És csak sírtam, sírtam és sírtam. Egyszer csak meghallottam egy hangot.
**Ginny szemszöge**
Összerezzentem és hátrafordultam. Ott volt egy halvány emberi alak. Nagyon megijedtem.
- Ki az? - kérdeztem remegő hangon. Mikor nem kaptam választ, újra kérdeztem. - Ki van ott?
- Tom Denem - válaszolta. - Hol van a megmentőd, Ginny? Hol van Harry?
- Miért érdekel téged, Tom?
- Mert mindenki kíváncsi a kis túlélőre. Hogy lehet az, hogy az a kis csecsemő le tudta győzni Voldemort nagyurat?
- Nem tudom. De hát miért kérdezed ezt? Nem te vagy Tudjukki!
- Milyen aranyos! Nem mered kimondani a nevét, és csak tudjukkizel - nevetett fel gúnyosan. - Képzeld, én vagyok Voldemort! - kiáltotta, én pedig felsikoltottam. Egyszerre furcsa érzés kerített hatalmába. Bizsergett az egész testem, és elkezdtem szédülni. Aztán meg mintha üres lettem volna. Mintha elszállt volna belőlem az összes erőm. És a lelkem is eltűnt. Szörnyű volt. Minden elhomályosult, végül elsötétült.

***

**Ron szemszöge**
Mikor végre beértünk a vécébe, Myrtill mondhatni, rámászott Harryre. Nagyon gáz volt. Harry se élvezte túlzottan. Aztán barátom szerencsére észbe kapott és megkérdezte a szellemlányt, hogy hogyan halt meg.
- Ó, az szörnyű volt! - nevetett. Komolyan mondom, nem stimmel valami ezzel a "csajjal". - Ott történt, abban a fülkében! - mutatott az egyik fülkére. - Éppen idebent sírdogáltam, mert az egyik évfolyamtársam csúfolt a szemüvegem miatt. Aztán meghallottam valami furcsa hangot. Mindenesetre fiú hangnak tűnt, úgyhogy kimentem szólni neki, hogy tűnjön el! Aztán, az utolsó, amire emlékszem, egy nagy, sárga szempár.
- Köszi Myrtill - mondta Harry, azzal kirohantunk. - Szólnunk kell Lockhartnak, hogy hol lehet a Titkok Kamrájának bejárata -
már futottunk is tanárunk szobája felé. Mikor benyitottunk, Lockhart nagyban pakolt. Meghökkentem, s ahogy láttam, Harry is.
- Hová megy, tanár úr? - kérdezte Harry.
- Öhm...fontos dolgom akadt Londonban...khm...most azonnal oda...öö...kell mennem... - dadogott.
- El akar menni? És a húgommal mi lesz? - kérdeztem indulatosan.
- Öö, ez egy szörnyű tragédia. Én sajnálom őt a legjobban - na persze. Még összehordott néhány zagyvaságot, aztán kiderült, hogy ő egy csaló - ezt eddig szinte minden fiú tudta - és amiket leírt a könyveibe, azok más emberek cselekedetei voltak.
- Akkor maga nem is ért semmihez? - khm...ezt eddig is tudtuk.
- Ó, dehogynem! Kiválóan értek a felejtésátkokhoz. Valahogy el kellett hallgattatnom őket. És ha most megbocsátotok... - fordult meg, s ugyanazzal a lendülettel pálcát rántott ránk. Mi azonban gyorsabbak voltunk nála: mikor ő visszafordult, mi már rászegeztük pálcáinkat.
- A helyében nem tenném - mondta Harry, és intett Lockhartnak, hogy tegye le a fegyverét. Miután végre rá tudtuk venni a tanárt, hogy hagyja el a szobáját, rögtön Myrtill mosdója felé vettük az irányt. Mikor beértünk, Harry arra a helyre lépett, ahol Myrtill látta a baziliszkuszt. Igen, kiderült, hogy baziliszkusz. Harry valamit mondott párszaszóul, így kinyílt a mosdókagyló. Nagyon fura volt. Miután lelöktük Lockhartot, mi is leugrottunk utána.
- Csukjátok be résnyire a szemeteket, és ha bármi mozgást észleltek, azonnal szorítsátok össze! - utasított minket Harry.

Sziasztok! ❤
Bocsi a késésért, de "depresszióba" estem, mikor tudatosult bennem az, hogy suli van. Remélem, tetszik ez a rész, és amint feldolgozom a tényeket, hozom a kövi részt! 😘😘 Puszi❤😘