A Privet Drive 4. szám alatt lakó Dursley úr és neje büszkén állíthatták, hogy köszönik szépen, ők tökéletesen normálisak. Senki sem feltételezte róluk,hogy közük lehet bármilyen rejtélyes vagy szokatlan dologhoz, ugyanis a leghatározottabban elzárkóztak minden sületlenségtől. Dursley úr, aki igazgatói posztot töltött be egy Grunnings nevű fúrógyártó cégnél, jókora, tagbaszakadt ember volt, aránytalanul kurta nyakkal és hatalmas bajusszal. Dursleyné ezzel szemben sovány volt és szőke, s nyak dolgában a szokásos méret kétszeresével büszkélkedhetett. Ez kapóra is jött neki, mivel naphosszat a kerítésnél ágaskodott, és a szomszédokat leste. Dursleyéknak volt egy csemetéjük is, Dudley, aki szüleinek egybehangzó véleménye szerint a legpompásabb fiúcska volt a világon. A Dursley család semmiben nem szenvedett hiányt. Volt azonban egy féltve őrzött titkuk - egyenesen rettegtek tőle, hogy kitudódhat. Úgy érezték, nem is élnék túl, ha valaki tudomást szerezne Potterékről. Potterné és Dursleyné nővérek voltak, de évek óta nem is látták egymást. Mi több, Dursleyné úgy tett, mintha sose lett volna nővére - Potterné és "az a semmirekellő férje" ugyanis a lehető legdursleyszerűtlenebb emberek voltak. Dursleyék bele se mertek gondolni, hogy mit szólnának a szomszédok, ha a Potter - pereputty feltűnne az utcájukban. Tudták, hogy Potteréknak is van egy fiuk, de sosem látták a gyereket. Úgy vélték, egy okkal több, hogy távol tartsák maguktól a Potter családot: a kölykük csak rossz hatással lenne az ő Dudleyjukra.

Az a borongós, szürke kedd, melyen történetünk kezdetét veszi, Dursleyúr és neje számára épp úgy kezdődött, mint az összes többi nap. A borult égen sem látszott semmi, ami arra utalt volna, hogy hamarosan szokatlan, rejtélyes dolgok történnek majd országszerte. A munkába készülő Dursley úr dudorászva előkereste legunalmasabb mintájú nyakkendőjét, Dursleyné pedig kaján jókedvvel elmesélte a legfrissebb pletykákat, miközben beletuszkolt a bömbölő fiát az etetőszékbe. Egyikük sem vette észre az ablak előtt elszálló nagy, sárgásbarna baglyot. Fél kilenckor Dursley úr felkapta aktatáskáját, és csókot nyomott neje orcájára. A kis Dudleynak is megpróbált egy búcsúpuszit adni, de elvétette, mert fia épp hisztirohamot kapott, és a falat terítette be tejbepapival.

- Te kis csibész, te! - kuncogott Dursley úr, és kilépett a házból.

Beült a kocsijába, s a felhajtóról a Privet Drive-ra hátrált. A sarokra érve történt vele az első szokatlan dolog: megpillantott egy térképet böngésző macskát. Egy másodpercig fel sem fogta, mit látott, elhajtott a jelenség mellett, ám azután kerekre nyílt szemekkel visszafordult. A Privet Drive sarkán valóban ott ült egy nőstény macska, de a térképnek már nyoma sem volt. Hát persze...! Biztosan káprázott a szeme. Pislogva meredt a macskára, s az visszanézett rá. Miközben kifordult a főútra, a visszapillantó tükörben figyelte az állatot. A macska most az utcatáblát olvasta - nem, nem olvasta, csak nézte; a macskák nem olvasnak se térképet, se táblákat! Dursley úr megrázta magát, és száműzte fejéből a macskát.

Úton a város felé már nem is járt más az eszében, csak az a sok-sok fúró, amit aznap eladni remélt. Mikor azonban a város határába ért, átmenetileg ismét kénytelen volt megfeledkezni szeretett fúróiról. A szokásos reggeli dugóban araszolva nem kerülhették el a figyelmét az utcákon lézengő, különös ruhába öltözött - egészen pontosan taláros - emberek. Dursley úr ki nem állhatta a feltűnősködést - hogy a fiatalok is micsoda maskarákban képesek járni -, biztosan ez a legújabb őrült divat, gondolta, s ujjaival türelmetlenül dobolt a kormánykeréken. Tekintete a talárosok egy csoportjára tévedt. A társaság a járdán ácsorgott, nem messze tőle, s izgatott sugdolózásba mélyedt. Dursley úr megütközve látta, hogy egyik-másik taláros még csaknem is fiatal... Hisz az a férfi ott még nála is öregebb, mégis smaragdzöld palástban virít! Hogy nem sül le bőr a képéről!

Egy darabig így fortyogott magában, aztán felötlött benne, hogy a maskarás emberek talán szántszándékkal keresik a feltűnést. Biztosan adományokat gyűjtenek valamire... Igen, ez lehet a dolog nyitja. Ekkor meglódult a kocsioszlop, és Dursley úrnak néhány perccel  később, mikor megérkezett a Grunnings parkolójába, már ismét csak a fúrókon járt az esze. A kilencedik emeleti igazgatói irodában Dursley úr széke az ablaknak háttal állt - szerencsére, mert másképpen nemigen tudott volna aznap délelőtt a fúrókra összpontosítani. Így ugyanis nem látta a fényes nappal ide-oda repdeső baglyokat - ellentétben az utcai járókelőkkel, akik tátott szájjal, mutogatva bámulták a fejük fölött elsuhanó madarakat. Többségük éjszaka se látott még baglyot, nemhogy nappal. Dursley úrnak tehát tökéletesen normális, bagolymentes délelőttje volt. Öt emberrel ordibált, elintézett néhány fontos telefont, azután még egy kicsit zsémbelt. Egyszóval remek hangulatban töltötte az időt délig, amikor is elhatározta,hogy kinyújtóztatja tagjait, és átsétál a szemközti pékségbe egy fánkért. A talárosokról időközben teljesen megfeledkezett. Most azonban ismét felfigyelt rájuk, mert a pékség előtt e különcök egy egész csoportjába botlott. Ahogy elhaladt mellettük, gyanakodva végigmérte őket. Nem értette, miért, de nyugtalanság fogta el, ha rájuk nézett. Ez a társaság is izgatottan sustorgott, és úgy tűnt, egyiküknél sincs adománygyűjtő persely. A feltűnő palástokba burkolódzó figurák akkor is ott voltak még, amikor kijött a pékségből, kezében a fánkot rejtő zacskóval. Ismét elsétált mellettük, s ekkor akaratlanul is elcsípett néhány szót a beszélgetésükből.

- Potterék, igen, én is azt hallottam... úgy van, a fiuk, Harry...

Dursley úr megtorpant. Egy pillanatra jeges borzalom markolt a szívébe. Visszafordult a sustorgó társaság felé, mintha mondani akarna nekik valamit - azután nyelt egyet, és tovább ment. Átcsörtetett az utca túl oldalára, felrohant az irodába, és ráförmedt a titkárnőjére, hogy senki ne zavarja. Azután felkapta a telefonkagylót, és már tárcsázni akarta az otthoni számot, amikor egyszerre meggondolta magát. Letette a kagylót, és töprengve végigsimított a bajuszán. Csak nyugalom, nyugalom... butaság az egész. A Potter név korántsem olyan ritka, és valószínűleg rengeteg Potternek van Harry nevű fia. Apropó, az sem biztos,hogy az unokaöccsét Harrynek hívják. Hiszen nem is látta még azt a gyereket. Lehet, hogy Harvey a neve. Vagy Harold. Felesleges felizgatnia a feleségét... hisz mindig olyan ideges lesz szegény, ha a nővére szóba kerül. Persze nem is csoda - ha neki lenne egy ilyen testvére... No, de mégis, azok a taláros alakok... Dursley úr aznap délután sehogy sem tudott a fúrókra koncentrálni. Még öt órakor is olyan szétszórt volt, hogy az épületből kilépve rögtön összeütközött egy járókelővel. Az illető, egy töpörödött öregember, megtántorodott, és majdnem elesett.

- Bocsánat - morogta Dursley úr.

A kis ember ibolyaszínű köpönyeget viselt (ezt Dursley úr némi késéssel fogta csak fel), és látszólag cseppet sem bosszantotta, hogy kis híján fellökték. Épp ellenkezőleg, arca széles mosolyra húzódott.

- Kedves uram, nem kell bocsánatot kérnie - szólalt meg olyan éles, nyekergő hangon, hogy még az arra járók is felfigyeltek rá.

- Ma semmi nem szegheti kedvemet! Hisz végre megszabadultunk Tudjakitől! Örömünnep ez a nap még maguknak, mugliknak is!

Azzal a kis ember boldogan átölelte Dursley úr derekát, majd odébbállt. Az igazgatónak a földbe gyökerezett a lába. Megölelte egy vadidegen ember! Mi több, az illető még valamiféle "mugli" -nak is nevezte őt. Ez már több volt a soknál. Dursley úr a kocsijához sietett, beült, és pánikszerűen elindult hazafelé. Őszintén remélte, hogy csak képzelődött, miközben ez a vágya is meglepte, mivel a képzelődés minden formáját határozottan elítélte. Mikor rákanyarodott a négyes szám előtti felhajtóra, az első dolog, ami szemet szúrt neki - s ettől cseppet sem lett vidámabb -, a reggel látott nőstény macska volt. Az állat most a kertet szegélyező falon üldögélt. Kétségkívül azonos volt a sarki macskával: könnyen fel lehetett ismerni a szemei körül sötétlő kerek foltról.

- Sicc! - ripakodott rá Dursley úr.

A macska nem szaladt el, sőt szigorú pillantást vetett a ház urára. Dursleyban felötlött a kérdés, hogy vajon normál is viselkedés-e ez egy macskától, de némi töprengés után elvetette a problémát, belépett a házba. Még mindig eltökélt szándéka volt, hogy feleségének egy szót sem szól a történtekről. Dursleynénak kellemes, átlagos napja volt. Vacsora közben mesélt urának a szomszédasszony haszontalan gyerekéről, és elújságolta, hogy a kis Dudley megint tanult egy új szót ("mostakarom!"). Dursley úr engedelmesen végighallgatta, igyekezett tökéletesen nyugodtnak látszani. Miután lefektették Dudleyt, átment a nappaliba, és bekapcsolta a tévét. Még éppen elcsípte a híradó utolsó perceit.

- Végezetül egy belföldi hír. A madárfigyelők jelentései szerint a hazai baglyok ma igen szokatlanul viselkedtek. A bagoly köztudomásúlag éjszakai madár, nappal csak ritkán mutatkozik. Ennek ellenére ma hajnal óta több száz nyugtalanul repkedő példányt figyeltek meg országszerte. A szakértők egyelőre nem találtak magyarázatot a baglyok alvási szokásának e hirtelen megváltozására. - A hírolvasó elvigyorodott. - Ez ám a rejtély, igaz-e? És most lássuk, milyen időt ígér nekünk Jim McGuffin. Éjszaka is számíthatunk bagoly átvonulásra, Jim?

- Nos, Ted - mosolygott a meteorológus -, ezt sajnos nem tudom megjósolni, de annyi bizonyos, hogy nem csak a baglyok viselkedtek ma furcsán. Az ország legkülönbözőbb részeiből, így Kentből, Yorkshire-ból és Dundee-ból is kaptam telefonhívásokat, melyekben a nézők arról számoltak be, hogy az előre jelzett eső helyett hullócsillagok záporoztak az égből. Lehet, hogy némelyek máris tűzijáték-petárdákat lődöznek? Nos, kedves nézőink, türelem! Még egy egész hetünk van az ünnepig. Annyit azonban megígérhetek, hogy nem lesz száraz éjszakánk...

Dursley úr a döbbenettől kővé dermedve ült karosszékében.Hullócsillagok Nagy-Britannia felett? Nappal röpködő baglyok? Titokzatos, taláros emberek az utcákon? És ráadásul az a susmus Potterékról...? Felesége belépett a nappaliba, kezében két csésze teával. Dursley úr most már belátta, hogy nem hallgathat tovább. Feszengve megköszörülte a torkát.

- Öhm,Petúnia drágám... mondd csak, nem hallottál valamit mostanában a nővéred felől?

- Nem - vonta össze a szemöldökét Dursleyné. - Miért kérdezed?

- Különös dolgokat mondtak be a híradóban. Baglyokról... meg hullócsillagokról. A város is tele volt ma fura figurákkal...

- Na és? - sziszegte Dursleyné.

- Csak arra gondoltam,hogy... talán köze lehet a dolognak... ahhoz a népséghez.

Dursleyné ajkát csücsörítve szürcsölte a teáját. Férje nem tudta, meg merje-e említeni, hogy Potterék nevét is hallotta az utcán. Aztán úgy döntött, hogy jobb ha nem teszi. Helyette tovább puhatolózott.

- A nővéredék fia... körülbelül egykorú lehet Dudleyval, nem?

- Úgy tudom, igen - felelte Dursleyné kurtán.

- Tényleg, mi is a neve? Howard?

- Harry. Megjegyzem, undok, pórias név.

- Az biztos - helyeselt Dursley úr, de közben összeszorult a torka. - Teljesen igazad van.

Nem firtatta tovább a témát. Kisvártatva felmentek lefeküdni, s míg neje a fürdőszobában volt, Dursley úr a hálószoba ablakához osont. A macska még mindig ott volt a kertben, s úgy fürkészte a Privet Drive-ot, mintha várna valamire. Csak képzelődne? Vagy a különös eseményeknek tényleg közük van Potterékhez? Mert ha igen... ha kiderülne, hogy rokoni kapcsolat fűzi őket két... Nem, az lehetetlen...

A házaspár lefeküdt. Dursleyné egykettőre elaludt, de férje szemére jó ideig nem jött álom. Egyre csak a történteken töprengett. Végül azonban őt is álomba ringatta egy megnyugtató gondolat: ha Potteréknek közük is van a különös eseményekhez, akkor nincs rá okuk, hogy megkörnyékezzék őt és a feleségét. Hisz nagyon jól tudják, mi a véleménye neki és Petúniának az olyan emberekről. Hogyan is keveredhetnének ők ilyen sötét ügyekbe? Dursley úr ásított, és az oldalára fordult. Őket nem lehet ilyesmibe belerángatni... Nem is tudta, mekkorát téved. Míg a ház ura nyugtalan álomba merült, a kertben tanyázó macska jelét sem mutatta a fáradtságnak. Mozdulatlanul ült, mint egy szobor, s tekintetét a Privet Drive távoli sarkára függesztette. Meg se rezzent, mikor a szomszéd utcában kocsiajtó csapódott; akkor sem, mikor két bagoly húzott el a magasban. Már majdnem éjfél volt, mikor végre megmoccant.

Egy férfi bukkant fel a sarkon. Olyan hirtelen és csendesen jelent meg, mintha a földből bújt volna ki. A macska farka megrezzent, szeme kissé összeszűkült. Egy biztos: ehhez a férfihoz fogható jövevény nem járt még a Privet Drive-ban. Magas volt, ösztövér és igen öreg. Ez utóbbira ősz haja és szakálla engedett következtetni - mindkettő olyan hosszú volt, hogy be tudta tűrni őket a derékszíjába. Hosszú talárt viselt, a földet söprő bíborpalástot és magas sarkú, csatos csizmát. Kék szeme szinte szikrázott félhold alakú szemüvege mögött; orra hosszú volt és olyan görbe, mintha legalább két helyen eltört volna. Ezt az embert Albus Dumbledore-nak hívták. Dumbledore derűs nyugalommal kotorászni kezdett a köpenyében, mintha észre se venné, hogy olyan utcába érkezett, ahol nem látják szívesen se a nevét, se a csizmáját, se bármely egyéb porcikáját. Azt viszont nyilván észrevette, hogy figyelik, ugyanis ránézett az utca túlsó végéből felé meredő macskára. Az állat látványa mintha valami okból szórakoztatta volna. Kuncogott, és azt motyogta:

- Tudhattam volna.

Az egyik belső zsebében végül megtalálta, amit keresett: egy ezüst öngyújtónak tűnő tárgyat. Kinyitotta a szerkezetet, majd a magasba emelte, és kattintott vele. Erre halk pukkanással kialudt a legközelebbi utcai lámpa. Dumbledore újra kattintott, mire a következő lámpa is kialudt. Az önoltó tizenkettedik kattanása után az utcában nem maradt más fényforrás, csak két távoli, apró pontocska - a macska szeme. Most már hiába néztek volna ki a lakók az ablakon: senki, még a sasszemű Dursleyné sem láthatta volna, mi zajlik odalent a járdán. Dumbledore köpönyegébe rejtette az önoltót, és elindult a négyes számú ház felé. Ott megállt, és leült a macska mellé a falra. Nem nézett rá az állatra, de kisvártatva megszólalt:

- Örülök, hogy itt találom, McGalagony professzor. - Mosolyogva a cica felé fordult, de az addigra eltűnt. Helyén egy meglehetősen szigorú küllemű nő jelent meg, orrán szögletes szemüveggel, amely pontosan olyan alakú volt, mint a folt a macska szeme körül. A nő szoros kontyba csavart fekete haja most kissé kócos volt. Ő is köpönyeget viselt, de smaragdzöldet.

- Miből jött rá, hogy én vagyok az? - kérdezte.

- Ugyan már, kedves professzor, nincs macska, aki ilyen merev tagokkal ülne.

- Az ön tagjai is elmacskásodnának, ha naphosszat egy téglafal tetején gubbasztana - vágott vissza McGalagony.

- Egész nap itt ült? Mikor ünnepelhetett volna? Idefelé jövet legalább húsz lakomát és mulatságot láttam.

A professzor asszony mérgesen szipogott.

- Hát persze, mindenki ünnepel - sopánkodott. - Azt hinné az ember, hogy van bennük némi óvatosság, de nem - még a mugliknak is feltűnt a nagy felhajtás! Bemondták a híradójukban. - Fejével Dursleyék nappalijának sötét ablaka felé bökött. - Hallottam. Bagolycsapatok... hullócsillagok... Ennyire azért a muglik sem ostobák. Ezt már lehetetlen nem észrevenni. Hullócsillagok Kentben - lefogadom, hogy ez Dedalus Diggle műve. Neki van ennyi esze.

- Ne hibáztassa őket - csóválta a fejét szelíden Dumbledore. - Az elmúlt tizenegy évben nem igen volt alkalmunk ünnepelni.

- Tisztában vagyok vele - csattant fel McGalagony professzor: - De ez még nem ok arra, hogy elveszítsük a józan eszünket. Egyenesen felelőtlenség fényes nappal az utcán gyülekezni, és pletykálkodni! Ha legalább mugli ruhát húztak volna! - A professzor asszony Dumbledore-ra sandított, de mivel az nem válaszolt, folytatta: - Épp ma leplezzük le magunkat a muglik előtt, amikor Tudjaki végre-valahára eltűnt!? Mert, ugye, tényleg eltűnt, Dumbledore?

- Minden jel arra mutat - bólintott Dumbledore. - Bizony, van miért hálálkodnunk. Parancsol egy kis citromos italport?

- Micsodát?

- Citromos italport. Mugli édesség, de jómagam nagyon kedvelem.

- Köszönöm, nem kérek - húzta fel az orrát McGalagony, mintegy jelezve, hogy a pillanat nem alkalmas holmi citromos italporok fogyasztására. - Amint mondtam, még ha valóban megszabadultunk is Tudjakitől...