Az óriáskígyó szökéséért Vernon bácsi minden gardróbfogságok leghosszabbikával sújtotta Harryt. Mikor letelt a büntetés, már javában tartott a nyári vakáció; Dudley addigra elrontotta az új kameráját, összetörte a távirányítós repülőt, és a versenybicikli próbaútján elütötte a Privet Drive-on mankózó Mrs Figget. Harry örült, hogy nem kell már iskolába járnia, Dudley cimboráitól azonban továbbra sem szabadult: azok minden áldott nap megjelentek a Dursley-házban. Piers, Dennis, Malcolm és Gordon mind kövérek és buták voltak, ám mivel Dudley kövérebb és butább volt mindannyiuknál, őt nevezték ki vezérnek. A banda tagjai szíves örömest űzték Dudleyval kedvenc sportját, a Harry-hajtást. Harry, már csak ezért is, igyekezett minél több időt házon kívül tölteni. Sétált a környéken, és arra a halvány reménysugárra gondolt, amit a vakáció vége jelentett számára. Szeptembertől ugyanis középiskolába kellett járnia, s úgy tűnt, végre elkezdődik életének Dudley-mentes szakasza. Dudleyt felvették Vernon bácsi régi iskolájába, a Smeltingsbe. Piers Polkiss is ott tanult tovább. Harryt viszont a helyi gimnáziumba, a Stonewall High-ba íratták be. Dudley ezt roppant viccesnek találta.

- A Stonewallban az első napon mindenkinek belenyomják a fejét a klotyóba - mondta Harrynek. - Nem akarsz feljönni gyakorolni?

- Kösz, inkább nem - felelte Harry. - Szegény vécécsésze biztos rosszul lenne, ha olyan iszonyú dolog kerülne bele, mint a te fejed. - Nem várta meg, amíg Dudley kibogozza a mondat értelmét, hanem gyorsan odébbállt.

Egy júliusi napon Petúnia néni és Dudley felutaztak Londonba, hogy megvegyék Dudley új iskolai egyenruháját. Harryt addig Mrs Figg gondjaira bízták, s az öregasszony ezúttal a szokásosnál elviselhetőbbnek bizonyult. Kiderült, hogy azért tört el a lába, mert keresztülesett az egyik macskáján, úgyhogy már nem is szereti annyira a cicákat. Megengedte, hogy Harry tévét nézzen, sőt megkínálta csokis sütivel (ami - az ízéből ítélve - többéves múltra tekinthetett vissza). Aznap este Dudley felöltötte vadonatúj uniformisát, és divatbemutatót rendezett a nappaliban. A Smeltings egyenruhája gesztenyebarna frakkból, narancssárga térdnadrágból és zsirardi kalapból állt. Tartozott még hozzá egy gombos végű bot, ami arra szolgált, hogy a nebulók egymást csépeljék vele, amikor a tanárok hátat fordítanak. A Smeltingsben ezt a szokást jó felkészítésnek tartották a nagybetűs Életre. Vernon bácsi végignézett térdnadrágos csemetéjén, és kijelentette, hogy életében soha semmire nem volt még ilyen büszke. Petúnia néni könnyekbe tört ki, és azt mondta, el se tudja hinni, hogy ez a fess fiatalember az ő kis Dudlimudlija. Harry nem mert megszólalni, mert úgy érezte, egy-két bordája máris megrepedt az elfojtott nevetéstől. Másnap reggel szörnyű bűz fogadta őt a konyhában. A szag forrásának a mosogatóba helyezett jókora fémdézsa tűnt. Harry közelebbről is szemügyre vette a dézsát, és megállapította, hogy tele van szürke lében úszkáló koszos rongyokkal.

- Mi ez? - kérdezte.

Petúnia néni összeszorította ajkait, mint mindig, ha Harry kérdezni merészelt tőle valamit.

- Az új iskolai egyenruhád - felelte végül.

Harry még egyszer belenézett a dézsába.

- Aha - bólintott. - Nem is tudtam, hogy vizes egyenruhában kell járnom.

- Ne beszélj badarságokat! - förmedt rá a néni. - Szürkére festem neked Dudley néhány régi holmiját. Ha kész lesz, ugyanúgy fog kinézni, mint mindenki másé.

Harry ebben ugyan erősen kételkedett, de jobbnak látta nem vitatkozni. Leült a reggelizőasztalhoz, és igyekezett nem gondolni arra, hogy miként fog festeni a Stonewall High évnyitóján - valószínűleg úgy, mintha elefántbőr-cafatokat aggattak volna rá. Ekkor Dudley és Vernon bácsi léptek be a konyhába, s mindketten elfintorodtak Harry új egyenruhájának szagától. Vernon bácsi szokása szerint beletemetkezett az újságjába, Dudley pedig lecsapta az asztalra elmaradhatatlan Smelting-pálcáját. Ekkor megütötte a fülüket a levélrés fedelének csattanása. A küldemények halkan puffantak a lábtörlőn.

- Menj, hozd ide a postát, Dudley - szólt ki Vernon bácsi az újság mögül.

- Majd Harry ide hozza.

- Menj ki a postáért, Harry!

- Majd Dudley kimegy érte.

- Bökd meg a Smelting-pálcáddal, Dudley.

Harry kitért a Smelting-pálca elől, és elindult a postáért. Kettő küldemény hevert a lábtörlőn: egy képeslap Vernon bácsi nővérétől, Marge-tól, aki Wight szigetén nyaralt, és egy számlának tűnő barna boríték. Harry a kezébe vette, és rámeredt.

- Mit piszmogsz annyit? - kiáltott ki Vernon bácsi a konyhából. - Megnézed, nincs-e köztük levélbomba? - Jót nevetett a saját viccén.

Harry visszament a konyhába. Átadta Vernon bácsinak a számlát és a képeslapot, majd leült. Vernon bácsi feltépte a számlát, megnézte, majd undorodva horkantott, és megfordította a képeslapot.

- Marge beteg - számolt be feleségének. - Evett valami csigát...

Hirtelen megszólalt az ajtó csengő.

- Vársz valakit, Petúnia? - kérdezte Vernon.

- Nem. Kölyök, menj és nyisd ki az ajtót!

- Igenis, Petúnia néni! - mondta Harry, és elindult az ajtó felé. - Máris nyitom! - kiáltott ki az ajtón.

Mikor végre az ajtóhoz ért, kinyitotta. Az ajtó előtt egy vállig érő, fekete hajú és fekete szemű férfi állt. A legfurcsább az idegenben pedig az volt, hogy Harrynek nagyon is ismerős volt valahonnan, de fogalma sem volt, hogy még is honnan. Egy pillanatra egymás szemeibe néztek, és egy pillanatra Harry mintha fájdalmat és szenvedést látott volna a férfi éjfekete szemeiben.

- Kölyök, még is mit piszmogsz annyit? Gyere, és vezesd be a vendéget, különben egy hónapig nem kapsz ennivalót, de rohadt korcs. - kiáltott ki Vernon a nappaliból.

- Máris, Vernon bácsi! Kérem jöjjön be! - állt el az ajtótól Harry.

Majd mikor a férfi belépett, Harry becsukta az ajtót, és a vendég előtt menve belépett a nappaliba.

- Na, végre, Kölyök! Jöjjön be, uram! Ha szeretné a felességem készít magának valamit, addig is üljön le! Te pedig, Kölyök, menj és segíts a nagynénédnek! Kérdezd meg a vendéget kér-e valamit!

- Máris megyek, Vernon bácsi! Mit szeretne inni? Kávét, bort vagy teát? - nézett végül a vendégre.

- Nem kérek semmit! Annak viszont örülnék, ha szólnál a nagynénédnek és az unokatestvérednek, Harry. Mind a négy ötökkel szeretnék beszélni - szólalt meg a férfi lágy hangszínnel.

- Igenis, uram. Máris megyek! - azzal Harry elindult az emeletre.

Még épp elcsípte, ahogy Vernon megkérdezte, hogy miért jött a vendég, de a választ már nem hallotta. Először Petúniának, végül Dudleynak is szólt, s már hárman mentek le a nappaliba. Vernon és a vendég is feléjük fordult, de amikor a néni észre vette a férfit, elsápadt.

- Te! Te mit keresel itt? Nincs jogod itt lenni, Piton!

- Nos, Petúnia, ez óriási tévedés! Ugyanis Lily a legjobb barátom 8 éves korom óta. Első kérdésedre válaszolva pedig, te is tudod a választ.

- Dudlus nem megy sehova, te úri ficsúr! - sikította Petúnia néni. - A Kölyköt azonban viheted, ha te voltál Lily legjobb barátja, biztos nem haragudna, ha te nevelnéd fel. Csak nyűg a nyakunkon. Mindent a saját pénzünkből kell finanszíroznunk őt.

- Ti ismeritek egymást, Petúnia drágám? És nem mondtad, hogy van egy gazdag ismerősöd. Annyi lóvét kikunyerálhattunk volna a Kölyökre - szólalt meg végre Vernon.

De senki nem foglalkozott a bácsi közbe szólásával. Az idegen vérvörös arccal nézett szembe a szintén ideges Petúniával.

- Petúnia, válaszolj őszintén! Hol van az a pénz, amit Dumbledore és én küldtem minden hónapban, hogy abból finanszírozzátok Harryt? Csak nem magatokra és a fiadra költötted el? Azt a pénzt Harry etetésére, iskoláztatására és ruháztatására küldtük, Petúnia. Hát ennyire féltékeny vagy arra, hogy Lily boszorkány, te pedig nem? Hogy Lilynek rajtad kívül is lettek barátai? Hogy Elisabeth és ő elolvasták Dumbledore-nak írt leveled? Lily szeretett téged, annyira vissza akart kapni téged, de te minden próbálkozását elutasítottad. Végül hatodévben feladta. Te pedig ennyi év alatt sem tudtál megbocsátani nekik? Annyira, hogy még a fiad életét is veszélybe sodrod ez miatt a bosszúvágy miatt? Miért, Petúnia?

- Nem mindegy már, Piton? Hisz Lily halott!

- Ki mondta neked, hogy Lily meghalt, Petúnia?

- Abban a levélben volt benne, amit a Kö... Harry mellett találtunk. Az volt benne, hogy a húgom és a férje életét vesztette, és szeretnék, ha mi vigyáznánk a gyermekükre.

- Csak nem Harryt hibáztatod érte?

- De igen! - a néni hangjában annyi düh volt, hogy a sarokban álló Harry remegni kezdett a félelemtől. - Ha az a varázsló megölte volna őt, Lily most is élne. Itt lenne a normális emberek között.

- Nagyot tévedsz, Petúnia! Lily és a férje nem haltak meg. Lilyt és Jamest egy rajta ütésnél sebesítették meg. Akkor már a Szent Mungóban voltak, mikor a Sötét Nagyúr rátámadt Harryre. Most Lilyék kómában fekszenek lassan 10 éve. De most térjünk rá arra, amiért jöttem.

- Rendben van, Piton! Üljetek le ti is!

Miután mindenki leült, a néni az idegenhez fordult.

- Tudom, hogy miért vagy itt, Pi... Perselus. De kérlek ne vedd el tőlem a fiamat.

- Én is édesapa vagyok, Petúnia. Veled ellentétben én nem nevelhettem fel a gyerekeimet. Nem láthattam őket felnőni. Tőled nem veszik el a gyereked, Petúnia. Csak bentlakásos iskolába kerül. Téli szünetben és nyaranta látni fogod. Küldhetsz neki levelet is, és ő is küldhet neked.

A következő pillanatban Vernon felállt, így az idegen fölé magasodott. Majd vérvörös képpel ordított, így tekintélyes mennyiségű nyálat zúdítva a férfira.

- Ki a franc maga? Mégis miről beszél? Dudlus nem megy sehova.

- Perselus Thobias Piton, Anglia legfiatalabb bájitalmestere, és egyben a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola bájitaltan tanára. A két legnagyobb aranyvérű család, a Piton és a Prince leszármazottja. Apám, Thobias Piton halálfaló, mára halott. Anyám, Eileen Prince, gyógyító és bájitalmester volt. Őt apám maga ölte meg, hogy példát mutasson nekem. Megfelelt ez a fajta bemutatkozás, Mr Dursley? És most kérem üljön le. Ma még sok dolgom van.

Harry elképedve nézett rá az idegenre. Bájitaltan? Roxfort? Aranyvér? Halálfaló? Még is miről beszélt a férfi.

- Elnézést uram! Mi az a Roxfort? - kérdezte meg végül kíváncsian.

- Roxfort egy bentlakásos iskola, ahol boszorkányokat és varázslókat képeznek ki, mint amilyen te és az unokatestvéred is vagytok, Harry. Ott tanultak a szüleid is - az utolsó mondatnál a férfi ajkai, alig észre vehetően megrándultak.

- És hogy érti azt, hogy a szüleim nem haltak meg? Tényleg élnek?

- Igen, Harry - mosolyodott el fáradtan és szomorúan a férfi.

- Láthatom őket, uram? Nagyon szeretném őket látni.

Perselus elmosolyodott, s belenézett Harry - a kedves, szüleiért vágyó - smaragdzöld szemeibe.

- Igen, Harry. Láthatod majd őket, de nem most. Még sok dolgunk van.

- Mikor megyünk? - kérdezte Harry gyermeki mosollyal az arcán.

- Ki mondta, hogy te is jössz, te rohadt korcs! - kiáltott rá, egészen közelről unokaöccsére Vernon, mire Harry rémülten sírva fakadt, pedig hat éves kora óta nem sírt.

Perselus látva a síró, rémült gyereket, azonnal felállt, és a Dursley családfőre szegezte a pálcáját.

- SOHA TÖBBET, NE MERÉSZELD KORCSNAK HÍVNI ŐT, DURSLEY! HA MÉG EGYSZER MEGRÍKATOD EZT A GYEREKET, ESKÜSZÖM, HOGY ÉN MAGAM ÖLLEK MEG! FÖL NEM FOGHATOM, HOGY MAGUKAT MÉG MIÉRT NEM PERELTÉK BE GYERMEKKÍNZÁSÉRT! A MOSTANI NYÁRON ÉS A KÖVETKEZŐN, HA HARRY ITT LESZ, BÁNTANI MERED, ESKÜSZÖM, HOGY BEPERELLEK GYERMEKKÍNZÁSÉRT! MEGÉRTETTED, DURSLEY!

Vernon hamuszürke arccal nézett szembe az ordibáló Pitonnal. Tudta, hogy mire képes egy varázsló. Piton azonban nem várta meg, hogy válaszoljon, mert tovább mondta a magáét, bár már nem ordított.

- Mindenki szívesen magához vette volna Harryt, még én is. Pedig mivel kém vagyok, így nagyobb veszélyben lett volna velem. Épp ezért egyeztem bele, hogy kerüljön ide, bár ha tudtam volna, hogy itt ilyen élete lesz, akkor soha sem egyeztem volna bele.

Végre Vernonnak is megjött a hangja.

- Mondjon ilyen családokat?

- Mondjak? Rendben. Lucius Malfoy, Sirius Black, Arthúr Weasley, s még sorolhatnám. Most pedig ideje, hogy a fiúk megkapják a leveleiket. Tessék - vesz elő két levelet a fehér ingének zsebéből, majd a két fiúnak nyújtja.

Harry már mosolyogva, de kicsit megszeppenten vette át levelét. Neki még furcsa volt, hogy van valaki, aki megvédi őt Dursleyéktől. Kinyitotta és kivette belőle a levelet. Amin ez állt:

H. Potter úr részére

Surrey grófság

Little Whinging

Privet Drive 4., lépcső alatti gardrób.

A levélben pedig ez állt:

ROXFORT Boszorkány - és Varázslóképző SzakiskolaIgazgató: Albus Dumbledore (Merlin-díjas, Bűbáj-rend aranyfokú, okleveles főmágus, Legfelsőbb Befolyásos Nagy mágus, a Varázslók Nemzetközi Szövetségének elnökhelyettese)

Tisztelt Potter úr!

Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-jén kezdődik. Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk.

Tisztelettel:Minerva McGalagony igazgatóhelyettes

Perselus mosolyogva nézte az egyre izgatottabb kisfiút. Azonban Harry fejében úgy pufogtak a kérdések, mint a petárdák. Azt se tudta, melyiket tegye fel előbb. Végül választott egy egyszerűbbet, és kinyögte:

- Mit jelent az, hogy küldjem el a baglyomat?

- Azt majd én elintézzem, Harry.

Dudley, aki eddig a levelét nézte, most megszólalt.

- Én is menni akarok abba az iskolába, ahova Harry is megy! - kiállt fel izgatottan.

Perselus alig észrevehetően legilimentálta a Dursley - fiút.

,, - Akkor talán ott is tönkretehetem Pottert, és én leszek a menő, Potter pedig a lúzer. Ha - ha - ha "

Piton nem szólt egy szót sem, de elhatározta, hogy rajta tartja a szemét a fiún. Majd Harryhez fordult, és észre vette a kisfiú szemében - azt a határtalan örömöt, - amit ő is érzett, mikor tíz év után újra látta a kisfiút. Bár még egy kisgyermek örömét kell kielégítenie, számára a legaranyosabb kislányét, Hermione Grangerét.