[Név] - a neved/karaktered neve

🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲

Legközelebb, amikor ismét felébredtél, már nem az árvaház szűk szobájában voltál Tommal, hanem a Roxfort gyengélkedőjében. Az ágyad mellett állt egy másik, amelyben egy ismerős fiú feküdt, úgy tűnt még nincs magánál. Harry szemei le voltak csukva, a fiú halkan szuszogott, a mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. A tekinteted elszakítva barátodról az ágyatok lábainál álló polcokra szegezted, melyek rogyásig voltak pakolva édességekkel és virágokkal. Értetlenül néztél a sok ajándékra, majd halk susogást hallottál magad mellől, és ismét Harryre pillantottál. A fiú szemei meg-megrebbentek, ahogy feléd fordult, úgy látszott alig van még magánál.

- Jó reggelt - köszöntötted mosolyogva, mire Harry ajkaira is mosoly költözött, és kidörzsölve az álmot a szeméből a szemüvege után nyúlt.

- Felébredtetek gyerekek? - hallottatok egy idős hangot, mire mindketten az ekkor belépő Dumbledorera néztetek. Az idős varázsló a sok édességhez lépett, és mosolyogva nézett le rájuk. - Lám csak, ennyi csodálótok van?

- Csodálónk? - kérdezett vissza Harry meglepetten.

- Ami köztetek és Mógus Professzor között történt odalent a pincében hétpecsétes titok - felelte Dumbledore, te pedig már ekkor sejtetted, hogy ez azt jelentette, hogy mindenki tudott róla. - Ezért, természetesen mindenki tud róla.

- Elég ijesztő élmény volt - motyogtad, mire az idős varázsló csak lágyan elmosolyodott, majd aprót bólintott. Aztán tekintete a sok édességre esett, és lenyúlva felvett egy üres csokibékás dobozt.

- Á, látom Ron barátotok kinyitotta helyettetek a csokibékáitokat - mondta, ahogy a másik kezébe vett egy másik üres csomagolást. Erre halkan felkuncogtál, a legkevésbé sem sajnáltad a fiútól az ajándékaid, elvégre nagyon bátor volt.

- Ugye Ron és Hermione jól vannak? - kérdezted azért, bár sejtetted, hogy ha a fiú már fel tudta falni a csokibékáitokat, akkor csak nem lehetett olyan nagy baja.

- Ne aggódjatok, mindketten remekül vannak - emelte fel nyugtatóan az egyik kezét a Professzor, mire megnyugodva Harryre mosolyogtál, aki hasonló arckifejezéssel nézett rád vissza.

- És hol van a Bölcsek Köve? - kérdezte a fiú, mire te is kíváncsian a férfire néztél. Eszedbe sem jutott a kő, de most, hogy Harry említette, legutóbb a kezedben volt, mielőtt elvesztetted volna az eszméleted.

- Azzal sincs már gond - nyugtatgatott a varázsló. - Megsemmisítettük. Elbeszélgettünk Nicholas barátommal. És a végén úgy döntöttünk, hogy így lesz jó.

- De akkor Flamel és a felesége meg fognak halni, nem? - kérdezted. Bár nem ismerted egyiküket sem, kissé kellemetlenül érintett, hogy talán meghalnak miattatok.

- Van még elixírjük - sóhajtotta Dumbledore, ahogy leült Harry ágya szélére, arra az oldalra, amerről a te ágyad volt. Így most kettőtök között ült. - Elrendezhetik hát az ügyes-bajos dolgaikat. De jól mondod, meg fognak halni.

- Végülis, hogy került hozzám a kő? - tette fel a soron következő kérdést Harry. - Az egyik percben még a tükörbe néztem, aztán...

- A kőhöz csak az juthatott hozzá, aki megtalálni akarta - kezdte a magyarázatot az igazgató. - Aki kereste, de nem volt vele célja. Csak az találhatta meg. Elárulom, ez legpazarabb ötleteim egyike volt. Köztünk legyen mondva, ez bizony nagy szó.

- Voldemort meg akarta szerezni a követ, hogy újra létrehozzon magának egy testet - kezdted, és aggódva néztél fel az idős férfira. Dumbledore már tudta, hogy mire akartál kilyukadni, de hagyta, hadd fogalmazd meg magad. - Most, hogy a kő nincs többé, más módszert fog találni, hogy visszatérjen, igaz?

- Attól félek, ez lehetséges - felelte a férfi, te pedig aprót bólintottál. Sejtetted, hogy a Sötét Nagyúr nem fogja ennyivel feladni. - Tudjátok-e, hogy miért nem tudta Mógus Professzor elviselni Harry érintését?

- Igazából, erre eléggé kíváncsi vagyok - mondtad, mire az idős ember kissé elmosolyodott, gyermeki kíváncsiságod nem mutatta valódi korod.

- Az édesanyja miatt - mondta, majd rólad Harryre nézett. - Az édesanyád az életét áldozta érted. És egy ilyen tettnek nyoma marad.

Harry a sebhelyéhez emelte a kezét, de Dumbledore a fejét rázta.

- Nem, nem - mondta, mire Harry leejtette a kezét maga mellé. - Ez a fajta nyom láthatatlan. Ez benned él, a bőrödben hordod.

- Mi ez a nyom?

- A szeretet. Bizony - súgta a férfi, majd kedvesen Harry fejére ejtette a kezét, mielőtt felállt volna. Ahogy az édességek felé haladt, hirtelen felkiáltott. - Á, Bogoly Berti-féle minden ízű drazsé! Ifjú koromban sajnos egyszer kifogtam egy hányás ízű darabot. Azóta nincs sok kedvem kísérletezni vele. De ettől a karamelltől talán nem kell félnem. Tévedtem. Fülviasz.

Erre kissé elhúztad a szádat, majd figyelted, ahogy Dumbledore búcsút intve elhagyja a gyengélkedőt.

🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲

Másnap reggelre mindketten sokkal jobban éreztétek magatokat, és Madam Pomfrey hivatalosan is elengedett benneteket. Felöltözve hát a talárotokba elhagytátok a gyengélkedőt, és izgatottan tartottatok a Nagyterem felé, ahol nagy lakomát rendeztek az év vége alkalmából. Ahogy a Nagyterem felé tartottatok két ismerős alakot pillantottál meg, ahogy a lépcsők tetején állnak, és egymással beszélgetnek. Bár csak foszlányokat sikerült elkapnod a beszélgetésből, így is rájöhettél, hogy rólad és Harryről beszéltek.

Harry és te megálltatok, és mosolyogva néztetek fel két barátotokra, akik ekkor mintha észrevették volna jelenlétetek, mert abbahagyták a beszélgetést, és egyszerre fordultak felétek. Amikor megláttak titeket elmosolyodtak.

- Már jól vagy Ron? - kérdezte Harry.

- Én igen - felelte a fiú, majd felétek biccentett. - És ti?

- Én is - vont vállat Harry.

- Kicsit fázom, de amúgy rendben vagyok - vigyorogtál fel rájuk, majd Hermionéra pillantottál. - Hermione?

- Soha jobban - válaszolt vidáman a lány, majd mind a négyen nevetésben törtetek ki. Örültetek, amiért egyikőtök sem sebesült meg súlyosabban, és amiért sikerült megóvnotok nem csak a Roxfortot, hanem az egész varázslóvilágot. Tizenegy évesen. Első évben.

- Menjünk a lakomára? - kérdezted végül, mire három barátod azonnal helyeselni kezdett, és immár négyen léptetek be a Nagyterembe. Kis csapatotok helyet foglalt a Griffendél asztalánál, és igyekeztetek nem figyelni a zöld zászlókra, melyek büszkén hirdették a Mardekár győzelmét a Házkupában.

A Nagyterem megtelt élettel, a diákok hangosan beszélgettek, nevettek és ettek. Mindenki vidám volt, gondtalan. Te és a barátaid is, annak ellenére, hogy min mentetek keresztül, végre élvezhettétek az első tanévetek végét. Ron ahogy általában két kézzel habzsolta az ételeket, Hermione valami könyvről beszélt, amit nemrég olvasott, Harry Percyvel beszélgetett, míg te a Weasley ikrekkel nevettél egy ostoba viccen, amit Lee Jordan mondott. Minden aggodalom és gond elszállt, ami az utóbbi hónapokban a vállatokat nyomta.

Jó érzés volt.

Aztán csilingelés hasított a hangzavarba, és ahogy a tanévnyitón is, most is McGalagony volt a zaj forrása. A diákok lassan elcsendesedtek, és mindenki a tanári asztal felé nézett. Ahogy teljes csend lett, Dumbledore felállt.

- Ez az év is elszállt - kezdte a beszédet. - Így ismét eljött az ideje, hogy átadjuk a Házkupát. A verseny állása a következő: negyedik helyezett a Griffendél, kétszáz-ötvenkettő ponttal.

Lagymatag taps hangzott fel, bár a Griffendél asztalánál senki sem tapsolt. A többi asztalnál is inkább csak udvariasságból, ami egy kissé elkeserített. Ez a ti hibátok volt.

- A harmadik a Hugrabug, háromszáz-ötvenkettő ponttal - folytatta Dubledore. A taps ezúttal kissé lelkesebb volt, és most a Griffendél asztal is csatlakozott. - Második helyezett a Hollóhát, akik négyszáz-huszonhat pontot gyűjtöttek.

A tapsba ezúttal füttyszó és boldog kiáltások is keveredtek, egyértelműen a Hollóhát asztalától.

- Az első helyezett négyszáz-hetvenkét pontos eredménnyel a Mardekár ház - fejezte be az igazgató az eredményhirdetést, míg a Mardekár asztalától hangos ováció hangzott fel. Tapsoltak, kiabáltak, fütyültek, és hangosan örültek a győzelmüknek. Csupán fél szívvel tapsoltál te is, ahogy a többiek is mind, de felnőttként nem sértődhettél meg a vereségen, főleg úgy, hogy a te hibád is volt részben. - Gratulálhatunk a Mardekár szép eredményéhez, azonban nem feledkezhetünk meg a közelmúltbéli eseményekről! Néhány diák jutalompontokat érdemel.

Erre te és barátaid érdeklődve kaptátok fel a fejetek, a remény apró szikrája lobbant fel bennettek, hogy talán valamelyikőtök kaphat ezekből a jutalompontokból. Elvégre, szembeszálltatok Voldemorttal.

- Az egyik Hermione Granger, aki éles eszével megmentette társai életét - mondta Dumbledore, míg Hermione úgy nézett ki, mint aki fel sem fogta igazán, hogy az ő nevét mondták. - Ötven pontot kap.

A griffendélesek hangosan tapsolni kezdtek, bár biztos voltál benne, hogy te és barátaid voltatok a leghangosabbak.

- A másik az ifjú Ronald Weasley, aki olyan bravúrosan sakkozott, ahogy előtte még soha senki, az iskolánkban - mondta az igazgató, míg Ron döbbenten nézett rátok, és magára mutogatva az „én?" szót tátogta. Te és Harry megerősítően bólogattatok. - Ötven pontért.

Újabb hangos taps és éljenzés érkezett, Ron pedig döbbenten de büszkén nézett körbe a teremben, ahol őt ünnepelték.

- Jutalom jár az ifjú Harry Potternek, odaadásáért, és kivételes bátorságáért - folytatta az idős varázsló. Harry épp olyan döbbentnek tűnt, mint másik két barátotok, pedig te számítottál erre az eredményre. - Gazdagodjon a Griffendél ház hatvan ponttal.

Erre természetesen újabb tapsvihar tört ki, míg te vidáman vállon veregetted a döbbent fiút. Nagyon büszke voltál a barátaidra, és azt akartad, hogy ezt ők is tudják.

- Továbbá, jutalmat érdemel [Név], aki bátran szállt volna szembe a halállal is a barátaiért - mondta tovább Dumbledore, ezzel mélységesen megdöbbentve téged. Bár azt tudtad, hogy a barátid megérdemelték a pontokat, te nem tettél semmit. - Hatvan ponttal gazdagítva ezzel a Griffendél házat.

Újabb vastaps, örömittas kiáltások és füttyszó. Ezúttal azonban mindez neked szólt, jöttél rá, ahogy George a válladra ejtett kézzel gratulált, míg barátaid hangosan tapsoltak, és gratulációkat suttogtak neked.

- Utolértük a Mardekárt! - jelentette be Hermione, mire mind döbbenten és reménykedve néztetek rá.

- Végezetül, bátor ember az, aki szembe mer szállni az ellenségeivel de még bátrabb az, aki baráttal száll szembe - mondta az igazgató, te pedig Nevillere pillantottál. Ő volt az első, aki erről eszedbe jutott, ahogy ott állt pizsamában a klubhelyiségben, és megpróbált megállítani benneteket. - Tíz ponttal jutalmazom Neville Longbottomot!

Az említett fiú döbbenten bámult az igazgatóra, úgy tűnt nem igazán fogta fel, hogy ő is kapott tíz pontot. A többiek ellenben azonnal tapsban törtek ki, mindenki gratulált a fiúnak, és vigyorogva néztétek a döbbent arcát.

- Amennyiben számításaim helyesek, helyénvalónak tűnik, hogy némiképp megváltoztassuk a díszítést! - jelentette ki Dumbledore, majd tapsolt egyet, és a zöld mardekáros zászlók azonnal vörös-arany griffendéles zászlókká változtak. - A Griffendél az első a házak között!

Erre a kijelentésre kitört a káosz. Nem csak a griffendélesek, de a hollóhátasok és a hugrabugosok is felpattantak a helyükről, és a diáksereg egy emberként hajította magasba a süvegeiket. A tömegben több ember is gratulált neked, nem is tudtad megállapítani hányan és kik túrtak a hajadba, de nem is érdekelt. Nevetve ünnepeltél a társaiddal, és úgy érezted, hogy ennél soha nem lehetsz boldogabb.

A nagy öröm közepette el is felejtetted, hogy még hátra van a vizsgaeredmények kihirdetése. Végül a bizonyítványosztás is kellemes élménynek bizonyult: Harry és Ron (őszinte csodálkozásukra) jó jegyeket kaptak, míg Hermione - természetesen - évfolyamelső lett. Te magad is nagyon jól teljesítettél, csupán pár ponttal maradtál le Hermione mögött, ezzel az évfolyam második legjobbjaként végezve. Még Neville is vette az akadályt - elfogadható gyógynövénytan jegye ellensúlyozta a bájitalórákon nyújtott szánalmas teljesítményét.

Ezután egy csapásra kiürültek a szekrények, és megteltek az utazóládák. Neville varangyára a vécében találtál rá - a szabadságszerető állat ott lapított az egyik sarokban. Minden tanuló kapott egy elbocsátó levelet, amiben figyelmeztették, hogy otthon ne varázsoljon, még te is, noha neked nem igazán volt olyan, hogy otthon. Hagrid lekísért benneteket a csónakokhoz, melyek aztán sebesen átszelték veletek a tavat. Nem tellett bele sok idő, és már a Roxfort Expresszen ültetek. Az utazás vidám beszélgetéssel telt. Lassan megváltozott a táj arculata: a zord erdőket zöld mezők váltották fel, s miközben te Bogoly Berti Mindenízű Drazséit rágcsáltad, muglivárosok suhantak el mellettetek. Ideje volt átöltözni: levettétek varázslótalárjaitokat, és mire a vonat befutott a kilenc és háromnegyedik vágányra, már dzsekiben, kabátban feszítettetek.

Jó darabig eltartott, mire az utolsó diák is kijutott a peronról. A kapunál álló tapasztalt öreg vasúti őr kettes-hármas csoportokban engedte ki őket, nehogy a kőfalból kitódulva megriasszák a muglikat, ami téged enyhén idegesített. Úgy érezted örökre a peronon maradsz, de mivel a barátaid melletted voltak, igazából ez sem volt olyan szörnyű gondolat.

- El kell jönnötök hozzánk valamikor - invitált benneteket Ron. - Majd küldök baglyot.

- Kösz - bólintott Harry. - Legalább valami jó is vár rám a nyáron.

- Ezer örömmel mennék el hozzátok, őszintén szólva a nyarak elég unalmasak, még ha Tom jó társaságot is nyújt - mondtad, és eszedbe jutott a Foltozott Üst tulaja. Tom barátságos volt, de mégsem olyan vele tölteni a szabadidődet, mint a barátaiddal.

A diákok lökdösődve araszoltak a muglivilágba vezető kapu felé, és végre úgy tűnt, ti is kijuttok.

- Szia, Harry, [Név]! - kiáltották többen. - Viszlát jövőre, Potter!

- Ti vagytok a nagy kedvencek - jegyezte meg vigyorogva Ron, mire a szemeid forgattad.

- Csak érteném a nagy szeretetet - felelted, mire a vörös vállat vont.

- Lehet ahhoz köze, hogy te és Harry szembeszálltatok Mógussal - tudatta veled, te pedig ismét nem tudtál segíteni a szemforgatáson. Harry szállt szembe Mógussal, te csak ott voltál, és kedélyesen elcsevegtél Voldemorttal.

- Ott nem én vagyok a nagy kedvenc, ahova megyek, abban biztosak lehettek - szólalt meg Harry is. Négyen együtt léptétek át a falat.

- Ott van, anya, ott van, nézd!

A kiabáló Ginny Weasley volt, Ron legfiatalabb húga, de lelkesedése nem a bátyjának szólt, ami őszintén szólva rendkívül szórakoztatott.

- Harry Potter! - sikongatott. - Anya, nézd! Látom...

- Maradj már csöndben, Ginny, és ne mutogass, mert illetlenség.

Mrs. Weasley rátok mosolygott.

- Nehéz évetek volt? - kérdezte, te pedig szinte felnevettél a tényen, hogy ez mennyire nem fejezte ki a helyzetet.

- Nagyon - válaszolt Harry. - Köszönöm a karamellát és a pulóvert, Mrs. Weasley.

- Igen, én is köszönöm az ajándékokat - bólintottál te is, és őszinte mosolyt ajánlottál a nőnek. - Nagyon örültem nekik.

- Ugyan, nincs mit, drágáim.

- Mehetünk végre?

A hang irányába fordulva megláttál egy igencsak túlsúlyos férfit, vörös arccal, nagy bajusszal. Mögötte egy sovány nő állt, nevetségesen hosszú nyakkal, és egy pufók fiú, aki nagyjából egyidősnek tűnt veled, de a legkevésbé sem tartottad rokonszenvesnek. Azonnal tudtad, hogy Harry „családjával" álltál szemben.

- Áh, szóval maguk Harry rokonai? - szólt Mrs. Weasley.

- Bizonyos mértékig - felelte mogorván a férfi. - Gyerünk, fiam, siess! Nem fogunk estig várni rád!

Azzal elvonult. Harry felétek fordult, és elbúcsúzott tőletek.

- Akkor hát látjuk még egymást a nyáron.

- Remélem, hogy... öhm... kellemesen telik majd a vakációd - szólt Hermione, és bizonytalanul nézett a nagydarab férfi után. Te magad is hasonló tekintettel bámultad a közel sem szimpatikus kis családot, fel sem tudtad fogni, hogy lehet valaki ilyen goromba pokróc. És rettentően sajnáltad, hogy Harry közöttük nőtt fel.

- Oh, biztos vagyok benne - felelte Harry, és széles vigyor terült el az arcán. - Ők nem tudják, hogy itthon nem szabad varázsolnunk. Az idei nyár Dudleyval roppant szórakoztató lesz...

- Bárcsak láthatnám - mondtad, és megosztottál egy csíntalan mosolyt három barátoddal.

Ekkor még nem is sejtetted, milyen nyárnak nézel elébe.