– Te degenerált idióta! – üvöltöttem torkom szakadtából a mellettem elsuhanó autónak, ami a szabálytalan sebességnek köszönhetően felcsapta rám az összes vizet, ami az úton volt.

Dühösen próbáltam lerázni magamról a mocskos, latyakos vizet, ami sajnos a számba is bejutott, így undorodva köpködtem szét magam körül a járdát. Az emberek nagy ívben elkerültek, sőt, voltak, akik még a túloldalra is átmentek, csak hogy ne sétáljanak el közvetlen mellettem. Tudom, hogy nem nyújtottam valami szívderítő látványt, de basszus, erről nem én tehettem, hanem az a nyomorult sofőr, aki legalább kétszázzal elhajtott!

Ingerülten felsóhajtottam, majd a bámészkodó emberekkel mit sem törődve sarkon fordultam, és öles léptekkel vettem az irányt hazafelé. Hosszú, fekete szövetkabátomból csavarni lehetett volna a retkes vizet, sapkát nem hordtam, így dús, fekete hajam is totálisan elázott. Minél előbb haza szerettem volna jutni, mielőtt megbetegszem még a végén. Az koronázta volna csak meg igazán ezt az egész elcseszett napot, meg az elkövetkezendő okádék ünnepeket.

Sajnos, ha hamar otthon akartam lenni, át kellett vágnom a téren keresztül, ami enyhén szólva is gyomorforgató látványt nyújtott. Ma van az adventi vásár utolsó napja – hála az égnek –, és minden karácsonyi hangulatban úszott. Fények, ajándékos, ételes, italos bódék, unásig játszott karácsonyi zenék, hányingerkeltő fahéjas illat, hatalmas tömeg. Mégis hogy lehetett ezt egyáltalán élvezni? Mondjuk, akinek nem olyan elcseszett az élete, mint amilyen az enyém, az tudta ezeket a dolgokat élvezni, értékelni, de én nem. Nekem mindez csak nyűg volt, akárcsak maga az ünnep. Nem volt senki, akivel együtt tölthettem volna. A családom azóta nem akart hallani rólam, mióta úgy döntöttem, hogy valóra váltom az álmom, és befutott énekes leszek, ehhez viszont el kellett költöznöm Angliába. A szüleim nagyon nem támogatták ezt az ötletemet, mivel szerintük az európai kultúra eltér a miénktől, és csak rossz útra térítenek, meg különben is, a magunkfajtákat amúgy sem fogadnák be az ottani emberek. Utóbbi esetében igazuk volt. Sokáig kirekesztettek, megvetettek, csak mert nem voltam olyan, mint ők. Makulátlan, fehér ember. Idővel, a tehetségemnek és a csapattársaimnak köszönhetően kivívtam az emberek elfogadását, és már kevésbé néztek rám úgy, mint egy darab, véres rongyra.

Szóval úgy állt a helyzet, hogy ismét egyedül kellett ünnepelnem a karácsonyt. Család és barátok nélkül. Liam és Niall a családjuknál lesznek, míg Harry és Louis... hát igen, ők egy érdekes eset voltak. Ők ugyanis lassan egy éve alkottak egy párt, most lesz az első közös karácsonyuk. Kötve hiszem, hogy a meghitt, romantikus karácsonyozásukat elcserélték volna egy olyan ember társaságára, mint én, aki csak belerondított volna az idilli ünnepükbe. Igazából irigy voltam rájuk. Irigyeltem a szerelmüket, azt, hogy ott voltak egymásnak, és számíthattak mindig a másikra. Én is szívesen lettem volna valamelyikük párja. Harry egy igazi gyönyörűség, maga a megtestesült kifinomultság. Rendkívül izgató látványt nyújtott a hosszú, göndör barna hajával, a nagy, smaragdzöld szemeivel, a kívánatos, telt ajkaival és azokkal a hihetetlenül hosszú lábaival. Örömmel kényeztettem volna minden áldott nap. És akkor ott volt Louis. Az egyetlen férfi, akinek szívesen alárendeltem volna magam. Louis-ból csak úgy áradt a dominancia, a birtoklási vágy, de mellette figyelmes és törődő volt, nem telepedett rá teljesen a partnereire. Olyan jó lett volna, ha mindezt én is megtapasztalhattam volna. Ha én is eltölthettem volna vele legalább egy szenvedélyes éjszakát, hogy érezhessem ujjaim között a kócos, barna tincseit, kívánatos ajkait a számon, miközben vadul mozog bennem, és igéző, tengerkék íriszeit az én sötétbarna szemeimbe fúrja.

Hirtelen megtorpantam, és hevesen megráztam a fejemet. Már csak pár saroknyira voltam a lakásomtól, de egész úton elmerültem a gondolataimban, és őszintén szólva ezek a gondolatok a végén nem kicsit ijesztettek halálra. A legjobb barátaimról fantáziáltam. A szégyen teljesen átjárta az egész testemet, és az önutálat csak még inkább szétáradt megtépázott lelkemben.

Keserűen felsóhajtva indultam ismét útnak. Mikor végre hazaértem a sötét, üres lakásomba, levettem magamról mocskos ruháimat, gépies mozdulatokkal lefürödtem és a szobámba belépve levetettem magam az ágyra. A torkomban egy gombóc növekedett, amitől légzésem nehézkessé vált, szemeimet sós könnycseppek mardosták. Annyira magányos vagyok, de annyira... engem miért nem szeret úgy senki, mint Harry Louis-t vagy Louis Harryt? Miért nem lehetek én is a családommal, mint Liam és Niall? Miért vagyok ennyire más, mint a többiek? És mikor lesz már vége ennek a nyomorult karácsonynak?

***

A reggel erőszakosan próbált bejutni a szobámba, vakító napsugarak formájában, mert én voltam akkora hülye, hogy nem húztam be a függönyöket az ablaknál, és most ezek a kurva napsugarak próbálták kibaszni a retinámat. Egyáltalán december végén miért sütött a Nap? Ah, mindegy.

Nehézkesen felültem az ágyon, és a szemeimből igyekeztem kidörzsölni az álmot. Mondjuk, nem nagyon volt mit, hisz ismét nem álmodtam semmit. Ismét csak a sötétség vett körül, mint ahogy az elmémet is egy ideje. Keserűen felsóhajtva pillantottam az éjjeli szekrényemen pihenő órára, ami szerencsére delet mutatott, vagyis legalább a délelőtt eltelt ebből a szörnyű napból.

December huszonötödike van, azaz karácsony napja. A többiek már biztos meghitten ünnepeltek a szeretteik körében. Én meg itthon ültem magamba roskadva. Még egy nyomorult fát sem díszítettem fel, de ugyan, minek? Hisz úgyis csak én bámultam volna, és folyamatosan csak arra emlékeztetett volna, hogy mindenki magamra hagyott. Nem, nem kellett nekem semmilyen karácsonyfa, és semmilyen dekoráció ebben a lyukban. Jól volt ez így.

Kipattantam az ágyból, majd a konyhát megcélozva azon agyaltam, hogy mégis mit egyek. Áh, jó lesz a tegnapi maradék pizza. Most nem volt kedvem összeütni semmit. A hűtőhöz sétálva kivettem a megmaradt szeleteket, és a mikróba bevágva vártam, hogy felmelegedjenek. Amint jelzett a szerkentyű, fogtam a tányért, és egy doboz sör társaságában a nappali felé vettem az irányt. Tisztában voltam vele, hogy ébredés után nem éppen egészséges ilyeneket enni, inni, de kit érdekel? Egyedül voltam, azt csináltam, amit akartam.

Már nyúltam volna a távirányítóért, hogy a tévében keressek valami agyzsibbasztó filmet, mikor eszembe jutott, hogy most az összes létező csatornát ellepték a nyálasabbnál is nyálasabb karácsonyi filmek. Fintorogva elvetettem az ötletet, majd a dohányzóasztalon pihenő laptopomra pillantottam. Hm, tökéletes. Onnan majd kiválasztom magamnak a megfelelő filmet. Féloldalas mosolyra húztam ajkaimat, majd az ölembe vettem a készüléket, bekapcsoltam és kikerestem rajta valami akciófilmet. Amint megtaláltam a számomra ideálisat, a kütyüt visszahelyeztem az asztalra és a képernyőt bámulva elkezdtem enni.

***

A telefonom fülsértő csengőhangjára keltem fel. Mi a fene? Elaludtam volna? A kanapén elterülve találtam magam. A filmnek rég vége volt, a stáblista sem forgott már. A tányérom és a sörös dobozom üresen hevertek mellettem a kanapén. A telefonom pedig a laptopom mellett üvöltött és rezgett egyszerre. Mégis ki a faszom zavart ilyenkor? Ünnepeljen mindenki a gecibe, engem meg hagyjanak békén...

Hunyorogva és panaszosan nyögdécselve ültem fel, és morogva vettem kezembe a készüléket. Legnagyobb meglepetésemre Louis neve villogott a kijelzőn. Még jobban összezavarodtam. Neki most nem Harryvel kellett volna lennie? Pláne, ahogy az időt néztem, már jócskán elmúlt hat óra is. Mit akarhatott vajon?

Megvontam a vállam, amolyan minden mindegy alapon, majd fogadtam a hívását.

– Basszus, Zayn, azt hittem, már sosem veszed fel! – kiáltott bele a telefonba Louis köszönés nélkül.

– Neked is szia, Lou... – morogtam vissza, mert még mindig nem tudtam, hogy mit akarhatott tőlem, és ez egyre jobban kezdett frusztrálni.

– Na, ne legyél már ilyen morcos, hisz karácsony van, ember – felelte már sokkal derűsebb hangon, engem pedig még jobban felbaszott ezzel.

– Nem kell rá emlékeztetned, pontosan tudom, milyen nap van ma – sziszegtem, és egyáltalán nem lepleztem, mennyire ideges voltam. – Inkább azt mondd, miért hívtál. Ennyire unalmas lenne Harryvel a karácsony, hogy engem kell zaklatnod? – gúnyolódtam.

– Nem, drága barátom, vele egyáltalán nem unalmas a karácsony – hallottam a hangján, hogy vigyorog, és meg mertem volna rá esküdni, hogy a zöld szemű angyal is a közelben lehetett, és kéjes pillantásokkal illette. – Azért kereslek, mert én és Harry szeretnénk meghívni magunkhoz. Veled akarunk karácsonyozni.

Egy pillanatra még a levegő is bennem rekedt, és azt hittem, hogy rosszul hallok. Louis és Harry most komolyan velem akarták tölteni a karácsonyukat? Dehát miért? Az ember azt hinné, hogy két szerelmes csak arra vágyik a legjobban, hogy minden percüket kettesben tölthessék. Az ünnepekről nem is beszélve, amikor nemcsak az ünnepi varázs járja őket át, hanem a szerelem, és az egymás iránt érzett kölcsönös vonzalom. Egy harmadik ember csak megmérgezné ezt a tiszta varázst, s nem tudnák úgy megélni a pillanatot, mintha kettesben lennének. Arról nem is beszélve, hogy nem akartam felesleges harmadik lenni, vagy éppenséggel gyertyatartó.

– Zayn? Ott vagy még? – furakodott be gondolataim legmélyébe Louis magas és karcos hangja, amitől egy picit megborzongtam, de aztán összeszedtem magam.

– Igen, itt vagyok. Figyelj, Louis, szerintem ez nem jó ötlet – kezdtem egy fokkal már nyugodtabban, miközben szabad kezemmel gondterhelten beletúrtam fekete hajamba. – Értékelem, és köszönöm, hogy gondoltatok rám, de őszinte leszek. Nem akarok felesleges harmadik lenni mellettetek. És...

– Oh, Zayn, egyáltalán nem lennél felesleges harmadik... – szakított félbe, és ez a hangsúly, amivel felvezette ezt a mondatot, nem kicsit rázott ki tőle a hideg. Olyan, mintha ígéretek sokaságát rejtené magába, vagy mintha készülne valamire. Mindenesetre elég ijesztő volt ebbe még csak belegondolni is, de gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat, és inkább próbáltam visszakanyarodni a mondanivalóm lényegére.

– Mindegy, szóval csak annyit akartam mondani, hogy nem megyek át hozzátok. Ünnepeljetek kettesben. Engem, ha lehet, hagyjatok ki ebből.

– De mi nem szeretnénk kihagyni belőle. Mindkettőnknek nagyon fontos vagy, és tudjuk, hogy nincs kivel ünnepelned. Egyedül vagy, és otthon depizel. Mi csak fel szeretnénk dobni az estédet. És lehetőleg élvezetessé is tenni... – az utolsó mondatot már szinte csak suttogta, és ezzel megint elérte azt, hogy fura gondolataim legyenek.

Louis feltűnően furán viselkedett. A megjegyzései olyan kétértelműen hangzottak. Vagy csak én akartam úgy érteni őket, és ő tényleg csak egy sima baráti meghívásra gondolt? Nem tudom, mindenesetre a fura gondolataimnak köszönhetően elgondolkoztam azon az opción, hogy milyen jó lenne velük együtt ünnepelni a karácsonyt, és nem itthon, egyedül. Kétségkívül egy picit jót tett volna a depressziós lelkemnek, ráadásul Louis azt ígérte, hogy nem lennék felesleges harmadik – amit őszintén szólva még most sem tudtam, hogy hogy értette –, szóval talán egy próbát mégiscsak megérne.

– Jól van, Lou. Átmegyek hozzátok.

– Remek. Nagyon fogunk várni. Addig is szia... Zaynie.

***

Nem vesződtem annyit a készülődéssel, ráadásul Harryék sem laktak tőlem messze, szóval röpke fél óra alatt ideértem, és már itt toporogtam a bejárati ajtójuk előtt – amin egy hatalmas, díszes koszorú fityegett –, és úgy éreztem, a gyomrom öklömnyire zsugorodott az idegességtől. Nem értettem egyszerűen magamat. Még soha nem voltam ennyire ideges, mikor átjöttem hozzájuk. Most meg majdnem elhánytam magam. Valami azt súgta legbelül, hogy ez a két jómadár tartogatott valamit a számomra, és nem véletlenül hívtak ide.

Már éppen nyomtam volna meg a csengőt, mikor az ajtó nagy lendülettel kivágódott, és a küszöbön egy szélesen vigyorgó Louis jelent meg.

– Anyám, Zayn, meddig akartál még itt szobrozni? – kérdezte úgy, mintha végigkísérte volna az ablakból a magamban lefolytatott szerencsétlenkedéseimet. Talán így is volt... – Na, gyere be. Harry már nagyon várt téged. Ahogy én is – susogta elmélyített hangon, égszínkék íriszeit végig rajtam tartva, amiben mintha valami különös csillogást fedeztem volna fel.

– O-oké. Mindenesetre köszi a meghívást – préseltem ki magamból nagy nehezen, majd beléptem mellette a lakásba.

Harry és Louis lakása nem volt túl nagy, de kicsi sem. Amolyan átlagos méretű, átlagos berendezéssel. Az előszoba kissé keskeny volt, és csak a bejárati ajtóból, meg egy fogasból állt, ami alatt egy kisebb cipős szekrény helyezkedett el. Fekete szövetkabátomat felakasztottam a fogasra, a cipőmet pedig behelyeztem az arra kijelölt tartóba. Louis szorosan mögöttem állt, és ez kezdett kicsit zavarni, de nem tettem szóvá.

Együtt léptünk be a tágas nappaliba, ami rögtön az előszobából nyílt. A falak krém színűek voltak, a bútorok modernek és sötétbarnák. Ízléses karácsonyi dekoráció dobta még fel a helyiséget. A sarokban egy karácsonyfa terpeszkedett feldíszítve. A kanapé világosbarna volt, és egy fehér, puha pokróc volt ráterítve, amin Harry ücsörgött, de amint észrevett, szélesen elmosolyodott, majd felállt, és elém sétált.

– Zayn! Úgy örülök, hogy elfogadtad a meghívásunkat – örömködött, és magához ölelt. A hátamon finoman végigsimított hosszú, kecses ujjaival, amitől köpni-nyelni nem tudtam.

Fogalmam sincs, miért, hiszen gyakran ölelgettük egymást, de most valamiért nem úgy éreztem, hogy ez egy szimpla baráti ölelés lett volna. Egyre hülyébb, és hülyébb gondolatok lepték el az elmémet, és ezen az sem segített, hogy Harry még mindig a karjaimban volt. A kellemes, kókuszos illata pedig az orromba kúszott, amit legszívesebben még jobban magamba szippantottam volna. Basszus, mi van velem?!

– Ha már így összejöttünk, akkor szerintem menjünk beljebb, és foglaljunk helyet a kanapén – szólalt meg mellettem Louis, én pedig kissé zavartan kibontakoztam a másik öleléséből. Bizonyára észrevehette rajtam, hogy mennyire elkalandoztam, és hogy elég sokáig ölelgettem a párját, mint illett volna. Mélységesen elszégyelltem magam.

Mindhárman leültünk a kényelmes kanapéra. Valamiért én kerültem középre, amit szintén nem tudtam hova tenni, mert azt hittem, végig enyelegni fognak, de ezek szerint voltak annyira tapintatosak, hogy ezt nem előttem csinálják. Ez azért jólesett.

Az üvegből készült dohányzóasztal roskadásig teli volt minden földi jóval. Sütemények, édességek, sós rágcsák, alkoholos és alkoholmentes italok. Kitettek magukért, az biztos.

– Mivel tudjuk, hogy nem igazán szereted a karácsonyi filmeket, ezért egy horrorfilm mellett döntöttünk – magyarázta Harry mosolyogva a jobb oldalamon.

– Oké, az szuper lesz – válaszoltam, de amint a mondat végére értem, a levegő ismét bennem rekedt, mert ahogy Harry a távirányítóért nyúlt, a laza póló kicsit felcsúszott a derekán, és láttatni engedte hibátlan, fehér bőrét. A tekintetemet szinte vonzotta a csupasz bőre látványa, de gyorsan elkaptam róla a pillantásomat, és szemem sarkából Louis-ra sandítottam óvatosan, aki látszólag nem vett észre semmit. Addig a jó. Nem tudom, mit csinált volna velem, ha tudná, miket fantáziálok a párjáról. Vagy éppen róla...

A film elindult, én pedig minden figyelmemet annak szenteltem. Legalábbis egy darabig, ugyanis kis idő múlva mocorgásokra lettem figyelmes. Jobb oldalamon Harry rendezte törökülésbe a lábait, ezzel az egyik térde az én combomat érintette, míg balomon Louis húzta fel az egyik lábát, amit ráfektetett a másikra, ezzel az ő térde is súrolta a másik combomat. Hirtelen úgy éreztem, mintha nem lenne elég hely a kanapén, illetve kicsit melegem is lett.

Óvatosan feléjük pillantottam. Először Louis-t figyeltem meg. Tengerkék íriszei szinte világítottak a tévé tompa fényében, ahogy tekintetét a filmen tartotta, és komótosan kortyolgatott valami italt. Egyik kezével beletúrt kócos, világosbarna hajába, kicsit megjáratta benne a kézfejét, majd otthagyta, és úgy nézte tovább a filmet. Istenem, én is milyen szívesen túrnék a tincsei közé, mondjuk csókolózás közben... biztos olyan puhák és selymesek, mint ahogy kinéztek.

A szám kiszáradt, és egyre jobban elöntött a forróság, ezért nagy nehezen, de elszakítottam a pillantásomat Louis-ról.

Aztán viszont Harryn akadt meg a szemem, ahogy fejét a kanapé háttámlájára ejtve feltárta előttem szépen ívelt nyakát. Göndör barna tincsei a vállaira omlottak, smaragdzöld íriszei szinte csillogtak, mint a legfényesebb drágakő. Oh baszd ki... hogy lehetett valaki ennyire gyönyörű? Már-már nem e világi teremtmény. Szinte vágyakozva nyeltem egy nagyot, ahogy belegondoltam abba, milyen szívesen végigcsókolgatnám a nyakát, miközben simogatnám. Mindenhol.

Istenem, miken járt az eszem?! Itt ültem a barátaim között, akik voltak olyan kedvesek, hogy nem hagyták, hogy felemésszen a depresszió, és áthívtak magukhoz, fittyet hányva az első közös karácsonyukra, erre én mit csináltam? Róluk fantáziálgattam már megint. És ezek után még a barátjuknak mertem nevezni magam, miközben lazán szétválasztottam volna őket. Borzalmas vagyok, esküszöm... nem csoda, hogy nem volt senkim, és még a családom se állt velem szóba.

Zavaros gondolataim közül hirtelen két érintés rántott ki. Egyik a térdemen, másik a vállamon. Mi a fasz? Louis keze óvatosan a térdemen pihent, és lágyan elkezdte cirógatni, míg a vállamon Harry fejét fedeztem fel, és mintha közelebb is húzódott volna hozzám.

A szívem a torkomban dobogott, a levegőt egy kicsit szaporán vettem, de nem akartam, hogy a srácok észrevegyék rajtam, mennyire hatással voltak rám, ezért minden erőmmel a filmre próbáltam koncentrálni. Nem sikerült. Fogalmam sincs, miről szólt, vagy éppen mi történt abban a kibaszott filmben, mert a gondolataim összevissza cikáztak. Egyszerűen nem fért a fejembe, mi ütött beléjük. Megkattantak volna, vagy mi? Az agyukra ment a karácsony, vagy egymás agyára mentek, és jó mókának tartották azt, hogy velem szórakozzanak? Mert ha ez a helyzet, már itt sem vagyok, engem ne használjanak fel semmire.

Alighogy eljutottam fejben idáig, hirtelen Harry óvatosan megfogta az egyik kezem, majd a lábai közé vezette. Arcát még közelebb fúrta hozzám, szinte a nyakamban éreztem, ahogy szaggatottan lélegzett. Kezem alatt megéreztem, hogy félkemény állapotban van a farka. Jézusom...

Ezúttal nem maradt időm a megbotránkozásra, mert bal oldalamon Louis lendült akcióba, méghozzá úgy, hogy a térdemen pihenő kezét elvette onnan, majd az oldalam felé araszolva finoman elkezdte feltűrni a pulóveremet, és az előbukkanó, csupasz bőrömet simogatta lágyan.

Egy reszketeg sóhaj tört fel belőlem. Kész. Totálisan elvesztem. Még mindig nem értettem, hogy mi ütött beléjük, de azt hiszem, már nem is érdekelt. Élveztem, amit velem csináltak. Nagyon is. Olyan sokszor álmodoztam róluk külön-külön. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer megkaphatom mindkettejüket. Mert a helyzetet elnézve tuti, hogy itt több is lesz, nem csak egyszerű simogatások.

És jól gondoltam.

Harry valószínűleg megunta, hogy csak pihentetem a farkán a kezemet, ezért ő vette át a vezetést. Felmordulva hirtelen feltérdelt a kanapén, majd egyik lábát átlendítette felettem, és szemből az ölembe ereszkedett. Nem tudtam betelni a látvánnyal. Sötétbarna szemeimet végigfutattam rajta. Tengerzöld íriszeiben tökéletesen fel tudtam fedezni a vágynak a csillogását, gyönyörű, telt ajkai enyhén elnyíltak, a levegőt kicsit szaporábban vette, ami miatt mellkasa izgatóan mozgott fel-le. Göndör fürtjei az arcába hullottak. A farka már teljesen merev állapotban feszült a hasamnak. Éreztem, hogy én is elkezdtem keményedni, mert időközben, amíg én tekintetemmel éhesen faltam a látványát, addig Harry lágyan mozgott a csípőjével az ölemben. Formás feneke minden egyes mozgás után súrolta a farkamat. Megőrjített ez a srác...

– Ugye, milyen gyönyörű? – kúszott be vágytól elködösült tudatom legmélyébe Louis karcos, magas hangja.

Már éppen azon voltam, hogy válaszoljak neki egy igennel, mikor felé kaptam a fejem, és legnagyobb meglepetésemre nem Harryre célzott, hanem rám. A szemei most elsötétülve meredtek rám, miközben lassan végignyalt az ajkain. Szemem sarkából láttam, hogy Harry is engem fixírozott. Mindketten vágytak rám, de nagyon. És ez teljesen feltüzelt engem.

Nem maradt időm tovább agyalni ezen, mert Louis is aktivizálta magát. Egyik kezével finoman ráfogott a tarkómra, majd a számra hajolt. Szenvedélyesen csókolt, nyelvével körbe járta az ajkaimat, amire én felsóhajtottam. A kék szemű ezt kihasználva nyelvével befurakodott a számba, és vad táncba hívta az enyémet. Őrülten faltuk egymást, miközben Harry sem tétlenkedett. Előre hajolva rátapadt a nyakamra, és elkezdte végigcsókolgatni a bőrfelületet, az ölemben tovább ingerelt a lassú, érzéki mozgásával.

Mindkét srác az őrületbe kergetett. A lehető legjobb értelemben. A farkam már nagyon ki akart elégülni, mert szinte már fájóan nyöszörögtem, mikor a zöld szemű angyal egy kicsit hevesebben dörzsölte hozzám magát, vagy mikor Louis a fogai közé vette a nyelvemet, és egy picit megszívta. Ha tovább folytatják velem ezt az édes kínzást, elég gyorsan el fogok élvezni. Pedig tudom – vagy legalábbis sejtem –, hogy ennél többre készülnek.

Louis mintha megérezte volna a szenvedésemet, hirtelen megszakította a csókot, majd a fülemhez hajolt.

– Menjünk fel a hálóba.

Nem kellett kétszer mondania. Felpattantam a kanapéról Harryvel együtt, aki rögtön a nyakam köré fonta a karjait, lábait pedig a derekamon kulcsolta össze, és együtt botladoztunk el a lépcsőig. A zöld szemű már nagyon be volt indulva, mert folyamatosan csókolgatott, és mozgott a karjaimban, amivel kissé megnehezítette a lépcsőn való mászkálást, de nem tudtam érte hibáztatni. Én is őrülten kívántam már, ahogy Louis-t is, aki szorosan mögöttem lépegetett.

Azt hittem, soha nem érünk fel, de mikor Louis elém sietett, hogy kinyissa az ajtót, lépteimet kicsit megszaporáztam, majd mikor már bent voltunk a szobában, gyengéden elfektettem az ágyon Harryt, szó szerint rámásztam, és vadul elkezdtem csókolgatni a nyakát. A göndör hajú szépség már magánkívül nyöszörgött alattam, csípőjét olykor fellendítve dörzsölte hozzám magát.

Nem húztam tovább az időt. Kapkodva elkezdtem vetkőztetni, és ő is engem. Mikor már teljesen meztelenek voltunk, ráhajoltam gyönyörűen kidolgozott mellkasára, majd apró csókokkal lefelé araszoltam. Harry már erősen zihált. Egyik kezével belemarkolt a hajamba, és szelíd erőszakkal még lejjebb tolta a fejemet. Megeresztettem felé egy féloldalas mosolyt, majd a kezembe fogtam lüktető farkát, és párszor végigsimítva rajta, a számba vezettem. Harry hangosan felnyögött, szinte zene volt füleimnek ez az édes hang.

Elkezdtem kényeztetni. Hol végignyaltam csak a hosszán, hol megszívtam egy kicsit, hol pedig mélyen leengedtem a torkomra.

Nem tudom, mióta dolgozhattam Harryn, de hirtelen két forró kéz fonódott a derekam köré, és egy meztelen felsőtest simult a hátamhoz.

– Menjetek egy kicsit feljebb az ágyon – suttogta kéjes hangon a fülembe Louis. Jesszusom, róla teljesen megfeledkeztem.

Tettem, amit kért. Kiengedtem a számból Harry farkát, majd intettem neki, hogy egy kicsit másszon feljebb. Amint ez megtörtént, újra vissza akartam térni a kényeztetéséhez, de gondolt egyet, és fordított a helyzetünkön. Most én voltam alul, Harry pedig lovaglóülésben elhelyezkedett rajtam. Már a látványától el tudtam volna élvezni. A haja csapzottan tapadt a homlokára, a vállaira. A levegőt sűrű kortyokban nyelte, arca kipirult volt. A szája sarkában egy elégedett mosoly bújkált. A kis mocsok...

Azt hiszem, Louis megelégelhette, hogy őt mellőzzük már egy ideje a buliból, mert arra lettem figyelmes, hogy a fejem mellett, jobb oldalon feltérdelt, és a farka csak pár centire volt az arcomtól. Vigyorogva lenézett rám, majd kezébe fogta merev péniszét, és a számhoz vezette. Habozás nélkül bekaptam. Őt is ugyanúgy elkezdtem kényeztetni, mint az előbb Harryt.

Louis kevésbé volt kíméletes, mint a párja. Egyik kezével durván belemarkolt a hajamba, és hirtelen magára húzott. Köhögnöm kellett a váratlan érzésre, de eszem ágában sem volt abbahagyni. Ezt imádtam a legjobban benne. Louis-ból csak úgy áradt a dominancia, és alig vártam, hogy ezt jobban meg is mutassa nekem. Komótosan elkezdte dugni a számat. A farkát minden egyes lökésnél tövig a torkomig dugta, de azért arra odafigyelt, hogy ne okozzon fájdalmat.

Közben láttam, ahogy Harry kicsit felemelkedett rólam, apró terpeszbe vágta magát, majd két ujját a szájába vette, hátranyúlt és elkezdte előkészíteni magát. Amint úgy ítélte meg, hogy elég tág, megfogta a merev farkamat, és lassan rám ereszkedett. Mikor már tövig benne voltam, egyszerre nyögtünk fel hangosan. Legalábbis ő hangos volt, én csak tompán nyöszörögni tudtam Louis farka miatt, ami még mindig a számban járt.

Az érzések, amik egyszerre rohamoztak meg, leírhatatlanok voltak. Harry megállás nélkül lovagolt, Louis pedig továbbra is lassú, kíméletes mozdulatokkal merült el az ajkaim között. Nagyon sokszor álmodoztam róluk. A gondolataim nagy részét ők töltötték ki, és felváltva voltam irigy rájuk, amiért megkaphatták a másikat. Külön-külön akartam őket, ezért soha, még csak meg sem fordult a fejemben, hogy akár egyszerre is megkaphatom őket. Bár azért nagyon bíztam abban, hogy nem csak a szexuális életüket akarják olykor-olykor feldobni velem, ezzel kihasználva engem, mert azt nem élném túl, ha csak ennyit jelentenék nekik.

További agyalásra nem maradt időm, mert Louis váratlanul kihúzta a számból magát, felém hajolt, és egy csókot hintett megkínzott ajkaimra. Imádtam ezt a kettőséget benne. A birtkoklási vágya és a figyelmessége egyszerre volt izgató és vonzó.

Elmászott mellőlem, majd lassan Harry mögé araszolt, aki még mindig engem kényeztetett a szűk forróságával.

Louis szorosan a hátának préselte magát, és lassú mozdulatokkal elkezdte simogatni a felsőtestét, ajkaival apró csókokat hintett a nyakára, és a vállaira. Harry elégedetten sóhajtozott és nyögdécselt egyszerre.

A látványra egy pillanatra elszorult a torkom, de nem maradt időm emészteni magamat ezen, mert a bejáratomnál megéreztem Louis kutakodó ujjait. Finoman elkezdett előkészíteni, én pedig csak a levegőt kapkodva dobáltam magam alattuk. Mindketten fölém kerekedtek, és valamiért úgy éreztem, hogy az ő élvezetük másodlagos. Most mindketten csak velem foglalkoztak, és ez hihetetlenül jólesett.

Louis amint úgy érezte, hogy eléggé felkészített, egy lassú, de határozott mozdulattal elmerült bennem.

Hajszoltuk az élvezetet. Harry rajtam mozgott egyre gyorsabban, Louis pedig finom mozdulatokkal merült el folyamatosan a szűk nyílásomban. A zöld szemű olykor a fejét teljesen hátra hajtotta a mögötte lévő vállára, amit a másik bőszen ki is használt. Vadul falta, harapdálta a nyakát.

Vágytól elködösült elmém legmélyében hallottam a saját, és a másik kettő nyögéseit, s még valamit. Mintha a nyögések mellé motyogtak volna valamit.

– Zayn...

– Zayn...

Mindketten az én nevemet mantrázták, miközben már valószínűleg az élvezet határait súrolhatták. Ez annyira felizgatott, hogy több sem kellett nekem; kiáltva élveztem Harrybe, aki szintén sikítva élvezett rám. Louis is követett minket egy állatias nyögés kíséretében.

Mindhárman lihegtünk és próbáltunk magunkhoz térni. Soha életemben nem élveztem még ekkorát. És mindezt ennek a két csodálatos embernek köszönhettem, akik hol felváltva, hol pedig egyszerre kényeztettek. Csak tudnám, mivel érdemeltem ki mindezt.

Mintha csak a gondolataimban olvastak volna, mind a ketten mellém feküdtek, és hozzám bújtak. Ismét én voltam középen, amit egyáltalán nem bántam. Minél tovább érezni akartam őket, és egyáltalán nem tetszett a tudat, hogy lehet, csak ennyi volt az egész, s többet nem kérnek belőlem. Vagy igen, de csak akkor, amikor ők akarják. Ezek után még nehezebb lesz elválnom tőlük.

– Srácok... – kezdtem bizonytalanul, kissé remegő hangon. Mikor felém fordultak, nagy nehezen folytattam. – Tudom, hogy nem éppen a megfelelő alkalmat választom a lelkizésre, de tisztán szeretnék látni. Konkrétan mik a terveitek velem? Mert ha csak ennyi, hogy néha feldobjátok a szexuális életeteket egy harmadik féllel, akkor most közlöm, hogy én erre nem vagyok vevő, és...

– Nem csak ennyit akarunk tőled, Zayn – szakított félbe Harry.

– Akkor mégis mit?

– Harryvel azt akarjuk, hogy élj mostantól velünk, és hárman alkossunk egy párt – magyarázta Louis, én meg teljesen ledöbbenve pislogtam.

– És ezt mégis hogy gondoljátok? Vagy egyáltalán hogy jött ez nektek?

– Nézd – ült fel mellettem Harry – Louis-val már régóta azt érezzük, hogy valami hiányzik az életünkből. Pontosabban valaki. Sokáig szemmel kísértünk téged, ahogy küzdesz, és küzdöttél az életben. Eleinte csak sajnálatot éreztünk irántad, de amikor kiszúrtuk, hogy elkezdtél más szemmel is nézni ránk, az mindkettőnkben elindított valamit – ettől nem kicsit vörösödtem el. Ezek szerint rájöttek, hogy rájuk voltam kattanva. Fasza...

– És akkor jöttünk rá, hogy te vagy az, aki hiányzott az életünkből. Már nem értük be csak egymással. Mindketten kívántunk, és kívánunk a mai napig – vette át a szót Louis.

Totálisan zavarban voltam a hallottaktól, és őszintén szólva nem is tudtam rájuk mit mondani. Mindenesetre a depressziós lelkemnek nagyon jólestek ezek a szavak.

– Sokat gondolkodtunk azon, hogy ezt hogyan tálaljuk neked – szólalt meg újra Harry. – És aztán arra jutottunk, hogy mivel a karácsonyt mindig egyedül ünnepled, ezért arra gondoltunk, hogy áthívunk magunkhoz, és feltárjuk előtted az érzéseinket.

Erre muszáj volt elvigyorodnom. Hát igen, szavak helyett ez a módszer tényleg elég hatásos volt.

– Szóval a kérdés adott, Zayn. Szeretnél velünk hármasban együtt élni? – kérdezte Louis izgatottan.

Most komolyan. Egy őrületes édeshármas után mit lehetett erre válaszolni? Ráadásul úgy, hogy mindketten majd' megvesztek értem?

Fél oldalas mosolyra húztam a számat, majd először Harryt, utána Louis-t csókoltam meg lágyan, aztán határozottan kiböktem a válaszom:

– Igen, szeretnék.

Vége