most jó lenne leugrani gondolta soojoo és lenézett az előtte elterülő fekete víztükörre, amiben tükröződtek az utcalámpák fényei, de nem mozdult, nem tett semmit, csak tovább gondolkozott azon, mennyire fölösleges is ő.
a vízen pár fadarab vagy szemét úszott, amit ahhoz tudott volna hasonlítani, ahogyan ő sodródik az árral évek óta, nem téve semmit depressziója és élete jobbá tétele érdekében.

"húsz méter" hallott egy rekedtes hangot maga mellől, a hozzátartozó arc pedig szomorúan tekintett a mélybe, miközben beleszívott a cigarettájába.

"kevesebbnek tűnik" vonta meg a vállát a lány mire a fiú felkuncogott.
soojoo csak most vette észre a kezében csillogó pisztolyt, de nem ijedt meg, csupán kíváncsian az ismeretlen hibátlan arcát nézte és a látszólag drága ruházatát.

"nem akarlak megölni, ne aggódj. unalmas lenne"

"ez rendes tőled" mosolyodott el a lány és a füle mögé tűrte egyik kiszőkített hajtincsét. "miért vagy itt?"

"sokszor eljövök.
meg akarom ölni magamat.
aztán hazamegyek.
de ma talán megteszem." válaszolt a fiú és hátrébb húzta a kapucniját.

"talán" ismételte soojoo.

"de talán nem. az életemet nem féltem, de a halálomat igen"

"ezt hogy érted?"

"az életben vannak új lehetőségeid csak élned kell velük. meghalni jobb esetben csak egyszer halsz meg" ráncolta össze a hibátlan szemöldökeit a fiú elgondolkozva.

"és itt szeretnél? ennél a hídnál?" kérdezte a lány meglepetten.

"itt írtam az első dalom.
seunghyunnal.
és az utolsót is" sütötte le a kihúzott szemeit és ajkai az eddigieknél is jobban lefelé konyultak.

"ki ő?"

"az egyik legjobb...
barátom.
ő..
nagyon hiányzik most nekem.
vele minden könnyebnek tűnt.
a halál is" magyarázta és egészen aprónak, védtelennek tűnt.

"ő nem akarná, hogy ezt tedd" mondta megszokásból a lány, mert emlékezett, őt is így nyugtatták régen.

"pff" nevette el magát a fiú.

"neked tényleg nem kéne eldobnod az életed.
értékes vagy.
szép.
biztosan sokan szeretnek.."

"..és még az igazi nevemet sem tudják" dőlt hátra és ismét rágyújtott.
ahogyan a fél arcára árnyékot vetett a lámpa fénye és kiemelte azt, soojoonak ismerősnek tűnt, de fogalma sem volt honnan.
aztán a lány fejében, mintha egy apró égő gyulladt volna fel seunghyunnal kapcsolatban.

"ő ugye..nem az egyik legjobb barátod?" kérdezte óvatosan, mire a fiú hatalmasat sóhajtott.

"talán már a barátom sem" nyelt egyet.

"mi történt?"

"tudod..ő vak, én meg láthatatlan.
na meg süket is.
akárhogy kiáltok, akárhányszor ismétlem; szeretlek..nekünk nem megy" mondta ki hirtelen leplezetlenül, soojoo meglepetésére.

"vak és láthatatlan" ízlelgette a szavakat.

"igen.
mintha te képtelen lennél a látni engem, de még ha visszajönne a látásod..
számodra akkor is láthatatlan lennék.
meg nem is engednék, hogy láss.
teljes lehetetlenség" suttogta maga elé meredve a fiú.

"elment?"

"el.
tavasszal.
ha képes lettem volna rá, az összes rohadt lehullott cseresznyevirágot felszedtem volna, ha ez azt jelentené, hogy nincs február, nincs tavasz, nincs besorolás.." zihálta a sírás szélén.

"hé" bökte meg a vállával a lány a fiút aki megdörzsölte a szemeit és szippantott egyet. "vissza fog jönni"

"de nem szeret" nyögte.

"honnan veszed? mondta?"

"nem..nem mondta, de ha szeretne..akkor nem úgy búcsúzott volna el..ahogyan" motyogta és szorosan lehunyta a szemeit.

"na hogyan?" kérdezett rá soojoo és gondolatai teljes mértékben elterelődtek az öngyilkosságtól, egyszerűen minden idegszála a fiúra koncentrált és arra, mennyire meg akarja őt védeni.
hiszen olyan gyámoltalan és apró.

"könyörögtem neki.
térden állva, majd kúszva...bőgtem, mint egy kisbaba.
belecsimpaszkodtam a lábába, de lefejtette a kezeim róla.
azt mondta..
-viszlát barátom.
gyűlöltem őt ezért.
aztán rájöttem nem jön vissza" mosolyodott el keserűen és nem vette észre a könnycseppet ami végigszántotta arcát.
soojoo viszont igen és óvatosan letörölte azt.

"szánalmasan gyenge vagyok" rázta meg a fejét a fiú.

"nem vagy az, csak szerelmes" suttogta a lány mire a másik felpattant és leporolta a combjait és fenekét.

"gyere, vacsoráztunk együtt" mondta és halványan elmosolyodott.

"akkor nem ölöd meg magad? tereled a témát?" érte be soojoo a fiút és értetlenül pillantott rá.

"túl sokat gondolkoztam ezen az utóbbi időben, most inkább..meghívlak egy sojura.
rád fér.
egyébként is csak én beszéltem eddig, borzasztó rosszul érzem magam emiatt" bámulta a cipőit. "erre van egy étterem, öngyilkosság után mindig oda megyek el"

"menjünk, oké" bólintott soojoo, s zsebre dugta kezeit.

és elindultak vacsorázni, pontosan 04:09-kor, mert azt gondolták; így lesz a legjobb.
hangulatváltozásuk talán a depressziójukhoz kapcsolódott vagy esetleg a személyiségzavarukhoz, csak ők tudják.
nem ugrottak, nem lőtték magukat fejbe egy seoul-i híd alatt és csak azért, mert találkoztak.
mert a fiú egy érzékeny pillanatában kifakadt, mennyire nehéz most neki és, mert a lány kérdezett, érdekelte.
ha nem is tudatosan, megmentették egymást és most, 6:31-kor kissé részegen, de élve távoznak az étteremből, ha nem boldogan, de feldobódva.

"hogy hívnak?"

"park soojoo-nak"

"én kwon jiyong vagyok"

és élek.

"jiyong..aki sajnálja és elhagyja magát megfullad"
                         ---
sajnálom, eltűntem.