Másnap reggel Lucy elsőként ébredt. Miután kinyitotta a szemét, percig még mozdulatlanul feküdt; nézte az ágyfüggöny résén beszökő napfénycsíkban kavargó porszemeket, és élvezte a gondolatot, hogy szombat van. Így visszatekintve, a tanév első hete végtelenül hosszúnak tűnt, akár ezer összevont mágiatörténet. A szoba csöndjéből és a kinti fényekből ítélve nagyon korán lehetett. Lucy széthúzta a függönyt, felült az ágy szélén, és öltözködni kezdett. Odakintről madárcsicsergés hallatszott, a griffendéles lányok lassan, egyenletesen szuszogtak. Lucy pergament és pennát vett magához, aztán kiment a hálóból, és elindult lefelé a lépcsőn. A klubhelyiségbe érve egyenesen a kihűlt kandalló felé vette az irányt. Kényelmesen elhelyezkedett kedvenc kopott karosszékében, aztán körülnézett. A gyűrött pergamenfecnik, régi köpkövek, fiolák és cukrospapírok, melyekkel este még tele volt szórva a helyiség, mostanra eltűntek - csakúgy, mint Hermione manósapkái.

Lucy, miközben kihúzta a dugót tintásüvegéből, futólag eltűnődött rajta, vajon hány iskolai manó szabadulhatott fel már akarata ellenére. Aztán megmártotta pennáját, a sima, sárgás pergamenlap fölé emelte, és homlokát ráncolva töprengeni kezdett. Egy perc múlva már az üres kandallóba meredt, de még mindig fogalma sem volt róla, mit írjon.

Ekkor lépések hangja hallatszódott, mire ijedten pördült meg ültő helyében. Aggodalma azonban alaptalannak bizonyult, hiszen csak Harry sétált le a fiúk hálóterméből: kezében tintásüveget, pennát és egy pergamendarabot szorongatva. Húga láttán elmosolyodott.

- Látom, te se törődtél bele, hogy nem írhatunk Siriusnak.

- Úgy érzem, valakinek ki kell öntenem a szívem, mert ezt nem bírom tovább - viszonozta a mosolyt Lucy, majd megvárta, amíg Harry letelepedett mellé. - Külön írjunk, vagy egyet közösen?

- Egy elég, már azt is túlaggódják - felelte Harry.

Néhány percnyi tanakodás után kész is volt a levél. Úgy egyeztek meg, hogy Lucy szemszögéből írnak, hiszen Sirius neki adott azonosító becenevet még kisbaba korában.

Kedves Szipák!

Remélem, jól vagy. Az első hetünk borzalmas volt, nagyon örülök, hogy itt a hétvége.

Új sötét varázslatok kivédése tanárt kaptunk, Umbridge-nek hívják. Majdnem olyan kedves, mint az édesanyád.

Azért írok, mert az a dolog, amiről tavaly nyáron meséltünk, megint megtörtént. Mégpedig tegnap este, amikor Umbridge-nél voltunk büntetőmunkán.

Nagyon hiányzik legnagyobb barátunk, reméljük, nemsokára visszatér.

Kérlek, válaszolj hamar!

Minden jót: A te kis hercegnőd

Többször is újraolvasták a levelet, s igyekeztek egy kívülálló szemével nézni. Arra jutottak, hogy a szövegből nem lehet kitalálni, mire célozgatnak, és azt se, hogy kinek szól a levél és kitől. Remélték, hogy Sirius megérti az utalást Hagridra is, és válaszában megírja, mikor tér vissza a vadőr. Lucy gondosan lepecsételte a levelet, majd Harryvel kimásztak a portrélyukon, és elindultak a bagolyház felé.

- A helyetekben nem mennék arra... - szólította meg őket Félig Fej Nélküli Nick. A kísértet zavarba ejtő módon az egyik falból bukkant elő. - A mi Hóborcunk a fejébe vette, hogy megtréfálja azt, aki legközelebb elhalad Paracelsus mellszobra előtt.

- A tréfa lényege az, hogy Paracelsus az illető fejére esik? - kérdezte Harry.

- Bármilyen furcsa: igen - felelte unottan Nick. - Hóborc ötleteit mindig is a végtelen egyszerűség jellemezte. Megyek, megkeresem a Véres Bárót... Majd ő a körmére néz annak a csibésznek. Viszlát!

- Viszlát - biccentett Lucy és Harry.

A sarokra érve balra fordultak, a hosszabb, de biztonságosabb utat választva a bagolyház felé. Ahogy az ablakok előtt elhaladva Lucy újra meg újra kinézett a sugárzóan kék égre, egyre derűsebb színben látta a világot. Még néhány óra, és kezdődik az első edzés... Végre igazi edzésen vehet részt, csapattagként repülhet a kviddicspályán!

- Izgatott vagy? - kérdezte tőle Harry mosolyogva. Az ő jókedve is szemlátomást megjött a mai naphoz.

- Miért lennék? - kérdezett vissza Lucy.

- Mert folyton a pályát bámulod az ablakokon keresztül - magyarázta Harry. - Neked is ez lesz az első rendes edzésed, akárcsak Ronnak. Angelina komolyan gondolja, hogy jövőre bevetet teljes posztra a csapatba.

- Nem is értem, Woodnak ez miért nem jutott eszébe soha - csóválta a fejét Lucy. - Bár az tény, hogy olyankor nem nagyon irigyeltelek, mikor sárban és fagyban kellett edzenetek...

- Ha csapattag akarsz lenni, ezeket is el kell viselned - bökte oldalba Harry, mire Lucy nevetve-duzzogva visszabökte.

Egyszer csak valami puhán nekiütközött a lábszárának. Lucy lenézett, és megállapította, hogy Mrs Norris, a gondnok sovány, szürke macskája sompolygott el mellette. Az állat sandán ránézett lámpaként világító, sárga szemével, aztán eltűnt Sóvárgó Simon szobra mögött.

- Nem csinálunk semmi rosszat! - kiáltott utána Lucy.

- Lerí róla, hogy első dolga lesz jelentést tenni Fricsnek - jegyezte meg Harry.

- Csak azt nem értem, hogy miért - csóválta a fejét Lucy. - Semmi sem tiltja, hogy szombat reggel felmenjünk a bagolyházba.

A nap már magasan járt, s mikor Harry és Lucy beléptek a madarak szállóhelyére, megszédítette őket az üvegezetlen ablakokon beáradó fény.

A kerek termet vastag, ezüstös napsugárnyalábok szabdalták át, nyugtalan fészkelődésre késztetve a szarufákon gubbasztó baglyokat, melyek közül sok szemlátomást nemrég tért vissza éjjeli portyázásáról. Harry megállt az ajtóban, míg Lucy elindult a szalmával borított padlón - talpa alatt meg-megroppant egy-egy kis rágcsálócsontváz - és tekintetével keresni kezdte Árészt.

- Ott vagy! - dörmögte, mikor megpillantotta baglyát, aki magasan fent, a boltozatos mennyezet csúcsa alatt üldögélt. - Gyere, volna valami kézbesítendő!

Árész halk huhogással kiterjesztette nagy, mogyoróbarna szárnyait, és gazdája vállára röppent.

- Szipák van ráírva - magyarázta Lucy, miközben a bagoly csőrébe dugta a levelet -, de Siriusnak szól. Érted?

Árész pislogott egyet narancs-vöröses szemével, s Lucy ezt igenlő válaszként értelmezte.

- Hát akkor jó utat! - mondta, és az egyik ablakhoz lépett a madárral. - Ha visszajössz, majd adok egy kis finomságot.

- Csak el ne hízzon a nagy szeretgetésben - jegyezte meg Harry a háta mögül. Lucy hátranézett és nyelvet öltött rá.

Árész közben lökött egyet a lány vállán, ahogy elrugaszkodott, s a következő pillanatban már szárnyalt is a vakítón kék ég felé. Lucy követte tekintetével, majd miután a madár alakja beleveszett a végtelenbe, Hagrid kunyhója felé fordította pillantását. A toronyból jól látszott a kis épület, s az is, hogy lakója még mindig nem tért haza. A kémény hidegen, feketén ásított, a függönyöket senki nem húzta el.

- Szerinted mikor jön végre vissza? - kérdezte Harry, ahogy a testvére mellé sétált.

- Azt se tudjuk, hova ment - sóhajtotta lemondóan Lucy. - Vagy hogy egyáltalán jól van-e. Remélem, Sirius válaszol majd...

Ajtónyikorgás hangzott fel. Harry és Lucy összerezzentek, és gyorsan hátrafordultak. Cho Chang lépett be a bagolyházba, egy levéllel és egy csomaggal a kezében.

- Szia - köszönt Harry.

- Ó... sziasztok - zihálta a lány.

- Sziasztok, én nem is zavarok tovább - sietett el Cho mellett Lucy, majd hátraintett Harrynek, aki egy kicsit kétségbeesett arcot vágott. - Találkozunk az edzésen!

Azzal becsukta maga mögött az ajtót, és vigyorogva sietett vissza a kastélyba. Végre kettesbe tudta hagyni Harryt Choval, anélkül, hogy Ron vagy bárki más ott alkalmatlankodott volna. Csak remélni tudta, hogy Harry nem lesz túlságosan zavarban ahhoz, hogy normálisan tudjon beszélgetni vele.

Ahogy sétált visszafelé, Frics száguldott el mellette, nyomában Mrs Norrisszal; annyira sietett, hogy észre se vette a lányt. Lucy csak értetlenül nézett utána, aztán mikor látta, hogy a gondnok a bagolyházba megy, akkor kezdte sejteni, hogy az a nyamvadt macska mégis csak beárulta őket a gazdájának.

Épp Ronnal és Hermionéval egyszerre érte el a nagytermet, így hárman mentek be reggelizni. Barátai kérdésére, miszerint hol van Harry, Lucy csak annyit felelt, hogy kimentek sétálni és ő még maradni akart. Szerette volna megadni testvérének a lehetőséget, hogy ő avassa be barátaikat a Choval való találkozásról.

Harry egyébként tényleg jókedvűnek tűnt, mikor nem sokkal később csatlakozott hozzájuk: Lucy még azt is ki merte jelenteni, hogy bátyja egész héten nem volt ilyen vidám, mint most.

- Jó reggelt! - köszönt a fiú, mikor leült melléjük.

- Minek örülsz annyira? - csodálkozott Ron.

- A kviddicsedzésnek - felelte könnyeden Harry, és maga elé húzott egy nagy tál szalonnás tojást.

- Aha... - Ron letette a pirítósát, és nagyot kortyolt a töklevéből, mielőtt folytatta: - Harry, Lucy, figyeljetek... Nincs kedvetek kijönni velem egy kicsit korábban? Gondoltam, gyakorolhatnánk edzés előtt. Csak hogy... hogy... belejöjjek egy kicsit.

- Persze, szívesen - bólintott Lucy és Harry is lelkesen bólogatott, mivel tele volt a szája tojással.

- Szerintem ez nem túl jó ötlet - csóválta a fejét Hermione. - Mindketten le vagytok maradva a házi feladatokkal, és...

Nem folytatta, mert ekkor megérkezett a posta. A Reggeli Prófétát kézbesítő kuvik, miután majdnem beleröpült a cukortartóba, Hermione felé nyújtotta lábát. A lány gyorsan beledugta a knútot az erszénybe, és átvette az újságot, s mire a bagoly tovaröppent, ő a címoldalt nézte.

- Írnak valami érdekeset? - érdeklődött Ron. Lucy és Harry elmosolyodtak: tudták, hogy Ron bármiről szívesebben beszél, mint a házi feladatról.

- Semmit - sóhajtott Hermione. - Azon csámcsognak, hogy házasodik a Walpurgis Leányainak a basszusgitárosa.

Azzal fellapozta az újságot, és beletemetkezett. Harry szedett még egy adag szalonnás tojást, Lucy egy kupa töklevet kortyolgatott, Ron pedig a magas ablakokra meredve tűnődött valamin.

- Egy pillanat - szólalt meg hirtelen Hermione. - Te jó ég... Sirius!

- Mi történt? - Harry olyan erővel rántotta ki a Reggeli Prófétát Hermione kezéből, hogy az újság kettészakadt, Lucy pedig éppenhogy nem köpte le a vele szemben ülő Ront.

- A Mágiaügyi Minisztérium megbízható forrásból azt az információt kapta, hogy Sirius Black, a megrögzött tömeggyilkos, bla-bla-bla, jelenleg Londonban rejtőzik! - olvasta fel fojtott hangon Hermione a saját félújságjából.

- Bármiben fogadok, hogy Lucius Malfoy az a forrás - suttogta dühösen Lucy. - Felismerte Siriust a pályaudvaron!

- Micsoda? - horkant fel Ron. - Nem mondtad, hogy...

- Csss! - pisszegte le három barátja.

- A minisztérium közleményben figyelmeztette a varázslótársadalmat, hogy Black rendkívül veszélyes... megölt tizenhárom embert... megszökött az Azkabanból... a többi a szokásos szöveg - fejezte be a felolvasást Hermione. Letette a fél újságot, és aggodalmas arccal barátaira nézett. - Most aztán végképp nem jöhet ki a házból - suttogta. - Ez az eredménye annak, hogy nem hallgatott Dumledore-ra.

Harry magába roskadva meredt letépett újságdarabjára. Az oldal egy részét Madam Malkin Talárszabászatának árleszállítással kecsegtető hirdetése foglalta el.

- Hé! - szólalt meg hirtelen felélénkülve, s leterítette az asztalra a szakadt újságot, hogy Lucy, Ron és Hermione is láthassák. - Ezt nézzétek meg!

- Nekem most nem kell talár - rázta a fejét Ron.

- Nem az az érdekes - legyintett Harry. - Azt nézd... azt a rövid kis hírt!

Lucy, Ron és Hermione közelebb hajoltak az újsághoz. A nyúlfarknyi cikket az oldal alján rejtették el.

BEHATOLÁS A MINISZTÉRIUMBAN

A Wizengamot ma tárgyalta Sturgis Podmore, Clapham, Laburnum Gardens 38. alatti lakos ügyét, akit azzal vádoltak, hogy augusztus 31-én behatolt a Mágiaügyi Minisztérium épületébe, és ott lopást kísérelt meg. A Mágiaügyi Minisztérium őrvarázslója, Eric Munch éjjel egy órakor tartóztatta le Podmore-t, miután rajtakapta, amint az belépést kísérelt meg egy, csak külön engedéllyel használható ajtónál. Podmore-t, aki a tárgyaláson semmit sem hozott fel mentségére, mindkét vádpontban bűnösnek találták, és a bíróság hat hónapi azkabani fogságra ítélte.

- Sturgis Podmore? - dörmögte homlokát ráncolva Ron. - Nem ő az a szénakazalfejű pasas? Benne van a Rend...

- Csss, Ron! - Hermione riadtan nézett körül.

- Fél év Azkaban! - suttogta döbbenten Lucy. - Azért, mert be akart menni egy ajtón!

- Ugyan már, nem azért csukják le, mert be akart menni egy ajtón! - suttogta Hermione. - Az a kérdés, mit keresett az éjszaka közepén a Mágiaügyi Minisztériumban.

- Lehet, hogy a Rend megbízásából ment oda? - találgatott Ron.

- Várjatok csak... - szólt töprengő arccal Harry. - Sturgisnek ki kellett volna kísérnie minket a King's Crossra, nem?

Két barátja várakozva nézett rá, Lucy azonban rögtön kapcsolt.

- Nem emlékeztek? - kérdezte. - Úgy volt, hogy ő is benne lesz a testőrgárdában. Mordon dühös is volt, mert Sturgis nem érkezett meg. Tehát nem lehetett olyan küldetésen, amivel a Rend bízta meg.

- Vagy senki nem számított rá, hogy elkapják - mutatott rá Hermione.

- Lehet, hogy tőrbe csalták! - emelte fel a hangját Ron, majd Hermione szigorú pillantására jóval halkabban folytatta: - Figyeljetek! Mondjuk, Caramelék gyanították, hogy Podmore Dumbledore-nak dolgozik, ezért becsalták a minisztériumba, és nem volt semmiféle ajtó meg behatolás, hanem koholt vád az egész!

Harry, Lucy és Hermione végiggondolták az elméletet. Harry és Lucy kissé nyakatekertnek tartották, Hermionénak viszont szemlátomást tetszett.

- Nem csodálkoznék rajta, ha így lenne - mondta a lány, és tűnődő arccal összehajtotta megcsonkított újságját. Egy ideig gondolataiba mélyedt, de mikor Harry letette a villáját, egyszerre magához tért révületéből. - Na jó, szerintem először írjuk meg Bimbának a dolgozatot az öntrágyázó bokrokról, aztán ha marad időnk, még ebéd előtt elkezdhetjük McGalagonynak az Exnihil objectum bűbájt is...

Lucyt kicsit furdalta a lelkiismeret a rá váró házi feladat-mennyiség miatt, de hát az ég szikrázóan kék volt, és rá pedig ott várt a Tűzvillám...

- Majd este nekiállunk a leckének - mondta Ron Harrynek és Lucynak, mikor seprűvel a vállukon elindultak a kviddicspálya felé vezető füves lejtőn. Fülükben még ott csengett Hermione jóslata, hogy ha így folytatják, meg fognak bukni az összes RBF-vizsgán. - És ott van az egész vasárnap is. Az a baj Hermionéval, hogy tanulásfüggő lett... - Ron egy másodpercre elhallgatott, majd homlokát ráncolva hozzátette: - Szerintetek komolyan mondta, hogy ezentúl nem másolhatunk róla?

- Asszem, igen - felelte Harry.

- Nyugi, rólam leírhattok mindent, amit csak tudtok - ajánlotta fel Lucy, mire a két fiú hálásan ölelte át.

- A kviddicsedzés pedig szintén komoly munka - vélekedett Harry. - Ha benne akarunk maradni a csapatban, edzenünk kell.

Ronnak tetszett az érv.

- Így van! - helyeselt. - Tanulni még rengeteg időnk lesz.

Elővették a labdákat az öltözőbeli szekrényből, és munkához láttak. Harry és Lucy hajtóként támadtak a kvaffal, Ron pedig védte a három karikás póznát. Lucy elégedett volt fogadott testvére teljesítményével: Ron a dobások háromnegyedét sikeresen blokkolta, s szinte percről percre ügyesebben mozgott a posztján.

Két óra gyakorlás után eltették a kvaffot, felmentek a kastélyba ebédelni (és meghallgatni Hermione újabb szemrehányásait), majd visszatértek a kviddicspályára, hogy részt vegyenek a csapatedzésen. Az öltözőbe lépve Angelina kivételével minden csapattársukat ott találták.

- Minden oké? - kérdezte öccsére kacsintva George.

- Aha - motyogta Ron. Mióta elindultak Harryvel és Lucyval a kastélyból, nemigen lehetett szavát venni.

- Mesterkurzust tartasz nekünk, Prefi Roni? - kérdezte gúnyos vigyorral Fred, miután kócos feje kibukkant a kviddicstalár nyakán.

- Dugulj el!

Ron is belebújt a griffendéles mezbe. Egészen jól illett rá a talár ahhoz képest, hogy a sokkal szélesebb vállú Oliver Woodtól örökölte. Lucy azt hitte, neki nem jut majd kviddicstalár, hiszen csak tartalék volt, de annál kellemesebb meglepetés volt látni, hogy Katie Bell kinyújtott karral felajánlott neki egy darabot. Mikor felvette, leplezetlen büszkeséggel és izgatottsággal nézett Harryre, aki feltartott hüvelykujjal szurkolt neki. Ron ezzel szemben eléggé ideges volt.

Angelina már átöltözve lépett ki a csapatkapitányi szobából.

- Na, gyerünk, essünk neki! - szólt. - Alicia, Fred, hozzátok ki a ládát a labdákkal! Jut eszembe, beültek egypáran a nézőtérre, de nem szeretném, ha foglalkoznátok velük.

A megjátszott könnyedségből, amellyel ezt mondta, Lucy megsejtette, kik lehetnek a hívatlan nézők. Nem is tévedett; mikor az öltözőből kiléptek a napfényben fürdő pályára, füttykoncert és pfujolás fogadta őket: az egyik lelátón középtájt ott ült a Mardekár teljes kviddicscsapata, a játékosok barátaival kiegészítve. Hangjuk zengve visszhangzott az üres stadionban.

- Azzal akar Weasley repülni? - kiabálta be Malfoy. - Ki volt az az ütődött, aki röptetőbűbájt tett arra a korhadt husángra?

Crak, Monstro hahotáztak, Pansy Parkinson visítva nevetett. Ron a lába közé kapta seprűjét, és elrugaszkodott a földtől. Harry és Lucy követték őt (a lány igyekezett megfékezni gyomra izgatott ugrálását), s látták, hogy Ron füle lángvörösre gyúlt.

- Ne törődj velük! - mondta Harry, mikor utolérte barátját. - Majd meglátjuk, ki fog nevetni, miután játszottunk velük...

- Ez a helyes hozzáállást, Harry! - dicsérte meg Angelina, aki a kvaffal a hóna alatt eléjük vágott, majd befordult, és lebegve megállt a magasban felsorakozott csapat előtt. - Figyelem! Bemelegítésnek passzolgatunk egy kicsit. Mindenki...

- Hé, Johnson, ki átkozta meg a hajadat? - visította odalentről Pansy Parkinson. - Nem zavar, hogy férgek lógnak ki a fejedből?

Angelina a válla mögé dobta hosszú, afrofonott haját, és higgadtan befejezte az eligazítást:

- Szóródjatok szét, és kezdjük!

- Angelina, nyugodtan szólj, ha meg kell átkozzam őket - ajánlotta fel Lucy, de a csapatkapitány csak leintette.

Harry hátramenetben eltávolodott a többiektől, Ron pedig elrepült a karikák felé. Angelina fél kézzel a magasba emelte a kvaffot, s odahajította Frednek. Fred Lucynak adta tovább, Lucy George-nak, George Harrynek, Harry pedig Ronnak, aki kiejtette a kezéből.

A mardekárosok, Malfoyjal az élen, teli torokból röhögtek. Ron lebukott a labda után, és sikerült is még a levegőben elkapnia, de ügyetlenül jött ki a bukórepülésből, és félig lecsúszott a seprűjéről.

Mikor felért a többiekhez, lángolt az arca a szégyentől. Lucy látta, hogy Fred és George összenéznek - azonban rájuk oly kevéssé jellemző módon egyikük sem kommentálta a hibát, s ezért Lucy roppant hálás volt nekik.

Angelina se tette szóvá a dolgot.

- Passzold tovább! - utasította Ront.

Ron Aliciának dobta a labdát, a lány visszapasszolta Harrynek, aki George-nak továbbított...

- Hogy van a homlokod, Potter? - kiabált fel Malfoy. - Nem kéne lefeküdnöd egy kicsit? Már egy hete itt vagyunk, de még nem voltál a gyengélkedőn! Ez nálad egyéni csúcs, nem?

George Angelinának passzolt, aki a háta mögött továbbított Lucynak. Lucyt váratlanul érte a passz, de jó reflexeinek köszönhetően sikerült elkapnia a kvaffot, amit aztán gyorsan továbbdobott Ron felé.

Ron a labda után kapott, de nem érte el.

- Szedd össze magad! - csattant fel Angelina, miközben Ron a kvaff után iramodott. - Koncentrálj!

A visszatérő Ron arca legalább olyan vörös volt, mint a kezében tartott labda. Malfoy és társai harsogva nevettek rajta.

Harmadik próbálkozásra Ronnak sikerült elkapni a kvaffot, de aztán - talán a megkönnyebbüléstől - olyan erővel passzolta tovább, hogy a labda félrelökte Katie kinyújtott kezét, és a lány arcába csapódott.

Ron sűrű bocsánatkérések közepette odarepült a lányhoz, hogy megnézze, nem esett-e baja.

- Menj vissza a helyedre, túléli! - kiáltott rá Angelina. - De ha csapattársnak passzolsz, nem az a cél, hogy lelökd a seprűjéről. Az a gurkók dolga!

Katie-nek eleredt az orra vére. Miközben odalent a mardekárosok dobogtak és pfujoltak, az ikrek odarepültek a lányhoz.

- Vedd be ezt! - szólt Fred, és Katie kezébe nyomott egy kis piros valamit, amit a zsebéből halászott elő. - Fél perc alatt rendbe hoz.

- Figyelem! - harsogta Angelina. - Fred, George, hozzátok az ütőiteket és az egyik gurkót! Ron, indulj a karikákhoz! Harry, Lucy, ha szólok, elengeditek a cikeszt. Gondolom, kitaláltátok, mi a feladat.

Lucy az ikrek nyomába eredt, hogy magához vegye az aranylabdácskát.

- Ron olyan béna, hogy nézni is rossz - jegyezte meg George, miután mindhárman földet értek, és kinyitották a labdás ládát.

- Csak azért, mert izgul - kelt barátja védelmére Lucy. - Délelőtt, mikor gyakoroltunk, nagyon ügyes volt.

- Ha csak kettesben tud villogni, nem sokra megyünk vele - morogta Fred.

Visszatértek a csapat többi tagjához. Lucy megállt Harryvel szemben és egész közel repült hozzá.

- Versenyezzünk egy kicsit - javasolta a lány bujkáló mosollyal. - Mutassuk meg Malfoyéknak, hogy mire vagyunk képesek.

- Benne vagyok - bólintott Harry, ugyanolyan bujkáló mosollyal.

Angelina sípszavára Lucy szabadon engedte a cikeszt, Fred és George pedig ugyanígy tettek a gurkóval. Ettől a pillanattól fogva Lucy csak a szeme sarkából látta, mit csinálnak a többiek. Az volt a dolga, hogy Harry előtt elkapja a fürge, szárnyas kis labdát. Olyan jó érzés volt a magasban száguldani, kerülgetni a póznákat, a gurkókat és a többi játékost... a Tűzvillám, mint mindig, most is pokoli gyors volt, Lucy pedig még egy kacajt is megengedett magának üldözés közben. Egyik szemét azért végig rajta tartotta Harryn, aki szédítő sebességgel cikázott a hajtók között. A langyos őszi levegő Lucy arcába csapott, s már nem hallotta a mardekárosok kurjantásait... De mikor épp belemelegedett volna a hajszába, a csapatkapitány sípszava megállította.

- Állj! Állj! - kiabálta Angelina. - Ron! Ne hagyd ott a középső póznát!

Lucy barátja felé pillantott. Ron a bal oldali karika előtt lebegett, védtelenül hagyva a másik kettőt.

- Jaj... bocsánat...

- Figyeltelek: miközben a hajtókat nézed, folyton elvándorolsz oldalra. Vagy maradj középen, amíg ki nem kell ugranod védeni, vagy körözz a póznák körül, de ne sodródj céltalanul ide-oda! Az utolsó három gólt ezért kaptad!

- Bocsánat - ismételte Ron. Arca olyan volt, akár egy lebegő tűzgolyó.

- Katie, te meg nem tudnád elállítani azt az orrvérzést?

- Nem, sőt egyre rosszabb! - panaszolta Katie, talárja ujját az orra alá szorítva.

Lucy megkereste tekintetével Fredet. A fiú nyugtalanul kotorászott a zsebében, elővett valami pirosat, megvizsgálta, aztán rémült arccal Katie-re bámult.

- Jól van, folytassuk! - adta ki a parancsot Angelina. A szokásosnál kicsit merevebben ült a seprűjén, bár úgy tett, mintha meg se hallaná a mardekárosokat, akik most skandálni kezdték, hogy Bénák, bénák!

Ezúttal majdnem három percig sikerült egyhuzamban játszaniuk - akkor megint leállította őket Angelina sípszava. Lucy, aki épp megpillantotta a cikeszt a túloldali karikáknál, most már kezdte elveszíteni a türelmét.

- Mi van már megint? - fordult Harry türelmetlenül Aliciához, aki a legközelebb volt hozzá a csapat tagjai közül.

- Katie - hangzott a tömör válasz.

Lucy megfordult, és látta, hogy Angelina, Fred és George szélsebesen repülnek Katie felé. Erre ő is elindult Harryvel és Aliciával. Angelina még épp időben fújta le az edzést: Katie arca falfehér volt, s talárja úszott a vérben.

- Gyengélkedő - szólt fejcsóválva Angelina.

- Majd mi elkísérjük - bólintott Fred, majd hozzátette: - Elképzelhető, hogy tévedésből egy vérhúzó varázsfruttit kapott be...

- Várjatok! - szólt Lucy, mielőtt Fred és George elindulhattak volna Katie-vel. - Van egy ötletem. Nem akarom, hogy Malfoyéknak ez maradjon meg a csapatunkról. Fred, George, ti maradjatok, majd Angelina és Alicia elkísérik őt.

- Mit forgatsz a fejedben? - nézett rá kérdőn Harry.

- Szeretném nekik megmutatni, mire vagyunk képesek - mosolygott céltudatosan Lucy. - Persze, csak ha Angelina belemegy.

- Csak bökd már ki, miről van szó - szólt a csapatkapitány, aki ingerültsége ellenére érdeklődve figyelt.

- A terv a következő: ti elkíséritek Katie-t, Harry és én pedig itt maradunk és tartunk a mardekáros barátainknak egy kis erődemonstrációt. Egy hármas meccs, de kinyújthatjuk ötösre is. Fred és George azért kellenek, hogy legyen egy kis izgalom: míg Harry és én a cikeszt üldözzük, ők próbálnak eltalálni minket a gurkókkal. Ez amellett, hogy gyakorlás...

- ...le is törli a képükről a vigyort - fejezte be elismerően Angelina. - Rendben, csináljátok. Megfélemlítésnek jó, a teljes csapat erejét majd az első meccsen tapasztalni fogják.

Azzal Angelina és Alicia lassú repülésben elindultak a kastély felé, két oldalról támogatva Katie-t. Lucy az ikrekhez fordult.

- Fred, te velem leszel, neked Harryt kell lelöknöd a seprűről. George, te Harryvel vagy, neked engem kell hátráltatnod. Harry.... győzzön a jobbik - nyújtotta ki a kezét Lucy, mire Harry megrázta.

- Alig várom, hogy lássák, hogyan is repülsz igazából - mondta, mire Lucy csak tovább mosolygott.

Észre se vették, hogy Ron időközben leszállt és csöndben kisomfordált az öltözőbe. Fred magához vette a másik gurkót, Lucy és Harry pedig belebegtek a pálya közepére. Nem volt értelme elengedni a cikeszt, hiszen az még mindig szabadon repült valahol.

- Hé, Lucy! Mennyit sajnáltattad magad, hogy bevegyenek a csapatba? - kérdezte Malfoy, mardekáros társai nevetésétől kísérve.

- Kevesebbet, mint amennyit neked kellett fizetned! - kiáltott vissza Lucy, miközben végig Harry szemébe bámult.

- Kész vagytok? - kérdezte George a gurkóval viaskodva.

- Igen - válaszolta a két Potter.

- Akkor vigyázz... kész... rajt!

A két Weasley elengedte a gurkókat, míg a két Potter szélsebesen elrepült egymás mellett. Kezdetét vette a játék.

A szél süvítése miatt nem hallotta a mardekárosokat, de őszintén szólva többé nem is érdekelték őt. Lucy minden erejét megfeszítve koncentrált, kerülgette a póznákat, folyton kitért George gurkói elől, miközben nem egyszer olyan közel suhant el a mardekárosokhoz, hogy hallani vélte Pansy sikolyát. Jó néhány nyaktörő mutatványt is bemutatott, csak hogy felvágjon Malfoyék előtt. Ahogy a szeme sarkából látta, Harry is ezt a taktikát követte.

Mind a ketten a magasban voltak, mikor kiszúrták a cikeszt: az ott lebegett a pálya közepén. Lucy azonnal megcélozta és zuhanórepülésbe ment át. Érezte, hogy Harry is ott száguld mellette, fej-fej mellett haladtak és egyre jobban közeledtek a föld felé. Lucy a tengelye körüli forgással került ki egy gurkót, Harry pedig úgy, hogy ráhasalt a nyélre. Egyszerre nyújtották ki a kezüket, de most Harry volt a gyorsabb; mikor kijöttek a zuhanórepülésből, az ő kezében ficánkolt az aranylabda.

- Szép volt - dicsérte meg Lucy, miközben visszamentek a pálya közepe fölé.

- Ez volt az egyik legszorosabb rárepülésem - mondta Harry. - Egy pillanatig tényleg aggódtam, hogy nem sikerül.

- Ne bízd el magad - tanácsolta Lucy, majd felkiáltott az ikreknek: - Figyeljetek, jön a következő!

A következő fordulót megint Harry nyerte, de utána Lucynak sikerült az orra elől elhalászni a cikeszt. Boldogan pacsizott Freddel, miközben megengedett magának egy pillantást a mardekárosok felé: azok már nem nevettek, hanem komoran figyelték őket. Malfoy például olyan képet vágott, mint amikor elsős korukban a Griffendél megnyerte előlük a házkupát.

A negyedik menetben ismét Lucy győzedelmeskedett, így 2-2 volt az állás. Elérkezett a mindent eldöntő utolsó forduló.

- Nem érdekel, melyikünk nyer, mert Malfoyék arcát figyelni minden pénzt megér - súgta oda Harry Lucynak, mire a lány nevetve bólogatott.

- Azért jót tenne a kis lelkemnek, ha legyőznélek - szúrt oda játékosan a testvérének. Harry csak a szemét forgatta.

- Nem fogom hagyni magam.

Harry elengedte a cikeszt, majd egy perccel később ő és Lucy egyszerre indultak el a keresésére. A lány úgy érezte, ez az utolsó volt a legnehezebb mind közül - főleg azért, mert Fred és George most mindent beleadtak a terelői munkába. Miután harmadjára akadályozta meg egyikőjük, hogy az „ellenfél" fogója elkapja a cikeszt, Lucy nevetve odaszólt nekik:

- Most már azért hagyhatnátok, hogy elkapjuk, mert így sosem végzünk!

- Csak a dolgunkat végezzük! - kiáltott vissza Fred. - Inkább repülj tovább, mert Harry a végén még elnyeri előled a trófeát!

- Ha győzök, jössz nekem egy vajsörrel a Három Seprűben! - szólt azért még vissza Lucy, mielőtt rágyorsított volna.

Épp megkerülte a karikákat, amikor észrevette, hogy valami megcsillant a jobb szélső pózna közelében: kis idő múlva már rájött, hogy a cikesz volt az. Gyorsan visszafordult és gyorsítani kezdett. Közben látta, hogy Harry már korábban kiszúrta a labdát és most teljes sebességgel száguldott felé. Bár Lucy volt közelebb, Harry tempóelőnyben volt, így izgalmas versenyfutás kerekedett a cikeszért.

Lucy látta, hogy Harry előbb fog odaérni, de nem akarta így elveszíteni a „meccset". Mindkét kezével elengedte a seprűt, előrenyújtózkodott és diadalmasan felkiáltott, mikor érezte, hogy az ujjai rácsukódnak a labdára. Harry gyorsan lefékezett, majd kétségbeesetten elindult visszafelé: Lucy ugyanis túlságosan előredőlt, így kezdett lecsúszni a Tűzvillámról. A lány hagyta, hogy továbbvigye a súlya, majd a bokájával beszorította lábai közé a seprűjét és így a lendület miatt nemcsak hogy lefordult, hanem körbefordult a nyélen, így sikerült minden különösebb nehézség nélkül visszaülnie. Sőt, közben még a póznát is ki tudta kerülni, így, amikor szembefordult a három fiúval, vigyorogva mutatta nekik az elkapott cikeszt.

- Nyertem - jelentette ki diadalmas hangon. Harry, Fred és George leesett állal bámultak rá.

- Lucy... ez valami hihetetlen volt - nyögte ki nagy nehezen George. - Még sosem láttam ilyet.

- Ez volt a legparádésabb mozdulatod, amit valaha láttam! - ujjongott Fred, azzal olyan hevesen ölelte magához a lányt, hogy az majdnem leesett a seprűről.

- Bennem csak az ütő állt meg, hogy a végén tényleg leesel - mondta Harry, de most már ő se tudta elfojtani a vigyorát. - Gratulálok! Ilyen mozdulatokkal a zsebedben neked kéne fogónak lenned.

- Nem, én nem lennék olyan jó, mint te - visszakozott Lucy. Közben lassan leereszkedtek és elindultak az öltözők felé, néha lopva a mardekárosok felé pillantgatva. Azok olyan szinten sokkoltak voltak, hogy csak tátott szájjal bámulták őket. - Te sokkal hamarabb meglátod a cikeszt, mint én, ráadásul ezek a mozdulatok se sikerülnek mindig. Nem, inkább megvárom, amíg hajtó lehetek, ott igazán elememben vagyok.

- Kíváncsi vagyok, ezek után milyen az, amikor „elemedben vagy" - mondta Harry, mire mind a négyen nevetni kezdtek. Fred és George két oldalról átkarolták Lucy vállát, aki válaszul a fiúk derekát ölelte körbe és így sétáltak végig a pályán. Legalább valami jó is kikerekedett ebből az edzésből.

❤️💚❤️💚❤️

Draco úgy ült ott, mint akit leforráztak. Csak bámult Potterék után, teljesen képtelenül arra, hogy megeméssze, amit látott. Szerencsére körülötte mindenki ugyanilyen döbbent volt, úgyhogy nem lógott ki közülük.

Fogalma sem volt, hogy Lucy is lejön, sőt, hogy részt is fog venni az edzésen. Az egész iskolában nyílt titok volt, hogy a lány bármikor tudja helyettesíteni Pottert, de Draco eddig egyszer sem hallott róla, hogy bármelyik edzésen megjelent volna. Most mégis itt volt, és azonnal megmutatta, mire is képes. Draco azt hitte, hogy Lucy tényleg azért nincs benne a csapatban, mert nem olyan ügyes, mint a testvére, de most, hogy látta repülni, ez a véleménye örökre megváltozott. Nemcsak hogy volt olyan ügyes, mint Potter, de messze lekörözte őt. Sokkal jobban tudta kezelni a seprűt, és még ha csak ez lett volna! De olyan gyönyörűen szárnyalt, mintha az égre született volna; akárhányszor elsuhant előttük, még a levegő is Dracoba szorult.

Aztán ott volt az, ahogy a többiekkel viselkedett. Azonnal beilleszkedett, és remekül megtalálta a hangot a többiekkel. Sőt, túlságosan is. Draco fel tudott volna robbanni a dühtől, ahogy Lucyt és a Weasley-ikreket figyelte. Mindketten olyan felháborító nyíltsággal csapták a szelet a lánynak - különösen Fred Weasley -, hogy Draco legszívesebben megátkozta volna őket. És amikor látta, hogy egymást átkarolva sétáltak vissza... az a kép mintha beleégett volna a retinájába. Ő meg még Vízipatkány miatt aggódott...

Körülötte lassan magukhoz tértek, így Draconak is össze kellett szednie magát. De hiába próbálta visszafogni a gondolatait, azok csak szárnyaltak tovább, esélyt se hagyva neki, hogy rendbe szedje őket. Így Draco egész visszaúton próbálta leküzdeni az őt szüntelenül kínzó féltékenységet.