Hermione oldalba bökte Lucyt, és rámutatott a képek fölötti címre:

CSOPORTOS KITÖRÉS AZ AZKABANBÓL
Csodabogár csapda
A minisztérium szerint Black maga köré gyűjti a régi halálfalókat

- Black? - hüledezett Lucy. - Nem...?

- Csss! - szólt rá rémülten Hermione. - Ne olyan hangosan! Csak olvasd el a cikket!

Lucy már másnap reggel választ kapott a kérdésére, amivel előző este nem akart foglalkozni. A reggelin Hermione, miután kibontotta frissen érkezett Reggeli Prófétáját, és rápillantott az első oldalra, olyan hangosan sikoltott fel, hogy a közelben ülők mind felé fordultak.

- Mi van? - kérdezte kórusban Ron, Lucy és Harry.

Hermione válasz helyett kiterítette eléjük az újságot. Az első oldalt teljes egészében tíz fekete-fehér fotó foglalta el: kilenc varázsló és egy boszorkány egész alakos fotója. A fényképalakok némelyike gúnyosan vigyorgott, mások gőgös unalommal doboltak fotójuk szélén. Mindegyik kép alatt ott állt az illető neve és a bűn, amiért az Azkabanba zárták.

Antonyin Dolohov: - a névhez tartozó, megnyúlt arcú, sápadt varázsló sötét vigyorral nézett Lucyra - különös kegyetlenséggel meggyilkolta Gideon és Fabian Prewettet.

Augustus Rookwood: - a himlőhelyes arcú, zsíros hajú férfi egykedvűen nekidőlt képe keretének - kiszolgáltatta a Mágiaügyi Minisztérium titkait Tudjukkinek.

Lucy tekintetét azonban már az első pillanatban a boszorkány fotója vonta magára. A nő hosszú, fekete haja - amit Lucy dúsnak és fényesnek ismert - a képen piszkos és gubancos volt. Szeme összeszűkült hosszú szempillái alatt, s pengevékony ajkain fölényes, megvető mosoly ült. Akárcsak Siriusnál, nála is érezhető volt az egykori vonzó külső, amitől valami - bizonyára az Azkaban - idő előtt megfosztotta.

Bellatrix Lestrange: megkínozta és a tébolyba kergette Frank és Alice Longbottomot.

A Mágiaügyi Minisztérium tegnap késő este bejelentette, hogy elítéltek egy csoportja szökést hajtott végre az Azkabanból.

Cornelius Caramel a miniszteri dolgozószobában tartott sajtótájékoztatón megerősítette, hogy tegnap a kora esti órákban tíz szigorúan őrzött bűnöző kitört a varázslóbörtönből. A miniszter hozzáfűzte, hogy a szökevények jelentette rendkívüli veszély miatt tájékoztatta a mugli miniszterelnököt a történtekről.

„Sajnálatos módon hasonló helyzetbe kerültünk, mint két és fél éve, s tömeggyilkos Sirius Black szökésekor - nyilatkozta tegnap este Caramel. - A két esemény gyaníthatóan összefügg egymással. Effajta tömeges kitörés csak külső segítséggel hajtható végre. Felhívnám rá a figyelmet, hogy Black, akinek az Azkaban történetében elsőként sikerült szökést végrehajtania, ideális helyzetben volt hozzá, hogy egy ilyen akciót megszervezzen. Valószínűsíthető, hogy a szökevények, akik között ott van Black unokahúga, Bellatrix Lestrange is, bandába gyűlnek Black vezetésével. Természetesen minden erőnkkel azon leszünk, hogy kézre kerítsük a bűnözőket. Ezúton szeretném fokozott éberségre és óvatosságra inteni a varázslóközösség tagjait. Kérem, semmi esetre se próbálkozzanak a veszélyes szökevények feltartóztatásával."

- Tessék! - szólt borzongva Ron. - Most már tudjátok, miért volt olyan boldog tegnap este.

- Ez nem lehet igaz! - sziszegte Harry. - Caramel még ezt is Siriusra akarja kenni!

- Szerinted van más lehetősége? - kérdezte keserűen Hermione. - Nem mondhatja, hogy: Elnézést kérek mindenkitől, Dumbledore megmondta, hogy ez lesz a vége. Az Azkaban őrei csatlakoztak Voldemorthoz... Ne vinnyogj már, Ron! Így hát most már Voldemort legveszedelmesebb csatlósai is szabadok. Caramel nem gondolhatja meg magát hirtelen, miután fél évig azt sulykolta az emberekbe, hogy ti bolondok vagytok, Dumbledore meg hazudik.

Hermione kinyitotta az újságot, és olvasni kezdte a részletes beszámolót.

Lucy képtelen volt megszólalni, így hát körülnézett a nagyteremben. A többiek nem tűntek rémültnek, de még csak izgatottnak se - bizonyára Hermionén kívül nagyon kevesen járatták naponta az újságot.

Csak zsibongnak, gondolta Lucy, házi feladatokról, kviddicsről meg ki tudja, miféle butaságokról beszélgetnek, miközben Voldemort serege megint erősebb lett tíz halálfalóval!

Az asztal alatt érezte, hogy Harry megfogja a kezét. Lucy bátyja arcára nézett, aki azonban fejével a tanári asztal felé bökött. Lucy odapillantott és látta, hogy ott egészen más volt a helyzet. Dumbledore és McGalagony professzor komor arccal, összehajolva beszélgettek. Bimba professzor egy ketchupos üvegnek támasztotta a Reggeli Prófétát, és feszült figyelemmel olvasta az első oldalt; még azt se vette észre, hogy a szája elé emelt kanálból tojássárgája csöpög az ölébe. Az asztal végén ülő Umbridge egy tányér zabkása fölé hajolt. Táskás varangyszeme most az egyszer nem pásztázta a termet rendetlenkedő diákok után kutatva; mogorván kanalazta az ételét, s csak azért pillantott fel néha, hogy dülledt pillantást vessen az élénk beszélgetésbe merülő Dumbledore és McGalagony felé.

- Te jó ég! - motyogta Hermione az újságra meredve.

Lucy olyan zaklatott volt, hogy ettől is összerezzent.

- Mi van? - kérdezte gyorsan.

- Ez... rettenetes - suttogta döbbenten Hermione. Kétrét hajtotta a tizedik oldalon kinyitott újságot, és letette Harryék elé.

A MÁGIAÜGYI MINISZTÉRIUM DOLGOZÓJÁNAK TRAGIKUS HALÁLA

A Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotályban alapos vizsgálat kezdődött, miután tegnap este egy cserepes növény megfojtotta betegágyában Broderick O'Ment (49), a Mágiaügyi Minisztérium munkatársát. Mr O'Ment, aki néhány héttel korábbi munkahelyi balesete következtében szorult kórházi kezelésre, a gyógyítók erőfeszítései ellenére nem sikerült újraéleszteni.

Mindeddig nem tudtuk elérni Miriam Strout gyógyítót, aki a kérdéses időpontban ügyeleti szolgálatot teljesített az osztályon, s akit az esetet követően az intézmény vezetése kényszerszabadságra küldött.

Az ügyről a kórház szóvivője nyilatkozott lapunknak:

„A Szent Mungó vezetése mély sajnálatát fejezi ki az eset kapcsán. Ami történt, annál is elszomorítóbb, mivel Mr O'Men állapota a tragikus balesetet megelőző időszakban örvendetes javulásnak indult.

Intézményünkben szigorú előírások határozzák meg a kórtermekben tartható személyes tárgyak körét. Strout gyógyítónak a karácsonyi időszakban megszaporodott teendői közepette elkerülte a figyelmét a veszély, amit a Mr O'Men éjjeliszekrényén álló növény jelentett. Mr O'Men beszéd- és mozgáskészségének javulását látva Strout gyógyító arra biztatta a beteget, hogy maga gondoskodjon a virágról, amit ártalmatlan sóháncfűnek vélt. A növény, mely valójában ördöghurok volt, az első érintést követően megfojtotta a lábadozó Mr O'Ment.

A kórház vezetése mindeddig nem talált magyarázatot arra, miként került a veszedelmes növény a kórterembe, s kéri, azok jelentkezését, akik ezzel kapcsolatos információval tudnak szolgálni."

- O'Men - motyogta Ron. - O'Men. Ismerős ez a név...

- Láttuk őt - suttogta Hermione. - A Szent Mungóban. Nem emlékszel? Lockhartéval szemben volt az ágya. Ő volt az, aki csak bámulta a mennyezetet. Azt is láttuk, mikor behozták az ördöghúrkot. A gyógyító azt mondta, karácsonyi ajándék.

Lucy újra belepillantott a cikkbe. Elszorult a torka az iszonyattól.

- Hogyhogy nem ismertük fel az ördöghurkot? - kesergett Harry. - Mind a négyen láttunk már olyat. Megmenthettük volna Mr O'Ment!

- Ki kezdene el szobanövénynek álcázott ördöghurkokat keresni egy kórházban!? - mérgelődött Ron. - Nem mi vagyunk a hunyók, hanem az, aki a növényt küldte! Hogy lehet valaki olyan lökött, hogy meg se nézi, mit vásárol?

- Ugyan már, Ron! - Hermionénak remegett a hangja. - El tudod képzelni, hogy valaki véletlenül cserépbe ültet egy olyan növényt, ami megöli, aki csak hozzáér? Ez... ez gyilkosság volt... méghozzá agyafúrt gyilkosság... ha a virágot név nélkül küldték, nem fog kiderülni, ki volt a tettes.

Lucyt szinte megdermesztette az, amit az elmúlt tíz percben megtudott. Tíz halálfaló szökött meg, egy minisztériumi dolgozót megöltek, Caramel még mindig tetteti a vakot, ők pedig semmit sem tehetnek azért, hogy valahogy megállítsák Voldemortot, aki nyilván akcióba lendült.

- Én találkoztam O'Mennel - szólt Harry csendesen. - A minisztériumban, mikor apukáddal ott jártam.

Ronnak leesett az álla.

- Tényleg, most jut eszembe, apa mesélt is róla! Hallhatatlan volt - a Rejtély- és Misztériumügyi Főosztályon dolgozott!

A négyes néma pillantásokat váltott, azután Hermione maga elé húzta az újságot, és becsukta. Ismét rámeredt a tíz szökött halálfaló fényképére a címlapon, aztán egyszerre felugrott.

- Hova mész? - nézett rá csodálkozva Lucy.

- Levelet írni - felelte Hermione, és a vállára vetette táskáját. - Nem tudom, hogy... De miért ne próbálnám meg? Csak nekem van rá esélyem.

- Utálom, mikor ezt csinálja - mondta bosszúsan Ron, miután Harryvel és Lucyval felálltak az asztaltól, és Hermionénál komótosabb tempóban elindultak kifelé a nagyteremből. - Belehalt volna, ha kivételesen elmondja, mit tervez? Kábé tíz másodpercébe került volna.

- Szia, Hagrid! - köszönt jó hangosan Lucy.

A vadőr a bejárati csarnokba nyíló ajtó előtt állt, egy csapatnyi, kifelé tartó hollóhátas mögött. Ugyanolyan megviselt állapotba volt, mint mikor visszatért az óriásoktól, sőt időközben egy friss sebet is szerzett az orrnyergére.

- Jól vagytok, gyerekek? - kérdezte. Megpróbált mosolyogni, de csak fájdalmas grimaszra futotta az erejéből.

- És te? Te jól vagy? - kérdezett vissza Harry, követve a hollóhátasok nyomában sántikáló vadőrt.

- Persze, jól, jól - felelte könnyednek szánt hangon Hagrid. Legyintett egyet - keze szerencsére csak súrolta a szembejövő Vector professzort, így a dologból nem lett súlyosabb baleset - és így folytatta: - Nincs semmi különös, csinálom a dolgom... készülök az órákra... pár szalamandra pikkelypenészt kapott... És próbaidőn vagyok - tette hozzá végül.

- Próbaidőn vagy?! - harsogta Ron, kíváncsi pillantásokat aratva a közelükben elhaladó diákoktól. - Bocsánat... Próbaidőn vagy? - suttogta.

- Igen - bólintott búsan Hagrid. - Nem is számítottam jobbra, megmondom nektek őszintén. Talán ti nem vettétek észre, de az óra, mikor Umbridge ott volt, nem sikerült valami jól. Na mindegy... - Mélyet sóhajtott. - Megyek, szórok egy kis erős paprikát a szalamandrákra, mielőtt még leesik nekem a farkuk. Szervusztok...

A vadőr kilépett a tölgyajtón, lebicegett a lépcsőn, és elindult vizes füvön. Lucy utána nézett, és arra gondolt, vajon hány szörnyű hírt lesz még képes ép ésszel elviselni.

A hír, hogy Hagridot próbaidőre tették, néhány nap alatt elterjedt iskolában. Harry és Lucy őszinte felháborodására azonban szinte senki sem döbbent meg tőle, mi több, egyesek - Draco Malfoyjal az élen - kitörő örömmel fogadták. Arról, hogy a Szent Mungóban furcsa körülmények között meghalt a Misztériumügyi Főosztály egy dolgozója, Harryn, Lucyn, Ronon és Hermionén kívül látszólag senki nem tudott. Viszont azon kevesek, akik olvastak újságot, szétkürtölték a halálfalók szökésének hírét, s a folyosói beszélgetések immár kizárólag e téma körül forogtak. Az iskolában olyan pletykák keltek szárnyra, hogy a szökevények némelyikét látták Roxmortsban; hogy az egész banda a Szellemszálláson tanyázik, s hogy be akarnak törni a Roxfortba, ahogy egykor Sirius Black tette.

A varázslócsaládból származó diákok mind hallottak már a tíz halálfalóról; tudták, hogy szüleik majdnem akkora félelemmel ejtik ki ezeket a neveket, mint Voldemortét, s ismerték a legendássá vált bűnöket, amelyeket a gonosztevők a Sötét Nagyúr rémuralmának idején elkövettek. Azokra a diákokra, akik rokonságban álltak valamelyik áldozattal, most rávetült a gyilkosok hírnevének fénye, így akaratlanul és morbid módon afféle pótsztárokká váltak. Susan Bones, akinek nagybátyja, nagynénje és unokatestvérei a tízek egyikének estek áldozatul, gyógynövénytanórán szenvedő arccal megsúgta Harrynek és Lucynak: sejti már, milyen érzés lehet a „híres" Harry és Lucy Potternek lenni.

- Nem is értem, hogy bírjátok ki - ez borzalmas! - sopánkodott a lány, s figyelmetlenségében annyi tömény sárkánytrágyát szórt a gongárpalántákra, hogy azok cincogva vergődni kezdtek ágyásaikban.

Ezekben a napokban Harry és Lucy iránt is újra megélénkült az érdeklődés, vagyis a diákok megint összesúgtak a hátuk mögött, és ujjal mutogattak rájuk, de a két testvér e mögött most inkább kíváncsiságot, nem pedig ellenséges érzületet sejtett. Még olyan megnyilvánulásokat is hallottak, amelyekből az derült ki, hogy a beszélő nem elégedett a halálfalók szökésére a Prófétában olvasható magyarázattal.

A kétkedők tanácstalanságukban és szorongásukban elővették az egyetlen rendelkezésre álló alternatív magyarázatot: azt, amit Harry, Lucy és Dumbledore hirdettek az előző tanév vége óta.

Az új fejlemények nemcsak a diákok hangulatát változtatták meg. A félreesőbb folyosókon gyakran lehetett látni suttogva beszélgető tanárokat, akik nyomban elhallgattak, amint diákok közeledtek feléjük.

- A tanári szobában már biztos nem tudnak nyugodtan beszélgetni - jegyezte meg halkan Hermione, miután Harryvel és Ronnal elhaladtak a bűbájtanterem előtt álldogáló McGalagony, Flitwitck és Bimba mellett. - Ott a falnak is Umbridge-füle van.

- Vajon tudnak valamit, amit mi nem? - találgatott Ron, a válla fölött hátrapillantva a három tanárra.

- Ha igen, akkor sem fogják elmondani - morogta dühösen Lucy. - Hiszen az tilos, a nem-tudom-hányas számú oktatásügyi rendelet értelmében.

Az azkabani kitörés utáni második nap reggelén ugyanis újabb plakát bukkant fel a házak hirdetőtábláin:

A ROXFORTI FŐINSPEKTOR RENDELKEZÉSE

A mai naptól fogva a tanárok kizárólag olyan információkat közölhetnek a tanulókkal, amelyek szorosan kötődnek a munkaszerződésükben megjelölt tantárgyhoz.

Jelen rendelkezés alapját a 26-os számú oktatásügyi rendelet képezi.

Dolores Jane Umbridge főinspektor sk.

A legújabb rendelet a tréfák kedvelt tárgyává vált a diákok körében. Lee Jordan kifejtette Umbridge-nek, hogy az új szabály szerint nem szidhatja le Fredet és George-ot, amiért robbantós snapszlit játszanak a hátsó padban.

- A robbantós snapszlinak semmi köze a sötét varázslatok kivédéséhez, tanárnő! Ez az információ nem kötődik a tantárgyához!

Mikor Lucy legközelebb találkozott Lee-vel, a fiúnak csúnyán vérzett a keze. Lucy futkárlobonc-kivonatot ajánlott neki.

Lucy arra számított, hogy az azkabani fogolykitörés hírétől Umbridge egy kicsit magába száll majd; azt hitte, a főinspektor szégyellni fogja, hogy ilyen katasztrofális esemény következhetett be imádott Carameljének uralma alatt. Sajnos ennek épp az ellenkezője történt: a rossz hír szemlátomást csak még inkább felkorbácsolta Umbridge beteges vágyát, hogy az iskolai élet minden mozzanatát személyes irányítása alá vonja. Nyilvánvalóvá vált, hogy inkább előbb, mint utóbb szerét ejti egy tanár elbocsátásának, s csak az volt a kérdés, hogy Trelawney vagy Hagrid lesz-e az illető.

Immár minden egyes jóslástan- és legendás lények gondozása óra a főinspektor és jegyzettömbje jelenlétében zajlott. Umbridge állandó vendég lett a túlillatosított toronyszobában, és Lucy Harry és Ron beszámolóiból tudott róla, hogy a békabanya folytonos közbeszólásokkal zavarta Trelawney egyre hisztérikusabb hangú magyarázatait, körmönfont kérdéseket tett fel neki a madár- és zsigerjóslásról, elvárta, hogy a jósnő előre megmondja, mit fognak a diákok válaszolni a kérdéseire, és ötletszerűen követelte, hogy a tanárnő jövendöljön kristálygömbből, teafűből vagy épp rúnakövekből. Trelawney jó úton haladt az ideg-összeroppanás felé: míg korábban szinte soha nem hagyta el az Északi Tornyot, Lucy most rendszeresen találkozott vele a kastély különböző részein: a jósnő kezeit tördelve, magában motyogva rótta a folyosókat, és minden alkalommal átható sherryszagot árasztott. Ha nem kell Hagridért aggódnia, Lucy bizonyára megsajnálta volna őt - de így, hogy választania kellett, kénytelen volt a jósnő ellen drukkolni.

Még nagyobb baj volt, hogy Hagrid teljesítménye nem sokkal múlta felül Trelawneyét. Jóllehet a vadőr újabban megszívlelni látszott Hermione tanácsát - a legveszélyesebb állat, amit karácsony óta bemutatott, a villás farkú, kiskutyaforma krup volt - de az állandó stressz az ő idegeit is megviselte. Az órákon szórakozott volt, gyakran elvesztette mondókája fonalát, rosszul válaszolt a kérdésekre, és állandóan Umbridge felé pislogott. Lucyékkal tartózkodóbban viselkedett, mint korábban bármikor; például szigorúan megtiltotta nekik, hogy sötétedés után felkeressék őt a kunyhójában.

- Ha Umbridge elkap titeket, mindannyiunknak lőttek - jelentette ki mogorván. Lucyék, mivel nem akartak ürügyet adni a főinspektornak Hagrid eltávolítására, lemondtak az esti látogatásokról. Lucy azonban rászokott arra, hogy rögtön órák után lerohant a vadőrlakba, hogy Tapmancs mindig láthassa és ő is törődhessen a kutyájával. Ám Hagrid még az ilyen lopott pillanatokat is fél órára szűkítette, hogy semmiképp se kelthessenek gyanút.

Így a két Potter csüggedten állapította meg, hogy Umbridge-nek immár szinte minden örömforrástól sikerült megfosztania őket: elválasztotta őket Hagridtól és Siriustól, elkobozta Harry Tűzvillámát, és megtiltotta a fiúnak a kviddicsedzést. Keserűségüket és bosszúvágyukat Harry és Lucy csak egy módon tudták levezetni: még több energiát fordítottak a DS-edzések előkészítésére és levezetésére.

Elégedetten tapasztalták, hogy a DS tagjait, így Zacharias Smith-t is, elszántabb gyakorlásra sarkallta a halálfalók szökésének híre. Ez a jelenség Neville esetében volt a legszembetűnőbb.

Az, hogy szüleinek megkínzója kiszabadult rabságából, furcsa, sőt kissé riasztó változást hozott a fiú viselkedésében. Neville a szünet óta egyszer se említette kórházi találkozását Lucyékkal - a négyes ezt látva szintén hallgatott a dologról - és Bellatrix Lestrange szökéséhez sem fűzött kommentárt. Általában véve hallgatagabb lett, ugyanakkor feltűnő szorgalommal gyakorolta az újabb és újabb rontásokat. Kerek arca az edzések során megfeszült az összpontosítástól; fel se vette a kisebb-nagyobb baleseteket, sérüléseket, és keményebben dolgozott, mint bárki más a teremben. Tudása olyan gyorsan fejlődött, hogy az már egyenesen riasztó volt, s a rontások visszaverését szolgáló pajzsbűbáj gyakorlásakor az egész társaságból csak Hermione bizonyult ügyesebbnek nála.

Harry és Lucy sokért nem adták volna, ha olyan eredményeket tudtak volna produkálni az okklumencia terén, mint Neville a DS-edzéseken. A további különórák Pitonnal semmivel sem voltak sikeresebbek az elsőnél, sőt, úgy érezték, egyre romlik a teljesítményük.

Mielőtt elkezdtek okklumenciát tanulni, Harry sebhelye csak hébe-hóba fájt és Lucy is csak ilyenkor érezte a bátyját - többnyire éjjel, valamint azon ritka alkalmakkor, ha Harry Voldemort gondolatait vagy hangulatát érzékelte. Mostanában viszont jóformán szüntelenül sajgott a fiú homloka, s gyakran tört rá indokolatlan ingerültség vagy épp megmagyarázhatatlan jókedv - különösen éles fájdalommal kísérve, amiből Lucy is kivette a részét. A lány ráadásul szinte már mindig érezte Harry hangulatát, még akkor is, mikor bátyjának semmilyen jelenése nem volt Voldemortról, és, mint kiderült, Harry ugyanúgy érzékelte őt, így a fiú folyton azon tanakodott, hogy melyik hangulatváltozását ki idézte elő. Lucy úgy érezte, mintha az okklumenciaórák kezdetet óta egyre jobban megnyílt volna ez a hármas kapcsolat közte, Harry és Voldemort között és mintha egyre több információ áramlott volna át egyik „állomásból" a másikba. A tetejébe már szinte minden éjjel végigmentek álmukban a Rejtélyés Misztériumügyi Főosztály előtti folyosón, hogy aztán vágyakozva megálljanak a fekete ajtó előtt.

- Lehet, hogy úgy van, mint a betegségeknél - fejtette ki véleményét Hermione, miután Harry és Lucy beszámoltak neki és Ronnak a tüneteikről. - Talán olyan ez, mint mikor belázasodsz. Átmenetileg súlyosbodik az állapotod, aztán hirtelen meggyógyulsz.

- Az órák Pitonnal csak rontanak rajta - jelentette ki makacs pesszimizmussal Harry. - Elegem van belőle, hogy folyton fáj a sebhelyem, és hogy minden éjjel ott kell ácsorognom azon a folyosón.

- Valaki vidítsa már fel - kesergett Lucy, miközben mérgesen megdörzsölte a homlokát. - Vagy engem vidítsanak fel. Mivel neki állandóan rossz kedve van, nekem is az van.

- Ha legalább kinyílna végre az ajtó! - morogta Harry. - Unom már, hogy csak állok és bámulok rá...

- Ezzel ne viccelj! - pirított rá Hermione. - Dumbledore azt akarja, hogy egyáltalán ne álmodjatok arról a folyosóról, különben nem bízta volna meg Pitont, hogy tanítson titeket okklumenciára. Egyszerűen arról van szó, hogy többet kell dolgoznotok a sikerért!

- Mégis, mit tehetnénk még!? - csattant fel Lucy. - Próbáld ki egyszer, milyen érzés, amikor Piton belemászik a fejedbe! Hidd el, hogy nem túl kellemes!

- Lehet, hogy... - dünnyögte Ron.

- Lehet, hogy mi? - mordult rá Hermione.

- Lehet, hogy nem Harry és Lucy hibája, ha nem tudják bezárni az agyukat - bökte ki Ron.

- Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte Lucy.

- Azt, hogy Piton talán nem is akar igazán segíteni nekik...

Harry, Lucy és Hermione rámeredtek barátjukra. Ron jelentőségteljes, komor pillantással válaszolt.

- Elképzelhető - folytatta szinte suttogva -, hogy Piton igazából még jobban ki akarja nyitni Harry és Lucy agyát... hogy Tudjátokki könnyebben belemászhasson...

- Ugyan már, Ron! - legyintett mérgesen Hermione. - Számtalanszor meggyanúsítottad már Pitont, de mindig tévedtél. Dumbledore bízik Pitonban, és Piton igenis a Főnix Rendjét szolgálja. Mért nem tudsz ebbe belenyugodni?

Ron azonban makacsul rázta a fejét.

- Piton valamikor halálfaló volt. Mi bizonyítja, hogy tényleg átállt?

- Dumbledore bízik benne - ismételte Hermione. - Nekünk pedig Dumbledore-ban kell megbíznunk.

A megannyi teendő - éjszakába nyúló házi feladat-írások, titkos DS-edzések, rendszeres különórák Pitonnal, a titkos találkozások Tapmanccsal - és a sok aggódás közepette gyorsan teltek a napok, s mire Lucy észbe kapott, már a január is tovatűnt. Az új hónap nedvesebb, de enyhébb időt hozott valamint felcsillantotta a tanév kviddicsszezonjának folytatásának kezdetét. Angelina újult erővel vetette bele magát az edzésekbe, de Lucy úgy érezte, hogy rajtuk már csak a csoda segíthet. Andrew Kirke és Jack Sloper csapnivalóak voltak terelőként, még úgy is, hogy Lucy nem hasonlította őket a Fred-George pároshoz. Aztán még ott volt Ron esete: a fiú az edzéseken remekül védett, ő a stresszt és a nyomást nem tudta kezelni. Lucynak pedig a Hugrabug elleni meccs volt az első, amin részt vesz, így ő emiatt izgult. Ugyanakkor ő bízott a tudásában és mindenképp győzelemmel és időrekorddal akarta befejezni a meccset; minél rövidebb ideig van Ron a pályán, annál jobb, gondolta.

Február tizennegyedikén reggel különös gondossággal öltözött fel, hiszen Angelina egész napra edzést tervezett. Hermionéval szokásos módon, a fiúk előtt értek le, ahol a diáksereg hangzavara között szépen elvegyülhettek. Harry és Ron a postabaglyok érkezésének pillanatában léptek be nagyterembe. Lucy megszokásból mindig felpillantott - aztán emlékeztette magát, hogy Árész már nincs, Hedvig pedig senkitől sem hozhatott levelet. Hermione viszont épp levelet húzott ki egy ismeretlen, barna bagoly csőréből, mikor a fiúk leültek velük szemben.

- Na végre! Ha ma sem jött volna meg... - motyogta izgatottan a lány. Gyorsan feltépte a borítékot, s szeletnyi kis pergament húzott ki belőle. Miközben átfutotta az üzenetet, komor elégedettség ült ki az arcára.

- Figyelj, Harry - szólt, felpillantva a levélből. - Ez most nagyon fontos. El tudsz jönni dél körül a Három Seprűbe?

- Hát... nem biztos - felelte Harry. - Nem beszéltük meg Chóval, hogy pontosan mi lesz a programunk... de szerintem arra számít, hogy az egész napot vele töltöm.

Hermione türelmetlenül legyintett.

- Mindegy, felőlem ő is eljöhet. De te mindenképp legyél ott délben, oké?

- Jó... de miért?

- Lucy, neked sem ártana ott lenned - vetett egy futó pillantást barátnőjére Hermione.

- Meglátjuk, Angelina elenged-e - felelte Lucy. - Egész napra edzést tervezett. De miért is kéne lemennünk?

- Most nincs időm elmondani, gyorsan válaszolnom kell erre a levélre.

Azzal Hermione kisietett a nagyteremből - egyik kezében a levéllel, a másikban egy pirítóssal.

- Mintha bármi értelme lenne edzést tartani... - szólt csüggedten Ron. - Soha életemben nem láttam ilyen vacak csapatot, mint a miénk. Sloper és Kirke egyszerűen borzalmasak, még nálam is bénábbak. - Ron szomorúan sóhajtott. - Nem tudom, miért ragaszkodik hozzám Angelina.

- Azért, mert ha formában vagy, akkor jól védsz! - vágta rá ingerülten Harry.

- A hajtókon kívül csak Lucyban bízhatunk - folytatta tovább makacsul Ron. - Ha mázlink van, talán tíz perc alatt befejezi a meccset, mielőtt a mardekárosok belelendülnének...

- Ron, te is tudod, hogy jól védsz, csak a lámpalázadat kell legyőznöd! - próbálta a fiúba fojtani a szót Lucy, egy pillantást vetve Harry komor arcára. Jól tudta, hogy bátyja bármit megadott volna érte, hogy seprűre ülhessen a Hugrabug elleni meccsen.

Ron valószínűleg észbe kapott a mérges választól, mert nem említette többet a kviddicset. Reggeli után a fiúk kissé hűvösen köszöntek el egymástól. Ron elindult a kviddicspályára, Lucy viszont még egy percig az asztalnál maradt Harryvel, hogy tanácsokkal lássa el őt élete első randijára. Harry egy teáskanalat használva tükör gyanánt megpróbálta lelapítani rakoncátlanul égnek meredő haját, míg Lucy nevetve nyugtatgatta, hogy így is jól néz ki és csak viselkedjen természetesen. Adott egy puszit a fiú arcára, vállon veregette, majd ő is elindult a kviddicspályára.

Ahogy lefelé sétált a füvön, reménykedve tekintgetett fel az égre. Bár kellemesen friss, kissé szeles idő volt, de a távolban esőfelhők gyülekeztek. Lucy bízott benne, hogy a vihar gyorsan és nagy erővel csap majd le, így Angelina talán hamarabb megkönyörül rajtuk. Az öltöző előtt meglepetésére Freddel és George-dzsal találta szemben magát.

- Sziasztok! - köszönt, ahogy odaért hozzájuk. - Hát ti?

- Eljöttünk megnézni az edzést - felelte Fred.

- De Ronnak ne szólj! - suttogta bizalmasan George. - Szeretnénk látni, hogy véd, mikor nem látjuk.

- Nem voltatok itt már akkor is, mikor bement? - érdeklődött Lucy.

- De, csak elbújtunk - vigyorgott Fred. - Közben teszteltük a fejnyelő fejfedőt.

Lucynak csak most tűnt fel, hogy az ikrek zsebéből egy-egy rózsaszín süveg kandikál ki.

- Nincs szerencsétek az idővel - nézett fel George az égnek arra a pontjára, ahol a sötét felhők tornyosultak. - Ha leszakad az ég, mi lépünk, igaz Fred?

- Naná!

- Köszönöm az együttérzést - szólt szarkasztikusan Lucy, de azért egy apró mosolyt megengedett magának. Otthagyta az ikreket és gyorsan besietett, hogy átöltözzön.

Mire kiért a pályára, a többiek már javában melegítettek.

- Potter! - szólt rá Angelina a magasból. - Azonnal repülj három kört, aztán állj be a körbe.

- Máris! - kiáltott vissza Lucy, de miközben felült a Tűzvillámra, gyorsan körbenézett. Fredet és George-ot a mardekáros öltözők mellett találta meg. Küldött feléjük egy mosolyt, majd ellökte magát a talajtól és azonnal teljes sebességre kapcsolt.

Fél óra után eleredt az eső. A kövér vízcseppek Lucy arcába csapódtak, amitől azt se látta, mi van egy méterre előtte, nemhogy a cikeszt elkezdje keresni. Néha megállt, hogy egy pillantást vessen az órájára, de ilyenkor minden alkalommal be kellett mutatnia egy tengely körüli fordulatot, hogy elkerülje az egyik gurkót. Lassan átfagyott, de összeszorított fogakkal tűrte az időjárás viszontagságait, és közben szüntelenül a cikeszt üldözte. Nem látta a többieket, csak Angelina dühös és elkeseredett kiabálásából tudta, mikor ki volt szerencsétlen. Megnyugtatta, hogy Ron nevét csak feleannyiszor hallotta, mint Kirke-t és Sloperét.

Tizenegy körül Lucynak elege lett az értelmetlen edzésből. Az eső csak esett, ő folyton csak ugyanazt csinálta, semmi újat nem tanult, Angelina meg szinte csak a terelőkkel és Ronnal volt elfoglalva. Így összeszedte az összes érvét, és odarepült a csapatkapitányhoz.

- Igen? - kérdezte Angelina ingerülten, miközben visszadobta a kvaffot Katie-nek.

- Nézd, Hermione megkért, hogy menjek le hozzá a Három Seprűbe - magyarázta Lucy. Szándékosan nem említette, hogy csak délre kéne mennie. - Valami fontosról akar velem beszélni. Harryt is odahívta, szóval lehet, hogy köze van a DS-hez.

- Menj csak - legyintett lemondóan Angelina. - Neked már úgyse taníthatok újat, főleg, hogy Charlie Weasley és az ikrek mellett edződtél. Nem vesztesz semmit, ha ezt most itthagyod.

Lucy meglepetten pislogott. Nem számított rá, hogy Angelina ilyen könnyen elengedi.

- Köszi - mondta, majd megfordította a seprűjét és Roxmorts felé vette az irányt.

Nem lett volna értelme visszaöltöznie, hiszen úgyis megázott volna, mire leér a faluba, így csak kihasználta, hogy seprűvel van és nagyjából egy perc alatt tette meg a gyalog tíz perces utat. Mikor landolt a Három Seprű előtt, azon tanakodott, hogy eddig miért nem használta ezt a módszert. Benyitott a kocsmába, kisöpörte vizes haját az arcából és ismerősök után kezdett kutatni.

Szerencsére megakadt a tekintete az egyik félreeső asztalnál ülő Harryn és Hagridon. Beszélgetésükben szünet állhatott be, mert a vadőr csak búskomor arccal bámult vödör méretű ónkupájába, Harry pedig úgy nézett ki, mint aki nem tudja, mit is mondjon.

- Sziasztok! - köszönt rájuk Lucy, miután átverekedte magát a zsúfolt termen, és odahúzott egy széket az asztalukhoz.

- Szia, Lucy! - köszönt vissza Harry. - Rendesen megáztál.

- Ne csodálkozz, úgy esik, mintha dézsából öntenék - támasztotta a seprűt az asztalnak Lucy, miközben kicsavarta a vizet a hajából. - Legalább Angelina elengedett. Szegény egyre nehezebben bírja - Kirke és Sloper siralmasak, és akkor még nem is hasonlítottuk őket Fredhez és George-hoz. Már csak a csoda segíthet nekünk megnyerni a kupát.

- Na meg a te zseniális repülésed - tette hozzá Harry, mire Lucy akaratlanul is elpirult.

- Sajnos nem javítok annyit a csapaton, hogy kompenzáljam a terelők bénaságát.

- És mi van Ronnal? - érdeklődött Harry.

- Angelina nem szekálja annyira, mint a terelőket. Jól véd, bár ebben az esőben még azt sem olyan egyszerű.

Hagrid csuklott egyet, mire a két Potter felé fordult. Lucy csak most vette jobban szemügyre a vadőrt: arcát két friss vágás és számos új zúzódás csúfította el.

- Hagrid...? - kezdte óvatosan Lucy. - Mondd, jól vagy?

- Hogy én? - kérdezett vissza révedten a vadőr. - Pompásan vagyok, Lucy. Remekül.

Azzal meghúzta a vödör méretű kupáját. Harry és Lucy egymásra néztek, végül a fiú bökte ki azt, amire mindketten kíváncsiak voltak.

- Hagrid, mondd meg végre: hol szerzed ezeket a sebeket?

A vadőr felkapta a fejét, és pislogni kezdett.

- Heh? Milyen sebeket?

- Hát ezeket! - felelte Lucy, Hagrid arcára mutatva.

- Ja... ezek csak horzsolások, Lucy. Ez a munkámmal jár. - Hagrid felhajtotta maradék italát, visszatette a kupát az asztalra, és felállt. - Minden jót, Harry és neked is, Lucy... Vigyázzatok magatokra!

Azzal kiballagott a kocsmából, és eltűnt a szakadó esőben. Harry és Lucy elszorult szívvel néztek utána.

- Hagrid titkol valamit és közben szenved - suttogta aggódóan a lány.

- És nem fogadja el a segítséget - fűzte tovább Harry. - Mi ez az egész?

Mielőtt azonban tovább töprenghettek volna a kérdésen, valaki a nevükön szólította őket.

- Harry, Lucy! Gyertek!

Hermione integetett feljük a helyiség túlsó végéből. Harry és Lucy felálltak, és megindultak az asztalok között. Félúton jártak, mikor észrevették, hogy Hermione többedmagával érkezett - mi több, a lehető legfurcsább partnereket hozta magával: Luna Lovegoodot és nem mást, mint a Reggeli Próféta egykori munkatársát, Rita Vitrolt, akinél bevallottan kevés embert utáltak jobban.

- Milyen korán jöttetek! - szólt Hermione, miközben félrehúzódott, hogy helyet szorítson Harry és Lucy székének. - Azt hittem, Chóval vagy - nézett Harryre -, te meg edzésen - fordult Lucy felé. - Csak egy óra múlva számítottam rátok.

- Chóval? - kapott a szón Rita, és Harryre meredt. - Egy lánnyal?

Közben felkapta a krokodilbőr táskáját, és kotorászni kezdett benne.

- Ha Harrynek száz barátnője lenne, magának ahhoz se volna köze! - ripakodott rá Hermione. - Úgyhogy rakja el azt a vacakot, de rögtön!

Az említett vacak egy méregzöld penna volt. Rita olyan arcot vágott, mintha butykornyálat nyelt volna, eltette az írószerszámot; és csattintva becsukta táskáját.

- Miről van szó? - kérdezte a székére zuttyanva Lucy, és végignézett az asztaltársaságon.

- A prefektus kisasszony épp készült elmondani, amikor te és a testvéred megérkeztetek - mondta Rita, és belekortyolt az italába. - Beszélnem azért szabad hozzájuk, ugye? - tette hozzá, Hermionénak címezve.

- Azt szabad - felelte higgadtan a lány.

Rita Vitrolt szemlátomást megviselte a kényszerű munkanélküliség. Egykor gondosan becsavart haja most fésületlenül lógott le szögletes arca két oldalán. Ötcentis körmeiről lepattogzott a lakk, és csillogó-villogó szemüvegén foghíjas volt a műdrágakő-berakás. Megint ivott egy nagy kortyot, majd a szája sarkából odamorogta Harrynek:

- És mondd, csinos a lány?

- Még egy szó Harry szerelmi életéről, és lőttek a megállapodásunknak! - förmedt rá Hermione.

Rita megtörölte száját a kézfejével.

- Milyen megállapodásról beszélsz, Fontoska kisasszony? Ha jól emlékszem, egyszerűen iderendeltél engem. De ne félj, eljön még a nap...

Mély, borzongós sóhajjal elhallgatott.

- Persze, eljön a nap, mikor majd megint hazugságokat írhat Harryről, Lucyról meg rólam - felelte közönyösen Hermione. - Csakhogy az minket már nem fog érdekelni.

- Az utóbbi időben a segítségem nélkül is sok szörnyű dolgot írnak Harryről és Lucyról - jegyezte meg Rita, a testvérpárra pillantva a pohara fölött. Ezután rekedten suttogva hozzátette: - Milyen érzés ezeket olvasni? Fáj? Kétségbeejt titeket? Dühít?

- Természetesen dühíti őket a dolog - felelte Harry helyett Hermione. - Elmondták a miniszternek az igazságot, de az olyan ostoba, hogy nem hajlandó elhinni.

- Szóval továbbra is azt állítjátok, hogy Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén visszatért? - Rita letette poharát, s keze megint a krokodilbőr táskára vándorolt. - Kitartotok a mese mellett, amit Dumbledore terjeszt? Hogy Tudodki visszatért, és ti vagytok az egyetlen tanúk?

- Kettőnk közül csak én láttam - morogta dühösen Harry. - Lucyt csak azért keverték bele, mert a testvérem, és mert elájult, mikor érezte, hogy kínoznak engem.

Lucy értette, miért mondja el Harry így a történetet: nem hozhatták nyilvánosságra a kapcsolatot és a tudatutazást kettejük között. Minél kevesebbet tud Voldemort, annál jobb.

- Ráadásul nem én vagyok az egyetlen tanú - folytatta Harry. - Több mint egy tucat halálfaló is látta. Soroljam a nevüket?

- Boldoggá tennél - susogta Rita. A keze már a táskájában volt, és úgy nézett Harryre, mintha a világ nyolcadik csodáját látná. - Öles szalagcím: „Potter neveket mond"... Alcím: „Harry Potter azt állítja: a halálfalók ma is köztünk járnak". Alatta egy szép nagy fotó rólad. „Tudjukki támadásának zavart elméjű túlélője, a tizenöt éves Harry Potter tegnap közfelháborodást keltve halálfalónak nevezte a varázslótársadalom több köztiszteletben álló és prominens tagját"...

Rita a szájához emelte a purlicerpennát... aztán egyszerre kihunyt a mohó csillogás a szemében, és leeresztette a bűvös tollat.

- De persze - folytatta, szúrós pillantást vetve Hermionéra - a prefektus kisasszony nem óhajtja, hogy ez a sztori napvilágot lásson.

- Ami azt illeti - felelte nyájas mosollyal Hermione - a prefektus kisasszony pontosan azt óhajtja.

Rita szeme elkerekedett. Harryé és Lucyé úgyszintén. Luna ellenben álmatagon dúdolta a „Weasleyt nézni szinte fáj"-t, és a koktélját kevergette egy pálcára szúrt gyöngyhagymával.

- Azt akarod, hogy megírjam, amit Tudjukkiről mond? - kérdezte fojtott hangon Rita.

- Igen, azt akarom - bólintott Hermione. - Írja meg a teljes igazságot! Pontosan úgy, ahogy Harrytől és Lucytól hallja. Ők elmondanak minden részletet: Lucy elmondja, mit élt át a lelátón, Harry felsorolja, kik azok a halálfalók, akik ott voltak, leírja Voldemort jelenlegi külsejét... Szedje már össze magát! - tette hozzá megvetően, miután Rita Voldemort nevének hallatán úgy összerándult, hogy magára loccsantotta Lángnyelv whiskyje felét.

Az újságírónő letörölte kopott esőkabátjáról az italt, de közben egy pillanatra se vette le a szemét Hermionéról. Azután megrázta a fejét.

- A Próféta nem fogja lehozni - szólt. - Ha nem vetted volna észre, senki nem hiszi el ezt a légből kapott mesét. Harryt és Lucyt rögeszmés bolondoknak tartják. Persze ha ebből kiindulva írnám meg a cikket...

- Az úgynevezett eszelős Potterekről már épp elég cikket olvashattunk - vágott a szavába Hermione. - Abból, köszönjük szépen, nem kérünk többet! Azt akarom, hogy Harryéknek lehetőségük legyen elmondani az igazságot!

- Ilyen sztorira senki nem vevő - legyintett Rita.

- Csak a Próféta nem vevő rá, mert az Caramel szócsöve! - csattant fel Hermione.

Rita összehúzott szemmel vizsgálgatta a lányt. Aztán az asztal fölé hajolt, és tárgyilagosan így szólt:

- Tény, hogy Caramel elvár dolgokat a Prófétától, de nem ez a lényeg. Azért nem hoznak le olyan cikket, ami jó színben tünteti fel Harryt és Lucyt, mert senki nem akar ilyesmit olvasni. A közhangulat mást diktál. Az azkabani fogolyszökés épp elég most az embereknek. Mindenki tiltakozik a gondolat ellen, hogy Tudjukki visszatért.

- Szóval a Reggeli Prófétának nincs más dolga, mint azt mondani, amit a nép hallani akar - csattant Hermione válasza.

Rita megitta Lángnyelv whiskyje maradékát, majd kihúzta magát, és szemöldökét felhúzva így felelt:

- A Prófétának az a dolga, hogy eladja magát, te ostoba.

- Apám szerint borzalmas újság - szólalt meg váratlanul Luna. Dülledő szemét Ritára emelte, s a szájába dugta a gyöngyhagymát. - Apám fontos híreket közöl, amelyekről mindenkinek tudni kell. Őt nem érdekli a pénz.

Rita úgy nézett rá, mint elefánt a hangyára.

- Felteszem, apád valami ócska kis falusi hírmondót szerkeszt... „Hasznos tippek muglik közt lakóknak"... „Bolhapiaci hírek"...

- Nem - felelte higgadtan Luna, és visszadugta a gyöngyhagymát a violalikőrbe. - Apám a Hírverő szerkesztője.

Rita akkorát horkantott, hogy a közeli asztaloknál ülők ijedten összerezzentek.

- Fontos híreket közöl, amelyekről mindenkinek tudni kell! - prüszkölte undorodva. - Kertet lehet trágyázni azzal a szennylappal!

- Nos, Rita, itt a nagy lehetőség, hogy emelje a Hírverő színvonalát - szólt negédes mosollyal Hermione. - Luna azt mondja, az apja szívesen lehozza az interjút Harryvel és Lucyval. Úgyhogy a publikálás nem gond.

Rita pár másodpercig szóhoz se jutott az elképedéstől. Aztán harsányan felnevetett.

- A Hírverőben!? - kacagta. - Azt hiszitek, lesz ember, aki komolyan veszi, ha a Hírverőben jelenik meg?!

- Mondjuk úgy, hogy lesznek, akik nem veszik komolyan - felelte rendíthetetlen nyugalommal Hermione. - De mivel a kommentár, amit a Próféta az azkabani foglyok szökéséhez fűzött, nem volt túl meggyőző, sok ember elgondolkodik majd, hogy nincs-e más magyarázat is a történtekre. Ha pedig kínálnak nekik más magyarázatot, igenis kíváncsiak lesznek rá, még ha csak... - Gyors oldalpillantást vetett Lunára. - ...szóval, még ha csak egy ilyen különös magazinban olvasható is.

Rita kissé oldalra billentette a fejét, és hosszasan fürkészte Hermione arcát. Aztán hirtelen így szólt:

- Rendben, tegyük fel, hogy vállalom a munkát. Mennyit kapok érte?

- Apa nem szokott fizetni a cikkekért - válaszolta révetegen Luna. - A magazinunkba írni megtiszteltetés, meg hát az emberek örülnek, ha nyomtatásban látják a nevüket.

Rita Vitrol olyan arccal fordult Hermionéhoz, mintha megérezné a butykornyál ízét a szájában.

- Azt várod tőlem, hogy ingyen írjam meg?

- Azt bizony - felelte Hermione, és belekortyolt az italába. - Mert ha nem teszi meg, értesítem a hatóságokat, hogy maga bejegyzetlen animágus. Aztán a Próféta jól megfizeti majd a helyszíni beszámolóit az Azkabanból.

Rita arckifejezése elárulta, hogy legszívesebben Hermione orrába dugná a színes papírernyőt, ami a lány koktélját díszítette.

- Szóval nincs választásom - szólt kissé remegő hangon. Ismét kinyitotta krokodilbőr táskáját, kivett belőle egy pergamenlapot, és szájához emelte a purlicerpennát.

- Apa nagyon fog örülni - szólt vidáman Luna, mire Rita állkapcsán megrándult egy izom.

- Mehet? - fordult Harryhez és Lucyhoz Hermione. - Készen álltok rá, hogy elmondjátok a világnak az igazságot?

- Azt hiszem - felelte Harry.

- Több ilyen lehetőségünk úgyse lesz - szólt Lucy, a pergamenen egyensúlyozó purlicerpennára pillantva.

- Akkor kezdheti, Rita - biccentett komoly képpel Hermione, és kihalászott egy szem meggyet koktélospohara aljából.

❤️💚❤️💚❤️

Ahogy az várható volt, az egész iskola felbolydult az azkabani halálfalók szökése miatt. Draco igyekezett kerülni ezt a témát és inkább olyanokra fókuszált, amikben tudta hozni a formáját: örvendezni az óriás Hagrid próbaidejének, szekálni Weasleyt a Griffendél-Hugrabug meccs miatt, alsóbbéveseket terrorizálni, meg úgy általában Draco Malfoyként viselkedni. És ez meglepően könnyen ment neki.

Mióta visszajött a karácsonyi szünetről, szinte semmi köze nem volt Lucyhoz, aminek csak örülni tudott. Mikor legendás lények gondozásán vagy bájitaltanon ültek, akkor is tüntetően figyelmen kívül hagyta, legtöbbször rá se nézett a lányra. És szerencsére Lucy se csinált semmi olyat, amivel felhívhatta magára Draco figyelmét és a fiú ezzel tökéletesen elégedett volt. Néha azért még rátört a vágy, hogy a tekintete elidőzzön a lány mélyvörös haján vagy az arcán, de ezen késztetéseit sokkal könnyebben leküzdötte, mint korábban. Na tessék, csak egy életveszélyes rokonnal kell megfenyegetni és máris milyen könnyen megy minden.

Draco éppen Roxmorts felé tartott Crak és Monstro kíséretében, mikor tekintete a kviddicspályára tévedt. A szép időben ki is szúrta a vörös talárban repkedő játékosokat, ami csak annyit jelenthetett, hogy a Griffendél egész napos edzést tart. Mintha ez meg tudná menteni őket a szombati leégéstől; főleg, ha az a kétbalkezes Weasley is a csapatban van még...

Csak akkor fogta fel, mit is jelent, hogy a Griffendél a pályán van, mikor kiszúrta a szélsebesen repülő vörös hajú lányt, aki épp egy dugóhúzóval rázott le egy gurkót, és eközben még a cikeszt is elkapta. Draco azonnal elkapta a fejét és gyorsan igyekezett másra gondolni. Figyelmét egy szembejövő elsőévessel terelte el, akire leplezetlenül ráküldött egy gumilábrontást. Crak és Monstro bután heherésztek, míg ő egy halovány mosoly kíséretében folytatta útját Roxmorts felé.

Ha ez kell ahhoz, hogy megmentse a családját... akkor legyen így.