Csukjátok be résnyire a szemeteket, és ha bármi mozgást észleltek, azonnal szorítsátok össze!
**Ron szemszöge**
- Oké - mondtam.
- Szörnyű, milyen kosz van idelent - szólalt meg Lockhart. Már csak ez hiányzott. Ráadásul állati csontokon lépkedünk!
- Fúj... - motyogtam. Harry azonban nem nagyon zavartatta magát, ment tovább. Aztán, ahogy mentünk, megláttunk valamit. - Te Jó Isten! Ami ezt levedlette, az legalább 15 méter hosszú! - kiáltottam fel, a végtelennek tűnő kígyóbőrre utalva.
- Aah... - nyögte Lockhart, majd összeesett.
- Íme Oroszlánszívű Lockhart... - mondtam.
- Áhá! Most megvagytok! - kiabálta, és ránk szegezte a tőlem frissen lenyúlt pálcát. Szegény nem is sejtette, milyen borzasztó az a fegyvernek nevezett fadarab. - Majd azt fogom mondani, hogy a lányt már nem tudtam megmenteni, és ti tragikus módon megzavarodtatok megcsonkított holtteste láttán. Veled kezdem, ifjú Potter. Exmemoriam! - hatalmas robaj hallatszott, Lockhart pedig nekicsapódott a plafonnak. Azt hittem, meghalt. De tanár életben maradt, csakhogy a plafon ránkszakadt, engem elválasztva Harrytől, ám, amilyen mázlista vagyok, Lockhart az én oldalamon maradt. Juhú!
- Nahát, te meg ki vagy?
- Hát Ron Weasley!
- És mondd csak, én ki vagyok?
- Ron! Ron! - hallottam meg Harry kiáltozását.
- Harry! Jól vagy?
- Igen, Lockhart hogy van?
- Eltalálta a saját átka és most nem emlékszik semmire.
- Oké, én elmegyek megkeresni Ginnyt. Te addig hordd el innen ezt a sok követ, hogy mikor visszajövök vele, ki tudjunk jutni - utasított Harry, majd, ha jól hallottam, elment. Egyedül maradtam Lockharttal.
- Furcsa egy hely ez. Te itt laksz?
- Nem! - hirtelen felindulásból felkaptam egy követ és fejbe vágtam vele "tökéletes" tanár urat. Úgy gondoltam, emlékeket már úgyse veszíthet el.
Miután Lockhart elájult, nekiálltam a kövek elhurcibálásának. Elég kemény meló volt, főleg pálca nélkül. Nem mintha tudtam volna kezdeni bármit is vele. Na mindegy. Csak hordtam és hordtam a köveket. Közben állandóan azon agyaltam, vajon hogy van Harry és Ginny.

**Bonnie szemszöge**

Amikor felébredtem, megnéztem az időt és döbbenten konstatáltam, hogy átaludtam az egész napot. Este fél kilenc volt. Gyorsan megnéztem, hogy Ginny a szobánkban van-e, de nem találtam, rögtön lerohantam hát a klubhelyiségbe megnézni, hogy ott tanul-e, vagy körbekérdezni mindenkit. Furcsa mód a gyerekek sápadtak és ijedtek voltak.
- Szia Fred! Hol van Ginny?
Fred felemelte a fejét, a látvány megdöbbentett: vörös, dagadt szemek, puffadt arc. Gyorsan megnéztem a többi Weasley fiút is. Mind sírtak. Soha nem láttam őket ilyen állapotban. Egyből rossz előérzetem támadt. Csak ne Ginny, csak ne Ginny. Ekkor vettem észre, hogy Ron sincs ott.
- Bonnie... Ginnyt...el...el...vitte...- mi, Fred?! Mondd már!!-gondoltam. - Elvitte Mardekár szörnye...
Egy világ omlott össze bennem. A legjobb barátnőim. Az egyik a gyengélkedőn fekszik, mert kővé dermesztették, a másik meg...a másik meg...lehet, hogy már nem is él. Kitört belőlem a sírás.
- És Ron? Ő hol van? - zokogtam.
- Nem tudjuk, de van egy olyan gyanúnk, hogy Harryvel Ginny keresésére indultak - tájékoztatott Percy, de nem a fontoskodó stílusában, hanem teljesen magába roskadva. El is hittem. Két testvér... Szörnyű.
Borzalmas érzés kerített hatalmába: a napló hibája az egész!

Sziasztok emberkék!
Ne haragudjatok emiatt a hatalmas szünet miatt, valamiért nem volt kedvem se írni, se semmihez... "Elment" az életkedvem... Na mindegy, ez egy rövid rész lett, de ezt is másfél hét alatt kapartam össze. Szörnyű vagyok!! Köszönöm szépen a 614 megtekintést és a 70 vote-ot! ❤ Tudom, tudom, kis számok, de nekem sokat jelentenek. Megígérem, sietek a következő résszel! Puszi és jó éjt! ☺💝❤