Daenerys:
Volt már barátom. Csókolóztam már életemben, nem is egyszer. És nagyon jó volt azzal az emberrel csókolózni, aki szeret engem és én viszont szeretem. Mindig volt benne valami kellemesen bizsergető, ami bekebelezte az egész testem és simogatta a porcikáim. Meleg volt és jó. Azonban most...
Itt állok az egyetemi buli közepén és Hardyn Hayes az ajkaimra hajol. A kezem már mozdulna, hogy felképelje, de félúton elbizonytalanodik és a mellkasára fekszik. Ez a csók nem csak bizserget. Ez konkrétan megremegteti a testem.
Viccen kívül.
A térdeim megremegnek, amit valószínűleg Hardyn is érez, mert a hatalmas kezeit a derekamra vezeti és még közelebb húz magához. A legdurvább pedig az egészben, hogy én viszonzom a csókját. Az ajkai táncát, amibe még ő is beleremeg, ezt jól érzem a tenyerem alatt, ahol a szíve, mintha gyorsabban kezdene el verni. A nyelvével megsimítja az alsó párnám, ami, mintha csak parancsot kapna, elválik a felsőtől és, ahogy a nyelveink heves harcba kezdenek, én esküszöm, hogy látom, ahogy az áram kihagy.
Vagy ezt csak én érzem? Bennem hagy ki valami?
A fejemben egy vészcsengő ezerrel kezd el visítani, ami felébreszti a józanabbik felem, aki erre jól pofán vág.
Hardyn Hayes-t csókolod!-Rivall rám, én pedig abban a pillanatban el is tolom.
Riadtan nézek a zöldes-kék szemekbe, amikhez egy önelégült vigyor társul, de azokban az íriszekben valami más is van.
Talán ő is megriadt?
Vajon Hardyn is érezte azt a vihart, amit a csókunkkal keltettünk? Látta, ahogy a villany villódzni kezdett? Érzékelte azt a remegést, ami bennem eluralkodott? És átragadt rá is? Tényleg felgyorsult a szíve?
De a legfontosabb... Engem ez mégis mi a francért érdekel?
-Én szerintem kiszállok-hadarom el, majd meg sem várva a reakciókat, kimegyek a konyhába.
Vagyis csak annak az irányába, de amint oda kiérek, meglátom a hátsóajtót és mielőtt gondolkozhatnék rontok ki rajta. Most nem jön rosszul, hogy hűvösebb van itt, mint otthon szokott, ugyanis kifejezetten jót tesz a kissé hideg levegő. Kell valami, ami lehűt, ugyanis a szívem ezerrel zakatol a mellkasomban és a porcikáim még mindig nem fogták fel, hogy már nem smárolok azzal az idiótával.
Jesszus...
Ezért és a tegnap estiért két pofont is kap, amikor majd nem számít rá. Már alig várom, hogy a tenyerem csattanhasson az önelégült képén.
-Daeny-hallom meg Adriana hangját, majd kibújva a magassarkújából ide rohan hozzám.-Hát itt vagy, Hardyn mondta, hogy eltűntél-ül le mellém, a...kinti székre?
Mégis mikor ültem én le ide?
Erről is Hardyn tehet.
-Azt is mondta, hogy miért tűntem el?-Kérdezem a kezeimre meredve, s csak akkor jövök rá, hogy valamennyire fáztam, amikor Adriana átkarolja a vállam.
-Csak annyit mondott, hogy játszottatok a többiekkel-rázza meg a fejét, én pedig érzem, hogy az arcom égni kezd.
-Aha, játszottunk-vonom össze a szemöldököm, s elhúzom a szám, miközben ránézek.-Tudod, hogy mit? Szívom-fújomot. Igen, remek kis játék, de az a béna-intek a ház felé-, az első pillanatban elrontotta. Mondtam, hogy kiszállok, mert hát...nem nyerő, ha mi kicsit is közeledünk egymáshoz azzal az utálattal, ami köztünk van, de csak nem hagyta annyiban. Direkt cukkolt, én meg idióta módjára belementem és mire észbe kaptam, ő már velem smárolt-hadarom el, s a józanabbik énem hangosan nevet, hogy milyen gyerekesen hangzik mindaz, amit összehordok.
-Rossz volt az a csók?-Néz mélyen a szemembe, s az övéin látom, hogy nehezen marad komoly.
-Elment-vonok vállat, de ahogy oldalra biccenti a fejét, felsóhajtok.-Jó volt-ismerem el keserű szájízzel.
-Akkor pontosan mi is a baj? Ez csak egy csók volt, nem?
-Egy csók, azzal az emberrel, akivel pelenkás korunk óta utáljuk egymást. Nézd, tudom, hogy ez milyen hülyén hangzik, de tényleg így van-esnek előre a vállaim megtörten.-Anyáék mindig mesélték, hogy amikor megpróbáltak minket egy kiságyba rakni, mert mondjuk ők nálunk voltak, vagy mi náluk, akkor mindig arrébb rúgdostuk egymást. Egy évesen elvettük a másik cumiját, hiába volt ott a sajátunk. Két évesen, meg az okozott örömet nekünk, ha megakadályozhattuk, hogy a másik felálljon, vagy sétáljon. Három évesek voltunk, amikor már egymás játékának az elvétele okozott örömöt és ezeket mind a szülőktől és Flynntől tudjuk, nekik pedig mindig az volt az álmuk, hogy mi jóban legyünk. Nem mondom el mind a tizenhét, majdnem tizennyolc évünk történetét, mert már így is hallottál belőle és Flynn is biztos mesélt. Arról nem is beszélve, hogy ha mindent elmondanék, akkor az napokba telne, de a lényeg, hogy Hardyn és én...olyanok vagyunk, mint a fekete és a fehér. Nem is értem, hogy hogy csókolhatott meg-ingatom a fejem elkeseredetten.-Annyi gyűlölködés után.
-Ezt az utálatot és gyűlölközést láttam tegnap is, amikor kimentem a konyhába inni és ti kábé összebújva, egy takaró alatt néztétek a várost hajnalban?-Húzza fel a szemöldökét kíváncsian, s a komoly álarca megtörik, ugyanis a szája sarka felfelé szökik.
-Tegnap egy olyan ritka pillanatot láttál, ami eddig háromszor fordult elő a durván tizennyolc év alatt és mindig csípkelődés és utálkozás lett a vége. Csak kijött, mert rémálmom volt és olyannal álmodtam, ami őt is mélyen érinti, de higgy nekem, hogy nem lennénk jók egy olyan kapcsolatban, amiben nem szívathatjuk egymást. Fekete és fehér-ismétlem.
-A yin és yang is fekete és fehér és pont ezért egészítik ki egymást úgy, hogy meglegyen az egyensúly-néz kedvesen, s oldalra biccenti a fejét.-Kérdezhetek valamit?
-Persze-bólintok, miközben valamiért elkezdem emészteni a yin és yangos szavait.
Én nem így értettem a fekete és fehéret.
-Az, amikor piszkálódtok, szívatjátok egymást, vagy ahogy te mondtad, utálkoztok és gyűlölködtök, feldob téged?
-Hát...szórakoztató látni, ahogy néha nem tud mit reagálni-hallatok egy halk kacajt.-És elég vicces fejeket tud vágni, amikor rájön, hogy besétált a csapdámba. A hangyás sztori még mindig megnevettet. Talán ez a jó szó rá, megnevettet és szórakoztat, nem feldob-rázom meg a fejem.-Nem tud feldobni, mert az évek alatt vágott olyat hozzám, amik miatt utána sírtam, mikor senki nem látott. Biztos, hogy én is volt, hogy bántottam már komolyabban. De az ezer százalék, hogy szórakoztanak az oda-visszáink.
-Oké, értem, de olykor olyanokat is megbánt az ember, akiket nem akar. Flynnek és nekem is voltak már olyan beszélgetéseink, amivel akaratlanul is megbántottuk egymást. Sírtam is miatta, pedig aztán Flynn baromi messze van attól, hogy meg akarjon bántani valakit. Ne ettől függjön, hogy közeledtek-e egymás felé.
-A közeledéstől messze állunk. Épphogy csak próbáljuk elásni a csatabárdot.
-És ez zavar?
-Dehogyis-kapom fel a fejem és a hangom talán kicsit indulatosabb, mint kellene.-Éppen most mondtam, hogy mi így vagyunk jók, csípkelődve és, hogy zavar, hogy megcsókolt. Akkor szerinted zavar?
-Erre őszinte választ vársz?-Biccenti át a másik oldalra a fejét.
-Csak az őszinte véleményeket szeretem. Nem véletlen, hogy nincs sok barátom-nevetek fel kissé keserűen.
-Jó, de akkor nem utálhatsz meg-mutat rám szigorúan.
-Annál több kellene ahhoz-mosolyodom el halványan és megfogva a kezét levezetem kettőnk közül, mielőtt csúnyán megdorgálna.
-Szerintem az a csók megindított benned valamit-kezdi, s szóra nyitom a szám, hogy tiltakozzak, de leint.-Te és Hardyn kicsi korotoktól kezdve egymás életének a részei vagytok. Az, hogy mennyire pozitív, vagy negatív részei, az más kérdés, de ott vagytok. Bár, ha engem kérdezel, inkább pozitív. Ha csak abból indulunk ki, hogy azt mondtad, hogy szórakoztat, ha piszkálódtok. Ez nektek így nagyon jó és tökéletes helyzet, miközben van köztetek egy olyan kapocs is, ami például rávisz titeket arra, hogy összebújva nézzétek a várost hajnalban a teraszon. De-hangsúlyozza ki-, pontosan azért, mert ez tökéletes helyzet nektek, megijedtél. A csók, ami bent történt, hiába volt egy játék része, új köztetek. És abból ítélve, ahogy csillogott Hardyn szeme, meg ahogy te nézel, tuti, hogy volt abban valami. Viszont ez megváltoztathatja a kapcsolatotokat. Ezért rohantál ki. Betojtál.
-Az csak egy csók volt-vonok vállat a szavaival élve.
-De közted és közte volt egy csók-vág vissza az én szavaim lényegével.
-Tegyük fel, hogy így van-nézek a szemébe határozottan.-Akkor is csak egy csók és Hardyn és én valószínűleg úgy egy óra múlva ugyanúgy meg akarjuk majd fojtani egymást egy kanál vízben.
-Ha így lesz, akkor meg igazán nincs miért aggódnod, vagy nincs mitől félned, nem gondolod?-Mosolyodik el, én pedig szóra nyitom a szám, de azon egy hang sem jön ki.
Csak tátogok, mint egy hal, miközben gondolkozom valamin, amivel visszavághatnék, de azon kívül, hogy az jut eszembe, hogy ezt máskor tuti, hogy Faye-jel, aztán anyával beszéltem volna meg, semmi nem ugrik be.
Anya.
De jó lenne, ha most felhívhatnám és elmondhatnám neki, hogy mi történt bent és mi ment végbe bennem közben. Ha tanácsot tudnék kérni tőle.
De nincs itt. Helyette Adriana, akinek kábé semmi köze nincs hozzám, itt ül velem és megpróbál segíteni és megnyugtatni. Ezt szerintem nem fogom neki elégszer megköszönni. Összezárom az ajkaim, majd a lány köré fonom a karjaim és szorosan magamhoz ölelem.
-Köszönöm-motyogom a nyakába, ő pedig a kezdeti meglepettség után körém kulcsolja a karját és a hátamat kezdi simogatni.
-Semmiség-feleli halkan, s a fejét az enyémnek biccenti.
-De, van. Életet mentettél, más esetben anyával beszéltem volna, de ő ugye...már nincs-nyelek nagyot, mire ő finoman eltol és a szemembe néz.
-Tudom, hogy nem tudom helyettesíteni és nem is akarom, de tudd, hogy itt vagyok, ha bármi van, rendben?-Simogatja az arcom én pedig halványan újra elmosolyodom.
-Köszönöm.

Hardyn:
A hétvégén háromszor is meg kellett volna gondolnom, hogy kiprovokálom-e azt a bizonyos csókot, ugyanis utána elég kínos lett a helyzet. Ha őszinte akarok lenni, akkor én másra sem tudtam és tudok gondolni mióta megtörtént az a csók, csakis arra, hogy újra érezni akarom, ami elég gáz tekintve, hogy a kapcsolatom Daenyvel inkább vezethet a harmadik világháború kirobbanásához, sem, mint egy nyálas, romantikus film megalkotásához. Amikor hazaértünk-az egyébként kábé végig néma út után-Daenerys azt mondta anyáéknak, hogy szeretne lefeküdni pihenni, mert kicsit sok volt a hétvége és a hétfőre is fel kell készülnie lelkileg.
Nem hibáztattam a dologért, de azért rohadtul nem jött volna rosszul, ha nem egyedül kellett volna elmesélnem a szüleimnek, hogy mi volt Bostonba. Azt hiszem, hogy nem meglepő, ha azt mondom, hogy kihagytam azt a részt, amikor Daeny és én csókolóztunk. Erről jobb, ha nem tudnak. Ami Bostonban történt az ott is marad. A baj csak az, hogy kábé egy szemhunyásnyit sem aludtam, mert folyton azon a viharon agyaltam, ami felébredt, miközben csókolóztunk.
Ennyit arról, hogy ha találkozik az ajkunk, akkor többet nem fogok erről fantáziálni.
Idióta!
De vajon ő is érezte a villámokat?
Visszacsókolt, szóval annyira nem lehetett rossz, de aztán pedig úgy rohant el és került engem, mint más a tüzet.
Remek.
Eddig sem volt olyan szimpla az együttélés, de ezután még kellemetlenebb lett.
Mondjuk egészen eddig pont az volt a célom, hogy végre leszálljon rólam és ne legyen több hangyás, vagy szobába bezárt íncidens. Most legalább elértem, amit akartam.
De vajon tényleg ezt akartam?
-Bocsika, de ez az én helyem-szakít ki a gondolataimból Olivia a teremben ülve, s amikor felkapom a fejem, látom, hogy egyenesen az unokahúgomat nézi.
-Igazából nincs rajta a neved-jegyzi meg Daeny, aki Faye mellett ül.
Átadtam neki a helyem, hogy mellette ülhessen. Cserébe most a legszélen ülök, bal oldalamon a padok közti folyosóval, jobbomon pedig Jareddel. Azt hiszem, hogy ez igazán nem nagy áldozat.
-Ide ültem elsején és ezt te is tudod. Mindig itt ülök-néz Daeny szemébe, de mintha még így is a figyelmére vágyna, nem mer túl erőszakosan próbálkozni.
Az is lehet, hogy az én figyelmemet akarja.
Olivia már szerintem gólya korunk óta próbál rám nyomulni, de nem csak diszkrét módon, vagy esetleg normális flörttel. Neeem, ő emeli a tétet. Meztelen képekkel bombáz messengeren, snapchaten és még instán is. Ha valami perverz szemétláda lennék, akkor simán kitapétázhatnám már a szobám a képeivel, annyira sokat kaptam. Vagy, ami rosszabb, feltölthetném a netre. De nem vagyok bűnöző, szóval csak szimplán figyelmen kívül hagyom és némítom az üzeneteit minden alkalommal. Aztán mindig elhiszem, hogy befejezi, amikor közlöm, hogy nem akarok tőle semmit, leveszem a némítást, de csak újra kezdi.
Talán le kellene tiltanom minden honnan, végleg.
De mennyire gáz már letiltani a saját osztálytársad?
-Lehet, de úgyis mindig az egy sorral előrébb ülőkkel beszélgetsz, akkor meg igazán belefér, ha nem ide ülsz-int az irritáló barinők felé Faye.
Hát vele már nem akar kedves lenni.
Olivia arca elvörösödik, majd az asztalra csap.
-Na ide figyelj, te kis...
-Nem, te figyelj ide-szólalunk meg egyszerre Daenerys-szel, de aztán a lány elbizonytalanodik és rám néz, én pedig hagyom, hogy elöntsön a méreg.-Minden egyes évben lefoglalom Faye számára azt a helyet, de neked ez fel sem tűnik. Minden év első napján betipegsz ide a veszélyesen magassarkúdban, majd minden kérdés nélkül leülsz ide, anélkül, hogy megkérdeznél, hogy szeretnék-e melletted ülni, pedig nem, egyáltalán nem szeretnék-rázom meg a fejem, mélyen Olivia szemébe nézve.
Oké, lehet, hogy egy kicsit durva voltam, de már évek óta idegesít és mindezt magamban tartottam. Lehet, hogy a mostani feszült helyzet is belejátszik ebbe a kiborulásomba, de mostmár nincs visszaút.
-Legalább kérdeznéd meg, de nem, soha. Azt hiszed, hogy tiéd a világ a barátnőiddel, pedig ez messze nem így van. Gátlás nélkül gyalogolsz mások lelkébe, bele sem gondolva, hogy mekkora fájdalmat is okozol ezzel. Most minden bizonnyal Faye lelkébe is beletiportál volna, ha nem szólunk közbe. De hadd mondjam el, hogy Daenerys pontosan tudja, hogy mennyire nem bízhat bennetek, pontosan ezért bármeddig teperhettek, nem fog az igazi barátságába fogadni. Ellentétben az unokahúgommal, aki tényleg a barátja. Tetejében olyan dolgon ment most át, ami mellé kicsit sem hiányzik az, hogy ti még hisztizzetek neki, vagy pont, hogy túl kedvesek legyetek. Mind szálljatok le mind a kettőjükről és egyszer az életben viselkedj okosan és ülj máshova.
Olivia csak pislog, mint valami őzike, miközben az arca olyan vörösre vált, mint egy paradicsom.
Azt hiszem, hogy erre nem számított.
Hogy őszinte legyek, én sem számítottam.
A másik két fruska egyszerre pattannak fel sértődötten, majd elkapják Olivia kezét és másik padsorhoz vezetik, aztán átzavarnak elénk egy komplett sort.
A fiúk és a barátaim is csak pisogva néznek rám, s Jared már szóra nyitná a száját, amikor belép az osztályfőnökünk, hogy megkezdje az órát.
-Köszönöm-mosolyog rám halványan Daeny, amikor rápillantok, mire csak viszonzom a gesztusát és ártatlanul megvonom a vállam.
Kábé ez az első normális reakciónk egymásra a csók óta.
A szörnyen unalmas óra után szinte mindenki azonnal elindul kifelé, hogy végre hazamehessen, én viszont Jaredre pillantok.
-Elmegyek mosdóba, kint találkozunk, ebéd nálunk, aztán edzés, úgy jó?
-Mint mindig-biccent vigyorogva, s elindulnak utánam, de az ofő Daenerys után szól.
-Miss Heart, jöjjön egy kicsit ide, kérem.
Mindannyian megállunk és ránézünk a lányra, aki csak biccent egyet, majd visszamegy a terembe. Jared és Faye elindulnak ki a suliból, én pedig elmegyek elvégezni a dolgom és megmosni az arcom, hogy kicsit lehűtsem magam ezután a dráma után.
Utálom a drámákat, de ez kikívánkozott.
Azonban úgy néz ki, hogy nincs vége mára...
A mosdóból kilépve a telefonom megrezdül a zsebemben, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Nem sok ember szokott üzenetet küldeni, maximum a szüleim, mivel a többiek általában messengeren zaklatnak, vagy ha ott nem érnek el, akkor instán és snapchaten. Ha ezek sem jönnek be, akkor meg inkább felhívnak. Azonban a suliban nincs bekapcsolva a netem, hogy ne terelődjön el a figyelmem órákon, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy anya az, miközben előszedem a készüléket, de ránézve meglepetés ér, ugyanis egyik szülőm sem az. Pontosan ezért önt el az értetlenség, amikor megnézem az sms-t és meglátom, hogy Faye a feladó.
Faye: Gyere a biosz laborba, S. O. S.
Faye nem az a típus, aki S. O. S. jeleket küldene, mert mondjuk letört a körme. Szerintem a tizennyolc évem alatt egyszer, vagy csak kétszer használta ezt a vészjelzést, így azonnal elindulok az úticél felé. Épp írni akarok Jarednek, hogy egy kicsit később érek ki, ha esetleg elváltak volna Faye-jel közben, de amikor a teremhez érek, meglátom, hogy mind a ketten ott vannak és egy kupac pulcsit ölelgetnek. Na jó...tudom, hogy az a kupac pulcsi valójában Daeny, de azt, hogy sír csak akkor látom, amikor közelebb érek hozzájuk.
-Mi történt?-Guggolok le közéjük, mire a síró lány rám emeli kék íriszeit, amik így sokkal világosabbak, mint általában szoktak.
-Idejöttél?-Szipog meglepetten, én pedig mielőtt felfognám, hogy mit teszek, kisimítok egy odaragadt tincset az arcából.
-Faye üzent-teszem hozzá sután, s biccentek egyet a biztosítás kedvéért.
Hétvégén, Bostonban tök jó kedve volt. A csók persze más tészta, de akkor is. Teljesen el tudta felejteni a sok rosszat, ami mostanság történt, akárcsak én. Nem gondoltunk a robbantásra és Aidenék elvesztésére. Azt pedig pontosan tudtuk, hogy ez a nap nem lesz könnyű a számára a sok sajnálkozás miatt. De azt nem hittem volna és nem is hiszem, hogy emiatt a lány, aki tegnap még mosolyogva lépegetett Boston útpatkáin egyensúlyozva, az mostmár zokog a biosz laborunkban az órák után. Nem áll össze a kép. Ahogy őt ismerem, inkább hazarohant volna és a szobájában sírt volna a rajta lévő pulcsiban, ami kivételesen nem a bátyámé, hanem Aidené...volt.
Aiden és Lucy...megígértem nekik, hogy vigyázom a lányukra, mégha nem is szívleljük egymást úgy igazán. Anyáéknak és Flynnek is megígértem, de Daenerys itt zokog, szóval láthatóan elbuktam.
-Daeny-szól hozzá gyöngéden Jared és megfogja a kezét-, elmondod, hogy mi történt?
-Damien letámadott-szipog folyamatosan, ahogy küzd a sírás ellen.-Amikor az ofő elkapott, hogy szeretne velem beszélni, a történtekről, meg, hogy ha bármi van, akkor szóljak; hogy megpróbál nekem segíteni, meg a tipikus szövegeket nyomta. Faye kint várt engem, Jareddel ugye, te meg a mosdóban voltál-néz mélyen a szemembe, de eddig csak olyanokat mondott, amiket már tudtam.-A többiek pedig olyan gyorsan szívódtak fel, mintha csak az életük múlna rajta. De Damien... Damien ott volt...megpróbáltam kikerülni, de sarokba szorított és én teljesen lefagytam. Anyáékról kezdett el beszélni, aztán meg rólad...undorító dolgokat mondott kettőnkről és elkezdte, hogy majd ő enyhít a fájdalmamon helyetted és...elkezdett taperolni, én meg csak álltam, mint egy rakás szerencsétlenség...annyira megijedtem, teljesen lefagytam, aztán...
-Hol van?-Szakítom félbe a lányt, s érzem, hogy a testem remegni kezd a felgyülemlett idegességtől.
-Nem sokára kezdődik az edzése-néz rám Faye, mire felállok.
-Vigyétek haza Daeny-t, nem sokára megyek én is-indulok kifelé, de Jared utánam szól.
-Veled megyek.
A hangja tele van neki is feszültséggel és dühvel, de kénytelen vagyok félreállítani.
-Faye nem tudja egyedül hazavinni és szüksége van most egy biztonságot nyújtó fiúra, egyedül megyek.
-Hardyn, ne-szól rám Daeny, de nem tud megállítani.
Damiennek már rég óta jár egy alapos verés és most erősen átlépett egy határt. Nincs ami meg tudna állítani, még az sem, hogy magasabb nálam valamennyivel. Bántotta Daeny-t és azt nem hagyom annyiban. Megígértem a szüleinek, hogy nem fogom.