Szerda.

Reggel időben csengetett a telefonomon az ébresztő, viszont annyira kómásan keltünk, hogy nem volt igen nagy kedvünk felkelni. De végül 10 perc kellett, mert a nap erősen besütött a sötétítőn keresztül is a szobámba.

- Reggelt! – köszöntött Norbi egy csókkal.

- Jah nagyon jó! – viszonoztam álmomban. Majd felkeltem az ágyból és lementem a konyhába köszönni anyának. De anya nem volt ott. Helyette egy cetli volt a hűtőre ragasztva.
Ez állt rajta: „Regina. Apád és én dolgozni mentünk és nem tudom meddig leszünk. Minden esetre gondoskodj magatokról és ebédre menjetek el valahova, mert én nem érek haza, apád meg nem nagyon főz. U.i : ott az asztalon a pénz ebédre és uzsira."

- Jupi! – ugrándoztam. – Mekibe eszünk! – nem mintha nagyon ritkán ennénk mekibe, de most nem tudom csak úgy nagyon megörültem ennek.

- Minek örülsz úgy? – kérdezte a lépcsőről lejöve Bea, és az utána érkező Norbi.

- Mekibe ebédelünk, mert apa és anya dolgozni vannak.

- U de jó! – örült velem Bea is.

- Jó értem, de gondolom valami reggelit is kell enni ebéd előtt. – gúnyolódott Norbi, aki bizonyára éhes volt.

- Jól van na összeszedek valamit. – mondtam és elkezdtem a hűtőben tej után kutatni. Bedobtam pár pirítóst és én meg Bea elmentünk felöltözni. Norbit meg ott hagytuk a konyhába, hogy csinálja meg a reggeli többi részét, mert ő már úgyis nagyon éhes.

Kb. 10 percet öltözködtem és végül egy farmer shortot választottam egy laza stílusú pólóval. Amire lementem kajálni Beáék már ettek, így én is szó nélkül csatlakoztam hozzájuk. Kaja után Norbi is elment felöltözni, addig én feldobtam magamra egy egyszerű sminket és felvettem a rövid szárú fehér conversemet. 

Ahogy mind kész lettünk fogtuk a táskánk és indultunk is a suliba.

Az elágazáshoz érve Timi, Dávid és Csengi már ott álltak. Norbi és Dávid kezetfogva köszöntek egymásnak, majd Norbi egy puszival köszöntötte a lányokat is. A társaságunkon belül nincs amiért féltékenyek legyünk, remélem... Útközben találkoztunk Ádámmal is, majd így a teljes társaságunkkal a suli felé vettük az irányt kicsit turbó üzemmódba kapcsolva, mert már késésben voltunk.

Első óra matek, kész rémálom az első órán a matek. Mindenki halálra unja magát vagy alszik. Hát igen, ez már csak ilyen szenvedés marad. Viszont szerencsénkre a tanárnő nem vette észre az egyforma házinkat. Úgyhogy ezt megúsztuk, nem úgy mint az irodalmat.

- Megmondanád, hogy miért nincs meg teljesen az utolsó leckéd? – kérdezte a tanár Norbi füzetét nézve.

- Tanár úr este tizenegy órakor értem haza vidékről, és csak ennyire telt az időm, mert leckemásolás közben elaludtam. – hazudozott Norbi.

- Na és a reggel?

- Hát reggel későn ébresztett fel anyám, így nem volt időm, meg nagyon éhes voltam. – dőlt hátra a székén Norbi, aki néha ilyen lekezelően beszél a tanárokkal, szóval ez nem volt tőle meglepő. 

- Tudod, hogy egy jegy és nincs kegyelem megbuksz.

- Jaa tudom, írja be ha szeretné.

- Ne szemtelenkedj fiam!

- Renben apuci! - dobta meg egy vigyorral a tanárt Norbi.

Norbi mellett ülve alig bírtam visszafojtani a nevetést, mert egy folyamatos hazudást hallgattam végig. Egy nem is otthon aludt, kettő nem az anyja ébreszti, három... éhes volt, ja ez igaz.

- Regina!

- Tessék tanár úr. – néztem a tanár fele.

- Kérem a füzeted! – mondta, majd átnyújtottam neki a füzetem. – Óra végére legyen átmásolva az egész, hanem egy csúnya jegyet viszel haza. Addig is osztály, felelünk. - Ahogy a tanár megfordult én egyből elkezdtem halkan nevetni, Norbi meg rám kacsintott és nekifogott a másolásnak.

Két felelő lejárt és hát eléggé jó jegyet kaptak, majd a tanár kihívta Timit, aki szinte semmit sem tudott. A felelése végén egy nehéz kérdést kapott, viszont senki nem mert súgni.

- Tanár úr kész vagyok! – kiáltott fel Norbi.

- Ó milyen meglepő. – mondta a tanár és idejött a padunkhoz, hogy ellenőrizze Norbi füzetét. Ahogy a tanár a padunkhoz ért mindenki, aki tudott súgni próbált Timinek. Ami után megnézte a füzetet visszament az asztalához és Timinek újra feltette a kérdést, amit a sok segítséggel helyesen megválaszolt. Így egy kiváló jegy által emelt a médiáján.

Szüneten persze az egész osztály az irodalom órát röhögte. És a story, hogy Norbi lekezelte a tanárt pár hazudozással hamar bejárta a fél sulit, így szüneten sokan jöttek a kiteljesedett hatfős társaságunkhoz megdicsérni Norbit.

- Köszönöm, hogy segítettél? – fordult Timi Norbihoz a büfé előtt állva.

- Ne nekem köszönd, a többiek súgtak.

- Az igaz, de ha te nem hívod el a tanárt, a többiek nem tudnak súgni.

-  Akkor nincs mit, így jobb már? – ölelte át fél karral Timit.

- Aham. – mosolygott Timi.

Rengeteg kajával odamentünk a padunkhoz és haton nagyon sokat nevettünk, nagyon sokat. De hazudnék, ha azt mondanám nem, volt mit.

Ádám hülyéskedett a kajával, Timi, meg Dávid lökdösték egymást, én és Csengi dőltünk a nevetéstől, amikor valami lányok odajöttek hozzánk, hogy gratuláljanak, de inkább bevágódjanak Norbinak, mert egy lány kicsit közelebb ment Norbihoz, mint kellene.

- Tudsz adni nekünk is ilyen tanácsokat a tanárok ellen. – kérdezte az a lány, aki 10.-es és Lizának hívják azt hiszem.

- Hát azt még meglátjuk. – Liza egy lépést tett Norbi felé, aki a pad támláján ülve kicsit hátrébb hajolt.

- Gratula nagyon ügyi voltál a tanárral szemben. – fogta meg a lány Norbi vállát. Most komolyan nem tűnt fel neki, hogy én is itt vagyok. Viszont erre nem volt szükség, Norbi azonnal leszedte a lány kezét a válláról, a csaj szinte előttünk esett össze.

- Kösz, és had mutassam be a barátnőmet Regit. – ekkor egy gonosz pillantást vetettem a lányra, aki alig nyögött ki valamit, tuti beijedt.

- Szija, é én Liza vagyok... - intettem neki - ööö mi most megyünk, még beszélünk Norbi.

- Sziasztok. – mondta Norbi, és a lányok azonnal eltávoztak tőlünk, amire az egészen óriási nevetésben törtünk ki, dehát ez már csak ilyen.

A biosz utáni szünet is hasonlóan telt, egy csomó LÁNY odajött, meg szó szerint szinte felmásztak Norbira, amitől, már tényleg kezdtem kiakadni. Egy ötfős 10.-es lány társaság jött oda hozzánk.

- Haliztok. – mondta egy szőke hajú lány.

- Sziasztok! – válaszoltuk kórusban, és örültünk volna ha sietnek.

- Tök jól bánsz a tanárokkal! – mondta.

- Kösz. – válaszolt a padon hátradőlve Norbi és várta, hogy elmenjenek, de a lányok nem távoztak inkább közeledtek.

Ádám csajozni próbált, ami nem igazán jött be, minden csaj lekoptatta.

- Szia Ádám vagyok. –vágódott be egy középmagas szoknyás lánynál.

- Inkább menj egy más sarokra. – mondta a lány, amire Ádámnak egyből lehervadt a vigyor az arcáról.

- Tipegjél te más sarokra. – mondta szemrehányóan, amire a csaj elhallgatott.

Mellettünk egy lány elkezdett felmászni Dávidra.

- Olyan cuki képeid vannak a közösségiken.

- Köszi. – köszönte meg Dávid a bókot egy kacsintás kíséretében, amit szerintem tud, nem kell róla felvilágosítani, viszont a csaj ettől a tettől olvadozni kezdett és egy pirosabb színre váltott, de ettől függetlenül tovább ásott.

- Megfoghatom a kockáid? - kérdezte.

- Mi van?

- Te nem vagy komplett, menj a fenébe! – szólt közbe Timi, aki már nem bírta tovább nézni azt, ahogyan egy csaj felmászik a barátjára.

- Mi van ez a te libád? – kérdezte a csaj tudomást sem véve Timiről.

- Hogy beszélsz róla? Húzzatok el innen és hagyjatok minket békén! – háborodott fel Dávid jogosan, így mellé álltam Norbival és Timivel együtt.

- Tényleg húzzatok el! – mondta Norbi is.

- Bunkó! – mondta a lány, amelyik ráragadt Norbira és elmentek tőlünk végre.

- Én ezt nem értem, hogy egy ilyen mondat miatt, miért kell mindenki ránk tapadjon. – mondtam kissé idegesen.

- Többet nem engedek ide, mert már engem is idegesítenek. – tartott velem Ádám, és vele együtt a többiek is.

- Engem is idegesít ez a sok liba. – mondta Csengi. – Igaz hozzám nem szólt senki, de tényleg, miért kell idejönni.

- Csengi, ha te ezt állítod, akkor mit mondjak én? Összesen tíz lány tapizott le ma. – mondta Norbi, amit kacagás kísérelt.

- Ez idegesítő. – mérgelődtem.

- Nyugi, nekem más lány nem kell. – mondta Norbi felém fordulva, majd megcsókolt. Erre a társaságunk tapsolni és húzni kezdett, tuti lángvörös volt a fejem.

- Érdekes, hogy ezért a mondatodért senki nem jön ide. – pimaszkodtam, amire mind elkezdtünk nevetni.

Következő szünetben Iza is csatlakozott a társaságunkhoz, mivel állítása szerint a többieknél nagyon unatkozott. Mi nem utasítottuk el, szívesen beengedtük a körünkbe, mivel nagyon kedves lány, meg amúgy is, nem zavar. Persze megint folyton röhögtünk, ez sosem marad el a társaságunkban. Épp arról beszéltünk, hogy most szüneten nem jött senki sem hozzánk, amikor...

-Jaj, megölöm magam, - mondta Timi, ezért elhallgattunk és mind feléje néztünk. – S.O.S.! –mutatott előre, és abban a pillanatban mindenki vette a célzást, Cintia és Rebi közeledett felénk. Ebben a suliban nincs olyan dolog, amiről Cinti nem tudna és ha valami új eljut a füléhez, akkor azonnal fel kell keresse azt, akiről szó van benne, így hát idejött hozzánk.

- Végem van! – mondtam és éreztem, hogy ezt nem fogom kibírni.

- Sziasztok!

- Nem vagyunk rád kíváncsiak! – állt elé Ádám, ahogyan ideértek.

- Rád senki se kíváncsi Ádika! – lökte meg Ádám vállát.

- Mi az, hogy...

- Hogy beszélsz vele? – állt ki Norbi a barátja mellett.

- Juj szia Norbika annyira örülök, hogy hazajöttél. – mondta Cinti, majd olyat tett, hogy azt hittem most már megpofozom, mert velem szemben állt,... megfogta Norbi kezét, nem bírtam nézni, tényleg felpofoztam volna, de nem tettem, mert MÉG nem volt szükség rá.

- Örülnék, ha elmennétek, mert nem érdekelsz! – rántotta meg Norbi a kezét.

- Csak nem mered bevallani, mert itt van a lábtörlőd! – lábtörlőnek nevezett, engem?

- Hogy mered ezt! – álltam fel a padról, de a többiek visszatartottak.

- Cintia menj el! – ordította Norbi.

- Tudom, hogy utánam fogsz jönni pár nap múlva. – távozott el Cinti, amire én már sírtam, nem bírtam.

- Regi nyugi van nem éri meg! – mondta Norbi megölelve engem, nem nyugtatott meg teljesen ezzel, viszont örültem, hogy most már van akibe kapaszkodnom. De nem csak én voltam így letörve, mert mellettem Ádám is lélekápolásra szorult.

Szünet végén a csajokkal a mosdóban kötöttünk ki rendbe hozni az elfolyt sminkem. Nagyon aranyosak, mindig segítünk egymáson bármilyen apróságban.