Név] - a neved/karaktered neve

🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲

Ahogy azt Hermione mondta, ezután semmi sem történt, ami arra utalt volna, hogy Voldemort a Tiltott Rengeteg fái között leselkedne Harryre. A Bölcsek köve másodlagos problémává vált, ahogy a vizsgák közeledtek, és noha tudtad, hogy eleget tanultál, hogy probléma nélkül átmehess, valahol mégis izgultál kicsit.

Beköszöntött a kánikula, amit nem fogadtál kitörő örömmel. Tikkasztóan meleg volt ugyanis abban a tágas osztályteremben is, ahol az írásbeli vizsgafeladatokat körmöltétek puskázásgátló átokkal megbűvölt lúdtollaitokkal. Az írásbelik mellett gyakorlati vizsgáitok is voltak. Flitwick professzor egyenként behívott mindenkit a bűbájtanterembe, hogy lássa, végig tudtok-e táncoltatni egy ananászt az asztalon. McGalagonynál egeret kellett tubákosszelencévé változtatnotok - pluszpontokat ért, ha a szelence míves kivitelűre sikerült, de pontlevonás járt érte, ha bajsza volt. Piton vizsgáján a legtöbben reszkettek, mint a kocsonya, mert a professzor végig ott állt a hátatok mögött, miközben igyekeztetek előkaparni emlékezetetekből a felejtés italának hozzávalóit.

Te magad sem élvezted ezt a fajta figyelmet, de volt annyi lélekjelenléted, hogy rezzenéstelenül oldd meg a vizsgafeladatokat. Bár Piton nem volt veled sem kedvesebb, mint a többi nebulóval, valahogy mégsem tűnt úgy, hogy annyira utálna, mint Harryt például. Bár, ha valaki téged kérdezett volna erről, Piton nem sok embert utált jobban Harrynél, talán csak szegény Nevillet.

- Mindenki azt mesélte, hogy itt iszonyú nehezek a vizsgák, de ez nem volt nehéz, én élveztem! - jelentette ki Hermione, ahogy éppen az udvaron vágtatok át. Erre a kijelentésére kissé megvontad a vállad, te magad sem tartottad annyira nehéznek a vizsgákat. Néhány, mint például az átváltoztatás vizsga tényleg elég élvezetes volt.

- Tényleg nem volt vészes - értettél egyet a lánnyal.

- Örüljetek neki, én cseppet sem élveztem - tudatta veletek Ron, ami a legkevésbé sem tudott meglepni. Harry nem mondott semmit, mégis azonnal felfigyeltél rá, ugyanis kezét a homlokán lévő sebre szorítva lépkedett mellettetek, arcán egyértelműen kivehető volt a fájdalom. - Mi bajod Harry?

- A sebhelyem - felelte a fiú a nyilvánvalót. - Szörnyen sajog.

- Fájt már máskor is - mondta Hermione.

- De nem ennyire!

- Menj el a gyengélkedőre - javasolta Ron.

- Szerintem az nem hatna - mondtad, majd Harryre néztél. - Ez nem véletlen történik, nyilván valami köze van Voldemorthoz.

- Így van, ez figyelmeztetés! - bólintott Harry. - Azt jelenti, hogy veszély fenyeget.

Erre egyikőtök sem mondott semmit. Ahogy tovább haladtatok, zene hangját hallottad, és követve a hangot Hagridra pillantottál, aki a kunyhója előtt ülve zenélt.

- Hát persze! - mondta Harry, aki szintúgy Hagridot nézte. Értetlenül pillantottál rá.

- Mi? - kérdezted, ahogy a fiú elindult egyenesen a vadőr felé. Ti hárman összenéztetek, majd azonnal követtétek Harryt, felzárkózva mellé.

- Nem tartjátok kicsit furcsának, hogy Hagrid leghőbb vágya egy sárkány, erre jön egy idegen, akinél véletlenül van egy?! - tette fel a kérdést Harry, ami Norbert megismerésekor a te fejedben is megszületett, és amit válasz hiányában elfelejtettél.

- Igaz, már akkor is furcsálltam a dolgot, elvégre nem tudom elképzelni, ki a fene sétálna sárkánytojással a zsebében - bólintottál, és átkoztad magad, hogy nem jutott eszedbe előbb a furcsa összefüggés. Természetesen nem véletlen volt. - Miért nem jutott hamarabb az eszünkbe?

- Túl elfoglaltak voltunk, hogy ezekre a részletekre különösebb figyelmet fordítsunk - felelte Hermione, aki látszólag szintúgy megértette már, miről beszéltetek. Lépteitek felgyorsultak, ahogy Hagrid egyre közelebb került, míg végül már mind a négyen rohantatok.

- Hagrid! - szólította meg a vadőrt Harry, ahogy csapatotok elé érve megállt. Kissé mind lihegtetek, de izgatottan vártátok, hogy fény derüljön az újabb kérdésre. - Kitől kaptad a sárkánytojást? Hogy nézett ki a pasas?

- Nem láttam - felelte a férfi abbahagyva a zenélést, hogy rátok figyelhessen. - Az arcába volt húzva a csuklyája.

- Beszéltél neki Roxforti dolgokról is? - tette fel a következő kérdést Harry.

- Igen, arról beszélgettünk, hogy miféle vadakkal dolgozom - bólintott elgondolkodva a kérdezett. - Még mondtam is neki, hogy Bolyhoska után egy sárkánnyal könnyen elbírok.

- És érdekelte Bolyhoska? - kérdezted Harry válla fölött áthajolva.

- Hát hogyne érdekelte volna Bolyhoska? - kérdezett vissza Hagrid, mintha ez teljesen egyértelmű lenne. - Elvégre nem mindennap találkozik az ember háromfejű kutyával. De mondtam is neki, emlékszem mondtam: „minden bestia kezesbárány lesz, csak a trükkjét kell ismerni!" Itt van például Bolyhoska. Hogyha zeneszót hall, már húzza is a lóbőrt.

Erre a kijelentésre te és barátaid összenéztetek, mire Hagrid arcáról leolvadt a mosoly, hogy felismerés vegye át a helyét.

- Megint elszóltam magam - mondta, de ti már fordultatok is, és a Roxfort irányába rohantatok. Az újonnan megtudott információk fényében tudtátok, hogy nagy volt a baj. - Hová rohantok? Hé!

Ti azonban nem álltatok meg, vagy fordultatok vissza. Nem, egészen az átváltoztatás tanteremig loholtatok, addig semmi sem tudott volna megállítani benneteket. Ahogy abban reménykedtetek, a teremben az asztalnál ült McGalagony Professzor, valószínűleg a vizsgákat javította. Nem zavartattátok magatokat, átrohantatok a termen, és egyenesen a tanári asztal előtt álltatok meg. Az idős boszorkány meglepetten és értetlenül nézett fel rátok, ahogy lihegve felsorakoztatok előtte.

- Beszélnünk kell Dumbledore Professzorral! - mondta Harry köszönés nélkül, míg te hevesen bólintottál.

- Nagyon sürgős! - egészítetted ki, abban a reményben, hogy ettől majd elkerülhetitek, hogy a boszorkány kérdéseket tegyen fel, ahelyett hogy csak elvezet az igazgató irodájába benneteket.

- Dumbledore Professzor nincs a Roxfortban - mondta a nő, mintha ezt tudnotok kellett volna. - Londonba repült, mielőtt sürgős baglyot kapott a Mágiaügyi Minisztériumból.

- Elutazott? - kérdezte Harry az egyértelműt. - Mindenképp értesítenünk kell!

- Küldhetnénk neki egy baglyot - bólintottál, és McGalagony Professzorra néztél. - A Bölcsek Kövéről van szó.

- Honnan tudnak maguk... - kezdte a jogos kérdést a nő döbbenten bámulva rátok, de Harry nem várta meg, hogy befejezze.

- El akarják lopni Tanárnő!

- Nem tudom, honnan tudnak maguk a kőről, de azt a követ senki nem tudja ellopni - mondta néhány másodperces döbbent, töprengő csend múlva. - Most pedig menjenek fel a körletükbe!

- De tanárnő... - kezdted, azonban egyetlen csitító pillantás beléd fojtotta a szót. Hosszú idő óta ez volt az első olyan alkalom, amikor valóban úgy érezted magad, mintha egy tizenegy éves gyerek lennél, akinek nem volt beleszólása a felnőttek világába.

Harry megfogta a kezed, és amikor a nőről rá pillantottál, enyhén a fejét rázta. Egy utolsó pillantást vetettél még a még mindig téged bámuló McGalagonyra, majd halkan felsóhajtottál, és hagytad, hogy a barátaid kivezessenek a teremből.

- Hagrid nem egy idegennel találkozott, hanem Pitonnal - kezdte Harry, ahogy kiértetek a teremből. - Piton tudja! Tudja a trükköt Bolyhoska ellen!

- És Dumbledore is elutazott - bólintott Hermione is.

- Ráadásul McGalagony nem hisz nekünk - egészítetted ki a helyzet összefoglalását.

- Lám, a jómadarak - hallottatok egy hangot magatok mögül. Egyszerre fordultatok hátra, hogy a mögöttetek álló Pitonra nézhessetek. A férfi egyenként szemügyre vett mind a négyeteket, ahogy teljes testtel felé fordultatok. - Föl nem foghatom, miért tölti négy ifjú griffendéles a kastély falai között a szabadidejét.

- Tu-tu-tudja tanár úr, be kellett jönnünk... - kezdte Hermione a mentséget, de Piton félbeszakította, mielőtt befejezhette volna. Ennek nagyon örültél, a lány nem kezdte túl meggyőzően a mentegetőzést.

- Nos, vigyázzanak - mondta helyette, és ismét végignézett rajtatok, majd tekintete megállt Harryn. A fiú összehúzta a szemeit, mire Piton félig hitetlen, félig rosszalló tekintettel nézett rá. - Még magukra fogják, hogy rosszban sántikálnak.

Azzal egy utolsó gyanakvó pillantást vetve négyesetekre megfordult, és suhogó talárral elsietett.

- Tessék, mit csináljunk? - kérdezte Hermione, amikor a férfi már hallótávolságon kívülre ért.

- Lemegyünk a csapóajtón - felelte Harry, mire hitetlenkedve néztél rá. - Ma éjszaka.

- Remek ötlet Harry, és mondd csak, tudsz játszani valamilyen hangszeren? - kérdezted, mire a fiú rádnézett, majd megvonta a vállát.

- Nem, de nem lehet olyan nehéz - felelte, mire csak még jobban megdöbbentél, majd a fejed rázva elindultál a Griffendél klubhelyisége felé.

- Mind meg fogunk halni.

🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲

Odakint sötét volt, és már mindenki az ágyban feküdt. Te és Hermione is, bár a többi hálótársatokkal ellentétben, ti ketten még fel voltatok öltözve, és csendesen azt vártátok, hogy mindenki elaludjon. Amikor végül úgy ítéltétek, hogy biztonságos kimászni az ágyból, mindketten felkeltetek, és együtt hagytátok el a szobát. Ezután a fiúk ajtajához léptetek, és halkan bekopogtál. Megkönnyebbülésedre Ron nyitott ajtót, aki mögött szorosan Harry állt.

- Mehetünk? - kérdezted őket, a válluk felett átlesve. A szobából halk horkolás és szuszogás jött, ezzel biztosítva titeket, hogy a többi fiú már aludt.

- Igen, mindenki alszik - bólintott Harry, így csapatotok lecaplatott a lépcsőn, egyenesen a közös helyiségbe. Ahogy leértetek, és körbenéztetek a most csendes, sötét teremben, tekinteted megakadt az egyik fotel kartámláján ülő varangyon.

- Trevor? - kérdezted, mire barátaid is észrevették az említett állatot.

- Trevor! Csss! Tűnés! - súgta hangosan Ron, te pedig már azon voltál, hogy tudasd vele, hogy ha ilyen hangosan suttog, akkor akár már beszélhetne normál hangerőn is. - Mit keresel itt?

- És ti mit kerestek itt? - kérdezte egy hang, ami egészen biztosan nem a barátaidhoz tartozott. Azonnal a beszélő irányába kaptad a fejed, így láthattad, ahogy Neville feláll abból a fotelból, aminek a támláján a varangya volt. - Megint ki akartok menni, mi?

- Figyelj Neville, figyelj! Ezt nem értheted... - kezdte Harry, de Neville nem hagyta, hogy befejezze.

- Hallgass! - kiáltotta, mire kissé összerezzentél a hirtelen hangos hangra. - Nem mehettek ki! Megint megbüntetik a Griffendélt! Ha-ha kell meg is verlek!

- Neville, kérlek... - kezdted, de a fiú ezúttal sem maradt csendben, úgy tűnt meggyőzhetetlen.

- Nem [Név], nem fogom hagyni, hogy megint kimenjetek!

- Bocsáss meg Neville, de nincs más választásom - mondta most Hermione, majd elővéve a pálcáját a fiúra mutatott vele. - Petrificus Totalus!

Azzal Neville hirtelen sóbálvánnyá dermedt, és lassan eldőlt, hangos puffanással érkezve a hátára. Aggódva néztél a fiúra, de meg kellett hagynod, ez egy elég hasznos kis varázslat volt. Remélni merted csak, hogy azért a fiatalnak nem esett komolyabb baja, de bíztál annyira Hermionéban, hogy tudd, sose ártott volna a barátainak.

- Félelmetes vagy néha Hermione - mondta Ron, miután hangosan nyelt egyet. Mélyen egyetértettél ezzel a kijelentésével. - Ugye tudsz róla? Nagyon ügyes, de félelmetes.

- Ugye milyen jó, hogy végül a barátjának tudhatod magad? - kérdezted a fiúra vigyorogva. Ron kissé elsápadt, látszólag ő is megértette, hogy mire akartál ezzel utalni. A fiú megbántotta egyszer a lányt, és noha végül az vezetett a barátságotokhoz, mégis örülhet neki, hogy Hermione jó oldalán állt. - Vajon ha akkor nem jön a troll, most mi lennénk sóbálványok, és Hermione lenne az, aki megpróbál megállítani, hogy kimenjünk?

- Ez egy olyan kérdés, amibe nem akarok belegondolni - felelte Ron riadtan, mire halkan felkuncogtál, de nem kínoztad tovább.

- Na menjünk! - mondta Harry, aki egész végig a földön mozdulatlanul heverő fiút bámulta, látszólag éppen annyira ijedten és lenyűgözötten, mint ahogy Ron is. Miután ezt mondta, ellépett Neville mellett, és lenézve rá bocsánatot kért.

- Bocs - visszhangozta Hermione is a bocsánatkérést, ahogy rögön Harry mögött elhaladt a szerencsétlen griffendéles mellett. Mögötte te haladtál.

- Tényleg sajnáljuk Neville - mondtad te is, és ahogy elhaladtál mellette, hallottad, hogy mögötted Ron is megszólalt.

- A te érdekedben tettük - közölte a fiúval.

Amikor kiértetek a klubhelyiségből, Ron magatokra terítette a vállán hordott Láthatatlanná tévő köpenyt. Össze kellett bújnotok, hogy mind a négyen elférjetek alatta, és ne lógjon ki semmitek, ami némileg megnehezítette a mozgást, de ez sem akadályozott meg benneteket abban, hogy a célotok felé tartsatok. Út közben Ron többször is rátaposott a te vagy Hermione lábára, ami csak még kellemetlenebbé tette az utat, így nagy megkönnyebbüléssel fogadtad a harmadik emeleti folyosó tiltott részének látványát.

Amikor Hermione előhúzta a pálcáját és kinyitotta az ajtót, ami mögött Bolyhoska várt rátok, már kevésbé örültél persze, de nem jelezted hangosan is, hogy mennyire aggódtál valójában. Szerencsére a félelmed hamar elmúlt, ahogy belépve megláttad a halkan szuszogó állatot, és meghallottad a fal mellett álló hárfa lágy hangját.

- Álljon meg a menet! Ez... - kezdte Ron, amikor Bolyhoska álmában kissé erősebben fújta ki a levegőt, ami így azonnal lelökte rólatok a köpenyt.

- Alszik - fejezte hát be a fiú megkezdett mondatát Harry.

- Piton előttünk jár - mondtad, és a magától játszó hárfára mutattál. - Megbűvölte a hárfát, így veszélytelenül lejutott a csapóajtón. Egy lépéssel le vagyunk maradva.

- Ez iszonyúan büdös - jelentette Ron, ahogy szavait követve közelebb léptetek a kutyához. S valóban, Bolyhoska lehelete szörnyen büdös volt. Szinte már fullasztóan.

- Kérlek, könyörgöm, ne mondjátok azt, hogy most félre kell tolnunk a lábát, hogy lejussunk - mondtad, és a csapóajtóra mutattál, amin Bolyhoska nagy, nehéz mancsa feküdt, ezzel elzárva azt előletek.

- Ha van más ötleted, hallgatom - felelte Harry, mire grimaszolva vállat vontál, ezzel jelezve, hogy bizony semmi más ötleted nem volt. - Gyerünk, segítsetek!

- Ez őrültség - morogtad, de odaléptél a nagy mancs mellé, és megtámasztottad a kezed a bundában. A többiek is felsorakoztak melléd, majd Harry parancsára egyszerre tolni kezdtétek a nehéz végtagot. Miközben minden erődet beleadva toltad a lábat, folyamatosan Bolyhoska fejeit nézted, és amikor az egyik kissé megrándult, még egy kicsit több erőt adtál bele. Megkönnyebbülten engedted el a mancsot, amikor végre letoltátok a csapóajtóról.

Harry és Hermione lehajoltak az ajtóhoz, majd megragadva a foggantyúját együttes erővel felemelték azt. Melléjük lépve leguggoltál a nyílás mellé, és belenéztél az abban tátongó sötétségbe. Egyáltalán nem tűnt kellemes ötletnek leugrani oda, főleg úgy, hogy nem tudtátok, mi volt az alján, és mennyire volt mély.

- Én megyek le elsőnek - kezdte Harry, és noha a lelked mélyén tudtad, hogy felnőttként neked kellene először menned, valamiért mégsem szóltál közbe. - Ti csak akkor gyertek, ha jelzek! Ha valami történik velem, hagyjatok itt, és tűnjetek el innen!

- Izé, srácok - kezdted, mire három barátod kíváncsian rád pillantott. Te csak Bolyhoskát bámultad, akinek a szemei már nyitva voltak, és most egyenesen rád bámult. - Azt hiszem, mennünk kellene. Most!

Barátaid megmerevedtek, ahogy meghallották a hárfa zenéjének hiányát, majd lassan maguk mögé pillantottak. Bolyhoska ekkor kezdett felegyenesedni, egyértelműen nagy bajban voltatok.

- Ugrás! - kiáltotta Harry, és már lent is volt. - Gyertek!

- Ezt veszem a jelzésnek! - kiáltottad te is, és azonnal a fiú után vetetted magad. A zuhanás nem tartott sokáig, azonban a várt kemény talaj helyett valami puhára érkeztél. Alig hogy talajt értél, Hermione is becsapódott melléd, majd hangos kiáltással Ron is megérkezett.

- Még szerencse, hogy itt van ez a fura növény - jelentette Ron, és csak ekkor ismerted fel, hogy valóban egy hatalmas növény fogta fel az esésetek. Bár nem volt vak sötét, mert a csapóajtó nyílásán leszivárgott a fenti terembe jutó holdfény, ettől függetlenül nehéz volt látni bármit is. Azt persze ki tudtad venni, hogy egy sűrű indákból álló növényben ültetek.

Nyugalmatok azonban nem tarthatott sokáig, a növény ugyanis hirtelen mozogni kezdett. Az indák tekeregtek akár a kígyók, te pedig ijedten hőköltél hátra, ahogy egy egyenesen feléd közeledett. Csakhogy menekülni nem volt hely, és mire észbekaptál, hosszú indák tekeredtek rád, olyan szorosan és sűrűn, hogy alig tudtál mozogni. Ijedten mocorogtál, menekülni próbáltál, de az indák csak szorosabban tartottak.

- Ne mozogjatok! Nyugalom! Ez a növény az Ördöghurok - hallottad Hermione hangját, mire azonnal felrémlett benned a gyógynövénytan óra, amikor Bimba Professzor az Ördöghurokról beszélt. - Lazuljatok el! Még gyorsabban megfojt, ha nem tudtok megnyugodni.

- Különben lassan fojt meg? De jó! Ettől most megnyugodtam! - felelte Ron, mire a szemeid forgatva néztél rá. Közben igyekeztél mozdulatlan maradni.

- Néha figyelhetnél az órákon Ron - közölted vele, ahogy hirtelen érezted, hogy lassan süllyedni kezdesz. Egy pillanat múlva a növény indái eltűntek körülötted, és rövid zuhanás után kemény talajt értél. Hermione melletted ért földet, így egymást segítettétek lábra, miközben a fiúk a neveitek kiáltozták, és tovább küzdöttek. - Jól vagyunk fiúk!

- Így van, csak lazuljatok el végre! - bólogatott Hermione, amit természetesen rajtad kívül senki sem láthatott.

- [Név], Hermione, hol vagytok? - kérdezte Harry, mire a szemeid forgattad, de visszafogtad a kitörni készülő szarkasztikus megjegyzést.

- Ha megtennétek amit Hermione mond, akkor ti is itt lennétek - felelted. - Bízhatnátok már egy kicsit bennünk!

Erre Ron kiáltását hallottad, ahogy Harry nevét ismételgeti, majd a következő pillanatban az említett fiú esett melléd a földre. Azonnal odaléptél elé, és a kezed nyújtottad neki, hogy felsegítd. A fiú elfogadta a segítséged, és hagyta, hogy felhúzd a földről.

- Jól vagy? - kérdezted, mire ő bólintott.

- Igen, semmi bajom - felelte, majd felnézett oda, ahol Ron még mindig a növénnyel hadakozott.

- Ez nem igaz, nem képes lazítani - mondta Hermione rosszallón, mire bólintottál, de nem mondtál semmit. Magadban az Ördöghurokról tanultakat próbáltad felfrissíteni, hogy valahogy segíthess a fiúnak.

- Ördöghurok, Ördöghurok, gyilkos ujjú lény... - hallottad meg Hermione hangját, mire felcsillanó szemekkel fordultál felé, és megragadva a vállát befejezted a kis verset.

- De fut ha rásüt a fény!

- Igen! Ez az! Az Ördöghurok nem bírja a fényt! - bólogatott Hermione is, ahogy elővette a pálcáját, és a magasba tartotta, egyenesen a növény felé. - Lumos Solem!

A pálcából ekkor éles fény tört elő, és az Ördöghurok indái hirtelen visszahúzódtak, ezzel elengedve Ront, aki hangos kiáltással esett elétek a földre. Mindhárman egyszerre térdeltetek mellé, és kérdezgettétek, hogy baja esett-e. Harry felsegítette a földről, amikor meggyőződtetek róla, hogy semmi baja, majd mind felállva a fiúra néztetek, aki most nézett körbe a kis helyiségben, ahova érkeztetek.

- Hú! Jól elbántunk vele! - jelentette ki, mintha ő bármit is tett volna, mire fél szemöldököd felhúzva néztél rá.

- Már úgy érted, hogy Hermione jól elbánt vele? - kérdezted, és a lány felé biccentettél a fejeddel. - Te semmit sem csináltál, és még hallgatni sem voltál hajlandó arra, amit mondtunk neked.

- Igaz - motyogta lesütött szemekkel a fiú, majd Hermionéra nézett. - Köszönöm Hermione.

- Igazán nincs mit - mosolyodott el a lány, mire te is halkan somolyogtál, és elégedetten nézted barátaid.

- Ez a beszéd!

A kellemes jelenetnek halk, zizegő hang vetett véget. Kíváncsian pillantottál a mögötted lévő lépcső irányába, ami az egyetlen kiútnak tűnt ebből a kis szobából, és ahonnan a zaj jött. Olyan volt, mintha szárnyak zizegését hallottátok volna, és kissé megrémültél, hogy ezúttal milyen teremtmény vár rátok odabent.

- Mi ez a zaj? - kérdezte Hermione, aki látszólag szintúgy meghallotta, ahogy a két fiú is.

- Nem tudom, de nem úgy hangzik, mintha hatalmas bogarak szárnyai zümmögnének? - kérdezted, mire barátaid elgondolkodva füleltek egy kicsit, majd Harry bólintott.

- Igen, ahhoz hasonló - mondta. - Menjünk!

- Ha valami óriásdarazsak vagy valami ilyesmik, akkor én most visszafordulok - morogtad, de mind a négyen tudtátok, hogy ezek üres szavak voltak. Nem tudtál volna visszajutni, és soha nem hagytad volna itt a barátaidat. Így kis négyesetek csendesen felcaplatott a lépcsőkön, majd az előttetek lévő csukott ajtót kinyitva beléptetek egy az előbbinél jóval nagyobb terembe.

Itt a zaj jóval hangosabb volt, és végre észevettél benne némi fémes csengést is. Amikor felnéztél a fölöttetek repkedő, a zajokat kiadó dolgokra, mély megnyugvással konstatáltad, hogy semmiféle túl nagyra nőtt bogár nem volt a közelben. Nem, a repkedő dolgok aranyosan csillogó kulcsok voltak. Több száz, ha hirtelen saccolnod kellett volna.

- De furcsák! - mondta Hermione csodálkozva. - Sose láttam még ilyen madarakat.

- Mert ezek nem madarak - felelted, és egy hozzátok kissé közelebb szálló kulcsra mutattál, hogy a lány láthassa.

- Ezek kulcsok - bólintott Harry is, majd lenézett rátok. - Az egyik biztos nyitja azt a zárat.

- Zárat? - kérdezted, majd a fiú által neked mutatott irányba pillantottál. Veletek szemben nem messze egy csukott ajtót láttál, és biztos voltál benne, hogy az valójában be volt zárva. Harrynek igaza lehetett, és erre csak az erősített rá még jobban, hogy megláttad a mellettetek lebegő seprűt, amihez Harry ekkor lépett oda.

- Hol van itt a csapda? - kérdezte Hermione, ahogy ti hárman is a seprű elé álltatok.

- Nem tudom - felelte Harry, miközben Ron némán előkapta a pálcáját, és ellépve a seprű mellett az ajtóhoz sietett.

- Nem hinném, hogy az Alohomora itt működni fog - szóltál utána, ahogy Hermione nyomában te is utána indultál, Harryt a seprű mellett hagyva. Ron azért csak megpróbálta, de amikor nem sikerült lassan megfordult, és rád nézett. - Na, mit mondtam?

- Legalább megpróbáltam - felelte Ron, mire a szemeid forgattad, de ezt a tényt nem tagadhattad.

- Nyilvánvalóan csak a kulcs nyitja - mondtad, és tekinteted az említett tárgyakra vezetted. - Nagyon sok a kulcs, de mind egyforma. Az, ami nekünk kell, valószínűleg különbözik tőlük. Különben lehetetlen lenne bejutni.

- Egy nagy, ódivatú kulcs kell! - helyeselt Ron, és te is bólintottál, habár szemeid nem vetted le a kulcsokról. - Biztos rozsdás, mint a kilincs.

- Ott van! - kiáltottad egyszerre Harryvel, látszólag éppen ugyanakkor vettétek észre a törött szárnyú, teljesen eltérő kinézetű kulcsot, ami lassan repült a többi között.

- Az lesz az - mondta Harry. - Az a törött szárnyú.

- Nos, ennyire nem lehet egyszerű - mondtad, és figyelted, ahogy Harry habozva bámul a seprűre maga előtt. - De vajon mi lehet a csavar?

- Nehogy már beijedj Harry! - kiáltotta Ron, mire rosszallón néztél rá. - Hogyha Piton el tudta kapni, akkor te is el tudod! Te vagy az évszázad legfiatalabb fogója!

- Oké, ez igaz - ismerted be, majd a várakozón rád bámuló Harryre pillantottál. - Nem akarok vészmadár lenni, de az is igaz, hogy Piton ismerhetett olyan varázslatot, ami segített neki. Azonban, az is biztos, hogy a tetehetségeddel neked nincs varázslatra szükséged, hogy elkapd azt a kulcsot, szóval minden rendben kell, hogy legyen.

- Úgy gondolod, képes vagyok rá? - kérdezte a fiú, mire elmosolyodtál, és határozottan bólintottál.

- Biztosan tudom - felelted, mire a fiú egy pillanatig még nézett rád, majd aprót biccentett, és lassan megragadta a seprűt. Azonban abban a pillanatban, hogy az ujjai a seprű nyele köré tekeredtek hirtelen az összes kulcs agresszíven a fiú felé repült. Harry gyorsan a seprűre pattant, és a kulcsokat legyezgetve felszállt.

- Így tényleg nem olyan egyszerű - közölte Ron, mire felhorkantál, de tekinteted egy pillanatra sem szakítottad el Harryről. A fiú egyre magasabbra és egyre gyorsabban szált, a kulcsokkal szorosan a nyomában. Láttad, hogy kinyúlt valamiért, majd hirtelen irányt váltva felétek kezdett repülni.

- Kapjátok el! - kiáltotta, ahogy elég közel ért hozzátok, majd felétek hajította a kezében lévő kulcsot. Az persze, ahogy a levegőbe került ismét fölfelé kezdett repülni, de mivel a szárnya törött volt, túl lassan tudott csak haladni. Egy jól irányzott ugrással elkaptad hát, majd azonnal az ajtóhoz rohantál, és bedugva a kulcsot elfordítottad a zárban.

Ez meglehetősen nehéz feladat volt, tekintve, hogy a kis tárgy hevesen verdesett a szárnyaival, amik fájdalmasan csapódtak a kezednek. Ron és Hermione sürgettek, hogy nyisd már ki az ajtót, míg Harry továbbra is a kulcsok elől menekült. Amikor a zár kattant, megkönnyebbülten kifújtad az addig észrevétlenül benntartott levegőt, és kitártad az ajtót. Hermione és Ron gyorsan besiettek rajta, majd te is beléptél, és visszafordulva tartottad az ajtót Harrynek.

A fiatal felétek repült, a kulcsok makacsul követték. Abban a pillanatban, hogy beért a terembe, hárman azonnal elkezdtétek becsukni az ajtót, mielőtt a kulcsok elértek volna benneteket. Amint sikerült becsukni, hangos koppanások százait hallottad, ahogy a kulcsok teli erőből nekiszáguldottak a kemény faajtónak.

- Hát ez szoros volt - jelentetted ki, ahogy elengedve az ajtót a többiek felé fordultál. A teremben azonban annyira sötét volt, hogy nem láttad egyiküket sem igazán, csak homályos köralakjaikat. - Miért van itt ilyen átkozottul sötét?

- Nem tudom, talán ha beljebb megyünk történik valami - mondta Harry, és ekkor meghallottad, ahogy léptek távolodnak tőled. Hamarosan több hang követte, és te is gyorsan utánuk eredtél. Nem kellett sokat mennetek, amikor egy ajtóhoz értetek. Az első - aki történetesen Harry volt - azonnal kinyitotta a kétszárnyú ajtót, így egy újabb terembe értetek. Itt is sötét volt, de közel sem annyira, mint az előző helyiségben.

- Ez nekem gyanús - hallottad magad mellől Hermione hangját, míg beljebb mentetek a félhomályos teremben. Bár nem volt annyira sötét, hogy ne láss semmit, így sem ismerted meg, mik lehettek azok a magas alakok előttetek. - Nagyon, nagyon gyanús.

- Miféle hely ez? - kérdezte Harry, ahogy megálltatok a magas alakok előtt. - Temető?

Ekkor jobban szemügyre vetted a helyet, és észrevetted, hogy előttetek az álló szobrokon kívül más is volt. Körülöttetek ugyanis megannyi törmelék és felismerhetetlen darabka hevert egymásra halmozva. Valahol valóban temetőre hasonlított, azonban itt túl nagy káosz volt ahhoz, hogy ezek sírkövek legyenek.

- Dehogy, ez nem temető - felelte Ron, aki látszólag elsőként ismerte fel a helyet. Halk sóhajt hallottál tőle, majd a fiú előre lépett, és pár méterre előttetek megállt. - Ez egy sakktábla.

Amint ezeket a szavakat kimondta, a tábla oldalain álló fáklyák felgyulladtak, így jól meg tudtátok magatoknak nézni a sakktáblát. És valóban az volt, méghozzá nem is kicsi. Az egész terem maga a sakktáblából állt, és a hatalmas alakok voltak a sakkfigurák. Hárman gyorsan Ron mellé léptetek, hogy jobban lássátok a helyet.

- Ott az ajtó! - kiáltotta Harry, és elétek mutatott, a szemben álló sakkfigurák mögé. Igaza volt, az ajtó valóban ott volt, de nem hitted, hogy ilyen könnyű lenne a feladat. A többiek azonnal elindultak, te viszont maradtál ahol voltál, és vártad, hogy történjen valami. Nem is kellett sokat várnod, ahogy a trió a fehér figurák elé ért, az első sort alkotó gyalogok előhúzták két hosszú kardjukat, és maguk elé emelve azokat elzárták az utat.

Három barátod ijedten hátrálni kezdett, és amikor elég messze kerültek, a sakkfigurák csak akkor tették el a fegyvereiket.

- Azt hiszem, hogy talán sakkoznunk kell srácok - mondtad, ezzel magadra vonva barátaid figyelmét. - Bár én nem vagyok egy nagy sakkmester.

- [Névnek] igaza van, át kell sakkozunk magunkat - bólintott Ron, és ekkor eszedbe jutott, hogy noha te nem voltál túl jó a sakkban, a fiú veled ellentétben igen. - Figyeljetek! Harry, te oda állsz be a futó helyére. Hermione, te bástya leszel azon az oldalon. [Név], te leszel a király. Én pedig... én huszár leszek.

- Király, a jól megérdemelt helyem - jelentetted ki, bár mind tudtátok, hogy nagyon veszélyes volt ez a pozíció.

Úgy tűnt, a sakkfigurák hallják, amit mondtatok, mert ezekre a szavakra a király, egy huszár, egy futó és egy bástya hátat fordítottak a világos bábuknak, és lesétáltak a tábláról. Harry, Ron, Hermione és te elfoglaltátok a helyeteket.

- Most, hogyan tovább? - kérdezte Hermione, amikor mind a négyen a magatok helyén voltatok.

- Várjuk, hogy a világos nyisson - felelte Ron. - És akkor elkezdődik.

Erre az egyik világos gyalog két kockát előrelépett. Ron sorban hadba küldte a fekete figurákat, s azok némán teljesítették utasításait, míg te enyhe büszkeséggel figyelted, ahogy játszott. Egészen hasonlított egy hadvezérre a csatamezőn, talán ekkor először láttad őt ennyire menőnek.

- Harry, menj négy kockát átlósan jobbra.

Akkor döbbentetek meg először igazán, amikor levették a másik huszárotokat. A világos vezér egyetlen csapással leterítette a lovast, majd levonszolta a tábláról. A leütött figura arcra borulva, mozdulatlanul hevert a földön.

- Nem volt más választásom - csóválta a fejét Ron. - De így Hermione leveheti azt a futót. Menj, Hermione!

Valahányszor védtelenül hagytatok egy-egy figurát, a világos bábuk könyörtelenül leütötték. A megbénult feketék egyre növekvő halomban hevertek a fal mentén. Kétszer is előfordult, hogy Ronnak csak az utolsó pillanatban sikerült megmentenie Harryt és Hermionét, míg te királyként nem sokat mozogtál, így veszélyben sem voltál túl sokszor. Ron maga lóugrásban száguldozott keresztül-kasul a táblán, és szorgalmasan irtotta a világos bábukat.

- Közel vagyunk a célhoz - szólalt meg végül. - Lássuk csak... Hadd gondolkozzam...

A világos vezér feléje fordította üres arcát, te pedig kissé megrezzentél az érzelemmentes pillantásra.

- Hát igen - szólt csendesen Ron. - Nincs más megoldás... Fel kell áldoznom magam.

- NE! - kiáltottátok kórusban.

- A sakkban nincs kegyelem! - csattant fel Ron, te pedig ismét nem győztél csodálkozni rajta, mennyire bátor volt. - Valamit valamiért! Odalépek, és ő levesz engem... de te, Harry, akkor mattot adhatsz a királynak!

- De hát...

- Meg akarod állítani Pitont, vagy sem?

- Ron...

- Ha nem siettek, megszerzi a követ!

Mit volt mit tenni, Harrynek bele kellett egyeznie, míg te néma csendben álltál a helyeden, és aggódva néztél vörös barátodra. Ron egészen új megvilágításba került ezen cselekedetei hatására, és most voltál csak igazán büszke arra, hogy a barátodnak mondhatod.

- Készen álltok? - kérdezte Ron sápadtan, de eltökélten, mire te bátorítóan bólintottál. - Indulok. Ha győztetek, azonnal menjetek tovább!

Ron lépett egyet, s a világos vezér azonnal odaugrott hozzá. Kőkarjával fejbe suhintotta a fiút, aki nyomban eldőlt, mint egy zsák. Hermione felsikoltott, de nem mozdult a kockájáról. A világos vezér félrevonszolta barátotokat, ami borzalmas látvány volt számodra. Szerencsére úgy tűnt, Ron elvesztette az eszméletét, így a fiú nem volt ébren, ahogy végigvonszolták a táblán.

Harry közben remegve elindult, és három kockát lépett átlósan balra.

A világos király nyomban levette koronáját, és Harry lába elé dobta. A csatát megnyertétek. A világos figurák meghajoltak és félrevonultak, utat nyitva nektek az ajtó felé, azonban egyikőtöknek sem volt szándéka átmenni még rajta. Helyette egyszerre Ron felé rohantatok, és hozzá érve leguggoltatok mellé.

- Menjetek, vigyétek fel Ront - mondta Harry, ahogy ellenőrizted, hogy a vörös hajú valóban eszméletlen volt-e. Ezekre a szavakra aggódó tekinteted felkaptad a fiúra, és döbbenten néztél rá. - Aztán menjetek a bagolyházba, és értesítsétek Dumbledore-t! Jól mondta Ron. Tovább kell mennem!

- Nem. Nekünk kell tovább mennünk - javítottad ki, és láttad, hogy éppen ellenkezni készült, amikor gyorsan folytattad. - Emlékszel arra, mit mondott Firenze a Tiltott Rengetegben? Én még nem tudom, ki vagyok, de ők már ismernek. Tudnom kell, hogy Voldemort ismer-e engem, és ha igen, honnan.

- Ez veszélyes [Név]! - ellenkezett Harry, mire a szemeid forgattad.

- Kettőnknek még mindig több esélyünk van - felelted, és tekinteted Hermionéra szegezted. - Neked el kell vinned Ront, és értesítened kell Dumbledore-t, de én nem kellek mindehhez, igaz?

- Nem tudom, hogy mi közöd van az egészhez [Név], de azt hiszem, igazad van - bólintott, és Harryre nézett. - Ezt kettőtöknek kell megtennetek. És sikerülni fog. Nagy varázsló vagy Harry, [Név] pedig erős boszorkány. De komolyan.

- A nyomodba sem érünk - motyogta Harry, te pedig nem is tudtál volna jobban egyetérteni vele. Hermione zseniális boszorkány volt, és noha te magad sem voltál rossz, meg sem közelítetted őt.

- Ugyan már, könyvek és okoskodás - szerénykedett a lány ajkain mosollyal. - Ezeknél sokkal fontosabb a barátság, meg a bátorság. Kérlek titeket legyetek nagyon óvatosak!

- Ugyanezt mondhatnám én is - mosolyodtál el, és Harryvel együtt felálltál. - Vigyázz Bolyhoskával kifelé menet!

Azzal megfordultál, és Harryre néztél. A fiú visszanézett, és kérdőn pislogott rád, mire te határozottan bólintottál. Bármi is várt benneteket a következő teremben, együtt le fogjátok tudni győzni.

Az ajtón átlépve azonban nem egy újabb terembe jutottatok. Nem, helyette hosszú lépcsősort pillantottál meg, amelynek az alja elveszett a semmiben. Harry és te lassan lépkedtetek lefelé, bár tudtátok, hogy sietnetek kellene, nehogy Piton megszerezze a követ és elmeneküljön vele. Mégis, valami furcsa nyugalom szállt meg, mint a vihar előtti csend. A lépcsők hosszan vezettek a mélybe, és már percek óta haladtatok lefelé, amikor végül egy termet pillantottál meg.

A helyiség közepén veletek szemben Edevis tükre állt, előtte nektek háttal egy ismerős figura.

- Mógus?