*Asui Tsuyu szemszöge*

- Rin-chan! - nyitottam be óvatosan a lányhoz.

- Mhm? - rakta félre a könyvet amit olvasgatott.

- Én most elmegyek, ha éhes lennél van kaja a hűtőben. - paskoltam meg a fejét.

- T... Tsuyu-chan... - óvatosan tapogatta ki a kezemet. - Nem vagyok gyerek, jól tudod! - rakta arrébb fején elhelyezkedő tenyeremet. 

- Számomra az vagy! - mosolyogtam rá.

A tizenkilenc éves lány babarózsaszín festett haja, mely már kezdett lenőni, frissen mosottnak tűnt, majd lila szemeit újra a könyvnek szentelte. Folyamatosan olvasott, meg nem unva a régebbieket sem. 

- Ha lehet hozol nekem a Citrus utolsó fejezetéből egy példányt? - elpirulva mondatában bámulta a földet.

- A nővérkéd hozza is! - húztam ki magam.

- Nem is lehetne jobb nővérem... - mosolyodott el.

Valójában a lányt még régebben egy utcán kirakva találtam. Alig volt rajta ruha, és a táskájában is pár mangán kívül semmit sem találtam. Befogadtam, és azóta is a lakótársam. Olyan nekem mint egy húg, ameddig a vérszerinti valahol egy temetőben lakik.

*

- Ilyen lenne egy randi? - tette tarkójára mind két kezét.

- Ez nem egy randi. - néztem el oldalra. - Meg gondolom vettél már régebben részt randin...

- Ugyan, Tsu-chan! - karolta át a derekamat.

- Ne nevezz így... - hajtottam le a fejemet. 

- Kínos a sok ember előtt? - nevetett fel. - Miket mondok, hisz itt még a kutya sem jár! Nyugalom van, nem fognak ezzel csesztetni a munkád alatt.

- Azért jövünk erre, mert nem láthat meg senki sem. - suttogtam.

- Ugyan, ilyen fontos a munkahelyed? Vagy csak félsz hogy mindkettőnket lecsuknak? Sok okuk lenne rá... - kortyolt bele az innivalójába.

- Áthelyeztek máshova. - mondtam ki teljesen érthetően már a szavakat. 

- Hogy mi? - dobta el a vizes flakonját.

- Nem szeretném hogy ott is útba állj. Örülnék ha itthon maradnál és meghúznád magad. 

- Lehetnék a lakótársad is... - halkan hangzottak el a szavak szájából. - Megígérted, hogy fél éven keresztül randizunk két hetente. Be kell tartanod! - állt meg egy helyben.

- Először is van már lakótársam. - álltam meg mellette. - Másodjára ezek nem randik. És amúgy is, mi lesz ha nem tartom be? Megölsz?

- Ne szórakozz! - rántotta meg a pólómat. - Baka, baka, baka! - húzott magához.

- Tudod nincs kedvem veled sokáig az időmet vesztegetni. Csak azért jöttem el, mert nem szeretnék hazug lenni a szemedben. - néztem bele szemeibe.

- Ne hülyéskedj, Tsu-chan! Te nem ilyen vagy! - mérgesen lökött el magától. - Mindig is csak simán segíteni szerettél volna nekem, hogy boldog legyek! Nem a kis ígéreteid miatt! Hiszen még mindig én vagyok a legjobb barátod, Ochako-chan!

- Verd már ki végre a fejedből ezt a marhaságot! - ordítottam rá. - Nem leszel sosem ugyanaz, számomra már nem létezel ugyanúgy! Sosem leszel újra ugyanaz az Ochako-chan... - lassan ültem le a hideg aszfaltra.

- Szeretnék megfelelni neked. - ült le mellém békésen.

- Sok szerencsét hozzá.

- Emlékszel amikor az osztály kiránduláson közös fürdőbe mentünk és mi hamarabb értünk be? - nevetve mesélte. - Akkor aznap kimondtad ott. Azt hogy mennyire szerencsés vagy egy ilyen legjobb barátnővel. - sóhajtott fel. - Menjünk el újra egy ilyen helyre! Újra megmutatom hogy mennyire meg tudok neked felelni! - mutatott like jelet.

- Ki ne találd. - csaptam a fejemre. - Kezdjük ott, hogy téged oda be sem vihetnénk. Azután meg akkoriban is már máshol jártak a gondolataid.

Az akkoriban számomra úgy nevezett Ochako-chan, és én hamarabb leértünk a női közösfürdőbe. Egyik osztálytársnőnk sem volt még ott, esetleg vacsoráztak még, vagy a finnyásabbak az élményt kihagyva a saját kis fürdőszobájukban lévő kádban fürödtek meg.

- Tsuyu-chan, ezt nézd! - a kezemet fogva húzott maga után. - Megtaláltuk végre! - boldogan rontottunk be a helyiségbe.

Szokásos japán stílusú volt, nem tért el a többitől. Hamar sikerült le öltöznöm, majd ameddig Ochako még visszaszaladt valamiért, gyorsan be is mentem a meleg vízbe.

- Tsu-chan! - ugrott rám a lány. Bevallom meg sem hallottam hogy itt van, akár valami róka, settenkedve éreztem meg vizes kezeit kilógó száraz vállaimon.

- Megijesztettél! - halvány mosoly terült arcomra.

Olyan tíz perce sem lehettünk bent, én még is majd elalva háttal a közepének támaszkodtam a peremnek. 

- Támadááás! - hallottam meg hátam mögött hangját. Mély elmerülésem miatt ösztöneim sem úgy működtek, túl későn szerettem volna megfordulni.

- O-Ochako-chan! - próbáltam kezei közül kiszabadulni. Arcom már nem csak a víz melegétől pirult el, tette is rátett egy fokkal.

A lány hátulról melleimet tapintgatva tátott szájjal nézte vállamról ahogy próbálok szabadulni.

- Nem is gondoltam volna hogy ilyen nagyok, Tsu-chan!  - nevetett fel.

- Tsuyu-chan. - szólított meg. - Miért lettél végül rendőr? Sok más munkát is említettél régebben amit dolgoztál volna szívesen.

- Mert szeretném megvédeni az embereket, és egy békés helyen élni ahol rend és fegyelem van. Ennyi. - néztem rá komolyan.

- Hazug vagy. - fordította el a fejét. - Akkor most nem lennél itt velem. A szemedről le lehet olvasni.

- Kérlek ne gyere ezzel... - sóhajtottam fel.

- Gyere, mutatok egy helyet! - állt fel. Kezét kinyújtotta, majd várva mosolygott hogy elfogadjam. 

Ahogy felnéztem a lányra, még mindig ugyanazt láttam benne. Ochako-chan-t aki szeretettel várja hogy segíthessen. Aki próbál jobb lenni, és fejlődni. 

A testemet akár csak múltkor, melegség járta át. A szívem felvette ugyanazt a zakatoló tempót amit egy vonat is megirigyelne. Barna haja kócos volt, és tépett. Még is abban a pillanatban, akár az arcán elhelyezkedő hegek ellenére, sápadt bőre mellett, szebben láttam ragyogni mint a napot.

*

- Miféle hely ez? - néztem körbe.

- Ugyan, ugyan Tsu-chan! Ez még nem az. Kint van egy domb ahova fel kell mennünk, csak tudod erre a legbiztonságosabb jönni.

- Tehát rendőrök vannak a másik irányban, vagy mi? - sóhajtottam fel.

- Nem, nem, dehogy is! Azok akkor már itt is itt lennének. - nevetett fel halkan. - Az arra lévő személyekkel nem szeretnék találkozni. 

- Valami banda amiben benne vagy? - indultam tovább mögötte.

- Olyasmi. Arra szoktak lenni ilyesmi időben. - hangján mosolyt lehetett felfedezni. - Úgymond a családom! - fordult hátra nagy mosollyal szétterülve arcán.

- Mhm, család... - pasztáztam cipőmet.

- Csak tudod egy ideje nem voltam otthon... - vakarta meg tarkóját miközben mellettem sétált lassan. - Dabi-chan tudod eléggé erős tud lenni. Még is, múltkor miatta robbantottam fel a kávézót. Keigo-chan az úgymond fő kurvája, csak tudod eléggé hogy is mondjam....áruló esetleg? Tán ez lenne rá a megfelelő szó. - vett mély levegőt. - Dabi-chan-t ismerve pedig most otthon tuti kinyírna hogy mit tettem.

- Ő kérte hogy öld meg, nem téged kéne okolnia.

- Nem ismered Dabi-chan-t. - kuncogott. - Amennyire kimondja ezeket a száján, annyira nem igazak. Nem bírná elviselni hogy Keigo-chan-t is elveszítse.

- Keigo-san eszméletlenül feküdt a földön ameddigre beértem. A húga kint halálra volt rémülve. - próbáltam visszafogni magam. - Ha tudtad hogy amúgy sem lenne boldog hogy megölöd, akkor miért tettél bármit is? - emeltem fel a hangomat.

- Azért, mert az élet igazságtalan, és elakartalak érni. - köszörülte meg a torkát. - Na de nézd, itt is vagyunk!

- De itt nincs is semmi... - álltam egy helyben.

- Fordulj meg! - pörgetett meg vállaimnál fogva. - Tudom, nem nagy durranás, de úgy gondoltam hogy neked tetszene tudva hogy milyen furcsa is tudsz lenni.

A rét végénél egy tó volt található, melynek a vize még nem volt olyan szennyezett mint szokottan. A napot igaz felhők takarták, még is kevesebb napfényben is hangulatos volt.

- Lent szoktak lenni békák is, párral már összehaverkodtam. - büszkén jelentette ki.

- Micsoda állatbarát vagy! - nevettem fel.

- Toga-t el sem mertem hozni, nehogy megölje őket. - sóhajtott fel.

- Milyenek a bűnözők valójában? - néztem oldalra. - Annyi mindenkit félre ismerünk, nem is tudom, talán velük is... - kaptam észhez. - Felejtsd el...

- Megmutatom neked, milyen a mi világunk, az úgy nevezett bűnözőknek! - nyújtotta felém kezét. Mintha egy új világba szeretett volna bevezetni. Egy olyan világba, amelyet még annyian nem láttak.