Harrynek és Lucynak év eleje óta nem volt ilyen vidám hétvégéje. Jóllehet a vasárnap nagy része arra ment rá, hogy Harryvel és Ronnal házi feladatokat körmöltek - ami nem volt túl szívderítő elfoglaltság - de mivel a napos idő kitartott, ahelyett, hogy a klubhelyiségben gubbasztottak volna, kiköltöztek a tó partjára egy árnyas bükkfa alá. Hermione, akinek természetesen nem volt lemaradása a házi feladatokkal, egy gombolyag gyapjúfonalat vitt ki magával, s megbűvölt kötőtűi egész idő alatt ott csattogtak mellette, újabb és újabb sapkákat meg sálakat gyártva.

Lucyt most már határozottan elégtétellel töltötte el a tudat, hogy kulcsszerepet játszik egy olyan akcióban, amivel borsot törnek Umbridge és a minisztérium orra alá. Újra meg újra felidézte magában a szombati megbeszélés képeit: a kocsmába besereglő diákokat, akik mind tanáruknak akarták őt és Harryt; a bámulatot, ami kiült az arcokra, mikor szóba kerültek a kalandjaik... hát vannak emberek, nem is kevesen, akik nem nagyotmondó félnótásnak, hanem igazi hősnek tartják őket! Ez a gondolat annyira fellelkesítette Lucyt, hogy még a rémesnek ígérkező hétfői nap reggelén is virágos hangulatban ébredt.

Most az egyszer egyszerre készült el Hermionéval, és már épp elindultak volna az ajtó felé, mikor vijjogó szirénaszó harsant fel. A két lány összenézett és gyorsan kisiettek, aztán meglátták az okot: a lépcső, amin le lehetett menni a klubhelyiségbe, meredek csúszdává változott. Ez azt jelentette, hogy valamelyik fiú megpróbált feljönni a lányok hálószobáiba.

- Ez felháborító! - hallatszódott fel a csúszda tetejére Ron méltatlankodó hangja. Hermione eközben már elindult lefelé, Lucy pedig szorosan a nyomában haladt.

Közben Ron tovább folytatta mérges kifakadását.

- Ha Hermione és Lucy feljöhetnek a mi hálótermünkbe, akkor mi miért nem...

- Hát igen, kissé idejétmúlt szabály - szólt Hermione, aki épp akkor érkezett meg Harryék mellé. - A Roxfort története szerint az alapítók a lányokat megbízhatóbbnak tartották, mint a fiúkat.

- Egyébként miért akartatok feljönni? - kérdezte Lucy, mikor ő is leért.

- Hogy szóljunk nektek... Ezt nézzétek meg! - Ron a hirdetőtáblához vonszolta Lucyt és Hermionét.

A táblán egy új pergamenlap függött, de akkora, hogy eltakart minden korábban kitűzött hirdetményt: az eladó használt tankönyvek címeit, Árgus Frics intelmeit, a kviddicsedzések rendjét, a cserére felkínált csokibékás kártyák listáját, a Weasley-ikrek legújabb ajánlatát a pénzhiányban szenvedőknek, a roxmortsi hétvégék dátumait és az elveszett, illetve talált tárgyak listáját. Az új hirdetményt nagy fekete betűkkel nyomtatták, s az alján a cikornyás írás mellett hivatalosnak tűnő pecsét díszelgett.

A ROXFORTI FŐINSPEKTOR RENDELKEZÉSE

A Roxfort tanulóinak körében működő minden szervezet, egyesület, egylet, társaság, csapat és kör ezennel feloszlatásra kerül. Szervezet, egyesület, egylet, társaság, csapat és kör alatt jelen rendelkezés szempontjából három vagy több diák rendszeres találkozása értendő.

A fenti egyesülések újbóli megszervezésére a főinspektor (Umbridge professzor) adhat engedélyt.

Az iskolában nem működhet semmiféle szervezet, egyesület, egylet, társaság, csapat vagy kör a főinspektor tudta és beleegyezése nélkül.

Az a tanuló, aki a főinspektor engedélye nélkül szervezetet, egyesületet, egyletet, társaságot, csapatot vagy kört alakít, illetve ilyenbe tagként belép, eltanácsoltatik az iskolából.

Jelen intézkedés alapját a 24-es számú oktatásügyi rendelet képezi.

Dolores Jane Umbridge főinspektor s. k.

Lucynak, miután végigolvasta a szöveget, azonnal az jutott eszébe, amit Ron megfogalmazott szóban.

- Valaki köpött Umbridge-nek! - dühöngött.

- Az ki van zárva - felelte halkan Hermione.

- Ne légy már ilyen naiv! Csak mert te becsületes és szavatartó vagy...

- Nem arról van szó - rázta a fejét Hermione. - Rontást tettem a pergamenre, amit aláírtunk. Higgyétek el, ha a társaságból valaki feljelentett minket Umbridge-nél, látni fogjuk, ki volt az, és nagyon megbánja.

- Miért, mi lesz vele? - kérdezte felcsillanó szemmel Ron.

- Fogalmazzunk úgy, hogy Eloise Midgeon legnagyobb pattanása is bájos kis szeplő ahhoz képes, ami az ő arcára kerül. Gyertek, menjünk le reggelizni, és derítsük ki, mit szólnak a többiek. Vajon mindegyik házban kitették a rendeletet?

Mikor beléptek a nagyterembe, azonnal rájöttek, hogy a hirdetmény nemcsak a Griffendél-toronyban volt olvasható. A teremben a szokásosnál is nagyobb volt a hangzavar. A diákok csoportokba verődve beszélgettek az asztalok mellett, és a téma mindenhol a rendelet volt. Alighogy Lucyék leültek, máris odasietett hozzájuk Neville, Dean, Fred, George és Ginny.

- Olvastátok?

- Szerintetek megtudta?

- Most mit lesz?

Mindannyian Harrytől és Lucytól várták a választ. Ők először egy pillantást vetettek egymással, majd körülnéztek, hogy nincs-e tanár a közelben.

- Akkor is csináljuk - jelentette ki Lucy csendesen, de határozottan.

- Tudtam, hogy ezt fogod mondani - vigyorgott George, és vállon veregette Lucyt.

- A prefektusok is benne vannak? - kérdezte Fred, Ronra és Hermionéra pillantva.

- Persze - felelte higgadtan a lány.

- Jön Ernie és Hannah Abbott - szólt hátrapillantva Ron. - Plusz azok a hollóhátasok meg Smith... de egyikük se túl pattanásos.

Hermione riadtan nézte a közeledőket.

- Nem a pattanás az érdekes! Tiszta bolondok! Most nem jöhetnek ide, az nagyon gyanús lenne!... Üljetek le! - Hermione ezt már csak hangtalanul tátogta, és közben vadul integetett Ernie-nek és Hannah-nak, hogy maradjanak a Hugrabug asztalánál. - Később! Majd... később... beszélünk!

- Szólok Michaelnek - pattant fel Ginny. - Nem normális!

Azzal elsietett a Hollóhát asztala felé. Lucy körbenézett a nagyteremben és megkereste azokat, akik ott voltak a Szárnyas Vadkanban. Szinte mindegyikükkel találkozott a tekintete, és kivétel nélkül mindannyian aggódó pillantásokat küldtek. Lucy válaszul halványan bólintott, mutatva elhatározását és ezt látva a többieket is megnyugtatta.

A rendelet valódi súlyára azonban csak reggeli után döbbentek rá, mikor elindultak mágiatörténet-órára.

- Harry! Lucy! Ron!

Angelina szaladt feléjük, kétségbeesett arccal.

- Semmi baj - szólt fojtott hangon Harry, mikor a lány a közelükbe ért. - Akkor is találkozunk...

- Felfogtátok, hogy ebbe a kviddics is beletartozik? - vágott a szavába Angelina. - Külön engedélyt kell kérnünk, hogy újra összeállhasson a Griffendél kviddicscsapata!

- Micsoda...?! - hüledezett Lucy.

- Az nem lehet... - mondta döbbenten Ron.

- Olvastátok a hirdetményt, nem? A csapatokat is írja! Harry, Lucy... kérlek, könyörgök, ne feleseljetek Umbridge-dzsel, különben soha többet nem enged minket játszani!

- Jól van, jól van... - csitította Harry a lányt, aki szemlátomást a könnyeivel küszködött. - Ne félj, nem csinálunk semmit...

- Fogadjunk, hogy Umbridge bejön mágiatörténetre! - mondta mogorván Ron, mikor elindultak felfelé a márványlépcsőn. - Binnst még nem ellenőrizte. Tuti, hogy ma bejön.

De tévedett. Mikor beléptek a mágiatörténet terembe, egyetlen tanárt találtak ott: Binns professzort, aki szokása szerint néhány centivel a széke fölött lebegett, és már várta, hogy folytathassa altató hatású monológját az óriások háborúiról. Ez alkalommal Lucy meg se próbált figyelni, csak szórakozottan firkálgatott a pergamenjére. Mit sem törődött Hermione szemrehányó pillantásaival és bökdösésével, mígnem végül egy különösen fájdalmas bökés után dühösen felpillantott.

- Mit akarsz?!

Hermione az ablak felé mutatott. Lucy odanézett, és megpillantotta Árészt, aki a keskeny ablakpárkányon üldögélt, lábán egy levéllel, és őt nézte. Lucy nem értette a dolgot. Nemrég volt reggelizni. Miért nem akkor, a szokásos időben kézbesítette Árész a levelet? A teremben már többen is észrevették, és egymásnak mutogatták a madarat.

Lucy rápillantott Binns professzorra, aki kitartóan folytatta végtelennek tűnő felolvasását. Nem tűnt fel neki, hogy a szokásosnál is kevesebben figyelnek rá. Lucy zajtalanul felállt, legörnyedve az ablakhoz osont, és óvatosan kinyitotta.

Arra számított, hogy Árész odanyújtja majd neki a lábát, hogy aztán a levéltől megszabadulva továbbrepüljön a bagolyházba. De nem így történt.

Amint az ablak elég szélesre nyílt, a bagoly panaszosan huhogva beugrott rajta. Lucy újra Binns felé pillantott - a professzor nem nézett fel, aztán becsukta az ablakot, és Árésszal a vállán visszaosont a helyére. Ott aztán az ölébe vette madarát, és hozzálátott, hogy leoldozza lábáról a levelet.

Ekkor vette csak észre, hogy Árész kissé lógatja az egyik szárnyát, és a tollazata is borzas, rendezetlen. Sőt! Egy ponton, a hasa környékén a tollai véresek voltak, a bagoly szemei pedig nagyon gyakran csukódtak le, mintha Árész az eszméletvesztés határán lett volna. Mégis tartotta magát, megpróbált méltóságteljesen viselkedni.

- Megsérült! - súgta oda Lucy a többieknek.

Harry, Hermione és Ron közelebb hajoltak. Hermione még a pennáját is letette.

- Nézzétek... valami történt a szárnyával, és a hasát is felsértették.

Árész reszketett, s mikor Lucy megérintette beteg szárnyát, összerándult, de láthatóan már annyi ereje sem volt, hogy szemrehányóan nézzen gazdájára - noha mindig is önérzetes volt.

- Binns professzor úr - szólalt meg fennhangon Lucy. A teremben mindenki felé fordult. - Nem érzem jól magam.

Binns felnézett a jegyzeteiből, és mint mindig, csodálkozva konstatálta, hogy a terem tele van emberekkel.

- Nem érzed jól magad? - ismételte értetlenül.

- Egyáltalán nem - bizonygatta Lucy, és Árészt a háta mögé rejtve felállt. Érezte, hogy a bagoly nekidől a hátának. - Szeretnék elmenni a gyengélkedőre.

- Hogyne - bólogatott szórakozottan Binns. - Hogyne... hogyne, a gyengélkedőre... persze, menj csak, menj csak, Perkins...

Lucy kisietett a teremből. Miután becsukta maga mögött az ajtót, vissza akarta ültetni a baglyot a vállára, de Árész már annyira gyenge volt, hogy nem bírta megtartani magát. Erőtlenül huhogott és szinte könyörgően nézett Lucyra. A lány végigsimított a madár fején és sietve - szinte futva - elindult a folyosón, úgy fogva karjai között a beteg baglyot, mint egy kisgyereket.

Csak akkor kezdett el gondolkozni, miután befordult az első sarkon, de egy pillanatra se állt meg. Ha teheti, természetesen Hagridhoz vitte volna Árészt, de mivel a vadőr nem volt elérhető közelségben, jobb híján Suette-Polltstól kellett segítséget kérnie. Az egyik ablakon át kinézett a széljárta parkba. A tanárnőnek nyoma sem volt Hagrid kunyhója környékén. Ha nem volt órája, a tanári szobában kellett lennie.

A tanári szoba ajtaját két oldalról egy-egy szárnyas kőszörny őrizte. A közeledő Lucy láttán az egyik károgó hangon megszólalt:

- Nem kellene órán lenned, kis barátom?

- Sürgős ügyben jöttem - felelte kurtán Lucy.

- Hohó, sürgős ügyben - sipította a másik szörny. - Hogy oda ne rohanjunk!

Lucy bekopogott a tanáriba. Közeledő léptek zaját hallotta, majd kinyílt az ajtó, és szemben találta magát McGalagony professzorral.

- Már megint büntetést kapott!? - csattant fel a tanárnő, s szögletes szemüvege vészesen megvillant.

- Nem, nem kaptam - sietett leszögezni Lucy.

- Akkor miért nincs órán?

- Sürgős ügyben jött - kotyogott közbe az egyik szörny.

- Suette-Pollts professzort keresem - mondta Lucy. - A baglyom miatt. Megsérült, nagyon rossz állapotban van.

- Jól hallom, megsérült egy bagoly?

McGalagony válla mögött feltűnt Suette-Pollts, szájában pipával, kezében a Reggeli Prófétával.

- Igen - bólintott Lucy, és enyhén megemelve a karjaiban fekvő Árészt. A madár már a szárnyait is csak ernyedten lógatta; az egyiket ráadásul olyan furcsa szögben, hogy rossz volt ránézni. - A többi postabagoly után érkezett meg, és nézze, milyen a szárnya, ráadásul vérzik is és annyira gyenge...

Suette-Pollts a foga közé szorította pipáját, és átvette a baglyot.

- Hmm... úgy tűnik, valami megtámadta - szólt. A pipa kissé remegett a szájában, ahogy beszélt. - El se tudom képzelni, mi lehetett. A thesztrálok ugyan elejtenek néha madarakat, de a roxfortiakat Hagrid kiképezte rá, hogy ne bántsák a baglyokat.

Lucy nem tudta, mik azok a thesztrálok, de nem is törődött vele. Pillanatnyilag csak az érdekelte, milyen súlyos Árész sérülése.

McGalagony viszont szúrós pillantással így szólt:

- Tudja, hogy milyen messziről jött ez a bagoly, Potter kisasszony?

- Hát... azt hiszem, Londonból.

McGalagony két szemöldöke összetalálkozott az orra fölött. Ebből Lucy kitalálta, hogy a tanárnő a Londont Grimmauld 12-ként értelmezte.

Suette-Pollts professzor előhúzott egy monoklit valahonnan a talárja alól, a szemére illesztette, és vizsgálgatni kezdte először Árész szárnyát, majd a sebet a hasán. A bagoly fájdalmasan huhogott, de az is olyan erőtlen volt, hogy Lucy szíve összeszorult.

- Valóban legyengült, valószínűleg a vérveszteség miatt - motyogta. - A szárnyával még nem lenne semmi gond, egy kis kezelés után már rendben is lenne, de a seb a hasán már komolyabb probléma. Elég mély, a gyomrát is felsértették, ráadásul olyan, mintha belevágtak volna...

- Meg fog gyógyulni? - kérdezte Lucy elcsukló hangon. Akaratlanul is közelebb lépett és simogatni kezdte Árész fejét. A bagoly hálásan pillantott rá, de már alig tudta nyitva tartani a szemét.

- Megteszek minden tőlem telhetőt - jelentette ki Suette-Pollts, majd közelebb hajolt Lucyhoz és suttogva folytatta. - Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, Lucy, de a helyedben én felkészülnék a legrosszabbra. A baglyod túl sok vért vesztett és nagyon legyengült. Ilyen sebbel a természetben is csak egy napig húzná ki...

A kimondatlan szavak súlya a levegőben lógott. Lucy sűrűn pislogott és igyekezett visszanyelni a könnyeit. Nem akart McGalagony és Suette-Pollts előtt sírni.

Ekkor felhangzott az óra végét jelző csengő.

- Üzenek, amint tudok valamit - mondta Suette-Pollts és elindult vissza a tanári felé, miután hagyta, hogy Lucy még egyszer végigsimítson Árész fején.

- Egy pillanat, Wilhelmina! - szólt utána McGalagony. - Potter kisasszony levele!

- Jaj, persze... - kapott észbe Lucy, de így is csak félig izgult a levél miatt. Teljesen elfeledkezett a bagoly lábára erősített kis pergamentekercsről. Suette-Pollts átadta neki a levelet, aztán eltűnt Árésszal a tanáriban. Távolodtában a bagoly szomorúan nézett Lucyra: mintha elköszönt volna. Lucy aggodalomtól dobogó szívvel elfordult, és már menni készült, de McGalagony megállította.

- Potter kisasszony!

- Tessék, tanárnő.

McGalagony körülnézett a folyosón. Mindkét irányból diákok közeledtek.

- Ne felejtse el - szólt sietve -, hogy az információs csatornákat figyelhetik.

- Én... - kezdte Lucy, de a gyorsan közeledő diákok miatt inkább elhallgatott. McGalagony kimért biccentéssel elköszönt tőle, és visszament a tanáriba, Lucy pedig hagyta, hogy az emberáradat magával sodorja az udvarra. Odakint hamar észrevette Harryt, Ront és Hermionét, akik gallérjukat fázósan felhajtva álldogáltak egy többé-kevésbé szélvédett sarokban. Lucy feléjük vette az irányt, és menet közben kibontotta a pergamentekercset. A levelet Sirius írta, s az mindössze három szóból állt:

Ma, ugyanott, ugyanakkor.

- Hogy van Árész? - érdeklődött aggódva Hermione, mikor Lucy odaért hozzájuk.

- Nem jól - felelte a lány csendesen. - Nagyon sok vért vesztett és legyengült.

- Hova vitted? - kérdezte Ron.

- Suette-Polltshoz - felelte Lucy. - Azt mondta, hogy... hogy készüljek fel a legrosszabbra...

Lucy arcán lefolyt egy könnycsepp, amit a lány erőszakosan letörölt az arcáról. Harry egy szót sem szólt, csak vigasztalóan átkarolta. Ron és Hermione együttérző pillantásokat vetettek rá. Lucy nem akarta, hogy az aggodalom és a félelem teljesen letaglózza, így összeszedte magát és inkább másik témára tért.

- És találkoztam McGalagonnyal is. Azt mondta...

Azzal beszámolt McGalagony figyelmeztetéséről. Meglepetésére Harryt, Ront és Hermionét nem döbbentette meg a hír, sőt sokatmondó pillantást váltottak.

- Mi van? - csodálkozott Lucy, ide-oda kapkodva a tekintetét közöttük.

- Épp azt mondtam a fiúknak, hogy talán valaki megpróbálta elfogni Árészt. Még soha nem fordult elő, hogy útközben megsérült volna.

- Ki írt neked? - kérdezte Harry, és kivette Lucy kezéből a levelet.

- Szipák - felelte halkan Lucy.

- Ugyanott, ugyanakkor? A kandallóra gondol a klubhelyiségben?

- Nyilván - bólintott Hermione, miután ő is rápillantott a szűkszavú üzenetre. - Nagyon remélem, hogy más nem olvasta ezt...

- Le volt pecsételve meg minden - mondta Lucy, önmaga megnyugtatására is. - És egyébként is csak annak mond valamit a levél, aki tudja, hol beszéltünk vele legutóbb.

- Hát, nem is tudom - csóválta a fejét Hermione. Közben a vállára vetette táskáját, mert megszólalt a csengő. - Nem túl nehéz bájjal visszazárni egy levelet... És ha valaki figyeli a Hop Hálózatot... Viszont fogalmam sincs, hogyan figyelmeztethetnénk Szipákot anélkül, hogy azt is megtudnák.

Gondolataikba merülve indultak el bájitaltanra. Mikor azonban a pincelépcső aljába értek, kizökkentette őket töprengésükből Draco Malfoy hangja. A mardekáros fiú Piton termének ajtaja előtt állt, és egy hivatalos iratnak tűnő pergament lobogtatott. Olyan harsány hangon beszélt, hogy Lucyék a távolból is minden szavát hallották.

- Igen, reggel rögtön elmentem Umbridge-hez, és a Mardekár csapata gond nélkül meg is kapta az engedélyt. Apám sokat jár be a minisztériumba, és jól ismeri Umbridge-et. Majd meglátjuk, hogy Griffendél is alakíthat-e csapatot...

- Ne guruljatok be! - figyelmeztette Hermione a hármast, akik ölbe szorult kézzel, fogcsikorgatva meredtek Malfoyra. - Pont ezt akarja.

- Ha azon múlik - folytatta Malfoy, még jobban felemelve hangját, és gonosz pillantásokat vetve Lucyék felé -, hogy van elég támogatójuk a minisztériumban, akkor szerintem nincs sok esélyük. Apám azt mondja, Arthur Weasleyt évek óta ki akarják rúgni. Pottert meg apám szerint előbb-utóbb el fogják szállítani Szent Mungóba... Úgy hallottam, van ott egy külön osztály azoknak, akiknek valamilyen varázslattól megzápult az agyuk.

Malfoy ernyedten eltátotta a száját, és bamba, bámulós képet vágott. Crak és Monstro szokásuk szerint engedelmesen röhögtek főkolomposuk viccén, s Pansy Parkinson is visítva nevetett.

Harry megtántorodott, és majdnem nekiesett Lucynak: valami nekiütközött a fiú vállának. Mikor a két Potter felocsúdott meglepetésükből, látták, hogy Neville robogott el mellettük, egyenesen Malfoy felé tartva.

- Neville, ne!

Harry a fiú után ugrott, és elkapta a talárját. Neville hadonászva kapálózott - szemlátomást iszonyatosan dühös volt Malfoyra, aki ijedten hőkölt hátra.

- Segítsetek! - kiáltott barátainak Harry, miközben hátulról átkarolta Neville nyakát, hogy elhúzza őt a mardekárosok közeléből.

Crak és Monstro Malfoy elé léptek, és harcra készen feszegették izmaikat. Ron elkapta Neville mindkét karját, Lucy beállt a fiú elé, és megnyugtató céllal a mellkasára tette a kezét. Hármuknak együtt sikerült is visszavonszolniuk őt a griffendélesek közé. Neville arca rákvörös volt; Harry karja elszorította a torkát, így szinte csak hörögni tudott.

- Nem... vicces... ne... Mungo... majd én... megkeserülöd...

Az alagsori tanterem ajtaja kinyílt, és megjelent Piton. Fekete szeme végigsiklott a griffendélesek során, és megállt a Neville-lel birkózó Harryn, Lucyn és Ronon.

- Potter, Weasley, Longbottom? Verekedtek? - szólt, száját gonosz félmosolyra húzva. - Tizenöt pont a Griffendéltől. Ereszd el Longbottomot, Potter, különben büntetőfeladatot is kapsz. Befelé, mindenki!

Harry elengedte Neville-t, aki zihálva, dühösen meredt rá.

- Nem engedhettelek oda - magyarázta halkan Harry, miközben felemelte a földről a táskáját. - Crak és Monstro széttéptek volna.

Neville nem válaszolt; fogta a táskáját, és Harryt faképnél hagyva becsörtetett a terembe.

- Merlin szent szakálla! - szólt hüledezve Ron, miközben barátaival Neville után indultak. - Mi a fene volt ez?

Harry és Lucy nem feleltek, csak sokatmondó pillantást váltottak. Nagyon jól tudták, miért érintette érzékenyen Neville-t, hogy Malfoy kigúnyolta a Szent Mungónak azokat a betegeit, akik mágikus eredetű agykárosodásban szenvednek. Megesküdtek azonban Dumbledore-nak, hogy senkinek nem árulják el Neville titkát - maga Neville se sejthette, hogy mindent tudnak.

Harry, Lucy, Ron és Hermione elfoglalták szokásos helyüket a terem hátuljában. Pennát és pergament vettek elő, s a padra készítették bűvös fű és gomba című tankönyvüket. Az osztály suttogva tárgyalta Neville dühkitörését, mikor azonban Piton döngve becsukta a terem ajtaját, azonnal csend lett.

- Amint látjátok - szólalt meg halk, gunyoros hangon a tanár -, vendégünk van a mai órán.

Azzal a terem egyik homályba burkolózó sarka felé mutatott. Ott ült Umbridge, jegyzettömbbel az ölében. Lucy felvonta szemöldökét, s rápillantott a többiekre. Piton és Umbridge: egy teremben a két tanár, akiket a legjobban utált. Nehezen tudta eldönteni, melyiknek drukkoljon.

- Folytatjuk az erősítő energiafőzet elkészítését. Keverékeiteket úgy találjátok, ahogy a múlt óra végén hagytátok őket. Aki jól dolgozott, annak a főzete összeért az elmúlt napok alatt. A további tudnivalókat... - Meglegyintette a pálcáját. - ...a táblán olvashatjátok. Lássatok munkához!

Az első félórában Umbridge fel se állt a helyéről, csak szorgalmasan jegyzetelt. Harryt és Lucyt nagyon érdekelte, milyen kérdéseket tesz fel Pitonnak - Harryt olyan nagyon, hogy megint figyelmetlenül bánt a főzetével.

- Szalamandravért, Harry! - Hermione elkapta Harry csuklóját, nehogy harmadszor is rossz anyagot öntsön az üstjébe. - Szalamandravér kell bele, nem gránátalmalé!

- Ja, persze - bólintott szórakozottan Harry. Letette a gyümölcsleves palackot, de tekintete továbbra is a sötét sarkot fürkészte.

Umbridge épp akkor állt fel.

- Na most - morogta Lucy, mikor a tanárnő megcélozta Pitont, aki éppen Dean Thomas üstje fölé hajolt.

- A tanítványai elismerésre méltó tudással rendelkeznek - szólította meg Piton hátát Umbridge. - Mindazonáltal nem feltétlenül látom jónak, hogy épp az erősítő energiafőzet elkészítését tanulják. A minisztériumi irányelvek szellemében ezt a bájitalt törölni kellene a tananyagból.

Piton lassan felegyenesedett, és Umbridge felé fordult.

- Nos... mióta is tanít a Roxfortban? - kérdezte Umbridge pergamenre támasztva pennáját.

- Tizennégy éve - válaszolta kifürkészhetetlen arccal Piton.

Lucy feszülten figyelte őt, de közben a főzetére is nagy figyelmet fordított. Nem akarta, hogy Piton Umbridge előtt alázza meg, ezért csak a fél szemmel pislogott a két tanárra.

- Maga eredetileg a sötét varázslatok kivédését szerette volna tanítani, igaz? - folytatta a kérdezősködést Umbridge.

- Igen - felelte csendesen Piton.

- De nem kapta meg a tantárgyat, ugye?

Piton szája széle megrándult.

- Amint látja, nem.

Umbridge felírt valamit a pergamenjére.

- De mióta itt tanít, ha jól tudom, újra meg újra megpályázta a posztot.

- Igen - válaszolt halkan, s szinte mozdulatlan szájjal Piton. Most már nagyon dühösnek tűnt.

- Dumbledore azonban következetesen elutasította a kérését. Sejti, hogy minek köszönhető ez?

- Erről nála kellene érdeklődnie - felelte ingerülten Piton.

- Fogok is - bólintott negédes mosollyal Umbridge.

Piton szeme összeszűkült.

- Lényeges kérdésnek tartja ezt? - kérdezte.

- De még mennyire! - felelte Umbridge. - A minisztérium alaposan meg kívánja ismerni a tanárok... öhm... személyes és szakmai hátterét.

Azzal Umbridge elfordult, odalépett Pansy Parkinsonhoz, és kezdte kérdezgetni a lányt a bájitaltanórákról. Piton szintén megfordult, s egy pillanatra találkozott a tekintete Lucyéval. A lány lesütötte a szemét, de megkönnyebbülten állapította meg, hogy a főzete pont olyan, mint amit Piton előírt.

Ám Harrynek nem volt ekkora szerencséje: olyan feszülten figyelt a kérdezgetésre, hogy a főzete zselés állagúvá vált és orrfacsaró égettgumi-bűzt áztatott.

- Ez a munkája is értékelhetetlen, Potter - förmedt rá Piton, egy pálcalegyintéssel kiürítette az üstöt. - A következő órára ír nekem egy dolgozatot a főzet helyes elkészítéséről és a hibákról, amelyeket elkövetett. Megértette?

- Igen - morogta dühösen Harry. Piton más leckét is adott fel nekik, és este kviddicsedzése volt, tehát ez a pluszmunka újabb átvirrasztott éjszakákat jelentett a fiú számára.

- Lehet, hogy lógni fogok jóslástanról - dörmögte Harry csüggedten, mikor Lucyék ebéd után megálltak az udvaron. Élénk, hideg szél cibálta talárjuk szegélyét és süvegük karimáját. - Majd azt mondom, rosszul vagyok. Inkább megírom Pitonnak a dolgozatot, akkor nem kell megint reggelig ott lennem.

- Nem lóghatsz jóslástanról - jelentette ki szigorúan Hermione.

- Pont te beszélsz, aki le is adtad a jóslástant, mert utálod Trelawneyt! - támadt rá Ron.

- Nem utálom - felelte méltóságteljesen Hermione. - Csak rémesen rossz tanárnak és persze csalónak tartom.

- Most van egy kis időm, megírhatom neked - ajánlotta fel Lucy. - Persze csak vázlat formájában, de így legalább csak másolnod kell.

- Lucy, nem...! - kezdte volna Hermione felháborodottan, de Ron lepisszegte.

- Nem baj? - kérdezte Harry félve.

- Dehogy, nem tart olyan sokáig - legyintett Lucy és igazat is mondott. Önmagát ismerve legfeljebb fél óra alatt összedobja a plusz feladat anyagát - az már más kérdés, hogy az igazi házi feladattal valószínűleg órákat fog szenvedni este.

- Te vagy a legjobb kishúg a világon - ölelte magához szorosan Harry, mire Lucy csak zavartan nevetgélt. Ajánlata miatt Harry már - igaz, nem lelkesen - szívesebben elment jóslástanra.

Fred és George először furcsán néztek, mikor Lucy leült melléjük és előpakolta a bájitaltan holmiját, de mikor Lucy elmagyarázta nekik, hogy mire is készül, már nem is akarták kitagadni maguk közül. A lány negyedóra alatt (ami új rekord volt, különösen, hogy Pitonnak csinálta) elkészült a vázlattal, így ezután már nyugodtan tudott segíteni az ikreknek az új termékük, a Lázrobbantó kifejlesztésén.

Most szinte egyszerre ért oda sötét varázslatok kivédésére Harryvel és Ronnal, és Hermione is csak egy perc csúszással érkezett meg. A fiúkon látszott, hogy híreket hoznak, mert izgatott arcot vágtak.

- Úgy tűnik, egy dologban egyetértetek Umbridge-dzsel - mondta Harry Hermionénak. - Trelawney szerinte is csaló... próbaidőre tette.

Miközben beszélt, Umbridge belépett a terembe. A fekete masnija volt rajta, és roppant önelégült arcot vágott.

- Jó napot mindenkinek!

- Jó napot, Umbridge professzor! - válaszolt unottan a kórus.

- Pálcát a táskába!

Az utasítást ezúttal nem követte mocorgás, mivel már senki nem vette elő a pálcáját.

- Lapozzatok A defenzív mágia elmélete harmincnegyedik oldalára, és olvassátok el a harmadik fejezetet! A címe: „Mágikus támadások békés kivédése". Kérem...

- ...mellőzzétek a beszélgetést - motyogta kórusban a négyes.

- A kviddicsedzés elmarad - mondta csüggedten Angelina, mikor Harry, Lucy, Ron és Hermione vacsora után beléptek a klubhelyiségbe.

- De hát nem feleseltünk! - védekezett Harry.

- Esküszünk, Angelina, egész órán egy szót se szóltunk... - fogadkozott Lucy.

- Tudom, tudom - legyintett fásultan a lány. - Umbridge azt mondta, meg kell fontolnia a dolgot.

- Mit kell megfontolnia? - dühöngött Ron. - A mardekárosok megkapták az engedélyt! Mi miért nem?

Lucy átlátott a szitán. El tudta képzelni, mennyire élvezi Umbridge, hogy a végleges tilalom rémével ijesztgetheti a Griffendél csapatát, így hát értette, miért nem akar a tanárnő első kérésre lemondani erről a fegyverről.

- Tudod mit? - szólt Hermione. - Nézd a dolog jó oldalát: lesz időd megírni a dolgozatot Pitonnak.

- Ez a jó oldala?! - csattant fel Harry, és Lucy meg Ron is elborzadva nézett Hermionéra. - Hogy kviddicsedzés helyett büntetődolgozatot írhatok?

Harry lezuttyant egy székre, undorodva elővette a pergamenjét, és munkához látott. Lucy rögtön odaadta neki a lyukasórában írt vázlatot, majd ő is hozzálátott a saját leckéjének elkészítéséhez. Azonban nehezére esett koncentrálnia. Bár tudta jól, hogy Sirius csak jóval később fog megjelenni, akaratlanul is újra meg újra a kandalló felé pillantott. Emellett jó nagy zsivaj is volt a helyiségben: Fred és George végre elkészültek Rókázó Rágcsával, mert most felváltva mutatták be a hatását a lelkes közönségnek.

Fred leharapta a puha rágcsa narancssárga felét, majd látványosan belehányt az elé állított vödörbe. Utána nagy nehezen legyűrte a piros színű részt, amitől azonnal abbahagyta a hányást. Lee Jordan, aki segédként vett részt a bemutatón, időről időre kiürítette a vödröt, ugyanazt a bűbájt használva, amivel Piton a főzeteit tüntette el.

Az ismétlődő öklendezéssel, a közönség ujjongásával és az előrendeléseket felvevő Fred és George hangjával a fülében Lucy igencsak nehezen tudott a kígyómérgek ellenszereire koncentrálni. Hermione se könnyítette meg a dolgát: rosszalló hümmögései még az előbbi zajoknál is jobban zavarták Lucyt.

- Miért nem mész és szólsz rájuk? - fakadt ki Harry ingerülten.

- Azért, mert nem sértik meg a házirendet! - felelte tehetetlen dühvel Hermione. - Joguk van hozzá, hogy egyék azt a vacakot, és azt sem tiltja semmiféle szabály, hogy megvegye tőlük a többi ütődött. Veszélyes anyagot persze nem árulhatnának, de ez látszólag nem az.

A négyes némán végignézte, amint George sugárban belehányt a vödörbe, majd lenyelte az ellenmérget, felegyenesedett, és kitárt karokkal, vigyorogva meghajolt.

- Nem is értem, miért csak három RBF-et szereztek - jegyezte meg Lucy, miközben Fred, George és Lee begyűjtötték vevőik aranyait. - Hiszen nagyon jól értik a dolgukat.

- Amit tudnak, az csak szemfényvesztés, senkinek nincs hasznára - jelentette ki becsmérlően Hermione.

- Nincs senkinek hasznára? - ismételte fájdalmasan Ron. - Hermione, már eddig összeszedtek vagy huszonhat galleont!

Sok idő telt el, mire feloszlott a Weasley-ikreket körülvevő tömeg.

Fred, George és Lee ezután még hosszasan számolták a bevételt, így aztán a négyes csak jóval éjfél után maradt magára a klubhelyiségben. Fred ment el utolsóként, büszkén zörgetve galleonokkal teli pénzesdobozát, amivel rosszalló szemöldökráncolásra késztette Hermionét. Harry, aki alig haladt a dolgozatával, úgy döntött, aznapra feladja. Lucy csak a felét tudta megírni, és ő is a szemét törölgetve rakta el a könyveit. A bóbiskoló Ron egy mordulással felébredt, és pislogva belebámult a kandallóba.

- Sirius! - nyögött fel.

Harry és Lucy azonnal megfordultak. A tűz közepén ismét ott állt Sirius fésületlen üstöke.

- Szervusztok! - szólt szélesen mosolyogva a varázsló.

- Szervusz - köszönt kórusban Harry, Lucy, Ron és Hermione, s mindannyian letérdeltek a kandalló előtti szőnyegre. Csámpás hangosan dorombolt, a tűzhöz sétált, s a forróság ellenére megpróbálta odadugni a fejét a varázslóéhoz.

- Hogy vagytok? - kérdezte Sirius.

- Nem túl jól - felelte Harry, miközben Hermione visszahúzta a megpörkölődött bajszú macskát. - A miniszter megint hozott egy rendeletet, úgyhogy már kviddicscsapatunk se lehet...

- Se titkos önvédelmi szakkörötök? - kérdezte Sirius.

A mondatot döbbent csend fogadta.

- Honnan tudsz róla? - kérdezte riadtan Lucy.

- Legközelebb ügyesebben válasszátok meg a találkozóhelyeteket - felelte széles vigyorral Sirius. - Hogy jutott eszetekbe pont a Szárnyas Vadkanba menni?

- Még mindig jobb volt, mint a Három Seprű! - védekezett Hermione. - Az mindig zsúfolva van...

- Vagyis ott nehezebb lett volna kihallgatni benneteket - nézett rá Sirius feje. - Sokat kell még tanulnod, Hermione.

- Ki hallgatott ki minket? - kérdezte Harry.

- Hát Mundungus - felelte csevegő hangon Sirius, majd Lucyék meghökkent arcát látva elnevette magát. - Mondjam úgy, hogy a fátylas boszorkány?

- Az Mundungus volt? - hüledezett Lucy. - Mit keresett a Szárnyas Vadkanban?

- Hármat találhatsz! - mordult fel türelmetlenül Sirius. - Harryt és téged figyelt, mi mást csinált volna?

- Hát még mindig megfigyelés alatt állok? - mérgelődött Harry.

- És most már engem is szemmel kell tartani? - kérdezte duzzogva Lucy.

- Úgy bizony. De ne is csodálkozzatok rajta, ha ti az első szabad hétvégéteken rögtön illegális önvédelmi tanfolyamot indítotok.

Sirius ezt nem szemrehányóan, még csak nem is aggódva mondta. Ellenkezőleg, látható büszkeséggel nézett Harryre és Lucyra.

- Miért nem fedte fel magát Dung? - kérdezte csalódottan Ron. - Szívesen beszéltünk volna vele.

- Húsz éve kitiltották a Szárnyas Vadkanból - felelte Sirius - és a kocsmárosnak jó a memóriája. Mordon tartalék láthatatlanná tévő köpenyét elvesztettük, mikor Sturgist letartóztatták, úgyhogy Dung az utóbbi időben boszorkányjelmezben jár... de nem ez a fontos... először is, Ron: szavamat adtam édesanyádnak, hogy átadom az üzenetét.

- Igen? - fintorodott el Ron.

- Azt mondta, semmi esetre se járj illegálisan szervezett önvédelmi tanfolyamra, mert ki fognak csapni az iskolából, és akkor minden kapu bezárul előtted. Lesz még elég alkalmad rá, hogy védekező bűbájokat tanulj, most még korai ezzel foglalkoznod. Mellesleg - itt Harryhez, Lucyhoz és Hermionéhoz fordult - nektek is azt tanácsolja, hogy mondjatok le a csoportról. Tudja, hogy titeket nem utasíthat semmire, de kéri, higgyétek el, hogy a javatokat akarja. Mindezt meg is írná nektek, de ha a baglyát elfognák, még nagyobb bajba kerülnétek. Személyesen pedig nem mondhatja el, mert ma éjjel szolgálatban van.

- Miféle szolgálatban? - kérdezte gyorsan Ron.

- Az ne érdekeljen, a Rend ügye - felelte Sirius. - Szóval rám hárult a feladat, hogy mindezt közöljem veletek. Ron, értesítsd majd édesanyádat, hogy megtettem, amire kért, mert nemigen bízik bennem.

Ismét szünet következett. Csámpás nyávogva nyújtogatta a mancsát Sirius feje felé, Ron pedig a kandallószőnyeg egyik lyukát babrálta.

- Szóval ígérjem meg neked, hogy kiszállok az önvédelmi csoportból? - dörmögte végül. - Azt akarod?

- Dehogyis! - méltatlankodott Sirius. - Kitűnő ötletnek tartom!

- Tényleg? - kapta fel a fejét Harry és Lucy.

- Hát persze! - bólogatott Sirius. - Azt hiszitek, apátok behúzta volna a nyakát, és hagyta volna, hogy egy olyan banya, mint Umbridge, parancsolgasson neki?

- De hát - kontrázott Harry - tavaly mást se mondtál nekünk, csak hogy legyünk óvatosak és ne kockáztassunk...

- Tavaly biztosra vettük, hogy valaki a Roxfortban az életetekre tör - hadarta türelmetlenül Sirius. - Idén az a helyzet, hogy valaki a Roxforton kívül tör mindnyájunk életére, úgyhogy nagyon is jó ötlet felkészülni a védekezésre.

- Nem félsz, hogy tényleg kicsapnak minket? - kérdezte fürkésző pillantással Hermione.

- De hisz az egész a te ötleted volt! - csattant fel Lucy.

- Tudom, csak kíváncsi vagyok Sirius véleményére - felelte vállat vonva a lány.

- Inkább csapjanak ki, és legyél képes megvédeni magad, mint hogy tudatlanul üldögélj az iskolában - mondta Sirius.

- Így van! Így van! - helyeselt Lucy a két fiúval.

- Na és hogy működik a csoport? - érdeklődött Sirius. - Hol találkoztok?

- Azt még nem sikerült kitalálnunk - válaszolt Harry. - Fogalmunk sincs, hova menjünk.

- Mit szóltok a Szellemszálláshoz? - vetette fel Sirius.

- De jó ötlet! - kapott a szaván Ron. Hermione viszont tagadóan hümmögött, mire mind a négyen ránéztek.

- Mikor ide jártál, Sirius, négyen találkoztatok a Szellemszálláson. Mind a négyen át tudtatok alakulni állattá, és gondolom, szükség esetén befértetek egyetlen láthatatlanná tévő köpeny alá. Mi viszont huszonnyolcan vagyunk, és egyetlen animágus sincs köztünk. Nemhogy egy láthatatlanná tévő köpeny, de egy láthatatlanná tévő sátor is kicsi lenne nekünk...

- Ez igaz - bólintott lelombozódva Sirius. - De majd csak kitaláltok valamit. Volt egy elég tágas titkos folyosó a negyedik emeleten, a nagy tükör mögött. Abban talán lenne elég hely a gyakorláshoz.

- Az ikrek szerint az már nincs meg - rázta a fejét Harry. - Beomlott, vagy ilyesmi.

- Aha. - Sirius töprengő arcot vágott. - Jó, gondolkodom a problémán, aztán...

Hirtelen elhallgatott; riadt kifejezés jelent meg rajta, és oldalt fordult, mintha belenézne a kandalló téglafalába.

- Sirius? - szólt aggódva Lucy.

A varázsló azonban már eltűnt. Harry egy pillanatig döbbenten bámult az üres lángokba, aztán barátaihoz fordult.

- Miért...

Hermione rémülten felsikkantott, és szemét a kandallóra szögezve felpattant a szőnyegről.

A lángnyelvek között egy tapogatózó kéz jelent meg - egy húsos kéz, kurta ujjain ósdi, giccses gyűrűkkel.

A négyes egy szempillantás alatt eliszkolt a kandalló elől. Lucy még visszanézett a hálószobák felé vezető ajtóból. Umbridge keze akkor is ott tapogatózott a lángok között, vakon kutatva Sirius feje után.

❤️💚❤️💚❤️

Tudta, hogy erős volt, amit mondott. A Szent Mungó betegeivel szórakozni már övön aluli húzás volt, még tőle, Dracotól is. De a fiú úgy érezte, nincs más választása. Jobban be kell keményítenie, mint korábban bármikor; ugyanis nem látott más utat a gyengesége legyűrésére.

Az utóbbi hetekben nagyon elengedte önmagát és megfeledkezett magáról. Hagyta, hogy a féltékenysége átvegye felette az uralmat és napokon át tartó álmatlansággal sújtsa. Emiatt olyan drasztikusan kellett belenyúlnia abba a falba, mint korábban soha. Lucy lassan már mindenhol kitöltötte a gondolatait és Draco azon csodálkozott, hogy a környezetének még mindig nem tűnt fel semmi. Valószínűleg csak annak köszönhette álcáját, hogy olyan ritkán találkozott a lánnyal, így ritkán kavarodtak fel az érzelmei. Muszáj volt ilyen övön aluli ütésekkel sújtania Lucy környezetét, hogy senki se foghasson gyanút arról, mekkora vihar dúlt a lelkében.

Longbottom reakciója azonban váratlanul érte. Annyira, hogy még hátra is hőkölt - bár azt nem mondta volna, hogy megijedt tőle. Azt pedig fel nem foghatta, miért állította meg Potter és Weasley a fiút. Hagyniuk kellett volna, hogy nekiessen, nem? Az lett volna a logikus, hiszen gyűlölték őt. De még Lucy is közéjük állt...

Állj! kiáltotta némán Draco és meglepve tapasztalta, hogy a gondolatmenete nem ment tovább. Remek, gondolta keserűen a fiú. Még száz év és talán azt is kijelentheti, hogy teljesen figyelmen kívül tudja hagyni a lányt.