[Név] - a neved/karaktered neve

🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲

   A napok gyorsan teltek, és mire kettőt pisloghattál volna, eljött a napja életed első kviddics meccsének. Az elmúlt hetekben rengeteget gyakoroltatok, Wood nagyon szigorúan fogott benneteket. Élveztél minden seprűn töltött másodpercet, de most, hogy itt volt az ideje bemutatni, mit tudtál, a gyomrod görcsbe rándult. A Nagyteremben ültél, Harry mellett, és figyelted, ahogy a fiú az ételt piszkálta, látszólag nem igazán volt étvágya. Tökéletesen megértetted, mit érzett, te magad is úgy érezted, hogy egyetlen falat sem csúszna le a torkodon. Túlságosan izgultál.

   – Legalább egy pirítóst egyetek! – szólt rátok Ron.

   – Ronnak igaza van, szükségetek lesz az erőtökre – helyeselt Hermione is, ami egy igencsak ritka esemény volt. Ők ketten nem sűrűn értettek egyet. De még ha igazuk is volt, akkor sem tudtál volna semmit sem enni, így csak egy kellemetlen grimaszt vághattál, és némán bámultál a tányérodon díszelgő, egyébként ínycsiklandozó ételre.

   – Nem vagyok éhes – jelentette Harry, te pedig helyeslően bólogattál. Valójában, nem az volt a helyzet, hogy éhes nem voltál, egyszerűen csak úgy érezted, hogy a gyomrod akkora, mint egy dió, és egyetlen falat is túl soknak tűnt.

   – Sok szerencsét Potter, [Név] – hallottatok meg egy hangot, mire mind a négyen a Harry mellett álló Pitonra néztetek. A férfi gúnyos mosolyt ejtett, te pedig megborzongtál a nyilvánvaló ellenségességére. – Habár, akik el tudnak bánni egy trollal, azoknak egy kviddicsmérkőzés nem jelenthet gondot. Még a Mardekár ellen sem.

   Ezek után némán elbicegett, ami eszedbe juttatta, hogy mit láttatok Harryvel azon az estén amikor megmentettétek Hermionét a trolltól.

   – Ez magyarázat a vérre – suttogta Harry.

   – Vérre? – kérdezte Hermione összehúzott szemöldökkel.

   – Figyelj! [Név] és én arra gondoltunk, hogy azt a trollt Piton hozta figyelemelterelésnek, hogy feltűnés nélkül bemehessen a háromfejű kutyához – kezdte Harry a magyarázatot.

   – Így van – bólintottál, és folytattad a gondolatmenetet. – Bement, de a kutya megharapta, és most azért sántít.

   – De hát mit akarna Piton, attól a kutyától? – tette fel a kérdést Hermione. Tekinteted Pitonra siklott, aki most a tanárok asztalánál ült, ahogy megválaszoltad a kérdést.

   – Emlékeztek még arra, hogy ki akarták rabolni a Gringottsot, de Harry és Hagrid aznap korábban pont azt a széfet ürítette ki? – néztél vissza társaidra. – Harry szerint Hagrid azt mondta, hogy egy szigorúan titkos roxforti ügy.

   – Arra gondoltok hogy... – kezdte Hermione, de a kérdés befejezetlenül maradt. Szerencsére nem is volt szükség arra, hogy befejezze, enélkül is mindannyian tudtátok, mire gondolt.

   – Azt őrzi a háromfejű szörny! – bólintott Harry. – Arra vadászik Piton.

   Ekkor két bagolyhuhogást hallottatok, ami azonnal mindenki figyelmét megragadta. Fejedet a hang irányába fordítva megláttad a macskabaglyodat Merlint, és Harry baglyát Hedwiget, ahogy egy-egy hosszú, barna papírba csomagolt tárgyat vittek a csőrükben. Meglepetten nézted, ahogy a két bagoly felétek repült, majd fölétek érve elejtették a csomagokat. Harry és te szinte egyszerre kaptátok el a felétek zuhanó tárgyakat, majd összenézve néma kérdést tettetek fel egymásnak. Ki küldte ezeket? Egyikőtök sem kapott soha postát, elvégre egyikőtöknek sem volt kitől. Ez volt az első alkalom, hogy Hedwig vagy Merlin hozott valamit.

   – Később szokott jönni a posta – akadt fenn a rossz részleten Hermione.

   – De hát, mi sose kapunk semmit – mondta Harry, te pedig helyeslően bólogatva tetted az asztalra a csomagot, éppen Harryé mellé.

   – Gyerünk, nyissuk ki! – mondta Ron, így ő és te nekiláttatok a saját csomagodnak, míg Hermione és Harry a fiú küldeményét bontották ki. Ahogy szépen lekerültek a csomagolások, két egyforma seprűt tártak fel, amelyek halványan ismerősnek tűntek neked. Ahogy gondolkodtál rajta, hogy vajon hol láthattad őket, a tekinteted megakadt a seprű nyelére írt szövegen. „Nimbus 2000". Ekkor beugrott, hogy amikor az Abszol úton voltál megvásárolni az iskolai kellékeket, hallottál egy csoport gyereket erről a seprűről beszélni, és amikor odamentél láttad, hogy egy kirakat előtt bámultak egy pontosan ilyen seprűt.

   – Ezek seprűk – jelentette a nyilvánvalót Harry.

   – Ezek nem közönséges seprűk Harry – mondta Ron, akire csak rá kellett nézni, és tökéletesen látni lehetett az izgatottságot az arcán. Egyértelműen teljesen lenyűgözte a seprűk látványa, és tudva róla, hogy egy igazi kviddics megszállott, nem is volt ez olyan meglepő. – Ezek Nimbus kétezresek!

   – De kitől... – kezdte Harry, miközben körbenézett. Te magad is így tettél, tudni akartad, hogy ki vett nektek két ilyen drága seprűt, amikor megpillantottad Hedwiget és Merlint McGalagony előtt az asztalon, ahogy a nő kedvesen simogatta a tollaikat. Amikor a boszorkány rátok nézett, boldogan elmosolyodtál, és hálásan biccentettél neki.

   A reggeli többi része teljes izgalomban telt, a háztársaitok mind a seprűket akarták látni, míg Harry és te csak arra tudtatok gondolni, hogy milyen lesz majd ezeken az új seprűkön repülni. Alig bírtad kivárni, hogy játszhass végre, ki akartad próbálni a Nimbus kétezresed. Éppen ezért, amikor eljött az ideje, hogy elmenjetek a kviddicspályára, és felkészüljetek a játékra, szinte felugrottál a székedről, és magad után rángatva Harryt, a pálya felé rohantál. A fiúnak nem is kellett több noszogatás, azonnal felzárkózott hozzád, és immár egymás mellett haladtatok.

   Elérve a pályát, gyorsan elvonultál a női öltözőbe, és áthúztad a ruháid. Miközben öltöztél, a Griffendél csapat maradék két lány tagja is megérkezett, és türelmetlenül vártad, hogy ők is átöltözzenek végre. Amikor mind készen voltatok, elhagytátok a női öltözőt, és találkoztatok a csapat többi tagjával, hogy meghallgathassátok Wood beszédét.

   – Nos, uraim – kezdte egy torokköszörülés után.

   – És hölgyeim – szólt közbe Angelina Johnson egy másik hajtó.

   – És hölgyeim – bólintott Wood. – Hát itt volnánk.

   – Eljött a nagy nap – folytatta helyette Fred, ahogy felbukkant az oldaladon, és egyik kezét kényelmesen átvetette a válladon.

   – Amelyre oly régen várunk – fűzte tovább George a másik oldaladról, miközben lemásolva testvére mozdulatát, ő is a válladra támaszkodott. Így a két fiú teljesen közre fogott, és esélyed sem volt akár csak megmozdulni is.

   – Kívülről tudjuk Oliver mondókáját – magyarázta Fred Harrynek és neked. – Már tavaly is benne voltunk a csapatban.

   – Fogjátok be a szátokat! – szólt rájuk Wood. – A Griffendélnek évek óta nem volt ilyen jó csapata. Nyerni fogunk. Biztosan tudom.

   A következő mondatot egy szigorú pillantásba sűrítette:

   – Különben jaj nektek! Helyes. Indulás! Sok sikert mindenkinek!

   Azzal megindult, vezetve a sort. Te Fred és George között haladtál, mert noha már elengedtek, nem mozdultak mellőled. Harry előttetek lépdelt, és láttad rajta, hogy rettenetesen izgult. Megértetted őt, te magad is úgy érezted, hogy a lábaid minden lépéssel egyre nehezebben bírták el a súlyod. Amikor pedig megálltatok a faajtó előtt, ami a pályára nyílt, erős kényszert éreztél, hogy megkapaszkodj az ikrek egyikének karjában.

   – Féltek? – jött a kérdés Woodtól, amit egyértelműen neked, és Harrynek célzott.

   – Egy kicsit – bólintott idegesen Harry.

   – Inkább azt mondanám, hogy izgulok – felelted te is az ajkadba harapva.

   – Az normális – kezdte Wood a megnyugtatásotok. – Én is féltem az első meccs előtt.

   – És mi volt? – kérdezte Harry, látszólag abban reménykedve, hogy semmi rossz nem történt a fiúval. Te magad is remélted, hogy a történetnek nem egy sérülés vagy hasonló lesz a vége.

   – Nem emlékeszem – mondta egy pillanatnyi gondolkodás után Wood, mire Harry és te ijedten néztetek fel rá. – Szinte rögtön eltalált egy gurkó. Egy hétig kómában voltam.

   – Hát, ez igazán biztató, mit ne mondjak – motyogtad, és láttad, hogy Wood válaszra készült, azonban ekkor meghallottad a tömeg hangos ovációját, és a faajtó lassan elkezdett felhúzódni előttetek. Ahogy teljesen kinyílt, a csapattársaidat követve a seprűdre ültél, és Wood és Harry mögött kirepültél a kis helyiségből. A Nap élesen sütött, kellemes meleg volt, és ahogy a levegőben siklottál, újra érezted azt a furcsa szabadságérzetet, ami megszerettette veled a repülést. Az előző izgalmad és félelmed azonnal eltűnt, és ajkaidon mosollyal repülted körbe a pályát, tekinteteddel a barátaid után kutatva. Hamarosan meg is találtad Hermionét, Ront és Hagridot, akik hevesen integettek neked, ahogy észrevettek téged. Mosolyogva visszaintettél, majd végül a helyedre reppentél, miközben hallgattad Lee Jordan kommentárját.

   Tekinteted végigfuttattad a körben lebegő alakokon, főleg a mardekárosokon, akik fenyegető vigyorral ültek a seprűiken. Kissé megborzongtál, majd lenéztél a földre, ahol a kör közepén Madam Hooch állt.

   – Sportszerű és szép játékot várok el! – kiáltotta a nő, hogy minden játékos jól hallja. Nem igazán hitted, hogy ez nektek szólt volna, sokkal inkább a mardekárosoknak, akikről könnyedén el tudtad képzelni, hogy nem lesznek túl sportszerűek. – Mindkét csapattól!

   – Felszálltak a gurkók, és már az aranycikesz is – hallottad Lee Jordan hangját, ahogy az említett labdák a magasba repültek. – Mint tudjuk az aranycikesz százötven pontot ér. Ha az egyik fogó elkapja, a meccs véget ér.

   Madam Hooch ekkor lehajolt, és a labdákat tartó dobozba nyúlt. Amikor felegyenesedett, már a kezében tartotta a kvaffot, és felnézett rátok. Tekinteted a labdán nyugtattad, neked nem kellett egyetlen másik labdával sem törődnöd, csak azzal. Ennek megfelelően, már azelőtt teljes figyelmedet neki szentelted, mielőtt akár csak elkezdődött volna a játék. A nő aztán feldobta a kvaffot, és a zűrzavar egyetlen pillanat alatt tört ki.

   Azonnal a labda után vetődtél, és kinyújtott kézzel igyekeztél elkapni mások előtt, ami meglepő módon sikerült is. Nem volt időd azonban, hogy örülj ennek a kis sikernek, nyomban mozgásra ösztökélted a seprűdet, még éppen időben kerülve ki a feléd tartó mardekárost. Egy könnyed mozdulattal húzódtál oldalra, majd a seprűdet irányba fordítva a három karika felé indultál. Ez persze nem volt ennyire egyszerű, szinte azon nyomban utánad iramodtak az ellenséges hajtók, igyekezve vagy elvenni a labdát, vagy lelökni a seprűről téged. Bármelyik megfelelt volna nekik, és éppen ezért nagyon ügyelned kellett rájuk.

   Az egész rendkívül gyorsan zajlott, még te magad is alig fogtad fel, hogy mi történik. Hihetetlen gyorsasággal kellett kikerülnöd őket, és ahogy elhagytál egy akadályt, azonnal egy újabb jött. Egyszer még az egyik lelátónak is majdnem nekiütköztél, de végül kikerülve azt, ismét egyenesen a karikák felé repülhettél. Amikor elég közel voltál, és lehetőséged nyílt, nem vesztegetted el. Lendítetted a kezed, és figyelted, ahogy a kvaff a középső karika felé repült. Feszülten vártad, hogy mi fog történni, de abban a pillanatban, ahogy a labda áthaladt a karikán, boldogan a levegőbe öklöztél, és fordultál, hogy odébb repülhess, ezzel éppen időben kikerülve a majdnem neked csapódó mardekáros hajtót.

   – [Név] gólt dob, tíz pontot kap a Griffendél! – kiáltotta Lee Jordan, miközben te boldogan lepacsiztál a Weasley ikrekkel, ahogy elrepültél mellettük. – Most a Mardekár indul el a kvaffal. Bletchley lepasszolja Flint csapatkapitánynak!

   A többi griffendéles hajtó az említett mardekárosok után indult, és noha te a pálya másik felén voltál, hasonlóan cselekedtél. A seprűd szélsebesen szelte át a pályát, de a lemaradást nem volt ilyen könnyű behozni. Éppen akkor sikerült utolérned a fiút, amikor az eldobta a kvaffot, így már csak tehetetlenül nézhetted, ahogy a labda a karika felé repült. Szerencsére a csapatkapitányotok nem véletlenül volt ott, és könnyedén hárította a dobást, így a Mardekár csapata nem szerzett pontot.

   A labda ellenben feléd repült, így reptében elkaptad azt, és azonnal megfordítva a seprűt az ellenséges csapat karikái felé repültél. Angelina melletted repült, és a mardekáros hajtók üldöztek titeket. Az egyikük éppen neked akart menni, amikor eldobtad a kvaffot, és kikerülted a támadást. Angelina elkapta a labdát, majd visszadobta neked. A mardekáros hajtók oda-vissza repkedtek köztetek, igyekezve megszerezni a labdát, de ti túl gyorsan passzolgattátok egymásnak, hogy elvehessék tőletek.

   Angelina végül szoros helyzetbe került, és nem tudta biztonságosan eldobni a labdát, így egy kis cselt alkalmazva megkerülte a középső karikát, és mivel a mardekárosok nem tudtak időben odaérni, feléd hajította a kvaffot. Elkaptad, majd szinte azonnal tovább is dobtad, egyenesen a karika felé. A Mardekár őrzője igyekezett megállítani, de pont lekéste, így a labda áthaladt a karikán, ezzel egy újabb pontot szerezve a Griffendélnek.

   – Újabb griffendéles gól, újabb tíz pont! – kommentálta Lee Jordan, míg a tömeg boldogan ünnepelte a sikeretek.

   A kvaff ismét a Mardekárnál kötött ki. Az ellenséges hajtó úgy tört előre, mint az amerikai focisták, aki csak a közelébe került, azt könyörtelenül ellökte. Ez az agresszió nem volt ugyan szabálytalan, de nem is volt sportszerű. Dühödten indultál te is arra, hogy elvedd a labdát, de ismét későn érkeztél, és a kvaff újfent vészesen közel került a karikátokhoz. Wood azonban ezúttal sem okozott csalódást, és elkapva a labdát feléd hajította. Megragadtad a kvaffot, és egyetlen pillanatot sem vesztegetve ismét pontszerző akcióba lendültél. A Mardekárosok azonban tanulni látszottak az előző pontszerzésekből, és teljesen rád összpontosítottak. Esélyed sem volt a karikák közelébe kerülni, és éppen ezért kénytelen voltál feladni, hogy pontot szerezz.

   Azonban a csapattársaid még megtehették. Abban a pillanatban, ahogy egy kis rést találtál a meglehetősen agresszív védelmükön, Angelina felé hajítottad a kvaffot, aki elkapva azt tovább repült. A mardekárosok utána eredtek, és te is hasonlóan cselekedtél, azonban a közönség örömittas zúgolódása megváltozott. Tekinteteddel a baj forrását kerested, és szinte azonnal meg is pillantottad a földön fekvő Wood alakját. Aggodalommal néztél le rá, de nem tehettél semmit. Éppen visszafordultál a játékhoz, amikor észrevetted, hogy a Mardekár megszerezte a kvaffot.

   Sajnos, mivel későn vetted ezt észre, nem volt időd, hogy utánuk indulj, a labda már átrepült a karikán, és ezzel a Mardekár megszerezte az első pontját. A labda ezután Angelinához került, te pedig felé indultál, hogy segíts neki, de egy makacs mardekáros hajtó az utadat állta. Próbáltad kikerülni, de hiába, valahogy mindig sikerült elállnia az utad. A gurkók egyike is feléd repült, éppen csak sikerült kikerülnöd. Közben Angelinát két mardekáros közrefogta, és a lány így tehetetlenül az egyik kilátónak csapódott.

   A kvaff ismét a Mardekárhoz került. Azonnal a labdát birtokló hajtó felé indultál, de ekkor kettő másik tag bukkant fel a két oldaladon, látszólag éppen azt akarták tenni veled, amit Angelinával is. Szerencsére te már számítottál erre, ezért sikerült elkerülnöd, hogy maguk közé szorítsanak, de mivel előlük menekültél, ezért esélyed sem volt a játékkal törődni. Így a Mardekár újabb tíz ponttal lett gazdagabb.

   A kvaff ekkor Katie Bellnél volt, és a lány elindult, hogy pontot szerezzen végre. Te magad is sikeresen kivergődtél a két hajtó közül, és a korábbinál sokkal gyorsabb tempóra ösztökélve a seprűdet igyekeztél a lehető legjobban magad mögött hagyni őket. Ez működni látszott, a mardekáros hajtók seprűi nem voltak elég gyorsak, így nem érhettek utol téged. Mégis, ezúttal sem tudtál csak hozzányúlni sem a kvaffhoz, ugyanis reptedben észrevettél valamit, ami azonnal megállított.

   Harry fél kézzel kapaszkodott a seprűjébe, miközben a levegőben lógott. Ijedten, és aggódva indultál el felé miközben a fiú a másik kezével is megkapaszkodott, de nem tudott visszaszállni a seprűre. Sajnos, egy elszabadult gurkó akadályt képzett számodra. Először majdnem eltalált, éppen csak sikerült elkerülnöd, de ahelyett, hogy ezután tovább repült volna, megfordult a levegőben, és ismét feléd indult. Ezúttal könnyebb volt kikerülni, mert láttad jönni, és tovább is ment, de ez elég sokáig feltartott ahhoz, hogy Harry ekkorra már régen leeshetett volna. Csoda volt, hogy még mindig kapaszkodott.

   Ismét a fiú felé indultál, azonban ekkor furcsa fényt pillantottál meg a szemed sarkából, ami egy pillanatra elvonta a figyelmed. Piton talárja lángolt, és a tanárok pánikolva igyekeztek eloltani. Amikor végül Piton eltaposta a tüzet, csak akkor néztél ismét vissza Harryre, magadban szidva az ostoba kíváncsiságodat. Azonban, Harry nem esett le, ahogy arra számítottál. Sőt, valójában sikerült visszaszállnia a seprűjére, és nyomban az aranycikesz után indult.

   Megnyugodva a fejed forgattad, a kvaff után kutatva. Meg is találtad azt, egy mardekáros kezében, így habozás nélkül repültél felé, hogy elvehesd a labdát. Meglepetésedre az egyik iker éppen akkor terelt arrafelé egy gurkót, amit a mardekárosnak nem sikerült időben kikerülnie, így a kvaff kiesett a kezéből. A labda után indultál, és könnyedén elkaptad azt. Tüstént felgyorsítottad a seprűdet, és a karikák felé repültél, hogy pontot szerezz, de ekkor megpillantottad Harryt, aki alattatok állt a földön, és úgy tűnt, hogy éppen öklendezett. Nem fékeztél le, hiszen nálad volt a kvaff, de kissé lassítottál, hogy meggyőződhess róla, jól volt-e a fiú.

   Ekkor meghallottad Lee Jordan hangját, és a boldogság elemi erővel öntött el.

   – Harry Potter elkapta a cikeszt, így százötven pontot szerzett!

   Madam Hooch a levegőbe repült, és a sípjába fújva jelezte a meccs végét.

   – Győzött a Griffendél! – kiáltotta ki az eredményt a nő, ezzel azonnali üdvrivalgást váltva ki a nézőkből, és a griffendél játékosaiból. A csapattársaitok Harry köré repültek, és tapsoltak, míg a fiú büszkén a magasba emelte a cikeszt. A mosoly levakarhatatlan volt az arcodról, ahogy te is oda szálltál, majd leugorva a seprűdről vidám ölelésbe vontad a fiút. Hangosan kacagva gratuláltál neki, amit a fiú mosolyogva, de kissé visszafogottabban viszonzott.

   Ilyen volt életetek első kviddics meccse, és ezzel együtt az első győzelmetek is.

   Ezután átöltöztetek, és Harry mellett elhagyva az öltözőt találkoztál Hermionéval, Ronnal és Hagriddal, akik azonnal boldogan gratuláltak a győzelmetekhez. Örömmel fogadtad a kedves szavaikat, tekintve valóban sikeresnek érezted ezt a küzdelmet. És ráadásul azzal a két ponttal, amit szereztél, méltán lehettél büszke a teljesítményetekre, elvégre kivetted a részed a játékból. Anélkül a húsz pont nélkül is győztetek volna, de mégis jó érzés volt arra gondolni, hogy te voltál az, aki végül megszerezhette ezeket a pontokat. Hasznosnak érezted magad, és a boldogságod úgy tűnt, semmi sem ronthatja el. Egészen addig, ameddig Ron és Hermione fel nem hozták Harry kis közjátékát a seprűvel.

   Nem tudtad, hogy mi is történt pontosan, ezért a két barátod magyarázta el neked. Ron elmondta, hogy Harry seprűje furcsán kezdett viselkedni, míg Hermione arról beszélt, hogy Piton megbűvölte a tárgyat, hogy ledobja magáról Harryt. Azonban, ahogy ez a gyanúsítás megtörtént, Hagrid azonnal ellenkezni kezdett.

   – Badarság! – jelentette ki a félóriás. – Miért átkozná meg Piton Harry seprűjét?

   – Ki tudja? – kérdezted vállat vonva, mire Harry bólintott.

   – Miért próbálta meg kijátszani a háromfejű kutyát?

   – Honnan tudtok Bolyhoskáról? – kérdezte Hagrid, mire meglepetten pislogtál fel rá. Azon nem lepődtél meg, hogy ő tudott róla, sokkal inkább az volt sokkoló, hogy Bolyhoskának nevezett el, egy olyan lényt.

   – Bolyhoska? – kérdezte Ron, aki látszólag éppen annyira nem tudta megérteni Hagrid névadási szokásait, mint te.

   – Neve is van annak a szörnynek? – tette fel a következő kérdést Hermione.

   – Persze, hogy van neve, ő az enyém! – jelentette ki Hagrid, ezzel ismét nem okozva túl nagy meglepetést. Amennyire ismerted a férfit, nagyon odavolt a varázslatos állatokért, így nem volt túl nagy meglepetés számodra, hogy egy olyan állat az övé volt. – Kéz alatt vettem tavaly a kocsmában egy pasastól. Odaadtam Dumbledore-nak, hogy őrizze a...

   – Igen? – kérdezte Harry, amikor Hagrid nem fejezte be a megkezdett mondatot.

   – Nem mondtam semmit! – állította a vadőr, mire fél szemöldököd felvonva néztél rá. Hagrid ekkor felétek kapta a fejét, és szigorúnak szánt hangon szólt. – Elég a kérdésekből! Ne kérdezzetek többet! Ez szigorúan titkos dolog.

   – De hát Hagrid, Piton el akarja lopni azt a dolgot, amit Bolyhoska őriz! – akadt ki Harry. Ekkor Hagrid megállt, így ti is lefékeztetek, és felnéztetek a magas férfire.

   – Lárifári! Piton a Roxfort tanára, nem tenne ilyet – mondta, mire elhúztad a szádat. Te magad sem voltál maximálisan biztos abban, hogy csak azért, mert nem volt éppen a legkedvesebb tanár, ilyesmit tenne. De a bizonyítékok ellene beszéltek.

   – Akár roxforti tanár, akár nem, én felismerem a szemmel verést! – tudatta veletek Hermione. –Eleget olvastam róla! Szemkontaktus kell hozzá, és Piton még csak nem is pislogott Hagrid!

   – Pontosan! – helyeselt Harry, mintha ezt ő is tudta volna.

   – Akárhonnan nézzük, ezt valóban elég nehéz lenne megmagyarázni – bólintottál te is, és várakozón Hagridra néztél.

   – Na, ide figyeljetek! – kezdte Hagrid, végigmutatva rajtatok. – Mind a négyőtöknek mondom. Ebbe a dologba ne üssétek bele az orrotokat! Veszélyes móka ez. Hogy mit őriz az a kutya, az csak Dumbledore Professzorra, és Nicolas Flamelre tartozik!

   – Nicolas Flamel? – motyogtad, és barátaidra néztél. Valahogy nagyon ismerős volt ez a név, de hiába törted a fejed, egyszerűen nem jöttél rá, hogy hol hallottad már korábban.

   – Elszóltam magam – hallottad meg Hagrid magának motyogott szavait. – Már megint elszóltam magam. Mindig elszólom magam.

   – Nicolas Flamel – ismételte el Harry. – Ki az a Nicolas Flamel?

   – Nem tudom – felelte tanácstalanul Hermione, míg te csak vállat vontál.

   – Ismerős a neve, de fogalmam sincs róla, ki lehet – mondtad, és tekinteteddel követted Hagrid egyre távolodó alakját.