"-Majd kitalálok valamit  - morogtam válaszként anyának, aki csak egy csalódott sóhajtással fordult el tőlem.

-Aggódom érted - felelte halkan. Hangos koppanással érkezett a villám az asztalhoz, még az evéstől is elment a kedvem szavait hallva.

-Megtudhatnám, hogy most miért? - kérdeztem felvonva a szemöldököm.

-Olyan keveset vagy itthon. És megváltoztál. Mintha a barátod rossz hatással lenne rád - könnyek csillantak a szemeiben. Szóval ha jól értelmezem, neki semmi se jó?

-Nem vagyok más ember, anya - mondtam kimérten. A pulthoz csapta a konyharuhát és mérgesen pillantott rám.

-Ó, dehogynem! Eltűnt a régi Louis - tárta szét a karjait tehetetlenül.

-Hiányzik, hogy lásd a sebeket a testemen? - emeltem fel a hangom. Kezdek komolyan kiborulni.

-Nem! Te jó ég, dehogyis! - rémült tekintetét félrekapta, majd leült mellém az asztalhoz és megfogta a kezem. -Örülök annak, hogy már nem bántod magad. De nem szeretem az új külsődet. Az új beszédstílusodat, mintha nem te lennél - ingatta a fejét.

-De én nem változtam... - tagoltam a szavakat, csakhogy jobban megértse, amit mondani akarok. -Minden, ami változott, hogy lett egy barátom, aki aztán lemondott rólam és most lett egy másik - emeltem égnek a szemeimet.

-És én még mindig nem találkoztam vele - motyogta.

-Nem is kell. Az én barátom, vagy a tiéd? - kérdeztem hitetlenkedve. Védekezőn maga elé emelte a kezeit, majd feladva a vitát ellenem felkelt és visszalépett a pulthoz.

-Jobb lenne, ha készülődnél - közölte szárazon. Megrántottam a vállam és a szobámba siettem. Én nem fogok magyarázkodni, ha neki nincs igaza. 

A reggel folytatott beszélgetés anyával rendesen rányomta a bélyeget a napomra és kedvemre. A szokásosnál is visszahúzódóbb voltam az iskolában, úgy értem, még Ashton felé se tettem próbálkozó lépéseket, hogy megtudjam miért nem beszél velem, pedig az elmúlt napokban mindig igyekeztem közelebb kerülni hozzá, de azt hiszem, már rég feladhattam volna. Eszembe jutott a mondás, miszerint nem a barátok mennyisége, hanem a minőség számít és ha van egy barátod, aki többet ér száz másiknál, ne kutass tovább. Szóval tényleg befejezhetném a reménykedést, hogy Ash fog még velem szót váltani valaha is. 

Harry nagyon jó barátom. Igaz, tesz olyan megjegyzéseket, amik nem egy barátságon belül hangzanak el, de ez kit érdekel? Én élvezem, hogy ennyire ragaszkodik hozzám, hiszen én is ezt teszem vele. Persze nálam nem látszik, mert folyton ő keres fel, de ha egy nap nem jönne elém az iskolába, biztosan megkeresném és kérdőre vonnám. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy ne lenne itt, és eddig nem is csalódtam.

Faképpel vonszoltam le magam a lépcsőkön és nem vettem ki a fülest akkor sem, mikor Harry mosolyogva adott egy ölelést. Valamit mondott, de a fülemben ordító dallamoktól nem hallhattam őt. Már megszokott mozdulatokkal indultam el a házuk irányába, mert tudom, hogy a szülei estig dolgoznak, és Gemma sosincs otthon. Harry értetlen pillantásokkal illetett miközben mellettem sétált, aztán hirtelen a táskájához kapott és elővett valamit, amit nem láthattam pontosan. És nem is mutattam felé érdeklődést, csupán a szemem sarkából követtem figyelemmel, hogy mit csinál. A telefonján babrált, aztán a kis, téglalap alakú hangszórót az arcomhoz tette. Elkerekedett szemekkel néztem rá miközben megálltam, majd lassan kikapcsoltam a saját zenémet. Így sokkal hangosabban hallhattam a dalt, amit Harry vitt végig az utcán, és halkan énekelt hozzá.

-Rossz napod volt, és ez másokra is átragad. Énekelsz egy szomorú dalt, csakhogy visszafordítsd az egészet. Azt mondod nem tudod, azt mondod ne hazudjak. Egy mosolyon ügyködsz és indulsz a dolgodra - dúdolta. Továbbra is döbbenten meredtem utána, mire megtorpant és felém fordult. -Felrúgod a leveleket, és oda a varázslat...

Megráztam a fejem és mosolyogva értem be őt. Élvezettel hallgattam a sorokat ötvöző dallamokat, míg egyikünk sem foglalkozott a mellettünk elhaladó gyalogosokkal. Aztán, amikor a házhoz értünk, Harry megragadta a kezem és pördült egyet. Ijedten követtem a mozgását, nem is lehetett volna más választásom. 

-Rossz napod volt, a kamera nem hazudik. Visszatér minden a régi kerékvágásba, és már nem is törődsz azzal, hogy volt egy rossz napod - dalolta hangosan, miközben megpróbált valami olyasmire ösztönözni, mint amit ő csinált. Először azt gondoltam, hogy kizárt, hogy én táncoljak, de nem lehet neki ellenállni, na és még mindig fogja a kezem. Azt hiszem, sosem fog elengedni."

-Lehet, hogy beszélnem kéne anyával - gondolkodtam hangosan. 

-Nem szeretem az anyukádat - érkezett a halk felelet. Az ég felé fordítottam az arcom, miközben igyekeztem elrejteni halvány mosolyom. 

-Ő se szeret téged - válaszoltam. Kuncogva előrébb dőlt, aztán hirtelen felállt és elém lépett. -Mi van? - értetlenkedtem. Remélem, nem talált ki valami hülyeséget. 

-Nem megyünk be a szabadidős terembe? - biccentett a bejárat felé. Gondterhelten felsóhajtottam és megráztam a fejem. -Naaa, kérlek!

-Inkább... - kezdtem, de a hangom elfúlt, mivel még én magam se voltam biztos abban, amit akartam. -Tudod, láttalak álmomban.

-Tényleg? - csillogó szemekkel figyelte az arcom és széles mosoly kúszott az övére, mikor határozottan bólintottam. 

-Táncoljunk! - álltam fel gyorsan. Harry meghökkenve, aztán ledöbbenve pásztázta az arckifejezésem.

-Tényleg? - ismételte magát. Halkan nevetve rajta sétáltam a szökőkúthoz. 

-Még egy rossz nap után is képes vagy felvidítani - mondtam belelógatva a kezem a hideg vízbe. Nem kellett sokat várnom, Harry mellettem termett és szinte az arcomba mászott.

-Csak nem rossz napod volt? - kérdezte kíváncsian. Egy sokat sejtető mosolyt mutattam felé, aztán hirtelen elfordultam tőle és a földet bámulva sóhajtottam fel. -Ennyire?

-Nem. Nem... Lehet egy kérdésem? - köszörültem meg a torkom. Pár pillanatig csend volt, aztán gondolom megelégelte, hogy nem nézek rá, miközben hozzá beszélek, így kikerült és elém állt.

-Aha - kacsintott rám. 

-Ha azt mondanám, hogy csókolj meg, mit felelnél? - kérdeztem félve. Azt hiszem, számára a mai nap kész meglepetés. És számomra is. Máskor biztosan nem akarnék táncolni, vagy csókolózni egy félig idegen sráccal, de ma kivételesen engedtem az emlékeimnek, hogy teljesen maguk alá vonjanak. 

-Azt akarod, hogy megcsókoljalak? - kérdezett vissza.   

-Nem tudom - válaszoltam, elhessegetve a varázst. A göndör srác előttem elvigyorodott, megragadta a derekam és egy puszit nyomott az arcomra. Rémülten húztam össze magam hirtelen döntésére, de meglepően jól esett ajkait érezni a bőrömön. Hálásan pislogtam rá, majd megfogtam a kezét. -Menjünk a szabadidős terembe. Táncolni akarok veled!

-Azt itt kint is megtehetjük - értetlenkedett. 

-Nem. Bent van zene - magyaráztam, miközben dr. Payne elé álltam. -Be akarunk menni a szabadidős terembe - bólintottam. Intett Harry kezelőorvosának, aki amúgy már úton volt felénk. Amikor pedig ideért, átfogta Harry felkarját, míg az enyémet dr. Payne és a bejárathoz vezettek minket. 

-Ne próbálj közeledni Niallhez, rendben? - kérdezte halkan az orvosom. -Még mindig ér az eltiltás.

-És meddig fog tartani? - érdeklődtem. Hiányzik már a kis szőke, bocsánatot szeretnék tőle kérni a hülyeségem miatt. 

-Ameddig nem lesz jobban - közölte egyértelműen. 

-Miért, most annyira rosszul van? - ijedtem meg. A fejét ingatta és kitárta előttem a szabadidős terem ajtaját. 

-Nem kritikus az állapota - válaszolta. Hosszasan fújtam ki a levegőt, de szavairól én magam is meggyőződhettem. Niall az egyik sarokban üldögélt és egy kendővel játszott. Bárcsak odamehetnék hozzá... 

-Louis? - zökkentett ki a gondolataim közül Harry mély hangja, mire megfordultam és mosolyogva néztem kérdő arcára. 

-Emlékszel még a zene címére? - kérdeztem.

-Melyikre? - értetlenkedett.

-Amelyikre táncoltunk - forgattam meg a szemeimet, és amikor továbbra is tudatlan arckifejezést mutatott felém, panaszosan sóhajtva folytattam. -Az udvarotokban...

-Ó! Emlékszem! - kiáltott fel boldogan. Majdnem odahajoltam, hogy megveregessem a vállát és valami gúnyos hozzászólást fűzzek a megvilágosodására, de végül visszafogtam magam és az egyik beteghez léptem, hogy megkérdezzem, ki a következő, aki dalt kér, és ki az utolsó, aki után mi kerülhetünk sorra.