Ajánlott zene: Bazzi - Fantasy

"If you no longer go for a gap that exists, you're no longer a racing driver."

~ Ayrton Senna

/Larissa Williams/

2021. április 18. Imola, Olaszország

Ha akarnám se tudnám tagadni, mennyire izgatott vagyok a mai futam miatt. Elvégre, nem kicsi a csapaton a nyomás, tekintve, hogy különleges jelentéssel bír sajnos számunkra az imolai aszfaltcsík. Kicsit mindenki megáll ezen a hétvégén, hogy emlékezzen. Ayrton Senna szelleme ugyanis egész biztosan tovább él, és nem csak itt. Mindenhol a versenyzés világában. Számomra is különleges az, ahogy a brazil legenda gondolkodott. Rengeteget tanultam általa az életről. Különösen a győzni akarása volt az, ami engem is motivált egész eddigi életem folyamán. Sosem felejtem el, amikor a nagypapa még gyerekkoromban róla mesélt. Emlékszem, volt egy története arról, ahogy Ayrton még a szezon elején úgy érkezett meg a csapathoz, mintha mindig is ide tartozott volna. Az egyik futamot követően például ott maradt még a szerelőkkel, hogy segítsen nekik a pakolásban. Úgy kezelt minden embert, mintha a barátai lettek volna. Talán ezért szerették őt sokan. Mert egyszerre volt szenvedélyes a versenyzés iránt, de mellette hihetetlenül közvetlen és szerethető ember hírében állt. Ezek után nem csodálom, hogy a papa kifejezetten kedvelte Őt. Talán a mai napig a legnagyobb versenyzőjeként gondol rá. Ugyanakkor még előttünk is ritkán beszél a balesetről, amely a legendás pilótának az életébe került. Talán egyszer, mióta élek, és lehet, még sokat is mondtam. Mert még mindig ugyanolyan fájdalmat okoz számára, mint azon a napon. Holott már hány év eltelt azóta. A veszteség érzése viszont örök. Sosem múló.

Szeretnék méltó emléket magunk mögött hagyni a második futamhétvégén. Minden vágyamat jelenti, hogy úgy hagyhassam el az olasz várost, hogy tudom, mindent megtettem azért, hogy ezt az emlékképet, ami az emberekben Sennáról él, tovább erősíthessem a csapatommal. Hihetetlen, hogy egy olyan ember előtt szeretnék tisztelegni, akit igazából sosem ismertem, mégis úgy érzem, ez a legkevesebb, amit tehetek. Talán éppen ezért ülök minden eddiginél rosszabb idegállapotban a boxutca falán, várva arra, hogy elkezdődjön az év második futama. Miközben próbálom elemezni a képernyőkön látott adatokat, nem tudja elkerülni a figyelmemet a tény, mely szerint jókora esőfelhő hagyta el a környéket az egyik radar szerint. Ennek látható jelei is vannak, hiszen áll a víz az aszfalt több pontján. Nem véletlen rajtolunk el esőgumival. Mások nem örülnek ennek, de én annál inkább, mert ha valami, az eső képes felborítani az erőviszonyokat. Talán elérhetünk egy jó eredményt, ha ügyesek lesznek kint a srácok. Mellettem James Urwin és Gaëtan Jego ülnek, akikre nagy szükségem van itt, elvégre ők a pilóták versenymérnökei. A francia szakember oldalán Richard Lockwood, vagyis a stratégiáért felelős részleg feje üll. Mivel egyszerre vagyok technikai igazgató, illetve csapatfőnök, ezért ötödik emberre nincs szükség a falon, ahol a hatalmas monitor minden adatot megmutat számunkra, amire szükségünk lehet, illetve összeköttetésben vagyunk a garázsban és az angliai gyárban ülő mérnökökkel. Bele sem gondol az ember, milyen összehangolt munka kell ahhoz, hogy minden működjön ebben a sportban. Én is csak most fogom fel igazán, hogy a csapat élére kerültem.

Már levonultak a szerelők a pályáról, és csak az autókat, illetve a pilótákat látjuk kint. Minden készen áll arra, hogy elinduljon az év második futama, ami hamarosan meg is kezdődik a bemelegítő körrel. Nagyon bizakodó vagyok, tekintve, hogy George a tizenkettedik helyről indul, Nicholas pedig kettővel mögötte, a tizennegyedikről. Ahogy a kocsi is versenyképesebbnek tűnik a szokásosnál, ezért merek hinni abban, ha fejben egyben lesz a csapat, illetve a pilóták is, szép eredményekkel távozhatunk innen. Szükségünk lenne rá, és nem csak azért, hogy motiváltan mehessünk neki a folytatásnak. Aggaszt George viselkedése, illetve az, mennyire felőrli a helyzet. Nicholas ilyen szempontból nyugodtabb. A kanadai megelégszik azzal, ami van, és abból próbálja meg kihozni a legtöbb. Na, a brit srácra ez nem jellemző. Ő sokkal többet akar. Túlságosan éhes a sikerre, ezért türelmetlen. Amit megértek, hiszen sokan a generációjából már futamgyőzelemmel, dobogókkal rendelkeznek. Én vagyok a legcsalódottabb, hogy még nem hozták meg a várt eredményeket az ötleteim, de neki is el kell fogadnia, hogy valamihez idő kell. Nem lehet egyik napról a másikra világverő járgányt építeni. Ez nem így működik. Mégis bízom benne, hogy jól teljesítünk. Azonban ez a reményem olyan hamar száll el, ahogy ide repült hozzám előtte.

Elrajtol a futam, ám egyetlen kör sem telik el, és máris eggyel kevesebb autóval versenyzünk. Nicholas sajnos túl szélesen veszi be az Acque Minerali kanyart, ezáltal kisodródik, és nem tudja elkerülni a falat. Hallom, ahogy a mérnöke azonnal rákérdez, hogy minden rendben van-e vele, amire pozitív visszajelzés érkezik, ettől pedig megnyugszom. A lényeg, hogy semmi baja nem lett abból, hogy falnak csapta a kocsit. Azt a szerelők meg tudják javítani. Törött csontot, vagy sérült testet már kevésbé. Nagyjából negyed órával később, hirtelen valaki megérinti a vállam. Ijedtség járja át a testem, azonban rendezem az érzéseim, hogy megpillantsam magam mögött a kanadai versenyzőt, aki sűrű elnézések közepette igyekszik magyarázatot adni a hibájára. Holott nincs rá szükség. Emberek vagyunk, néha mindenki elronthatja. Én sem vagyok tökéletes, ezért nem tudok haragudni rá. Próbálok hatni a lelkére, amivel elérem, hogy kicsit könnyebb szívvel menjen letudni a kötelezőket.

Ezt követően ismét a futamé a teljes figyelmem. Kattog az agyam, ahogy követem az eredményeket a képernyőn, illetve próbálom feldolgozni a többi monitoron látottakat. Átsétálok Richard mellé is, hogy együtt beszéljük át a gumikkal kapcsolatos stratégiát, közben megkérem Jamest, hogy kérdezze meg a versenyben lévő pilótánkat a pálya körülményeiről. Elvégre, megfontolandó lehetőség az, hogy mielőbb kiálljunk száraz gumikért. Miután kitaláljuk, hogy még várunk kicsit George visszajelzései alapján, miszerint még tócsák vannak az aszfalton, visszaülök a helyemre és csendben szemlélődöm tovább. Telnek egymás után a körök, én pedig nagyot sóhajtok, mialatt kicsit előre dőlve a széken, felkönyökölök az előttem lévő asztalra, hogy aztán arcomat kezeim közé temessen. Valahogy nagyon jó lenne megtartani azt a tizedik helyet, úgyhogy most sok múlik rajtunk. Hallom, ahogy a két versenymérnök felveszi a kapcsolatot a garázsban dolgozó szakemberekkel, ám a párbeszéd hirtelen félbeszakad. Teljesen elcsendesedik minden, én pedig azonnal felkapom a fejem, de bár ne tettem volna. Mert, amit látok, egyenesen sokkol.

Hirtelen gyűlnek könnyek a szemembe, ahogy felfogom, milyen hatalmas baleset történik a harmincadik körben. Amiben mi is érintettek vagyunk. Többször ismétlik vissza az egyik képernyőn az ütközést, és azt, ahogy falba csapódnak a Tamburellónál, míg a másikon látom, hogy a Mercedes és a Williams is totálkárosra törött. Mindenféle forgatókönyv lejátszódik bennem, ahogy rájövök, ez pontosan az a kanyar, ahol Senna is életét vesztette. Nem kívánok sokat, csak azt, hogy mindketten szálljanak ki épségben abból a kocsiból. Mindenem lefagy, miközben meredten figyelem a monitoron végigvonuló élő közvetítést. Mozdulni sem vagyok képes, de szerencsém van, hogy James pillanatok alatt kapcsol, és kezdi el szólongatni a pilótát, aki eleinte nem reagál. Kínzóan hat rám a csend, és már lassan az égiekhez kezdek el imádkozni, hogy ne legyen nagy baj, amikor végre megszólal. Azonban arra nem számítok, ami ezt követően történik.

- Mi a faszt csinált? - George hangja hirtelen csattan James fejhallgatójában. Olyan erőteljesen szólal meg, hogy még én is simán áthallom. Hirtelen szóhoz sem jutok ettől a nyers megszólalástól, de más sem. Mindenki megkövülten válik szem- és fültanújává ennek a beszélgetésnek. - Őszintén! - Megkönnyebbülök, hogy látszólag jól van. Helyette viszont egészen más érzések kezdenek el dolgozni bennem. Félek. Rettegek attól, mi következik ezután. - Tényleg ekkora egy kibaszott pöcs, vagy mi? - Ezen pedig nem segít George hirtelen kirohanása sem, amit valahol megértek abban a felhevült idegállapotban, amiben most lehet. Másfelől viszont, tudom, hogy ezt lejátsszák nagy eséllyel élő adásban. Most már semmi sem moshatja le róla, hogy valaha elhagyták ezek a szavak a száját, de szerintem ez a legutolsó, amire gondol jelenleg. Majd akkor fog, amikor már nem ebben az adrenalin-dús állapotban, amiben most van, átgondolja a nap eseményeit. Kár, hogy az már késő lesz. Akkor csak a könyörgés megy majd, hogy húzzam ki a szarból. Én pedig megteszem, hiába lenne jó tanulólecke számára az eset. Mert nem taníthatom úgy, hogy az a csapat kárára menjen.

- Jól vagy? - Látom James tekintetén, hogy őt is sokkolja a George által megengedett hangnem, nem csak engem. Nem gondoltam volna, hogy valami képes így kihozni a sodrából, de próbálom megérteni, és nem azonnal leosztani. Ezért nem szólalok meg. Nem nyomom meg a brit srác nevével ellátott gombot a falon, másképp egész biztosan olyat mondanék, amivel csak még feljebb korbácsolnám benne a tüzet. Holott lehet, már régen közbe kellene avatkoznom, mégis próbálom elkerülni ezt, ameddig csak lehet. Sajnálatos, hogy George nem osztja ezt a nézetemet és mindent megtesz azért, hogy mégis cselekedjek. Közben megjelenik a kijelzőn az SC rövidítés, ami jelzi a csapatok számára, hogy a biztonsági autó hamarosan megérkezik a pályára. Nem, mintha minket érintene egyáltalán ez az egész, mégis igyekszem fél szemmel követni a futam alakulását. Mivel Imola az európai pályák közé tartozik, valósabb képet adhat az erőviszonyokról, amire mindenképp figyelnem kell. Akkor is, ha most nem vagyunk versenyben. Elvégre, hosszú még az idény. Bármi megtörténhet.

- Kurva jól. Majdnem kinyírt ez az idióta. Mégis hogy a francba lehetnék? - Érzem a felháborodást abban, ahogy beszél, holott mindössze egy ártatlan kérdésről van szó. Mindenkinek az a fontos, hogy tudjuk, egyben van. Nem történt semmi baja. Hiszen akaratlanul is megijed bárki, ha ilyen kaliberű balesetet lát. Főleg, ha visszagondolunk arra, hány halálos áldozatot követelt már eddig az autóversenyzés. Még az elmúlt tíz évben is veszítettünk el két kiváló sportembert, ami mély nyomot hagy a mostani versenyzésben. Ezért válik elsődlegessé ez a fajta érdeklődés ilyenkor. Akkor is, ha George most úgy gondolja, mindez csak azért történik, hogy őt bosszantsuk. Idegességemben akaratlanul is megfogom a fehér blúzom alját, hogy lejjebb húzzam magamon az amúgy merev, pamut anyagot. Kezeim nem kicsit izzadnak, így azokat beletörlöm fekete farmeromba mielőtt cselekvésre szánom el magam. Nem maradhatok tovább csendben. Elég volt.

- George. - Másodpercek töredéke alatt kapom magamra a saját fejhallgatómat, majd megnyomom a gombot, hogy elérjem őt. Nagyot sóhajtok, ahogy megszólítom őt. Nem érkezik reakció, ezáltal bátorságot gyűjtök, hogy folytassam. - Kérlek, ne csinálj semmit, ami meggondolatlan lenne. Bent megbeszéljük. - Igyekszem határozottságot sugározni magamból, amikor arra kérem, hogy ne okozzon gondot se magának, se nekem. Nem hiányzik, hogy még ennél is nagyobb támadási felületet adjon mások kezébe azáltal, ha dühében valami olyat tesz, amit sosem mos le magáról utána. - Állítsd le a kocsit, és szállj ki, légy szíves! - Még mielőtt elfeledkezne róla, rászólok inkább, illetve kiegészítem a mondandóm a megfelelő utasításokkal, hogy melyik módnál állítsa le az autót. Mert így talán még talán nem a nulláról kell felépítenünk az autót a következő futamra. Éppen elég lesz helyrehozni a most keletkezett károkat. Anyagilag és idő szempontjából is.

- Nem érdekel, Larissa. - Miért kell ilyen makacsnak lenned? Miért nem tudsz egyszerűen csak kiszállni abból a rohadt kocsiból, visszajönni és leülni a seggedre? Nem is értelek. Fogalmam sincs, hogy ez ilyen autóversenyző-tulajdonság, vagy egyszerűen csak a génjeikbe van kódolva, de ha baleset éri őket, mintha kiszabadulna belőlük az ördög is. Legalábbis most ezt érzékelem George részéről, ahogy visszaszól nekem a rádión. - Megverem, esküszöm, csak jussak ki innen. - Ezt követően látom a közvetítésből, hogy ellentmondást nem tűrő módon rakja ki a kormányt a kocsi tetejére, hogy aztán kilökje magát annak belsejéből. Ahogy biztos talajt érez lábai alatt, élő adásban nézhetjük végig, ahogy George Russell gyors léptekkel sétál oda a fekete Mercedeshez, hogy aztán valami olyat tegyen, ami egyszerre komikus és döbbenetes. Nemes egyszerűséggel csapja meg Valtteri Bottas sisakjának tetejét, amire a finn a már mindenki által ismert nemzetközi egyezményes jel címén felmutatja középső ujját. Ahogy ő is kiszáll, nem sok hiányzik ahhoz, hogy tényleg összeverekedjenek, hisz a szájkaraté igen erősen mehet köztük, látva szájuk ütemes mozgását a képeken, miután leveszik a sisakot magukról. Szerencsére, a pályamunkások szétszedik őket, mielőtt tényleg egymásnak mennének. Közben elrendelik a piros zászlót, mert túl sok törmelék szóródott szét az aszfalton ahhoz, hogy egyből folytatni lehessen a versenyt, így mindenki visszafelé veszi az irányt a boxutcába. Idegőrlő percek következnek, de nem annyira, mint amivel nekem kell szembenéznem hamarosan. Ezért kérem meg a körülöttem lévőket, hogy nélkülem rendezzék a dolgokat a boxutca falon, míg én visszamegyek a garázsba, hogy ott érdeklődjek a brit pilótáról.

- Sophie. - Elkiáltom magam a szerelők gyűrűjében és szerencsémre, hamar jelenik meg az említett, aki azonnal megszaporázza lépteit, ahogy rájön, én keresem. Kedvelem benne, hogy becsületesen és lelkiismeretesen végzi a munkáját. Emellett, nem tudom elfelejteni neki, hogy a sivatagi futam idején milyen elánnal támogatott, mikor kiderült, hogy fegyelmit indítottak ellenem. Sokat segített abban, hogy tovább tudjak lépni, és másnap reggel ugyanolyan erővel keljek fel, mint az előtte lévő napokon is. - Merre van George? - Most viszont félre kell tennem, hogy kedvelem őt, és szigorúan arra koncentrálni, hogy mielőbb megtudjam, merre találom George-ot. A válaszára viszont egyáltalán nem számítok. Talán jobb lenne, ha ki se mondaná, mégis megteszi, hisz ezt kértem tőle.

- Kiment a sajtósokhoz. - Ehhez még hozzáteszi azt a szőke hajú lány, hogy csak a kabátjáért jött be, illetve a verseny utáni italáért, amit az edzője rakott össze neki. Ezt követően már ment is a médiához tartozó részre. Látom rajta a bizonytalanságot, miközben a tabletén pörgeti végig, kik vannak kint az interjúztató zónában. Megkérem, hogy sorolja fel őket, ám ahogy meghallom a riporterek és újságírók nevét, enyhén szólva is rosszul leszek. Mert vannak köztük kemény falatok is. Kicsit megszédülök, mire aggódva néz rám, ám leintve őt, megelőzöm, hogy ezt szóvá is tegye. Még csak az hiányozna, hogy valaki észrevegye, hogy elbizonytalanodom. Mert nagyokat kell nyeljek és mélyeket lélegeznem, hogy ne uralkodjon el rajtam a pánik.

- Te kiengedted egyedül? - Minden lepörög lelki szemeim előtt egyetlen másodperc alatt, miközben próbálom felfogni, milyen katasztrófa van készülőben éppen. Nem tudom leplezni a kiakadásomat, amire felfigyelnek a szerelők is a garázsban, mialatt várják, hogy visszahozzák a brit pilóta autóját. Közben a kanadai versenyző kocsiján már dolgoznak, hogy rendben legyen, mire tovább kellene szállítani a következő futamra. Legalább ilyen szempontból jó ütemben haladnak a dolgok, ha már megítélés és imázs szempontjából talán most húzhatjuk le a rolót. Mert az biztos, hogy nem feledtetjük el könnyedén, ha valaki meggondolatlanul cselekszik. Mint most George. Az ilyennek mindig nyoma marad.

- Azt mondta, túl akar lenni rajta. - Idegesen túrok bele göndör, szőke tincseimbe, de most még ez sem segít. Mindössze indokolatlan pótcselekvés a részemről. Másodpercek töredéke alatt uralkodik el bennem a reszketés. Már tenni sem tudok ellene, hogy megakadályozzam, hisz azzal még nagyobb botrányt okoznék. Holott legszívesebben most fognám és elrángatnám a média emberei elől. Mert egy idegállapotban lévő versenyző és a kekeckedő kérdések mindent jelentenek, csak jó párosítást nem. De, ahogy a mondás is tartja, kenyeret és cirkuszt a népnek, nem igaz? Csak nem én akarok lenni az artista a porondon. - George nem fog meggondolatlanul nyilatkozni. Ismerem annyira. - Ismeri. Ebben nem kételkedem. Én is hittem abban hogy tudom, meddig megy el, azonban az, ami a pályán történt az ütközés után, bizonyítja, hogy mindenkiből mást hoz ki egy ilyen helyzet. Valami viszont biztos. Léteznek bizonyos érzések, melyek még a legártatlanabb, legtisztább embereket is kifordítják magukból. Nem véletlen mondják, hogy a düh, a harag és a sebzettség mind rossz tanácsadók. Mindegyik megmérgezi a lelked és olyan dolgokra késztet, amiket másképp nem tennél meg. Soha. Mert tudom. Hinnem kell abban, hogy George van annyira tisztaszívű, hogy másképp nem indult volna el a finn pilóta felé ilyen elánnal. Felindultságból. Ha nem bízom ebben, akkor én is olyan leszek, mint mások. Feladom őt. Én viszont nem az a fajta vagyok, aki csak úgy lemond bárkiről is. Nicholas és George a végsőkig élvezni fogják a támogatásom. Mert én nem leszek olyan, mint más csapatfőnökök.

- Majdnem nekiment Valtterinek. - Kissé megemelem a hangom, amit már abban a pillanatban megbánok, hogy megteszem, mert látva Sophie ijedt tekintetét, egyből észreveszem a viselkedésem, mely olyan szeszélyes jelenleg, mint ez a verseny, vagy mint George Russell. Azonban nehéz tartani a kontrollt, mikor hirtelen ilyen nyomás nehezedik rám. Mert fogalmam sincs, hogyan engedhette kíséret nélkül a feszültségre kiéhezett újságírók és riporterek közé. Erről egész biztosan lesz egy beszélgetésem a sajtósokkal, amint megoldom a problémát. Rendet akarok, nem káoszt. A rohadt életbe is. - Most kiszámíthatatlan. Mint az imént megjelent nyilatkozata is mutatja. - Hirtelen cseng egy rövidet a telefonom, ezzel jelezve, hogy valamelyik alkalmazásból értesítés érkezett az imént. Nem is sejtem, mi fogad majd, de ahogy megnyitom az egyik sportújsághoz tartozó online teret, azt kívánom, bár ne tenném. Ahogy George szavai farkasszemet néznek velem, úgy érzem, leszakad mindenem a helyéről, olyan mázsás súllyal telepedik rám a felelősség terhe. Miattam van ez. Én nem figyeltem eléggé, és most megfizetem az árát ennek. Mert ezt egész biztosan nem úszom meg szárazon. Lesznek, akik nem hagyják szó nélkül. Nem beszélve a negatív sajtóvisszhangról. "A kilencedik helyért harcoltam. Neki a kilencedik hely egy Mercedesszel semmi. Jelentéktelen. Valtteri mégis úgy harcolt érte, mintha a győzelemért mentünk volna. Ha mással versenyzett volna, biztosan nem így védekezett volna." Túl kemény szavak. Akkor is, ha a lelkem mélyén igazat adok neki. Mert azzal az autóval, amivel Lewis Hamilton az élen tud harcolni, Valtteri Bottas látványos küzdelmet folytatott, amibe belebukott, és belerángatott minket is. Mégis jobb lett volna, ha George Russell csendben marad, vagy legalábbis elszámol háromig, hogy lenyugodjon. Na, jó...inkább százig, és szerintem még az is kevés lett volna.

- Ne haragudj, Lari. - Sophie tágra nyílt szemekkel olvassa a telefonomon képernyőjét betöltő cikket, amit időközben átnyújtok neki. Szerintem ő sem akarja elhinni, amit ott lát. Holott valós sajnos. Nagyon is. Túlságosan. - Megoldjuk. - Bűnbánó tekintetét rám emeli, ám most úgy érzem, nem tudok mit kezdeni vele. Mert agyban már ott járok, hogy miként fogom megoldani ezt az aprónak nem mondható problémát. Hibáztam. Nem lett volna szabad engednem, hogy idáig fajuljon a helyzet. Mert ezután nem elég, hogy tisztáznom kell, amit George a pálya mellett művelt, de még arra is magyarázatot kell adnom, hogy miért nyilatkozhatott le egy ilyet. Hogyan hagyhattuk? Elvégre a Formula 1 a modern érában sokkal inkább a megfontoltság és az összeszedettség sportja, mintsem az érzelmeké. Ahol a pilóták és a csapatok hibátlanok, feddhetetlenek. Hiszen nagyon figyelünk a külsőségekre. Most George mégis kimutatta, mit gondol. Ez pedig végzetes hiba egy olyan világban, ami a tökéletességre és a makulátlanságra törekszik. Akkor is, ha túl sokszor borul meg ez a kép róla. Mert, ahogy nincs hibáktól mentes ember, úgy az autóversenyzésnek is megvan a sötét oldala. Az a rész, amiről nem beszélnek. Egymás befeketítése, trükközések, a szabályok sajátos értelmezése. Másképp nem is lenne igazi cirkusz az egész, nem igaz?

- Kérlek. - Könyörögve nézek a szőke hajú sajtósra, miközben fél szemmel már a pilótát keresem, akit nem is kell sokáig kutatnom. Hamar pillantom meg, amint elviharzik mellettünk. Olyan, mint egy hurrikán, ami épp lecsapni készül az egész csapatra. Előre félek a következményektől, mégis próbálom megnyugtatni magam. Muszáj erőt és nyugalmat sugároznom kifelé. Ha én nem teszem, akkor tartok tőle, hogy az egész rendszer összeomlik, mert mindenkiben eluralkodnak azok az érzések, melyek most az én mellkasomat készülnek összeroppantani. Nem engedhetek ennek. Elejét kell vennem ennek az őrületnek, mert kezd eluralkodni a káosz. - Én beszélek vele. - Ezért ellentmondást nem tűrő módon indulok el a brit pilóta pihenőjének irányába, mely már a motorhome-nál található, ám nem jutok sokáig az épületben. Hívatlan vendégünk akad, méghozzá a legrosszabb fajtából. Ugyanis az az ember jelenik meg mögöttem, akit a pokolba küldenék, és nem csak azért, mert tízezer eurós büntetést kaptam miatta a fegyelmi eljárás során, amibe belerángatott. Összességében érte el, hogy mindennél jobban gyűlöljem.

- Tanítsd meg a pilótádnak, hol kell előzni, különben én fogom, de abban nem lesz köszönet! - Hirtelen torpanok meg az előtérben, majd mély lélegzetet véve, igyekszem higgadt maradni, de tartok tőle, hogy ez most nem az a helyzet, ahol meg tudom majd őrizni a hidegvérem. Elég meghallanom a jellegzetes osztrák akcentussal kiejtett, angol szavakat hogy a pulzusom másodpercek alatt emelkedjen a csillagos egekig. Nincs még egy olyan ember, aki ilyen könnyen fel tudna idegelni, mint Toto Wolff. Már a nevétől is rosszul vagyok. Hát még attól, ahogy hozzám szól. Megint ugyanaz a lekezelő, flegma stílus, mint mindig. Már hozzá szokhatnék, de nem akarok. Nincs semmi a világon, amivel el tudja érni, hogy elfogadjam, ha valaki így beszél velem. Főleg nem ő. Mondandója sem lep meg. Csak csalódom. Habár valahol megértem, hogy jelen helyzetben Valtteri érdekeit fogja védeni, de...George a mentoráltja. Valaki, akiért felelősséget vállal. Most mégis úgy beszél róla, mintha egy idegen lenne számára. Anya mondta azt egyszer, hogy kegyetlen ez a sport. Akkor még nem értettem, miért gondolja így. Ma már világosan látom. Mert pótolható vagy. Addig kellesz, amíg hasznod látják benned. Ha már nem, akkor viszont úgy dobnak el, mintha soha nem is lettél volna értékes a számukra. Most Toto is ezt teszi. Eldobja George érdekeit a sajátjáért. Mindenféle szégyenérzet nélkül.

- A pilótámnak? - Másodpercek alatt fordulok vissza, hogy farkasszemet nézhessek a tőlem jóval magasabb, fekete kabátot, fehér, szponzorlogós inget, illetve sötétkék nadrágot és sportcipőt viselő férfival. Sötét haja kissé csapzott, amin nem is csodálkozom, hisz nagy eséllyel kutyafuttában talált meg engem. Főleg, hogy hiába van piros zászlós jelzés, neki a csapatával kellene lennie. Ehhez képest velem akar beszélni. Nagy kár, hogy én nem akarok vele. Nem érdekel, mit kíván mondani, de nem tűröm el, hogy így viselkedjen velem. - Te vagy a menedzsere, mellette kéne állnod. - Arcán a ráncok még mélyebbre feszülnek, ahogy szembesítem őt a ténnyel, miszerint most készül cserben hagyni a srácot, aki hisz benne. Látom arcán a gondterheltséget. Nagy eséllyel túlhajtja magát. Ha lenne bennem elég empátia irányába, még meg is sajnálnám, hiszen közel hét éve élen tartani egy istállót kemény munka lehet. Azonban már régen kiveszett belőlem az együttérzés, ha az osztrák csapatfőnökről van szó. Kiölte belőlem ezt a fajta kedvességet. Vagy legalábbis megtanított arra, hogy nem szabad átérezned azt a gondot, ami nem a tiéd, másképp simán kihasználhatják a megingásod.

- De nem akkor, amikor faszságot csinál. - Ökleit összeszorítja, mialatt megszólal. Szinte lerí róla, hogy bármikor robbanni tudna. - Őrültség volt azon az íven bármit is megpróbálni. - Őrültség? Talán. De hülye lett volna, ha nem próbálja meg. Vissza is vehetett volna, ez tény. A helyében talán én is azt tettem volna, de nem én vezetek. Fogalmam sincs, mit hozna ki belőlem az, ha egyetlen tizedmásodperc alatt kellene döntenem arról, mit csináljak. Senki sem tudja rajtuk kívül, ezért is baromság elítélni őket. Mert fogalmunk sincs róla, milyen a helyükben lenni. Mikor van az, hogy érdemes nyomni a gázt, és mikor kell inkább a féket választani. Kötélidegeik vannak, másképp nem ülnének most a világ leggyorsabb autóiban. Azonban ők is emberek. Ezért sem fér a fejembe, hogy ítélheti el a brit pilótát a velem szemben álló férfi, miközben pontosan tisztában van ezzel.

- Azzal, hogy versenyez? - Tanácstalanul tárom szét karjaimat, majd idegesen csapom le őket magam mellé, hogy aztán összefonjam őket mellkasom előtt. Már nem tudom leplezni, mennyire felbosszant a velem szemben álló ember. - Senna mindenki szemében legendává vált, amikor azt mondta, nem vagy versenyző többé, ha nem teszed be a legkisebb résbe is az autót. - Nem felejtem el legendás szavait, mert ezerszer visszanéztem azt az interjút, amiben ezek a szavak elhangzottak tőle. Sokan agresszívnek tartották őt. Meggondolatlannak. Féktelennek. Vakmerőnek. Számomra viszont a szenvedélye egyet jelentett a bátorsággal. Azzal a végtelen győzni akarással, amiért az legvégsőkig küzdött. Nem elégedett meg azzal, ami az ölébe hullott. Sokkal többet akart. Ilyen szempontból a brit srác nagy hasonlóságokat mutat a brazil pilótával. - George csak megpróbálta. - Mert ő is ilyen. Harcol. Küzd. Már évek óta azért hajt, hogy a siker útjára léphessen velünk. Ezért sem tudok haragudni a manőverért. Mert értem a valós szándékot mögötte. - Neked fogalmad sincs, hogy az az egy pont neki mit jelentene valójában. - Ha ismerné a mentoráltját, tudná, hogy az az egyetlen darab pont is akkora áttörést jelentene George életében, amit ő el sem tud képzelni. Képtelen rá, mert fogalma sincs, milyen az, amikor te vagy hátul, és a dobogós helyek nem természetesek, de még a pontokért is vért kell izzadni. Mikor nem azon gondolkodsz, mennyivel vered meg a többieket a pole-pozícióért folytatott harcban, hanem hogy egyáltalán az időmérő második szakaszáig eljutsz-e. Mert nem mindig a csillogásról szól ez a sport, de a mezőny elején ezt sosem fogják megérteni. Neki ezek ismeretlen érzések.

- Mondom. - Felemeli kezét, ezzel jelezve, hogy komolyan gondolja, amit gondol. Mintha nem tudnám, hogy ez a beszélgetés már régen túlmutat a vicc kategórián. Lehet, ebben a helyzetben már tartanom kellene tőle. Valahol mélyen belül talán meg is van ez az érzés, elvégre nagy eséllyel készülhetek arra, hogy megint ártani fog nekem, ám elképzelni se tudom, mivel. Mi jöhet még tőle? Mert már nincs olyan, amit ne néznék ki belőle. - Fékezd őt, mert következményei lesznek! - Óvatosan engedi le kezét, hogy aztán minden eddiginél mélyebben gyakoroljon rám nyomást rezzenéstelen tekintetével, amivel engem méreget. Következményei lesznek. - Ízlelgetem magamban szavait. Tényleg össze kéne fosnom magam. Hiszen már megtapasztaltam, milyen az, amikor az osztrák férfi megtorol valamit. Emellett, bolond, aki azt hiszi, hogy nem tudja fentebb úgy befolyásolni a dolgokat, ahogy azt a kedve tartja. Én mégsem adom fel a vele szemben folytatott küzdelmem. Mert, ha így tennék, azzal szembe köpném saját magam, illetve mindazt, amiért tanultam az elmúlt években. Nem azért áldoztam kemény éveket az egyetemre, hogy most meghátráljak. Nem ér el mást a burkolt fenyegetésével, csak azt, hogy annál keményebben küzdjek ellene a jövőben.

- Majd ha elmagyarázod Valtterinek is, merre húzza azt a kibaszott kormányt háromszáznál. - Ritkán veszítem el ilyen szinten a fejem, Toto mégis eléri pillanatok alatt, hogy felforrjanak bennem az amúgy csendesen nyugvó indulatok. Mert könnyű arra fogni a balesetet, aki a gyengébb csapatban, az erőtlenebb autóban ül. Hiszen így már szinte egyértelmű számára, hogy mi beleszólunk a bajnokság alakulásába. Holott nekünk is ugyanolyan tétje volt a hétvégének, mint neki. Nekünk is ugyanolyan fontos lett volna az az egy-két pont, amit megszerezhettünk volna Lehet, a csapat anyagi biztonsága, vagy túlélése múlik rajta, hogy most nem sikerült. Mert bármennyire szeretném azt hinni, hogy jól állunk az új szponzoroknak köszönhetően, mégis van bennem aggodalom azzal kapcsolatban, hogy fogom megoldani az istálló anyagi nehézségeit, melyek továbbra is fennállnak. Arról nem beszélve, hogy Valtteri ugyanolyan hibásnak tűnt a szememben, hiszen indokolatlanul húzta George irányába a kormányt. Akkor is, ha George manővere sem volt veszélyektől mentes. - Inkább menj vissza a csapatodhoz, kérlek! - Nagyot sóhajtok. Hangom szinte megremeg, mégis összeszedem magam annyira, hogy végül kicsit lejjebb csitítva a bennem dúló vihart, viszonylag nyugodtan kérjem meg arra, hogy távozzon. Mert beugrik egy arc és a hozzá tartozó kék szempár, amiből csak úgy sugárzott a düh. Aggodalmamon pedig nem segít az sem, hogy fentről törés-zúzás zaja hallatszik hirtelen. Izmaim megfeszülnek. Gondolataimban egyetlen cél fogalmazódik meg. Minél előbb fel akarok jutni oda. Mielőtt kárt tenne magában is, nem csak a berendezésben.

- Nekem te nem mondod meg, mit csináljak, Larissa Williams. - De te nekem igen? El vagy tévedve akkor. Ha valami értelme van a beszélgetésnek, akkor az talán az, hogy ezáltal kicsit lehetőségem nyílik feltérképezni a velem szemben álló viselkedését. Egyenes út ahhoz, hogy megismerjem a mindig sikeres vezető és üzletember mögötti személyiséget. Azt már kezdetektől fogva tudom, hogy végtelenül büszke, illetve nem viseli jól, ha nem ő irányít. Akkor előjön a dühös oldala. Másképp viszont tökéletesre fejlesztett pókerarcot és állandó magabiztosságot visel magán, amiért őszinte leszek, nem kicsit irigylem. Ha nem lenne ekkora seggfej, valahol még fel is néznék rá. Szeretnék olyan kemény lenni, mint ő. Annyira könyörtelen. Sokkal sikeresebb lehetnék, ám képtelen vagyok arra, hogy feladjam azt, ami én vagyok. Hiába szeretnék, sosem leszek olyan, mint ő. Talán ezért fog egy napon legyőzni. Elvégre naiv lennék, ha azt hinném, van esélyem ellene hosszabb távon. Túl sok szálon függ a csapatom tőle, mégis...amíg lehet, harcolni fogok, mert az igazságérzetem mindennél előrébb való. Akkor is, ha lényegében kitörölhetem vele a seggem.

- Nyisd ki a szemed, Toto Wolff! - Hangom élesen csattan a helyiség csendjében. Még szerencse, hogy ez a beszélgetés nem hagy szemtanúkat maga után, hiszen csak ketten tartózkodunk egy légtérben. - Akkor talán rájössz, hogy George csak neked akar bizonyítani. - Nem vagyok hajlandó tovább hallgatni őt, így feltárva előtte az igazságot, hátat fordítok neki, hogy mielőbb feljuthassak az emeletre. Nem is értem, hogy nem vette eddig észre, mi az, ami a mentoráltját motiválja. Habár, már azt is el tudom képzelni, hogy tudja, csak nem érdekli. Hiszen most sem kérdezte meg egyáltalán, hogy van a barna hajú srác. Mintha nem is létezne számára, holott a karrierjéért felelős az osztrák férfi. Ráadásul súlyos baleset résztvevője volt ő is, nemcsak a saját csapatában versenyző finn pilóta. Futok, ahogy erőmből telik, majd gondolkodás nélkül rontok rá a pilótára. Kivágva a pihenőjéhez tartozó ajtót, láthatom mindazt a káoszt, aminek előhangját már lentről hallani lehetett. A látvány viszont még annál is sokkolóbb, mint vártam volna. Hiszen minden szanaszét hever. Olyan, mintha mindent lesöpört volna dühében a helyéről. Nem kímélt semmit. Még a sisakja is berepedt, holott annak sokkal többet is ki kéne bírnia. Ezerszer többet.

- George. - Döbbenettel telve, feszülten ejtem ki a nevét, ahogy tekintetemet a földről felé emelem. Láthatom, hogy kapkod a levegő után, mialatt kezeit ökölbe szorítva, tartja őket maga mellett. Mellkasa ütemesen jár fel és le, ahogy hergeli magát. - George, kérlek. - Elindulok felé, habár lehet, nem kellene. Főleg, hogy nem reagál semmit. Mintha ott se lennék. Azonban nem tehetek mást. Valahogy meg kell nyugtatnom. Nem folytathatja ezt tovább. - Figyelj rám! - Próbálok hatni rá, ezért ellentmondást nem tűrő hangon szólalok meg, ahogy elérem őt, majd kezemet lassan helyezem a vállára. Ezzel elérem, hogy végre rám figyeljen, de nem a várt reakciót kapom. Mondjuk ma már nem tudom, mi nem érne váratlanul. Ez a mai egy őrült nap, és akkor még enyhén fogalmaztam.

- Menj ki! - Olyan őrült, akárcsak a pilóta, aki szemben áll velem, és rám ordít, hogy távozzak. Nevetséges, nem? Én vagyok a főnöke, mégis ő az, aki dirigálni szeretne nekem. Fogalmam sincs, milyen párhuzamos univerzumban ébredtem ma reggel, de szeretnék belőle észhez térni, mielőtt teljesen elvesztem a maradék józan eszemet is. - Nem hallottad? - Még erőteljesebben szól rám, amivel egyedül azt éri el, hogy elkapjam róla a kezem, illetve megremegjen a testem az ijedtségtől. Kezdenének könnyek szökni szemeimbe, ám egy hirtelen mozdulattal törlöm meg ingem ujjával arcomat, nem törődve azzal, hogy az enyhe sminkkel összekoszolhatom a világos textilt. Már nem érdekel. Sírni meg még annyira sem fogok. Nyugalom, Larissa. - Mantrázom magamban, mialatt eszembe jut a megoldás, amivel talán sikerrel járhatok. Ám ehhez az emlékeimben vissza kell mennem egészen gyerekkoromig. Most nem inoghatok meg. Nem lehet. Egyszerűen nem. Gyerünk. Meg tudom csinálni. Képes vagyok rá. Mindent kézben tudok tartani, még ha most elveszettnek is látszik minden körülöttem. Mert lehet, hogy most minden elcseszett, de minden alagút végén ott a fény, mely megmutatja a kiutat.

- Dehogynem. - Rántom meg vállamat látszólag nemtörődöm módon, ahogy elhagyja számat az egyetlen szó, amivel egész biztosan kiidegelem. Ennek ellenére kockáztatok és folytatom. Veszélyes vizekre evezek, de nem bánom, mert szeretem a kihívásokat. - Csak leszarom. - Ezáltal olyat teszek, amivel nem csak őt, de még saját magamat is meglepem. Hiába magasabb nálam sokkal, kihasználva, mennyire zaklatott, hirtelen indulok meg felé, hogy aztán kezeimet mellkasára helyezve, ellentmondást nem tűrően lökjek rajta egyet. Megint. Majd még egyet. Mígnem háta nem ütközik a fehér fallal. Kék szemei döbbenettől csillognak, miközben teljesen leblokkolva, figyel engem. Én pedig kihasználom az alkalmat, hogy két kezemet óvatosan arcára csúsztassam. Halkan kérem, hogy hunyja le szemeit, ő pedig zihálva ugyan, de engedelmesen meg is teszi. Mindent elkövetek, hogy megnyugtassam, ezáltal azt a feladatot kapja, hogy lassan és mélyeket lélegezzen, hogy aztán időt nem sajnálva, engedje ki a tüdejébe áramló oxigént. - Addig nem megyek, amíg nem higgadsz le. - Kimondva a szavakat, kicsit meg is bánom őket, mert nem lenne szabad. Már most olyan közelségben vagyok hozzá, amilyenben nem lenne szabad. Egyenesen tiltott a mi helyzetünkben. Isten szerelmére! A főnöke vagyok. Mégis úgy érzem, mellette kell most lennem, ezért merem végül kijelenteni, hogy nem hagyom itt, amíg nem látok úgy, hogy képes tiszta fejjel gondolkodni. Nehéz elismernem, de ez a baleset kihozza belőlem, hogy féltem őt. Nem akarom, hogy bármi baja essen, vagy ártson magának. Türelmesen várok, hogy összeszedje magát, mialatt eszembe jut, amikor kisgyerekként anya is így nyugtatott meg. Mármint, ahogy kezeit mindig az arcomra helyezte, miközben arra kért, hogy csak rá figyeljek egy-egy sírógörcs alatt. Mindig elérte, hogy lehiggadjak. Ezért is bíztam benne annyira, hogy ez George kapcsán beválik. Még ha ehhez eleinte agresszívebben is kellett fellépnem. Már bánom, de egy nálam legalább egy fejjel magasabb férfival szemben nincs más lehetőségem, mint az, hogy a meglepetés erejével éljek.

- Mindenki engem hibáztat. - Hirtelen nyitja ki szemeit, melyekkel azonnal enyémeket keresi. Hamar meg is találja őket, én pedig nem ellenkezem. Megadom magam neki. Annak, hogy elveszhessek kékségeinek mély szomorúságában. Mert a fájdalomtól csillog így a tekintete, egészen biztos vagyok benne. Még sosem láttam őt ilyennek. Megtörtnek. Hirtelen érzékelem, ahogy megindul egy könnycsepp az arcán, melyet követ még néhány. Utána viszont igyekszik összeszedni magát. Mintha szégyellné, hogy sír. Én viszont becsülöm őt, amiért velem ellentétben fel meri vállalni, mit érez. - Összeroppanok, Lari. - Felfoghatatlan számomra, hogy ezt hallom a szájából. Hiszen hetekkel ezelőtt olyan hévvel állt belém azért, mert többet akar elérni, mint amit tudunk. Most pedig úgy beszél, mintha a reménye kezdene elveszni. Holott a remény az egyetlen, amit sosem vehetnek el tőlünk. Az a lehető legkilátástalanabb helyzetekben is ott van velünk, mint egy iránymutató, ami sosem engedi, hogy letévedjünk az utunkról. Nagyon remélem, hogy mindez ott van a velem szemben álló, barna hajú srácban is, aki még mindig a tűzálló overált viseli magán, mely le van csúszva a derekáig. Ezáltal felül már csak a fehér, hosszú ujjú felsőt láthatom rajta, amit aláöltözetként használnak a versenyzők. A vékony, világos színű anyag alatt kirajzolódik szálkás felsőteste, illetve az izmok a karjain. Nagyot nyelek, ahogy elképzelem őt a ruhák nélkül. Nem lenne szabad, mégsem tudok megálljt parancsolni agyamnak, mely minduntalan gyártja a képzeletbeli képeket róla. El kell ismernem, hogy még így, izzadtan, csapzott hajjal is van benne valami különleges, amit csak még érdekesebbé tesz a rajta eluralkodó bánat. Szeretném, ha mosolyogna.

- Hogyan tudok neked segíteni, George? - Azonban mindez lehetetlennek tűnik most. Ezért egyetlen kérdést teszek fel, továbbra is őt figyelve. Őszintén szeretném hinni, hogy segítő kezet tudok neki nyújtani, de tartok tőle, hogy nem kér majd belőle. Bahrein után bevallom, kicsit meginogtam vele kapcsolatban, illetve eszembe jutottak anya szavai is, mely szerint legyek óvatos. Különösen, ha George Russell érintett a dolgokban. Akkor még nem értettem, mire gondol. Talán most már igen. Eleve George az a fajta versenyző, aki képes a végsőkig elmenni a sikerért, viszont nem tűri, ha irányítani próbálják. A türelem, mint olyan, szintén nem az erőssége. Arról nem is beszélve, hogy olyan ember áll mögötte, aki jelentősen megnehezíti a sportbeli életemet. Ez a jelenség pedig magában hordozza a kiszámíthatatlanságot, melytől kevésbé tarthatnék jobban, mint eddig bármikor. Most viszont kénytelen vagyok bízni benne. Nincs más módja annak, hogy lelkileg egyenesbe hozzam őt. Ha ehhez az kell, hogy félretegyem a sérelmeket, megteszem. Érte megéri.

- Ne hagyj magamra! - Kijelentése egyenesen sokkol. Hirtelen levegőt is elfelejtek venni, és ezt most nem rejtem el előle. Elfáradtam abban, hogy egész nap játsszam a kemény, mindig józanul gondolkodó csapatfőnököt. Ha egy kis időre is, de leengedem magamról ezt az álarcot. Akkor is, ha tudom, végzetes, amit elkövetek ezzel. Ha kimutatod az érzéseid, velük együtt azt is, hogy sebezhető vagy. Ha pedig sebezhetőnek bizonyulsz, biztos lehetsz benne, hogy sérülni fogsz. Mégis...kék szemei olyan szinten tartanak fogva a maguk határozottságával, hogy esélyem sincs megtagadni, amit szeretne tőlem. - Kérlek. - Hangja olyan könyörgő és kétségbeesett. Már nyoma sincs annak a dühös férfinak, akinek odakint láthattuk őt. Most olyan, mint egy védtelen kisgyerek, aki segítő kézre vágyik. Arra, hogy valaki mögött elrejtőzhessen és megmutathassa valódi érzéseit. Tudom, milyen ez. Néha én is ezt érzem. Főleg, amikor apukám eszembe jut. Akkor én is szeretnék gyenge lenni. Azonban nem tehetem meg. Nincs lehetőségem, mert több száz ember megélhetése összpontosul a kezemben. Mindig erősnek kell mutatkoznom. Nem beszélve az ilyen helyzetekről. Ha nem lennék képes leplezni a valós érzéseimet, most a velem szemben álló fiú is egész biztosan tombolna még. Mélyet sóhajtva, emelem el kezeimet arcáról, vagyis csak szeretném, mert utánuk nyúl, hogy visszavezesse őket oda, ahonnan elvettem őket. Nagyot nyelve, hajtom le fejemet, hogy ne lássa, mennyire elpirulok tettétől. Rettegve mondom ki a szavakat, melyekkel talán a halálos ítéletemet írom alá a sportban. Most mégis úgy érzem, ez a helyes elhatározás. Halkan, már-már alig hallhatóan, felelek neki, amivel megpecsételem a sorsunkat. Mert ezzel a döntésemmel átlépem a határvonalakat.

- Veled maradok.

***

Sziasztok! 💙

El se hiszem, de végre meghoztam az új részt, ami szerintem eléggé felkavaróra sikerült érzelmileg. Nem véletlen, hiszen az első igazi fordulópont a rész Larissa és George számára is. Nekem eddig a személyes kedvencem. Úgyhogy nagyon remélem, hogy át tudtam adni mindent, amit szerettem volna vele nektek. 🙏

Mit gondoltok a fejezetről? Gondoltátok volna, hogy Imola ilyen hatással lesz a főhőseinkre? Mi a véleményetek arról, ahogy Larissa próbálta kezelni az amúgy veszett helyzetet? Szerintetek meg tudja majd állni hosszútávon a helyét, mint csapatfőnök, vagy elvérzik a feladatban? Mi a véleményetek George viselkedéséről? Szerintetek jól kezelte a helyzetet, vagy nem így kellett volna? Mi okozhatta azt, hogy George ennyire kiakadt? Szerintetek kinek volt igaza Toto és Larissa beszélgetésében? Jogosnak találjátok az osztrák csapatfőnök fellépését, vagy a brit lánynak adtok igazat? Tényleg ennyit jelentene George számára a pontszerzés? Illetve mit szóltok a rész végéhez? George miért ragaszkodott szerintetek ennyire Larissához? Szerintetek Larissa helyesen cselekedett, hogy a maradás mellett döntött, vagy már tényleg átlépte a határvonalakat? Mi történik majd ezután szerintetek? Ti hogy cselekedtetek volna Larissa és George helyében? 🤔 Minden véleményt szívesen fogadok továbbra is, legyen az pozitív, vagy építő jellegű. 😊

Illetve, szeretném kifejezni, hogy amit leírtam az ütközés során George és Valtteri kapcsán, szigorúan szubjektív, mert mint csapatfőnök, úgy éreztem, Larissának muszáj egyértelműen állást foglalni, de ez nem azt jelenti, hogy akkor az ő véleménye a jó. Elfogadom, ha valaki másképp vélekedik a balesetről, egészen addig, amíg azt kulturált hangnemben teszi.❕

Nagyon köszönöm a visszajelzéseket továbbra is. Hihetetlenül örülök és boldoggá tesz minden egyes szavazat, vagy vélemény, de az egyre növekvő olvasottság is rengeteg ad nekem lelkileg. 🤍 Főleg most, hogy már csak nyolc rész van hátra nagyjából a sztori végéig. 🥺 Nagyon igyekszem a folytatással. Hamarosan jelentkezem. Addig is, vigyázzatok magatokra nagyon. 🙏