"-Tegnap hívtalak - állított meg Ashton a folyosón. Leplezve a döbbenetem fordultam felé, közben még mindig a táskám cipzárjával bajlódtam. 

-Sajnos nem értem rá - mondtam. Iskolában vagyunk, és beszél velem? Ez szokatlan, vajon mi ütött belé?

-Miért, mit csináltál? - vonta fel a szemöldökét. Bosszankodva felsóhajtottam és az oldalamhoz csaptam az engedetlen táskát. 

-Egy barátommal voltam - hazudtam. 

-Várj...Mi? - a szemei elkerekedtek, majd mintha csalódottság suhant volna át az arcán. 

-Miért? - kérdeztem értetlenül. Egy vonallá préselte az ajkait, megrázta a fejét és hirtelen hátat fordított nekem. Az orra alatt motyogott valamit, majd elment. Most mondtam volna el az igazságot? Hogy a két héttel ezelőtti bulin gondolkoztam egész nap, vagyis éppenséggel csak egy fiún, akivel ott találkoztam, és ezért nem vettem fel az amúgy hangosan zenélő telefonomat? Így átgondolva, igazán elmondhattam volna neki. 

Elégedetlenül kerültem ki az egyik osztálytársamat, miközben a kijárat felé siettem. Az utolsó órámnak is vége volt, matekból írtunk dolgozatot és ahogy mindig, most is csak a nevemet írtam fel arra az elfuserált lapra. Álljunk pozitívan a dologhoz, ha szerencsém van még azelőtt meghalok, hogy levizsgáznék. Oldalra rántottam a fejem, hogy a frufrum ne akadályozzon teljesen a látásban és lomhán lépkedtem le a lépcsőn. Ekkor viszont a nevemet hallottam, ami miatt majdnem lefordultam az utolsó két fokról. 

-Harry? - hitetlenkedtem. A göndör srác mosolyogva állt elém.

-A nővérem ugyanebbe a suliba jár - mutatott fel az épületre. 

-És eljöttél érte? - érdeklődtem, figyelmen kívül hagyva a furcsálló tekinteteket, amiket az ajtón kivonuló diákoktól érdemeltünk ki. Oldalra húzódtam, talán az a bajuk, hogy az út közepén állunk. 

-Igen - bólogatott. -Azt mondta, elmegyünk fagyizni suli után, és nem bírtam megvárni otthon.

-Akkor jó szórakozást! - mosolyogtam rá kényszeredetten és indultam volna tovább, azonban ő megfogta a karom. Fájdalomtól eltorzult arcom lehajtottam és visszafogtam a jajgatásom. Tudtam, hogy jobb lett volna bekötni a sebet.

-Nem jössz el velünk te is? - kérdezte vidáman. Kirántottam a kezem a fogásából és szuszogva tapogattam égő bőröm a felsőmön keresztül. 

-Ez amolyan testvér program, nem akarok beleavatkozni - hárítottam a meghívást. Megforgatta a szemeit és az iskola felé biccentett.

-Gemma bírja a barátaimat.

-Csakhogy én nem vagyok a barátod - sziszegtem. Meghökkenve hátrált egy lépést és maga elé emelte a karjait. 

-De lehetnénk azok, nem? - hangja félő volt, mintha tényleg tartana tőlem. 

-Nem hiszem, Harry. Csak a véletlen műve, hogy most találkoztunk és...

-Ez a sors - vágott a szavamba. Neheztelve pillantottam rá, mire felhúzta a vállait. -Nem erőltetek semmit. De tudnod kell, hogy...

-Hogy? - ráncoltam a homlokom. Most valami megalázót fog nekem mondani? Mert akkor élve már nem jutok haza. 

-Hogy tetszel nekem - nyögte elpirulva. A számat eltátva, tágra nyílt szemekkel meredtem rá. Tönkrement a hallásom, vagy elment az eszem. Esetleg mindkettő.

-Mi lett volna, ha most nem találkozunk? - kérdeztem remegő hangon. 

-Megkerestelek volna - rántotta meg a vállát. Fel kell ébrednem ebből az álomból, mert ez más nem lehet. Kizárt, hogy legyen valaki, aki egyáltalán szóba áll velem, még Ashton rámenősségét is nehezen fogom fel, pedig ő tényleg csak barátkozni akar. 

-Mennem kell - köszörültem meg a torkom zavartan. 

-Kérlek! Add meg a telefonszámod! - könyörgött.

-Oké... - motyogtam, miközben elővettem a mobilom. 

Időre van szükségem."

-Akarsz táncolni? - kérdezte szórakozottan. Hitetlenül ingattam a fejem.

-Dehogy!

-Miért? - fordult felém teljes testével. 

-Mert nincs zene, és nem tudok táncolni - magyaráztam, visszatartva a nevetésem. Képes lenne elkezdeni táncolni az udvar közepén?

-Ez olyan, mint a szökőkút. Tudunk teremteni magunknak zenét, és el tudjuk felejteni, hol vagyunk - sóhajtotta. 

-Táncolok veled, ha elmondod hogyan jöttünk össze - enyhén oldalra billentettem a fejem, élvezettel néztem meglepett arcát. 

-Egy parkban, két hónappal azután, hogy megismertük egymást. Megkértelek, hogy légy a barátom, mire azt hajtogattad, hogy ez csak egy álom és nem a valóság, nagyon aranyos voltál - arcán nyugodt mosoly játszott, miközben visszatért a múltba azzal a reménnyel, hogy engem is magával ránthat. Ameddig nem találkoztam Harryvel, nem érdekelt, hogy mit felejtek el és mit nem. Hogy mik a gyógyszer mellékhatásai és, hogy mennyire "mossák át az agyam".

-Rám vall a hitetlenkedés - feleltem elgondolkozva. -Azóta más emberré váltam.

-Másnap reggel meg akartalak látogatni. Szereztem gitárt és megtanultam a kedvenc dalodat. De amikor csengettem, senki nem nyitott ajtót - lehajtotta a fejét, mintha fájdalommal járna neki az emlékkép. Hideg zuhanyként ért a felismerés; azon a reggelen hoztak be az intézetbe. 

-Nem voltál romantikus fajta - nyeltem le a könnyeimet. 

-Nem, de érted az lettem volna. Szóval két évig kerestelek, és így jutottam ide - vonta meg a vállát. Értetlenül ráztam meg a fejem.

-Két hónapja ismertük egymást. Kettő! - hitetlenkedtem. 

-És?

-Nem voltunk együtt egy napot sem, és képes voltál utána két évig kutatni utánam? - beharapta a száját és bólintott, de nagyban elkerülte a tekintetem. 

Nem vagyok orvos. Sőt, a tudásukhoz képest én egy kúszó mászó, jelentéktelen egyén lennék, de ez annyira szembetűnő, hogy még én is megértem. Harry ragaszkodó. Túlságosan is, és úgy tűnik, képes tettekben is megnyilvánulni a "betegsége", ki tudja, talán a szobája fala tele van a képeimmel. Hülye gondolat, fogalmam sincs mivel jár ez az egész, de ha valóban miattam került ide, az én dolgom, hogy épségben hagyja el az épületet, lehetőleg minél hamarabb. 

-Mire gondolsz? - kérdezte halkan, közelebb hajolva hozzám. 

-Arra, hogy mindig is ilyen emberre vágytam - válaszoltam egyszerűen, azonban úgy látszik, megleptem őt a szavaimmal. -Azt akartam, hogy valakinek számítsak annyira, hogy ne tudjon elengedni. Hogy fogja a kezem és akkor is utánam jöjjön, ha én a világ végére menekülök. Hogy az a valaki maradjon, ha én elküldöm - suttogtam. Rövid vallomásom után az arcomhoz emeltem a kezem, tenyereimbe sóhajtottam és fejemet ingatva motyogtam tovább. -Bocs, ez most kijött. 

-Szóval nem zavar, hogy...? - kérdőn nézett rám, miután lefeszegette a kezeimet az arcomról és kényszerített rá, hogy a szemeibe nézzek. 

-Fog ez valaha változni? - kérdeztem rekedten. Tanácstalanul billentette oldalra a fejét, de mikor ösztönzőn előrébb dőltem, ajkai közül kiszökött a levegő.

-Nem. Nem hiszem... - felelte.

-Akkor, ahogy megbeszéltük! - mondta Harry sietősen, még mielőtt az orvosa meghallhatta volna. Felállt mellőlem, ám én hirtelen megragadtam a kezét és kétségbeesve rántottam vissza.

-Tényleg szeretkeztünk egy panelház tetején? - szélesen elvigyorodott kérdésemet hallva, majd kihúzta kezét az ujjaim közül és újra talpra állt. Amikor az orvosa mellé lépett és megfogta a felkarját, lepillantott rám és kacsintott egyet.

-Életem egyik legszebb élménye volt - közölte. Hiába kérdezősködtem volna tovább, elmentek, és dr. Payne is egyre közelebb ért a padunkhoz. 

-Rendben vagy? - hajolt le hozzám. -Teljesen kipirultál. Szeretnél zuhanyozni?

-Nem. Csak fáradt vagyok - motyogtam zavartan. Megértően biccentett egyet és felsegített. Annyi mindenen gondolkoztam, mert a mai nappal sokkal több információt gyűjtöttem be, mint az eddig eltelt időn belül. Volt egy ötletem, vagyis kettő, de a másodikhoz hosszasabb kutatásra van szükségünk. Ha az első nem sikerül, nem marad más, és alig várom, hogy mindezt elmondhassam Harrynek.

-Itt van víz - nyomott a kezembe egy poharat dr. Payne, míg a pirulákat készítette elő. Egy pillanatra rossz érzés kerített hatalmába, amiért átverem őt, de nem volt más választásom. Ha tisztán akarok látni és rájönni a miértekre, át kell hágnom a bizalomkörünket. -És a gyógyszereid.

A pohár teljes tartalmát megittam, időt nyerve magamnak, míg a nyelvem alá tuszkoltam a két nagyobb tablettát. Az ajkaimat összepréselve adtam vissza a műanyagot, majd rögtön elfeküdtem és a fal felé fordultam.

-Jó éjt, Louis - köszönt el dr. Payne, s miután rám zárta az ajtót, lekapcsolta a villanyt. Gyorsan felültem, kiköptem a pirulákat és felszakítva a párnahuzatot rejtettem el a gyógyszereimet.