Borzalmas éjszaka

Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy aki nem szereti a vért, vagy az olyan részeket, ne olvassa el!

Hermione:

Éjszaka volt. Dracoval sétáltunk kint. Ginny bement, mert nagyon fázott. Nekem, meg valamiért az járt,a fejemben,hogy vajon mit csínálunk itt csak ketten, az éjszaka közepén kint?

Felmerült bennem, hogy talán meg akar ölni. Nyugi Hermione, semmi baj. De ekkor ahogyan azt szoktam bevonzottam a bajt.

Hirtelen megremegett a föld. Dracora estem. Meleg volt a melkasa. Nagyon meleg. Fonom volt. De egy kicsit, gyengéden eltolt magától, és valamit mutatott. Amerre mutatotr, eleinte nem láttam semmit,aztán mintha, valami sötét foltot látam vola.

Megint megremegett a föld. Nem tudtam, hogy csak mi érezzük e, de nagyon olyan érzésem volt. Draco melkasára hajtottam a fejem, mire fiú szorors ölelésébe szorított. Hirtelen egy nagy ködfelhő kezdett gomolyogni körülöttünk. Menekvésre már nem volt semmi esély. Úgy szorítottam Dracot,hogy teljesen, az egész karom elfehéredett tőle.

Nem mertem kinyitni a szemem. De mégis megtettem. Körbe néztem. Kavargott körülöttünk a köd... nem is köd.

Olyan volt, mintha egy alul lyukas orkán közepébe kerültünk volna. Mintha tényleg egy egész vihar gomolygott volna körülöttünk. Vissza akartam bujni Dracohoz, de nyomaveszett.

Tekintetemmel kerestem őt, de nem láttam sehol. Körbe, körbe fordultam, vajon hova tünhetett? Sírva rogytam le a földre. Vajon ő hagyott itt engem? Vagy elragadta őt az orkán? Csak sírtam, és sírtam megállás nékül. Az orkán teteje, (ami eddig nyitott volt) bezárult. Minha megemelkedett volna.

Lenéztem, és mintha, egy üvegen térdeletem vona. A sírásom azonnal elmúlt. Átvette helyét, a rémültség, és a kíváncsiság. Mintha egyre feljebb, és feljebb emelkedtem volna. A palota lassan kisebb, és kisebb lett. Majd hirtelen elindultunk egyik irányba, de sokkal gyorsabban, mint felfele.

Szédültem, egy kicsit, majd egy hatalmasat fékezve, hátra is borultam. Felálátam, és lenéztem, az üvegre. Egyre lejebb ereszkedtem.

Egy nagy fekete házfelé. Aztán a ház teteje kinyilt, és a "kalitkam" meg berepült. Bent, nem láttam semmit. Vak sötétség volt.

Félve leültem középen. Nem tudtam, hogy most mi van, eddig mi volt, és hogy még milyen szörnyűségek vátnak rám. Aztán mintha, ez az orkán, egyszercsak eltünne. Szépen lassan elkezdett szivárogni. A szobában, ahova kerültem, még mindig vak sötét volt.

De a közelemben lévő dolgokat, fel tudtam méni. Belécezett a balakok, a fal kopott volt, és karmolások tüntek fel rajta. Síri csend volt, a szobában. De mintha, nem lettem volna egyedül. A szemem szépn lassan megszokta a sötétet. Nagyon sok fekete folt tünt fel elöttem.

Annyira nem tudtam megszokni, a sőtétet, hogy lássam, hogy emberek, vagy valami más lények. Hirtelen felkapcsolódott, egy villany, és láttam, mibe kerültm.

Tényleg olyan volt, mint egy madár kalitka, csak nagyban. Nálam igaz, hogy sokkal nagyobb volt, de, úgyis akkora, hogy beférjen a szobába. Mostmár láttam az embereket. Egyértelműen halálfalók voltak.

Majd lassú lépteket hallottam, magam mögül. Hátra néztem, és Lucius Malfoy közeledett felém. Gyorsan felpatantam, és hártálni kezdtem. Elhátráltam a kalitka faláig, és onnan már nem volt menekvés.

Lucius, a zsebébe nyúlt. Amikor kivette a kezét, már egy kicsike tőr is nála volt. Úgy éreztem, itt a vég... tudtam, hogy itt a vég. Lucius felemelte a tőrt, majd az egyik halálfaló felé dobta, aki nyekkenve össze rogyott.

-Így jár mindenki más is, aki azt mondja, öljük meg a sárvért! Kell nekünk! - Én mire kelhetek nekik? Istenem végem van! Rosszúl éreztem magam. Ez egy igazán borzalmas éjszaka. Lucius most a pálcáját húzta elő. Kínozni fog. Tudom, hogy kínozni fog.

- Szóval sárvér! Potternek ki az iskolából a legfontosabb? Kiért tenne meg bármít kiért áldozná fel, az életét? És az a valaki hol tartózkodik? - ordibálva kérdezgetett. Nem mondhatok semmit. A legjobb barátomról van szó. De amúgy sem mondhatnék semmít. Lucius rám szegte a pálcáját.

-Crusio! - Felordítottam fádalmamban. Borzalmas érzés volt. Hirtelen maradt abba, a fájdalom. Fáradtnak éreztem magam. A földön feküdtem,és zsibbadt minden porcikám. Nem akartam, és nem is bírtam felkelni. Ekkor Lucius a hajamnál fogva felrángatott állás módba.

-Na? Elmondod? - Lucius úgy ordított, hogy bele fájdult a fülem is. Nem mondhattam semmit.

-N... Nem. - Próbáltam mondani. Valószínűleg, csak a fejrázásból értették meg.

-Nem?!?! Nem?! Crusio!!! -megint az a borzalmas fájdalom. Belém mart. Akartam, hogy vége legyen. Könyörögtem. Amikor abba maradt, Lucius megint feltette, azt az egyértelmű kérdést.

-Nem! - Sírós volt, a hangom. Nem is csodáltam. Most azonban, csak vissza dugta,a zsebébe, a pálcáját. De tudtam, hogy ez nem ennyi. Egy kést vett elő. Tudtam, hogy nem fog megölni, ezért a legrosszabb dologra számítottam. A hajamat hátra húzva anyakamhoz érintette a kést.

-Beszélj! BESZÉLJ!! - a hideg kés a nyakamhoz ért. Éresztem, ahogy megvág. Végig húzta a nyakamon. Fröcskölt belőle a vér. Úgy éreztem, hogy az ájulás kerülget. Majd a kést levezette, a karomig. És ott egy gyors mozdulattal beleszúrta. Sikoltva kértem, hogy haggya abba.

Nem éreztem már a körülöttem lévő világot. Csak annyit tudtam,hogy ez a végtelen fájdalom honnan jön. Kihúzta, a kést, és át vitte, a másik karomhoz.

Ott is megcsínálta ugyan ezt, miután, egy fejrázással megadtam neki a válaszomat. Elengedett, én meg a földre zuhantam. Legugolt hozzám, és az rám mosolygott.

Mégegyszer megrásztam a fejem. Mostmár viszont olyat tett, amit úgy éreztem, ha mégegyszer megcsínál, abba belehalok. A csípőmbe nyomta bele a kést. Eleint csak kicsit aztán nagyon. Sikoltottam. Visítottam, a fájdalomtól. Aztán kihúzta a kést.

-Ki az a lány, akit Potter szeret?!

-Ginny! - Sikoltottam. Ebben a pillanatban, végig húzta, a csípőmön a kést, és kárörvendőn vigyorgott.

- Köszönöm kislány, sokat segítettél. - Olyan kárörvendő vigyor volt, az arcán, hogy az ájulás szélén is muszáj volt elfintorodnom. - Hol találom, ezt a gyönyörű leányzót?

-Nem mondok többet! - Nyögtem.

-Igazán? - A kés, ami még mindig a csípőmön áldogált, elhúta a hasamig. - Mostmár megölhetlek. Már nincs rád szükségem. Kár lenne neked is meg a kis barátnődnek is meghalnia. Haljon meg ő egyedűl. De ha szeretnéd, csínálgatjuk máshogy is. - Levette, a hasamról, a kést, és a karomnál fogva, fálrángatott állásba.

Remegett minden porcikám. A csípőm megmondhatatlnaúl fájt. Felnéztem, a halálfalókra, akik közűl páran kárörvendőn vigyorogtak, a többiek, meg még röhögtek is. Ekkor tudtam mit kell tennem.

Lucius Malfoyra néztem, és kitéptem a kezem. Majdnem elveszítettem, az egyensúlyomat de megtaláltam, a helyes súlypontot. A kalitka rácsába kapaszkodva mentem egyre távolabb, Luciustól.

-Nem! Nem árulom el, a tartózkodási helyét! És ha megölsz, soha sem tudod meg, hogy hol van, mivel addig nem menne el onnan, amíg nem tudja rólam, hogy jól vagyok! De viszont, ha vissza engedsz, akkor, nem tudod megölni Ginnyt különben megölöm a fiadat! Ekkor Lucius ismét elmosolyodott.

-Te nem ölsz meg senkit, főleg nem Dracot. Te szereted Dracot. És olyan buta vagy, hogy azt hiszed, hogy ő is szeret téged...

-Draconak van szive! Nem úgy mint magának! És igenis szeret engem! Tudom, hogy szeret! Ő mondta, tiszta szívéből! - A bátor hangom, lassan síróssá változott. Hirtelen megint megjelent az orkán.

Mostmás viszont mintha csak hopponáltam volna. Az ágyamban voltam. De tudtam, hogy nem álom volt. Tudtam, hogy ez a valóság volt. Ez egy borzalmas éjszaka volt.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Kárpotolásul hoztam ilyen gyorsan, az előző rész sokáig várása miatt. Remélem,mindenki jól van. Igen... nem mennek még vissza, de a következő részben ígérem elindulnak. De ha nem szeretnétek, hogy menjenek még, akkor nyugodtan szoljatok. A kövi rész is nemsokára jön.

Most egy picit reklámozni is szeretném magam. Vannak még könyveim, Marvel rajongókna, Jurrassic World, és még pár Harry Potteres. Majd, ha szeretnétek, akkor megírom a címeked, de akkor nefelejtsétek, a kommenteket.
Nagyon szeretlek titeket,jó szórakozást, és további szép hétvégét.