Az üvegházban kanalazni lehetett volna a levegőt. A kis Chanté tüdeje kitágult, ahogy belélegezte a forró vízpárát, ami aztán nehéz kővé tömörödve ült meg a mellkasában. Tenyere zizegett, ahogy kisöpörte a homlokába ragadt bozontos fürtöket. A finoman zizegő mágia kisimította a rakoncátlan hajszálakat, amik egészen addig makulátlanul keretezték az arcát, amíg Chanté ismét le nem izzadt a rekkenő hőségben.

Az üvegházban egymást érték a csúcsos szobanövények és bokrok, messzire nyújtózó leveleik egymásnak adtak árnyékot a tetőn át betűző napfény függőleges sugaraitól. Orchideák lilás szirmai, cikászok terebélyes levélstruktúrái, húsevő növények tátogó fejei hajladoztak szerteszét. A méretes bokrok a földön helyezkedtek el sorban, a kisebb növények gördíthető asztalokon sorakoztak, hogy közelebb hajolhassanak az áttetsző fólián keresztül érkező fényhez. Némelyik olyannyira megtermett már, hogy a közlekedéshez szabadon hagyott utak jelentősen összezsugorodtak. Hátul, az üvegház végében már csak oldalazva lehetett sasszézni közöttük.

Chanté a broméliák hegyes virágait vizslatta, és óvatosan bedugta a kezét a kifelé pöndörödő levelek tölcsérjébe, hogy végighúzza az ujját a lángolóan piros virágszirmok élén. Éppen csak annyira ért a virághoz, hogy kitapogassa a növény szövésmintájának kapcsolódási pontjait a környezetében hullámzó mágiához. A szövésmintája – akárcsak a virág maga – hegyesnek érződött, élesen elvált a környezetétől, de szorosan megkapaszkodott abban.

– Szívós és mutatós növény – közeledett Chanté apja óvatos léptekkel. Chanté már akkor tudta, hogy fel fog zárkózni mellé, amikor még csak megfogant a gondolat a fejében. – Emlékeztet valakire – incselkedett a férfi, megcsiklandozva Chanté oldalát.

A kislány elnevette magát, de hamar megacélozta a vonásait, és megforgatta a szemét.

– Gyönyörű ez a szín – bökött a férfi a hegyes szirmok felé. – Nagyon te vagy.

Chanté végigsimított a nyakában pihenő selyemkendőn. – Az amaránt az én színem, apa – javította ki a férfit felszegett állal.

Amaz megpróbálta elfojtani a kuncogását, de nem sikerült.

– Mi a különbség? – A szeme a bromélia és Chanté kendője között ingázott.

– Az amarántnak lilásabb árnyalata van – jelentette ki Chanté, és előrehajolt, hogy kivehetőbb legyen a különbség a bromélia és a sál között.

A férfi bocsánatkérően feltartotta a két kezét, de Chanté pontosan tudta, hogy egyáltalán nem látja az eltérést a két szín között. Felnőttek...