Bill x Reader

Az idei karácsony más volt, mint a többi, bár nem teljesen, csak annyiban különbözik, hogy ezúttal tudtam, hogy mire kell számítanom. A szüleimtől kapott levelet olvastam a Griffendnél klubhelyiségében. A levélben az állt, hogy idén a karácsonyt a Roxfortban töltöm. Ez nem volt új a számomra, hiszen minden évben egyedül töltöttem, mert a család elment vakációzni engem meg otthon hagytak egyedül. Miközben a levelet olvastam megjelentek az egyetlen barátaim az óta a nap óta, csak ők bíznak, bennem senki nem akar velem barátkozni, mert utálnak engem. Harry, Ron és Hermione voltak az egyetlenek, akik a mai napig is a barátaim és kitartanak mellettem.

- Mi történt? - néz rám kérdőn Harry.

- Á semmi csak a szüleim szóltak, hogy ezúttal nem otthon leszek egyedül az ünnepekkor, hanem itt maradok a Roxfortban az igazgatóval, a portrékkal, a szellemekkel, valamint a manókkal. - mondtam mire mind egymásra néztek és egyöntetűen bólintottak.

- Mi lenne, ha te is velünk tartanál hozzánk? - néz rám Ron

- Á nem köszönöm, de nem akarok zavarni Ron.

- Hé, ahol Piton elfér akkor ott te is elférsz.

- Jó, de ő Harry házastársa. Az teljesen normális, ha meg lett hívva.

- Igen, de te meg a barátunk vagy, nem hagyunk magadra.

- Igen, megyek és beszélek Dumbledorral! - ment el Harry ezzel a mondattal.

És most itt állok kezemben egy kis összezsugorított csomaggal az igazgatónál Harryvel, Piton professzorral, Ronnal, Hermione, és Ginny társaságában, bár ő nem örül, hogy én is jövök velük. Bár miért is örülne valaki olyannak, mint én? Mivel az igazgató úgy gondolta, hogy veszélyes lenne számunkra a Roxfort expresszel utazni, ezért zsupsz-kulccsal, megyünk az Odúba. Mikor mindenki elkészült megfogtuk a tárgyat és már ott is voltunk. Egy húzó érzés és már ott is voltunk az Odúnál. Mrs. Weasley már ott várta a csapatott.

- Drágáim örülök, hogy megérkeztetek. Perselus örülök, hogy te is eljöttél ezúttal. Úgy látom, van egy új tagunk is.

- Jó napot elnézést a tolakodásért, nem akarok zavarni, de Harryék nem hagytak békén és azt mondták, hogy mindenképpen velük kell jönnöm.

- Igen, mert ott kellett volna töltenie a karácsonyt a kastélyban. - mondta Ron.

- Oh, ne aggódj, ahol két emberrel több van attól, még elfér egy 3. ember is.

- Köszönöm.

- Biztos vagyok, hogy a többiek is örülnek majd egy új arcnak.

- Ja, persze! Én nem igazán, jobb lett volna, ha ott marad a kastélyban! - szólt gúnyosan Ginny

- Na, de kislányom! Fegyelmezd magad a vendégek előtt. Nem is tudom, mi van veled.

- Kérem, hagyja, csak nem veszem már magamra. A kastélyban is előszeretettel szívják a véremet, úgyhogy már magamra se veszem az ilyen kis megszólalásokat.

A házban kellemes volt az idő és finom süti illat terjedt szét a levegőben. Lassan minden családtag megérkezett és tényleg egész jól fogadtak, ami nem kicsit lepett meg. Kedvesek voltak velem és megnevettetek, amit igazán nehéz volt az óta a nap óta. Mindig a fejemben vannak azok a romolt emlékek, amiket ha tehetnék, elpusztítanám, de sajnos nem tehetem, ha nem akarok magamnak maradandó károkat okozni.

Tudtam nagyon jól, hogy Ginny egyáltalán nem örül a jelenlétemnek és ezt a napi rendszerességgel az orromra köti. Nem tudom, hogy most ebben örömét leli-e vagy csak nem tudja átérezni, hogy milyen ezzel az élet, de már nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Nem tudom magamról lemosni ezeket a dolgokat. Nem tudja, milyen érzés megtenni olyan dolgokat, amiket nem akar, de kénytelen megtenni, mert nincs más módja annak, hogy megvédje, azokat, akik fontosak számára. Remélem nem is kell meg tudnia és döntenie abban, hogy mit is kellene most tennie.

A napok szépen lassan teltek és úgy érzetem, hogy végre vannak, akiket érdeklek, ha már a családomat nem. Minden jól ment a szünet első felében, egészen addig a napig. Egyik reggel mindenkinél hamarabb felkeltem, és mivel nem akartam senkit sem zavarni, ezért lementem a nappaliba és leültem a kandalló mellé, ahol azonnal belobbant a láng, mikor megérkeztem. Szépen csendben néztem, ahogy ropog a tűz és ezzel kellemes hangulatot, adott a csendes kis helyiségnek, amely állandóan zajos napközben, amit kivételesen nem bánok a sok csendes karácsonyom után. Szépen lassan, ahogy a napsugár első sugarai besütöttek az ablakon úgy bújtak elő az Odú lakói legelőször Harry és Piton professzor jöttek le, majd Mr és Mrs Weasley, majd utána mindenki elő került a maga kis zugából.

- Korán keltél. Minden rendben? - ült le hozzám Harry és párja Perselus. "Még mindig fura úgy gondolni Harryre és Pitonra mint a házasokra, de látom rajtuk, hogy boldogak együtt, így nem zavar".

- Nem. Nincs semmi baj, csak néha elő jönnek, ezek az álmok. Ráadásul még az álomtalan álom főzet se segít rajta.

- Nem szoktál rá igaz? - kérdezte aggodalmasan Perselus. Igazából Perselus néha már úgy viselkedik, mint ha az apám lenne.

- Nem csak akkor iszok, ha már tényleg nagyon gyakran jönnek elő, de akkor már nem igazán számít, mert mindig látom magam előtt azokat a szörnyű képeket, amiket el akarok felejteni.

- Tudom, hogy érzel, de mindketten tudjuk, hogy nem tehetsz ezekkel semmit.

Ez után inkább áttértünk egy másik témára és az is feljött, hogy hogy alakul a kapcsolatuk, amit nagy érdeklődéssel hallgattam végig. A nap nagy része nyugisan telt, de estére, ez teljesen mássá alakult. A hangulat, olyan feszült lett, hogy az már fojtogató volt a számomra. Este eljött Remus, Sirius és Mordon is az Odúba vacsorázni. A vacsora után mindannyian a nappaliban foglaltunk helyett, melyre egy kis tértágító bűbáj lett kiszórva, hogy mindenki nyugodtan elférjen. Míg mindenki beszélgetett, én bementem a konyhába egy kis vízért, mielőtt visszaindultam volna hallottam, hogy a nappaliban kezdett csendes beszélgetés egyre hangosabb lesz. Persze rögtön felismertem, hogy ki kezdett el már megint hallatni a hangját.

- Nem, ti nem értitek! Nem is ismeritek még is beengedtétek a házunkba!

- Nyugodj már le Ginny! Te se ismered, mert nem is akarod tudni az igazságot, és ezért úgy bánsz vele, mint egy mardekarossal. - vágta hozzá Ron szavait.

- Igen hugi nyugodj meg. Nem tudom mi ütött beléd hugi, de nem kéne ennyire ellenszenvesnek lenned. - mondja Bill.

- De tudom, amit kell, mert láttam! Ti is tudjátok, de még se mondotok semmit! Elegem van!

Na, én ekkor mentem be a nappaliban, könnyen ki lehetett találni, hogy rólam beszél, de nem igazán érdekel, "utáljon csak az a tényeken nem változat", gondoltam magamban miközben bementem a nappaliba.

Igazából nem számítottam arra, hogy mikor belépek a helyiségbe Ginny csak úgy nekem esik. Szó szerint rám vetette magát és megüt majd elővette a pálcáját és már meg akart átkozni, de még idejében le tudták fogni. Soha nem láttam még ennyire gyűlölettel teli szemeket. Én a földön ültem félig fekvő helyzetben még mindig és nem igazán tudtam, mit is kéne reagálnom. Egyszer csak egy döbbent sikoly, amely Mrs Weaslyetől származott térített észhez, és mire észbe kaptam, már 7 pálcával néztem szembe. Mondjuk, nem csodálom, hiszen a karomon felcsúszott a kötés, amit mindig hordok, így látni lehetett az oly régóta titkolt sötét jegyet.

- Állj, várjatok! - állt elém Harry, Perselus, Hermione és Ron.

- Hogy mertél idejönni. Átkozott halálfaló! - szegezte egyenesen nekem a pálcáját Mr Weasley.

- Fred, Georg kérlek, fogjátok le Mr. Weasleyt és Charliet. Ron te foglalkozz anyukáddal, Hermione te Ginnyvel én és Perselus majd beszélünk Siriusékkal.

- Rendben. - Mindenki tette, amit Harry kért és ők így tudtak beszélni Blackkel.

- Sirius kérlek, tedd el a pálcádat! Egyáltalán nincs rá szükség.

- Lupin, Alastor nektek sincs rá szükség. Mielőtt hülyeséget csinálnátok, csak hallgassatok meg minket, vagyis inkább Őt. Nem akartok, olyat tenni, amit később báni fogtok. - mondta nekik Perselus, mire leengedték a pálcájukat, de nem rakták el.

Az egyetlen ember a szobában, aki nem emelte rám a pálcáját az Bill. Láttam rajta, hogy csalódott, de még se szegezte rám a pálcáját, mint mindenki más, nem értettem, hogy miért. Majd oda jött hozzám felsegített és leültette, a kanapéra.

- Miért, nem szóltatok erről? - kérdezte, de közben végig engem nézett.

- Nem akartam, hogy bárki is tudjon róla. Én nem akartam ezt. - mondtam

- Hogy érted? - kérdezte.

- Ő nem akarta ezt. Voldemort és pár embere elkapták és erőszakkal rárakták a sötét jegyet. Mi hárman láttuk és Perselus is ott volt akkor még. - magyarázta Harry.

- Eleinte nem tudott a hívásnak ellenállni így, olyanokat kellett tennie, amiket nem akart. Ha nem tette, addig szórta rá az átkokat, amíg el nem ájult, vagy azzal fenyegette, hogy megöli azokat, akik fontosak neki. De ez nem csak puszta fenyegetés volt, hanem meg is tette egy gyerekkori barátját és családját, akik muglik voltak a szeme láttára végzete ki őket. - folytatta Perselus.

- Nem igazán volt választása. Úgyhogy kérlek, tegyétek el a pálcátokat. Ginny te pedig szörnyű vagy nem is ismered az igazságot és nem is tudod mi történt, de elásod már akkor, amikor még csak nem is tudod, hogy milyen is Ő valójában. Azt hittem, hogy barátok vagyunk, és nem teszel ilyen ostobaságot, hanem inkább megkérdezed, hogy még is miért bízzunk benne. De te nem, hanem inkább hátba támadod az embert. - Hermione nagyon dühös volt most Ginnyre és megértette az indokait, hogy miért utál, de nem akarta elfogadni a tényt, hogy nem hisz még a barátaiban és a testvérében sem.

- Ő a barátunk és mi bízunk benne. Ezért kérlek titeket, hogy ha benne nem is tudtok meg bízni, akkor bízzatok bennem és bennünk. - mondta Harry, ami úgy tűnik, hogy hatásos volt.

- Miért nem, mondtad el? - nézet rám újra Bill

- Mert tudtam, hogy ez lesz, hogy majd csak egy halálfalót fogtok bennem látni. Hiszen a húgod is meg tudna ölni. Pedig én nem akartam ezt az utat én a jót akartam szolgálni, de senki nem hinné el nekem, ha oda állítok karomon a sötét jeggyel, hogy én nem vagyok halálfaló és én a jó oldalon állok. - hangom eleinte remegett, de mindent elmondtam nekik lassan.

- Miből gondolod ezt? - még mindig nem értettem, hogy miért nem dühös és miért érdekli ennyire az, hogy nem mondtam el neki az igazságot.

- Azért, mert ha valaki alaposan utána néz a múltamnak láthatja, hogy egész életemben egyetlen egy jó barátom volt. Az, akinek a családjára bíztak a drága "szüleim," mert nem tudtak elviselni. Folyamatosan bántottak az egész iskolám, ahová jártam a Roxfort előtt. Nem volt senki, aki mellettem állt volna. Te mit tettél volna helyettem. Az egyetlen barátaim Harry, Ron és Hermione és az igazgatón kívül Perselus volt, aki támogatott, főleg miután "megkaptam" a jegyet. Nagyon sokat segített nekem és Harryék is. Ők voltak azok, aki miatt nem adtam fel, mert már nem... - hagytam abba a mondatomat.

- Mit nem? Fejezd be, amit mondani akarsz. - kérte Bill, hogy folytassam

-... - de én csak makacsul hallgattam nem tudtam kimondani.
"Az ember azt hinné kimondani könnyebb, mint meg tenni, de nekem megtenni könnyebb lett volna, mint hogy kimondjam azt az egy szót".

- Válaszolj! Hogy bízzanak benned, ha nem válaszolsz egy egyszerű kérdésre se! - förmedt rám Charlie, azért még mindig benne volt a feszültség, hogy egy halálfaló vagyok.

- Többször próbált öngyilkos lenni, úgy akadályoztuk meg. Nem akart egy olyan életet élni, ahol csak, azért keresztet vettnek rá, hogy mit visel a karján. - válaszolt helyettem Harry.

- Ugye tudod, hogy azzal semmit nem oldottál volna meg? - hangja csalódót volt és mintha bűntudta lenne amiatt, hogy nem segíthetett akkor, pedig nem is ismertük egymást mostanáig.

- Persze, csak a világnak könnyebb lett volna. - nem, már nem bírtam elviselni több fájdalmat és hiába próbáltam visszatartani a könnyeimet, azok makacsul utat törtek maguknak.

Felálltam és elnézést kértem mindenkitől, amiért nem mondtam el az igazat és kimentem a friss hűvös éjszakai levegőre. Nem tudom, hogy mennyi időt töltöttem kint, de egyszer csak egy meleg takarót terítettek a vállamra. Az illetőnek kellemes illatát ezer közül is felismertem volna ezért anélkül, hogy hátra fordultam volna, hogy megnézzem ki az csak megszólaltam.

- Sajnálom Bill, te teljes bizalommal fordultál felém én meg nem éltem vele és nem mondtam el egy ilyen fontos dolgot. Szörnyű egy ember vagyok.

- Ez nem igaz! Mindenkinek vannak titkai, amiket nem akar mások tudtára hozni, de nem azért, mert nem bízol meg senkiben, hanem azért, hogy megvédd a körülötted lévőket.

- Nem akartam hazudni vagy titkolózni, de nem tudtam volna elviselni azt, ahogy az emberek rám néznének a múltam miatt.

- De minden ember az látja, amit akar főleg, ha maga nem látta azt a saját szemévvel. - mondta csendesen.

- Ugyan kérlek, Bill mindketten tudjuk, hogy ez nem csak erről szól. Az emberek, nem csak azt látják, amit akarnak, hanem amit látni engednek. Ez olyan, mint mikor a miniszter nem akarta elhinni, hogy Voldemort visszatért és már késő volt mikor felfogta ez a valóság. - mondtam ezt már érzelmek nélkül

- Ez még nem jelent semmit, biztos vagyok benne, ha mi támogatunk, akkor nem lesz itt gond.

- Ugyan Bill! Ezt te se hiszed el! Nyisd már ki a szemed! Én egy gyilkos vagyok! Ártatlan embereket öltem meg, ártatlan életek vére szárad a kezemen! Mond, csak szeretnéd tudni, hogy kiknek volt köze Neville családjához, hogy kik okozták az állapotukat? - förmedtem rá már idegesen, "miért jó, ha hitegeti magát és engem is, ilyen olcsó szövegekkel még, hogy megoldódik minden és nem lesz semmilyen gond. Szerintem még te se hiszed el, amit most mondtál Bill."

- Ezt én is tudom Bellatrix, Kupor...

- Igen, de én is közre játszottam benne az én átkom volt a végső löket, ami átküldte őket a szakadék másik oldalára. Azóta, még csak a szemébe se tudok nézni. Ő ezt nem tudja, mert addigra én már nem voltam ott, de... Látni minden egyes nap, ahogy szenved az én hibámból! Szörnyű érzés! - tudtam, hogy mindenki ott áll Bill mögött, de már úgyis tudják, hogy mi vagyok, akkor nem mindegy, ha elkönyvelnek egy szörnyetegnek.

A mondatom után csak lefagyva néz. A többiek, akik meg nem tudták csak tátott szájjal elborzadva, Ginny pedig egy ördögi vigyorral az arcán.

- Oh ha ezt elmondom Nevillenek, akkor tuti neked esik. - nevet megvetően.

- Ms Weasley még csak meg se próbálja! - szól rá Perselus.

- Tudod mit? Nem érdekel! Tedd csak meg, ha ettől jobban érzed magad, hát rajta! Nekem már úgyis mindegy! Az én életem már rosszabb nem lehet. De ha a te kis életed jobb lesz azzal, hogy még jobban a földbe tiporsz azzal, hogy mindenkit ellenem fordítasz hát rajta! Adok papírt, tollat és még sokszorosítom is neked, ha már most közölni akarod velük! Vagy ha ennyire gyűlölsz, ölj csak meg hajrá, még a pálcám is oda adom! Ha ez boldoggá tesz téged, akkor rajta! Én nem is fogom bánni, hiszen annyi idő után boldog voltam mindennek ellenére! Végre volt valaki, aki nem utált és kedves volt velem, még ha nem is tudta az igazat. Voldemort elvette a szerelmemet és az egyetlen családot, aki nem utált és szüleim helyett a szüleim voltak! De ha neked örömet okoz az, hogy elved valaki életét csak azért, mert nem érted és nem látod át a dolgokat hát hajrá! - dobom le a pálcámat elé.

Nem tett semmit csak állt ott és nézett ledermedten és mintha a tekintetével, azt kérdezte volna, hogy: "komolyan gondolom-e". Mindenki engem nézett. Végül Harry és Perselus volt az, aki először felém mozdultak és Ők már tudták, hogy végleg összetörtem a rám nehezedett súlytól.

- Nyugodj meg. Ez nem megoldás, tudjuk jól, hogy nagyon fontosak voltak neked azok az emberek, akiket elvettek tőled, de ne akard a halálod! - szorított magához Harry.

- Igen nem kell ilyen ostobaságot mondanod! Fiatal vagy még és mindent meg fogunk tudni oldani. tudni fogják, hogy nem volt választásod! Gyere, menjünk be, adok egy nyugtató főzetett az most jót fog tenni. - kezdet el bevezetni a házba majd leültettek a kanapéra.

- Én, meg akarom mutatni mit miért tettem. Akarod látni Ginny vagy félsz szembe nézni az igazsággal?

- Nem, mert úgyis tudom, hogy egy hazug liba vagy ez csak egy színjáték.

- Ha ezt hiszed, legyen Perselus fogja elővenni azokat az emlékeket, amikre most szükségünk, van. És ő tudja, hogy mi kell, és én nem módosítom az emlékeimet, mert nekem ezzel kell együtt élnem. Biztosíthatlak, hogy ha vége lesz, a háborúnak saját magam állok az igazságszolgáltatás elé és vállalom vagy az örök Azkaban-t vagy pedig a dementor csókot. Perselus kérlek. - és meg tette, amit kértem én elő vettem a merengőt, amit az igazi szüleim bíztak arra a családra, akiknek tényleg fontos voltam. Perselus pedig belehelyezte az emléket.

Emlék 3 évvel korábban

"Hát itt vagy tudtam, hogy megtalállak. - mondta a kígyószerű lény.

- Ki vagy te és mit akarsz tőlem?

- Oh, ugyan már mintha nem tudnád.

- Voldemort!

- Na, ugye, hogy tisztában vagy vele ki is vagyok ifjú hölgy. És, hogy mit akarok? Pontosan téged.

- Mi miért? - remegett meg a hangom

- Te szépen csatlakozni fogsz hozzám és te lesz az új kis kedvencem, igen szükségem van már egy új játékszerre.

- Nem, kizárt dolog hogy veled, menjek.

- De igen is velem jössz és te is halálfaló leszel.

- Szép álom te álnok kígyó, nem tudsz rávenni semmivel.

- Oh, igazán akkor mit szólsz ehhez. - ekkor a szörnyeteg csatlósai behurcolták a barátom és családját a nappaliba és pálcájukat folyamatosan rájuk szegezték.

- En. Enged el őket te féreg! - kiáltok rájuk.

- Csak egy szavadba kerül és megteszem.

- Én...

- Ne, ne tedd meg kicsim. Kérlek, nem éri meg én nem akarom, hogy feláldozd az életed miattunk és egyikőnk se akarja, csak menj el innen. - szólalt meg fájdalmas hangon szerelmem.

- De...

- Semmi baj.

- Nem, nem megyek veled! Én nem fogok ártatlan embereket megölni.

- Hát már megtetted - mondta és a szemem láttára ölte meg őket.

- Neeee! Kérlek, ne ne hagyatok itt.

- Szeretlek. - mondta még utoljára szerelmem majd a karjaim között vesztette életét.

- Én saj... sajnálom! - sírtam el magam.

- Van még egy esélyed, azt teszed, amit mondok, vagy még többen meghalnak, akik fontosak neked. Kapsz egy kis gondolkodási időt. - ezzel a mondatával eltűnt.

....

Pár hónappal később

- Nagyuram elfogtam neked a kis játékodat.

- Oh, nagyszerű. Volt időd gondolkodni, nos, mit mondasz?

- Inkább meghalok, mint hogy önként és dalolva csatlakozzak hozzád, Denem.

- Ne, hívj így. De legyen te akartad. Fogjátok le. - utasította a csatlósait, aki erősen lefogtak és a földre nyomtak. Ezután akaratom ellenére rám helyezte a sötét jegyet.

- Ne. Ne, ne, ne. Elég!

- Mostantól, azt teszed, amit mondok. Remélem világos voltam.

Ezek után életeket vettem el.

- Csináld!

- Nem!

- Azt mondtam, hogy öld meg!

- Nem teszem meg!

- De igen! Imperius!

- Én saj... sajnálom! A... Avada Kedavra! - mondtam ki a szavakat.

Ezek után minden alakalommal mikor ellen szegültem meg átkozott, de később már ez sem használt nálam és meg is unta.

- Mivel ma is engedetlen voltál, ezért ez újabb büntetéssel jár!

- Akkor mire vársz még! Átkoz addig, amíg össze nem essem.

- Oh, nem egy sokkal jobb büntetést találtam ki neked. Lefogni és kötözzétek ki.

- Igen is nagyuram!

- Mire készülsz? - néztem rá riadtan majd mire észbe kaptam már ruha nélkül feküdtem a mocskos padlón. - Ne merészeld!

Hiába ellenkeztem ő megtalálta a legjobb módot arra, hogy összetörjön. Minden alakalommal mikor nem engedelmeskedtem neki megerőszakolt és nem csak ő, hanem a csatlósai is.

- Elég ne! - eleinte kiáltoztam, hogy hagyja abba, de nem használt később már hang nélkül tűrtem, mert tudtam, hogy felizgatja az, hogy ha sikítok."

Nem bírtam tovább nézni ezeket a képeket helyette Perselus talárjába bujtattam a fejem.

- Rendben ennyi elég lesz. - mondta és újra a kis szobában voltunk. Senki nem mondott semmit, még Ginny is elhallgatott és olyan bűntudatos tekintettel nézet engem, hogy a szívem összefacsarodott, de a sok stressztől, ami ma ért elájultam, de a kemény padlót nem érzetem csak egy kellemes vaníliás, levendulás illatot, ami Billhez tartozik.

Mikor magamhoz tértem nem abban a szobában voltam, ami megkaptam, amikor ide jöttünk. Azonban nem voltam egyedül Bill ott ült az ágy melletti széken.

- Jobban érzed magad?

- I... Igen. Köszönöm. Ez a szoba?

- Az enyém. Úgy gondoltuk Perselus és Harryvel hogy az lenne a legjobb, ha egy nyugisabb szobára lenne most szükséged és az enyém a legnyugodtabb hely, az egész lakásban.

- Sajnálom.

- Még is mit? - mosolyog rám. "Nem értem, hogy tud még ezek után is rám mosolyogni."

- Mindent, hogy nem mondtam el nektek semmit. Azt, hogy titkolóztam előtted, pedig te, olyan kedves voltál velem és bíztál bennem. Annak ellenére, hogy nem is ismersz.

- Hé, semmi baj. Gyere, menjünk le. Harryék nagyon aggódnak érted.

- Rendben. - ezután lementünk a többiekhez.

A srácok mikor megláttak látszott rajtuk, hogy megkönnyebbültek.

- Jobban vagy? - jött oda Fred.

- Igen, köszi Fred. - mosolyogtam rá. - Én bocsánatkéréssel tartozom, amiért nem mondtam el ezt a fontos dolgot magamról. Pedig nagyon kedvesek voltak hozzám én meg visszaéltem vele. El kellet volna mondanom, hogy mi vagyok, még ha én nem is akartam az lenni, akkor is az lettem. Szerintem most mindenkinek az lesz a legjobb, ha én visszamegyek a Roxfortba, már tegnap küldtem is egy levet az igazgatónak.

- Nem, nem mész sehová!

- De igen így lesz a legjobb mindenkinek.

- Nem tudom, hogy mennyire bízhatunk benned, de Harry a keresztfiam és ő bízik benned mindennek ellenére ráadásul, hogyha bár nagy nehezen, de elfogadtam Pitont, akkor veled se lesz gond.

- Köszönöm Black, de...

- Kérlek a Sirius is elég.

- Akkor Sirius, de nem akarok több gondot, mint amennyit most okoztam. Az lesz a legjobb, hogyha minél előbb elhagyom az Odút. - nem sokkal később meg is érkezett a válasz a tegnapi levelemre. Az igazgató küldött egy, zsupsz-kulcsot és egy levélben írta, hogy holnap estig van időm át gondolni ezt a helyzetet. - Megyek, összepakolok, holnap este indulok.

Ezután felmentem és összeszedtem azokat a dolgaimat, amikkel jöttem hamar végeztem is vele.

- Nincs szükség arra, hogy elmenj, ugye tudod? - szólal meg mögöttem Perselus.

- Igen, de ez a legjobb döntés, amit csak hozhatok. Itt hagyom az ajándékokat, megkérhetlek, hogy majd mond meg mindenkinek, hogy a szobájukban meg találják az ajándékukat? - nézek rá.

- Rendben.

Másnap próbáltam mindenkit elkerülni, hiszen biztos vagyok benne, hogy a történtek miatt még mindig rossz szemmel néznek rám. Eljött az este az indulásom időpontja is.

- Szóval tényleg elmész? - állt meg mögöttem Bill mikor az utolsó dolgaimat szedtem össze.

- Igen.

- Nem muszáj elmenned, már a húgom is belátta, hogy amit tett veled az nagyon csúnya dolog volt.

- Itt nem csak erről van szó Bill. Én érzem, hogy a jelenlétem feszélyez mindenkit, nem akarok gondot okozni nektek. Köszönöm, hogy itt lehettem, de mindenkinek jobb lesz, ha most elmegyek. - Ezután lementünk a nappalibba mindenkitől elköszöntem és visszatértem a Roxfortba.

Time skip

A szünet a holnapi nap érvéget, de Harryék ma jönnek vissza. Mióta visszajöttem ki se mozdulata a körletből. Enni is itt ettem, mert az igazgató volt olyan kedves, hogy felküldte. A többiekkel az óta nem vettem fel a kapcsolatot sem, de nagyon hiányoznak főleg Bill. Egy idő után rájöttem, hogy én beleszerettem Billbe. Próbáltam magam rávenni, hogy ez csak azért van, mert kedves volt velem végig és csak ragaszkodásnak gondolni, de nem az volt.

Mikor megérkeztek egyből a klubszobába jöttek, de nem kis meglepetésemre nem voltak egyedül. Bill is velük, volt és nem értettem, hogy ő miért jött ide.

- Sziasztok. - köszöntem nekik.

- Oh, szia. Srácok akkor én ma Perselusal alszom, megyek is le - dobta le a cuccait és már el is tűnt.

- Szia. Beszélni szeretnék veled négyszemközt. - jött elém Bill.

- Re... rendben. Menjünk.

Kimentünk a csillagvizsgáló toronyba beszélgetni.

- Hogy vagy?

- Jól, na és te?

- Én is jól vagyok. Köszönöm a kérdést. Az ajándékot is köszönöm nagyon tetszett, sőt mindenkinek tetszett az ajándékod.

- Örülök neki. - mondom lehajtott fejjel.

- De mindenkinek hiányoztál miután elmentél.

- Sajnálom, de...

- Tudom, tudom. De nincs igazad. Én örültem volna neki, hogy ha ott maradsz. - mondta

- Ne mond ezt, egyébként is mire akarsz kilyukadni, miért jöttél egyáltalán ide?

- Arra, hogy fontos vagy nekem és nem csak nekem, mindenkinek az vagy. Nem kellene magadat emésztened olyan dolgok miatt, amiket nem önszántadból csináltál. Minden rendbe fog jönni és mi mind melletted állunk. Kérlek, csak egy kicsit bíz bennünk. - folytatta azt, amit elkezdet össze akarta zavarni az érzéseimet, amik már így is kuszák voltak.

- Nem tudom. Én nem vagyok rá képes és már amúgy is elmondtam, hogy elfogadok bármilyen büntetést, önszántamból is nem kell, hogy ti is bele keverjétek magatokat az én ügyembe.

- De én akarom.

- Még is miért?

- Azért, mert beléd szerettem. Már első látásra.

- De hát nem mondtam el az igazat magamról és...

- Csak védted magad, ami érthető. De engem nem érdekel, én akkor is szeretlek.

- Bill kérlek, ne csináld ezt.

- Még is mit?

- Ne nehezítsd meg nekem a dolgaimat.

- De meg fogom, mert azt akarom, hogy tud, van, aki szeret én, szeretlek érted. - fogja meg a kezem. - Kérlek fogad el az érzéseimet. Ne taszítsd el magadtól, azokat, akik segíteni szeretnének neked.

- Ez nem jó ötlet.

- Miért nem engedsz közel magadhoz?

- Mert nem akarom, hogy megint meghaljon valaki olyan, akit szeretek! - kiáltok rá. - Tudom, ha a Voldemort rájön, megtámad, és azt nem akarom.

- Szóval, azért nem engedsz a boldogságodnak, mert félsz, hogy azzal veszélybe sodrod azokat, akiket szeretsz? De legalább már tudom, hogy te is szeretsz engem.

- Igen. Nem akarom, hogy bajotok essen.

- Értem nem kell aggódnod és a barátaid is meg tudják védeni magukat, hisz itt van Harry és Perselus is. Neked meg ideje, hogy esélyt adj magadnak a boldogsághoz. - lépet közelebb hozzám.

- Bill, én nem akarom, hogy bajod essen.

- Nem fog, mert szeretlek és tudom, hogy te is mindent el fogsz követni, hogy ne történjen semmi baj. Kérlek, engedj az érzéseidnek. - mondta melyen a szemembe nézve.

- Bill én sajnálom, de nem lehet köztünk semmit, ezt meg kell értened.

- Rendben, de ez már haladás. Csak azt áruld már el, hogy miért ne lehetne?

- Csak nem és kész! Ne faggass. - álok fel és már indultam is vissza a klubhelyiségbe.

Mikor beléptem a helyiségbe Hermione és Ron is felkapták a fejüket. Úgy néztek rám, hogy egyből rájöttem, hogy tudják, hogy mit akart tőlem Bill.

- Na, mi volt? - kérdezik izgatottan.

- Semmi.

- Na, ne csináld már, hiszen a bátyám csak azért eljött hozzád, hogy bevallja, hogy szerelmes beléd. Mit mondtál neki? - kérdi Ron.

- Elutasítottam.

- De hát miért, hiszem te is szereted, vagy nem?

- Én... i.. Igen szeretem, de nem lehetek vele. Több okból is. Az egyik ilyen nem akarom, hogy miatta rossz szemmel nézzenek rá, hiszen ha majd kitudódik, mert ki fog tudódni, hogy halálfaló vagyok, akkor rá is rossz fényt fog vetni és ott van még Voldemort is. Nem érdemlem meg a boldogságot.

A beszélgetésünk után igyekeztem elkerülni Őt, sőt mindenkit. Sajnos Harry és Perselus lerázhatatlanok voltak és mindig a nyomomban voltak.

- Miért nem akarod elfogadni, hogy szerelmes vagy Billbe. - nézet rám már idegesen Perselus.

- Én elfogadtam, hogy őt szeretem, de nem lehetek vele pontosan, azért amit érzek iránta!

Ez a beszélgetés menet gyakori volt nálunk. Az idő telt és én nem akartam megadni magam az érzéseimnek. Lassan már 3 hónapja győzködnek, hogy legalább egyszer engedjek, hogy legyek egy kicsit boldog, hát végül döntöttem. Legyen! De csak egyszer vele akarok lenni, mi előtt megtámadná a Roxfortot, hiszen akkor még ott voltam mikor eltervezte ezt. Igaz azt már nem mondta, hogy pontosan mikor, de úgy érzem, hogy lassan be fog következni.

Egyik este megkértem Harryt, hogy szóljon Billnek, hogy várom a 7. emeleti folyóson este. Mikor pedig elérkezett az idő és már ott voltam egy ideje, meg fordult a fejemben, hogy vissza kéne fordulni, de nem bírtam megtenni. Hogy miért? Mert tudtam, hogy nem lesz több esélyem és én vele akarom tölteni az életem talán utolsó boldog estélyét. Gondolkodásomból léptek zaja szakít ki és nem sokára meglátom Őt, Billt ki elrabolta a szívemet.

- Itt vagyok, mit szeretnél? - néz rám, de én ahelyett, hogy megadnám a választ simán elsétálok az előttünk lévő falnál háromszor és arra gondok, amire most a legjobban vágyok.

Nem is kell sokat várni meg is jelenik az ajtó. Meg fogom Bill kezét és az ajtó felé húzva belépek a helyiségbe, amely egy tökélete szerelmi fészeknek felel meg. Mindenekelőtt szeretnék vele nyíltan beszélgetni, ezért a kanapéhoz sétálok, vele majd helyet foglalok intve neki is, hogy Ő is üljön le.

(Ilyesmit kell elképzelni)

- Beszélni szeretnék veled valami fontosról.

- Igen, erre rájöttem. - mondja komolyan. - Csak azt nem értem, hogy miért is kell egy ilyen hely a beszélgetéshez.

- Ne aggódj, nem sokára megtudod, persze ha szeretnéd, de ha nem akkor elmehetsz nem kötelező itt lenned.

- Nem, nem megyek el, mert tudni akarom, hogy miért kellett ide jönnöm.

- Bill én... - kezdtem, de abba is hagytam a mondatott egy pillanatra. Végig gondoltam, hogy mit kellene, mondanom végül úgy döntöttem azt mondom, amit a szívem súg. - Én sokat gondolkodtam, erről az egészről. Nem akartam neked fájdalmat okozni. Viszont veszélybe sodorni az éledet se. Fontos vagy nekem. Én is beléd szeretem már az első pillanatban. Veled akartam lenni, de nem lehetett és most sem szabad, hiszen még mindig veszélyes lenne, ha együtt lennénk. De... félek, hogy már nem sok időm van arra, hogy egy kicsit is boldog legyek. Az akarok lenni és most nem máskor, hiszen nem tudom, hogy mikor történhet valami. Boldog akarok lenni veled talán utoljára. Én, szeretlek nagyon is szeretlek. Tudom nincs jogom ilyet kérni tőled, de kérlek, had legyen ez az utolsó kívánságom. Lehet, te már unod, hogy várnod kellett, de...

- Ne, nem kell tovább mondanod. Én még mindig szeretlek. Bármit megteszek, hogy veled legyek. De ne mond azt, hogy utolsó. Ne csináld ezt, miért nem hiszel bennünk.

- Tudom, hogy milyen sors vár rám ezen nem lehet változtatni. Csak kérlek szeres ezen az éjszakán.

- Rendben. Na, gyere ide. - fogja meg a kezem és magához vonva ajkaink egy csókban érnek össze.

Gyengéden csókolt meg majd egyre szenvedélyesebb lett. Lassan mindkettőnk-belemerültünk a szenvedély habjaiba. Áttértünk az ágyra és ott folytattuk, amit elkezdtük. Nem is kell mondanom, hogy életem legjobb estéje volt.

Másnap hajnalban már fent voltam és néztem a mellettem alvó fiatal férfi arcát. A nyugodt arca, ahogy egy halvány mosollyal alszik teljesen elkápráztatott. Nem sokkal később a mellettem lévő is ébredezni kezdett.

- Jó reggelt. - mondom mosolyogva.

- Neked is. - válaszolta. - Gyönyörű vagy.

- Ne mondj ilyeneket.

- Miért is?

- Azért mert zavarba ejtő.

- Oh, igazán. - mondja, majd leránt magához és megcsókolt.

Ezután eltelt két nap. Beszélgettünk, de több nem történt köztünk. Ez így van rendjén. Hiszen megjelent Voldemort és megtámadta a Roxfortot. Mindenki, aki a rendtagja volt ott volt és harcolt.

- No lám csak, lám szóval még is csak oda adtad a szíved valakinek. Ostoba némber.

- Nem tudom, miről beszélsz.

- Oh dehogy is nem tudod. Hiszen ellopták a szíved nem igaz és itt van a kis szív szerelemed Bill Weasley nem igaz?

- Elhallgass!

- Szóval eltaláltam. Mit szólnál hozzá, hogy ha végeznék vele is?

- Próbáld csak meg, de azt nem éled túl.

- Ahogy akarod. - mondta a kígyószerű szörnyeteg és Bill felé indította támadását. De én nem hagyhattam, hogy őt is elvegye tőlem, ezért a támadás elé ugrottam. A támadásait kivédtem, de a halálos átkot mar nem tudtam elkerülni.

-AVADA KEDAVRA! - kiáltja a szörnyeteg

- Szeretlek Bill. - mondom mielőtt az átok elért volna.

- Neeeeee!- hallom Bill kiáltását még utoljára mielőtt holtan összezuhantam volna.

Így ért véget az életem, de boldog voltam, hiszen vele voltam a legboldogabb a világon. Még akkor is, ha a szerelmünk soha nem válhat valóra.

A történeteket a bloggeremen is megtaláljátok:

Élet a varázsló világban

https://hpszerelemavarazslovilagban.blogspot.com/