Dr. Alana Bloom magas sarkújának kopogása tört be a mély csendbe. Az ügy nem tűr halasztást, hiszen az életek megmentése fontos. A vadász kutya bízik benne, hogy megoldja. Bár sajnos az eb semmit nem ér a gazdája nélkül ki élvezi a börtön különleges részlegét lévén, hogy sorozat gyilkos. A gazda dolga hogy gondoskodjon földjeiről, és nevelje kutyáját. Nos az egyik sikerrel zárult a másik már kevésbé. A kutya igenis meg lett nevelve. De még hogy!
Alana megigazította fürtjeit, és megvárta hogy kinyissák az ajtót. A gazda már a pólyába volt csomagolva, arcán cinikus kacér mosoly jelent meg. Íriszei felmérték a volt kollégája kecses alakját és öltözködését. Hamar végig is pörgette szeretkezéseik alkalmait. És egy percig se bánta hogy az utolsó közös alkalmuk során nem a nő testére és hangjára koncentrált hanem sokkal inkább a kutyusára. Az ebe alakja és hangja sokkal jobban felpezsdítette. Némi csalódás át is járta bizsergő testét, hogy nem ő jött be hozzá hanem Bloom kisasszony.
Az őrök levették a gazdáról a száj kosarat, majd biztos távra álltak meg. Kötelességük itt maradni. Tudták hogy csak ennyit tehetnek meg kötelesség tudóan. A férfinek lekötözve kell maradni a gurítható székben. Jobb az óvatosság. Alana elővett egy képet, amin két nő az ágyban brutálisan fel voltak metszve. Egyikőjük angyal szárnyak, míg a másik ördögnek volt ábrázolva. Mint Ying és Yang. Tökéletes kiegészítés. Káprázatos ábrázolási technikával. Olyan pózba volt állítva a két test mintha az angyal épp meg akarná gyógyítani a gonosz lelket miben az ördög megbújt volna.
- Igazán szép mű alkotás. Mint a múzeum egyik égköve. - szólalt meg a gazda. Hangja kimért volt, és kissé morgós. Egy ideje nyilván nem beszélt azon körülmények miatt amiben van, így nem volt miért erőltetnie hangszálait.
- A segítsége kell. Mivel maga is ezekhez hasonló formalitási út vonalakat szab ki magának, így egyértelműen a fejükbe is tud látni. - mutatta a többi képet Alana. Minden esetben kettő nő volt az áldozat.
- A vér eb tán felül múlta a hatás körét? - vonta fel jobb szemöldökét egy kacér mosollyal a férfi, fogait is megvillantva majd oldalra döntve fejét nézte a nő reakcióját. Alana sóhajtott és koppintott egyet a padlóra vörös cipellője által.
- Nem erről van szó. Csak nem akarjuk új kockázatoknak ki tenni az elméjét. Úgy hogy mivel maga strapa bíró, és intelligens egy koponya, illetve elismert pszichológus még mindig doktori szemmel nézve, így az Ön segítségére van szükségünk az ügy érdekében. - vázolta fel a legalkalmazhatóbb magyarázatot a hölgy.
- Igazán hízelgő Dr. Bloom kisasszony. - nézett a plafon felé - És vállalom az ügy előre haladásának segítését. Ha Ő kér meg rá.
- Arról szó se lehet. - mondta határozottan a nő farkas szemet indítva a gazdával. - Még egyszer nem engedem hogy vájkáljon a fejében és megint mindent össze kuszáljon! Ez mind kettejük érdeke!
- Ez esetben lemondhat a segítségemről Dr. Bloom. Nagyon köszönöm a látogatását. További kellemes napot, remélem még látjuk egymást! Kérem vigyenek vissza a cellámba, nem sokára ebéd idő. A mai menü tudtommal omlett lesz, és egy kis párolt zöldség. - az egyik őr mozdult is és kész volt vissza tenni a száj kosarat a férfire, ám Alana élesen szívta be a levegőt hirtelen. Csak isten ne verje meg ezért...
- Beszélek vele! Tartsák még itt! Be hívom magához William Graham ügynököt. Kérek egy negyed órát. - a férfi ezen szavakra bólintott tisztelettudóan és már alig várta hogy újra láthassa a kutyát kit gondozott és megnevelt.

Alana elegánsan távozott és lépett ki a fő kapun. Jack Crawford az autó előtt várt rá, és elé sétált magabiztosan. A nő fejet rázott, ami jelentőség teljes volt, és eléggé utaló egy mozdulat a tények felkészítésére. A sötétebb bőrű férfi várta a fejleményeket. Bloom vörös ajkaiba harapott majd sóhajtott és Will felé ki kacsintott tekintetével. Ezzel vissza fordult Crawfordhoz. Tekintete elkomolyodott és beszívta a levegőt céltudatosan.
- Segíteni fog.
- Fog? Ez jó hír de most nem segített még vagy gondolkoznia kell? Az ügy nem tűr sok halasztást. - mondta Jack össze vont szemöldökkel végig mérve a nőt - Mi a gond?
- Igenis segíteni fog Jack, de csak akkor ha.. Ő kéri. - nézett Will felé aki levette szemüvegét mintha déli bábot látna éppen most Alana alakjában. - Létezem, és jól hallottad. A te kérésedre hajlandó csak hozzá járulni az ügy megoldásához. Neked kell rá megkérned.
- Nem.. - suttogta -.. nem! - emelte meg Jack felé fordulva aki pár pillanat leforgása alatt immár vállánál fogva vezette a folyosókon munka társát kinek szíve egyre hevesebben vert, véráramlata felpezsdült. Úgy érezte majd meggyullad. Mégis mikor került ő bele ekkora tűz kamrába?
A bizonyos ajtó előtt megálltak. Az őr kinyitotta azt. Jack a göndör fürtős felé fordult. Jelentőség teljesen megveregette vállát, és mutatta gesztussal hogy lépjen beljebb az ügy érdekében. William, nem igazán akarta ezt az egészet, és egy testi porcikája se kívánta a viszont látást. Már pedig ha belép a fólia szét húzása előtt ami elválasztja még a hajdani doktortól még át fogják nézni hogy semmi veszélyeset vagy segéd eszközt ne csempésszen be. Alana is át esett ezen a kis ellenőrzésen. Most rajta a sor.
- Ígérjük nem lesz gond. Lépj beljebb és minden rendben lesz. A megoldás kulcsa lebegjen lelki szemei előtt Graham. Számítok magára! - hagyta ott ezzel Crawford különleges ügynök a fiút. Itt tudatosult Williamben, hogy ez az FBI, ahol nincs helye a lazításnak sem annak, hogy bárki is meghozzon saját döntéseket.Ha akarja ha nem, be kell lépnie a fólia mögé, hogy szembe nézhessen kísértőjével. Nem tétovázott tovább, meg hozta következő sakk bábú lépését és be ment. Az átvilágítása után, a lehelet vékony mégis homályosító kis ajtó szét vált az őr által így beléphetett a fehér kis tárgyaló szobába. Gazdája szemei le voltak hunyva, és fel sem nyitotta míg a vissza tett száj kosarát le nem vették róla ismételten. A két tekintet találkozott. A kék és barna, mintha egyszerre szikrázódtak volna fel. Egyikük se szólalt még meg. A fogollyá tett gazda elmosolyodott. Nem csalódott hogy a tőle kapott vörös ing látható a vele szembe álló férfin.
Graham óvatos lépteket tett és körbe járta a béklyókkal leszögelt rab körül. Majd vele szembe állt meg kezeit hátra téve. Csend és béke övezte körbe ahogy lehunyta szemeit. Az inga óra hangja megnyugtatta, hogy ismét be pillanthatott Hannibal Lecter igazi arcára mit külleme eltakart sokáig előle.
- Hogy érzi magát Dr. Lecter? - tette fel első kérdését óvatosan és megfontoltan. Tudta, hogy nem érdemes egyből a tárgyra térnie. El kell érnie hogy a férfi nyisson felé egy keveset bizalmasan.
- Kiválóan. Tény az étel olykor nem friss, de az íze kárpótolja ezt a hiányomat. Mondja Will, a hegét láthatnám? - a kutya nem habozott, megtette gazdája kérését. A heg szépen ívelten futott halántékától omlok középig. Egyikőjük se tudná sosem elfelejteni, hogy a koponyáját akarta anno a doktor felnyitni, hogy elfogyaszthassa az agyát. William mégse érezte akkor sem fenyegetve magát. Úgy érezte egy részét Hannibal elragadta és nem fogja sohasem vissza szolgáltatni. A lelkük egy selymes harmaton belül rég össze fonódott. Lecter bólintott, így a látogatója ismét eltakarta a heget göndör fürtjei mögé finom mozdulatokkal.
- Dr. Lecter. - szólította meg - Alana kollégám már mutatta mi az ügy tárgya. A legmélyebb becsületemmel, és tiszteletemmel szeretném, ha segítene. - Hannibal felvonta egyik szemöldökét várva még valamire - Szükségem van rád...Hannibal. Kérlek. - nézett le majd fel ismét a férfire akinek arcán kacér és víg mosoly jelent meg. - Kérlek. - ismételte meg Will az apró, de jelentőség teljes kis szót reménykedve.
- Ennél többet kérek. Megbántottál, hogy csak most az utolsó mondatodnál tegeztél engem. Engesztelj ki. - nyalta meg alsó ajkát, vágyott az ízes ajkakra végre. Még sosem érezte hogy ennyire meg akarja ismerni másnak a gyönyörű páratlan ízét.
- Én engeszteljelek ki? - nevetett fel Graham - Mind azok után amit műveltél, még te vagy vérig sértve? Ez nevetséges! - túrt fürtjei közé.
- Akkor kutathatsz az ügyben mint vak a széna kazalban. Én nem bánom William. - jegyezte meg neki, jelezve hogy nincs ínyére az ha megígértet valamit azt az illető nem tartja meg felé viszonzásban. Will számára pont az a személy akitől mindent elvárt volna bármikor és bárhol. Ugyanígy itt is, ha a cél szentesíti az eszközt.
- Azért vagyok vak, mert maga így akar engem látni! Bocsánat, te akarsz így meglátni engem. - panaszolta elfordulva és idegesen dobogott bal lábával. - Miért jó érzés neked játszani az idegeimmel? - guggolt le. Tehetetlennek érezte magát. A férfi akit megkedvelt és még mindig a hatása alatt van itt van egy kar nyújtásra, hogy kiszabadíthassa, de nem teheti meg. Mégis vágyik rá. De ezt nem tudja meg magyarázni magának miért. Az érintésére, és megnyugtató szavaira vágyik azóta hogy először találkoztak Crawford irodájában. Bár akkor még nem mert vele szemezni, de azóta a bárányból oroszlán cseperedett, élve Hannibal szent szavaival.
- Will.. fordulj felém, ez így eléggé személytelen. - utasította Lecter, így a vörös inget viselő fél, fel tápászkodott hamvai közül. Szinte érezte tenyereiről lehulló szürke puha égett anyagot, és azt megforgatva fordult vissza a férfi felé, kinek fejéből szarvas agancsok nőttek ki. De ezeket csak is ő láthatja. Átérzi, és magába szívja a látvány élményét, majd elmosolyodik.
- Mivel tudlak kiengesztelni, hogy segíts az ügy érdekében? - tette fel komolyan a kérdést. Lecter finoman utalt ismét és megnyalta alsó ajkát, és egy pillanatra össze szorította az ajkait majd lazított rajtuk - Nincs más esélyem? Szavakban, vagy versben.. muszáj tettben?
- Ahogy régen is tartották, az ősi időkben. Ahhoz hogy vadat ejtsünk, kockázatot kell vállalni. Már pedig, kockázat nélkül nincs élet. -Kockázat nélkül lennének telefonok, elektromos berendezések, autók vagy esetleg tenger alatt járok, űrbe való utazások? Még rengeteg mindent fel lehetne sorolni a végtelenség határáig, és azon túl is azt átlépve. Kockáztass Will, és segíteni fogok.
- Jó.. de ha ez se elég ne számíts arra hogy bármikor meglátogatlak újra. - jelentette ki komolyan. Hiszen nem egyszer volt hogy engedély nélkül beosont ide, hogy láthassa a férfit aki teljes mértékben elrabolta a lelkét és a szívét is. Már abban a pillanatban, hogy végre megláthatták egymás igaz énjét.
- Ez sértő egy mondat volt, a füleimnek is rosszul esett. - húzta össze szemöldökét Hannibal nézve a felé közeledő alakot, ki közvetlen előtte meg is állt - Nem hittem volna, hogy velem szemben is képes vagy gorombáskodni William. Pedig az hogy ép az elméje nekem köszönhető.
- Az is neked volt köszönhető, hogy szét estem.
- Akkor fel se hozzam, hogy számtalanszor megmentettelek? Mint amikor a puha hó födte tájon cipeltelek?
- Kinek a hibájából?
- Az mind a kíváncsiságod ára volt. - az őrök a jobbnál jobb érvek hallgatása alatt immár elfordultak. Nem nevethettek, így néha meg-meg rúgták a másikat hogy fegyelmezze magát. Látszott rajtuk, hogy ilyen szenvedéllyel teli vitát először tapasztalnak. Ám egy ponton hirtelen a viták megszűntek. Nem hallottak fájdalmas nyögést se semmit. Lassan a két férfi felé fordultak, kiknek ajkaik a másikén égtek éppen. Nyelveik kacéran táncoltak a másik körül, ajkaik takarásában. Látszott, hogy ha Hannibal tehetné magához húzná jó szorosan Graham ügynököt, hogy addig csókolja míg ki nem nyomja belőle az össze levegőt mit tüdeje tárol. Bár ez lehetetlen volt ugyan, de ebben a pillanatban mintha a két nagy erotikát megtestesítő vihar találkozott volna, és most alakulnának át tornádóvá. A két őr úgy lefagyott hogy lépni se tudtak, mire szóltak, Graham és Lecter már rég a vihar szemébe kerültek, semmi zaj nem zavarta meg őket. Egyre mélyebbre kerültek és kezdtek már elmerülni a vihar szemében lévő mélységbe, és a békés vízbe. Mintha a lelkeik össze értek volna ott. A víz simogatta őket, és pátyolgatta kettejüket. Selymes érzés és nyugalom járta át őket szellemileg, és szív ügyileg is.
Ám ahogy mindennek, ennek is vége szakad egy idő után. William elakart húzódni, ám Hannibal rá harapott alsó ajkára, nem is annyira hogy leharapja, de éppen kiserkentett egy kis vért mit megízlelhetett becses ajkain. Az idősebb őr felébredve a kábulatból és a látvány nyújtotta sokkból, oda ment és Graham urat két méterre elvezette a rabságba esett gazdától. A kutya persze hűségesen ellenkezett amennyire tellett tőle, hogy még itt maradhasson. Az ügy nem tűr halasztást és a segítség mindenképpen kell.
- Baleset történt, így jegyezzék fel. Ne úgy hogy élet veszélyes, hanem túl gondoltam a dolgokat és magamban tettem kárt, érthető? - szólt rájuk és mivel magasabb beosztásban van így a két őr szemet hunyt és hagyták hogy William közelebb menjen ismét gazdájához. - Megkaptad az engesztelésem,és a tiszteletem is. Segíts! - mutatta meg zsebéből a képet min ismét a tett helyszíne volt látható, majd a két igazolvány képet is az áldozatokról. - Kérlek Hannibal, szükségem van rád!
- Rám, vagy a szakértelmemre? - tette fel Lecter a számára fontos kérdést. - Meséljen nekem Will. Mikor fiatal volt, az apjával eljárt horgászni igaz?
- Nem, ez nem fontos, ne engem analizáljon! - remegett meg ahogy testét átjárták az emlékek áradatai szülő földje kapcsán.
- Horgászni tanultál az apádtól? - Graham megadta magát. Tudta hogy a felsőbb rendűség ellen kár ellenszegülnie. És a szőke férfi ki olyan egyenes mint haja, csak is apránként hajlandó haladni, művészi ecset vonásokat vonva a fehér vászonra, melyre már gondolatban neki is állt rá építeni egy újabb alkotást.
- Igen. - felelte tömören - De ez hogy jön ide?
- William, a horgászat a számodra új volt, és élvezetes. A harcsák a vízben mint a szárazföldön a méhész borzok. Lesben állnak, türelmesek és az óvatlan finom húsú halakat elkapkodták maga elől. Épp hogy kifogta a legnagyobb pontyot, a harcsa elragadta. Mit éreztél?
- Gyűlöletet.. és csalódást. Egyszerre.. - könnyeztek meg szemei - Egy olyan élet iránt, ami ösztönből cselekszik az életben maradásáért, és oktalanul orrozza el a lét elemének forrását más kemény munkáját tönkre téve.
- És a harcsát igyekeztél kifogni minden áron a mélységből, ami elvitte a pontyod. Az apja mondta, hogy majd fognak másikat, de te mindenáron azt az egyet akartad horogra akasztani. Igazam van?
- Igazad van. - felelte Will - De ennek mi köze a mostani ügyhöz?
- Will, az elvesztett pontya a lényeg, vagy azok a halak akik még vígan úszkálnak a vízben? Ezt el kell döntened. Az életek a fontosak, vagy akik már eltávoztak?
- Az életek.. - jött rá a dolog nyitjára részben - .. hogy foghatom ki a harcsát?
- Csali kell.
- Mi lehetne a csali ehhez a harcsához Hannibal? - a fogoly elmosolyodott és fejét elfordította a fehér fal felé. Nem tervezett többet mondani. Mind össze ennyi volt az amit szánt elmondani. Természetesen dalolna még, mint a fülemüle a kalitkában, de ehhez kapnia is kell valamit. A madár nem dalol ha nincs cserébe jutalom. - Dr. Lecter!
- Tudod, eléggé megbántottál, hogy azt mondtad, többet rám se nézel. Engesztelj ki.
- Na nem, nem... - rázott hevesen fejet Graham hajába túrva így a hegét ismét láthatóvá téve a gazda számára - Ennyit nem ér az ügy! - indult a kijárat felé.
- Will, nélkülem nem fejted meg. Egyek vagyunk. Egymás nélkül semmik vagyunk, te is tudod. - tántorította meg a fiút. Az őrök meg készek voltak a rabot elvezetni cellájába, ám az ügynök felemelte kezét és vissza fordult. Tekintete komoly volt, és állát megemelte hátra döntve kissé fejét, így nézve a mosolygó Chesapeake-i Hasfelmetsző arcát. - Van mit veszítened?
- A méltóságomat...
- Már rég elvesztetted mások szemében azzal hogy hűséges vagy hozzám. Én vagyok az egyetlen akinek a szavában bármikor tudsz bízni. Most is arra kérlek hogy bízz bennem. Amint kiengesztelsz, meg kapod a válaszaidat. - vezette végig szemeit a lakk cipőtől a vegyes színű íriszekig, így szemeztek egymással. - Légy hű hozzám, a gazdádhoz kiskutyám.
- Kutyában bízhatok, de emberben nem. - ismételte meg Alana tanácsát saját magnak mondva behunyva szemeit.
- Will, én milyen ember vagyok a számodra? - kérdezte meg komolyan a fiútól, ki mélyet sóhajtott lehunyva szemeit. Az emlékek ismét átjárták testét. Legmélyebb tudatából hamar elő kerültek a lezárandó emlékei, amikre sose fogja megtalálni a legmegfelelőbb lakatot ugyan, de úgy érzi nem lenne helyes lesepernie ezeket a szőnyeg alá. Hisz attól, hogy Hannibal nem egyszer de össze zavarta, és elbizonytalanította mégis úgy alakította hogy csak is rá, de támaszkodhasson, és bízhasson benne. Nem ért el stockholm-szindrómát. Sokkal inkább tiszta empátiát, amit csak ő tud megadni Lecter számára, a szeretettel átkarolva. Mind ketten jó tudták már Dr. Bedelia Du Maurier kisasszonytól, hogy nem tudnak egymás nélkül élni, de egymással sem amíg nem rendeződnek a belső viszályaik. Hannibal vágya a fiú iránt kiolthatatlan szomj, és éhség, ami már attól kielégül ha csak rá nézhet Graham arcára, ha megérintheti. Ám így hogy ma meg is ízlelhette végre a becses ajkakat, teljes elbűvölte és magával ragadta. Többet akar. Will pedig tiszta szerelmet, és végtelen vágyat érez a gazdája iránt. A gazda tartja a pórázát, és mindig mikor érzi hogy ez kezd lazulni, meglátogatja így is hogy börtönben van. Jack-nek egyedül annyit köszönhet hogy végre nem kell egy üveg falon át beszélgetniük. Hanem megérinthetik egymást, már amennyire ez lehetséges. De semmi többet nem köszönhettek Crawford-tól.
- Olyan ember.. aki tartja a kötelem. Pontosítva a pórázomat. A gazdám vagy. - felelte felnyitva szempárját.
- És az is maradok. - bólintott - És most a gazda szeretne több szeretet adni a kutyájának. Ha megadhatom neked, és viszonozni fogod segítek nyomra bukkanni az nyomozáshoz.
- Mr. Graham ezt már tiltja a protokoll, az ilyesfajta lehetőségek kizárandók. - szólalt meg a fiatalabb őr, ám a társa a vállára fogott.
- Átvezetjük magukat a biztonsági szobába. Kapnak ott 3 órát. A papírokat utána is intézhetjük Graham.- mondta jelentőség teljesen a két őr felettese belépve hozzájuk,Dr. Alfonz Chilton, ki a másik intézetben dolgozó Frederick öccse. Ő már régen tudta ugyanis hogy Hannibal mire is vágyik. És mivel tiszteletben, és magas rangúan elismert doktor volt a beteg elmék kezelése terén, így ő azóta is úgy kezelte mintha még mindig orvos lenne a rab. Nem is tekintett rá fenyegetés ként, és ha magányos volt Lecter cellája elé vitette le asztalát hogy ott dolgozzon vele párbeszédet folytatva.
- Rendben. - bólintott Will - Menjünk szobára.. - címezte a mondatot Lecternek, aki pimasz mosolyt engedett meg erre magának. William pedig ezt viszonozta.

A szoba ajtaja bezárult, Lecter még meg volt kötözve. A szoba falai puha szivaccsal voltak bélelve a plafonon hát apró lámpa adott fényt, alap zaj volt, tehát ez hajdanán kezelő szoba lehetett. Azóta alakítottak rajta, és a francia ágy igen kényelmesnek tűnt. Graham sóhajtott és lassan elkezdte kicsatolni a férfit az őt toló alkalmatosságról. Most kettesben voltak. Nem zavarta őket semmi. A csend mind kettejük számára a vihar előtti csendet jelképezte. Amint Will felszabadította a vihara párját az erős karok köré fonódtak, így ölelték egymást. Ütköztek végre. A lelkeik egybe forrtak a testük meleg érintkezése által.
- Mivel engeszteljelek ki arcátlanságomért gazda?
- Ha te azt tudnád mivel kell engem, hol lenne a meglepetés csontom kutyus? - túrta hideg ujjait a göndör barna tincsekbe - Ah, még mindig azt az erős kölnit alkalmazod. Mondtam hogy ismerek ennél finomabb márkát, ami sokkal jobban illik hozzád.
- Bár én is tudnék így panaszkodni.. de hozzád túl jó a citrom és kókusz keveréke. Egyszerre vagy savanyú és édes. A két oldalad, amit feltártál nekem.
- Már nincs ilyen illatom...
- De számomra mindig ilyen illatod lesz, akármi történjék is. - nézett Lecter szemeibe könnyes arccal, hisz könnyei megindultak, elvégre kamera nincs. Graham az egyetlen akit nem kell félteni Lecter karmaiban. - Miért nem, menekültél el első alkalommal, mikor mondtam hogy jönnek érted? Megszökhettünk volna.. mi ketten. Akkor miért?
- Will, van ami megmagyarázható, és van ami nem. Ez pont ilyen.. maradtam, mert téged megakartalak védeni minden áron. Hátba döftelek, tudom... de sose engednélek el. Ne sírj. Tökéletes vagy.. - lehelt egy apró csókot az ajkakra, majd felnyalta az arcról a lecsorduló sós nedvet. Gyengéden maga alá döntötte az ágyon az ügynököt. Nincs vissza út.. itt már egyikük számára se volt fontos az ügy. Csak is a másik érintése, megértése, szíve volt a lényeg -.. az én szívem ott dobog benned. A tied hova költözött Will? - gombolta le lassan a vörös inget.
- Én hallom, hogy benned dobog. - érintette kezét Hannibal mellhasához a szív fölé - Itt verdes benned az én vekkerem. Remélem ugyan addig fog kattogni, mint a tied. Közös a dallamunk, a dallamunk köt is össze minket. Ezen semmi nem változtathat.. - szavai mint a legfinomabb ének hang, úgy hatott és vonult végig Lecter gerincén bizsergető érzést hagyva maga után. Tudta hogy a kutyus nem egy romantikus alkat, de nem hitte hogy hallani fog még tőle ilyen édes szavakat.
A szájukon vették immár a levegőt. Vágytak a másikra, égtek mint a pokol tüze. Hol egyikük hol a másikuk nyúlt a másik mézes ajkai felé. Végül egyszerre érték el a másik csókos száját. A kis seb azonnal kifakadt ismét Will alsó ajkán, és a vasas íz megtöltötte szájukat egy kis időre. Nyelveik felvették a tangó ritmusát, hol gyorsan, hol lassan ízlelték egymást. A ruha darabok lassan, és érzékien kerültek le egymásról.
Graham képzelő erejéhez vezető ajtó feltárult ismét, és ezúttal nem a hamut látta, hanem az ágy elevenedett meg, és a helyiség olyanná lett, mint Lecter hajdani lakásában a háló szoba. Nem egyszer fordult elő, hogy ott bújt meg menedékért. Pontosan fel tudta idézni a fekete ágy lepelt, és az alatta lévő vörös ágyneműt. A vörös függönyöket, és a hó fehér puha szőnyeget. A sárga lágy fényű lámpát. Mintha most is teljes mértékben ott lennének, mind a ketten.
Immár csak az alsó nadrág volt kettejükön, férfiasságaikat össze dörgölték. kezeik felfedező útra indultak a másik testén. Will kezei a bársonyos szőke pihékkel fedett mellhason játszadozott, míg Lecter szabad keze min nem támaszkodott partnere felett, az a göndör fürtöket pödörte lágyan, közben nem eresztették el a szemkontaktust egymás között.
- Látlak téged.. - suttogta Hannibal.
- Látlak téged. - ismételte meg őszintén Graham, és ajkaik ismét találkoztak. Will hátra döntötte buksiját amennyire bírta szabad területet adva a finom csók után a bársonyos ajkaknak, hogy felfedezzék nyakát. A Hasfelmetsző nem habozott, elkezdett nyomokat hagyni. Az legérzékenyebb pontokon jól megszívta a bőrt ezzel, a számára erotikus nyögéseket elérte a passzív féltől. A kutya lelkesen nyüszített gazdája számára, hogy boldoggá tehesse. Úgy ahogy azt megérdemli.
A domináns egyre lentebb haladt míg nem fogait megakasztotta az első nadrág szegélyébe így nézve fel a pihegő arcra mi izgatottan és csillogó arccal várta a következő lépését a szarvas agancsosnak. Az anyag lekerült, a szabaddá lett hím vessző kiemelkedett végre szűk csapdájából, a ragadozó éhes vágyára.
Hannibal elkezdte simogatni, míg ajkaival a belső combokon kezdett sorjában, apránként látványos nyomokat hagyni. Mindenkiben tudatosítani akarta, de legfőképpen Willben, hogy hozzá tartozik. Graham a legszebb művei egyike, hiba lenne leállni ennek birtoklásával, és imádatával. A két kéz szőke tincsei közé túrtak és meghúzták azt jelezve.
- Áruld el, hogy lehet az, hogy én kérek engesztelést, még is te vágysz többre? Mi ez a türelmetlenség kutyám?
- Gazdám.. kérem. - sóhajtott fel - Kérem segítsen ki. - Lecter elmosolyodott ravaszul, nem leplezte gondolatait. Ajkai közé óvatosan bebiggyesztette a piros makkot. Legjobb tudása szerint kezdte el tovább fokozni az izgalmat, szenvedélyt kettejük közt. Simogató kezére nyála lefolyt, így elvezette egy érzékenyebb ponthoz, ami szintén rászorul a segítségére, hogy kellően felkészítse a testet, hogy teljes összhangba kerülhessenek nem sokára.
Gyengéden beillesztette a megfelelő résbe, és a kutya nem szégyellte hogy hangot adjon a testét át járó felemelően új érzésnek. Átölelte őt, felszabadította. Mintha a Jack által őt tartó póráz valahára elszakadt volna ismét, ezáltal suhant el a fellegekbe Lecter biztos karjaiba. Lábait szét tárta, és egy könnyed mozdulattal feltámasztotta azokat a férfi hátára amennyire bírta. Kezei markolták a puha matracot. Nincs vissza út, ezt le kell játszaniuk.
Hannibal felemelkedett és közelebb vonta maga alá a fiút ki engedelmesen hagyta mind ezt. A puha ép tenyerek végig simogatták combjait, teljesen a rózsaszín ködben érezte magát. A távolban a két felszabadult vihar felhő egy külső szemlélőnek veszélyes látványosság. De a két vihar felhő, melyek egy gazdát testesítenek meg freskóként a gazdával, pontosan tudták, hogy ez a szerelem vad vágya. A villámok cikázása és ütközete ahogy egymáshoz dörgölőznek, a dörgések a torokból törnek fel, a vad szél az orr nyíláson távozik, a lágyabbak az ajkak résein. A villámok láthatósága után a csattanó hangok az ajkak vad találkozása. Az eső halk cuppogó földre érkezése akár az előkészítések, és kegyetlenül forró húzódások morajai.
A legszebb múzeumi kiállítás se vehetné fel a harcot azzal a látvánnyal, amit a gazda és a kutya nyújt a körülöttük bujkáló lelkek számára. A lelkek akár a bárányok. Itt vannak, de még sem, hiszen a juhász hő ebe, nem figyel rájuk. Megszűntek a számára létezni, ahogy a tulajdonos is éppen.
A viharokból össze állt tornádó hirtelen szökő árat okozott, mely lassan elcsitult. Már csak a szelek maradtak, mik kezdték eltolni magától a még éber sötét felhőket. Will pihegett, reszketett. Minden porcikája elernyedt. tekintetében a csillag képek felfedezhetőek voltak, ahogy az általa imádott férfi arcát figyeli, ki lehajolt hogy csókot lehelhessen a halántéktól induló hegre. Bár Lecter azon célból akarta fel vágni, hogy elfogyassza azt a csodálatos együtt érző elmét, mi felismerte őt, még is sokkal inkább úgy érezte ezzel jelölte meg egy életre a vér ebet, hogy bárhol felismerhesse ezer különféle pokol szülötte kutya közt is.
- .. az ügy. - pislogott párat Graham megébredve a kábulatból - Segíts Hannibal.
- Segíteni fogok Will. - tolta fel csípőét a fiúnak, hogy elhelyezkedhessen - Ha maga is segít nekem. - a göndör hajú biccentett és karjait Lecter nyaka köré fonta, míg lábait átvezette a csípőre, hogy biztosan kapaszkodhasson. - Készen állsz?
- Kérdezned kell?
- Nem. Csak tesztellek. - hajolt a mézes ajkakra mik a vissza térő vihar dörgéseit ismét hallatta, ahogy a másik villám csapása feléleszti.

- Will... Will. - a szólított fél eltemeti fáradt arcát inkább a másik mellhasába amin éppen pihen. A takaró fedi meztelen testüket immár. Legalább négyszer ha megtették, és ez épp elég volt, hogy az ügynök energia tartalékait is felül bírálja. Lecter gyengéden játszott a göndör fürtökkel - Köszönöm, hogy kiengeszteltél a modortalanságodért. - csókolt a hegre - Most rajtam a sor.
- Hallgatlak.. az ügy kapcsán. - mormolta, és fél fülét nyitva tartotta a szavakért, míg a másikkal a saját szív verését hallgatta mely Hannibal bordáiban van immár biztonságban.
- A harcsa akit keresel trükkös, és nem tartja tiszteletben a nőket. Olyanokat keres akik párban járnak. Olyanokat akiket könnyű megvezetni. Ő az egyetlen harcsa a vízben. Azt hiszi joga a pontyok felett uralkodni.
- Azt hiszi ő isten?
- Nem hiszi. Tudja, hogy ő az. Az agya szüleménye és játékában annak akar mutatkozni akinek valóban akar látszódni. 3 ilyen harcsát ismerek. Meg adom a személy leírásukat. Egyikük egy volt páciensem is volt. Mrs. Rose Gold. A barátnői hasonló esetben vesztették életüket.
- Akkor vele kezdünk. - puszilt Lecter ajkaira majd kar órájára nézett - Van még 20 percünk..
- Mond Will. - simogatta a férfi vállát, mintha a legtörékenyebb porcelán babát akarná óvni - Sokat gondolsz rám odakint?
- Minden szabad percemben. - felelte ahogy egymás tekintetét megkeresték a félhomályban. - Ki foglak juttatni. Esküszöm. - érintették össze orraikat lehunyva íriszeiket - Csak kell még idő.
- Ne esküdj olyanra ami nem áll szilárd lábakon. - kérte rá szerelmét a hajdanán volt pszichológus.

Jack Crawford ügynök idegesen járkált fel alá. Nem értette milyen ügy lehet az, ami ilyen sokáig tart, hogy nyomra vezessék őket végre. Alana nem szólt semmit, ő kényelmesen ült a padon és itta a gyógyteát, mit nem rég vett a közeli büfében. A nő higgadtan kezelte a várakozást. Ismerte Willt, és pontosan tudta, hogy hiányos információval sose hagyná el az intézményt, illetve Hannibal Lectert bizonyára ő is vissza kíséri a cellába. Mindig is érezte hogy valami különös kapocs tartja össze a két férfit, valami olyan ami szavakban is leírhatatlan, ezáltal téve igenis szemgyönyörködtetővé a kötelet ami össze fonja őket.
- Végre! Mondja Will, meg adta a kellő nyomokat? - ugrott fel Dr. Bloom az idősebb FBI ügynök boldog köszöntésére ami egyértelmű hogy kifelé is irányult. Kék tekintetét azonnal barátja felé vezette, aki egy bottal sétált oda hozzájuk, minden lépést megfontoltan. Arca kipirult volt, és nyakán kikandikált a puha sál alól egy friss apróság.
- Igen, megadta. Akit keresnünk kell az ügy kapcsán, az Rose Gold kisasszony. Ő lesz az első nyom. - felelte. Jack jobban szemügyre vette a botot. A díszes szarvas fejet ki is szúrta. Graham követte főnöke tekintetét - Kölcsön kaptam, vagyis nekem adta... a, az infókat nem adta szívesen... hirtelen lettem feszült és bevertem a térdem az asztalba amire lepakolhattam a kabátom. Alana.. beszállhatok hozzád? - a nő bólintott kacér mosollyal, Jack pedig értetlen állt a jelenség előtt. Amint kikanyarodtak az intézmény szegleteiből, Dr. Bloom a vissza pillantóból kezdett szemezni munka társával. Tudták hogy nem kellenek szavak, anélkül is megértik egymást.
Ezen a napon. Két lélek, testestül is eggyé vált, a másik szívét hordozva.
William a szívéhez emelte kezeit, de ha pontosítani kellene, sokkal inkább Lectert érezte magában, és tudta hogy e formában mindig mellette lesz. Máris várta, hogy még egyszer meglátogathassa.

< Vége. >

< Köszönöm, hogy elolvastad novellám! >

< Szívmelengető érzéssel várom véleményedet, kritikádat. >