Sziasztok!! Igen, itt van ez a rész, elég gyorsan, de nem bírtam ki. Remélem, tetszik! Puszi!

Reggel Bonnie keltett.
- GINEVRA WEASLEY! - üvöltötte. - AZONNAL KELJ FEL!
- Jól van, na! - nyögtem álmosan. - Hány óra van?
- Tíz perc múlva kezdődik az első óra! - kiabálta. Én erre olyan gyorsan pattantam ki az ágyból, mint még soha. Ráadásul az első óránk bájitaltan volt Pitonnal, mint azt Bonnie "kedvesen" tudatta velem. Gyorsan felkaptam az egyenruhámat, majd villám tempóban megettem azt a három vajas piritóst, amit Bonnie felhozott nekem. Közben már rohantunk is az alagsorba az órára. Szerencsére az osztály még kint várakozott a terem előtt. Piton csak egy perccel később futott be. Mindenki elnémult a professzor láttán, annyira tekintélyt parancsoló volt hosszú, fekete, zsíros hajával, sárgásfakó arcával és persze a róla szóló pletykák sem arról tanúskodnak, hogy mindenkit imád, különösen a Griffendéleseket. Néma csendben mentünk be a terembe, s foglaltuk el helyeinket.
- Jó reggelt kívánok! Piton professzor vagyok. Én foglak bevezetni benneteket a bájitaltan csodás tudományába, rejtelmeibe. Nem tűröm, ha egy diák beszél az órámon, vagy ha nem készül arra. Most pedig nyissátok ki a tankönyveteket a 7-9. oldalon és készítsétek el az ott található bájitalt.
Nagy nehezen megcsináltam a bájitalt, de nem tökéletesre, ezért persze Piton nevetség tárgyáva tette. Ám szerencsére, mivel mi a Hugrabugosokkal voltunk egy bájitalon, ezért senki nem nevetett ki. Így Piton lett a nevetség tárgya, de senki nem mert hangosan nevetni rajta, ezért mindenki csak magában röhöghetett. A tanár úr mérgesen nézett körbe, de nem vonhatott le mindenkitől pontot, ezért csak tőlem vont le 5 pontot a helytelen bájitalért. Nagy nehezen vége lett az órának. Volt egy tíz perces szünetünk, így volt időm felrohanni, hogy összeszedjem a cuccaimat, amiket fenthagytam a nagy sietségben. Az üstömbe dobtam mindent, de ekkor észrevettem egy különös könyvet. Gyorsan a táskámba süllyesztettem, arra gondolva, hogy majd ha lesz időm, megnézem. Aztán futottam is gyógynövénytanra. Bonnie már türelmetlenül várt engem az egyes számú üvegház előtt.
- Haladj már! - sürgetett. Bimba professzor is megérkezett, bementünk. Az órán megbeszéltük az ördöghurok jellemzőit. Vissza is szereztem azt az öt pontot, amit Piton drágalátos professzor elvett tőlem. Aztán az óra végén a mardekárosok gyűlölködő pillantásaitól kísérve kivonultunk az üvegházból. Már nagyon vártam a nap végét, de még volt három óránk: átváltoztatástan, SVK és bűbájtan. Most SVK-ra mentünk. Lockhart már várt minket azzal az őrjítően fehér mosolyával az arcán.
- Jó napot, gyerekek!- köszöntött. - Idéntől én leszek a sötét varázslatok kivédése tanárotok. Én, Gilderoy Lockhart, bronz-fokozatú Merlin díjas, a Szombati Boszorkány Legbűbájosabb Mosolya díjnak többszörös birtokosa. Na de hagyjuk most ezt. Én foglak titeket tanítani a legsötétebb mágia kivédésére, de előbb kezdjük a tanévet egy teszttel, amit minden évfolyammal kitöltetek. Az Egy elbűvölő ember című művemben találhattátok meg a válaszokat. Harminc percet kaptok. Kérek két önként jelentkezőt, akik kiosztanák a dolgozatokat - erre persze mindenki fellendítette a kezét. - Nos, akkor úgy gondolom, hogy Weasley kisasszony és Smith kisasszony megfelelő lesz erre a feladatra.
Olyan jóképű! - gondoltam. - És okos, erős, olyan tökéletes! Aztán Bonnie-val kiosztottuk a dolgozatokat.
- Óra indul!
Mindenki kapkodva nyitotta ki a lapokat. Az első kérdés kissé meglepett:
Mikor van Gilderoy Lockhart születésnapja?
Aztán a második is:
Mi Gilderoy Lockhart kedvenc színe?
Végiglapoztam az egészet, de mind ilyesmi kérdés volt. Így aztán csodálkozva, ám magabiztosan töltöttem ki az oldalakat. Fél óra elteltével Lockhart megkért minket Bonnie-val, hogy szedjük össze a dolgozatokat. A tanár úr tűnődve lapozta át azokat. Aztán egyszer csak felém és egy Cassie nevű Hollóhátas évfolyamtársamra vándorolt a tekintete.
- Ginny, Cassie! Gratulálok, ti mindketten tökéletesen oldottátok meg feladatotokat! 10-10 pont a Griffendélnek és a Hollóhátnak! - mondta vidáman. Arcom ismét úgy döntött, hogy paradicsompirosba változtatja a színét. Komolyan. Már majdnem rosszabb volt, mint tegnap reggel, amikor felugrottam, hogy Harryt keltsem! Aztán - számomra már ideje volt - vége lett az órának. Ebédszünetben magamba lapátoltam az ételt, aztán Bonnie kíváncsi és fürkésző pillantásaitól kísérve felszaladtam a könyvtárba, megnézni azt a rejtélyes könyvet. Ám amikor kinyitottam, semmi nem volt benne. Semmi. Átpörgettem a lapokat, de egy szó nem volt beleírva. Elővettem hát a pennámat és elkezdtem írni bele:
Ginny Weasley vagyok, 11 éves, roxfortos diák. Ijedten konstaláltam, hogy amit írtam, eltűnt. Megnéztem, hátha átfolyt a másik lapra, de nem. Üres maradt. Aztán a könyvecske is írt valamit.
Szervusz, Ginny. Tom Denem vagyok. Hogy vagy mostanság?
Már épp válaszolni akartam, mikor meghallottam az óra kezdetét jelző csengőt. Úgy száguldottam átváltoztatástanra, hogy csak úgy lobogott a talárom.
- Nos, úgy látom, Weasley kisasszony is megérkezett. Akkor kezdhetjük is az órát. Minerva McGalagony vagyok. Átváltoztatástant fogok tanítani maguknak. A mai órán meg kell próbálniuk egy gyufát tűvé változtatni.
Megmutatta a varázslatot, és a padsorok között járkált, hogy lássa a diákok próbálkozásait. Bonnie mellettem óra végére remekelt, teljesen át tudta változtatni, míg nekem csak egy hegyes gyufám volt. Az óra végén már mentünk is bűbájtanra. A professzor még nem érkezett meg, így elmesélhettem Bonnie-nak a furcsa könyvet.
- Bonnie, nézd mit találtam az üstömben! - mondtam a lánynak.
- Mit?
- Egy naplószerűséget - mutattam fel. - Írtam bele és ez válaszolt.
- Ez nem biztos, hogy jó dolog.
- Mi baj lehet belőle? - nevettem barátnőmre megnyugtatólag. Ő csak megforgatta a szemét és odafigyelt az épp megérkező Flitwickre.
Megtanultam a Vingardium leviosa bűbájt, ezzel szerezve 10 pontot a házamnak. Az órák végén Bonnie-val felmentünk a klubhelyiségbe. Ott találtam Ront.
- Mégis hol a fenében voltál tegnap?! - vontam hirtelen kérdőre.
- Épp azt mesélem a többieknek.
- Az lehet, de én nem az agyonszínezett sztorira vagyok kíváncsi, hanem az igazira - beszólásomra Ron füle szinte már felgyulladt, és félrevont.
- Ginny! Legközelebb ne égess így le! - kezdte. - Tegnap Harryvel át akartunk menni a falon, de az lezáródott, ezért nem tudtunk. Így aztán lekêstük a vonatot, úgyhogy eszembe jutott, hogy elmehetnénk az autóval. Csak hát az...khmm...rosszul sült el, mert belerepültünk a fúriafűzbe és az meg tönkrevágta apa kocsiját. Aztán Piton megtalált minket, szóval büntetőmunkát kaptunk. És ezért nem tudtunk ott lenni a lakomán. Egyébként gratulálok, hogy a Griffendélbe kerültél! Büszke vagyok rád! - ölelt meg.
- Kösz Ron! Amúgy nem kéne lemenni a nagyterembe házit írni?
- De, tényleg!
Így aztán Ronnal, Bonnie-val, Hermioneval és - legnagyobb némaságomra - Harryvel lementünk házit írni. Én, mivel még nem kaptunk sok házit, gyorsan megírtam a bájitaltan házidolgozatot, aztán a naplóval foglalkoztam.
Tom, szerinted mit tegyek?
Mikor, kedves Ginny?
Hát az a bajom, hogy nem tudok megszólalni Harry Potter jelenlétében, akibe szerelmes vagyok.
Ááá, a híres Harry... Nos, kedvesem, úgy vélem, jobb, ha megpróbálod magadat adni.
Köszönöm, Tom! Szia.
Viszlát!
Eltettem a naplót, és felmentem a szobámba. A klubhelyiségben az ikerbátyáim játszottak robbantós snapszlit, a többiek meg nézték őket. Feltrappoltama szobámba, majd átöltöztem egy kényelmesebb ruhába. Úgy gondoltam, vacsora előtt még sétálok egyet. Elindultam, kimentem a folyosóra, majd benyitottam egy terembe... Nos, nem kellett volna...
- Ginny! - kiáltott fel Percy, miután levált Penelope Clearwater szájáról. Eléggé meglepődtem, szemeim tágra nyíltak. Becsaptam az ajtót és elfutottam, egy mosollyal a szám sarkában. Percy utánam futott, s még el tudott csípni.
- Ginny! Kérlek szépen, ezt senkinek ne mondd el! Jó?
- Persze, Percy! Ne aggódj! - mosolyogtam.
- Köszi! - sietve megölelt és már futott is vissza Penelope-hoz. Vigyorogva tettem meg a sétámat és rájöttem, hogy mindjárt vacsora van. Gyorsan leszaladtam hát a nagyteremhez és helyet foglaltam Bonnie és Hermione között.
- Szia Ginny! Hol voltál eddig?
- Bocsi Bonnie, csak sétáltam.
- Semmi baj.
A vacsora hirtelen az asztalra került. Mindenfélét ettünk, s közben jókat beszélgettünk Bonnie-val és Hermioneval. Mikor befejeztük a vacsorát, felmentünk a klubhelyiségbe, ahol még egy kicsit társalogtunk.
- Képzeljétek, találtam egy naplót. Bonnie, neked már meséltem róla. - az említett aprót biccentett. - Szóval, az a napló mindig visszaír, ha beleírok valamit. Asszem, Tom Denem a neve. Az a baj, hogy ezzel a névvel kapcsolatban tanácstalan vagyok. Hermione, neked nem mond valamit ez a név? - kérdeztem kíváncsian.
- Sajnos nem - rázta a fejét a lány szomorúan. - De utánanézhetek a könyvtárban.
- Nagyon megköszönném!
- Oké, majd holnap megnézem.
Azzal el is ment a fiúkhoz.
- Ginny! Ígérj meg valamit! - súgta Bonnie, mire én felvontam a szemöldököm. - Vigyázni fogsz azzal a naplóval, nehogy valami sötét tárgy legyen.
Akaratlanul is elmosolyodtam aggodalmán.
- Ne aggódj Bon-Bon, nem lesz baj - kacsintottam. Bonnie elcsodálkozott a megszólításon. - De most inkább menjünk, tegyük el magunkat holnapra!
Bonnie vállat vont, mire feltrappoltam a lépcsőn.