Catherine Clark

November 09.; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

- Neymar- kiáltom el magamat a kanapén fekve.

Hiába engedtek haza a kórházból, a brazil ragaszkodik hozzá, hogy ápolót játszon mellettem. Nem tagadom, élvezem a nulla-huszonnégyes szolgáltatást, de magam is eltudok készíteni egy teát vagy éppen rendelni valamit enni.

A focista fürkészve lép elő a konyhából, ahol éppen főzőcskézőset játszik, Isten sem tudja mit készít ezúttal. Lebiggyesztem ajkaimat, mire elneveti magát és átszelve a köztünk lévő távolságot leül mellém a szófára.

- Nem kéne Barcelonaba visszamenned?- Teszem fel körülbelül harmincadjára a kérdést.

- Ne aggódj már ennyit emiatt, mondtam, hogy elintéztem mindent- csóválja meg rosszallóan fejét.

Nem válaszolok csupán az ölébe mászok, míg ő elkezdi simogatni hajamat és kontyomból kilógó fürtjeimmel játszik. El sem tudom képzelni, hogy mi lenne velem nélküle. Apa is hamar megkedvelte, ami nála igazán meglepő.

- Mi lesz az ebéd?- Nézek fel hatalmas, barna szemeibe.

- Lasagne- mondja ki kedvenc ételem nevét, mire összefut számban a nyál és elterül arcomon egy hatalmas vigyor.

- Jó látni, hogy boldog vagy- küld felé egy biztató pillantást, mire zavarba jövök és csak jobban próbálom elrejteni arcomat előle.

- Szerinted Pep mit csinálhat?- Kezdem el terelni a témát.

- Nem tudom, de biztos jól van- hadarja el gyorsan, mire gyanakvóan nézek rá- hiszen ő Pep, te is tudod, hogy milyen.

- Én azért felhívom- ülök fel öléből és a kávézóasztalon lévő telefonomért nyúlok és Neymar is ezt teszi, mire értetlenül kezdek tekintgetni felé.- Ne zargasd szegényt, tuti dolgozik. Van mit bepótolnia- vált hirtelen flegmába.

Feltartom kezeimet ezzel jelezve számára, hogy ezúttal győzött. Ezúttal. Majd máskor felhívom Pepet.

Neymar Jr.

November 09.; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

- Mit szólnál hozzá, hogyha ma elmennénk valamerre?- Nézek Katere, miközben hátradőlök a kanapén. Hatalmas mosoly terül el arcán és megállíthatatlanul bólogat- találd ki hova szeretnél menni és már indulhatunk is- mosolygok rá kedvesen.

- Menjünk el masszíroztatni, aztán körmöshöz- kezdi el sorolni gondolkodás nélkül- juj és vásárolni, imádok vásárolni- tapsikol- és végül egy remek kávé- ötletel izgatottan, ami rendkívül aranyos.

Döbbenetes, hogy min megy keresztül. Kevesebb, mint egy hete vetélt el, most meg ott hever arcán a levakarhatatlan mosoly. Más -normális- ember a sebeit nyalogatná és a magzatát gyászolná. Valószínűleg Kate, nem is akarta ezt a gyereket és ez mind a portugál hibájának tudható be- nyilván más lett volna a helyzet, ha igazi apja van a gyermeknek.

- Megyek, elkészülök- nyom egy gyors puszit arcomra és szó szerint elfut.

Miután meghallom az ajtó csapódását gyorsan megyek a konyhába telefonomért és azonnal írok a másik Clark lánynak, miszerint muszáj beszélnünk, most. Alig küldöm el az üzenetet, máris csörögni kezd a mobilom. Elhúzom a kis ikont és fülemhez emelem a telefont.

- Pep figyelj- kezdek azonnal darálni portugálul.

- Hé-hé-hé- szól rám- másnapos vagyok és felébresztettél, tudom, hogy neked nagyon megy ez a nyelv de ne hadarj már ennyire, ha azt akarod, hogy egy szót is értsek belőle.- Sóhajt fel végül, miközben ő angolul beszél. - Gondolom Kate valahol a közeledben van- utal a nyelvhasználatomra.

- Igen- biccentek hozzá- Kate mindenáron felakar hívni téged és attól félek, hogy nem a megfelelő pillanatot fogja választani erre...- folytatnám még tovább, de a vonal másik végén lévő személy közbevág.

- És addig nem áll le, ameddig el nem ér, tudom- fejezi be mondatomat.- Majd én felhívom, addig meg foglald le valahogy- áll meg egy pillanatra- a dugáson kívül, akárhogy- cseng cinikusan hangja.

- Kösz a tippet, Pep- váltok hasonló hangnemre én is.- Mi a helyzet ott?

- Összeszedtem Ramost, Ronaldo legnagyobb örömére, komolyan, tegnap azt hittem, hogy már ténylegesen szétveri szegényt- hallom hangjában, ahogyan vigyorog- de- komorul el hangja- az a töketlen féreg azt hiszi, hogy megdugtad a nővérem. Szerencse, hogy nem nekem mondta hanem Vincentnek, mert már halott lenne- látom magam előtt, ahogyan szemei szikrákat szórnak.

- Mindenki azt hiszi- nevetem el magamat kínomban- már ő is kezdi elfogadni- utalok Katere- de legalább jó kedve van már, éppen sminkel, vagy fene tudja mit csinál- pillantok a folyosó felé, ahol jó pár perce eltűnt. A vonal túl oldaláról hallom, ahogyan Pep kuncog.

- Hova mentek?

- Szépségszalon, aztán boltok majd kávézunk- vázolom fel a brit lány által már elkészített tervet,

- Remélem szeretsz várakozni- neveti el magát- Katenek ez egy napra nem fér bele mind- gúnyolódik tovább.

- Kösz a támogatást Pep- forgatom meg szemeimet, bár ő ezt nem látja.

Elneveti magát -ismét- és egy számomra ismeretlen nyelven kezd el beszélni, minden bizonyára Vincenttel társalog éppel, olaszul.

- Na ne haragudj, te hős focista, de mennem kell a többi sztárhoz. Vigyázz Katere- köszön el.

- Azért ne felejtsük el, hogy én vagyok a legjobb még mindig.- Szögezem le a dologokat poénosan.

- Hát persze Neymar- ad nekem igazat, majd leteszi a telefont.

Még mindig röhögve indulok el átöltözni én is. A melegítőt és a pólót egy másik rövidujjú felsőre cserélem egy fekete farmerral. Hajamat be sem állítom, inkább csak felveszek egy sapkát eltakarva azt. Mennyivel egyszerűbb így.

Catherine Clark

November 09.; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

Mikor végzek a hajmosással hallom, hogy Neymar telefonál valakivel, portugálul- amiből én egy mukkot sem értek. Tudom, hogy nem illik hallgatózni de akarva- akaratlanul is meghallom saját nevemet, majd később húgom becenevét is. Értetlenül állok szobám küszöbén és nem tudom hova tenni ezt a dolgot, legszívesebben letámadnám most helyben Neymart, hogy mégis ki a fenével beszél, de inkább ezt későbbre halasztom- mintha normális ember lennék.

Kiválasztok egy

Hajamat szimplán kiengedve hagyom, így az alja kicsit hullámos marad. Egy leheletnyi sminket varázsolok csak arcomra, ami a kisebb hibákat elfedi és kiemeli szempilláimat. Még egy utolsó pillantást vetek magamra a hatalmas, egész alakos tükrömben és már lépek is ki a sötétbarna küszöbön.

Amint kiérek a halószobák keresztjéből meglátom az apartman közepén, a nappali kanapéján fetrengni Neymart. Olyan, mint egy kisfiú. Aranyosan elmosolyodok és mellé lépek.

- Mehetünk- varázsolok ezer wattos mosolyt arcomra.

- Menjünk akkor- ugrik fel, szuperhősöket megszégyenítő sebességgel és a szófa mellett hagyott fekete, hosszúszárú sportcipőjét kezdi el felvenni.

- Kivel telefonáltál?- Kérdezek rá, mintha mit sem tudnék.

- Mikor?- Futnak össze szemöldökei homloka közepén.

- Nem is tudom, mikor fürödtem talán- rántom meg vállaimat nem törődöm módon.

- Ja, Rafaella hívott, hogy mi van veletek- csillannak fel szemei, miközben a zsebében kotorászik egyik kezével- na menjünk- indul meg a lift felé. Csupán a liftzene szól, egészen, ameddig leérünk a földszintre, ahol már a szokásos Dubai nyüzsgés tölt be mindent. Szemeimmel azonnal a már jól ismert kocsit kezdem keresni, amit könnyedén meg is találok.

- El is felejtettem mondani- kezdek el tapsikolni, mikor már az autóban ülünk- megyünk Pephez Milánóba, intéztem két jegyet, holnap reggelre- vigyorgok, mint a tejbe tök, szeretném már látni a húgomat.

- Mi van?- Bukik ki a brazilból, mire az egekig szöknek szemöldökeim.- Vagyis, úgy értettem- kezd el dadogni- nem kéne ezt inkább megbeszélni vele?

- Nem- vágom rá gondolkodás nélkül- nézd éppen ő hív, biztos örülni fog neki- lebegtetem meg előtte a készüléket.

Mosolyogva veszem fel a telefonom, de egyből lefagy arcomról a vigyor, mikor fel fogom, hogy mit is próbál velem közölni.