**Bonnie szemszöge**

Borzalmas érzés kerített hatalmába: a napló hibája az egész!

Gyorsan elköszöntem a fiúktól - akiknek még mindig kicsordult néha egy-egy könnycsepp a szemükből -, és rohantam fel a hálónkba. Átkutattam Ginny ruháit, de nem találtam meg a naplót. Tehát magával vitte a Kamrába. Szegény barátnőm! Megint elkezdtem sírni. Annyira féltem, mint még soha. Egyszer csak elkezdtem szédülni, és elsötétült minden. Éreztem, ahogyan a gravitáció elképesztő ereje vonzani kezdett a padló felé, de óriási szerencsémre két karba vonzott, így nem történt meg a csúnya találkozásom a parkettával. Amint beleestem ezekbe a karokba, kinyitottam ólomnehéz szempilláimat, s meglepetésemre egy gyönyörű mogyoróbarna szempárral találtam magam szembe. Azonban mikor megláttam, hogy ezekhez a szépséges szemekhez vörös üstök és szeplők tartoznak, egyből elpirultam. Nos, igen...egyenesen Freddie karjaiba zuhantam. Villámtempóban pattantam ki kezeiből és álltam föl.
- Öhm...izé...szóval...köszi, hogy elkaptál - dadogtam, Fredet azonban nem érdekelte a köszönet, inkább aggódva pislogott rám.
- Minden oké? - kérdezte.
- H-hát persze... - botladozott a nyelvem továbbra is. - Jól vagyok, csak elkezdtem sírni és egyszer csak elszédültem. Hogyhogy bejöttél?
- Hát, kérdezni akartam, hogy minden oké-e és pont akkor estél össze, úgyhogy iderohantam és elkaptalak.
- Nos, köszi... - vigyorogtam rá bugyután. - Öhm...amúgy hogy tudtál följönni a lépcsőn? - villant be ez a kérdés. - Tudtommal ide csak lányok tudnak följönni.
- Hát igen, de a fiúk is, ha egy lány segít neki. Azzal pedig már nem volt probléma, hogy rávegyek valakit, hiszen... Ugyan, nézz rám! - kacsintott, mire mindketten felnevettünk. Egy kicsit zavarban voltam, de hamar elmúlt. Úgy döntöttünk, lemegyünk.
- Hát ti? - csodálkozott Georgie.
- Áh, csak elkaptam Bonnie-t... - legyintett Fred, mire Percy és George kérdőn néztek rá.
- Hát csak az volt, hogy Bonnie elvesztette egy pillanatra az eszméletét, én meg pont felmentem és elkaptam.
- Jaa...
Megvilágosodtak.
- Na mindegy... Valami hír? - kérdeztem.
- Semmi - szomorodtak el a fiúk. Hát ez nem jó...

***

***Ginny szemszöge***

Felébredtem. Valami sötét helyen találtam magam, aztán rájöttem, hogy a Titkok Kamrájában vagyok, ezért elkezdtem sírni.
- Shh... Ginny, ne sírj! - nyugtatgatott Harry. HARRY? Mit keres itt?
- Harry, ne haragudj, én voltam az, aki kinyitotta a kamrát, de nem tudtam, mit csinálok! - zokogtam. - Egyébként hogy kerülsz ide? Ugye nem rabolt el Denem?
- Semmi baj, Ginny. És nem, nem rabolt el, megmentettelek.
- Húh... Harry, te vérzel!!! - kiáltottam tágra nyílt szemekkel.
- Uhm... Hagyjuk ezt, figyelj Ginny! Ha kimész ebből a kamrából, megtalálod Ront. Menjetek ki együtt!
- És veled mi lesz?
- Az most nem lényeg... - nem tudta befejezni a mondatát, mert egy gyönyörű főnix szállt le a karjára és csepegtetett rá a könnyéből. A seb abban a pillanatban összefort. Elég furán nézhettem ki, ahogy elnyílt a szám.
- Hát persze! A főnix könnye gyógyító erejű! Köszönöm Fawkes! - simogatta meg Harry - ezek szerint Fawkes fejét. - Gyerünk Ginny!