🌹MINDEN AMIT AKARTÁL🌹

- Nem, nem megyek sehova! - ráztam meg a fejem rémülten, ahogyan a srácot bámultam.

- Azt mondtam menj! - kiáltott rám.

- Nem! - tettem én is így felállva. - Megoldjuk, minden rendben lesz... - motyogtam még mindig kissé részegen, bódult fejjel össze vissza nézelődve.

- Megoldjuk.. megoldjuk?! - fogta a fejét. - Most öltem meg valakit. Hogy oldjuk ezt meg?

- Nem biztos, hogy meghalt! - jutott eszembe, azzal lehajoltam hozzá, és megnéztem hogy lélegzik-e, de semmi. Csekkoltam a pulzusát is, de nem vert. Halott volt.

- Na? - kérdezte idegesen és cinikusan egyben.

- Srácok - botorkált oda Endre is. - Ez önvédelem volt.

- Nem, nem kell nekem hogy te is bele foly. A-a. És ha önvédelem is volt, valamennyire tuti bevarnak, és baszhatom az egész életem a boksszal együtt, és nekem nincs más!- tette derekára a kezét. - Menj el...

- De..

- Menj! - kiáltott rá.

- Nem megyek sehova! - makacskodott ő is.

- Nem hiszlek el titeket! - nézett az ég felé feszülten nevetve. 

- Mit? Hogy nem hagyunk a szarba? Oké, gondolkozzunk...

- Min? Hogy? Harmat, totál részeg vagy! Most jött volna minden rendbe, basszameg erre... - fordult meg idegesen, hajába túrva.

- Rendben is lesz! - ragadtam meg a karját, hogy magammal szemben fordítsam. - Megoldjuk. Van valaki, aki tud segíteni - kerestem elő telefonom a farzsebemből.

- Mégis ki?

- Apu.

- Azt már nem! - kapta ki a kezemből a telefont, és felemelte azt.

- Miért nem?

- Mi a terv, Harmat? Felhívod apádat, akivel hónapok óta nem beszéltek, és elmondod neki, hogy megöltem valakit? Hogy fog ez kinézni? Hogy belekevertem a lányát egy gyilkosságba, és most húzzon ki? Így is utálnak engem! Én el akartalak venni a fenébe is, és  gyerekeket, nem tudhatja ezt meg! - mutatott a holttestre.

- Mi? - jött ki alig halhatóan a számon. - El akartál venni?

- Komolyan csak ennyit hallottál meg?

- Oké, van még valaki, aki segíthet. De nem fogsz neki örülni.

Alig húsz percen belül meg is érkezett egy fekete Mercedes terepjáró, aminek hátsó üléséről Milán szállt ki.

- Harmat, jól vagy? - szalad felém aggódóan, kezét a karomra téve. Csak bólogattam.

- Kéne egy kis segítség. Pontosabban mondva kapcsolatod. Ez a fiú, és még két másik haverja neki estek az egyik barátunknak, ezért Diàz segített neki. Viszont mikor az egyik rátámadt, pontosabban ő, akkor leütöttem egy bárszékkel, erre ő meg ütött engem, aztán Diàz meg őt és hát...

- Ezt el sem hiszem - tette jobb kezét nadrágja zsebébe, másikkal pedig idegesen végig simított állán. - Mi lett belőled, Harmat? Részegen kocsmai verekedésekbe keveredsz? Bár székkel dobálózól? Mi lett a lányból, aki...

- Nem ezért hívott, hogy kioktasd! - vágott szavába Diàz. - Tudsz segíteni, vagy nem?

- Tudok - bólintott - Soha senki nem fogja megtudni, és a neved tiszta marad, ezt garantálom. - abszurd, de itt megkönnyebbülten elmosolyodtam.

- És mit kérsz cserébe?

- Harmatot - bökte ki.

Először lefagytam, aztán felnevettem, hogy ez jó poén volt, de rajtam kívül senki más nem nevetett.

- Mi van?

- Nincs mit kertelnem. Elintézek neked mindent, nyugodtan aludhatsz életed végéig, építgetheted a szupersztár karriered, de Harmat nélkül. Te is látod, hogy nincs melletted se jó helyen, se biztonságban. Dönts.

- Döntöttem. Mész mellé te is! - mutatott a
földön heverőre, és indult neki, de elé álltam, majd vissza nyomtam a mellkasánál.

- Diàz, fejezd be!

- Mi fejezzek be? Nem hallod miket beszél ez az agyhalott? Mi vagy te egy darab hús, hogy majd veled fogok itt üzletelgetni? Megölöm - nézett rá jéghideg tekintettel, és én komolyan felni kezdtem.

- Milán, adj két percet!

- Rendben - bólintott odébb állva.

- Milyen két percet, mégis mire? Mit akarsz te ezen átgondolni? Most azonnal küld haza, felhívom a zsarukat, és elmondjuk az igazat!

- Hogy romokba dőljön a karriered?

- Hagyjál már a karrierrel az istenért is! - kiáltott fel vörös fejjel, duzzadó erekkel a nyakán. - Nem hallod, mit mond? Hogy el akar vinni?

- Hát nem érted? - tartottam vissza a sírást. - Megmentelek! Most kihasználjuk a segítségét, sínen marad az életed, és amikor úgy látjuk, hogy minden oké, visszajövök!

- Harmat, ez nem így fog menni. Minden létező kapcsolatot meg fog szüntetni köztünk. Ki tudja hová fog vinni, és mit fog veled csinálni?

- Nem fog bántani, pár hónap és megint együtt leszünk, benn leszek a házában mindent elkövetek, hogy ki tudjam valahogy játszani.

- Ez nem egy film, ez a rohadt valóság!

- Nem hagyom, hogy börtönbe menj életed végéig! Mindent meg fog tenni, hogy ez valóra váljon, de ha most én megyek el, még mindig nagyobb az esélyünk.

- Nem mész sehova! Ha elmész soha többé nem látlak, akkor inkább a börtön. Milán! - kilátott oda neki - Menj haza, feladom magam!

- Nem! - szóltam bele - Veled megyek! - néztem rá összeszorított fogakkal, könnyes szemmel.

- Sehova nem mész! - ragadta meg karomat mögöttem.

- Visszajövök! - fogtam kezeim köze arcát. - És minden rendben lesz - suttogtam sírva.

- Hogy mondhatsz ilyet? - fojtotta vissza könnyeit. - Harmat, könyörgöm! Ne csinálj ekkora hülyeséget, amúgy sem engedlek el!

- Nem kértem az engedélyed - csókoltam meg. - Nagyon szeretlek, oroszlánom! Tarts ki, ahogy eddig is, mert amikor vissza jövök, be kell tartsd a szavad - próbáltam nevetni, de potyogtak a könnyeim.

- Nem búcsúzol, mert nem mész sehová! - feszült meg állkapcsa, miközben olyan erősen szorította a kezem, hogy már már fájt.

- Vigyázz magadra! - csókoltam meg ismét, azzal kirántottam kezem a szorításából, és a kocsiba szaladtam, aminek Milán becsukta az ajtaját.

Diàz kiabált utánam, verte a kocsi üvegét, ami szerencsére be volt sötétítve, így nem látta mennyire a zokogok.

- Ügyesen döntöttél - szállt be a másik oldalt Milán, miközben ketten fogták le Diázt, aki minden erejével azon volt, hogy kiszedjen a kocsiból.

- Nem hagyom, hogy feladd az álmaid, oroszlánom - suttogtam kezem az ablakra téve, ekkor az egyik leütötte őt hátulról, és azonnal a földre esett - Diàz! - nyúltam a kilincsért, de az ajtó nem nyílt. - Nyisd ki! - ordítottam Milánra.

- Nem lesz baja, a fiúk gondoskodnak róla. Mehetünk! - szólt oda a sofőrnek, aki gázt adott, én pedig össze mosódott, homályos tekintettel, levegőért kapkodva figyeltem a fiút akit szeretek, a hideg betonon elterülve, eszméletlenül.

- Még valami - kezdett bele pár perc elteltével.
- Semmilyen kapcsolatot nem kezdeményezhetsz vele. Kezdve a mobiloddal, amid nem lesz. A fiúk még most felmennek a lakásotokra, és elhozzák az összes cuccod tőle. A szüleidnek az igazságot adjuk be, vagyis majdnem. Elmondjuk, hogy ez az őrült mibe keveredett, te túlságosan megijedtél, hívtál engem és velem jöttél.

- Nem! Diàz nem gyilkos! - förmedtem rá

- Akkor miért ülsz most itt velem?

Ne aggódj, faszfej! Nemsokára kiszabadulok a ketreceből, és első dolgom lesz visszarohanni Diàzhoz.

Hat évvel később

Már megint csörög a vekker, én pedig ismét csak zihálva és leizzadva riadok fel a rémálmaimból.

- Diàz! - kaptam az ágy bal oldalára remegő kezeimmel, de üres volt. Mint ahogy az elmúlt hat évben minden egyes reggel, és éjjel. Azóta az éjjel óta nem láttam Diázt.

Minden éjjel vele álmodok, minden nap minden órájában eszembe jut, és egy másodperc sem telt el azóta úgy, hogy ne vérezne folyamatosan a szívem.
Felsóhajtva hajamba túrva nyúltam az éjjeliszekrényem felső fiókjába egy újabb kis pirulaért, ami segít az azóta kialakult pánikbetegségemen, és valamennyivel nyugodtabban tudom kezdem a napom.

Amikor reggel a szobámban - vagy ahogy én hívom a személyre szabott kis cellámban - elkészültem a munkához, elfordítottam kulcsot a zárban, és kiléptem a folyosóra, ahová pont Milán is, aki az ingujját gombolt be éppen. 

- Jó reggelt, szívem!

- Neked is.. - motyogtam, azzal megfogta bal kezem és ellenőrizte,  hogy viselem-e a jegy gyűrűt.

- Ügyes lány!

- Nem a kutyád vagyok! - köpködtem neki a szavakat.

- Mikor fejezed már be ezt a folyamatos ellenségeskedést? Hat éve már, hogy egyetlen egyszer sem mosolyogtál rám.

- Mit mosolyogjak? Mégis minek kéne örülnöm? Hogy évek óta a rabságodban tartasz?

- Meg sem próbálsz egy kis jót kihozni az egészből? Mindened megvan! Mindent megadok neked, átvettük az apád cégét, ketten irányítjuk, jobban virágzik, mint valaha, a szüleid is boldogok és büszkék rád! Nem ez volt minden, amit akartál?

- De igen - feleltem erőtlenül - Ez volt - nyeltem vissza a könnyeim.

- Na látod - húzott oda, hogy egy puszit nyomjon a fejemre, amit fogcsikorgatva tűrtem. - Megyek felkeltem Mirát!

- Nem, majd én! - előztem meg, és neki hátat fordítva vettem is az irányt a szobája felép.

Ki is az a Mira? A kislányunk Milánnal.

Extra gyors rész mi?😄😄 remelem büszkék vagytok rám hogy 2 hét helyet most 2 nap alatt hoztam