- A múlt, reptet minket előre. A múlt árnyéka az, ami megtestesít bennünket. A múlt adott, és el is vett tőlünk. Ti mind a múltotok miatt vagytok itt, hogy előrébb lendülhessetek a szakadék felé, mely kihívásokat tartogat számotokra. – vette le szemüvegét megtörülni a professzor végig vezetve kék tekintetét az ifjú kadétokon, akik tanulni vannak itt profilozónak – Lesz, aki elbukik. Lesz, aki kimászik a túl oldalra. Olyan is lesz köztetek, aki átugrik, vagy átsegítenek. Elvárom a közös munkánk alatt, hogy együtt működők legyetek.
- Professzor Úr! – emelte magasba kezét az egyik ifjonc. A megszólított férfi rá vetette tekintetét szót adva neki ezáltal – Értékelem az év első óráját Önnel, de nem hegyi beszédet jöttünk hallgatni, hanem tanulni. Felkészülni a várhatatlanra.
- Várhatatlanra... - ízlelgette meg a szót a prof megnyalva alsó ajkát, visszavette szemüvegét, és élesen beszívta a levegőt – Mily egyszerű szó, mégis semmis jelentéssel. A várhatatlan, nem létezik a jövendőbeli munkaköreikben. Nem lesz idejük várni a feladataik elvégzése során. Így kifejezetten, nálam ez a szó nem létezik a szókincs tarsolyomban. Ugyanez igényesen, és elfogadóan vonatkozik a "Felkészülni" szóra. Fel lehet készülni egy vizsgára, az alap követelményekre, amit elvárok a jelen megpróbáltatásaira, amiről van tudomásuk. De az életre? A halálra? Nem. – ingatta meg fejét lágyan egy bújtatott kacér mosollyal – Arra nem.
- Ezt érjük, és tiszteletben tartjuk Ön felé professzor úr. Ám meglátásaim azt tanúsítják, hogy a mai nap nem fog többről szólni, minthogy kifoszt minket a szavainkból. Elveszi amit úgy gondol, és ad helyette újat. – szólalt fel egy másik fiatal felnőtt felbátorodva az előzőek eseményeire hivatkozóan. A kék íriszek immár őt figyelték. A leánynak göndör hosszú barna fürtjei vannak, szemei akár a smaragd, arcát szeplők díszítették.
Lenyűgöző minden férfi és női szemmel is az ifjú hölgy. Vétek lett volna, ha a prof se gondol pár másodpercre igen pajzán dolgokra, mégis hamar pontot tett a dolgok végére. A szerelem, és a heves gondolatok engedélye nem mindenkinek jut ki a sorból. Számára nem volt opció, sosem állt sorban amikor Cupido megosztotta az új lelkek születése előtt a szerelem titkait, és rejtelmeit. Így hát, elzárta belső érzelmeit, s csak alkalomadtán töltött el szerelmes estéket, de kapcsolat sosem lett. Most sem engedheti meg a kontroll elvesztését.
- Nem állítottam olyat, amit nem tudok. Most sem teszem meg Önökkel szemben Annabell kisasszony. – szólította nevén a smaragd tekintetűt – Veszek el szavakat Önöktől az óráim erejére, de nem örökre. Csupán meg adom azt a látásmódot, amiben kevesen részesülnek a tanításaim alatt. Mindannyian ezért vannak itt. Okulni, és figyelni. Úgyhogy engedelmükkel, immár kezdjünk bele az igazi órába. – foglalt helyet ezzel a magasabb rangú, az előadó terem zongorájánál, melyet öt méter távra helyeztetett el katedrájától. Helyet foglalt, és felhangolta a hangszert. – A feladatuk az, hogy kettes csapatokat alkotva a ritmus alapján felismerjék a sorozat gyilkosokat. Minden elkövetőnek egyedi hangzása van. Ritmusra ölnek. Szinte meg pengetik daluk húrjait, lenyomják érzéseik billentyűit az akció alatt. Mesterművet alkotnak, és észre se veszik a zenét, ami körül karolja őket tetteik alatt. Maguknak észre kell venniük az egyediséget, amely csak hozzájuk tartozik, és nem máshoz.
A kadétok csodálkozva néztek össze, s alap zajba csattantak ki hallhatóan. Ugyan mégis milyen tanítási módszer ez? Mindenesetre, nem volt választási esélyük. Koncentrálniuk kell, hogy megfejtsék a tettesek dallamát.
A zongora megszólalt. Lágy volt, mint a szellő az elején, szinte andalító, altató hatása volt. Éles váltás követte, a gyorsaság, és esztelenség, mintha csak jobbra-balra halmozna, míg végül csak a mély billentyűk hangoznak fel. Kis ideig csend, míg aztán ismét megszólal a zene. Kellemes lett ismételten, akár egy ölelés, mintha csak csokrot illesztenének ki dísznek.
- A Vaskarmú! – kiáltotta be egy kora ősz suhanc csillogó barna szemekkel, akire a kék szemek felfigyeltek, jelezve, hogy fejtse ki, miért ez a sorozat gyilkos a megfejtés részéről – Rengeteget költözött élete során, mindig előadta a kedves ártatlan szomszédot, aki mindig segít. Ahol csak tud. Olyan áldozatok közelébe költözött, akik a családjára emlékeztették. Mindig pontosan két hét után ölte meg a kiszemelt családot úgy, hogy vasból készített kézi fegyvert. Gyors volt és precíz, az általa rozsomák karmoknak nevezett fegyverével. Nem hagyott sokáig nyomra vezető bukkanókat a nyomozók és ügynökök számára. Amint kivégezte az áldozatokat, visszaadta ártatlanságukat, és mint egy virágcsokrot úgy állította össze őket a kert hátsó részében. Lerótta tiszteletét, imádkozott értük. Minden gyilkolt családért. Azt hitte, ha az övét nem is, de mások családját e módon megválthatja. Segítséget nyújtott, még ha nem is a megfelelő módszerrel.
- Szép meglátások Troy. – bólintott rá a prof – Folytassuk hát, a következő nehezebb lesz. – kezdett el zongorázni. A dallam gyors volt, végig magas hangon, és fokozatosan mélyült el. Minden szívet melengető érzéssel borzongással vegyesen.
- Ez a Jázmin! – szólalt fel a kadétok közt ismét valaki, ám mielőtt az professzor meglelte volna a felszólalót oly váratlanul trappolt be az előadásra az "Ember halász", ki nem ismer kegyelmet egyik emberével szemben sem. Akit akar megfogja, mint a horogra akadt halat. Addig-addig húzva fel őt a felszínre amíg az el nem adta a lelkét a halásznak, ki ezután jól lakva dől hátra kényelmesen csónakjában.
- Mindenki kifelé! – zendült erős hangja, mire a fiatalabbak szedelőzködni kezdtek. Egy magasabb rangúval szemben nincs esélyük együtt sem.

- Miért pont engem tart alkalmasnak erre a megtisztelő feladatra? – tette fel a kérdést az oktató nemes egyszerűséggel. Hisz Jack szemében ő nem jelent magas rangú képzőt az iskolák falai közt, így nincs oka itt úgy viselkedni mintha bármihez is lenne joga beleszólni. Tény, hogy megtehetné, de ugyan mi értelme lenne, hiszen csak köröket futna le vele, akár egy profi versenyző az olimpián.
- Igen kiemelkedő eredményei vannak az aktáit tekintve. – mutatta fel Crawford a dossziét és az asztalra tette – Egyedül csak a pszichológiai teszten bukott meg a tudása annak idején amikor rendőrnek készült. Az együttérzés fogalma ismerős magának, ami a bukását okozta?
- Jack... ne beszélj úgy velem, mintha nem ismernénk egymást. – kortyolt higgadtsággal kávéjába a professzor – Igazán lenyűgöző felvezetőt fektettél ide nekem, de ha szabad megjegyeznem, nem vagyok elégedett a lelki zsarolásoddal, miszerint a te oldaladon kutatva bajba jutottokat, és sötét elméket rendőrré lehetek teljes joggal, mint az FBI hű kutyája. Nincs nyakörvem, nem szándékozok most illeszteni egyet magamra. – kavarta meg a habpoharában a fekete istenek által készített italt, amely mindig átsegíti a fejfájásokon, mint amilyet most is kap Crawford ügynök által. Most is látja ahogy az a pecabot rajta a csalival lebeg felette – Nincs semmi amit nyerhetek ezzel. – pillantott a meggyilkoltak képeire a falon – Keressen olyant aki ráharap a horogra. Az nem én leszek.
- Will... – szólította meg barátian a férfit immár a különleges ügynök meg dobogtatva ujjait az asztalon - ...én rád gondoltam. Rád van szükségem. Nem akárkire, hanem te rád.
- Még mindig hideg helyen tapogatsz felém. – állapította meg kék íriszeivel hamar a „csábító" üde barna tekintetben, hogy mire megy ki a játék igazából – A sakkban nem vagyok hajlandó lépni. Ha szeretnéd egy parasztom is megmozdítani ne ezen a módon cselekedj velem szemben.
- Életek forognak kockán, és a Maga, ismétlem az Ön szakértelme kell ehhez nekem! Mit olyan nehéz ezen felfognia William? – csapott az asztalra az ügynök zabosan. Felállt és rövid haját megsimította, hogy megsercegtesse tenyerét rajta, végig nézve a képeken ismét – Na, és ha a maga lányai lennének? Nem tenne meg mindent, hogy elkapja azt a rohadékot, aki a pokol angyalaivá faragta őket? Nem akarná rács mögé tenni, vagy elküldeni a tűz buzgó mélyére?
- A Pokol tág fogalom. – kezdett bele Graham, mire a magasabb rangú megszívta alsó ajkát, és idegesen a falba vágott – Egyesek kutatják, mások nem hiszik. Én más vagyok.
- Nem hiszi? – jött a nyugodtabb hangnem Jack ajkaitól.
- Hiszem, amit hiszek. Látom, amit látok. Hallom, amit hallok. A hitem csak rám hat ki, senki másra a környezetemben, amíg nem lépek a sakktáblán a bábuim egyikével. Legyen érte hálás Jack. – nézett a férfire ki épp háttal áll neki, és a kiürült hab poharat kidobta a kukába. Elegánsan felállt, és egy szó nélkül kiment az irodából visszatérve megszokott rutinjába.

- Meséljen nekem az édesanyjáról. Gyakran beszélgetnek? – tette fel a kérdést a doktor, amelyre türelmesen várta a választ. Páciense mélyen elgondolkodott, szemei barnáival kutatóan figyelte a sötét padlót, remélve megleli a választ erre. Ajkait összeszorította, kezeit imára kulcsolta, s szeme zöldjeit lecsukta.
- Az utóbbi időben... nem volt nagy vonalú belátásom a kezelésébe. – felelt a leány, mire a doktor írt a füzetébe – De, ha arra kéne válaszolnom, hogy tartjuk-e a kapcsolatot. Azt kell mondjam, hogy már azt se tudja biztosan, hogy én ki vagyok.
- Mire céloz ezzel Annabell? – ráncolta meg szemöldökeit a férfi, melyek jól ívelten a megfelelő hatást érték el. Ugyanis páciense megremegett, fejét lehajtotta. Imára kulcsolt kezeit vizsgálta immár, melyek reszkettek. Mintha az igazságot szolgáltató érmét rejtette volna el, amelyet mindenképpen fel kell tárnia.
A feltárulkozás egy idegen előtt a helyzettől függően könnyű tud lenni ám van, hogy koránt sem az, mint ahogy hiszik. A bizalom két oldalon mutatkozik meg. Sosem volt mindegy, hogy melyik oldalt az erősebb a kötés. A kettő félnek egyenrangúnak kell lennie, még annak ellenére is, ha az egyik sokkal inkább alávalónak tekinthető, mintsem kiemelkedőnek.
Az érme forog a tenyerek között. Arany csillogó megjelenése a mélyben, mint egy hajnalcsillag. Az átokkal sújtott lelkek pedig szinte körbe fonják, marcangolják egymást érte. Mind egy célt erősítenek: Az igazságot el kell fedni.
- Annabell. – szólította meg ismételten a leányzót, ki felkapta tekintetét. A barna tekintet olyan szinten bele fúródott a zöld zsenge bozótosba, mintha csak egy új tölgyfa hajtott volna ki. Benőtte gyökérzetével a bozót földjét átvéve a hatalmat, mint a legnemesebb fák egyike.
- Pusztán... arra céloztam, hogy a gyógyszerek, amikkel kezelik elnyomták az elméjét. Tompultak az érzékei. – simított végig vörös rúzsos alsó ajkán.
- Elégedett az eredménnyel, amit az orvosok elértek? – csend.
Annabell hosszú percekig csak birizgálta barna hajkoronáját. Sóhajait a sötét mahagóni bútorzat, mind a fekete falak visszaverték. A hely sugárzott az eleganciától, és megkövetelte azt vendégeitől. A leány igyekezetének megfelelően öltözködve tért be eme szentélybe, mint általában. Megtisztelte a lakást, puszta jelenlétével.
Bársony zöld ruha, fekete blézer. Elegáns harisnya, melyhez a hegyes orrú topánka elengedhetetlen kiegészítője. Felbukkanása is, sugallva jelezte azt a könnyed bájt, ami elvárható egy ifjú hölgytől. A doktor pont ezeket a vonásokat kedvelte benne, és a rejtett érme azon oldalát, amit ő képvisel a kettejük játékában.
- Igen. – hangzott el végül a válasz.
Az asztalon, mely kettejük között állt, egy apró gyógyszeres zacskó suhant át a páciens markába. Egy átlagos ember rögtön a drogra, netán a pszichológus által javasolt pár szem apróságra gondolna. Ám, ezen gyógyszerek sok titkot rejtettek, amit pontosan az érme azon fele ismert, akinek tudnia kell.
A beteg hamar elrejtette a zsákmányt retikülébe. Az apró zöld kis kiegészítő feneketlen lángoló katlanként nyelte el magába a bogyókat. A mély nem szivárogtatta ki titkait. Amit bekerült, az ott is maradt, amíg a finom kacsók a jó időzítésben be nem nyúltak, hogy a titkot napvilágra hozva ártson.
- Mára végeztünk Mrs. Heart. – bólintott a doktor felállva székéből.
- Én köszönöm az odaadó segítségét.
- Nagy örömömre szolgált, hogy ma a szokásos időponttal ellentétben korábban tudott érkezni. Természetesen a szerencse ma is az Ön kegyeinek játszik közre. – segítette fel a kabátot a kisasszonyra, aki mosolygott sálját megigazította nyakában közben – Magunk közt szólva, viszont ne feledje. Az érme hamarosan földet ér. Csak Isten szemei tudják, hogy fej vagy írás lesz-e a játszma vége.
- A bizalmam elég erős, hogy tudjam fej lesz, és az írásnak nyoma vész. – fordult meg fekete kalapját fel téve fejére, ahonnan a fodrozódó barna haj korona indult egészen a válláig. Igéző smaragd tekintete ismét eggyé vált a tölgyfa kérgének barnaságával.
- A szavak szállnak a szélben. A kérdés már csak az, hogy az Ön szavai mikor érnek célt.
- Már célt értek Doktor. – nyomatékosította a legfontosabb részletet Annabell – Egy hét múlva találkozunk.
- Egy hét múlva. – erősítette meg ajtót nyitva, amelyen át távozott páciense. Becsukni nem érkezte a mahagóni hímzett darabot, ugyanis egy lakkcipő gátolta meg ebben.
- Üdv nálam! Idő pontra érkezett?

- ...arra hivatkozott, hogy nem hajlandó segíteni. Ugyanis nem akar egy kis hal lenni a tavamban, akit kifoghatok. – kortyolt teájába – Köszönöm, ez nagyon jól esik.
- Fahéj. Jót tesz az agyműködésnek, stimulálja a gondolkodást, jó antioxidáns forrás, csökkenti a koleszterinszintet, amely valljuk be... Magára fér Jack. – mosolyogtak össze, mire a megszólított nevetett is – Továbbá... Megelőzi a rákot, javítja a vérkeringést, segít a neurodegeneratív betegségek kezelésében, csökkenti a szívbetegségek kockázatát. Bár, nagy mértékben káros, így a mérték határt be kell tartani, hogy mi az a szint, amit egy ember megengedhet magának az ínyenc ám gyógyító erővel felruházott fűszerekből, édes növényekből.
- Említette, hogy jó még a neurodegeneratív betegségek ellen is. Pontosan ez mit takar Doktor?
- A neurodegeneratív betegségek olyan állapotok gyűjtőfogalma, amelyek elsősorban az emberi agy idegsejtjeit érintik. A neuronok az idegrendszer építőkövei, amely az agyat és a gerincvelőt foglalja magában. – magyarázta meg apró kortyért emelve poharát finom vékony ajkaihoz.
- Szóval több fahéjat kéne fogyasztania a Professzornak, akit a feladatra hívattam?
- Attól függ, hogy pontosan mit ért ez alatt Jack. A neurodegeneratív betegségek olyan gyógyíthatatlan és legyengítő állapotok, amelyek az idegsejtek progresszív degenerációját és elhalását eredményezik, vagy pusztán csak az egyik folyamatot idézik elő. Ezek mozgásproblémákat úgynevezett ataxiákat, vagy szellemi működésbeli problémákat úgynevezett demenciákat okoz.
- Az utóbbi... – szólalt meg Jack – A Profnak még régen, mikor rendőrnek készült voltak zabolátlan problémái. Átlátta a helyzetet, a gyilkos elméjébe fúrta magát és annak a szemein át látta a bűncselekményt. Teljesen véletlen volt az egész helyzet, hogy a környéken járt, ahol friss volt a gyilkosság. Kadét volt még. Emlékszem, hogy azon a napon szakadt az eső. De ő... azzal a bánatos kölyök kutya tekintettel mérte végig a helyzetet, és élte át lehunyva szemeit a tett elkövetését. Később nem emlékezett rá. Mégis azok a kék szemek. Akármikor néztem bele, hogy kiszedjem belőle még egyszer mit tapasztalt, csak néztek engem. A saját tükör képem fedeztem fel bennük, és a tóba akármilyen nehéz kavicsot dobtam, mindig vissza állt a nyugodt békés víz fedő.
- Erőszakkal sosem lehet elérni a célt. A víz főleg, ha egy tóról van szó megőrzi a békét. Az eső és az ember a két dolog, amely felzavarhatja habjait. Ám, pont ez a két forrás is az, amit magába nyel. Hagyja, hogy elnyelje Magát. Lassan, de biztos léptekkel közelítse meg.
- Bár ilyen egyszerű lenne. Ám, William nem egyszerű eset. Különleges, mégis kimondottan átlagos. Ami különlegessé teszi az a nézetei. – a doktor kezeiből letette a poharat benne alig pár korty maradt melyen lebegett a citrom karika. A fahéj kimondottan édes ízét rögtön felcserélte a keserűen zamatos ízvilág. Úgy érezte, mintha bele harapott volna a citromba. A sárga gyümölcs húsába, amely keserén felmarta torka szegleteit, melyeket lüktetésre kényszerített.
- Baj van Dr. Lecter? – vette észre a megváltozott arckifejezést Crawford ügynök. Tekintve a beosztását, nem volt számára újdonság, ha észlelte a szelet, amelynek iránya kiszámíthatatlan. Ez a szél löket is pont oly szokatlan és hirtelen tört fel, ahogy ezt megérezni is lehet.
- William Graham professzorra gondol? – fejtette ki változása okát fel állva az eddig oly kényelmes bútorról így állva meg lenézve a vendégére.
- Pontosan. Tán valami problémája van vele doktor? – tette le immár az ügynök is a meleg ital maradékot.
- William teljességgel kizárt, hogy vállalhassa az ügyet. Mást kell keresnie a szerep betöltésére Crawford, hacsak nem akar szembe menni a tisztességes játék szabályokkal.
- Tisztességes? Az életben nincs tisztesség, csak nyereség.
- A nyereség könnyen el is veszíthető tisztelt barátom. – a pszichológus szavaiban a durva él kiérezhetővé vált. A két barna tekintet teljesen ellentétessé vált a szél változása által. A tölgyfa masszívan állt, míg a bükk erős kérge se adta be hamar dőlés szögét. Állták a szelet, amit egymás felé irányítottak.
- Holnap az irodámban. Reggel kilenc. Ne késsen Dr. Lecter.
- Tíz óra. – mosolyodott el győzelem ittasan. Ez volt az a fordulat pont, amelyet az ügynök nem tudott hova tenni.

A színpad. Az emberek életének legkiemelkedőbb státusza, hogy bekerülhessenek a reflektorfénybe, tehetségük által magas rangba emelkedve. A rang megszerzéséért rengeteg harcot kell megvívniuk. A diadal eléréséért viszont... vért kell ontani. A vér az, ami a versenytársakból patakzik elő, öntözve a földet. A föld ezt elnyeli, befogadja és végső nyughelyükként szolgál majd. A fényesség oldala, nem mindenkinek jár ki. A veszteseké az örök sötétség verme. Aki oda lekerül, sosem fog tudni kimászni, csak vérével táplálja a győztesek dicsőségét.
- Ismerős fogalom számotokra a gladiátor viadal? – tette fel Graham professzor a kérdést.
- Hogyne lenne. – válaszolt Troy – Még Rómában vezették be, mindennapos szórakozás örömére. Az emberek oda-vissza voltak az elfogott ellenségeik, vagy éppen börtönre ítéltek verseny harcáért. Minél több vérrel járt, annál jobban szórakoztak a nemesi rétegek.
- Mikor volt az első viadal? – jött a következő kérdése a professzornak. A diákok hallgattak. Az ifjú felnőtteknek fogalmuk se volt mi lenne erre a jó válasz. habár arról se volt fogalmuk, hogy kapcsolódik az Ókori Róma témája a mai előadásukhoz. – Senki?
- Talán... - nyújtotta fel kezét bizonytalanul Petra. - ... Krisztus születése előtt százhuszonkettőben? – tette fel.
- Megközelíti a választ. – értett egyet részben William a leánnyal, kinek aprón íriszei ennek hallatán megcsillantak. Örült, hogy nem mondott butaságot, ám a kérdés csiklandozta ajkait, amelyeket nem akart megállásra késztetni. Ezt a prof is észlelte. – Tessék Petra kisasszony!
- Elárulja még ma nekünk Professzor Úr, hogy miben csatlakozik a gladiátor viadal a mai témához?
- Jó a kérdés. – zárta tömören, majd így folytatta – A legelső viadal hivatalosan kettőszázhatvannégyben történt meg. Decimus Iunius Pera temetésén... két fia a Forum Boariumon három gladiator párt állított egymással szembe, hogy azok a meghalt emlékére... ha úgy tetszik, tiszteletére élethalálharcot vívjanak egymással. Valószínű azonban, hogy a temetési szertartáshoz tartozó gladiaturát már régebben ismerték. Ugyanis az első nem hivatalos élet halál harc, ahogy Petra említette százhuszonkettőben történt. Eredetileg ez egy zártkörű rendezvény lett volna. Az első helyszín, amely fából készült a Gracchus egy baleset miatt egyik falát elvesztette. A szegény réteg szerencséjére, akik szintén láthatták a viadalt így ingyen. – nézett végig a leendő profil készítőkön – Ezt képzeljük el úgy, mint egy színházat. Drága a jegy, hát mit tehetünk? Várunk a nem létező csodára. Jelen esetünkben a témánkban ez bekövetkezett. Az első viadal a történetünkben Decimus Iunius Pera ük déd apja tiszteletére zajlott. Idővel azonban, mivel már itt sikernek örvendett ez a politikai viadal, lassan a vérontás sokkal szórakoztatóbbá vált, mint a tisztelet lerovata a temetés e fajta módszerével.
- Amiatt meséli ezt, mert a mai témánk netán egy sorozat gyilkos? – tette fel a kérdést az egyik ifjonc. A fiúnak szalma szőke haja, és izgága barna tekintete volt. Lábával dobogtatta a padlót hallgatva a professzort, ám jobban érdekelte mi a fő fogás. Rá akart harapni az előtte lengő finomságra, amit persze William ide-oda rángatott a diákok között.
- Nem. – jött a válasz – A mai témánk egy Gyűjtő. Hétköznapi embereket gyűjt össze ugyanazzal a fizikummal, teljes joggal nemtől függetlenül, de az azonos neműeket ereszti össze. – jött a magyarázat.
- Hogy harcoljanak egymás ellen, mint egy igazi viadalon? – hallatszott egy halk kíváncsi érdeklődés.
- Így is fogalmazhatunk. – bólintott rá a férfi – Első sorban két napig nem ad nekik enni, sem inni. Egy emberi szervezet víz nélkül két-három napot bír ki. Étel nélkül két hetet akár. Csak gondoljanak bele. Össze ereszti őket ennyi idő után, már aki túl élte az első kanyar megpróbáltatást. Maguk mit tennének? Ölnének a túlélésért?
- Nem! – hangozott fel egy női hang. Annabell volt az. Kifejezetten undorodott az efféle dolgoktól.
- Helytelen a válasz. – rázott fejet Graham – Mindenképp ölnének, vagy hagynánk, hogy maguk legyenek az áldozatok. Mind ez a szervezetükön függene. Képzeljék el! Kiéhezve, szomjan meglátják az ugyanebbe az állapotba került társukat. Az ösztön hajthatatlanná válik míg nem végül csak egy dolog marad a letisztult elméjükbe, ami kong az ürességtől, és a gondolatok megszűnnek.
Az egyetemi prof itt szünetet tartott. Látta szeme sarkából a diákok elborzadt arcait, és ahogy megfeszülnek, ezeknek hallatán. A szívük lüktetett, a vér felforrt bennük, tajtékzott. Fülükben hallották a ritmusos dobot, mintha kiakarna szakadni a dobhártyájuk, ezáltal tisztább hallásra késztetve magukat.
- Ölj. – hangzott el a mély csendbe telepedett válasz. – Ez minden. Semmi más nincs bent. Mire észbe kapnátok, már rég lakmároztok a megölt vadhúsból. Mind ezt a Gyűjtő viadal mágus szórakoztatására.
- Az előadásnak vége! – hallatszott fel a mondat egy ajtó nyitódás keretében. William azonnal mérgesen ráncolta szemöldökét, majd karórájára pillantott. Tíz óra múlt el húsz perce...

Hannibal az iroda kényelmében lehunyt szemekkel élvezte a nyüzsgést, ami körül ölelte. ismerős illatok. Crawford illata, akár a méz. Kiváló kölnit ajánlott a férfinek, mely megérte az eredményét.
A vízből folyamatosan kortyolgató fa madár, ki billeg az egyensúly és határ között tökéletes minta képe annak, hogy az "Ember halász" milyen arcot mutat. ha előre billen a madár inni, nyilván valóan új halat keres a tóban, akit horogra kap a sikerért. Amint pedig ismét egyensúlyba kerül nyilvánvaló, hogy nincs miért aggódnia. Ám a folyamatosan mozgó fa madár kortyolgatott. Úgy működik akár a homok óra. Meg kell telnie, különben nincs siker.
Folyóról szeretett Dr. Alana Bloom csilingelő hangja is hallhatóvá vált. Kiváló kolléga nő. A diákok zaja, a dolgozók léptei, mind egyéni volt.
Csapásként élte meg, amikor azokat a ritmikus lépteket hallotta meg, amit nem akart egy percre sem. Átverték...
- Erre fáradjon Professzor! – nyílt az ajtó, és míg Jack kényelmesen előre tört a helyét elfoglalva, addig Will az ajtóban megállt. Nem moccant. Az orrába felkúszott az ismerős illatok áradata. A francia kölni, az öltöny szett, a lakkcipő, a jól fésült gondos frizura. Kétsége se volt ki ül neki háttal.
- Nem ezt beszéltük meg. Azt mondta sikerült mást választania a feladatra. – szólalt meg a férfi. A hangja bársonyos, mégis karcos lett az évek alatt. William mégis a lágy vonásokat hamarabb fedezte fel, mint bármi mást. Szíve a torkában kezdett dobogni. Érezte a veszélyt és a vérszagot...
- Ugyan, nem lesz probléma. Maguk a legmegfelelőbb szakemberek a szakmában. – biztosította mind két egyént Crawford ügynök. – Mire vár professzor? Foglaljon helyet kérem!
- Rossz sakk bábút mozdított Jack. – indult el a szék felé, ám helyet nem foglalt, csak annak háttámláján támaszkodott meg – Nem vagyok hajlandó erre.
- Még mindig sakként kezeled az életedben az embereket? – fordult a kék tekintet felé Lecter – Tudtommal, köztünk a sakk eléggé két oldalúra sikerült. Hol az egyikünk nyert vele, hol a másikunk. A mérleg, mind kettőnk oldalára egyenrangúan hajlott. – vezette lentebb tekintetét a kezekre, amik markolták a szék fogatát – Ideges Mr. Graham? Vagy netán ennyire nem örül a viszontlátásnak?
- Ne analizáljon! Anélkül, hogy elemezne is rájöhet, hogy egy percig sem vagyok boldog, hogy látnom kell.
- Haragszik rám? Tudja, ez eléggé rossz intő jel a Maga esetében Mr. Graham. A harag miatt számos fizikai és mentális egészségügyi probléma merülhet fel. Mindez olyan problémákat okozhat, mint a magas vérnyomás, szívbetegségek, stroke.
- A harag egy természetes emberi érzelem, amelyet gyakran használnak a stressz felszabadításának módszereként. Gondolom ezzel is tisztában kell lennie Dr. Lecter, ha már kiváló orvos lett. A sebészeten pedig Magának is lehettek olyan helyzetek, hogy vissza kellett volna fognia magát, de nem tudta. – nézett le az össze kulcsolt finom kezekre Will éles tekintettel. Pontosan tudta, hogy miért van a csuklón a heg. Jack pedig itt jött rá, hogy egy kellős vita közepére csöppentette be magát.
- Azonban az is tény, hogy a haragot átélő embereknek gyakran nehezebb kontrolálni az érzelmeiket és hajlamosak agresszívabbak lenni a tetteikben. Ön hajlamos agresszív módszereket alkalmazni? Netán, verbális formában jobb szereti kifejezni erő fölényét agresszív jelekkel fűszerezve azt?
- Én tudom alkalmazni a haragomat. Kiegyensúlyozott vagyok, de ne akarjon kihozni a sodromból. nem vagyok a páciense!
- A harag nagyon nehezen kezelhető érzelem. Stresszhez, szorongáshoz és kiégéshez vezethet, ami negatív hatással lesz az egészségre. Az Ön egészsége rendben van Mr. Graham? – válasz nem érkezett, így a doktor határozottan folytatta gondolat menetét eme érzelem kifejtésén - A kiégés a lelkesedés és a motiváció kimerülése, amely a krónikus stressz vagy a túlzott munka okoz. Mindez a munka teljesítményének romlását, megnövekedett hibákat, csökkent termelékenységet, magas szintű kimerültséget, valamint a munka vagy a kollégák iránti neheztelés érzését eredményezheti.
- Azt viszont elfelejti, hogy az emberek gyakran úgy gondolnak a haragra, mint egy hirtelen, intenzív érzelemre, amelyet nehéz ellenőrizni. Maga is így vélekedik a véleményem szerint. Lehet jól fedi, hogy képes megőrizni a hideg vérét, ám a haragnak azonban számos rejtett oka van, amelyekre az emberek ritkán gondolnak, akár Ön is tisztelt Dr. Lecter. Ezek az okok szinte bármik lehetnek, az ember személyiségétől a világ jelenlegi állapotáig.
- Önnek mi oka van haragot éreznie most Mr. Graham?
- Amiért a Doktornak. – jött a könnyed válasz, amelynek hatására farkas szemezni kezdtek egymással. Crawford megköszörülte torkát, és mélyet sóhajtott. Egy dossziét tett le az asztalra a két férfi elé. barna szemeit felszegte a professzorra, aki kelletlenül, de végül helyet foglalt. Kék íriszei szeme sarok sávjából, így is látták a mosolyt, ami elterült a doktor arcán.
- Uraim. Most, hogy meg volt a házassági vita, örömmel értesítem Magukat, hogy mostantól a frigy életbe lépett az ügy megoldásáért. Dr. Hannibal Lecter, már alá írta a szükséges papírt, hogy részt vesz az elkövető kielemzésében, egyúttal a társa elméjének tisztaságának fenntartásáért. Most már csak a Professzor Úr aláírása hiányzik. – kopogtatta meg ujjával a pontozott vonalat. – vegye úgy, hogy ez a házassági szerződésük, és az ügy végeztével a válás papírokat írjuk alá. Megfelel így?
- Nem. – rázott fejet William – Olyan bábút mozdítottál, ami nem szerepel a táblán. De most már fog, mert igazságtalan előnnyel indult el.
- A bábú alatt kire céloz? – szögezte a kérdést felé az "Ember halász".
- Megfogja látni.

Egy nőt többféleképpen is fel lehet használni. Szülő anya, feleség, prosti, szervdonor, rabszolga. Vannak esetek amikor az öt felhasználhatóság, melyek nagyvonalban kitűnnek a többi között, nem jelennek meg. Sőt, teljesmértékkel megelevenednek sajátos formát öltve magukra. Személyre szabott igények vannak a nők iránt. lehet bármilyen egy ártatlan lélek, ha az igényeknek megfelel onnantól fogva nem ér többet, mint egy tárgy, amit kedvünkre összetörhetünk...
- Kérem... hol vagyok? – lélegzett fel lassan magához térve az áldozat. Válasz nem érkezett. A fiatal lány csak a hangokra tudott figyelni, amik körül ölelték őt.
Csipogott a háttérben valami, a hangja olyan ismerős volt, hogy az ambulancián tevékenykedő gyakornoknak hamar felismerte. EKG gép, amelyhez ő lehet rögzítve, mert ahogy változott hangulata a helyzethez igazodva úgy gyorsult a gép hangrögzítője is.
- Nem kell aggódnia. – szólalt meg egy mély hang, aki arca fölé hajolt – Nemsokára a szíve hozzám fog tartozni. Minden utolsó dobbanása, minden reszketése a részemmé válik. – jelölte be a mellhason a metszés vonulatát a két szeméremdomb között.
A hideg átjárta a leányt. Az érzés, hogy egy őrültnek segített még kora reggeli órákban a parkolóban egyik percben, míg a másik percben már a szúrást érezte meg nyakán. Fogalma se volt, hogy az emberek iránti szeretetet egy nap alatt meg fog változni egy életre. Egy hivatásos nővérnek tanuló személy, aki később orvostanhallgató akart lenni, ma megtapasztalhatta az emberek igazán sötét oldalát.
- Ugyan nem kell félni. – folytatta az idegen – Altatásban fogom végre hajtani a beavatkozást. Szörnyeteg én sem vagyok kedvesem.

„Ez a helyzet önmagában egy borzalom." – gondolta magában a professzor, ahogy a legfrissebb tetthelyen van oldalán egyik legrégebbre visszanyúló ismertségével. Figyelemmel követte, ahogy a pszichológus végzettséget képviselő férfi felméri a terepet. Egy elhagyott injekció, illetve betört üveg, ami egy elkötött járműre utal. A kamerák nem vettek fel semmit. nyilvánvaló tény, hogy pont erre az egy feladatra oda figyelt az elkövető.
- Meglátásom szerint egy sérült összetört szív áll a háttérben. – mondta Hannibal – Minden szempontból az alany megegyezik. A képek, amelyeket átvizsgáltunk kimutatják, hogy a hölgyemények vékony alkatok, buja zöld szempár, és fekete hajkorona. Égkövekként bánik velük, végül a legértékesebb darabot kiemeli, majd a testeiket angyallá formálva kiállítja, mint műkincset.
- Annak ábrázolja őket, aminek látni akarja őket. – felelt Will. Jack jelzett embereinek és ő is távozott tisztes távba. Hannibal a jelzés ellenére is ott maradt közel a férfihoz. Jól ismerték egymást. Nem volt oka elmennie a közelből.
A kék szempár lehunyódott, és az arany inga óra dallama felcsendült. Először jobbra lengett, utána balra.
A szemek amint felnyíltak az események a kezdethez kerültek. William rosszul létet szimulálva elesett, míg a bekanyarodott orvostanhallgató nagy aggodalmakkal szállt ki a járműből, hogy felsegítse. Alátámasztott, pulzust ellenőrzött. Diagnosztizálta, hogy szívrohamról lehet szó. Aggódó tekintet, szép piros orcák, kecses alkat. Fekete egyenes haja két oldalt befedte vállait. A névtábla ott díszelgett nyakában lógva, mint egy nemes nyaklánc. A cél valóban nemes volt, csak sajnos hasztalan. A pók csapdájába repült a légy. Ráadásul önszántából a tudatlansága árán. Nem volt több, mint hat perc szenvedés a nehéz súllyal, amit cipelt. Will a zsebébe nyúlt, és a kupakot eltávolítva injekciót egyenesen a kisasszony nyakába döfte, hogy beadja az altatót. A leány összeesett, a ragadozó fölénybe került. Menekülési útvonal híján a nő autójának ablakát betörte, és azt elragadva a nőt betéve hátulra elhajtott vele. A szavak ekkor kerültek először a tettes ajkaira...
- A szíved mától fogva hozzám kötődik. Ez a tervem.
- Mit látott? – tette fel a kérdést Lecter, amint idejét érezte vissza zökkentve a jelenbe a férfit, ki zavartan megmasszírozta homlokát, majd szemüvegét visszatette szemei elé. Orrnyergén megigazította a látáshoz szükséges eszközt és az ég felé fordulva sóhajtott.
- Szerelmeket gyűjt.
- Hogy mi? – grimaszolt Crawford oda érve – Ez abszurd!
- A tény ez. – felelt Graham – A szerelmet gyűjti. A szerelem fő szerve, pedig a szív. Az összes testnek a szíve hiányzik, pont ezért. Elraktározza őket, és magának megtartja őket. Minden megtalált, felkeresett, buja szív, amely megfelel az elvárásainak úgy véli hozzá tartozik. Melissa Strong is ennek a körnek az áldozatává vált.
- Dr. Lecter? – fordult az ügynök a doktor felé, aki mély lélegzetet vett.
- A tettes egykori szeretet hiányáért küzd. Az édesanyja nem adhatta meg neki a kellő szeretet érzést, netán a felesége, és ismerős arcoktól követeli meg azt, ami járt volna neki. Az elhanyagolás érzetét akarja pótolni. Kiakar teljesedni, és minél több szívet vesz el, annál jobban szeretve érzi magát, de az űr sosem lesz tele. Akár az üres korsó. Hiába megy minden kanyarra a kútra, semmi nem lesz elég.
- Hol keressük? – jött a következő kérdés.
- Nos az előző holt testek alapján. – szólalt meg Eddy – Ahogy a labor írta a most érkezett E-mailen keresztül számomra, a nők ujjain viasz van, de nem akármilyen. Házilag készített.
- Ebben mi olyan különleges? – várta a részleteket Crawford.
- A viaszban... – szólalt fel a prof – A viaszban találtatok arzént?
- Igen, honnan- ám ekkor egy isteni csapása ként Eddy hamar el is hallgatott. Nem volt értelme a kérdésnek, hisz jól ismerte már Jack meséiből a férfit.
- Mire szolgál a viaszban a méreg anyag? – kérdezte meg az ügynök.
- Hogy bárki ér hozzájuk, ha megkívánják őket, utánuk mehessenek, ahol csak a testet találják. Ott viszont a szív nélkül érzelmekkel felruházatlan lényekkel találják szembe magukat. Olyanokkal, mint az istenségek, mégis szembogaruk fénye híján. – állapította meg a doktor.
- A lány megtalálására van összesen...öt óránk. – William szavai olyan ideg őrlően hatottak Jack belső békéjének megtörésére, mint ha csak fognánk egy műtárgyat és darabokra törnénk azt.
- Honnan a ménkű által halmozott pokolból vette ezt? – háborodott fel.
- Tisztelt Crawford ügynök. Úgy vélem, hogy Graham meglátásai jók. – állt mellé Hannibal – A lány megtalálása a cél. A viasz pedig jó kiindulási pont. Megnézhetem az eredmény elemzését? Kevés hely van, ahol jó minőségben kapható viasz. Talán ez fog segíteni minket az ügy mihamarabbi lezárásához, és a leány megfog menekülni akkor.
- Hogyne Doktor! – nyújtotta az eredményeket. Hannibal nem szólt, csak megértést kérően pillantott a professzorra. Graham nem tett arckifejezést ám kék szemében az elcikázó fény sokat elárult.

-...köszönöm, hogy végig hallgatott. Kellemes beavatkozást kívánok, és szerencsés szerelmet. – tette le a vonalas telefont Hannibal, amely nyomon követhetetlen. A nehéz régivágású eszköz landolt helyén. Egy pillanatra el is felejtette, hogy nincs egyedül a lakásán. A finom ritmusra keringő léptek körül lengték otthonát.
- Az ízlése nem változott az évek alatt. – állapította meg a prof. Mindenhova, ha szemei elnéztek egy elit magas arisztokrata paradicsomot vehetett szemügyre maga körül. Legkülönlegesebb dísztárgy a csodálatos szarvas szobrok voltak, melyek kimagaslóan helyezkedtek el a pincébe vezető csapó ajtó két oldalán. Az egyikhez közelebb is merészkedett, hogy szemügyre vehesse jobban – A kígyó jobban illene Magához.
- Miért gondolja ezt annyi év után is...Will. – szólította meg keresztnevén a férfit mögé osonva. Nem lepte meg, hogy vendégére nem tudta rá hozni a frászt. Ismerték egymást, mint a rossz pénzes garast.
- Mert hideg vérűek, a hőt érzékelik, a nyelvük ízlel, a szemeikben...ott a puszta sötétség fedte erő. – fordult meg lassan így kémlelve a barna szemekbe – Nekem veled ellentétben fontos a lány megmentése. De a kis telefonálásod csak felgyorsította a halálozási rátát.
- Megfog menekülni Melissa. A gyilkosunk minden bizonnyal most kapott egy enyhe célzást miszerint lebukott. – lépett előrébb mire Graham hátát a szarva agancsai megnyomták. Nem volt hova mozdulnia. – Tényleg erősebb a haragod, mintsem megbocsájts nekem?
- Már megbocsájtottam. Te nem fogadtad el. Jogosan haragszom. Elakartam veled menni, de nem hagytad.
- Mert így én jöhettem utánad. – simított Will arcára – Sosem tartoztál igazán az Európai társadalomba. Te voltál az első, aki felnyitotta a szemem egy új látáskör elfogadására. Emiatt vagyok itt.
- Barátság tesztnek tettél ki engem. – sóhajtott fel a professzor ahogy az arc közeledett vészesen sajátjához – Tudod, milyen rémes érzés volt az eltaszítás, és ahogy kétségbe estem? Hát még a módszered, ahogy megmutattad mire is vagy képes igazán.
- Az a bor arról az estéről... - hajolt oda végül a göndör fürtök által fedett fülkagylóhoz sejtelmesen - ...még mindig nálam van bontatlan. – erre Graham libabőrös lett. – Veled akarom elfogyasztani még ma este.
- Akkor... még az őrület előtt, találjuk meg a lányt.
- Hibázni fog. – ekkor mintha csak bevált volna a szó igazsága a telefon megcsörrent. Ám Lecter nem arra számított, hogy pont Will telefonja lesz az, ami ezt a felforrósodott légkört megtöri.

A havazás felerősödött. A szél zúdult, csak úgy cikáztak az ujjbegy nagyságú hószemek erejében. A rendőrségi autót fényei törték meg a hó fehér záport, ahogy a kietlen helyen igyekeztek át kelni a hókotró által szabaddá tett ösvényen. Egy pontos Dr. Lecter járműve, amiben szorosan mellette a professzor ült lekanyarodott egy rejtett útra. Jack és társaik észre se vették hiányukat.
- Jó az irány?
- Bízz bennem. – hangozott el a röpke válasz a rövid kérdésre.
Az út nem telt bele húsz perc múlva már ott voltak a fából készült ház mellett. A fényeiket lekapcsolták. A hóesés viszonylag csitult, de a szél pajzán volt, és a hideget csak úgy zúdította arcukba. A pirult színt felkente gyorsan a két emberre. A hideg csontjukig hatolt. A hó ropogott minden lépésükkor talpaik alatt.
A verandára felérve betértek a házba. Nem volt jól fedett hely, de a cél szentesítette az eszközt. A nappali szekrényein megannyi üvegbe zárt szív volt. A legrégebb rothadó daraboktól kezdve a legfrissebbig. Az üveg közepén lebegtek a semmiben. A vért pumpáló szervek, amelyek az érzelmeket tárolták szinte sikítottak.
A sikolyok olyan erővel bírtak, hogy a professzor rögvest füleire tapasztotta kezeit. Minden lány rikácsolt, megszabadulásért esedezve, hogy szívük azt szeressen, akinek akarták adni igaz érzéseiket. De ez már lehetetlen kérés volt a túloldalról. Pont oly lehetetlen, mint amiről hajdanán fiatal tanhallgató korában akart elérni a prof. Úgy érezte pont emiatt támadják füleit a sikolyok. Érezték a hasonlóságot maguk között.
- Lélegezzen. – fogott a férfi mellhasára Lecter – Finoman be és ki. Csak rám figyeljen.
- Későn érkeztek. – lépett elő a lépcső tornácon megjelenve a férfi kezében egy véres szikét tartva míg a másikban egy szívet. A véres szerv hevesen dobogott ütemre William szívével.
- Sajnálatos, de a becsapás nem működik. – lépett előrébb a doktor – Az a szív túl tiszta, hogy elhiggyem most került kiemelésre. Ha jól sejtem az ott Vanessa Flow szíve, a legutóbbi áldozaté, akinek az üvege itt hiányzik még a polcról.
- Magával beszéltem telefonon. – csókolta meg a frissen üvegből előszedett szervet – Hát nem csodálatos? Minden végső dobbanása hozzám tartozik. Engem szeretnek. Belegondolt... – nevetett fel -...abba, hogy milyen jó érzés is ez? Tudni, hogy a szívét most már senki nem veheti el tőlem! Sem az övékét! Minden szív engem táplál! Oh... – figyelte meg a felé szegezett fegyvert, melynek a tartójának keze reszket - ...először fog fegyvert muskétás?
- Will. – tette a pisztoly tartó csuklójára finoman kezét – Ne. – rázott fejet finoman, mire hajdani hallgató társa leeresztette lassan a pisztolyt, majd övén a helyére illesztette vissza.
- Máris jobb! – kacagott elvetemülten az ipse - Jöjjenek velem és tapasztalják meg az igazi csodát! Azt, amiben részesülhetnek! Ugyan, minek a test, ha a szív az, ami minden szeretetet birtokol nem igaz? – hahotázta.
- Maga lenne a Painkiller. – szólalt meg Graham, amire a gyilkos elhallgatott, és egy sejtelmes vigyort mutatott. Válasz adása előtt ismét ajkaihoz emelte a nemes szervet, amin végig nyalt, majd megcsókolta azt szenvedéllyel.
- Egész életemben a fájdalomcsillapítómat kerestem... és végre megleltem azt, ami csak úgy igazán csillapítja! Ki akarná ezt megtagadni tőlem? – pillantott át a pszichológus szempárjába, amiknek mozdulat sorát lekövette saját íriszeivel – Nahát... csak nem tán amiatt figyelmeztetett a drága telefonálóm, mert szeretné kioperálni szíve vágyát? Én egy örök életre megajándékozhatom vele.
- Nem fogadom el az ajánlatot. Mi értelme egy olyan szívnek, amely már nem dobog?
- Megmutathatom! – tette vissza a lábai mellé lerakott vizes befőttes üvegbe "Vanessát", és kiegyenesedve fegyvert rántott. Will fürgén lépett és a kanapé mögé lehasaltatta a doktort maga alá gyűrve. A léptek felgyorsultak, a dulakodás kezdetét vette. William a sikolyokat követte, és célzott amikor csak bírt, ám a lövedékek csak súrolták az elkövetőt.
Painkiller sem volt rest, és egy lövedék betalált Will jobb alhasába, amely vérezni kezdett. A csillapíthatatlan fájdalom benyilallt. A gyilkos pontosan tudta hol támadjon, és időben lépett, szökkent. Egy jól irányzott rúgással a fegyvert kiverte a férfi kezéből, és a földre terítette nyakára fogva, hogy elaltassa a fő éreket elszorítva, hogy ne jusson oxigén az agyhoz. Ám terve megvalósítását egy üveg törés hangja szakította meg. Mintha csak ő maga is hallotta volna a felszakadt sikolyokat azonnal felállt és a törés hang irányába fordult.
A szekrények polcait egyik oldalt Hannibal kilazította így az üvegek melyeben a szervek vannak sorban a padlóra értek, így eltörtek. A szívekbe döfődött az üveg szilánk, ezáltal komikusan de rózsa bimbóra emlékeztetőkké váltak. Egy női szív pont olyan, mint egy rózsa. Tövisek fogata védelmezi a bántásoktól. Ebben az esetben ezeket üveg darabok helyettesítik.
- Ne... nem hagyhattok el ti is! – térdelt le az immár padlón úszó szervek elé, a harag el kezdett felélénkülni benne. Painkiller fájdalmas ordibálása akár a kint tomboló hóvihar szele. Hamar karok szorultak nyaka köré. Mint egy élő viadalon, a két test egymást igyekezte dobálni és szabadulásért esedeztek. Egy gondolat támadt fel mind a három félben.
„Ölj".
Lecter a legnagyobb szilánkot kikapta a legbecsesebb szív darabból. A jó pillanatra várt. Barna tölgy tekintetében végre valahára a fekete Vendigo elő bújt mögüle. Szemeiben a Napfény elhullott könnyei ragyogtak, erős patái kopogtak a fa padlón cserkészve. Készen állt hogy agancsára tűzze az áldozatot. Elszámolt, és a megfelelő időben a megfelelő helyre döfött. Painkiller felkiáltott, akár egy veszett vadállat, és ledobta fájdalmában hátáról az akadémián oktatót. Kétségbe esetten akarta kihúzni a szilánkot de így a testébe törte a darabot.
William nem habozott, magára vonva a figyelmet eltaposta a Vanessa előtti friss szívet, amely Rosemaryhez tartozott egykoron. Ugyan ez felrúg párszabályt de a sikerért el kell érni, hogy a gyilkos fejt vesztve rohanjon a végzet agyarai közé. Amint vetődött ész vesztett ordibálás közepett a nyál csak úgy fröcsögött vérrel keverten arcán, szemei könnyesettek, teste az izzadságtól és megerőltetéstől remegett. Igazán nem e világi látványt nyújtott a férfi. Embereket meghazudtoló lénnyé alakult át.
Akár a pokol egy alávaló elfajzott teremtménye, akit vissza kell taszítani oda ahová való.
Graham a megfelelő pillanatban össze szedve erejét a neki ugrott férfit ellökte ki a szívek tetején landolt, így az üveg szilánk tengerben egyaránt amik feltűzték őt, akár egy régi csapda verem. Derekára leült a hajdan rendőrnek tanult férfi és rá fogott a tettes nyakára.
- Legyen ez egy lecke Roger... - szólította meg keresztnevén - ...ez történik, ha magával ragad az őrület. – végül egy nehéz de praktikus mozdulattal kitörte a férfi nyakát.

Hannibal Lecter, már a lány mellhasát varrta össze. Melissa még mély álomban volt a gépekre kötve. A doktor precíz mozdulatokat végzett, majd a területet befedte. Tizenhét öltésbe került a művelet, de végül a fiatal hölgy egyben marad szerencsésen.
- Szépen varrsz. – jegyezte meg Will a háttérben erőtlenül. A golyó eltávolítása érzéstelenítő nélkül egy régi rémálma volt, amely ma este megvalósult. – Készen vagy? Még vallomást kell tennünk Crawford ügynöknek az itt történtekről, és beszámolót írni a bizottságnak.
- Mindenekelőtt, úgy vélem, hogy az ígéretet be kell tartani. – vette le kesztyűét és a maszkot Lecter oda lépve a férfihoz kit felkapott mennyasszony pózba.
- Pontosan melyikre céloz? – karolta át a doktor nyakát mikor a lépcsőn haladtak immár le, majd át a tetthelyen a szabadba, ahol a havazás immár csitult annyit, hogy a pelyhek már csak szállingóztak. A távolban a kék-piros fények feltűntek, végre ide találtak Crawford-ék.
Az autók leparkolta a ház mellett. Jack volt az első, aki kiszállt és fegyverrel a kezében rohant előre, de meglátva a tornácon a karjaiban Grahamet tartó doktort leeresztette azt, és melléjük vágtatott.
- Itt meg mi a fene történt mégis? – kérte számon őket rögtön. – Melegen ajánlom, hogy-
- Hideg. – felelt Will – PainKiller már hideg. De Melissa életben van. Ez számít. Ne kérdőjelezze meg a munkánkat Jack... Maga nem figyelt ránk, hogy tudunk egy rövidebb utat. Cselekednünk kellett.
- Hmm... – mormogott a férfi maga körül megfordulva.
- Később visszatérhetünk a témára. – szólalt meg a doktor – A jelentést még holnap reggel látni fogja az asztalán. Ám, ha megbocsájt nekem Crawford ügynök, a sürgősségire be kell még vinnem a kollégát. Elláttam, de nem árt, ha tudomány ágamban magasabb fokon ismert orvosok is rá pillantanak.
- A mentő itt van velünk. – nézett maga mögé a férfi.
- A mentőbe Melissát tegyék fel. A kisasszonynak sokkal komolyabb sérülése van. Ha nem lesz ellátva több fertőzés is bejuthat a szervezetébe. Williamet én viszem el személyesen ellátásra. – indult el ezzel autója felé karjaiban a számára legfontosabb értékkel.
Az autó út békésen telt. Nem szóltak egymáshoz. A békés jármű rázkódását, és apró morajait ahogy a havon közlekedik, végül a sebesültebb fél törte meg.
- Mikori is az a bizonyos bor?
- Zsenge zamat. Kétezerkettőben készítettem, egy meleg tavaszi délutánon a műhelyemben. Frissen eresztettem az üvegbe, az aznap vett lefejt szőlővel kevert csodába. Ami eme bor történetéhez társul, az teszi igazán ízletessé és igazzá. Ahogy egy ég kék szempár végig figyel engem a folyamat alatt.
- A torkát vágtad meg, hogy a fő érből nyerd el az íz fokozót. – mosolyodott el aprón Will, és ezt a sort lekövette Lecter. Imádta a mellette ülő férfi mosolyát. Mindig huncut vágyakat ébresztett benne. Olyant, amit más teremtés képtelen volt.
- A vacsora egy könnyed fogás lenne. Szív gránátalmába csomagolva, mellé köretnek némi fűszer keverék, amellyel meg lehet bolondítani, hozzá rántott szarvasgomba.
- Mennyien hangzik. – fordult vidám arckifejezéssel a doktor felé, ki ezt viszonozta. A nyomok, amiket hátra hagytak önmagukért beszéltek. Ahol hóvihar van, ráadásul egy hatalmas erdő, egy testet elrejteni könnyű feladat.

A tálalt étel elfogyasztása után békésen szemeztek egymással a bort kortyokban ízlelgetve. Az íz alig volt kivehető, de tökéletes aromát biztosított. A két férfi a kellemes lakáson élvezték immár a melegséget, ami körbe fonta őket.
- Mond csak... - tegezte le a professzort mondata kezdetén talán évek óta először ismét - ...mi a véleményed a szerelemről?
- Hogy keserű, mégis édes és csábító. – jött a könnyed válasz – A szerelem olyan tág fogalommal bír ma, hogy az ember eldönteni se tudja, hogy valóban a szerelem hívja magához egy ember társa képében.
- Való igaz. Vannak, akik a barátságot is félre merik értelmezni ebben a körben. Előfordul, hogy a dicsőítést ítélik meg szerelemnek, és megesik pusztán a jó küllemet, de koránt sem a jellemet.
- PainKiller mind ezt egyszerre akarta. Minden szerelmet és odaadást. – gondolt bele Will az utolsó korty bort is lenyelve.
- Ezzel az estével, minden megszerzett szeretetét kitálaltuk. – állt fel Hannibal átsétálva maguk között, végül kezet nyújtott Will felé.
A professzor egy darabig nézte a sima puha kezet, melynek csuklóján ott díszelgett a szerzett heg azóta is. Kezét finoman nyújtotta és végig simított a hegen. Érezte a domborulatát ahogy egyenlőtlenül forrt be a seb.
Felpillantott bánatosan a barna tekintetbe, ahonnan személyére a jól ismert Vendigo kacsintott ki. Tudta mit jelent ez a jelenség, és látta ahogy Hannibal mögött kiteljesedik teljes képében a nemes állat. Erős és bátor, készen állva a kettejük közt dúló harcra.
- Temessük el tisztelettel. – fogadta el a kezet végül és a felsegítést. Lecter felemelte karjaiba a férfit, így indult el vele a hálószoba felé.
Az ágy puhasága hirtelen megkönnyebbülést hozott el a sérült számára. A kezek megtámaszkodtak két oldalán így tekintettek le rá. A kék szemekben ismét elcikázott a fény. Az a fény, amit csak a doktor tud felfedezni benne.
- Figyelmeztetted Jacket, nem tehetsz arról, ami történni fog később.
- Így jár az, aki a sakkban olyan bábút mozdít, aminek az árnyéka láthatatlan a puszta szemnek. – nyújtotta fel kezeit Hannibal arc feleire simítva szeretettel. – Végre ideje, hogy a két király büszkén temetkezzen el egymásba.
- Félsz? – közeledett a férfi felé magabiztosan.
- Amíg te falsz fel engem, nincs miért félnem. – érintkeztek össze ajkaik. Szenvedélyes éjszakájukkal megpecsételték egymás iránt érzett haragjuk elfeledését.
Pamela Queen úgy tartotta, hogy a szerelmet csak érzelmekre alapozva lehet elfogadni. Amikor két embert az őszinte vágyakozás, az adni és kapni akarás hajt egymás karjaiba és nem a puszta ösztönök.

-...igen értettem! – sóhajtotta bosszúsan Crawford a kórházból kilépve késő éjjel – Mi az, hogy nem találjátok! PainKiller holttestének ott kell lennie! – kiáltott a telefon túl végén lévő osztagának.
- Uram, nagyon sajnálom, de nem találjuk sehol. De még csak nyomot sem, hogy ne lenne életben. Miért biztos a halálában?
- Mert Will azt mondta hideg. - válaszolta meg ezen módon tömören a kérdést. Nem érdekelte ki mit hisz. Jack Crawford, az Ember halász csak akkor nyugodt munkája végén, ha a tettes holt teste felett állhat, vagy ha lecsukhatja örök életre rácsok mögé egy dili házba akár. 
- A Hideg azt is jelentheti, hogy megszökött. - hallotta meg a felettébb kielégítetlen választ. A düh forrt benne, végül nem bírt magával és a kitörni készülő vulkán immár teljes joggal felzendült. 
- Hasznavehetetlen bagázs! – tette le a telefont, és értetlen nézett az ég felé, ahonnan a hó tovább szállingózott a városra – Hogy értetted akkor Will? 
A válasz viszont nem jött el, és valószínűleg nem is fog megérkezni. A professzor ismét homályban hagyta az ügynököt. 

"Minden sötét felhő mögött, ott rejlik egy Napsugár, mely könnyeket ont."

***

<Vége>

<Köszönöm, hogy elolvastad a novellám!>

<Várom szívmelengető véleményed, kritikádat!>