🌹               VIGYÁZZ  MIT  KÍVÁNSZ                🌹

- A picsába!  - néztem rá homályos tekintettel telefonom órájára, ami már 8:27-et mutatott. Rohadtúl elaludtam, és rohadtúl késésben vagyok.

Mint egy feketeöves rúgtam le magamról a takarót, és rohantam be úgy a fürdőbe, hogy az ajtóban megcsúsztam, és hanyatt vágódtam. Ott feküdtem a csempén elterülve, a plafont bámulva, fájó csípővel és arra gondoltam; minek is sietek ennyire? A késes az késes ha tíz perc vagy egy óra.
Miután megdumáltam magammal, hogy szarok rá, jajgatva álltam fel, csípőm masszírozva, amit rendesen odavertem.

A tükör elé sétálva először is arcot, majd forgat mostam. Hosszú, szőkésbarna, hullámos hajam ma csak átfésültem, majd egy csatt segítségével fogtam össze talán kissé hanyagul, de legalább tartott. Sminkhez ma nem igazán volt kedvem, így barna szemeim csak egy kis szempilla spirál ékesítette, ajkaimra pedig korallszínű szájfényt választottam. Ezek után vissza slattyogtam, hogy felöltözzek. Fehér farmerra esett a választásom, egy világosbarna kötött pulcsival, bézs kabáttal és egy barna csizmával. Ezek után az egyik kedvem teli parfümöm locsoltam magamra, mint a vizet, aztán mindig meg bánom mert kurva drága, de nem bírok betelni ezzel az illattal.

Ahogy a lépcsőn sétáltam le, először a kijárat, majd a konyha felé néztem, hogy merre is vegyem az irányt.

- Az a tíz perc már tök mindegy - dobtam le kabátom a kanapéra, azzal a konyha felé indultam, ahol először is lefőztem egy kávét, miközben a hűtő előtt álltam, és vártam a csodát, hátha valahogyan belevarázsolódik magától pontosan az az étel, amit enni szeretnék, de még magam sem tudom mi lenne az. Aztán rájöttem, hogy nincs túl sok időm egy egész menüsor kitalálni, szóval vajas-pirítósra esett a választásom egy kis sonkával, sajttal és uborkával, na meg TikTokkal, ami miatt a tíz percből huszonöt lett, és már megint nem vettem észre.

Mindent otthagyva a konyhába, rohantam ki a taksámmal és a kocsikulcsommal a kezemben. Míg az autóhoz értem, bosszúsan motyogtam, hogy milyen hideg van, mintha ez bármin is segítene. Bepattantam a babakék bogaramba, és így több mint egy óra késéssel vettem irányba a sulit.

- Elnézést a késésért! - nyitottam be az angol órára. - A..

- Nem érdekel, ülj le! - masszírozta halántékát a tanárnő. Furcsán néztem, majd végül ráhagyva sétáltam a helyemre Anasztázia mellé, akit csak Tázinak hívunk, óvoda óta a legjobb barátnők vagyunk.

- Mi baja? - súgtam oda neki, miközben kivettem a cuccaim.

- Laci hozta a szokásos formáját - legyintett hosszú műkörmeivel, amik most sima franciák voltak.
Táziról azt kell tudni, hogy egy afrikai/mexikói származású fekete lány, aki hároméves korában elvesztette szüleit egy természetkatasztrófában sajnos, és egy magyar házaspár fogadta őt egy éven belül örökbe. Mivel tiszteletben tartották a kultúráját és származását, így spanyol tanárhoz járatták egészen tizennégy éves koráig, hogy ne felejtse el az anyanyelvét, illetve nagyon ügyes táncos is, több díjat is nyert, egyszer világbajnok is lett, pedig még csak tizennyolc éves.
És hogy hogyan is kell őt elképzelni? Mint a legszebb lányt a világon. Magas, és irtó csinos. Nagy fenék, vékony derék és C kosár. Fekete göndör haja derekáig ér, ami fényesebb, mint a 12/a jövője, ami a szeretett kis osztályunk. Sötétbarna szemei mindig televannak ambícióval, és megannyi önbizalommal. Plusz ehhez jön még a kreol bőre. Ő maga miss tökély, akiért minden pasi vetekszik, de még sosem sikerült senkinek sem levennie a lábáról. Őszintén szólva ilyen kinézettel, és ragyogó személyiséggel, melegszívvel én is megválogatnám, kinek is adom oda azt. Ő az, aki mindent tud rólam, sosem hagyott még cserben, és tudom bármi is lesz, ő mindig mellettem fog állni.

- Te hol voltál eddig, diló? - fordult hátra triónk utolsó tagja, Nóri. Ő az a pöttöm, cuki, fekete-rövid hajú lány, hatalmas kék szemekkel, szeplőkkel hófehér arcán, akit igazából mindenki csak felkapna, és magához szorongatna, na de aztán kinyitja a száját, és mindneki fejt-vesztve menekül. A helyzeten talán az enyhít, hogy három bátyja van.

- Elaludtam - feleltem tincsem a fülem mögé téve, ami a csattomból hullott ki, miközben kinyitottam az angol füzetem, de a nagy magas ajtó ismét kinyílott.

- Én ezt nem hiszem el! - vette le idegesen szemüvegét a tanárnő, letette az asztalra, majd összefont karokkal kezdte figyelni Diàzt, aki pont leszarta a most következő kirobbanását. - Egész nap azokon a hülye telefonokon lógótok! - imitálta a pötyögést, majd azonnal visszatette karjait előző pozíciójukba. - És nem vagytok képesek állítani egy rohadt ébresztőt.

- Ja de, igen - bólintott.  - Képesek vagyunk. Legalábbis én elég intelligensnek tartom magam hozzá - tette nagy kezét mellkasára, tekintete jéghideg volt.  - Csak nem akarok  - húzta száját.
- Mert pont úgy mint magának - indult meg a helyére. - Nekem sincs kedvem itt lenni - dobta le táskáját az asztala mellé, és miközben levette fekete dzsekijét végig a tanárnőre nézett.  - Maga legalább pénzt kap érte. És ne jöjjön nekem azzal, hogy mi meg tudást. Hányas is az osztályátlag?
- tette fel a költői kérdést, a nő a terem túlsó felén már forrt. - Nem hinném, hogy egytől egyig ez a tizenhét ember sík hülye lenne - foglalt helyet, a csengő pedig jelzett, hogy vége az órának. A tanárnő dacosan és bosszúsan állt fel, a mellkasához emelve az osztálynaplót.

- Ki foglak rúgatni! - sziszegte sértetten, mire Diàz egy féloldalas mosoly kíséretében bólintott. Minden héten megkapja ezt.

- Én komolyan félek tőle - fordultam Tázihoz tágra nyitott szemekkel.

- Tch. Én még őt is simán kiütném, mivanveled? - biccentett lazán a 153 centis Nóri, aki a 190 centi körüli srácot méregette, akiről senki sem tud semmit, csak hogy a boksz az élete, és ezt az imidzsét hozta is. Nagyrészt csak fekete dolgokat hordott, néha fehér felsőt, viszont a cipői mindig hófehérek voltak. Karakteres állkapocs, szép ajkak, passzoló anyajegy a jobb szeme alatti sarokban. Széles vállak, nagy kar és bokszolóhoz méltóan Buzcut séró. De semmi gond, majd Nóri... bokán harapja ha baj van.
  Sosem beszéltem vele sokat, na meg ő se velem, vagy az osztály többi tagjával. Neki megvan a bandája a 12/b-ben, ami két srácból áll. Senkivel sem kötött barátságot ebben a négy évben az osztályból. Ha jól tudom Endre és Gabi is valami gyerekkori barátok. Mindenki kissé furcsának tartja, de az összes lány elismeri, hogy a suli legjobb pasija.

Felkaptam füzetem, táskám a vállamra, és miután visszatoltam a széket, tettem pár hátra lépést, hogy nem-e hagytam itt valamit, de neki mentem a mögöttem lévőnek.

- Bocsi - fordultam meg, és mikor megláttam hogy Diáz az, az ijedségtől elejtettem a füzetem. Barna szemeivel, amiben kék és zöld csíkok futottam versenyt alaposan végig mért, majd lehajolt elém, ezzel együtt megcsapott parfümjének illata, ami nem is lehetett volna találóbb. Karakteres, férfias, magabiztosságot és félelemmentességet sugalló, ám egy hangyányit mégis édes az utóillata, mintha azt sugallná; több rejlik itt benn, mint hinnéd. Tökéletesen illett hozzá.

Mikor ismét kiegyenesedett, ugyan csak farkasszemet kívánt nézni.

- Ne félj tőlem, királylány - adta vissza a füzetet. Lehet ez ennél is kínosabb? Biztosan meghallotta, ahogyan ezt mondtam Tázinak.

Bár a reggelt késéssel indítottam, mégis lassan és hosszan telt el ez a nap.

- Harmat! - kiabált anyu a konyhából, én pedig már szemem és szám összepréselve gubbasztottam míg levettem a kabátom. Tudtam, hogy a reggeli káosz miatt szólt, amit ott hagytam.

- Szia! - villantottam meg fehér, bájos mosolyom.

- Mi ez a disznó ól ami itt fogadott reggel?

- Siettem, ne haragudj! De.. miért te takarítasz? Hol van Zsuzsa?

- Beteget jelentett - törölte le a pultot sóhajtva.
- És ma vacsora vendégeink lesznek - ecsetelte izgatottan, nekem pedig már görcsbe rándult a gyomrom.

- Jut eszembe, ma este..

- A-a! - emelte meg mutatóujját  - Bármi is a programod mára, mond le! Fontos emberek jönnek, apád üzlettársai. Jó benyomást kell tenned.

- Nekem? Nem én üzletelek velük - ráncoltam össze szemöldököm értetlenül.

- De olyan kis bájos vagy! - csipkedte meg az arcom.

- Milán is itt lesz? - forgattam a szemem

- Még szép! Olyan helyes az a fiú. És tetszel is neki.

- De ő nekem nem! És nem tudom mikor fogod már fel! - borultam ki.

- Én nem értelek, lányom! Komolyan nem értelek! Ez a fiú szeret téged! Helyes, magas, fiatal, sikeres a munkájában, jó anyagi háttere van, mellette biztonságban lennél!

- Anya! - csitítottam el - Nagyon szépen megkérlek, és utoljára hogy fejezd ezt be. Majdnem tíz év van köztünk, ő már lassan 26 éves, miért nem talált még magának való nőt?

- Jaj, kicsim 2022 van. A férfiak már nem nősülnek olyan korán. Elvégre építgette a karrierjét, el volt foglalva - ecsetelte, miközben tett vett a konyhában.  - Azt súgta nekem egy kis madár, hogy már szeretne megállapodni
- hajolt közelebb bizalmasan.

- Ez remek hír! - nyúltam egy almáért - Add át neki, hogy szurkolok - indultam a szobám felé.

- Este hétre jönnek, vegyél fel valami csinosat! - szólt utánam a lépcsőn.

Nem kedvelem Milánt, túlságosan tapad rám évek óta, és amióta betöltöttem a tizennyolcat, mintha felszakadt volna egy határ, amit mostmár kedvére átlépkedhet. Virágot küldött nekem már kétszer is, előfordult, hogy jó reggelt üzenetet írt nekem, randikra hívogat egyfolytában, amikre természetesen nem mentem el. Akárhányszor próbálkozott, mindig kosár lett a vége, mégsem tanul sose belőle. Bumerángnak hívom a háta mögött.

Egy tusolás után felvettem a kedvem rózsaszín pizsamám, betettem az airpodsom, és rajzolni kezdtem. Annyira belemerültem, hogy egy óra múlva kaptam el a papírról a tekintetem, mikor jött egy üzenet. Azt hittem rosszul látok, mikor Diàz neve villant fel a kijelzőn. Soha nem írt nekem,  mégis mit akarhat? Biztosan valamelyik házit kérné el.
Letettem a ceruzát, és a telefon után nyúltam. Megnyitottam a chat-et amin egy kép jött be. Egy nagyon ismerős kép, pontosabban egy rajz.

" Nem a tied véletlen? " - írta a kép alá

" De igen, hol találtad? "

" Gondolom a füzetedből esett ki, amit elejtettél. Később vissza mentem és ott volt a padlón."

" Óh, oké. "  - nem tudtam erre mit kéne még írnom.

" Szeretnéd vissza? Holnap elhozom neked."

" Nem olyan fontos, köszi. Kidobhatod..."

" Ahhoz túl jó lett, hogy kidobjam. "

Ezzel Diàz le is lépett a chatről. Ez furcsa volt. Nem néztem volna ki belőle, hogy ha talál egy lapot a földön felveszi, nem hogy még hazaviszi, majd megkeresi gazdáját. Ez azért kedves tőle. Azt hiszem...

- Harmat! - döbbent le anyám, mikor meglátott az ágyon pizsiben. - Mondtam, hogy hétre itt vannak!

- Én meg mondtam, hogy nincs kedvem  - rajzolgattam tovább.

- Harmat...

- Mondd hogy beteg vagyok, mensi, akármi.

- Ne legyél tiszteletlen. Apád számít rád, fontos neki ez a vacsora. Fél órán belül legyél lenn, kérlek! - nézett mélyen a szemembe, azzal kisétált.

Elegem van, hogy nekem mindig ott kell lennem minden ilyen hülyeségen. Esküszöm ez volt az utolsó!

Mintha a fogamat húznák bújtam ki meleg pizsamámból és vettem fel egy kötött ruhát harisnyával és csizmával. Nem akartam túl elegáns sem lenni, Milan még a végén elbízza magát, vagy azt képzelné neki öltöztem ki.

A világ leghamisabb mosolyát tettem fel az arcomra a lépcső tetején, ahonnan már hallottam kedves kis vendégeink megérkezését. Ha jól hallom, hárman lehettek.

- Jó estét! - köszöntem oda kedvesen mindnekinek.

- Harmat! - csillant fel Milan kék szeme. Jaj ne, remélem az a csokor virág anyunak van!
- Gyönyörű vagy! - nézett végig rajtam kettőt felém lépve. Még így is túl kevés a távolság. - Ha bár ezek a virágok nem vetekedhetnek a te szépségeddel, remélem azért tetszik. - nyújtotta át a csokrot. Ennél nyálasabbat. Átlátok ám rajta, valami van emögött a báj mögött.

- Köszönöm szépen! Megyek és vízben rakom őket - biccentettem, és már mentem is a konyhába.

Dühösen vágtam le a virágot a konyhapultra, aztán felvettem őket, mert valóban szépek voltak, és ők szegények nem tehetnek róla, hogy egy ekkora idióta vette meg őket.

- Na, tetszik a virág? - jött be anyu miközben vizet engedtem a vázába.

- Igen, szépek - helyzetem be őket gondosan.

- Odáig van érted! Láttam, ahogy rád néz.

- Csak sajnálni tudom szegény. Mert én viszolygok tőle - vontam vállat a virágok elhelyezgetése közben.

- Azt mesélte hívogatott téged néhányszor és nem válaszolsz neki.

- Talán mert nem akarok - néztem rá elképedve és értetlenül, de mintha meg sem hallott volna.

- El kéne menned vele egy vacsorára. Igazi úriember, akkor biztosan megkedvelnéd. Jó férj lenne belőle.

- Inkább meghalok, mintsem az ő felesége legyek!
- említettem már, hogy figyelj arra, mikor mint mondasz? Bár ki sem ejtettem volna ezt a számon!