Egy alkalommal például a következő történt: Petúnia néninek elege lett abból, hogy Harry úgy jön vissza a fodrásztól, mintha el se ment volna - fogott hát egy ollót, és jószerével megkopasztotta a fiút. Dudley betegre kacagta magát Harryn, aki viszont hajnalig nem tudott elaludni, mert rettegett, hogy az iskolatársai kicsúfolják, ha meglátják. Amúgy is mindig nevettek rajta túlméretezett ruhái és szigetelőszalaggal javított szemüvege miatt.Mikor azonban másnap reggel felébredt, a haja ugyanolyan hosszú volt,mint Petúnia néni akciója előtt. Ezért a mutatványért egy hét gardróbfogságot kapott, pedig nem győzte bizonygatni,hogy fogalma sincs, mitől nőtt vissza a haja.Egy másik alkalommal Petúnia néni rá akarta erőszakolni Dudley egyik régi pulóverét, egy különösen visszataszító darabot (barna volt narancssárga bojtokkal). Hanem minél jobban igyekezett belebújtatni Harryt a pulóverbe, az annál szűkebbnek tűnt, s végül olyan kicsi lett, hogy legfeljebb egy babára ment volna rá. Szerencsére Petúnia néni arra a következtetésre jutott, hogy a ruha a mosásban ment össze, így Harry ezt a kalandot megúszta büntetés nélkül.

Annál nagyobb botrány kerekedett, amikor az iskolai konyhaépület tetejéről kellett leszedni őt. Dudley bandája szokás szerint épp kergette, amikor egyszer csak a kéményen találta magát - s ettől ő maga is legalább annyira meglepődött, mint a többiek. Az igazgatónő felháborodott hangú levélben számolt be a Dursley szülőknek arról, hogy nevelt fiuk iskolai épületek megmászására vetemedett. Pedig Harry nem akart mást (ahogy azt a gardrób zárt ajtaja mögül bizonygatta Vernon bácsinak), mint beugrani a konyha közelében elhelyezett nagy kukák mögé. Csak úgy történhetett,vélte, hogy ugrás közben felkapta őt a szél.Ezen a napon azonban nem történhetett semmi baj.Még Dudley és Piers társaságát is megérte elviselni cserében azért, hogy nem kellett se az iskolában, se a gardróbban, se Mrs Figg káposztaszagú nappalijában gubbasztania.Útközben Vernon bácsi sopánkodott egy sort Petúnia néninek. A bácsi szeretett különböző dolgokat és embereket szidni: a munkatársait, Harryt,a városi tanácsot, Harryt, a bankot és Harryt - hogy csak a legkedvesebb témáit említsük. Ezen a délelőttön a motorkerék párosok kapták meg a magukét.

- Huligánok! Úgy száguldoznak, mint az eszelősök - dühöngött a bácsi, mikor egy motoros megelőzte őket. - Az éjjel egy motorról álmodtam - jegyezte meg Harry. - Repült. Vernon bácsi felhördült, és kis híján karambolozott az előttük haladó autóval. Mikor hátrafordult, arca hatalmas, bajuszos céklára hasonlított. - A MOTORKERÉKPÁR NEM TUD REPÜLNI! - üvöltött rá Harryre. Dudley és Piers kuncogtak. - Tudom, hogy nem tud - felelte Harry. - Csak álom volt. - Azt kívánta, bár meg se szólalt volna.

Volt ugyanis valami, amit Dursleyék még a kérdéseinél is jobban gyűlöltek: ha arról beszélt,hogy egy dolog furcsán, rendellenesen viselkedik. Elég volt, ha csak álmában vagy épp egy rajzfilmben látott ilyesmit - nevelői akkor is megrettentek, mintha attól féltek volna, hogy Harrynek veszélyes ötletei támadhatnak.Szép, napfényes szombat volt; rengeteg család látogatott el aznap az állatkertbe. A Dursley szülők vettek Dudleynek és Piersnek egy-egy jókora csokis jégkrémet. Kénytelenek voltak Harrynek is kiutalni egy olcsó citromízűt, mert nem rángatták el elég gyorsan unokaöccsüket, és a mosolygós fagyis néni tőle is megkérdezte, hogy mit kér. Nem is olyan rossz, állapította meg Harry,miközben a fagyit nyalogatta, és a vakaródzó gorillát nézte. Ha ez a majom szőke volna, a megszólalásig hasonlítana Dudleyra, állapította meg magában. Harrynek rég nem volt ilyen kellemes délelőttje. Ügyelt rá, hogy mindig tisztes távolságban maradjon Dursleyéktól, nehogy Dudleynak és Piersnek - akik dél felé már kezdték megunni az állatokat - alkalmuk legyen kedvenc hobbijukat űzni, vagyis elagyabugyálni őt. Az állatkert éttermében ebédeltek. Ott Dudley hisztizni kezdett, mert nem volt elég nagy a fagylaltkelyhe. Vernon bácsi egy másikat rendelt neki. Így Harry megörökölte az elsőt. Utólag azonban belátta: túl szép volt mindez ahhoz, hogy sokáig tartson.Ebéd után a hüllő házba mentek. A hűvös és sötét terem falain körös-körül kivilágított ablakok sorakoztak. Az üveglapok mögött mindenféle gyíkok és kígyók csúsztak-másztak. Dudleyt és Pierset csak az óriáskígyók érdekelték. Dudley egykettőre kiszemelte magának a hüllőház legnagyobb kígyóját. A hatalmas állat kétszer is körülérte volna Vernon bácsi kocsiját, és ha akarja, szemétkukává tudta volna gyűrni. Úgy tűnt azonban, hogy pillanatnyilag esze ágában sincs autókat ropogtatni, ugyanis mélyen aludt.Dudley az üvegnek nyomta az orrát, és a kígyó fényes, barna testét bámulta.

- Ébreszd fel! - nyafogott az apjának.

Vernon bácsi megkocogtatta az üveget, de a kígyó nem mozdult.

- Még egyszer! - parancsolta Dudley, mire Vernon bácsi hangosabban kopogtatott.

Az állat erre sem ébredt fel.

- Ez így unalmas - fintorgott Dudley, és odébb döcögött.

Harry odaállt a terrárium elé, és figyelmesen szemlélni kezdte az állatot. Nem csodálkozott volna, ha azt látja, hogy a kígyó belepusztult az unalomba - hisz nincs más társasága, csak a sok ostoba ember, akik naphosszat verik az üveget, hogy zaklassák őt. Ennél még az is jobb, ha az ember egy gardróbban alszik, ahova csak Petúnia néni látogat el reggelente dörömbölni - onnan legalább kirándulásokat lehet tenni a ház többi részébe. A kígyó egyszerre kinyitotta apró, csillogó szemét. Lassan, szinte észrevehetetlenül felemelte a fejét, s szeme végül egy magasságba került Harryével.Kacsintott. Harry rámeredt az állatra. Aztán gyorsan körül kémlelt, hogy nem figyeli-e valaki. Senki nem törődött vele. Újra a kígyóra nézett, és visszakacsintott rá.A kígyó fejével Vernon bácsi és Dudley felé bökött, majd az égre emelte tekintetét, melyből Harry ezt olvasta ki:

- Folyton ez van... - Gondolom... - motyogta Harry az üveg felé, bár cseppet sem volt biztos benne, hogy a kígyó hallja, amit mond. - Szörnyen idegesítő lehet... A kígyó szaporán bólogatott. - Különben honnan származol? - kérdezte Harry. A kígyó farkával a terrárium mellett elhelyezett táblácska felé bökött. Harry elolvasta a feliratot: Boa constrictor, Brazília. - Az szép hely? Az óriáskígyó farkával megint a tábla felé intett, mire Harry tovább olvasta a szöveget: Ez a példány fogságban született. - Áh, értem már... Szóval te nem is voltál még Brazíliában? A kígyó megrázta a fejét, s a következő pillanatban mindketten összerezzentek. Harry háta mögött dobhártyaszaggató rikoltás hangzott fel: - Dudley! Vernon bácsi! Tessék megnézni ezt a kígyót! Nem tetszik elhinni, hogy mit csinál! Dudley olyan gyorsan szedte hurkás lábait, ahogy csak bírta. - Tűnj el innen! - mordult rá Harryre, és unokaöccse bordái közé bokszolt. Harryt váratlanul érte a támadás - a betonpadlóra zuhant. Ekkor vette kezdetét a tragikus események sora. Dudley és Piers a terrárium üvegfala felé hajoltak, de egy szempillantással később már rémült ordítással ugrottak hátra.Harry felült a padlón - és tátva maradt a szája a csodálkozástól. A Boa constrictor terráriumának üvegfala eltűnt. Az óriáskígyó fürgén kibontotta tekervényeit, és kikúszott börtönéből. A hüllőházban kitört a pánik, az emberek fejvesztve menekültek a kijáratok felé.Harry utóbb esküdni mert volna rá, hogy amikor elkúszott mellette az óriáskígyó, halk, sziszegő hangot hallott:

- Megyek, Brazília... Kössssssz, amigo...

A hüllőház vezetője nem volt se élő, se holt. - De hát az üveg... - ismételgette egyre. - Hova tűnt az üveg? Az állatkert igazgatója főzött Petúnia néninek egy jó erős teát, és újra meg újra elnézést kért a történtek miatt. Piers és Dudley összevissza halandzsáztak.Harry úgy látta, hogy a kígyó csak játékosan a gyerekek bokája felé legyintett a farkával - ennek ellenére, mikor már újra Vernon bácsi kocsijában ültek, Dudley azt mesélte, hogy a bestia kis híján leharapta a lábát, Piers pedig esküdözött, hogy alig tudott kiszabadulni az állat gyilkos szorításából. Mindez még nem is lett volna baj,de Piers végül lehiggadt kissé, és megjegyezte: - Harry beszélgetett is vele. Igaz, Harry? Vernon bácsi megvárta, amíg Piers elköszönt tőlük, s csak akkor vette elő Harryt. Annyira dühös volt, hogy alig jött ki hang a torkán. Épphogy annyit tudott kinyögni: - Takarodj... a gardróbba... Ott maradsz... nem kapsz enni. Azzal lerogyott egy székre, Petúnia néni pedig már szaladt is egy nagy pohár brandyért. Harry - mivel órája természetesen nem volt - csak találgatni tudta, hogy mennyi ideje gubbaszt már a gardróbban, s Dursley-ék lefeküdtek-e már. Amíg ugyanis a család fent volt, nem osonhatott ki a konyhába ennivalóért.

Lassan tíz éve lakott Dursleyéknál. Tíz nyomorúságos éve, vagyis mióta csak az eszét tudta; azóta, hogy a szülei meghaltak abban az autóbalesetben. Magát a kocsit vagy a karambolt nem tudta felidézni, de néha, ha nagyon-nagyon megerőltette az emlékezetét, különös víziója támadt: vakító zöld villanást látott, és égő fájdalom hasított a homlokába. Arra következtetett, hogy ez lehetett az ütközés, bár el se tudta képzelni, hogy mi lehetett a zöld fény forrása. A szüleiről semmiféle emléke nem volt. Nagybátyja és nagynénje maguktól sosem meséltek róluk, kérdezősködnie pedig tilos volt. A házban egyetlen fénykép sem akadt a szüleiről.Kisebb korában Harry sokat álmodozott arról, hogy eljön majd egy ismeretlen rokona, és elviszi őt Dursleyéktól. Most már tudta, hogy erre hiába vár, hisz Dursleyékon kívül nincs más hozzátartozója. Bár néha úgy tűnt, hogy a járókelők egyike-másika felismeri őt. Ezek a járókelők azonban igen különös alakok voltak. Egyszer például, amikor vásárolni mentek Petunia nénivel és Dudleyval, egy ibolyaszín cilinderes, apró emberke meghajolt előtte. Petunia néni mérgesen faggatni kezdte, hogy ismeri-e a törpét. Azután kivonszolta őt az üzletből, pedig még nem is vásároltak semmit. Egy másik alkalommal egy zilált külsejű, csupa zöldbe öltözött öregasszony vidáman integetni kezdett neki a buszon, néhány napja pedig egy hosszú, bíborszín kabátos, kopasz férfi se szó,se beszéd kezet rázott vele, majd továbbállt.Ezekben az emberekben az volt a legfurcsább, hogy nyomban köddé váltak, amint Harry megpróbálta alaposabban szemügyre venni őket.Az iskolában senki nem barátkozott vele. Mindenki tudta, hogy Dudley bandája ki nem állhatja a lógó ruhájú, törött szemüveges Harry Pottert - Dudleyval és bandájával pedig nem szívesen húzott ujjat senki.