🌹 KÖZÖS MUNKA 🌹

- Hová tűnt a jóképű partnered? - szalad mellém Tázi nagy vigyorral arcán, mögötte Nóri kullogott unott fejjel

- Az igazgatóiban van - sóhajtottam

- Mit csinált már megint?

- Tarkón vágott egy kilencedikest egy kosárlabdával, és közölte vele, ha mégegyszer itt eszetlenül deszkázik, szét fogja baszni.

- Tipikus Diàz - felelték kórusban a lányok.

- Én mondtam neked - súgta oda szép barátnőm, de csak értetlenül összehúztam szemöldököm - Te és Diàz... - célozgatott.

- Azt ne mondd, hogy együtt vagytok! - akadt ki Nóri.

- Dehogy vagyunk, fejezzétek már be, főleg te! Tele beszéled Nóri fejét is. Ez csak egy iskolai projekt.

- Ühüm. Egy a tizenhéthez volt az esélye, hogy együtt lesztek. És ő pont téged választott.

Iskola után bevártam Diázt lenn, ugyanis az utolsó két óránk nem együtt volt. A projektről akartam vele beszélni, de tudom úgyis az lesz a vége, hogy unottan vállat fog vonni, rám hagyja az egész munkát, és kész.
Miközben vártam rá, egy üzenet érkezett a telefonomra anyától.

" Suli után gyere haza, Milán átjön kávézni"

Ezt olvasva a szín tiszta undor ült ki arcomra. Válasz nélkül hagyva anyám, süllyesztettem farzsebembe a telefonom, mikor végre megpillantottam Diázt lekocogni a lépcsőn.

- Diàz! - szóltam oda neki - A projektről akartam kérdezni, hogy akkor kit választunk, és megcsinálom.

- Nem úgy volt, hogy közösen kell? - húzta össze szemeit. Milyen szép szeme van... mindegy.

- Öhm, de csak azt hittem nincs hozzá kedved...

- Nincs is, de kibaszás lenne veled ha egyedül szívnál. Segítek - bólintott.

- Óh, oké - erre a válaszra nem számítottam, nem tudom most hogyan tovább.

- Vagy ha nem akarod, akkor..

- Nem, nem erről van szó! Mi lenne, ha holnap elhoznád a laptopod, és suli után megcsinálnánk?

- Gépem van - persze hogy az van neki. - Tied?

- Nekem nincs - meglepte a válaszom, ezt láttam az arcán. - Volt, csak leöntöttem, tönkre ment és végülis rájöttem, hogy nincs rá különösebben szükségem, szóval még nem vettem másikat - mesélte el neki ezt a rövid kis sztorit, amire lassan elmosolyodott. - Mi az?

- Semmi - rázta meg a fejét még mindig mosolyogva. - Gyere - intett a fejével.

- Hova?

- Hozzám. Megcsináljuk a prezentációt. Mármint ha nincs jobb dolgod - vagy felmegyek Diàzhoz, vagy mehetek haza Milánt bámulni. Inkább az első opciót választottam.

- Oké, mehetünk.

Mikor kiértünk a suli elé, megállt és én is mellette, de nem tudtam, hogy kire vagy mire várunk, mikor végre megszólalt.

- Nem hozod a kocsid? Nem lakom messze, de nem hiszem hogy vissza akarsz utána sétálni.

- Ja az! Az összetört reggel. Belém jött egy nagyi.

- Ezért kávés a felsőd?

- Igen... - éreztem ismét kínosan magam. Diàz reggel még aludt, mikor bejöttem ezért nem értette, miért van egy egész latte a pólómon.
Így hát megindultunk hozzá, totál csendben egymás mellett sétálva. Irtó kínos volt, muszáj voltam bedobni valamit.

- Köszi mégegyszer a tegnapig. Remélem nem hoztalak túl kellemetlen helyzetbe, hidd el nem így volt tervben.

- Dehogy, semmi baj. Csak nem értem miért nem mondod meg neki egyszerűen, hogy nem akarsz tőle semmit - nézett rám.

- Próbáltam...

- Finoman - szólt közbe. Nem mondtam semmit, mire felnevetett - Nem kell kedvesnek lenni mindig mindenkivel.

- De bunkó sem akarok lenni.

- Inkább vágsz jó pofát mindenre? Miért? - nézett rám vállat megvonva.

- Nem akarom megbántani az embereket. És különben is, azt hittem a jelekből leesik neki, hogy nem akarok tőle semmit, de egyszerűen nem fogja fel.

- Nem lehet hogy félre értelmezi? - vonta fel egyik szemöldökét.

- Mégis mit és hogyan? - gondolkodtam el.

- Hogy játszod az elérhetetlent.

- Nem egyszer még a virágot is vissza küldtem amit küldött nekem.

- Tévedtem, tényleg egy idióta - biccentett, amire elnevettük magunkat. Sosem hittem, hogy ez megtörténik, Diàz és én egy dolgon nevetünk. És beszélgetünk, ezt se hagyjuk ki.

Pár perc séta után megérkeztünk egy két emeletes, szép ház elé nagy kerttel. Lehetett benne vagy négy háló így külső ránézésre. Ezek szerint biztos vannak testvérei.

- Menj csak - nyitotta ki nekem az ajtót, ahol egy tágas előszoba fogadott, ahonnan rálátás nyílt a teljes folyosóra, a nappali egy részére és a lépcsőre, ami az emeletre vezetett. A házban levendula illat volt, és tele volt sok szép zöld növénnyel, amik sok gondoskodásban részesülhetnek, ez látszik. A folyosó falán lógott pár érdekes festmény, amiket nem értettem, de valahogy passzolt a ház stílusához.

- Diáz, ne vedd le a cipőd, el tudsz nekem menni a postára? - hallottam meg egy női hangot, amihez egy alak is társult. Negyven év körüli volt, úgy velem egy magas, sovány testalkattal. Dús, göndör haj a válláig ért, ami sötét barna színben pompázott, de egy pár ősz tincs már fellelhető volt a fürtökben. Arca mosolygós volt, pár ráncocskával rajta, és ha bár egy vonást sem véltem felfedezni, amit Diàz örökölhetett volna, de a szemük egy az egyben ugyan olyan volt. Ruházata bohó volt, így már érettem a sok növényt és levendula illatot a házban. Egy bő olajzöld nadrágot viselt vászonból, fehér toppot és egy hosszú mellényt tele mindenféle mintákkal, és hosszú nyakláncot fagyöngyökkel.

- Majd később - válaszolt neki kabátja levétele közben.

- Nem tudtam, hogy vendéged van - mosolyogott rám izgatottan. Óh jaj, azt hiszi a barátnő vagyok.

- Ő itt Harmat. Egy házi miatt van itt, a sulihoz kell.

- Hát persze - kacsintott feltűnően, amire felnevettem. - Szilvi vagyok!

- Nagyon örülök. Fehér Harmat - mutatkoztam be.

- Végre már, azt hittem soha nem mutatsz ne nekem senkit! - nézett magas fiára.

- Anya, mondtam már, hogy ő csak egy iskola társ- fújta ki a levegőt.

- Nagyon csinos - nézett végig rajtam vigyorogva.

- Köszönöm.

- Ne zavarj! - szólt oda neki, ahogyan megindult.

- Nyugi, itt sem vagyok! - legyintett lazán. Ez kissé kínos.

- Kérsz valamit? - értünk be a konyhába.

- Van energia italod?

- Az nincs - nyitotta ki a hűtőt - De tudok csinálni kávét - nézett rám hátra.

- Egész nap itt volt az orromban az illata - fintorogtam, mire felnevetett

- Adhatok egy pólót - fordult vissza a hűtőhöz.
- Van kóla, narancslé, meg ilyen furcsa smootik anyámtól, isten tudja mi van benne - nézett rájuk furcsán.

- A kóla jó lesz - mosolyogtam, ő pedig kivett egy dobozzal, és egy üveg vizet.

- Ne haragudj anyám miatt, még mindig a hippi korszakát éli - haladtunk a szobája felé.

- Semmi gond, cuki - haladtam utána.

Mikor benyitott a szobájába, kellemes meglepetés fogadott. Azt hittem az a tipikus fiús szoba, tele sötét holmikkal, kupival, ledekkel és fura szaggal, de nem. Hatalmas ablaka volt, a redőny félig felhúzva, a fehér függöny pedig teljesen be. Fehérek voltak a falak. Egyből balra volt egy fekete asztal, rajta a számítógép, pár sulis cuccal együtt és füles. Balra ez mellett volt egy fekete polcos szekrény, amin a cipői voltak mellette pedig egy állvány, ahol a kabátok, dzskeik. Jobbra volt egy fehér három ajtós szekrény tükörrel, szembe pedig egy nagy fekete francia ágy, világos kék egyneművel, rajta meg egy németjuhásszal, aki mintha mi sem történt volna feküdt tovább, csak a fület emelte meg egy kicskt.

- Nem félsz a kutyáktól, igaz?

- Dehogy is - ültem le mellé, hogy megsimogathassam a fejét - Miért ilyen fáradt? Öreg már?

- Két éves. Lusta mint a dög, szerintem egy mopsz volt az apja - nézett rá fejét csóválva. Ezen felnevettem, hisz ez nem megszokott egy németjuhásztól.

- Hogy hívják?

- Escobár. Így utólag már bánom a nevét, azt hittem igazi kutya lesz belőle, nem egy macska.

- Na, ne sértegesd már! - simogattam tovább, mire felült, ásított egyet, és elfeküdt a másik oldalára, így a háta és a feje combom oldalához simult.

- Mindegy - sóhajtott a kutyájára nézve, azzal a szekrényhez lépett, és ahogy kihúzta azt, ott is tökéletes rend volt. - Tessék - nyújtott oda egy fekete rövid ujjú pólót. Először furcsán néztem, aztán leesett, említettem neki, hogy zavar a kávé illat a pólómon.

- Köszönöm - vettem el, azzal ő hátát fordított nekem. Ha bár nem látta, de rámosolyogtam.
- Kész vagyok - tettem be saját pólóm a táskámba, azzal ő leült a gép elé, ami az ágy mellett volt, én pedig elővettem a füzetem és egy tollat.

- Ki legyen a téma? Olyan kell, akit mind ketten ismerünk.

- Escobár.

- A kutyád? - vontam fel a szemöldököm.

- Nem. Pablo Escobár.

- Művészt keresünk, nem maffiózót - emlékeztettem.

- Pedig egy zseni volt a csávó - nézett maga elé bólogatva.

- Michael Jackson?

- Fogadok, hogy vagy hárman őt fogják választani.

- Ez igaz - ütögettem tollammal állam gondolkodás közben - És egy sportoló?

- Ismersz sportolókat? - vonta fel szemöldökét mosolyogva

- Nem, de te biztos. A boksz miatt. Tényleg lehetne az a csávó akinek tetoválás van az arcán! - ugrott be.

- Mike Tyson? - nevetett.

- Ő bokszoló, nem?

- De, de az volt - nyalta meg alsó ajkát mosolyra húzva azt. Csak nekem van melegem? Biztosan csak Escobar melegít, azért van. - Nem, legyen olyan, akit te is ismersz. Szűkítsük le a kört.

- Színészek?

- Oké.

- Esetleg aki már nem él, így be tudjuk zárni a kört, és több minden fér bele.

- Okos - csettintett. - Heat Ledger?

- Rendben - bólintottam. Mind ketten ismerjük, és felesleges tovább keresni, mert ha már egy oldalt is csinálunk aminek felét be borítja a kép, Karcsi bá' biztosan ötöst fog adni rá.

Diàz kicsit felém fordította a monitort, hogy én is lássam, amit csinál. Azt hittem végig kínos lesz az egész, és hogy nem fogunk tudni együtt dolgozni, beszélgetni, de sikerült. Jól haladtunk az információ gyűjtéssel, mikor az anyukája kopogott be.

- Bejöhetek? - nyitotta ki résnyire az ajtót.

- Miért ne jöhetnél? - értetlenkedett fia.

- Hát csak hogy nehogy megzavarjak valamit - nyitott be teljesen, mire Diàz csak a szemét forgatta.

- Mi kéne? - fordult vissza a géphez.

- Tudod, a posta... most néztem meg és kèt csekk is határidős - húzta a száját, kezeivel babrálva. Nem értettem, miért nem megy le akkor ő maga, de semmi jogom kérdezősködni.

- Jó, oké. Megyek - sóhajtott.

- Akkor én is. Majd a héten valamikor befejezzük.

- Maradj ha gondolod. Tíz perc és jövök, itt van nem messze. Így akkor ma be tudjuk fejezni - ajánlotta fel.

- Jól van - mentem bele, mert fogadni merek, Milán még ott van.

Felvette ismét a dzsekijét, cipőét, becsukta maga után a szoba ajtót, de azt még hallottam, ahogy megmondja az anyjának, miszerint ne merjen engem kellemetlen helyzetbe hozni, amíg ő nincs itt. Szilvi persze azonnal szabadkozni kezdett, amire felkuncogtam.

- Ketten maradtunk - néztem a még mindig ugyan abban a pózban fekvő kutyára - Tudsz valamit Heat-ről? - erre csak rám nézett, majd ásított egyet.

Nem igazán érdekelte a téma, viszont átéreztem őt. Valamiért én is elég fáradt voltam, talán még a reggeli zűrzavar miatt, és ha jobban belegondolok, a mai nap folyamán most van először igazán csend, és ez baromi jól esett. Hanyatt feküdtem az ágyon, miközben a lábaim még a földön voltak.

Megéreztem az ágyneműben az öblítő és a parfümjének illatát, amivel nem bírtam betelni. Lehunytam a szemem, pihentetés gyanánt, de éreztem, hogy kezdtek rohamosan elálmosodni. Annyi még rémlik, hogy nem volt kényelmes a pozíció, amin változtattam, de onnan totál kép szakadás, mert elnyomott az álom.