húzza fel a szemöldökét, de nem tudja sokáig tartani magát és elvigyorodik.-Ugye, hogy nem buli, ha veled szórakoznak? Látnod kéne az arcod-nevet fel.-Csak nem túl fontos vagyok neked?
-Most véged-jegyzem meg higgadtan, s megkönnyebbülten, majd mielőtt ő menekülhetne, elkapom és a régi ágyára húzva csikizni kezdem.
Daeny folyamatosan nevetve és könyörögve, hogy hagyjam abba, kapálózik alattam, de nekem eszemben sincs. Megérdemli. Azt hittem, hogy komolyan mondja. És bár ez ijesztő, de féltem is, hogy komolyan gondolja. Hülyén hangzik, de azzal, hogy elvesztettem a keresztszüleim, esélyt kaptam arra, hogy meglássam Daeny azon részét, amiről mindenki beszélt és számomra eddig teljesen idegen volt. És határozottan tetszik, amit látok.
-Hagyd már abba-kapja el a kezeim, s pihegve a szemembe néz.-Kérlek, tudod, hogy megérdemelted. Megijedtem, hogy baj van-engedi el az előbb elkapott kezeim, majd az egyikkel óvatosan megérinti a sérült bordám.-Épp elég bajod lett már miattam.
-Csak egy kis zúzódás, Daeny-fürkészem az arcát a feje két oldalán támaszkodva, s meglepetten veszem észre, hogy bár a felsőn keresztül érintett meg, már ettől megborzong a testem.
-De lehetett volna rosszabb is. Most lehetnél te Damien helyében. Veszíthettél volna, csakmert bepöccentél miatta.
-Nem rajta van a hangsúly-rázom meg a fejem.
-Tudom...azon, hogy miattam kerültél bajba. De, ha Flynn Bostonban van, anyudéknak nem tudok úgy megnyílni a robbanás óta és neked bajod lesz, akkor ki lesz az a támaszom, aki most te vagy? Kit cukkolhatok majd és kihez bújhatok hajnalban egy rémálom után?-Remeg meg a hangja, nekem pedig megfacsarodik a szívem.
Hát ezért reagált ilyen hevesen a kis poénra.
-Hé, nyugalom-fekszem le mellé és magamhoz ölelem.-Engem nem rázol le ilyen könnyen-puszilgatom a feje búbját, ő pedig a mellkasomba fúrja a fejét.
-Maradjunk így egy kicsit kérlek-szorítja kis kezével az alkarom.
-Ameddig csak szeretnél, Hercegnő-szorítom jobban magamhoz.
Tényleg fontos nekem és a szavaiból ítélve én is neki.