🌹MIATTA MEGÉRI🌹

- Bocsánat... - habogtam, tekintve hogy épp most mentem bele valakibe a folyosón, és mit ad isten....

- Jól vagy? - vizslatott Diàz.

- Igen - vágtam rá túl gyorsan, ő pedig hunyorogva végig nézett rajtam. - Gyere - ragadta meg a csuklom, hogy bevonszoljon az irodájába, aminek becsukta ajtaját.

- Mit csinálsz? Nyisd ki! - nyúltam a kilincsért, de nem hagyta. - Ki tudja mit gondolnak!

- Kit érdekel mit gondolnak, Harmat? - nézett fel nevetve - Mit láttál vagy hallottál, ami ennyire felzaklatott? - fonta keresztbe karjait.

- Semmit.

- Esélyed sincs nekem hazudni, ugye tisztában vagy ezzel?

- Én... láttam valamit - túrtam a hajamba sóhajtva.

- Mit?

- Valamit, amit talán jobb ha nem tudsz, mert csak összetörik a szíved.

Diàz olyan furcsán nézett rám, mint még soha. Mintha fogalma sem lett volna arról, kire is célozhatok. Nem is szerelmes?

- Összetöri a szívem? - gondolkodott el - Kíváncsivá tettél, babám.

- Nem tudom helyes-e elmondanom, de úgy hisz...

- Bökd már ki!

- Antonia megcsal! - szaladt ki belőlem, de abban a percben meg is bántam. Diàz arca rezzenéstelen maradt. - Én úgy sajnálom! - léptem egyet közelebb felé. - Láttam, ahogy kiszáll az autóból egy másik férfival. Nem láttam az arcát, csak azt hogy megcsókolják egymást, és nem tudtam mit tegyek, mert egy részt én mondtam neked, hogy lépj tovább, amit meg is tettél és látszódott, hogy jól meg vagytok együtt, másrészt viszont undorítónak tartom, ho... - ekkor Diàz belém folytatta a szót. Megragadta derekam, és olyan erővel húzott magához, hogy szinte neki csapódtam, de mielőtt bármit szólhattam volna, ajkait az enyémnek tapasztotta, és a nyelvét is...
A csók olyan követelőző volt, mint még talán soha. Ki volt éhezve ez érződött. A fellegekben jártam, ahogyan testünk egymásnak simult, és kezem lassan válláról a tarkójára csúszott, mikor bekapcsolt a vészjelző az agyamba.
Most mondom el, hogy megcsalták, erre ő engem használ arra, hogy visszacsaljon? Na azt már nem!

Határozott mozdulattal elléptem tőle, belenéztem összezavarodott szemeibe, majd isten tudja milyen erővel, ami mint a hideg szellő megcsapott, felpofoztam, és hátra léptem egy centit.
Higgadtan megnyalta alsó ajkát, majd ahogyan mosolyra húzta azt ismét rám nézett.

- Emlékszel még mit mondtam neked tizenkettedikben a pofozkodásról? - hogy mégegyszer meg ne merjem... persze hogy emlékszel Diàz. Minden egyszer szóra emlékszem, amit valaha mondtál nekem.

- Nem, és nem is érdekel - szegeztem fel állam. - Nem leszek a kis játékszered, akivel majd bosszút állsz, és "visszacsalod" a mennyasszonyod.

- Visszacsalom? Te tényleg hülye vagy - nevetett ki.

- Te most komolyan lehülyéztél? - döbbentem le.

- Igen - nevetett tovább. - Mégis hogy használnálak pont téged ilyesmire? Hmm? - mosolygott édesen, de arca eztán ekkor elkomorodott. - Mikor mindennél és mindenkinél jobban szeretlek, basszameg.

- Mi..? - kérdeztem alig hallhatóan.

- És tudom, hogy te is engem - jött közelebb, de hátráltam, ahogyan lassan könnyek gyűltek a szemembe. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni ezzel a sok érzelemmel.

- Fejezd be! - emeltem meg mutató ujjam, ahogyan még mindig hátrafelé lépkedtem, de egyszer minden út véget ér, az enyém most a fal volt, ami meggátolt. - Mégis mi ez az egész? Elmondom, hogy megcsal, te meg itt szerelmet vallasz nekem? - nyomultam a falhoz, mint egy sarokba szorított egér, és most ő volt a macska.

- Nem csalt meg.

- De én láttam, ahogy...

- Nem jegyeztem Antóniát. 

- Tessék?

- Gabi menyasszonya.

- Gabié? - döbbentem le. - Én ezt nem értem. Mégis mire volt jó ez az egész?

- Mi az, hogy mire? Ha egyedül jövök ide, Milánnak leesik, hogy miattad vagyok itt. Viszont ha látja, hogy te engem már nem érdekelsz, és veled is elhitetem...

- Várj... kamu volt, amit a tetőn mondtál?

- Nem hittem, hogy komolyan beveszed - simította hajam a fülem mögé. - Engem soha nem fog más érdekelni.

- Diàz.. - suttogtam.

- Tudom, tudom - hajtotta homlokát az enyémnek. - De itt vagyok, és szeretném hogy ezt tudd. Itt vagyok, és harcolok érted, kerüljön bármibe is. Ki foglak onnan hozni, anélkül hogy félned kelljen. Elfogom pusztítani - lobbant fel a láng a szemébe.

- Diàz! - kopogott be Tázi, mi meg alig fél centire egymástól álltunk ott. - OMG! - kapta kezét szája elé nagy vigyorral.

- Mi az? - kérdeztem komolyra véve a szót.

- Vissza jöhetek később is...

- Nincs miért. Semmi sem történt.

- Hát persze - bólogatott csücsörítve. - Csak szólni akartam, hogy hamarosan megbeszélésünk van. Öt perc múlva tali - kacsintott, majd becsukta maga után az ajtót.

- Ezt nem csinálhatjuk - pördültem vissza.

- Mit?

- Ezt. Mi van ha pont Milán nyitott volna be?

- De nem ő volt.

- De lehetett volna! - igazítottam meg felsőmet. - Mi az? - kérdeztem tekintve hogy szó szerint bámult engem.

- Illik hozzád ez a Boss Lady szerep- nézett végig rajtam - Ez tényleg te vagy - ha nem ismerném, azt mondanám talán büszke rám.
Valahogy nem tudtam erre mit felelni, így csak bólintottam egyet, és kimentem.

Diàz

Már vagy egy órája történt, de még most is érzem Harmat csókjának ízét az ajkamon. Folyamatosan csak ő jár az eszembe, és már lassan képtelen leszek türtőztetni magam, mert minél többet látom, annál jobban kívánom őt. Hogy akkor csókolhassam, amikor és ahol akarom. Hogy este mikor hazamegyek, ő várjon otthon. Hogy mellette keljek fel minden reggel, és tudnám, bármibe is megyek bele, bármilyen nehéz is az egész, megéri. Miatta megéri.

- Éhes vagyok - nyílt az ajtó, de a megszokott emberek magaságának csak a fele sétált be. Mira volt az. Ma még nem is láttam.

- Összedobhatok neked egy fehérje shaket.

- Az mi? - állt meg előttem.

- Semmi - nevettem el magam.

- Anya azt mondta ha a hosszú mutató az órán a 15-ösön van, jön értem és megyünk enni. De már a 20-ason van, és még mindig sehol senki, én meg éhen halok. Le jönnél velem a büfébe?

- Persze - akartam felállni, de kis kezét a térdemre tette, jelezve, hogy maradjak csak a helyemen.

- Te tudsz írni?

- Igen.

- Akkor írd ide le kérlek.. - mászott az ölembe, hogy elvegyen egy kis cetlit meg egy tollat. - Hogy elmentem Diázzal ebédelni. Puszi, Mira - diktálta le nekem - És egy szívecskét is! - tett még hozzá, én meg bénán oda firkantottam egyet. - Ez elég ronda lett - nézegette.

- Miért nem rajzoltad akkor te? - tettem le a földre.

- Mert nincs időm most rajzolni, mondtam hogy éhes vagyok - ragadta meg a cetlit, azzal megindult.

- Ez a gyerek túl sok időt tölt Harmattal
- csuktam le sóhajtva a laptopom, majd kimentem a folyosóra, ahol bevártam Mirát.

Mikor mellém ért, megfogta kezem, és úgy mentünk tovább, miközben én mosolyom fojtottam vissza.

- Mit kérsz? - néztem le rá a büfében.

- Nem látom a hátsó sort, felemelnél? - nyújtotta ki karjait. Megvallom, elég fájdalmas volt, tekintve hogy a bordáim és a vállam még nem teljesen a régi, de isten tudja miért, nem zavart.

- Szia, Mira! - köszönt neki kedvesen a konyhás nő.

- Szia, Anett! Van kókuszkocka?

- Az sajnos nincs, szívem, de van mákos guba.

- Akkor azt kérek! - bólintott határozottan.

- Hé, azt mondtad éhes vagy - néztem rá.

- Az is vagyok.

- Akkor egyél valami rendes ételt is!

- Felnőttek - sóhajtott szemét forgatva - Akkor kérek még rizibizit kettő rántott sajttal, meg tartár mártással, és barackos teát- igen, tényleg sokat van Harmattal.

- Nem bírom megenni - szólt fel az asztalnál, miközben ettünk. - Kéred? - nyújtotta felém az egyik rántott sajtot.

- Minek kértél kettőt? - vettem el, ő meg csak vállat vont.

- Ihatok a kóladból?

- Rossz a fogaidnak.

- Mondod te, mikor az enyémek tej fogak, te meg felnőtt foggal iszod - ez az öt éves úgy kiosztott, hogy köpni nyelni nem tudtam, és csak oda adtam neki a kólát. - Kérsz a mákos gubából?

- Nem köszi, nem a kedvencem.

- Az enyém se, de jobb mint az a másik süti, ami mellette volt - szúrta fel a villára.

- Hogy hogy mindennap benn vagy?

- Nyári szünet van, és szeretek itt lenni.

- És hol az apukád?

- Most épp nem tudom. Repül valahol.

- Repül?

- Pilóta.

- És nem szoktatok találkozni?

- Még nem találkoztunk - piszkálgatta a desszertet szomorúan - De anya azt mondta iskola első napján ő fog bevinni - ecsetelte boldogan, csillogó szemekkel.

Ezt nem értem. Harmat azt mondta, Mira nem tudja hogy örökbe van fogadva, meg hogy Tázi és a pasi szétmentek. Akkor miért mondaná Mira, hogy még nem találkoztak?