- Köszönöm Fawkes - simogatta meg - ezek szerint - Fawkes fejét.
-Gyerünk, Ginny!

Elindultunk Harryvel Ronékért. Mikor megtaláltuk őket, egy hatalmas kőhalmon volt egy kicsi lyuk, éppen átfértem rajta. Amint Ron megpillantott, olyan erősen szorított magához, mint még soha. Hallottam, hogy szipog, ezért nekem is sírnom kellett.
- Sajnálom, Ron! Én nyitottam ki a Kamrát, az én hibám az összes merénylet. Még a Hermione elleni is! - mostmár zokogtam.
- Merlinre, Ginny! Nem érdekel, mit csináltál, a lényeg, hogy egyben vagy! - éreztem, ahogy a könnyei lecsorogtak a vállamra.
- Ron, nincsen már baj! - simogattam meg a hátát. - Szeretlek.
- Én is téged, Ginny!
- Ron, gyertek, mostmár elég, ha odafent ölelkeztek. Dumledore már... - Harry rájött, hogy Dumledore nem az iskolánk igazgatója már, ezért elharapta a mondatot. - Na mindegy, a lényeg, hogy menjünk fel, nem szeretném, hogy bármi közbejöjjön.
Úgy gondoltuk, Harrynek igaza van, ezért Lockhartot valahogy rávettük, hogy fogja meg Fawkes lábát, aztán a professzor kezét fogta meg Harry, az övét Ron, végül pedig én következtem.

★★★

Harry elmondta a jelszót Dumbledore kőszobrának, így fel tudtunk menni az igazgató irodájába. Azt hittük, McGalagonnyal fogunk ott találkozni, de nem így lett.
- Á, gyerekek! - szólt Dumbledore derűs nyugalommal hangjában, mintha nem történt volna az elmúlt 12 órában semmi. - Örülök, hogy nem esett bajotok. Nagyon aggódtam ám értetek. Kedves Ginny, megtennéd, hogy kifáradsz?
- Persze, igazgató úr - bólintottam. Odakint láttam Lucius Malfoyt, dühösen sétált körbe-körbe, néha pedig megütötte azt a szegény házimanót, aki a nyomában loholt.
- Mit bámulsz?! Eredj a dolgodra! - dörrent rám. Azonban nem hagytam magam.
- Nem maga mondja meg, mit csináljak! Nem az apám!
- Ha az apád lennék... - kezdte, de nem hagytam, hogy  végigmondja.
- Nem kell elmondania, mi lenne, ha maga az apám volna! Magamtól is tudom! - vigyorodtam el gonoszan. - Egy beképzelt, savanyúarcú Malfoy lennék...

- Mit merész... - könyörtelenül folytattam.

- ...aki Harry Pottert próbálja túlszárnyalni, nem sok sikerrel. Mert Harry okos, ügyes, jól kviddicsezik, nem úgy, ahogy Draco és jó ember, aki legyőzte Tudjukkit - fejeztem be, Malfoy pedig tátott szájjal meredt rám, majd pálcát rántott rám, ám anya elémugrott. Fogalmam sincs, hogy került oda, de rászegezte pálcáját  Malfoyra és ezt mondta neki:

- Ha még egyszer pálcát rántasz a lányomra, Lucius, nagyon megbánod, még azt is, hogy a világra jöttél! Megértetted? - kiabált.

- Na persze, mert majd megijedek egy magadfajta vérárulótól, mi, Molly Weasley?

- Ezt most kár volt - jelentettem ki. - Despero Chiroptera! - ordítottam, mire Malfoy feje felé elindultak a vérszomjas denevéreim, amiket ráuszítottam. Lucius felüvöltött, majd elkezdett átkokat lőni rémdenevéreimre, azonban a lények zavartalanul repültek tovább, Malfoyt ezzel menekülésre kényszerítve. Anya csak tátott szájjal meredt rám, mire elnevettem magam, és indulhattunk is a gyengélkedőre.

- Kislányom, soha nem gondoltam volna rólad, hogy elsőévesként ilyen erős és szép rémdenevér-rontást tudsz küldeni bárkire is. Főleg úgy, hogy nagyon fáradt vagy - felkacagtam.

- Hát, mostmár tudod - hirtelen elkomorodtam. - Viszont egy komolyabb és rosszabb dolgot is tudnod kell.

- Ginny, megijesztesz - nézett rám anya rémülten.

- Én nyitottam ki a Titkok Kamráját - böktem ki. Anya eltátotta a száját, szemében pedig könnyek csillogtak.

Sziasztoook! <3

Bocsi, hogy így eltűntem és nem hoztam részt nem tudom, mióta! Mostanában nincs sok ötletem és kedvem se írni és nem tudom, miért! :( Ha valaki tud nekem ötletet adni, az írjon nekem kommentbe, légyszi! c: Nagyon köszönöm az 1.6K megtekintést és a 170 csillagot! Nagyon sokat jelent nekem! És légyszi, ha tetszett a rész, mondjátok meg kommentbe és nyomjatok egy vote-ot! Szeretlek Titeket! <3 <3 <3