A kapunak támaszkodva egy fiatal férfi zihált, a vére csillogott a kerítésen. Alig tudott megkapaszkodni a kapuban, a karját a rácsok közé fonta Amanda megismerte a karján az árnyvadász jeleket, aztán kereste csak az arcát, ekkor kiáltott Ivannak. A férfi, aki előtte szenvedett nem volt más, mint az egyik közeli barátjuk Sid Morris.

Amanda ijedten szaladt a férfihoz, próbálta felsegíteni, akkor vette észre mekkora fájdalmak kínozhatják: égési sérüléseket szenvedett, a bal karjából pedig ömlött a vér, ott is meg lehet sebesülve. Ivan még jobban megrémült, mint ő, egy furcsa hangot hall

Ivan-ban megállt az ütő, egy pillanatra, a sötétben, a szőke hajtincsek miatt Aidant látta, véresen. Azt hitte egy pillanatra, hogy a fiú jött vissza, a halálból. Nem tudta, hogy ennyire megrázta a gyilkosság, egészen eddig a pillanatig. A gyomra kavargott, szédült. Amanda sürgetése viszont kirázta ebből a képből és végre reálisan látta a helyzetet: a barátja szenved előtte, akit nem látott mióta visszajött Torch-éktól. Még mindig nem tért rendesen magától. Most Marcust látta maga előtt, akit szintén hagyott meghalni. Gondolkodás nélkül lehajolt a barátjához és észhez terve, cselekedni kezdett. Már kezdte bosszantani a saját sokkja, tétlensége.

Matthew után szaladtak, aki a ház mágusa. A fiú csak fogadott gyermeke a Vey családnak, Amanda keresztapja, Nicholas, fogadott gyermeke, ezért magyarázható meg, hogy nem árnyvadász hanem mágus. Amanda kirángatta a fiút a szobából, aki álmosan ment a lány után. Sid a vendég szobában feküdt, vergődött a fájdalomtól. A szőke lány iratze-t rajzolt és próbálta lemosni a vért, de egy dolgot nem tudtak megoldani: a fiút elnémították, nem tudott beszélni, hangtalan szenvedéssel pillantott a barátaira, akik minden erejükkel segíteni próbáltak.

Matthew higgadtan nézett végig rajtuk, a feldúlt Ivan-on és a kapkodó Amandán, kérdező szemekkel állt az ajtóban, alig kérdezve, hogy neki mi dolga itt. A hidegsége, kirázta az árnyvadász fiút, annyira látszott, hogy fogadott gyerek, el tudja magát távolítani a családjától, a szenvedőktől; mert nem vére.

- Megnémították. - mondta remegő hanggal Ivan - Le kell venned az átkot.

Matthew bólintott, sosem ellenkezett, amikor kértek valamire, mintha nem is családtag lenne, hanem szolga. Szeretett mindenkit elégedetten látni. Ebből is látszott, hogy nem Vey gyerek, akik maguk a lázadók és baj keverők. Matthew túlságosan csendes és magának való volt, napok teltek néha el, hogy úgy élt ebben a házban, szellemként, hogy nem is szólt senkihez, Amanda úgy élt a fogadott unokatestvére mellett, hogy ha belegondolt, alig tudott róla valamit.

A mágus kiküldte őket a szobából és a legjobb tudása szerint próbálta megoldani a problémát. Úgy nézett rá, nem mint emberre, hanem egy problémára, amiért felkelték, amit meg kell oldania, hogy hasznosnak tekintsék. Sidre nézett, aki a fájdalmában ordított volna, de nem tudott. Matthew kihalászta a szeméből a sötét hajszálait. Nem utálta, de valahogy nem tudott senki iránt sem érezni semmit.  

Az ajtón kívül, Ivan idegesen járkált fel s alá, Amanda nem tudta csitítani. Azon gondolkoztak, hogy érdemes lenne-e felverni a házat emiatt, de végül csendben leültek egymás mellé. A lány nem mondott semmilyen sértőt, nem dörgölte az orra alá, hogy bezzeg Marcust hagyta meghalni, most nem akarta Ivan figyelmét, inkább magába süllyedt. Az órára nézett, hajnali kettő volt, a feje zúgott. A fiú beleunt a várakozásba, elment a kertbe a füzete után, hogy valamin levezesse a feszültségét. Amikor visszatért, Amanda még mindig az asztalnál ült, gondterhelten, a fiú javasolta, hogy menjen lefeküdni, mert annak nincs értelme, hogy ketten virrasszanak. A lány ellenkezett, Ivan nem erőltette, csak leült mellé, de magába fordulva, a füzetet elfordította Amandától, hogy ne lásson bele, aki arra kissé megsértődött, mérgesen az ajkába harapott. Témát hozott fel, hátha elkezdenek beszélni.

- Láttad mi volt a kezére írva? - szólalt meg csendesen a lány

Ivan bólintott, ez jel volt, hogy nem lehet most szóra bírni, túl ideges. Hazug, ez volt a kezére írva, ők pedig tanácstalanul álltak, nem tudták hogyan érdemelt ki ilyesmit, hogy a karjába véssék, késsel, hogy hazug. Az árnyvadász dühös volt, ártani akart annak, aki Sidnek ártott, mert a barátja túl rendes ahhoz, hogy ilyet érdemeljen.

Csak az ördög tehette ezt vele, akinek hét bűne van. Hét bűn. Ivannak a fejében maradt ez a két szó. Meredten nézett előre, Elara anyának volt egy verse abban a piros kötésű könyvben ugyanezzel a címmel: Hét bűn, ez volt cím, mellette zárójelben az volt: Aminek a lányom ki lesz téve. Ezt a verset a lány anyja valóban Elarának írta, aki valóban nagy becsben is tartotta. Ivannak a lány mutatta, tetszett neki az a vers, de már nem tudta felidézni pontosan mi volt benne, megkérhette volna, hogy Elara felmondja neki, de nem akart a régi árnyékában élni. Ő is akart írni egy hasonló verset, újradolgozni, ami egyszer már ki lett mondva.

Felírta címnek: Hét bűn ( amik szétzúznak ). Megállt, annyira kezelnek érezte a gonoszt ma éjszaka, hogy tényleg kirázta a hideg, gyengének érezte magát.

Az ajtó kinyílt és Matthew lépett ki belőle. Amanda pattant fel hamarabb és lerohanta, várva, hogy jelentsen végre. Matthew arca érzéstelen volt, a közömbös kék szemek már-már bosszantották Ivant, a fekete haja miatt, már majdnem Lightwood is lehetne, de az árnyvadász tudta, hogy olyan hideg emberek, mint Matthew nem lehetnek árnyvadászok. A fiú megint szűkszavúnak bizonyult.

- Nem fog beszélni. - mondta kurtán Matthew

Amanda lehorgasztotta a fejét és elforditotta a fejét, a szomorúság Csak ezt nem értette, miért utálja Raziel őket ennyire: annyit embert vett el tőle, Marcust, az anyját, most pedig hagyja, hogy egy barátjuk örök életére nyomorék maradjon.

- Már soha sem? - kérdezte óvatosan Ivan

Matthew rázta a fejét, ez volt a végítélet. A szőke lányt most már elöntötte a düh, az igazságtalanság hullámát nem tudta elviselni. Égett a torka és az álla is remegett a visszafojtott szavaktól, a hangtalanság lesz most útja a keserűségének. Ez már családi tragédia volt, Sid-et a barátjának tekintette, hiszen szegénynek amúgy sincs családja.

- De ki tehette ezt vele? - kiáltott fel keserűen Ivan

Ivan az asztalra tette a füzetet és az írószerét, be akart menni a barátjához, nem tudott a versre figyelni. Matthew viszont megállította, először életében álltak ellenkező oldalon. 

- Ivan, adj neki pár napot, hogy lenyugodjon, valószínűleg nagy sokk értette.

Az árnyvadász fiú idegen nyelt és végül ráhagyta.

X

Kyla gondosan bezárta az ajtót maga után, habár sejtette, hogy Aaron nem fog benyitni, hiszen éppen most mossa le magát a vértől. A lány leült az asztal elé, a kezében játszott a vörös tartalmú üvegcsével. Az asztal közepén egy hatalmas égés folt volt, a múltkori rögtönzött tűztől. Újra tüzet gyújtott, nézte a lángokat, tetszett neki. Gyerekes kíváncsisággal forgatta a kezében az üveget, de nem jött rá mi lehet, nem volt rajta címke, semmi sem. Talán méreg? Ezt csak egy féle képen tudja megtudni, a tűzben úgyis minden kiderül.   

Belecsepegtetett néhány vörös cseppet a tűzbe, ami fellobbant, de nem történt semmi, csak a lányt egy kellemes illat csapta meg. Semmihez sem hasonlított, nem tudta megmondani mégis minek az illata ez, talán azért, mert fél életét egy sötét pincében töltötte. De tetszett neki az illata. Nem, annál is több. Beleszeretett az illatába. 

Elbódította, elálmosította, bele tudott volna merülni az illatfelhőben, behunyta a szemét és a gondolatai összevissza futottak.  A tűzre öntött még egy kicsit a vörös löttyből, a szívverése lassult és úgy érezte, soha ennyire még nem érezte jól magát. 

Hirtelen, Aaron nyitott be, ő nem érzett semmilyen illatot, de morgolódott a tűz miatt, mire Kyla gondosan eldugta az üveget és eloltotta a tűzet, nem tudott elkezdeni veszekedni a bátyával, még úgy érezte nem szállt le a földre. 

X

Reggelre már szinte az egész ház tudta, hogy mi történt éjszaka, de Ivan nem mondott semmit a tudatlanul ébredő barna hajú lánynak. Bűntudatot érzett, de a fájdalma a barátja miatt nagyobb volt, a tudat, hogy van valaki a házban, aki némán szenved, felőrölte. Elara tudta, hogy valamit elhallgatnak előtte, Ivan volt a legnyilvánvalóbb, alig beszélt és látszott rajta nagyon, bántja valami, a verseibe burkózott, amiket nem akart megmutatni neki. Történt valami az éjszaka, de nem tudta, hogy mi lehetett az. Mindenki más normálisan viselkedett: Amanda  veszekedett, Eloise Lightwood védelmezett mindenkit, Nicholas Vey csak legyintett mindenre, ...  

A második nap viszont már felfigyelt valamire, Amanda nem dorgálja Ivant. Ezt nem értette, eddig minden nap kötekedett vele, de ma nem veszekednek egymással, néha hosszan néznek egymásra, elgondolkodva. A lányt zavarta a tudatlansága, úgy érezte kihagyták valami fontosból és ez bosszantotta. Nem mert senkinél sem rákérdezni, hogy mit nem mondanak el, félő, hogy gyanúsításként veszik, így nem maradt más, minthogy csendben figyeljen. Látta, hogy valamit titkon őriznek, kerülnek egy szobát az első emeleten. Elsurrant a többiektől és odalopózott, már a kilincs után nyúlt, amikor rajtakapták: 

- Nem mehetsz oda be! - kiáltott rá Amanda

A lány a háta mögött állt, keresztbe tett karral és parancsolgató légkörrel. Elara az ajkába harapott és a kék szempárba nézett, elviselve az ellenségességét.  

- Láttalak tegnap oda bemenni. 

Amanda fújt egyet és már szólt is, nem gondolkodott, égő parázs volt a nyelve: 

- Megtanulhatnád már, hogy ez nem az ő házad nem járhatsz , ahol ő akarsz.

Ez fájó ütés volt tőle, Elara torka összeszorult, nehezen nyelt és lesütötte a szemét. Eddig minden nap küzdött azzal, hogy azt érezze, nincs itt pluszban, ezt akarta éreztetni vele Ivan, ám minden, amit a fiúnak sikerült felépíteni, egy mondattal le lehet rombolni, könnyedén. Remegett az ajka és eszébe jutottak az esti gondolatai az otthonáról. Mielőtt még jobban felizzott volna a levegő, Eloise, Ivan anyja lépett közéjük, a hangja, a lénye, a szemei mind nyugalmat sugároztak. 

- Elara, két nappal ezelőtt éjszaka egy barátunk jött ide, valaki megsebesítette és sajnos valamiért néma lett. 

Elara a szája elé kapta a kezét, hát mégis csak egy komoly dolgot rejtegettek előtte. Egy szörnyű esetről senki sem szeret beszélni, eszébe jutott, hogyan titkolta el az apja, hogy mi történt az anyjával. Valami történt, amit már sosem fog megtudni. Amanda megrázta a fejét és még mindig ingerülten nézett végig mindenkin, az ajkát harapta. 

- Sid nem érdemelt ilyesmit, aki ezt tette vele meg akarta ölni, még jó, hogy Ivan és én rátaláltunk a kertben. -morogta, majd mérgelődve elment

Együtt? Nem kérdezett rá, evidens volt. Bólintott és ő maga is nehéz szívvel Érezte, de nem tudta felfogni, amit Amanda, tudta, hogy ez bizonyára igazságtalanság, ezért ingerült annyira. De talán nem amiatt, talán amúgy is belerúgott volna, csak idő kérdése. Érzéstelennek érezte magát, tényleg, mint egy beteg, akin már nem segít a gyógyszer. Ivan el volt foglalva a verseivel, egyedül érezte magát. A szobájába ment fel és bezárta gondosan Ivan csak nem fogja bánni, ha sír egy kicsit, olyan régen sírt... Azt sem tudta miért. 

Author's note: Kellene egy kis segítségem :D Aki szeret verset írni vagy ismer sok wattpados költőt, az írjon rám, mert szükségem lenne egy bizonyos versre bizonyos okok miatt, azért nem írom le rendesen mit akarok, mert az talán spoiler lenne a következő résznek :) Szóval, aki szeretne segíteni, az kap egy ilyen szuperszónikus ölelést :D