"Az ágyamban fekve élveztem az esős időjárást. Számomra nem létezik szebb hang az ablakomra koppanó esőcseppeknél, vagy a fákat szaggató szélzúgásnál. Ha tehetném, minden egyes napomat ezekre tenném fel. Sajnos, a mai csupán azért lehetséges, mert szombat van és nincs iskola. Valamiért anya sem keres, pedig általában kitalál valami programot, legyen az akár egy séta a parkban, vagy egy régen látott film megnézése a nappali kanapéján. Még csak rám se nézett, azt hiszem, ha most akarnék meghalni, nem tenne ellene semmit, mert egyáltalán nem figyel rám. 

Felkaptam a fejem, amikor egy halk sípszó ütötte meg a fülem. A zenelejátszó magától kapcsolt be, azt gondoltam; biztosan csak elromlott, be kell szereznem egy újat. Nem keltem fel, hogy kikapcsoljam, mert a kellemes, lágy dallamok nyugodtabbá tettek és ettől muszáj volt elmosolyodnom. Tehát, a mai program a fekvés, a lustálkodás és zene hallgatás, kivéve a délutánt, mert akkor jön át Harry. Újra összerándult a gyomrom arra gondolva, hogy anya nem igazán szívleli őt, sőt. Ha tehetné, venne egy házat egy másik városban, csakhogy ne tudjak találkozni az egyetlen barátommal. 

A telefonom őrült zenélésbe kezdett, mire kelletlenül morgolódva csaptam az éjjeliszekrényemre. A hívót látva azonban elpárolgott a dühöm, helyét átvette az őszinte döbbenet. Mielőtt még elhallgathatott volna a mobil, gyorsan oldalra húztam a zöld, villogó ikont.

-Igen? - felültem, a hátam mögé passzíroztam a párnámat és kíváncsian vártam, hogy valaki válaszoljon a vonal túlsó végéről. 

-Szia Louis, zavarlak? - kérdezte halkan, meggyötört hangon. 

-Nem, dehogy. Mizu? - aggódtam érte, mert nagyon furcsa volt, bár lehet, hogy csak én értelmezem őt félre. Bár, számomra már az is szokatlan, hogy egyáltalán felhívott.

-Tudnál segíteni? A leckéket kellene megadnod, öhm... keddtől - motyogta. Hangosan felsóhajtottam és készségesen az iskolatáskámhoz másztam. Miért is hittem azt, hogy Ashton azért hív fel, hogy újra barátok legyünk? 

-Persze. Egy pillanat - kinyitottam a könyveimet és vissza lapoztam egészen keddig, majd idő szerinti sorrendben diktáltam le az anyagot. -Őszintén sajnálom, de én nem szoktam füzetbe írni az órákon - közöltem kínosan. 

-Tudom. Semmi baj, ennyivel is megleszek - mondta.

-Jobban vagy már? - érdeklődtem, azonban ő lehurrogott és hitetlenkedő nevetéssel válaszolt.

-Louis, csak a leckét akartam elkérni. Ne érdeklődj irántam, ha én sem teszem irántad - ezzel a mondattal rám csapta a telefont. Hát jó, megpróbáltam kedveskedni, de úgy látszik, nekem ez nem jön össze. Vagy csak Ashton túl kimért velem. Még mindig nem tudom, mit követtem el ellene, amiért olyan hirtelen elfordult tőlem. 

Visszamásztam a puha ágyamra és az elmúlt tíz percen gondolkodtam. Vajon én vagyok a rossz? 
Pontosan mennyi napot kell még túlélnem, hogy hivatalosan is végzős lehessek? 
Ha egyáltalán nem akarok tovább tanulni, végig kell csinálnom ezt a szarságot? 
Miért nem járhatok abba a suliba, amelyikbe Harry? 

Minden feltett kérdésemre hiányzott a válasz, és ez egyre jobban elkeserített, mert szerintem van egy bizonyos középút, amin teljes mértékben boldog lehetek, csak meg kellene találnom. Nem a kitartásomról vagyok híres, sőt, mindig olyan hamar feladom a dolgaimat, van, amelyiknek esélyt sem adok, már az elején visszalépek. 

Nem tudom meddig lehettem elmerülve a szanaszét kóválygó gondolataim között, de arra lettem figyelmes, hogy csengetnek a bejárati ajtón. Homlokomat ráncolva ugrottam fel és léptem az ablakom elé, és amikor megláttam Harryt, ahogy a pulóverével védi magát az eső elől, rohamléptekkel siettem ki a szobámból.

-Louis? - hajolt ki a konyha elválasztó fala mögül anya és furcsálló szemekkel nézte végig, ahogy kirántom az ajtót.

-Szia! - a göndör inteni akart, de amint felemelte a kezét, megragadtam őt és behúztam a házba. A hideg levegő megcsapta az arcom, karjaimmal átöleltem magam és az akasztó felé biccentettem. -Oda tedd a pulcsid.

-Nem nekem kedvezett az időjárás - húzta el a száját, ahogy nedves tincseibe túrt. Így még dögösebbnek tűnt, mint általában szokott lenni. 

-Majd megszáradsz - legyintettem. Anya ezt a percet választotta megfelelőnek, hogy feltűnjön és értetlenkedve sétáljon elénk. 

-Louis...

-Anya, ő itt Harry. A barátom - bólogattam. A göndör illedelmesen nyújtotta a kezét amikor rájött, hogy nem anya fogja megtenni először ezt a lépést. 

-Üdvözlöm, hölgyem - mosolygott aranyosan. Anyu köpni-nyelni nem tudott, tágra nyílt szemekkel pásztázva Harry arcát, megrázta a kezét. 

-Szia - nyögte. Vajon másra gondolt? Hiszen az iskola előtt is látta őt, most miért van meglepve?

Nyilván, mert Harry nem tűnik lázadónak. Vagy egyáltalán olyannak, aki miatt megváltozhatnék akár rossz irányba. 

-Fent leszünk a szobámban - mondtam, mire bólintott és alaposan végigmérte Harryt, amíg ő felfelé caplatott a lépcsőn."

Összeragadt szemhéjaimat próbáltam erőre bírni, miközben kiléptem a folyosóra. A szoba kulcsával visszazártam az ajtót, mivel Harry még mélyen aludt, én viszont nem tudtam volna tovább ott maradni, már szédültem az éhségtől. Az első, amit észrevettem, az egy helyes kis ételautomata volt a lift mellett. Az aprót ráztam a tenyeremben, miközben azon gondolkodtam, mit kellene ennem és, hogy Harry mit választana. Talán túl sokáig várakoztam a szerkezet előtt, mire megrántottam a vállam és ráütés szerűen vettem két ugyanolyan csokit. 

-Biztosan tudnám, hogy allergiás a mogyoróra, nem igaz...? - kérdeztem magamtól halkan, miközben lábujjhegyre lépve rohantam vissza a szobánkhoz. Csak egy zokni volt rajtam, azt is kapkodva vettem magamra, hiszen sokkal jobban szeretek mezítláb járkálni, legyek bárhol. Miután visszazártam magunkat, ledobtam a kis asztalra a kulcsot és az ágyra térdelve másztam fel a párnákhoz. Elégedett voltam magammal, mert szereztem reggelit. Nem nagy dolog, biztosan éhesek leszünk utána, mert ez csak egy rövid szelet csokoládé, de kibírjuk vele. A nő, akinek a tárcáját elloptam, nem sok pénzt tartott magánál. 

-Louis? - szólalt meg mellettem Harry elfúlt hangon. Fejét a párnák alá fúrta, jobb karjával pedig hadonászni kezdett, gondolom engem keresett. Kuncogva bökdöstem meg a másik karját jelezve, hogy ezen az oldalon vagyok, mire felemelte a fejét és hunyorogva nézett rám. 

-Jó reggelt - mosolyogtam, miközben összefűztem az ujjainkat. Fejét visszaejtette a párnákra és nagyokat szusszanva ébredezett tovább. Mindezt ámulattal néztem végig és vissza kellett fognom magam, hogy ne simítsak végig az arcán keletkezett csíkokon. Hirtelen a hátára fordult és elengedve a kezem dörzsölte meg a szemeit. 

-Hány óra? - kérdezte ásítva. 

-Hét - biccentettem. 

-Miért vagy fent ilyen korán? - vonta fel a szemöldökét, mire hozzádobtam a csokoládé szeletet.

-Éhes voltam - feleltem. Zörögve bontotta ki a reggelijét és egyik kezét a feje alá támasztva kezdett falatozni. 

Még mindig alig hiszem el, hogy itt van mellettem egy hotelszobában és együtt aludtunk éjszaka. Hirtelen eltűnt minden határvonal, átszakítottunk minden gátat és nincs ami megállíthatna minket. Beharaptam a számat, miközben végighúztam a mutatóujjam Harry felsőtestén. 

-Mit csinálunk ma? - kérdeztem. 

-Lent láttam pár szabad monitort. Szerintem a hotel lakói ingyenesen használhatják az internetet, mi lenne, ha keresnénk egy helyet? Mondjuk innen ötszáz kilométerre? - szélesen elvigyorodtam ötletét hallva. 

-Ez nagyon jól hangzik - bólogattam, mire félrehajította az üres csomagolást és megragadva a kezeimet rántott magára. 

-Hát még milyen jó lesz átélni - suttogta. Vágyakozva pillantottam le rá, miközben igyekeztem megtartani magam a feje mellett. -Nem szeretnéd elindítani az új fejezetet a közös életünkben... most? - kihívóan végigsimított a derekamon. 

-Nem is tudom... - elgondolkodó arckifejezéssel hajoltam közelebb hozzá. -Lehet, hogy várnunk kellene még egy kicsit?

-Nem, nem lehet! - rázta meg a fejét, miközben kezeivel a nadrágom környékén körözött. 

-Szóval el akarsz kezdeni valami... újat? - simítottam el egy kósza hajtincset a homlokáról.

-Igen. Veled - mosolygott fel rám. 

-Hát... - kezdtem újra a tartózkodást, azonban ő döntött helyettem is. Hirtelen maga alá fordított és olyan vehemensen tapadt az ajkaimra, hogy egy pillanat alatt elvesztettem az eszem tőle.