🌹AZ ÚJ TÁRS 🌹

Mirát már öt napja nem láttam. Azóta bezárkóztam, nem tudtam kihez segítséghez fordulni. Mégis mit mondjak? Mondjam el a szüleimnek, hogy Mirát elrabolta az "apja"?
Senkinek nem mondhattam semmit, egy fikarcnyit sem kockáztathattam a lányom épségét.
Az első három napban azt hittem meghalok, minden rossz megfordult a fejemben, alvás nélkül mindenhol kutattam, ahol csak tudtam de semmi. Milán aztán mikor már úgymond kiszórakozta magát, volt olyan szíves felfedni Mira hollétét. Ami alig 15 kilométerre található egy nyári táborban, ahol még pár barátja az oviból szintúgy részt vett. Mint kiderült, minden nap meglátogatta, és teljesen jól van, de ennél mocskosabb húzása még nem volt.

Megfogadtam, hogy én ezt még egyszer nem fogom átélni. Kerül amibe kerül, fáj piszkosul, de Diàz nevét ki kell törölnöm egyszer s mindenkorra a fejemből, és a szívemből is.

Három héttel később.

Mióta a lányom ismét velem van, kissé paranoiás lettem, mindenhova viszem magammal, mèg munkába is. Örömmel jön el velem, ahol emberek közt lehet, mindenki imádja a cégnél és igazából van egy saját irodája is, ami apué volt, de mivel ott áll üresen, kicsit átrendeztem neki a nyár végéig. Betettem egy kanapét, egy kicsi író asztalt a sarokba, ahol tud rajzolni, ha éppen kedve tartja. Az én irodámban jobb, ha nem kockáztatjuk ezt ismét meg. Legutóbb is több tíz milliókat buktunk majdnem, mert a prezentáció előtt vettem észre, hogy kiszínezte a tervrajzokat.

- Hatalmas hírem van! - robbant be Milán az irodámba óriási vigyorral az arcán.

- Alá írtad az eutanáziást papírt végre? - mosolyogtam én is.

- Haha, nagyon vicces - forgatta a szemét, azzal oda jött, és elém tett egy mappàt.

- Így is alig látok ki a munkából, nem kell mèg több. Csináld magad - legyintettem.

- Ez itt - mutatott rá - A megmentőnk!

Igen, sajnos valamilyen úton módon akadt pár probléma a cégnél pár hete. Nem kaptunk meg egy projektet, és hatalmas veszteséggel jöttünk ki belőle. Azóta új projekteket és befektetőket próbálunk bezsebeli, kisseb nagyobb sikerrel. Inkább az előbbi. Ha ez így halad tovább, kénytelenek leszünk leépítést alkalmazni, ami megint csak borzalmas lenne.

- Új projekt? - keltette fel a figyelmemet.

- És egy új befektető. Egy igazi nagy hal lehet.

- És ez hány százalékba került? - kérdeztem előre félve.

- Nyugi, tudom mit csinálok - kacsintott. Asszem jön fel a reggeli.

- Ki a pasi? - lapoztam fel a mappát hátra dőlve keresztbe tett lábbal.

- Nő. Hamarosan megismerjük, nem sokára érkezik.

- Juhász Antónia... - olvastam - Nem rémlik a neve sehonnan.

- Kit érdekel miért? Nem megyünk csődbe, és ez a lényeg!

- Ha te mondod... - sóhajtottam.

- Anya! - jött be Mira is - Éhes vagyok.

- Rendben, menj szólj Tázinak hogy megyünk ebédelni - csuktam össze mindent, és felálltam.

- Igazán abba hagyhatnád már ezt - nézett rám Milán komolyan.

- Mégis mit?

- Hogy még mindig haragszol. Igen, elvittem Mirát, de semmi baja nem esett. Napokig csak a táborról mesélt.

- Ne menjünk ebbe bele megint, jó? Úgysem leszünk soha egy nevezőn. Viszont ha csak hozzá mersz érni a lányomhoz, megöllek!

- Minden úgy lesz ahogy akarod, mind addig amíg nem találkozol újra Diázzal.

Nem bírtam már ezt tovább hallgatni, egyszerűen ott hagytam, kimentem a folyosóra, ahol Tázi és a gyönyörű kislányom már vártak rám. Megolvadt a jég és mosolyogva sétáltunk együtt le az ebédlőbe.

- Mégis ki ez a bige? - kérdezte Tázi félig teli szájjal. Épp az új befektetőről meséltem neki.

- Hamarosan megtudjuk.

- Mi az a bige? - kérdezte Mira a csirke falatok majszolgatása közben.

- Semmi olyan, amit meg kéne jegyezned. Egyèl tovább. 

- Majd rá keresek a neten - vont vállat, és tovább evett.

- Nem tudom ki ő, de adja isten, hogy valami nagyon bomba nő legyen, akibe Milán beleszeretet, és végre békén hagy.

- Szerintem ha kettő lenne belőled, akkor sem hagyna ott.

- Még most sem értem  ezt az egészet. Pedig évek teltek el - könyököltem az asztalra reménytelenül.

- Megszállottság. Én még mindig amondó vagyok, tegyünk valamit a vizébe, amitől elkábul, és irány vele a pszichiátria!

- Ha ez ilyen könnyű lenne - mosolyogtam keserédesen. - Ha megetted, ideje visszamenni, kicsim.

Mira úgy döntött, a nap hátra levő részében mesét szeretne nézni, és mivel már csak két óra maradt, így megengedtem neki, hogy a saját irodájában nézze, ami az enyém mellett van.

- Gyerünk a tárgyalóba! Hamarosan jön Antonia, szeretném kedvesen köszönteni a csapattal - szólt Milán.

Úgy öt percen belül minden fejes a tárgyalóban volt, és mindneki a nagy megmentőnkre várt. Egyszerre voltam izgatott és féltem is. Mi van, ha egy boszorkány, és képtelenek leszünk majd vele dolgozni? Most már ő is társtulajdonos, mindenbe van beleszólása, és mèg csak nem is ismerjük. Remélem Milán most tényleg nem szúrta ezt el hirtelen örömében.

- Mi a baj? - hajolt oda Tázi.

- Nem tudom - tettem kezem a mellkasomra - Furcsa érzés jár át.

- Jó vagy rossz?

- Mintha mind kettő lenne.

Ekkor magassarkú kopogása ütötte fel a fülem, és éreztem, hogy ő lesz az. Amikor belépett az ajtón, mintha megállt volna a levegő egy pillanatra.
Olyan huszonöt év körül lehetett. Magas volt és csinos. Fekete térd alá erő ceruza szoknyát viselt, egy piros Luis Vuitton tűsarkúval, aminek hegyes volt az orra. Szoknyához illő fekete blézer, aminek egy gomb volt a melle alatt, így megvillantva baromi vékony derekát. Ez alatt egy tűzpiros blúz volt, ami megkecsegtette, mivel is áldotta meg a természet. Volt vagy egy D kosár... és akkor ehhez a bomba testhez jött ez az arc. Sötétbarna, szinte már fekete haja szoros copfban volt összefogva magasan, ami még így is a háta közepéig ért. Mogyoró barna szeme fekete tus tette még vonzóbbá, amitől szinte veszélyes lett a tekintet. Ajkai szépek voltak, amin egy nude színű krémes rúzs kapott helyet. Könyörgöm ő volt Megan Fox csak barna szemmel!

Végig pásztázta tekintetével a társaságot, aki úgy nézett rá, mint a világ nyolcadik csodájára. Lassan, és magabiztosan mosolyodott el.

- A-Antonia! - törte meg a csendet végre Milán, aki szintúgy zavarban volt. Még ha ez a házasság valós is lenne sem lennék féltékeny, mert Antóniába most még én is beleszerettem. - Isten hozta, nagyon vártuk!

- Tegezzük egymást, ha ez nem jelent gondot - még a hangja is olyan szexin mély.

- Persze, ahogy szeretnéd. Nagyörömmel üdvözöllek köztünk. Bemutatnám a másik nagy részvényest. A feleségem, Bakonyi Harmat.

- Szia! - álltam fel - Üdvözöllek nálunk!

- Köszönöm! - mosolygott kedvesen.

- Már várom a közös munkát.

- Azt hiszem, itt egy kis félre értés van - nézett végig mindenkin - Nem én vagyok a részvények tulajdonosa.

- Nem-nem te vagy Juhász Antónia? - zavarodtunk mind össze.

- De igen, viszont a részvényeket nem én vettem meg. Az az igen, de ezeket átruháztam a vőlegényemre, akinek az asszisztense leszek.

- Én ezt nem értem - nevettem kínosan. - Mért nem ő vette meg? És hol van?

- Hosszú történet, amire majd biztosan sort kerítünk - legyintett nevetve. - A vőlegényem pedig nemsokára jön, csak külön kocsival érkeztünk. Áh! - pillantott hátra az ajtóban - Már jön is! - fordult vissza hozzánk mosolyogva.

- Mi ez a cirkusz? - suttogta Tázi. Vele
együtt senki nem értette mi és miért történik.

- Hello, üzlettársak! - kaptam oda fejem a túl ismerős hangra.

Mikor megláttam a gazdáját, úgy éreztem egy pillanat alatt kiszáll a fejemből minden egyes vércsepp, és ha nem ültem volna, már a földön lennék. Azt hittem csak hallucinálok, de aztán...

- Havasi Diàz! - fogott kezet Milánnal, aki résnyire nyílt ajkakkal ugyan, de viszonozta a gesztus.

- Bakonyi Milán - nézett rá, mint aki szellemet làt.

- Ki a másik részvényes? - nézett körül izgatott mosollyal, mintha nem tudná.

- Harmat az, szívem - mosolygott rám Antónia, ahogy rám mutatott. - Milán felesége.

- Nagyon örvendek!