Karon ragadva YunSeot rángatom ki az épületből, meg sem állva, míg biztos távolságba nem érünk. Félre ne értsen senki, nem JaeBumtól félek, hanem attól, hogy ha ma még egyszer meglátom félő kitekerem a nyakát.
- KyungHee – néz rám érdekes ábrázattal barátnőm – jól vagy?
- Nem. Nem vagyok jól. Az a... Nem találok rá megfelelő jelzőt. Hogy gondolja, hogy ismer?! Nem tud rólam semmit! Ha nem mondják meg neki előre, még a nevemet sem tudná! – háborgok az utcán. Kicsit sem nézhetnek őrültnek, de jelen pillanatban ez sem érdekel.
- Most JaeBumról beszélsz? – Pislog rám kérdőm YunSeo.
- Hát persze, hogy róla! Mégis ki másról beszélnék? – fordulok felé.
- Te legalább nem dolgozol neki... - motyogja halkan és erre a kijelentésre kitisztul a fejem.
- Tessék?
- Ezt nem itt beszéljük meg – mondja és ezzel az elhatározással el is indulunk egy közeli kávézó felé. Több szempontból is szeretjük, ezt a helyet, gondolkodom el, ahogy belépünk. Egyrészt, mert hangulatos, másrészt, mert itt a városban itt a legjobb a kávé és a bubble tea. Na meg azért az sem utolsó szempont, hogy Choi YoungJae – régi gimis barátunk – a tulaj.
Szépen helyet foglalunk egy asztalnál és leadjuk a rendelésünk, majd várakozó tekintettel pillantok újra lakótársamra.
- Jaj, ne nézz már így – mordul rám – nem mondtam igent, még.
- Nos, tekintve, hogy nem igazán tudom, miről beszélsz ez akár egy lánykérés is lehetett volna – iszom bele az időközben megérkezett kávémba, ha már bent nem tudtam meginni.
- Aish – sóhajt fel a szemben ülő. – Arról van szó, hogy ugye kaptam egy behívást állásinterjúra – mondja komolyan, én pedig bólogatok, ezt tudtam. – Be is mentem szépen, végig vártam a sorom még úgy is, hogy volt, aki bepofátlankodott elém. Ezzel nem is volt, olyan nagy baj. Mikor viszont bementem... Azt hittem nem emlékszik rám, ezért hívott be engem is, persze tévedtem. Nagyon is jól tudja, ki vagyok. Állítása szerint ezért hívott be – magyaráz nagy beleéléssel, én meg nagyon figyelek, nehogy valamiről lemaradjak. – Kíváncsi volt, hogy a történtek után bemegyek e. Én pedig bementem ugye bár, ezért azt mondta nem vagyok valami hűséges a cégemhez. Na, itt úgy gondoltam, ráborítom az asztalt, aztán távozom, de nem. Megmondtam neki, hogy hála neki, most már az én – volt – munkahelyem is az övé, így igen is hűséges vagyok. Erre nem tudott hírtelen mit mondani – mosolyodik el. – Aztán szó szót követett és ott lyukadtunk ki, hogy felajánlott nekem egy állást, mint asszisztens.
- És? – kérdezek bele.
- Elsőre persze élből nemet mondtam, mégis hova gondol? De elkezdett győzködni, hogy gondoljam át. Persze az ajánlat mögött ott volt az enyhe fenyegetés, ha nem ez lesz a munkám, akkor más sem, de még mindig nemet akartam mondani. A dolog végül ott változott meg, hogy ha elfogadom az állást, akkor halálra tudom idegesíteni – jelenik meg egy gonosz kis mosoly az arcán. – Tudom, gyerekes ez a bosszú dolog, de néha kell ilyen is az életbe.
- Akkor most neki dolgozol? Az ellenségednek? – ráncolom a szemöldököm.
- Még nem, kaptam két nap gondolkodási időt. Előbb mindenképp meg akartam beszélni veled, és ki akarom kérni Linda véleményét is. Bár, azt hiszem, tudom mi lesz a válasza – kacag fel és én is vele nevetek.
- Hát nem is tudom. Nem mondom, hogy jó ötletnek tartom, de kitudja mi lesz belőle. Szerintem megér egy próbát – gondolkodom el.
- Én is így gondolom – bólint rá lakótársam.
- Na jó, ejtsük a témát. Mi van Lindáékkal? Mikor jönnek haza LA-ből?
- Ha minden igaz holnap. Kíváncsi vagyok mi az a fontos hír, amiről beszélnie kell velünk, de nem telefon téma.
- Én is. Remélem nincs semmi gond. – Kicsit lehet aggodalmas vagyok.
Még beszélgettünk egy ideig, majd visszaindultunk a céghez. Ám még be sem léptünk jóformán máris meglepetés fogadott minket. Szó szerint szembe jött velünk.
- Linda! – kiáltok felé és oda sietek hozzá, hogy jól megölelgessem. – Mark! – lépek oda a srác elé is és ölelgetem meg őt is, YunSeo meg csak mosolyog a jeleneten. Igen, mindig is kicsit „jobban nevelt" volt, mint én. – Hogy-hogy itthon srácok?
- Két nappal korábban vége lett a tánc találkozónak, így mi is korábban haza tudtunk jönni – felel Mark. Hát igen elég sokat fejlődött a beszéd képessége mellettünk.
- Meg hát már én sem bírtam várni a hírrel! – mosolyog Lin és boldog tekintettel néz barátjára. – Mark és én – kezdi, de tart egy kis hatásszünetet. – Összeházasodunk! – jelenti be, mire az én és YunSeo álla is a padlóra esik. Elsőre fel sem fogom, mit mond. Bár várható volt, hogy ez egyszer megtörténik, de azért meglepett, na. Bár Lindáék már az egyetem utolsó évében összejöttek, ez is olyan meglepő volt, mint az, hogy egyáltalán járni kezdtek. Mark ugyanis JaeBum és Jackson társaságába tartozott, egészen addig míg a mi kis magyar szerencsecsomagunk el nem csavarta a fejét. Ez kicsit több, mint négy éve volt, és ők azóta is együtt vannak.
- Ohm, - töri meg Mark hangja a meglepett csendet. – KyungHee, mit keres itt JB? – int fejével a recepció felé, mire én meglepetten fordulok, az ugyan csak meglepett srác felé. Nagy valószínűséggel hallotta, miről is beszéltünk.
- Hát – nézek YunSeora, majd elhúzom a számat. – Nekünk is van mit mesélnünk!
- Rendben – válaszol az újdonsült menyasszony – csak nem most, kérlek. Fáradtak vagyunk.
- Nekem pedig dolgoznom kell – mondom, és hálás vagyok, amiért nem a még mindig minket bámuló JaeBum előtt kell elmesélnem az elmúlt napok történéseit. – Menjetek haza és pihenjetek, majd este beszélünk. – jelentem ki és már indulok is vissza dolgozni, mielőtt bárkinek is eszébe jutna bármit is kérdezni vagy mondani.

Hali!
Újfent bocsi a kihagyásért, de sok dolgom volt.:l De köszönöm azoknak a kitartást, akik olvassák ezt a kis történetet. Kritikát, kommentet persze itt is szívesen látok.;)
remélem tetszett ez a fejezet is. Találkozunk a következő feltöltésnél, ahol még több meglepetés ér majd minket! ;)