🌹 MINTHA TE LENNÉL AZ ÖSSZES SZÉP SZÍN 🌹

Amikor otthon leparkoltam az autómat, nagyon meg örültem a fehér Range Rovernek, ami a feljárón parkolt, mert ez azt jelentette, itt van az én imádott keresztanyám és nagynéném egyben, a világ legcukibb három éves kislányával, Amandával együtt. Mióta megszületett a pici, egyre ritkábban jött át hozzánk.

- Titeket is lehet látni? - nyitottam be nagy vigyorral a képemen.

- Végre haza értél! - pattant fel a kanapéról, majd szorosan és hosszasan átöleltük egymást. Evelin nélkül nehezebb lenne az életem. Ő az én támaszom, sokszor volt anyám helyet anyám.

- Cipő? - ölte meg anyám a pillanatot 

- Bocsánat - vettem le a lábbelit, és a helyére tettem azt, anyám meg motyogott valamit, hogy megy és főzi akkor a kávét, meg készít valami nasit.

- Mesélj, mi a helyzet? - mosolygott rám csillogó szemekkel, miközben leültünk a kanapéra.

- Csak a szokásos. Iskola, barátok... - legyintettem.

- És a fiúk?

- Óh, az nem igen akad - vontam vállat.

- Ez furcsa, csak mert anyád - kezdett sugdolózni - Említett valakit. De ha nem akarsz róla beszélni, tiszteletben tartom - emelte fel kezeit védekező képen, amit egy hálás mosollyal díjaztam.

- Inkább magatokról mesélj! - böktem szememmel a kanapén alvó babára. - Olyan aranyos! - olvadoztam.

- Valóban az - tett ő is így. - Csak már kezdek kimerülni. Ne érts félre, az anyaság az egyik legszebb dolog a világon, de nem hittem hogy ilyen kemény lesz! - sóhajtott gondterhelten. - Idejét sem tudom, mikor pihentem már ki magam igazán, vagy mentünk el valahova Szabolccsal - ingatta a fejét.

- Nincs senki, aki vigyázna rá?

- Anyám túl messze lakik, és ő is betegeskedik mostanság. Az anyósom... azt meg hagyjuk. Egy óránál többet nem bíznám rá Amandát.

- Bízd rám! Menjetek el ma este valahova, már vigyáztam rá egyszer.

- De az délután volt pár órára.

- Mivel lehet nehezebb, mint egy este, ahol alszik?

- Nem is tudom...

- Bízz bennem! - tettem kezem az övére. - Látom, hogy ki vagy merülve, ennyi neked is jár. Kicsípni magad, ahogy szoktad, elmenni egy étterembe, és egy nyugodt estet a férjeddel tölteni. Aztán reggel hatkor majd rátok rugóm az ajtót! - tettem hozzá, amit nevetés követett.

- Biztos vagy benne? Éjjel legalább egyszer mindig felkel.

- Hallani fogom, és különben is virrasztok.

- Ki fog virrasztani? - érkezett meg anyu a kávéval és néhány keksszel.

- Én, ugyanis ma este vigyázok Amandára, hogy Evelin végre kapjon egy nyugodt estét - öleltem át a vállát.

- Ez remek ötlet, igazán megérdemled! - támogatta lelkesen. - És mi is itthon vagyunk még ma.

- Még ma? Hová mentek?

- Úgy döntöttünk holnap el utazunk egy hosszú hétvégére egy wellnessbe.

- Akkor ez azt jelenti, nem kell mennünk a holnapi partira? - csillantak fel szemeim, de sajnos túl korán.

- De igen, hisz megígértük. Onnan megyünk egyenesen a hotelba.

Pedig valóban reménykedtem benne, nem megyünk el Milán idióta teazsúrjára, amiket minden évben megrendez, hogy benyaljon mindnekinek főleg apunak, és a munkatársainak. Nagyon szeretne bekerülni a mi cégünkbe is.

Evelin rábólintott az ajánlatomra, miszerint ma este én vigyázok a kislányára, így hazament, hogy össze szedje a holmijait, és leszervezze a mai estét. Délután hatra már vissza is érkezett Amadával és egy táskával, na meg egy listával, amit gondosan felsorolt nekem, hogy hogyan zajlik az esti kis rutinja, miket ehet és mikor.

- Óh, majd elfelejtettem! - ment vissza a kocsiba
- A bébi Phone - nyomta a kezembe.

- Minek ez?

- Végre sikerült rászoktatnom, hogy külön szobába aludjon, és szereti is a csendet. Mivel ő már nyolckor aludni szokott, ezért ezt csak leteszed az ejjeli szekrényre, vagy ahová csak szeretnéd, ezt az alkalmazást letöltöd a telefonodra, és így neked is könnyebb lesz este csinálni a dolgod. Csak akkor kell bemenned hozzá, ha tényleg szükséges.

- Király - forgattam a kezemben.

Amandára vigyázni egy élmény volt. Imádom a mini unokahúgom, aki a legcukibb teremtés a földön, és mivel már csak két óra volt lefekvésig, nem volt sok dolgom vele. Az éjjel összesen kettőször kelt fel.

Másnap reggel tízkor Evelin már jött érte. Szemmel láthatóan jót tett neki ez a szabad kis este, ellenben hiányolta már a lányát.

Mikor elmentek, valami furcsa érzés kerített magába, gyomorgörcsöm lett, és hirtelen nem tudtam hova tenni, amíg le nem esett. Ma van az est, ahol Diázzal egy párként fogunk debütálni. Fantasztikus lesz, mit ne mondjak. Még van nyolc óra míg el nem kezdődik, és már olyan mintha a fogamat húznák.

Amennyire csak lehetett, próbáltam a délutánom elütni, és nem görcsölni. Rajzolgattam, elmentem futni egyet, FaceTime-oltam Tázival, de mégsem ment ki teljesen a fejemből, pláne, hogy egy órán belül kezdődik az est és Diáz eltűnt, nem érem el. Próbáltam egyszer hívni és írtam neki, de semmi. Tudom, hogy meccse van ma, és csak remélni merem, nem késik túl sokat.

Végig néztem magamon a tükörbe, és most először voltam ideges amiatt, hogy vajon elég jól nézek-e ki, pontosabban egy személynek. Még sosem látott engem kiöltözve, és ha valahol fel kell venni a szép ruhát, na ez pontosan az a hely.

A hajam hátul feltűztem, de előtte feltupíroztam, az elől kilógó tincsem pedig enyhén behullámosítottam. Szemeim ma egy barna szemhéjpúder segítségével emeletem ki, és adtam neki egy hosszabb ívet, illetve egy műszempillát is feltettem, mert az ilyesféle estéken jobb elkerülni mindent a smink terén, ami fekete, és elkenődhet. Rúzsnak egy hidegebb, barnás árnyalatot választottam, így a sminkem az alapommal együtt el is készült. Ruhának egy királykék, hosszú sellőfazont, kivágott háttal, ami tele volt apró kis kövekkel, így bármerre fordultam, mindenhogy megcsillant.
  Ez az egyik legszebb ruhám, és mindenfélekép valami különleges alkalomra tartogattam, és úgy vélem, Diàz elég különleges személy lett a számomra.

Minden megvolt, már csak a fekete levél táskám hiányzott, na meg a magassarkú cipőm, szövetkabátom, és indulhattunk le Mercedes kisbuszhoz, ami előtt a sofőr már várt minket.

- A barátodnak illet volna téged előtte azért felvenni, vagy legalább is velünk érkeznie - nem bírod ki, igaz, anyu?

- Diáznak ma nagyon fontos meccse van, de ne aggódj, ott fog várni  - improvizáltam, de bár ne tettem volna, ugyanis Diàz sehol sem volt, mikor kiszálltunk az épült előtt, ahová láthatólag a tömeg nagy része megérkezett. Idegesen a telefonom után nyúltam, de még most sem látta az üzenetem, és vissza sem hívott.

- Na, hol van? - nézett körbe anyu, és azáltal hogy választ nem kapott tőlem, halkan felnevetett amolyan "gondoltam" stílusban, így lehajtott fejjel haladtam be utánuk.

Mindenki itt volt, aki a szakmában számított, de az is, aki nem, csak egyszerűen befolyásos volt, és számított. Szívem a torkomban dobogott, miközben a mobilom szorongattam, ami remélhetőleg bármelyik pillanatban megcsörren, még mielőtt Milán üdvözölni jön minket, de nem így lett. Már messziről kiszúrtam azt a sunyi kék szempárt, és vigyorát az arcán.

- Zsolt, annyira örülök, hogy ott vagytok! - fogott kezet apuval - Drágám, te egyre csak jobban nézel ki! - tért át anyura, aki csak nevetve legyintett, majd két pusziban részesítették egymást. Ide hányok. - De még mindig te vagy itt a legszebb - adott nekem is két puszit, amit ugyan elfogadtam, de  ökölbe szorítottam kezeim.

- Ez a parti minden évben egyre szebb, és nagyobb! - jegyezte meg anya körül nézve.

- Idén rendesen oda kellett tenni magunk. Sok a verseny társ, így minél több befektetőt akarunk megszerezni - mesélte. - Harmat, nem úgy volt, hogy jön a barátod is?

- De, csak... - és ekkor megpillantottam őt. 

Nem hittem a szememnek. Ott állt a terme végén, talpig fekete öltönyben, és szintén fekete, betűrt ingben, a felső két gombot kiengedve. Ellenben hű maradt magához a Nike Air Jorden hosszúszárú cipőjében, fekete pipával és világoskék-fehér részletekkel rajta. Én ebben a percben újra beleszerettem Diázba, és talán csak képzelődöm, de úgy hiszem én is hasonló reakciót válthattam ki ő belőle, mert ahogy meglátott megtorpant, lassan végig legeltette rajtam a szemeit, majd résnyire nyílt ajkait lassú mosolyra húzta.

- Ott is van - jegyeztem meg halkan, le sem véve a szemem róla, ahogyan felénk sétált.

- Szia! - mosolygott rám derekam megfogva, azzal meglepő módon egyszerűen puszit nyomot ajkaimra, amire azt hittem csak képzelődöm, de próbáltam nem meglepett fejet vágni, hogy a "barátom" egy csókkal köszönt.

- Szia! - köszöntem vissza teljes sokban.

- Elnézést a késésért, elhúzódott a meccs. Havasi Diáz! - fogott kezet apuval.

- Fehér Zsolt, ő pedig a feleségem Anna - fogott vele kezet mosolyogva. Ismerem aput, és első látásra tetszik neki Diàz. Könyörgöm, kinek ne tetszene?

- Nagyon örülök! Harmat sokat mesélt magukról - mosolyogott rájuk. - Milánnal pedig már találkoztunk - fordult felé, hogy vele is kezet rázhasson.

- Így van. Épp az előbb kérdeztem, hogy merre lehetsz.

- De látod, tartom a szavam - néztek össze, és ha bár mind kettő mosolygott, feszült volt a levegő.

- Azt mondtad elhúzódott a meccs. Mit sportolsz? - érdeklődött apu.

- Bokszolok, már lassan több, mint tíz éve. - wow, ezt még én sem tudtam.

- Tíz éve? Ejha! Akkor legalább megtudod védeni a lányom! - nézett rám.

- A széltől is uram - húzott magához finoman közelebb. Hogy lehet minden érintése ennyire gyengéd? Könyörgöm sose engedj el!

- Mik a terveid érettségi után? - szállt be anyu is.

- Mindenféleképen sport egyetemre szeretnék tovább menni.

- Szóval a bokszból szeretnél megélni.

- Ez a terv.

- A szüleid mivel foglalkoznak?

- Az anyámmal élek, ő tanárnő, de jelenleg otthon van, apámnak pedig van egy kisebb vállalkozása.

Anyu szeme ezt hallva egyből felcsillant, ami meg sem lepett.

- Mivel foglakozik?

- Motorokkal, van pár üzlete a városban.

- Na ne! - hőkölt meg apu - Harley Davidsonnal is foglalkozik?

- Leginkább azzal.

- Ez remek, mert épp motorvásárláson gondolkodom, régen nagy motoros voltam! - helyben vagyunk...

- Zsolt, megmondtam, nem szeretném, hogy újra motorra ülj!

- Jaj, Anna maradj már! Szóval hol is vannak az üzletei? - karolta át Diázt a vállánál és nemes egyszerűséggel elvonszolta tőlünk.

- Hmm - nézett utána anyám. - Jóképű, meg kell hagyni - bólogatott, én meg úgy vigyorogtam, mint a vad alma. Várjunk csak... hiszen nem is vagyunk igazából együtt! Túlságosan bele éltem magam a szerepembe.

- Mégis mi ez a cipő a lábán? Ez nem illik az öltönyhöz! - pufogott Milán.

- Egyedi, és talán még többe is került, mint a te sivár cipőd, amit mindneki más is visel - ittam bele pezsgőmbe.

- Harmat! - szisszenntett anyu, de én csak vállat vontam, majd össze néztem Diázzal, akinek apu kitöltött egy pohárral. Ugye tudja hogy még kiskorú?

Az est eddig viszonylag jól telt. Apu és Diàz sokat beszélgettek és nevettek, aminek őszintén örültem, még akkor is, ha ez nem sok mindent számít. Bár számítana. Én nagyrészt anyu mellett voltam, és jó kislány módjára üdvözöltem, aki oda jött és rövid kis csevelyekbe folytunk.

- Hogy érzed magad? - támadt le Milán, mint egy keselyű azonnal, ahogy anyu eltűnt mellőlem.

- Eddig jól. És te? - bámultam előre.

- A barátod nem igazán foglalkozik veled.

- Apuval beszélgetnek. Én már ismerem őt, azért jöttünk ide, hogy ők is ezt tegyék.

Ahogy ezt kimondtam, mind a ketten megjelentek nevetve, ahogyan apu Diáz vállába kapaszkodott. Mind ketten spiccesek voltak egy kicsit, de nem részegek. Teljesen vállalható volt mèg mind a kettő.

- Harmat, egyenesen imádom a barátod! - veregette meg a mellkasát.

- Ennek örülök - mosolyogtam rájuk, mire fel csendült apu kedvenc dala a Toyu.

- Imádom ezt a számoooot! - dőlt hátra, és már anyu keresésére is indult, hogy táncoljon vele.

- Szabad? - nyújtotta ki kezét Milán.

- Még csak meg se forduljon a fejedbe! - lökte meg vállával Milánt, és elém állt, kezét kinyújtva amit lányos zavaromban elfogadtam és követtem őt.

Szembe álltunk egymással, jobb kezemmel megfogtam az ő balját, másikat vállára tettem, ő pedig derekamra.

- Azt az előbbit, a csókot... - tért rá. - Sajnálom, meg sem kérdeztelek, nem lett volna szabad, csak ideges lettem, el is késtem...

- Semmi baj - mosolyogtam elpirultan.

- Még nem is mondtam neked, mennyire gyönyörű vagy.

- Köszönöm. Te is irtó jól nézel ki, nem hittem volna, hogy felveszed a zakót - nevettem aprót.

- Nem akartalak szégyenbe hozni.

- Mi az? - kérdeztem kis csend után, miközben engem nézett, de most valahogy másként.

- Komolyan nagyon szép vagy. Le sem bírom venni rólad a szemem - mondata úgy hangzott, és arckifejezése is olyan volt, mintha maga is meglepődött volna, hogy ezt mondta, de egyben nem is bánta.

- Elmehetnél színésznek.

- Ezt most miért mondod?

- Ügyesen játszod - erre vállát megdobva felnevetett, félre nézett felmérve a tömeget, majd ismét rám.

- Az meg sem fordult a fejedben, hogy még csak meg sem kell erőltetnem magam, és semmit sem játszok meg?

Azt hittem rosszul hallok. Egy aprót meg is botlottam tánc közben, és úgy éreztem kiszakad a szívem a helyéről, akkorát dobbant. Szótlanná tett, semmi sem jött ki a számon ezek után. Csak féloldalasan mosolygott, azzal kezét a fejemre tette, és a vállára helyezte.
Akaratom ellenére is lehunytam a szemem, és egy jólesőt sóhajtottam. Mindent éreztem, ami csak csodálatos lehet.

- Figyelj!

- Hmm? - motyogtam még mindig a vállához nyomott arcommal totális extázisban.

- Nem lépünk le innen? Lapos ez a buli.

- De igen - néztem fel rá mosolyogva. Megvártuk, amíg lejárt a szám, elköszöntünk a többiektől, és már itt sem voltunk.

- Hová megyünk? - néztem fel rá az épült előtt állva.

- Egy olyan helyre, ahol valószínű még nem jártál. Gabiék is ott vannak - pötyögött telefonján. - Benne vagy?

- Benne!

El sétálunk a helyi buszmegállóhoz, ami elvitt minket a metróhoz, onnan pedig négy megállót utaztunk. Vicces volt ilyen göncökben metróra szállni, jó páran meg is bámultak minket, de nem érdekelt. Cseppet sem.

- Ez lenne az - mutatott egy kisebb bárra aminek "Alibi" volt a neve, ez pedig kék neoncsövekkel.

Belépve egyáltalán nem az a kocsma szag fogadott, sőt! Érdekes illat volt itt, amit az a néhány vízipipa okozott. Sötét volt a hely sok neonfénnyel, illetve amik fenn lógtak a plafonon lámpák, azoknak sárgás fényük halvány volt, persze szándékosan. A falak téglából voltak kirakva, a széke es asztalok pedig barna es fekete színekben pompáztak néhol elrejtve egy-egy piros kis részlettel.

Nem volt nagy a hely, mégis hangulatos ahogyan a Spanyol/mexikói zenék amik a háttérben szóltak.
Bámulásomból egy hangos füttyögés vert fel.

- Ez igen! - vigyorgott ránk Gabi, aki a bárnál ült Endrével az élen. - Honnan jöttetek ti? Hollywood-ból? - nézett végig rajtunk, miközben helyet foglaltunk mellettük.

- Annak is nevezhetjük - ült le Diàz, aki kezet fogott a pultossal. Láthatóan jártas már itt, hiszen kisebb beszélgetésbe is kezdtek.

- Nagyon szép vagy, Harmat - vigyorgott rám Endre.

- Köszönöm!

- Mit iszol? - nézett rám Diàz

- Narancslevet.

- Két whisky-kóla - felelte a pultosnak

- De..

- Ez nem az a hely, ahol narancslevet iszunk, babám - hajolt közelebb, amitől úgy érzetem ezer hangya fut végig a testemen.

Így ültünk mi négyen a pultnál, iszogattunk és jókedvűen beszélgettünk, mikor megcsörrent a telefonom.

- Nem jössz velünk bulizni? - kérdezte Tázi köszönés nélkül. - Nóri elrángatott egy olyan szar filmre, hogy muszáj innom valamit - szinte láttam magam előtt, ahogyan a szemét forgatja.

- Nem, de gyertek ti ide. Itt vagyok a fiúkkal egy bárban, elküldöm a helyet - bontottam a vonalat, és már küldtem is a helymeghatározót.

- Tázi volt az? Ide jön? - jött teljes lázba Endre.

- Igen.

- Hogy nézek ki?

- Mint mindig - vont vállat Diàz.

- Szarul - fejezte be mondatát Gabi.

- Bekaphatjátok! Az igazi testvérek segítenének egymásnak! - duzzogott.

- Tesó, nem kellesz neki. Mikor fogod fel? Egyetemisták viszik minden hétvégén randira.

Ez valóban így volt. Kivéve hogy minden hétvégén. Tázi azért megválogatja, kikkel lóg együtt.

Úgy fél órán belül megérkeztek, így már hatan ültünk a bárpultnál, és ittuk amit valójában nem lett volna szabad, kivéve Gabinak, aki már betöltötte a tizennyolcat.

- Bele sem merek gondolni, mi van ha most jönnének a ren-rendőrök - csuklott meg Tázi - És látnák, hogy 5 kiskorú itt vedel - tette kezét szája elé, azzal mi ketten úgy elkezdtünk nevetni, hogy majd' leestünk a székről.

- Nyugi, én figyelek rátok! - hősködött Gabi.

- Ja, mind ahányan vagyunk részegek vagyunk - néztem rá bambán.

- Pár perc - nézett az órájára - És a felelőség már nem csak az enyém lesz - vigyorogott Diázra.

- Hagyjál már!

- Születés napod van? - döbbentem le.

- Még nincs, de amúgy is totál elfelejtettem - vont vállat.

- Tázi, gyere gyorsan! - rángattam le a székről, aki le is esett. Miután segíttettem neki felállni, mind a ketten rohantunk kifelé.

- Harmat, hova mentek? - szólt utánam Diáz

- Mindjárt jövünk! - kiáltottam hátra, azzal kimentünk.

- Mit keresünk?

- Egy tortát! Alig 15 perc, és Diàz tizennyolc lesz! - néztem körül pánikba esve.

- Mégis hol találunk most neki egy tortát?

- Nem tudom, ott egy kisbolt, gyere! - húztam magam után.

- Hát itt csak túrós bukta van - álltunk meg a pék áruk előtt.

- Ott egy fánk! - mutatott rá Tázi.

- De ez rózsaszín.

-Vagy ez, vagy a túrós bukta.

- Diàz utalja a túrós buktát - húztam a szám, miközben a leveles tésztát bámultam.

- Na, látod! - kapta ki a helyéről.

Még gyorsan kerestünk egy szál gyertyát, azzal rohantunk a kasszához, mert alig 4 percünk maradt visszaérni.

- Gyújtó is kell! - kapott le egyet a pultnál.

- Személyit! - bámult ránk bambán a kasszás nő

- A fánkhoz? - döbbentem le.

- A gyújtóhoz - bökött rá szemével. Vártam egy kicsit, azzal felnevettem, hogy ez milyen jó vicc, de a nő nem nevetett velem.

- Maga nem viccel - esett le.

- Mégis mióta kell egy gyújtóhoz személyi? - akadt ki Tázi. - Csak a gyertyát akarjuk meggyújtani!

- Nem érdekel, ha van személyi vihetitek, ha nincs akkor nem! - Tázival összenéztünk, majd sóhajtottunk.

- Jó, akkor csak ez a kettő - dünnyögtem, azzal átnyújtottam a bankjegyet. Mikor ide adta a visszajárót, és elvettem a fánkot meg a gyertyát, Tázi gyorsan elvette a gyújtót is, és kirohantunk az üzletből.

- Hé! - szólt utánunk az eladó, de mi mit sem törődve rohantunk tovább, és csak az volt a szerencsénk, hogy ő ugyan ezt nem tette meg.

- Oké, maradt egy percünk, gyújtsd meg gyorsan! - sürgettem, miközben bele tettem a gyertyát a közepébe.

- Kész! - gyújtotta meg - Még pár másodperc - nézte a telefonját - Ééés.... Most! - nyitotta ki nekem az ajtót, de olyan erővel, hogy annak a szele elfújta a gyetyàt, Diàz pedig ezt mind látta is, és elnevette magát.

- Hülye! Csukd már be!

- Bocsánat! - csukta is vissza, és mehetett újból az egész.

- Most lassabban nyisd ki!

- Jó... - tett is így, azzal Diàz felé haladva ketten elkezdtük énekelni a boldog szülést napot, míg nem a többiek is csatlakoztak hozzánk. Diàz felállt, megállt előttem, és megvárta, amíg be nem fejezzük a dalt.

- Kívánj valamit! - mosolyogtam rá, ő lehunyta szemét, majd mikor újra kinyitotta, elfújta a gyertyát, a többek pedig tapsolni kezdtek.
- Boldog születés napot!

- Köszönöm! - mosolygott rám édesen, azzal átöleltük egymást.

A többiek is mind gratuláltak, és innen vette kezdetét az igazi buli. Előkerültek a rövid italok, a tulaj megengedte hogy mi tegyünk zenét, és hát itt minden volt. Mai zenéktől kezdve, mulatóson, latinon, reppen át egészen a retróig. Sokat ittunk, nevettünk és táncoltunk. Egy rögtönzött buli volt, nem voltunk csak mi hatan, és mégis ez volt életem legjobb bulija.

Olyan hajnali fél négy lehetett, mikor már mindenki elfáradt. Gabi a széken aludt, Tázi épp Nórival volt a mosdóban, és segített neki "felfrissülni" bár nem tudom ki volt a részegebb. Endre pedig már harmadjára énekelte a "Girl on fire" című számot a színpadon karaoke gyanánt, de szerencsére még most sem esett le neki, hogy a mikrofonja ki van kapcsolva.
Diáz és én sem voltunk ám különbek. Mind a ketten totál szétázva beszélgettünk a pultnál.

- Mondtam már, hogy milyen szép vagy?

- Igen - bólogattam nevetve.

- Amúgy mégis mi ez az egész? Így kettőnk közt?

- Mármint?

- Mármint.. - botlott meg a nyelve - Ez így. Amiket kiváltasz belőlem.

- Miket?

- Tudod milyen, mikor veled vagyok? Olyan, mintha elvinnél engem a kedvenc helyemre, amit még én magam sem ismerek, és csak te tudsz oda juttatni, egyedül hiába is próbálnám. Olyan mintha te lennél az összes szép szín, és jó illat. Mintha te lennél a hűvös szél a nyári forróságban, és a meleg a téli fagyban. Mindig az vagy számomra, amire épp a legnagyobb szükségem van. - nézett mélyen a szemembe, ahogyan lassan kezét a combomra helyezte, és apró köröket kezdett leírni rá ujjával.
- Ja, és még valami. Azt mondtam sajnálom a csókot, de hazudtam. Kurvára nem sajnálom.

Ez volt az utolsó mondat és momentum, amire emlékszem. A következő, hogy Diàz meztelen teste mellett ébredtem a szobámban, hasogató fejfájással, és ami még rosszabb volt, én is meztelen voltam.

Remélem tetszett nektek ez a jó kis hosszú rész. Véleményeteket várom a komiban 🥰🥰
Puszi nektek ❤️