[Név] - a neved/karaktered neve

🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲

Zsebkosz köz.

Így hívták azt a helyet, ahova Harry és te csöppentél. Legalábbis Hagrid elmondása szerint, aki azon nyomban megszidott benneteket, ahogy elég távol értetek azoktól a kétes emberektől. Harry nem mutatott megbánást, hogy ide jöttetek, elvégre nem tehetett róla, hogy még soha nem használt Hop-port. Te pedig azért nem bántad meg a dolgot, mert csupán aggodalomból cselekedtél, és úgy érezted, hogy nagyon jól tetted. El sem tudtad képzelni, mennyire ijesztő lehetett volna Harry számára mindez, ha egyedül lett volna itt. Így hát, Hagrid szidása ellenére, egyikőtök sem mutatta a megbánás legkisebb jelét sem, amit Harry azonnal közölt is a férfival.

- Eltévedtem, és... - kezdte a fiú, azonban hirtelen megállt, és a férfira nézett. Közben végre kiértetek a Zsebkosz közből, és a zsúfolt, színes, kellemes Abszol úton haladtatok tovább. – Várj csak, akkor te mit kerestél ott?

- Tényleg Hagrid – bólintottál te is a férfira nézve. Noha úgy hangozhatott, hogy valamiféle rossz cselekedettel vádoltátok őt, valójában biztos voltál benne, hogy bármit is csinált ott, jó okkal tette.

- Én? – kérdezett vissza, majd mikor látta, hogy várakozva néztek rá, válaszolt. – Én kérlek, meztelencsiga-riasztót venni mentem. Az iskolai káposztásba kell.

Már éppen szólásra nyitottad a szádat, hogy megkérdezd, hogy ezt a bizonyos meztelencsiga-riasztót csak a Zsebkosz közben lehetett-e venni, amikor egy ismerős hangot hallottál meg a tömegből.

- Harry! [Név]! Hagrid! – kiáltotta Hermione, ahogy elétek lépett, és végignézett rajtatok. Barátnőd látványára elmosolyodtál, örömmel vettél még egy ismerős arcot az előző kellemetlen élmény után.

- Szervusz, Hermione – köszöntötte Hagrid vidáman.

- Jaj, de örülök srácok – nézett mosolyogva Hermione a férfiról rád és Harry-re.

- Én is örülök neked – felelte Harry megkönnyebbült mosollyal.

- Az érzés kölcsönös – bólintottál te is hasonló boldog megkönnyebbülésben.

- Mit csináltál a szemüvegeddel? – kérdezte Hermione, miután észrevette a fiú szemüvegének törött lencséjét.

- Csak életében először próbálta a Hop-port – legyintettél lazán, ugyanis Harry csak hebegett-habogott válasz helyett. – Egy kis Reparo, és rendbe fog jönni.

- Oculus Reparo – intett a pálcájával Hermione, amitől a szemüveg azonnal megjavult. Aztán a lány feléd fordult. – Miért nem javítottad meg neki, ha már ő maga nem képes rá?

- Hát, elég mozgalmasak voltak az elmúlt percek – válaszoltad, és a fiúra pillantottál. – Eszünkbe sem jutott ezen aggódni.

- Már nincs szükségetek testőrre, ugye? – kérdezte Hagrid, mire felpillantottatok rá, és a fejetek ráztátok. – Helyes, akkor én megyek is.

- Köszönjük, szia – intettél, éppen egyszerre Harry-vel. A férfi csak elnézően mosolygott erre, és lassú léptekkel elindult a dolgára.

- Gyertek, mindenki aggódik értetek – ragadta meg a kezeteket Hermione, és a Czikornyai és Patza nevű bolt felé húzott, ami előtt éppen álltatok. A boltban hosszú sor állt, úgy gondoltad, az iskolakezdés miatt. Azonban, ahogy beléptél megláttál egy táblát, ami szerint egy bizonyos Gilderoy Lockhart ma aláírást adott a boltban. Ha nem ő lett volna az iskolai könyveitek 99%-ának a szerzője, akkor fogalmad sem volna róla, hogy ki volt ez az ember. Veled ellentétben azonban úgy tűnt, hogy sokan mások nagyon is tudták, ki ő.

Hermione megállt a bejáratnál, körbenézett, majd elmosolyodva intett nektek, hogy kövessétek. Tekinteteddel követted, hogy hova nézett, és akkor láttad meg a Weasley családot, mellettük egy nővel és férfival, akik egyszerű mugli ruhába voltak öltözve. Azonnal sejtetted, hogy Hermione szülei lehettek azok.

- Ott jön [Név] és Harry – hallottad Mr. Weasley hangját, ahogy a feleségének suttogott. Nem volt különösebben halk suttogás, akár rendes hangerőn is beszélhetett volna.

- Mit mondasz? – kérdezte Mrs. Weasley, aki ezek szerint azonban még így sem hallotta jól a férje szavait.

- Jön [Név] és Harry – ismételte el a férfi, mire a nő azonnal felétek nézett, és mosolyogva köszöntött.

- Jaj, Harry, [Név]! – mondta, felétek nyújtva a kezét. Amikor eléggé közel értetek, Hermione a szüleihez lépett, míg téged és Harry-t Mrs. Weasley fogadott. – Hála az égnek. Reméltük, hogy nem tévesztettétek el nagyon a célt.

Ahogy ezt mondta, szabad kezével gyorsan lesöprögette rólatok a ruhátokra ragadt port, azonban a korommal nem sok mindent tehetett, így szinte semmit sem segített rajtatok. Ettől függetlenül egyikőtök sem ellenkezett, csendesen tűrtétek, hogy a nő megpróbáljon jobb állapotba hozni titeket.

- Hölgyeim és Uraim, Mr. Gilderoy Lockhart – hallottatok egy hangot, mire Mrs. Weasley azonnal előre fordult, és ámulattal nézte a belépő férfit. És nem csak ő. Ginny, és még Hermione is hasonlóan reagált, amitől te csak értetlenül összenéztél Harry-vel és Ronnal.

- Anya odavan érte – mondta Ron, amikor a szőkehajú, jóképű férfi a tömegre kacsintott. Erre a nő hátrafordult a fia felé, és gyengén megütötte a karját, majd azonnal ismét Lockhart felé fordult. Te csak felhúzott szemöldökkel néztél a férfira. Bár valahol tényleg jóképű volt, egyértelműen az a fajta ficsúr, akit a legkevésbé sem tudtál kedvelni. Valójában ő olyan fajta férfinak tűnt, akiért a nők odavannak, de számodra teljesen érdektelen volt. Nem kedvelted, de nem is gyűlölted, egyszerűen csak nem érdekelt. Bár, ki tudhatta, hiszen nem ismerted.

- Szabad lesz kérem? – hallottad meg a férfihangot, ahogy egy újságíró előretolakodott a tömegben. – Elnézést asszonyom, köszönöm. Bocsásson meg kislány, a Reggeli Prófétának lesz.

Amikor a férfi végre sikeresen előre jutott azonnal elkattintotta a fényképezőgépét, míg Gilderoy Lockhart teljes gyakorlottsággal állt neki modellt. Figyelted, ahogy mosolyogva a kamerába majd a tömegre néz, és ahogy leolvad az ajkairól a mosoly, amikor valahova melléd pillantott. Nem kellett oldalra nézned, hogy tudd, Harry-t látta meg a tömegben.

- Itt van köztünk Harry Potter – mondta ajkain apró mosollyal, szemeit le sem véve Harry-ről. A fiú kikerekedett szemekkel nézett rá vissza, miközben az újságíró megragadta a talárjánál fogva, és Lockhart mellé vonszolta. Harry csak némán hagyta magát, mert mást nem nagyon tudott tenni. Rosszallóan összehúzott szemekkel nézted, ahogy Lockhart megragadja a fiút, és maga mellé rántva átöleli. Egyre bizonyosabbá vált, hogy nem kedvelted ezt a férfit. – Mosolyogj szépen, ketten együtt címlapra kerülünk. Hölgyeim és uraim, micsoda rendkívüli pillanat ez! Mikor az ifjú Harry belépett a Czikornyai és Patzába, hogy megvegye „Egy elbűvölő ember" című önéletrajzomat...

Ahogy ezt mondta, a tömeg hirtelen tapsba kezdett, még Hermione is teljesen elbűvölten tapsolt. Te csak Ronra néztél, aki visszanézett rád, és némán egyetértettetek.

- Amely mű egyébként, immár huszonhetedik hete áll a Reggeli Próféta könyvsikerlistájának élén – fejezte be a férfi a könyve bemutatását. – Nem is sejtette még, hogy megkapja tőlem összes megjelent művemet. Ajándékba!

Ekkor az újságíró ismét elkattintotta a gépét, a tömeg pedig újabb tapsolásba kezdett. Harry ekkor végre elszabadult a férfitól, aki maga lökte őt odébb, mintha csak egy kellék lett volna a fotókhoz. Ahogy a fiú mellétek ért, Mrs. Weasley átvette tőle a könyveket, hogy aláírassa Lockharttal, titeket pedig kiküldött. Megkönnyebbülten indultál el a kijárat felé, nem akartál a kelleténél egy másodperccel sem több időt eltölteni Lockhart közelében. Azonban, ahogy kiértetek a tömegből, és az ajtó felé tartottatok, egy ismerős alak lépett elétek.

- Hízott a májad mi, Potter? – kérdezte Draco Malfoy gúnyosan, ahogy lesétált a felső emeletre vezető lépcsőn. Ahogy megláttad érezted a megszokott ingerültséget, azonban ezúttal valami más is volt mellette. A nemrég látottak miatt a Malfoy iránti utálatod kissé elhalványult, és most sajnálat vette át a helyét. Ezt persze eszedben sem volt kimutatni. – A híres Harry Potter. Egy boltba se tud úgy bemenni, hogy ne kerüljön a címlapra.

- Ó, csak nem féltékeny valaki? – kérdezted, hasonló gúnyos hangnemben. Malfoy azonnal rád nézett, szemeiben düh és féltékenység villant. Úgy tűnt, hogy kiheverte a Borgin & Burkes-ben történteket. Ez persze nem volt meglepő, ha így nőtt fel. – Olyan nagyra vagy magaddal, de még csak észre sem vesz senki.

- Miért, téged talán igen? – kérdezett vissza a fiú. – Még, amikor Potter mellett állsz, akkor sem érdekelsz senkit.

- Hagyd békén Harry-t és [Nevet] – lépett előre Ginny, aki láthatóan eléggé mérges volt. Bár nem szorultál segítségre, mert meg tudtad védeni magad, mégis jólesett, hogy a lány azonnal kiáll melletted, még ha csak egy fél napja is ismeritek egymást.

- Nocsak Potter, barátnőd is van? – kérdezte vigyorogva Malfoy. Te csak a szemeid forgattad, nevetséges volt, hogy valami ilyesmivel akarta megbántani Harry-t és Ginny-t. Azonban az ingerültséged, amit a fiú vált ki belőled minden alkalommal azonnal valami erősebbnek adta át a helyét, ahogy megpillantottad a szőke mögött belépő férfit. Amikor pedig az a bizonyos férfi a fiú vállára vágott a kígyófejet formázó botja végével csak még haragosabb lettél.

- Ejnye Draco, ne légy modortalan – szólt rá a fiára, ahogy a bottal odébb tolta. Amikor rátok nézett, valójában csak Harry-re figyelt, ezért nem vehette észre, hogy jelenleg nagyon ellenséges arcot vágtál. Ha egy pillantással ölni lehetett volna, akkor a férfi holtan esett volna össze. Tekinteted a szőke varázslóról a fiára vezetted, aki csendben állt mellette, és noha igyekezett elrejteni, látszott a fájdalom az arcán. Az az előző ütés tényleg erős lehetett. Draco észrevette, hogy őt figyeled, mert tekintete rád siklott. Egyetlen másodperc volt csupán. Egyetlen másodpercre láthattad a fájdalmat rajta, ő pedig egyetlen másodpercig láthatta az együttérzést rajtad. A következő pillanatban ugyanis mindketten elrántottátok a tekintetetek. – Á, Mr. Potter. Lucius Malfoy, nagyon örvendek. Bocsáss meg, legendás a sebhelyed. Akárcsak az, akitől kaptad.

- Voldemort megölte a szüleimet – felelte Harry, ahogy folyamatosan Mr. Malfoy szemeibe nézett. A férfi arcáról leolvadt a mosoly, ahogy elengedte a fiút, aki azonnal hátrébb mozdult. – Egy aljas gyilkos volt, semmi több.

- Hmm, a nevén nevezed – jelentette ki az egyértelműt a férfi. – Bátor dolog. Vagy épp botor.

- Igen, mert egy egyszerű név komoly sérüléseket okozhat – forgattad a szemeid, mire a férfi azonnal feléd kapta a pillantását. Amikor a szemedbe nézett egy pillanatra Draco felé fordult, de a szemeit nem vette le rólad. A fiú nem mozdult, és az apja nem nézett rá, mégis érezted, hogy valamit némán megbeszéltek. Erre az is ráerősített, hogy a férfi hirtelen elvigyorodott.

- Csak nem [Név]? – kérdezte, de valójában inkább kijelentésnek hangzott.

- Csak nem? – kérdeztél vissza. A férfi mosolya vészjósló volt, de te nem riadtál vissza.

- [Névnek] igaza van, aki fél a névtől, még jobban fél magától a dologtól – szólt most közbe Hermione is, aki láthatóan aggódott a most rád irányuló figyelem miatt. Lucius Malfoy feje a lány felé fordult, de a szemei egy pillanattal később követték csupán, miután egy utolsó éles pillantást vetett rád.

- Ez az ifjú hölgy, Granger kisasszony? – kérdezte a fiától. Draco csak bólintott. Úgy tűnt, hogy a szőke beszélt rólatok az apjának, különben, hogyan ismerhetett volna téged és Hermionét is? – Draco mindent elmesélt nekem rólad. És a szüleidről. Muglik. Így van?

Hermione nem válaszolt, mire a férfi elégedetten nézett el róla, a Weasley testvérekre.

- Lássuk csak. Vörös haj, kifejezéstelen arc, kopott, használtan vett könyv – kezdte a férfi, ahogy a Ginny kezében tartott üstbe nyúlt, és kivett belőle egy könyvet. – Ti vagytok a Weasley gyerekek.

- Nahát, maga aztán igazán remek ember – mondtad, mire a férfi ismét rád pillantott. Ajkaidra mosoly siklott, ahogy felnéztél rá. – Beleköt egy csapat gyerekbe. Nem semmi.

- Gyerekek – szólalt meg Mr. Weasley, aki ekkor ért hozzátok, és ezzel megmentett Malfoy figyelmétől. – Menjünk innen, jobb odakint.

- Lám, lám, az idősebb Weasley – szólt közbe Malfoy, mire Mr. Weasley kelletlenül ránézett.

- Lucius – köszöntötte. A hangja elárulta, hogy ő is éppen úgy érzett a férfi iránt, ahogyan te magad is.

- Fárasztó a Minisztériumi munka – kezdte a szőke. – Az a sok házkutatás. Ugye fizetnek túlóradíjat? Bár, ahogy ezt itt elnézem, gyanítom nem. Kérdem én, mi értelme szégyent hozni a varázsló névre, ha még jól se lehet keresni vele?

- Nekem más a véleményem arról, hogy mi hoz szégyent a varázsló névre, Malfoy – felelte a férfi. Te is meg akartál szólalni, de felismerted, hogy noha lélekben már nem voltál gyerek, a tested az volt. Nem volt helyed beleszólni a dolgukba, még akkor sem, ha lett volna még mit mondanod.

- Nyilván. Aki muglik közé keveredik... – morogta Malfoy, Hermione szülei felé nézve, majd előre lépett, és visszatette Ginny üstjébe a könyvet. Azonban a figyelmedet nem kerülte el, hogy nem csak a korábban elvett könyvet rakta oda, hanem egy másikat is. Összehúzott szemekkel néztél az idegen könyvre, de úgy döntöttél, nem szólsz. Talán csak rosszul láttad. – Azt hittem, a családod már nem süllyedhet mélyebbre. Viszlát az irodában.

- Viszlát a suliban – ismételte apját Draco, ahogy a férfi kilépett, a fia pedig elétek állt. A szavait Harry-re nézve mondta, de aztán Ronra pillantott, majd rád. Amikor a tekintetetek találkozott, fenyegetően megemelte a szemöldökeit, de te csak arra a korábbi szánalmas látványra tudtál gondolni. Valahogy ezúttal korántsem volt annyira idegesítő számodra a fiú viselkedése. Ettől függetlenül örültél, amikor elment.

Hamarosan Mrs. Weasley is megérkezett az aláírt könyvekkel. Időközben te magad is megvetted a kellő könyveket, mert Lockhart neked nem adott ingyen, és a csapat elindult a Foltozott Üstbe. Odaérve a Granger család elbúcsúzott tőletek, majd a mugli utca felé elhagyták az épületet, míg ti a kandallóhoz léptetek. Ezúttal a sorrend nem változott, de Harry gyakorlottabb volt. Levette a szemüvegét, hogy ne törje össze újra, és tisztán ejtette az úticélt. Te sem követted el a fiú hibáját, ezúttal sem véletlenül, sem direkt, és gond nélkül megérkeztetek az Odúba.

Ezután a napok élénken teltek, és nagyon élvezted az Odúban töltött idődet. Sokat Kviddicseztetek a fiúkkal, bár a Weasley család seprűi nem voltak éppen jó állapotban. Néha te és Harry megengedtétek a fiúknak, hogy a Nimbus 2000-eitekkel repüljenek, cserébe ti pedig a régi, rossz seprűkkel játszottatok. Ez kihívást jelentett, de legalább, ha egy rossz seprűvel jól játszottál azt jelentette, hogy egy jóval csak még jobban.

A Kviddicsmeccseken kívül sokszor viccelted meg a Weasley ikrekkel karöltve Percy-t, Ront és Harry-t. A kedvenc célpontotok természetesen a prefektus volt, aki minden alkalommal rendkívül viccesen reagált. Néhány nap múlva már tudta, hogy tőled sem számíthat jobbra, mint az ikrektől, és úgy került, mint a tüzet. Ez persze csak még jobban adta alád a lovat. Mindemellett az ikrek mégiscsak régebb óta társtettesek, ezért néha te is megittad a levét a csínyeiknek, de legtöbbször sikerült elkerülnöd, hogy te legyél az áldozat.

Még a kertitörpék kiirtását is élvezted, amit időszakosan meg kellett ismételnetek. A fiúk eleinte próbáltak lebeszélni arról, hogy te is segíts nekik, de végül, amikor nem hallgattál rájuk, abbahagyták a próbálkozást. Ennek eredményeként a nyár utolsó része nagyon eseménydúsan és vidáman telt. A nyár elején alig vártad, hogy visszatérjetek a Roxfortba a barátaiddal, de mostanra már minden elmúlt nappal egyre inkább azt kívántad, bárcsak így maradhatnának a dolgok örökre.

Sajnálatos módon azonban minden véget ér egyszer, így ez a nyár is.

A szünidő utolsó estéjén Mrs. Weasley főúri lakomát varázsolt számotokra. Csokorba gyűjtötte a te és Harry összes kedvenc ételét, s a pazar menüt ínycsiklandozó melaszos pudinggal koronázta meg. Vacsora után Fred és George Filibuster-tűzijátékában gyönyörködhettetek. A fiúk teleszórták a konyhát piros és kék csillagokkal, melyek legalább fél órán át pattogtak a falak, a mennyezet és a padló között. Mire a műsor véget ért, eljött az ideje, hogy kiszürcsöljétek az utolsó csésze forró csokoládét, és aludni térjetek.

A másnap reggeli indulásról senki nem állíthatta, hogy gyorsan és szervezetten zajlott volna. A család minden tagja felkelt az első kakasszóra, a készülődés mégsem akart a végére érni. Mrs. Weasley rosszkedvűen szaladgált fel és alá, újabb pár zoknikat és tartalék pennákat keresve, a többiek szinte percenként összeütköztek a lépcsőn, miközben félmeztelenül, pirítósdarabokkal a kezükben futkostak a holmijuk után, Mr. Weasley pedig, mikor kicipelte Ginny ládáját a kocsihoz, elbotlott egy kósza tyúkban, és kis híján a nyakát szegte. Te ezen káosz közepette csendesen etted a reggelidet, felöltözve, csomagjaiddal a kocsiban, csak arra várva, hogy mindenki elkészüljön.

Amiatt kicsit aggódtál, hogy hogyan fogtok ennyien beférni az ötszemélyes kocsiba, de mint kiderült Mr. Weasley alkalmazott néhány javítást rajta, amit úgy kellett érteni, hogy tértágító bűbájjal varázsolta meg az autót, így mindenki kényelmesen befért a csomagjával együtt. Amikor tehát mind a kocsiban ültetek, te ismét a két iker közé szorulva, Mr. Weasley elkezdte a könyörgést. A férfi repülni akart a kocsival, amivel így előbb a pályaudvarra értetek volna, de a felesége hallani sem akart róla. Bármennyit könyörgött is a férfi, a nő nem tágított, így végül teljesen normális módon közelítettétek meg a pályaudvart.

Amikor megérkeztetek már háromnegyed tizenegy volt, csupán negyedórátok maradt átmenni a kilenc és háromnegyedik vágányra, és felszállni a vonatra. Mr. Weasley átszaladt az út túloldalára, hogy kézikocsikat szerezzen az utazóládákhoz, majd kapkodva kirakodtatok, és berohantatok a pályaudvarra.

- Tíz ötvennyolc, fürgén, fürgén! – kiáltotta Mr. Weasley, ahogy rohamléptekkel haladtatok a vágányok mentén.

- Mindjárt indult a vonat – jelentette Mrs. Weasley is.

- Fred, George, Percy, induljatok! – parancsolta Mr. Weasley, mire a három fiú azonnal megiramodott, és sorban eltűntek a kilences és a tízes vágány közötti átjáróban. Utánuk Ginny következett, majd Mr. és Mrs Weasley. Végül csak Harry, Ron és te maradtatok.

- Menjünk mi is – mondtad, és elindulva a fal felé rohantál. Könnyedén átjutottál az átjárón, de megállva vártad, hogy a két fiú is utánad jöjjön. Azonban hiába álltál ott majdnem egy percet, egyikük sem jött, és a vonat egy perc múlva indult. Aggódva harapdáltad az ajkad azon törve a fejed, hogy menj-e vissza értük, de mikor már éppen így tettél volna, két kar ragadott meg két oldalról, és a vonat felé kezdtek cipelni. Meglepetten néztél a két oldaladra, hogy megláthasd a Weasley ikreket. – Várjatok, Ron és Harry még nem...

- Ne aggódj miattuk, biztos jönni fognak – legyintett Fred, míg George bólintott.

- Igen, de ha most nem szállsz fel, itt fogsz maradni – egészítette ki George, ahogy a bőröndödet a vonatra emelték, majd téged is felhúztak.

- És akkor ők, hogy szállnak fel? – kérdezted, és kirántva magad a kezük közül már a vonat ajtaja felé vetetted magad, azonban késő volt. Az ajtó bezárult, a vonat pedig lassú pöfékeléssel útnak indult. Az ablakon keresztül láttad a Weasley házaspárt, ahogy integettek nektek, de Harry-nek és Ronnak nyoma sem volt. – Szóval, most mi lesz?

- Anya és apa majd kitalálnak valamit – felelte George.

- Igen, írnak majd Dumbledore-nak – bólintott Fred, ahogy ismét elkezdtek beljebb terelni. Ezúttal még jobban aggódva, de engedelmesen hagytad nekik. Mást nem tehettél, elvégre nem tudtál leszállni a mozgó vonatról. Csak reménykedhettél hát, hogy a fiúk valahogy eljutnak a Roxfortba.

Az ikrek egy kupéhoz tereltek, amiben Lee Jordan már egyedül ült. Amikor meglátta a fiúkat azonnal köszöntötte őket, majd rád nézve izgatottan elmosolyodott.

- Hé, [Név], ma velünk utazol? – kérdezte, mire kissé te is elmosolyodtál, és egyetértően bólintottál.

- Úgy tűnik – felelted, leülve a fiúval szemben. Az ikrek eltették a cuccodat a csomagtartóra, majd ők is leültek melléd. Alig telt el azonban egy perc, máris ismét nyílt a kupé ajtaja, és Hermione dugta be a fejét.

- Fiúk, nem tudjátok, hol van... - kezdte, de amikor megpillantott téged a két Weasley mellett ülni, azonnal megállt. Aztán körbenézett, és mikor nem találta a keresett fiúkat, ismét rád nézett. – [Név], hol van Ron és Harry?

- Azt hiszem, nem sikerült átjönniük a kilenc és háromnegyedik vágányra – felelted. Hermione erre belépett, maga után húzva a bőröndjét.

- Akkor ülhetek veletek? – kérdezte, mire a fiúk azonnal helyeselni kezdtek, és Fred felállva elvette a lány csomagját, hogy a tiétek mellé tegye. Közben Hermione megköszönve neki leült melléd, így Frednek most Lee mellé kellett ülnie. – Szóval, mi is történt?

- Hát, eléggé késésben voltunk – kezdted.

- Még volt két percünk – ellenkezett George.

- Szóval nem késtünk – helyeselt Fred is, mire a szemeid forgatva néztél rájuk.

- Jó, szóval még volt két percünk – javítottad ki magad, mire a két fiú elégedetten bólintott. – Szóval mindenki átjutott, és csak mi hárman maradtunk. Én jöttem át először, és Harry utánam, majd aztán Ron. De, mikor átértem, és meg akartam őket várni, egyszerűen nem jöttek. Már vissza akartam menni értük, amikor ez a két vörös ördög megjelent, és elrángattak.

- És jól tették – bólogatott Hermione, életében először értve egyet valamivel, amit a Weasley ikrek csináltak. Ez még őket is meglepte, ahogy egymásra, majd rád néztek. Te csak ugyanolyan meglepetten megvontad a vállad. – Ha visszamentél volna értük, akkor most te is ottragadtál volna. A fiúk rendben lesznek, Mr. és Mrs. Weasley biztos kitalálnak majd valamit.

- Úr Isten Hermione, pont ugyanezt mondta Fred és George is – mondtad elhűlten. A lány csak grimaszolt, míg ti négyen jót nevettetek az arckifejezésén.

- Én se hittem, hogy ez valaha is így lesz – mondta a lány. – De tényleg [Név]. Nyugodj meg. A fiúk holnapra biztosan megérkeznek.

- Ha ti mondjátok – motyogtad bizonytalanul. Úgy tűnt, hogy az ikrek ezt úgy vették, hogy fel kell vidítaniuk, mert az út további részében folyamatosan szóval tartottak, viccelődtek, és a legrosszabb az egészben az volt, hogy bevált.

A sok nevetés közepette egyszerűen megfeledkeztél a fiúk problémájáról.