Y O O N G I

Ezen rágódtam egyfolytában.
Nem volt más. Nem csaltalak meg. Pedig mint kiderült, lett rá volna alkalmam.. De nem tettem. A Te érzéseid fontosabbak voltak az enyémeknél.

Kitartottam, elnyomtam magamban ezt az egyre növekvő rossz érzést és élveztem, hogy veled vagyok. Viszont az utolsó csókod után.. Már nem vágytam többet rá.

Miután hazautaztál csak gondolkoztam. Megőrjített a hiányod. Megőrjített a távolság. Megőrjített az, hogy már nem tudtam mit érzek.

Így a segítséghez fordultam. Az én élő, lélegző naplómhoz: a legjobb barátomhoz. Elmondtam neki mindent.

- Figyelj.. Ebben nincs olyan, hogy valaki ne sérülne. De most az egyszer.. Helyezd a saját érzéseid előtérbe. Ha igazán szeret.. Meg fogja érteni. - visszhangzanak a fejemben Hoseok szavai.

Itthon is csak őrlődtem. A Te érzéseid még mindig fontosabbak nekem. A Te fájdalmad rosszabb, mint a sajátom. Nem akarlak bántani, nem akarom, hogy bántsd magad.

Nem bírok győzni a gondolataimmal szemben. Nem bírom magam rávenni, hogy megnyomjam azt a kibaszott hívás gombot és elmondjak Neked mindent. És lezárjam ezt az egészet, mert ez fáj. Kibaszottul fáj.

Mély levegő. Ki-be.. Ki és be. Megint ki, majd megint be. Lehunyom a szemeim. Megnyomom azt a nyomorult gombot, mire elszoruló torokkal a fülemhez emelem a telefont.

- Szia Yoongi. - köszön bele kedvesen. - Tegnap írtad, hogy ma beszéljünk.. Szóval, miről akarsz beszélni?

- Jungkook.. Én annyira sajnálom. - csuklik el a hangom. Könnyek gyűlnek a szemembe és nem bírom folytatni.

- Yoongi? Mégis mit sajnálsz? - kérdezi értetlenül.

- Én ezt már nem bírom tovább.. - suttogom rekedten, ahogy utat engedek a sós folyadéknak, had nedvesítse be az egész arcom. - Ez a távolság.. És.. Jungkook én tényleg nagyon sajnálom.

- Yoongi kérlek.. - hajlik sírásra a hangja. Beharapom alsó ajkam.

- Sajnálom. Én annyira szerettelek.. - kezdek el hangosan bőgni. A szavakat artikulálatlanul ejtem ki a számon. - Még mindig szeretlek, nem erről van szó.. Csak már nem úgy, mint Te engem. És ebben az egészben az a legrosszabb, hogy tudom, mekkora fájdalmat okozok neked.

- Figyelj.. - mondja halkan. Hangjában szomorúság és elkeseredettség csendül fel, ami a szívemet mégjobban összezúzza.

- Ne, kérlek, had fejezzem be. - szakítom félbe. - Jungkook, nekem még mindig fontos vagy. Az egyik legfontosabb ember vagy az életemben. De már nem szeretlek, úgy, mint Te engem.

- Van más?

- Mi?! Nem, dehogyis! - kezdem el rázni a fejem, habár tudom, Ő ezt nem látja. - Csak.. Elmúlt. A távolság megölte ezt az érzést. Tudod, én hittem abban, hogy működni a fog ez a távkapcsolat.. De nem..

- Yoongi.. Én annyira szeretlek.. - suttogja. - Fáj, hogy ilyen ritkán látjuk egymást. De nem tudunk ellene mit tenni. Nézz rám, még csak egy tizenhat éves kis szaros vagyok..

- Kookie.. - mondom halkan nevét. - Sajnálom, tényleg. Remélem tudod, hogy barátként mindig is szeretni foglak.. És számíthatsz rám.

- Tudom.. Csak nekem most idő kell.. - szipog halkan. Próbálja leplezni, hogy sírt, azonban engem ezzel nem ver át. - Most megyek.. Feldolgozom ezt az egészet.. Szia Yoongi, majd.. Egyszer még beszélünk..

De tudod.. Azóta sem beszéltünk. És ez fáj a legjobban. Életem legnehezebb döntése volt.. Csak tudnám, hogy jól döntöttem.. Én nem érzem úgy.

[the end]

cyy [20181102 - 20181103]