"Anya kételkedve méregetett, úgy tűnt; nem hisz a szemeinek. Való igaz, rég történt már, hogy a közös vacsoránál üressé vált a tányérom kevesebb, mint tíz perc alatt. Nem szóltam, pedig zavart a tekintete, de... Azt hiszem, a felfokozott állapotom nem kényszerített veszekedésre vele. 

-Jól vagy, Louis? - kérdezte végül, hosszas csend után. Enyhén oldalra billentettem a fejem és még egy szokatlan mozdulatot tettem, ami ugyancsak szembetűnt anyának és elkerekedett szemekkel vizsgálta az arcom. Nem tettem mást, csupán félretűrtem a frufrum. 

-Persze. Figyelj, anyu... - megköszörültem a torkom és az asztallapra szegezve pillantásom, a nadrágom zsebén lévő cipzárt kezdtem húzogatni. -Nagy baj lenne, ha ma elmennék egy barátommal szórakozni?

A várt hatás nem maradt el, anya majdnem elvesztette az eszméletét. A konyhapultba kapaszkodott és élesen beszívva a levegőt dobta félre a törlőkendőt. 

-Egy barátoddal? - kérdezett vissza hullámzó hangsúllyal. Szélesen elmosolyodtam és bólogatni kezdtem.

-Igen! 

-Bemutatsz neki? - óvatoskodott. Mindkettőnknek ismeretlen volt ez a helyzet tekintve, hogy nekem sosem voltak barátaim, kivéve az óvodát, de ott is mindig engem hagytak hátra azok a híres "barátok". 

-Hm, nem tudom. Még kezdetleges a kapcsolatunk - gondolkozón könyököltem az asztalra, pedig egyértelmű volt, hogy be fogom mutatni őket egymásnak, csak még nem most. 

-Ez barátság, vagy annál több? - puhatolózott tovább. 

-Nem lehetne több - forgattam meg a szemeimet. -Osztálytársak vagyunk, és ő a lányokhoz vonzódik.

-Mikor jössz haza? 

-Nem tudom. Ha rosszul érzem magam, nyolc előtt itthon leszek. Ha nem, akkor ne várj meg - mondtam kisvártatva. Halványan elmosolyodva biccentett, majd visszafordult a mosogató felé. Szerintem most büszke rám, sőt, biztos vagyok benne. Végre barátkozom, és elmegyek egy helyre, ahová korombeliek járnak. Talán minden jobbra fordul ezután. 

Egy egyszerű felső volt rajtam tekintve, hogy fogalmam sincs mit kellene viselni egy szórakozóhelyen, és, mivel a múlt héten  látott filmben a csaj órákig készülődött egy születésnapi partira, eldöntöttem, hogy én kevesebb időre szorítkozom, mert fiú vagyok. A frufrum nem a megszokott állapotában hullott a szemeim elé, hajzselével állítottam oldalra. Furcsa volt, hogy mindent rendesen látok...

-Szia! - elragadó mosolya körbeérte az arcát és megtiszteltetésnek éreztem, hogy egyáltalán hozzám szólt. Halkan becsuktam magam mögött a bejárati ajtót és végigmértem az előttem álló fiút. 

-Szia, Ash! - szólaltam meg végül. A házunk előtt várakozó autóra mutatott, mire kissé remegő lábakkal követtem őt egészen odáig. Belőle nem nézné ki senki, hogy bulizni jár, vagy alig tanul valamit, mert sosem beszél és konkrétan nem csinál semmit az iskolában. Én is ilyen vagyok, csak én a lúzerség legfelső fokát taposom, mert még életemben nem voltam szórakozóhelyen. 

-Felkészültél? - fordult felém, miután a taxi kitett minket a fényektől izzó épület előtt. 

-Mire is? - ráncoltam a homlokom zavartan. Erre fel kellett volna készülni? Hogyan?

-Én se szeretem a tömeget, de itt mindenki iszik. Nem fognak belénk kötni - mintha tudná a legnagyobb félelmem. Mintha...ismerne engem. 

-Jó. Mehetünk - bólintottam. Pillanatokon belül egy rózsaszín karszalag került a csuklómra és Ashton a karomnál fogva húzott maga után.

Nem éreztem jól magam.

Túl meleg volt, nagyon sok ember jött nekem és majdnem fellöktek. Nagy volt a hangzavar, a dübörgő zene sértette a fülem. És, ne kelljen megemlítenem az alkoholt, amitől majdnem megfulladtam. Nem az én világom, ezt már most látom, pedig még csak negyed órája ülünk a pultnál. Idegesen pillantgattam körbe-körbe, mikor Ash az egyik pillanatról a másikra eltűnt mellőlem. A századmásodperc töredéke alatt estem kétségbe. Hol van?!

-Meghívhatlak egy italra? - hallottam meg egy mély hangot a hátam mögül. Kirázott a hideg tőle, a zenétől és az emberek zajongásától függetlenül teljesen jól hallottam őt. Mellém ült, pont oda, ahol az előbb még Ashton foglalt helyet. Jaj ne, kérlek, ne csináld ezt velem! Haza akarok menni!
-Hallgatás, beleegyezés.. - mosolygott rám az idegen. 

-Nem iszom alkoholt - krákogtam. A homlokát ráncolta, és én ezt az időt tartottam megfelelőnek, hogy végigpásztázzam őt. Ha netán csinálna velem valamit, amit én nem szeretnék, tudjak személyleírást adni a rendőrségen. 

-Ez érdekes. Pedig itt mást nem adnak - megvonta a vállát és a kezébe fogta a saját poharát. -Azért, egészségünkre! - kacsintott rám."

Egészen hátrahúzódtam a padon, hogy felhúzhassam a lábaimat és nagy nehezen ugyan, de törökülésbe tudjak helyezkedni. Lágy szellő simogatta az arcom, utáltam a gondolatot, hogy hamarosan itt a nyár vége és, ha az ég azt akarja, már az őszt is hűvös levegővel áldja meg. És akkor nem jöhetek ki az udvarra, elég pocsék érzés lesz újra a szabadidős teremben poshadni. 

-Eltiltottak Nialltől - mondtam halkan. A nadrágomat piszkáltam és az ujjaimon tartottam a szemeimet. Harry hosszasan felsóhajtott mellettem és pár perc múlva szólalt csak meg.

-Mennyi időre? - kérdezte. 

-Nem tudom. Azt mondják, szándékosan akartam rontani az állapotán - suttogtam. Előredőlt, a térdeire könyökölt és a szökőkutat figyelte.

-Engem hibáztatsz ezért - jelentette ki. 

-Ki mást? - horkantam fel elégedetlenül. Egyértelmű, hogy miatta nem láthatom Niallt. 

-Egy szóval se mondtam, hogy zuhanyozz vele - pillantott rám sokatmondón. Hitetlenül a combomra csaptam és morogva válaszoltam.

-Félrevezettél.

-Naiv vagy - vágott vissza. Kényelmetlenül kezdtem fészkelődni a helyemen, majd hirtelen megugrottam, mikor a szökőkút üzemelni kezdett. A szemeim elkerekedtek, csodálkozva bámultam a víz játékát. Csoda, hogy nyár végére el tudták indítani. 

-Gyönyörű! - nyögtem elkápráztatva. Harry hümmögni kezdett és a támlának dőlve tárta szét a karjait, de persze nem ért hozzám. Engem még is zavart, hogy az egyik karja majdnem a vállamnak nyomódik. 

-Képzeld el, hogy a víz nem átlátszó - mondta elgondolkodva. 

-Az már nem víz lenne - sóhajtottam. A fejét ingatva mosolyodott el.

-Csak képzeld el. A fejedben bármi megtörténhet. Tudod, hogy én mire gondolok? - kérdőn meredtem rá, mire a szökőkútra mutatott. -Az egyik oldalról zöld, a másikról kék szín csobog. Ott lent, a mederben találkoznak egymással. Valami gyönyörűt alkotnak együtt.

-Miért pont ez a két szín? - kérdeztem kíváncsian. Nem válaszolt, jelentőségteljes pillantást vetett rám, aztán újra a víz hatása alá engedte magát. Kipróbáltam, amit mondott. Igyekeztem a fantáziámat előtérbe helyezni olyan erősen, hogy a végére nem kellett a fejemben kutatnom, a szemeim elé tárult a látvány. 

-Milyen színekre gondoltál? - kérdezte felém se nézve. Hallgatagon szorítottam össze az ajkaimat, de aztán megadóan felsóhajtottam és az oldalának dőltem. Mintha erre várt volna, a keze végre érintette a vállam és átkarolva várt a válaszomra.

-Zöld és kék - súgtam. Elégedetten elmosolyodott és biccentett egyet. 

-Helyes.

-Átlátszó vagy, Styles - leheltem lesütve a szemeimet. 

-Miért is? - értetlenkedett.

-Manipulálsz - vezettem rá a lényegre; az igazságra. 

-Nem, erről szó sincs - kuncogott fel halkan. 

-El fogod mondani valaha, hogy miért hoztak be? - váltottam hirtelen témát. Megfeszült mellettem és szándékosan elfordította a fejét.

-Miért érdekel?

-Nem tudom - rántottam meg a vállam nemtörődően. -Talán, mert sosem volt veled semmi baj. Érdekel, mi változott az utóbbi két év alatt, hogy itt kötöttél ki - lassan beszéltem, jól átgondolva a szavaimat. Hiába vártam, hogy reagáljon, hogy magyarázatot adjon, sokáig nem szólalt meg. Talán magában viaskodott, vagy ő sem tudta pontosan, miért került az intézetbe. 

-Veled sem volt semmi baj - mondta. Elhúzódtam tőle és hitetlenül kezdtem ingatni a fejem.

-Most eltekintettél a hibáim felett? Meg vagyok győződve róla, hogy azért hoztak be, mert bántottam magam. Mert nem ettem túl sokat és alig beszéltem bárkivel is rajtad kívül. Szóval, szerintem emiatt tartanak engem itt.

-Én pedig meg vagyok győződve róla, hogy azért hoztak engem be, mert túlságosan hiányoztál - köszörülte meg a torkát zavartan. -De tudom, hogy te másképp vélekedsz erről - folytatta szomorúan. Lehajtottam a fejem és a pad lábait bámulva szedtem össze a gondolataimat.

-Gyógyszereket kapok, amiktől néha rosszul érzem magam. Én... Nem igazán emlékszem az ez előtti életemre. Nagyon... meg kell magam erőltetnem, hogy felhozzak néhány emléket, de...miattad meg fogom tenni, oké? - összeszedetlen makogásomat, de őszinte szavaimat hallva hálásan elmosolyodott és megfogta a kezem.

-Várok, ameddig csak akarod. Köszönöm, Louis.