wonshik aggódva vezette végig égető szemeit a fiún, aki csak kuporgott és nézett maga elé, kifejezéstelen arccal, összehúzott testtel, miközben mellkasa lassan emelkedett fel-le, szempillái pedig néha megrebbentek, s
elködösült elméje a fiatalabb alakját térképezte fel.

"taek" szólalt meg halkan a lila hajú, taekwoon-nak azonban ennyi is elég volt ahhoz, hogy egész testében megrázkódjon a hirtelen hangtól.
annak a személynek a hangjától, aki miatt ide bújt.
be, az öltöző egyik szekrényébe. "gyere ki"

"nem akarok" suttogta a fiú továbbra is maga elé meredve.

"de muszáj"

"semmit sem muszáj"

"taek én..sajnálom, jó? meggondolatlan voltam.
de erre nincsen időnk" motyogta a fiatalabb és kezével majdnem beletúrt a hajába, de aztán eszébe jutott, akkor a fodrász kezdhetné elölről a munkáját.

"rám sosincs időd.
menj innen wonshik és csukd be az ajtót"

"te is tudod, hogy ez nem igaz" ereszkedett le mellé és fél kezével megfogta a szekrény ajtaját, hogy a fiú nehogy bezárkózzon.

"nem érdekel.
sértett vagyok és gyerekes.
csukd be"
szorította össze az ajkait a fekete hajú és hideg szemeit a másik fiúra vezette, miközben vékony kezeivel megpróbálta behúzni, de wonshik nem engedte, erősen tartotta azt és taekwoon hiába próbálkozott, az ajtó nem mozdult.

"nem viccből csókoltalak meg" súgta lágyan a fiatalabb és remélte, társa meg is érti mit mond.

"dehogynem. szomorú voltam, éppen miattad és így csak rontottál az egyébként is túl..túl vészes helyzeten.
tudod..
nincs szükség arra, hogy elégj csak azért, hogy másokat melegen tarts" sóhajtott reszketegen a fiú és igyekezett szokásosan leplezni az érzéseit, de egyre kevésbé sikerült neki.

"én vagyok a tűz, taekwoon" mosolyodott el wonshik és mélyen az idősebb szemeibe nézett. "gyere ki végre"

taekwoon óvatosan kimászott a szekrény biztonságot nyújtó falai közül és megigazította magán sötétkék selyem ingét, ami túlságosan is láttatni engedte hófehér mellkasát.
a lila hajú elkapta a karját és vészesen közel húzta magához.
egyszerre vették a levegőt. "eressz"

"nem"

"akkor visszamegyek" vont vállat taekwoon és már a bútordarab belsejében is volt.

"hihetetlen, ne csináld már" dörzsölte meg az arcát a fiatalabb és óvatosan ő is bebújt a másik mellé.
minden végtagjuk összeért valahol, kissé leizzadtak és hatalmas levegőket vettek, mert oxigénből hiány volt az apró szekrényben. "ez elég szűkös"

"yah! kim wonshik, hol a kezed?.." mordult fel taekwoon, aztán a torkán akadtak a szavak, mert a másik fiú olyan közel került hozzá, hogy arcbőrén érezte a leheletét. "menj ki, ez az én helyem"

"nem lehetne ez a közös helyünk?" pislogott rá nagy szemekkel a lila hajú és ha egyáltalán lehetséges volt, még közelebb hajolt, hogy zavarba hozza az idősebbet.

"nem" jelentette ki az és hátát még jobban a bútor hátuljának préselte.

"légyszi"

"nem"

"légyszi"

"nem"

"légyszi"

"ne legyél már ilyen gyerekes!"

"te kuporogsz egy órája egy szekrényben!
nem kell pisilni?"

"hagyj békén"

"csak akkor, ha ez a szekrény az enyém is lehet" jelentette ki határozottan wonshik.

"jó..
a tiéd, de csak negyed részben" egyezett bele taekwoon.

a fiatalabb megajándékozta egy, az ajkaira adott gyors puszival és kipattant a szekrényből.
"akkor jó.
siess"